Népszava, 1997. július(125. évfolyam, 151–177. sz.)
1997-07-01 / 151. szám
4 1997. JÚLIUS 1.,KEDD GAZDASAG RÖVIDEN Aratás Baranyában Az ország legdélibb fekvésű gabonatábláin, Baranyában aratják már az őszi árpát. A megyében összesen 11 ezer hektáron vetették el ezt a kalászost, melytől hektáronként 4,4 tonnás termésátlagot várnak. A Baranyában 55 ezer hektáron termesztett búzától hektáronként 4,8 tonnát remélnek, ami a tavalyinál jobb. Dráva menti települések közös gondja Az idén 550 millió forint támogatásra nyújthatnak be pályázatot egyéni vállalkozók, önkormányzatok és kistérségek a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. Ebből az alapból a Dráva menti települések is részesedni akarnak, amelyek közös gondja, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park által érintett térségben miként lehet a védettség alá vont mezőgazdasági földeken gazdálkodni. Creditanstalt befektetési ajánlata Nyár végűvé alakul át mától a Creditanstalt Befektetési Alapkezelő Kft. Devizakötvény Alapja. Az eddig zárt végűként működő befektetési alappal háromtagúra bővül a CA Alapcsalád. A CADAL 1996 októberében több mint egymilliárd forintnyi tőkével indult zárt végű alapként. Eddigi működése során 19,2 százalékos nettó hozamot biztosított befektetői számára. Az alapítási költségeket figyelmen kívül hagyva az alap tényleges befektetési teljesítménye éves szinten meghaladta a 21,7 százalékot. Könnyítések az alkalmi munkavállalásban NÉPSZAVA-információ A Munkaügyi Minisztérium olyan módosításokat nyújt be ma a parlamentben az alkalmi munkavállalói könyv bevezetéséről szóló törvényjavaslathoz, amely még vonzóbbá teszi a munkáltatók számára ezt a formát. Kiss Péter miniszter szerint az alkalmi munkavállalói igazolvány fontos lépés annak érdekében, hogy az eddig jobbára feketemunkát végzők visszataláljanak a legális szférába. Rajtuk kívül azok számára is alternatívát jelent ez a munkaerő-piaci konstrukció, akik jövedelempótló támogatást élveznek és ezért közmunkát végeznek. Az alkalmi munkavállalói igazolvány bevezetésével a., gz^és kk., 30-50 ezer alkalmi munkás számára lehet legális munkát teremteni, de mint Kiss Péter a Népszavának elmondta, az érintettek köre ennél sokkal nagyobb. Megítélése szerint a jövedelempótló támogatásban részesülők közül további tízezrek számára jelenthet ez a könyvecske legális munkavégzési lehetőséget. A munkavállalók az alkalmi munkavállalói könyvvel egy munkáltatónál maximum 5 egymás utáni napon havonta legfeljebb 15, évente pedig 90 napig dolgozhatnak. A törvény öszszességében 120 nap munkavégzést teszi lehetővé ezzel az igazolvánnyal. A munkáltató számára ez az alkalmazási forma több előnyt is magában hordoz. A már benyújtott törvényjavaslat is komoly könynyebbséget jelent a munkáltató számára az adminisztráció terén. A munkaadó a postán megvásárolja az úgynevezett közteherjegyet, amit aztán az alkalmi munkavállalói igazolványba beragaszt. Ezzel az öszszes adminisztrációs kötelezettség kimerül. Ennél azonban még attraktívabbá akarja tenni a minisztérium ezt a foglalkoztatási formát - mondta Kiss Péter. Az eredeti elképzelések szerint a közteherjegy az összes járulékos költséget tartalmazta volna oly módon, hogy meghatározott munkadíjsávokhoz rendeli a közteherjegyeket. A beragasztandó jegyek értékét a sávok közepéhez igazították volna. A módosítás értelmében azonban kisebb értékű jeggyel szélesebb sávban lehet mentesíteni a napi munkadíjat. Az ..új..tábla szerint 700 és 1300 forint közötti munkadíjra 500 forintos bélyeg elegendő. Mindez azt jelenti, hogy az alkalmi munkavállaló, amennyiben 1299 forintot kap kézhez - ez nettó fizetést jelent már -, az a munkáltatónak 1799 forintjába kerül A minisztérium azonban ennél még nagyobb kedvezményeket szeretne bevezetni. A jövedelempótló támogatásban részesülők esetében a közteherjegy árának felét magára vállalná. A könyv bevezetésének költsége a minisztérium becslése szerint 30 millió forint, a költségvetés bevételét szerény számításokkal is 1,5 milliárdra teszi a tárca. A közteherjegy felének átvállalása pedig még mindig lényegesen kevesebbe kerül - mondta Kiss Péter -, mintha, mint eddig, az ugyanennek a körnek szervezett közmunkát 70 százalékkal támogatná a tárca. Kedvező jelentés az országról Az OECD elemzői az elmúlt két évben biztató változásokat tapasztaltak Az 1995-ös „bátor” gazdaságpolitikai intézkedések eredményeit már bemutatja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországról szóló országelemzése, amelyet tegnap mutatott be a sajtónak Donald Johnston, a szervezet főtitkára. Az OECD számára fontos kérdés, hogy a lakosság rövid távú nélkülözése hosszú távon hasznos lehet-e az ország gazdasága számára. A jelentésre alapozva Johnston úgy vélekedett, hogy Magyarország esetében megérte a stabilizációs program az áldozatokat Kertész György NÉPSZAVA Bár az országjelentések sora szinte végeláthatatlan, a legfejlettebb ipari országokat tömörítő szervezet, az OECD átfogó elemzése óriási jelentőséggel bír — mondta tegnap Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a tegnap nyilvánosságra hozott tanulmányt. Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára azt a hasonlatot használta, hogy az OECD- be való felvétel az érettségi vizsgát jelentette, a mostani országjelentés pedig az első egyetemi vizsgának tekinthető. Mindketten különösen örvendetesnek tartják, hogy ezen a megmérettetésen jó osztályzatokat kapott az ország. Ez már a negyedik országelemzés, amelyet 1990 óta az OECD elkészített, de az első, amely már tagként foglalkozik az országgal. A tanulmány megállapításai szerint az elmúlt két évben - a jelenlegit megelőző felmérés 1995-ben zárult - jelentős előrelépés történt a külső és belső egyensúly helyreállítása terén. A fő mutatók arra engednek következtetni - mondta a főtitkár -, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára lépett. A tanulmány idénre az össznemzeti tennék, a GDP 2,5,1998-ra 3,5 százalékos növekedésével számol. A munkanélküli-ráta csökkenését prognosztizálja a párizsi székhelyű szervezet, és ezzel egyidejűleg a foglalkoztatottak számának növekedését. Az országjelentés 1997-re is reálbér-növekedéssel számol, de az elemzők véleménye szerint jövőre már mindenképpen növekedést kell elérni. Ugyancsak elismerően foglalkozik a központi költségvetés alakulásával a tanulmány, de a hiány csökkenését részben átmeneti intézkedésnek tudja be. Összességében kedvező képet kapott az OECD a magyar gazdaság alakulásáról - foglalta össze a tapasztalatokat Donald Johnston. Az országnak megvan minden esélye arra, hogy kiaknázza a versenyképes piacgazdaság adta előnyöket. Ehhez azonban még sok fontos kérdésben előre kell lépni - mondta a szervezet főtitkára. Ilyen kérdés például az infláció leszorítása. Draskovics Tibor, aki magyar részről vezette a felmérést, azt húzta alá, hogy a legtöbb kérdésben a magyar kormány és az OECD elemzői azonos véleményen vannak, és a végkövetkeztetések túlnyomó többségében egyetértés van. Három fontos területen azonban hangsúlyeltérés tapasztalható az OECD és a magyar kormány között: az inflációról alkotott kép, az importszabályozás jelentőségének és a munkaerőpiac rugalmasságának megítélése eltérő. Donald Johnston, az OECD főtitkára Molnár Péter felvétele Megkezdődött a nyár a tőzsdén NÉPSZAVA-információ A Budapesti Értéktőzsdén lassan megkezdődik az uborkaszezon. Tegnap a részvényindex csak néhány pontot emelkedett. A nagyobb részvénytársaságok értékpapírjainak ára stagnált vagy csak néhány forintot emelkedett. Az elemzők már csak augusztus közepére várnak nagyobb fellendülést, amikor a tőzsdei cégek nyilvánosságra hozzák negyedéves pénzügyi eredményeiket. Ennek ellenére a brókerek az elmúlt két hét slágerpapírjaiban (TVK és a Mol) még látnak fantáziát. Nyár közepére a TVK árfolyamát 3450, míg a Mol árát 4600 forintra jósolják. Mind a két papír stabilan emelkedett az előző két hétben, bár látványos megugrást egyik részvény sem produkált. Az elemzők úgy vélik,, a TVK esetében a legérdekesebb, hogy a papír mögött álló társaságról állandóan pletykálnak. Ezért lehetséges az, hogy a jó hírek már a nyilvánosságra hozatal előtt beépülnek a részvény árába. Ugyanez a Mólnál is megfigyelhető, de nem annyira jellemző, mint a Tiszai Vegyikombinát esetében. * Marad az adótábla (Folytatás az 1. oldalról) Úgy látszott azonban, hogy nem érvényesülhet a miniszteri akarat, mert a tervezett 0,4 százalékpontos adóteher-csökkentés a nyugdíjreformban ígért kedvezmények megadásával együtt a szakértők szerint nem lett volna kivitelezhető a tábla változtatása nélkül. A PM a költségvetés irányelveihez el is készítette a jövő évi adótábla tervezetét, amely az alacsonyabb jövedelműeknek adott volna kedvezményt nagyobb adójóváírással és a sávok és kulcsok megváltoztatásával. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy a bevételi terv megváltozott, ezért el kellett vetni ezt a variációt. A kormány ígéretet tett arra, hogy adókedvezményt kapnak azok, akik az új nyugdíjrendszerben a kötelező pénztáraknak fizetik be járulékuk egy részét. A reform tervei szerint a jövedelem 7 százalékát kellene járulékként a pénztárakba fizetni, és ennek meghatározott részét lehetne az adóból kedvezményként leírni. Számítások szerint ha a kötelező pénztári befizetések 25 százalékos adókedvezményt kapnának - ez a fele az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések utáni kedvezménynek -, akkor ez valamennyivel több, mint másfél százalékos terheléscsökkentést jelentene. A kedvezménnyel azonban a nagyobb jövedelműek járnának jól, hiszen a PM terveiben nem szerepel felső korlát az adókedvezményre. Korábban erre hivatkozva vetették el a pénzügyi tárcánál azt a variációt, amely nagyobb - az önkénteshez jóval közelebb eső - adókedvezményt adott volna a kötelező pénztári befizetéseknek, és az adótábla változatlanul hagyásával majdnem 0,4 százalékkal mérsékelte volna a jövő évi adóterheket. Ez még inkább a nagyobb jövedelműeknek kedvezett volna, s ezért tartották szükségesnek a sávhatárok és az adókulcsok változtatását. A bevételi követelmény növekedésével azonban a nyugdíjbefizetések után adott kedvezmények megadása után nincs mód a tábla változtatásával kiegyenlíteni a nagyobb jövedelműeknek adott többletet. Információink szerint a nyugdíjreformból adódó változásokon túl más módosítására nem is kell számítani a személyi jövedelemadóban. Az egyetlen további változtatást a kockázati tőketársaságokról szóló törvény hozza, az új jogszabály megjelenésével a kockázati tőkebefektetéseknek más befektetésekénél nagyobb kedvezményt adnának. Még nem döntött az Alitalia Szabó Brigitta NÉPSZAVA A Malév és az Alitalia közel ötéves kapcsolata a végéhez közeledik. Az olasz légitársaság annyira eladósodott, hogy már-már a csőd fenyegeti. Az olasz kormány segítséget ígért a cégnek, de csak abban az esetben, ha az Európai Unió feltételeinek eleget tesz. Az Alitaliát nem kötelezik a Malév részvények azonnali eladására, nehogy a kivonulás veszteséggel járjon az olasz társaság számára. Másrészt az Alitalia vezetése úgy gondolja, hogy ú magyarlégitársaság, mint a régió egyik nyereségesen működő vállalata, jó áron adható el. Ezért a részvényeiket sem akarják túl alacsony összegért visszaadni a magyar államnak. Az ÁPV Rt. körülbelül egy hónappal ezelőtt felhatalmazást kért a kormánytól, hogy tárgyalásokat kezdjen az Alitaliával a Malév-részvények kivásárlásáról. A vagyonkezelő szerint erre a lépésre mindenképpen szükség van, hiszen az olasz légitársaság olyan válságos helyzetben van, amely a Malévot is befolyásolhatja. Két héttel ezelőtt az ÁPV Rt. ajánlatot tett a részvények visszavásárlására. A vagyonkezelő képviselője szerint az ár megfelelt a piaci igényeknek. Hogy az Alitalia mikkor dönt, azt egyelőre még senki sem tudja. A Malévnek egyébként is jó lenne, ha a „házasság” felbomlana, mert jelentős forrásra van szüksége repülőgépparkjának cseréjéhez, korszerűsítéséhez és bővítéséhez. Egy pénzhiánnyal küszködő tulajdonossal ezeket a stratégiai fontosságú lépéseket nem lehet megtenni. Az Alitalia valószínűleg nem fektet be a Malévbe, mikor a felszámolás fenyegeti. A megegyezés bizonyosan létrejön, hiszen az olasz légitársaság már három hónappal ezelőtt jelezte eladási szándékát. MR „A” KATEGÓRIÁS RÉSZVÉNYEK TŐZSDEI FORGALMA 1997. június 30. RÉSZVÉNYEK ÜZLETKÖTÉSEK Üzletszám Árfoly.érték Ft Értékpapír (db) Nyitóár forint Záróár forint Átlagár forint Trend+10,-) BorsodChem 50 508 719 665 68512 7 400 7 495 7 425+ Gefinec 4 445 795 89 5 000 5 295 5009+ Danubius 45 111 832 480 20338 5 450 5535 5499 +■ Dunaholding------Egis 36 90 427 885 7 583 11980 11950 11925-Fotex 327 377 354 5171812553 199 209 208 ■ -Gardénia 17 7615 580 5092 1500 1490 1496+ Graboplast 19 31 277 050 3581 8655 8 800 8734+ Humán Rt. 63 37 438 645 11197 3 250 3350 3 344+ IBUSZ1 68 000 2 100 680 680 6800 Irkter-Európa Bank 23 19 379 500 418 46 500 46 500 46362+ Konzum3 507000 2 200 230 235 230+ Mal 369 1488195460354 344 4180 4150 4 200-OTP 118 282 285 485 56 434 5 000 5000 5002-Pannonplast 17 13000 550 1415 9 200 9 400 9188+ Pick Szeded9 254 028 070 17 894 14 200 14 400 14196+ Prímagáz 48 104 196 095 10153 10450 10 200 10 263-Richter 73 212 967 970 12356 17100 17245 17236+ Soproni Sörgyár 19 14 768 600 2 538 5830 5895 5819+ Styl------TVK 4997 909 425 665275 485 3345 3270 3301-Zalakerámia 64 89 029 425 12 228 7250 7250 7281+ Zwack Unicum ÖSSZESEN: 14 1816 8 969 685 15619323122 2329 2676839 3 850 3 845 3 851 „B” KATEGÓRIÁS RÉSZVÉNYEK TŐZSDEI FORGALMA 1997. június 30. ___ Üzletszám Árfoly.érték Ft Értékpapír (db) Nyitóár forint Záróár forint Átlagár forint Trend (+0.-) Agrimpex n. ..• -. -Aranypók------Balaton Füszért------Bonbon Hemingway------Csemete Julius Meinl2 408 000 40 10 200 10 200 10 200+ Csopak9 9474500 3214 2940 2 970 2948+ Domusi -----Eravis2 52800 11 4 800 4 800 4 800-Garagent ------Global2 54 055 30 1805 1800 1802-Globus2 191200 110 1720 1740 1738-Goldsun3 263 400 1706 150 155 1540 Horizon Multip. 11 212373010 200 220 200 208-Hungagent n.------Kékkúti Ásványvíz 15 3618353 3236 1050 1150 1118+ Második Dev. Fact Rt------Mezőgép Rt. 12 41250 87514112 2900 2950 2923+ Nitroil-----Novotrade---Pannonflax3 193 860 127 1580 1500 1526 91 Pannon-Váltó2 226200 390 580 580 5800 Quaestor Értékpapír Rt------Rizikó Factory Rt.9 1745 050 201 8 600 8 700 8 682+ Skála-Coop ,S"---- ■-Skála-Coop J" ÖSSZESEN: 7 79 1348 205 60 950 410 793 34170 1700 1735 1700+ NÉPSZAVA Az OTP Bank Rt.valutaárfolyamai Érvényben: 1997. június 30. Pénznem vételi eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 303,44 318,56 Ausztrál dollár 135,47 143,31 Francia frank 30,99 32,81 Görög drachma (100) 66,17 70,09 Holland forint 92,87 98,37 Japán jen (100) 159,17 167,89 Kanadai dollár 131,68 139,30 Német márka 104,68 110,46 Norvég korona 24,73 26,49 Olasz líra (1000) 107,17 113,17 Osztrák schilling (100) 1487,57 1569,87 Portugál escudo (100) 102,80 110,22 Spanyol pezeta (100) 123,61 130,93 Svájci frank 125,09 132,19 USA-dollár 182,42 191,42 ECU (Európai Unió) 203,72 217,88 A BUDAPESTI ÁRUTŐZSDE DEVIZASZEKCIÓJÁNAK HATÁRIDŐS ÁRFOLYAMAI Német márka 1997. szeptember 111,30 1997. december 115,30 1998. március 119,30 1998. június 122,65 USA-dollár Angol font 192,50 319,30 198,40 326,80 203,90 208,34