Népszava, 1997. június(125. évfolyam, 126–150. sz.)
1997-06-19 / 141. szám
2 1997. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK BELFÖLD RÖVIDEN A Soros Alapítvány támogatása romáknak A Soros Alapítvány roma kuratóriuma döntött arról, hogy az idén 15 millió forinttal támogatják a nyilvánosságot, a média, a kisebbség-többség közötti kommunikációt; 22 millió forintot szánnak a felsőoktatásban tanuló roma fiataloknak. A kuratórium 25 millió forintot ítélt a jogvédelem elősegítésére. Gazdasági projektek támogatására 15 millió forintot fordítanak. Az összeget az Autonómia Alapítvánnyal kötött együttműködési megállapodás alapján osztják szét. A százmillióból fennmaradó mintegy 20 millió forintot egyéb roma programok támogatására költik. Svájci segítség a magyar mezőgazdaságnak A svájci kormánnyal aláírt szerződés értelmében 2,1 millió svájci frank támogatást kap a magyar agrárium szakmai képzésre, továbbképzésre, valamint mezőgazdasági gépek beszerzésére - jelentette be tegnap Nagy Frigyes szakminiszter a Társadalmi Unió Képviselői Klubjában. Mint mondotta, ez az összeg jelentős segítséget nyújt a szövetkezeteknek és a magántulajdonosoknak is ahhoz, hogy felzárkózási kísérletet tegyenek az európai normához. Az előadást tartó kormánytag szerint augusztus 19-ig befejezik a földkárpótlást, de a magántulajdonban lévő birtokok regisztrálása a peres ügyek miatt még jó ideig elhúzódhat. Német elismerés a magyar reformnak Horn Gyula miniszterelnök tegnap fogadta Günter Rexrodt német gazdasági minisztert. A találkozón Günter Rexrodt ismételten elismerését fejezte ki azért, hogy Magyarországnak volt bátorsága végigjárni a gazdasági reformok nehéz útját. Hangsúlyozta, Németország továbbra is a „közép-európai országok ügyvédjének” tekinti magát, és különösen fontosnak tartja a magyar törekvések támogatását. Döntött Recskről az ÁPV Rt. Az ÁPV Rt. az Oil Capital Ltd.-t hirdette ki a 8,9 milliárd forint jegyzett tőkéjű Recski Ércbányák Rt. 90 százalékos részvénycsomagjára kiírt zártkörű pályázat nyertesének. Az igazgatóság döntése alapján rövidesen megkezdődhetnek^.Szerződés konkrét feltételeiről szóló tárgyalások.^2 A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság közleménye A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság felhívja ügyfelei figyelmét, hogy sem kedvezményes üdülések szervezésével, sem segély iránti igény előterjesztéséhez szükséges adatok gyűjtésével ,nem bízta meg az intézmény munkatársait, és kívülálló személyeket sem. Az elmúlt napokban ugyanis ismeretlen személyek több nyugdíjast kerestek fel hasonló indokkal, majd értékeket és készpénzt tulajdonítottak el a lakásukból. Fegyvereket találtak a pénzügyőrök Két lakáson tartott jövedéki ellenőrzés során is fegyvereket találtak a múlt héten a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának pénzügyőrei. P. István szolnoki lakásán különböző rejtekhelyekről egy AK-47-es gépkarabélyt, egy TOZ-17-es távcsöves kispuskát, 2512 lőszert 7,62-es gépkarabélyhoz, 4883 kispuskalőszert és egyéb lőszereket, valamint egy hangtompítót, egy pisztolycsövet, 30 darab tárat, különféle fegyveralkatrészeket, valamint hadászati és fegyverzeti anyagokat találtak. J. Pál nagykátai lakásán a pénzügyőrök egy házi készítésű géppisztolyt, egy makarov és egy parabellum típusú pisztolyt, egy rakétapisztolyt, öt darab kispuskát és több mint 10 ezer darab fegyveralkatrészt leltek. NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettesek: KISS ANDREJ, PUSKÁS CSABA Lapszerkesztő: DÉNES D. ISTVÁN, HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ Képszerkesztő: WEBER LAJOS Rovatvezető: BARABÁS PÉTER (külföld), BUZGÓ JÓZSEF (sport), DÉSI JÁNOS (belföld), FARKAS ZOLTÁN (vélemény), KERTÉSZ GYÖRGY (gazdaság), SZÉKELY ANNA mb. (kultúra), SZIGETI PIROSKA (levelezés, magazin, szolgáltatás), TAPOLCSÁNYI ÉVA (fotó) Vezető tervezőszerkesztő: EGRI FERENC, ZSIGOVICS ZSOLT FENYŐ JÁNOS vezérigazgató Lapigazgató: FARKAS ÁGNES Terjesztési Igazgató: DUBINYINÉ LÉNÁRD MARGIT Kiadó: EKH Kft. Levelezési cím: 1022 Budapest, Törökvész u. 30/A. Szerkesztőség: 1022 Budapest, Törökvész u. 30/A. Postacím: 1535 Budapest, Pf. 785 Telefon: 328-8272,326-8252, telefax: 326-8267 Rovattelefonok: belföld 326-8271, külföld 326-6564, gazdaság 326-8261, publicisztika 326-8273 Hirdetés: telefon: 326-8260,326-8272,326-8252 telefax: 326-8252/71,212-4023 Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu Terjeszti a Magyar Posta Rt., a HÍRKER Rt., az NH Rt., a KLK Kft. és alternatív terjesztők Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatóságánál (levélcím: 1846 Bp.), az ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (Hellz 1089 Bp., Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 11991102, Hellr 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámára. Külföldre előfizethető: a Hellinél a fenti címen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél, 1117 Bp. Budafoki út 70., fax: (361)206-1921, e-mail: hunpress@hungaropress.datanet.hu. Előfizetési díj egy hónapra 750 Ft, negyedévre 2250 Ft, fél évre 4500 Ft, egy évre 9000 Ft. Nyomás: CICERO-Lapnyomda Rt. 1046 Budapest, Elem u. 5-7. Telefon: 169-1773 Felelős vezető: PERON ANTAL Igazgató Index: 25005 ISSN 0133-1701 Bp. ISSN 0237-3785 Vidék 1 2 4 816 Napirend előtti vita a nemzeti drogstratégiáról Bartha Szabó József NÉPSZAVA: Göncz Árpád egy olyan emléktáblát koszorúzott meg Kolozsváron, amely felirata szerint a magyar nemesség által megölt 40 ezer románnak és 230 falu elpusztításának állít emléket - emlékeztette a T. Házat tegnap reggel napirend előtti felszólalásában Dobos Krisztina (MDF). A képviselő asszony élesen bírálta a köztársasági elnököt, hangsúlyozván: el nem követett bűnök miatt vállalt önkéntes megaláztatást, holott ezt legfeljebb humanista magánemberként, de a magyarságot képviselő köztársasági elnökként semmiképp sem tehette volna. Szent-Iványi István (SZDSZ) válaszában visszautasította a köztársasági elnök elleni újabb méltatlan támadást. Leszögezte: immár sorozatban fogalmazódnak meg ellenzéki politikusok részéről olyan vádak, amelyekről egyértelműen bebizonyosodik, hogy nem igazak. Dobos Krisztina számon kérő felvetése is ilyen: Göncz Árpád ugyanis nem a képviselőnő által említett táblát koszorúzta meg, hanem egy másik, ugyanazon a házon elhelyezett, Petőfi Sándor emlékét őrző tábla előtt rótta le kegyeletét. A képviselők ezt követően hosszas filozófiai, történelmi, politikai és erkölcsi fejtegetésbe bonyolódtak. A folytatásban a kisgazdák Bánk Atilla révén ismét követelték, a Postabank zavaros ügyeinek kivizsgálását, Szabó Iván (MDNP) pedig a pápára hivatkozva a kormánytól a „szociális problémák előtérbe állítását” sürgette, és javasolta a „társadalmi minimum megállapítását”. A napirend előtti felszólalások sorát Pokorni Zoltán (Fidesz) zárta. Kifejtette: az Antall-kormány idején létrehozott Kábítószer-ellenes Tárcaközi Bizottság eddig csak a pénzt költötte, érdemi munkát azonban mindmáig nem végzett. Se híre, se hamva a beígért „nemzeti drogstratégiának”, ráadásul a megelőzés érdekében a művelődési tárca sem tesz semmi érdemlegeset a leginkább fenyegetett ifjúság védelme érdekében, mi több, az általa delegált bizottsági tag e pillanatban éppen előzetes letartóztatásban van. Keller László népjóléti államtitkár „bizonyos hiányosságokat” elismerve bejelentette: a hiányolt új drogellenes nemzeti stratégia rövidesen elkészül és vitára is bocsátják. Hozzátette: a nyáron már 52 drogambulancia fogadja a betegeket, a Balatonon drogellenes centrumot hoznak létre, országszerte felvilágosító táborokat szerveznek, a sorállományú katonák körében pedig nagyszabású megelőző akciót indítanak. A napirend előtti vitát befejezve az ülésteremben maradt 16 képviselő a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat és a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének átalakítására vonatkozó határozati javaslat általános vitájával megkezdte az érdemi törvényhozási munkát. Nyáron is dolgoznak az új bírák Izgatottan készül, de nem ijed meg a feladattól Bagi és Németh Hétfőn reggel már új munkahelyén kezdi a napot az Alkotmánybíróság két frissen megválasztott bírája. Tegnap rövid megbeszélést tartottak a testület alelnökével, melynek során a munkába állás technikai részleteit tisztázták. Dr. Bagi István és dr. Németh János elmondták: nyaralásuk egy részét is a testület előtt lévő folyó ügyek tanulmányozásával töltik majd. Kirády Attita NÉPSZAVA A hét elején teljes testületi ülésen mutatkozik be hivatalosan az Alkotmánybíróság két új tagja. A korábban egyetemi oktatóként, illetve ügyvédként tevékenykedő jogászokat arról kérdeztük, hogyan kezdik meg bírói munkájukat a legfőbb döntéshozó testületben. \*» várhatóan az ismerkedő,és jegyében telik majd el - mondta dr. Bagi István. - Tanulmányozzuk : a testület belső ügyrendjét, megbeszéléseket tartunk leendő munkatársainkkal , adminisztrációs ügyeket intézünk.” Bár az Alkotmánybíróság rövideseng nyári szünetet tart, a most megválasztott bírák nem sokat pihenhetnek. „Jól bevált jogászszokás szerint a nyaralásra is visszük margunkkal az aktákat, így minden bizonnyal a vakáció után már teljesen képben leszünk.” Bagi István a beilleszkedés mellett egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy minél hamarabb felszámolja az új munkájával összeférhetetlen tevékenységeit. A pécsi jogász hosszú évek óta dolgozik ügyvédként, ám ezt a tevékenységét jelenlegi munkája alatt, kénytelen felfüggeszteni. . A Népszava kérdésére elmondta, hogy praktizáló ügyvédként ő maga is fordult már beadvánnyal az Alkotmánybírósághoz: egy helyi népszavazás törvényességi ügyében kérte a testület felülvizsgálatát, mely végül javára döntött. Dr. Németh János az ELTE jogi karának professzoraként került a legfelsőbb döntéshozói testületbe. Németh szakmai pályafutásának csúcsaként értékelte megválasztását, bár sajnálkozva beszélt arról, hogy ezzel korábbi teendőiről le kell mondania. (Németh professzor többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara választott bírája és az Országos Választási Bizottság elnöke volt. Utóbbi tisztére különösen szívesen emlékszik vissza.) Az alkotmánybíró szerint valószínűleg az ebben a bizottságban betöltött szerepe is közrejátszott abban, hogy jelölték a bírói tagságra. „Jó néhány országban működik olyan eljárási rendszer, ahol az alkotmánybíróság választási bíráskodást is, folytat, így, az, ezen, a szakterületen szerzett több évtizedes gyakorlatom szerepet játszhatott megválasztásomban. ” A többéves huzavona után mostanra teljes létszámban felálló testület két új tagja végül megjegyezte: izgatottan készülnek az új feladatra, de nem ijednek meg a kihívástól. Tapasztalt jogászok lévén felkészülteknek érzik magukat a nem mindennapi feladat elvégzésére. A szocialisták kiszavazták a kormányfő kancelláriáját (Folytatás az 1. oldalról) Az alkotmányügyi bizottság elnöki posztját betöltő politikus szerint a Miniszterelnöki Hivatalt hivatalnoknak kell vezetnie. A hivatal miniszteri, azaz politikusi irányítása hatásköri vitákat, konfliktusokat okozhat, ha például a hivatalt vezető miniszter egy másik - tárcával rendelkező - miniszterhez tartozó ügyben tár javaslatot a kormány elé, s pozíciójánál fogva - mivel ő állítja össze a kormány napirendjét - „megelőzi” a tárcaminisztert. Ez kancellári típusú rendszer létrehozása irányába mutatna, azaz tovább erősítené a miniszterelnök amúgy is rendkívül erős pozícióját, a kormány pedig megszűnne testületként működni. A jogszabály csak lehetőséget teremtene arra, hogy a mindenkori miniszterelnök minisztert állítson hivatala élére. Nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök ezt előzetesen tisztázná koalíciós partnerével - taglalta a kormányzat álláspontja melletti érveket kérdésünkre Bihari Mihály, az alkotmányügyi bizottság szocialista alelnöke. Ha a koalíció sok pártból áll, a minisztériumok száma pedig nagyobb, mint a jelenlegi kormánystruktúrában, akkor megnő a hivatal koordinációs szerepe. Az emiatt a hivatal élére állított miniszter azonban Bihari szerint ezzel nem emelkedne a tárcák élén álló miniszterek fölé. A kancellári rendszer irányába való elmozdulást szerinte az jelentene, ha erősödne a kormányfő pozíciója, például a kormány ülésén nem lenne leszavazható. A kormányfő pozícióját erősítené, a kormány testületi működésének felszámolását szolgálná, ha az egyes tárcáknál működő helyettes államtitkárok kinevezése és felmentése a jövőben a kormányfő kezébe kerülne, így ugyanis a minisztérium szakmai munkáját irányító tisztviselők nem a minisztertől, hanem a kormányfőtől függnének - állítja Hack Péter. Bihari viszont azzal érvelt, hogy a miniszterelnök kinevezési jogkörével sajátos vétójogot kap. Szerinte a kormányfő egy-egy tisztviselővel szembeni elégedetlenségét ma is azzal juttathatja érvényre, ha politikai nyomást gyakorol a miniszterre, végső soron meneszti. Az eseti ügyekre a miniszterelnök által kinevezett politikai államtitkároktól az SZDSZ azért fél, mert segítségükkel a kormányfő fontos ügyeket kivonhat a koalíciós miniszterek által irányított tárcák hatásköréből. Vele szemben az MSZP azzal érvelt, hogy így „jelentős” ügyekről - amelyek azonban nem elég fontosak önálló tárca szervezéséhez - a miniszterekéhez csaknem hasonló tárgyalási szint lenne biztosítható. A kabinet ülésén a kormányfő - azőt támogató szocialista minisztereket maga mögött tudva - ragaszkodhat a törvénytervezet számára erősebb jogosítványokat biztosító eredeti verziójához. Ezzel nyitva hagyná annak a lehetőségét, hogy - a kormány ügyrendjének későbbi átalakításával - a magyar kormányzati szisztéma hosszabb távon a német kancellári rendszer irányába tolódjon el. Ehhez a törvény két héten belül sorra kerülő végszavazása előtt annak tudatában kellene meggyőznie igazáról saját frakcióját, hogy a szocialisták magukra maradhatnak a parlamenti szavazásban. Dönthet úgy is, hogy a további koalíciós viták elkerülése érdekében a másfél éve folyó közigazgatási reform részét képező szakaszokat „kidobja”, vállalva, hogy ismét vereséget szenvedett a saját frakciójától. NÉPSZAVA Eddig két átvilágított képviselő perel MTI-információ A Fővárosi Bíróság a közeli napokban kezdi meg az első átvilágítási ügy tárgyalását, a múlt héten pedig újabb - az úgynevezett ügynöktörvény alapján érintettnek talált - országgyűlési képviselő kezdeményezte az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését végző bizottság elmarasztaló határozatának felülvizsgálatát. Mindezt Gatter László, a Fővárosi Bíróság megbízott elnöke közölte. Elmondta: a bíróság titkos ügykezelés mellett, a polgári perrendtartás szabályai szerint folytatja le az eljárást azokban az ügyekben, amelyek felperesei az átvilágítás során érintettnek talált képviselők, az alperesek pedig a döntéseket hozó átvilágító testületek. Világbanki szakértők a vatikáni szerződésről Zappe Gábor NÉPSZAVA Ellentmondás van a korábbi kormányzati irányelvek és a Vatikánnal kötendő szerződés néhány pontja között, melyeket tisztázni kellene, mielőtt a Világbank és a kormány aláírja a százötvenmillió dolláros felsőoktatási fejlesztési hitelről szóló megállapodást. A szerződés alapján ugyanis egy privilegizált csoport jönne létre, mely szabadabban férhetne hozzá a közpénzekhez, mint más iskolafenntartók - válaszolta a Népszava kérdésére Ralph Harrison, a pénzintézet közép- és déleurópai igazgatója a hitel feltételeit ismertető sajtótájékoztatón. Szerinte azonban a megállapodás önmagában nem akadálya a hitelszerződésnek. A százötvenmillió dolláros hitel célja a felsőoktatás fejlesztése. Ha eredményesek lesznek a tárgyalások, a hitel felhasználása már az idén ősszel megkezdődhet. Meghallgatták Somogyit György Bence- NÉPSZAVA Korrekt, bár nem mindenben egyetértő beszélgetést folytattunk - jelentette ki Somogyi Tamás, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke, miután a Nyírfa-ügyben meghallgatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Somogyi a bizottsággal kötött közös megegyezésre hivatkozva nem kívánt válaszolni részleteket firtató kérésekre. Csupán annyit rögzített, hogy a miniszter és a kabinet november 14- én tudta meg azt, hogy ilyen ügy van. A miniszter ezt követően 24 órán belül rendelte el a tényfeltáró vizsgálatot. Kónya Imre, a bizottság elnöke elmondta, hogy a meghallgatáson az ügy kiindulásával kapcsolatos kérdésekre vártak választ a képviselők arra, hogy milyen motívumok húzódtak meg a vizsgálat elrendelése mögött. Sok új információhoz jutottak, de számos további tisztázandó kérdés maradt. Ezekre a választ az Információs Hivatal jelenlegi főigazgatójától, Szász Józseftől és Nikolits István minisztertől várják. Elmondta: Szász Józsefet a jövő héten, a minisztert pedig feltehetőleg a jelentés tervezetének elkészítése után hallgatják meg. A bizottság elnöke megerősítette, hogy a Somogyi Tamás által elmondottak több pontban ellentmondanak a korábbi meghallgatásokon elhangzott információknak. S Petáknak erre az évre két üzleti terve is van NÉPSZAVA-információ Elkészült a Magyar Televízió ez évi üzleti tervének két változata, melynek elkészítésére az MTV Közalapítvány kérte fel a televízió elnökét, miután a kuratórium május végén elutasította az elnök hatmilliárdos hiányt tartalmazó változatát. A mostani két tervezet közül az egyik nem számol hiánynyal, míg a másik az MTV vezetése által még kezelhető mértékű hiányt tartalmazza - jelentette be tegnap Peták István, az MTV Rt. elnöke az intézmény munkatársainak szakmai fórumán. A tévéelnök részleteket nem árult el a tervezetekről, mondván, azok tartalma üzleti titok. Kijelentette azonban, hogy az intézménynek álláspontja szerint mindenképp többmilliárdos hiánnyal kell számolnia az idén. Mint ismeretes, július elsejétől két hónapig több műsort takarékossági okok miatt szüneteltetnek. Nem lesz látható a Múzsa című kulturális híradó, a Cimbora című gyermekműsor és a Stúdió ’97. A regionális híradók is egymást váltva jelentkeznek csak, míg korábban egyszerre adott műsort az öt helyi stúdió. Az Aktuális című politikai háttérműsor hetente négyszer jelentkezik az eddigi öt helyett. Megszűnik az Átfogó című magazinműsor. A televízió elnöke ezektől a lépésektől mintegy kétszázmillió forintos megtakarítást remél. Peták István a szakmai fórumon azt is elmondta, hogy a szeptembertől műholdra kerülő MTV 2 elérhetőségének növelése érdekében áttekintik az esetleges megoldási lehetőségeket. Az egyik ilyen lehetőség, hogy a műholdról jövő jeleket földi frekvenciákon is sugároznák.