Népszava, 1997. július(125. évfolyam, 151–177. sz.)

1997-07-31 / 177. szám

NÉPSZAVA A befektetői biztonság Jelentősen növekedik a befektetők biztonsága, ha a bró­kercégek megtartják azokat a gazdálkodási, üzletviteli és etikai szabályokat, amelyeket a Befektetési Vállalko­zások Szövetsége alakított ki tagjai számára. Debreczeni Kálmán, a szervezet elnöke szerint a szabályok megtar­tása komoly mértékű biztonságnövekedést jelent. NÉPSZAVA-információ A Befektetési Vállalkozá­sok Szövetsége idén ta­vasszal alakult azzal a céllal, hogy a szervezet tagsága szakmai védjegy­ként működjön. Az alapító brókercégek nagyon szigo­rú szabályokat és normá­kat kívánnak kialakítani annak érdekében, hogy a befektetők biztonságban érezhessék a brókercégek­re bízott pénzüket. A szö­vetségbe való belépésért egymillió forintot és azon­túl évente ugyancsak egy­millió forintos tagdíjat kell fizetni, amelyet a ve­zetés elsősorban felvilágo­sításra és propagandára kíván fordítani. Debreczeni Kálmán a szervezet tegnapi sajtótá­jékoztatóján elismerte, hogy a szövetség alapítá­sával elkéstek, már számos botrányos eset megelőzhe­tő lett volna, ha korábban cselekednek. Mostani in­dulásuk azonban a jövő­beli törvénytelenségeket akadályozhatja meg. Az alapító brókercégek szep­temberben hoznak először döntést a tagság bővítésé­ről. A szervezet tagjai le­hetnek mindazok a be­fektetési vállalkozások, amelyek ajánlást kapnak és a kialakított szabály­­rendszert elfogadják. A szövetség elnöke be­számolt arról, hogy a hét­tagú elnökség megalakítot­ta azokat a gazdasági üz­letviteli szabályokat és eti­kai normákat, amelyeket tagjaiktól elvárnak. Ezek a szabályok szigorúbak az értékpapírtörvénynél és más jogszabályoknál és ön­­korlátozóak. Az elfogadott normák szerint csak az a brókercég lehet a szövetség tagja, amelyik brókercég­nek saját vagyonában nin­csen hektikus változás, nem vállal túlzott eladóso­dottságot, külön kezeli ügyfelei és saját vagyonát, kizárólag olyan tevékeny­séget végez, amire felké­szült és engedélye van. Mindezen túl a szövetség tagjainak olyan nyilván­tartási rendszert kell léte­síteniük, amely megfelelő­en ellenőrizhető és amelyek alapján a cég gazdálkodá­sáról havi adatokat szol­gáltathat a szövetség szá­mára. Debreczeni Kálmán elmondta, hogy ilyen rend­szer kidolgozása természe­tesen többletköltségekkel jár. Úgy véli azonban, hogy a brókercégek egy-két havi nyereségről lemondhatnak annak érdekében, hogy megbízhatóságuk és elis­mertségük pozitív legyen. A szervezet vezetői arról is beszámoltak, hogy a szövetség megalakulásáról kedvező visszajelzéseket kaptak a nyugati befekte­tőktől, akik megemlítet­ték, hogy az USA-ban és Nyugat-Európában ha­sonló szervezetek működ­nek. Az ugyanilyen célo­kat kitűző amerikai szer­vezet kezdeményezésére indult be a világ egyik leg­nagyobb tőzsdén kívüli el­számolási rendszere. Az idén nem lesz őszibarackexport MTI-információ Megkezdődött a „Szedd magad!” szüretelési akció az Eurotrust Consult Kft. szobi őszibarackosában. A 138 hektáron termesztett gyümölcsöt kedvezményes áron vihetik el a szürete­­lők. Az idei termés az át­lagoshoz hasonlóan jó, összesen százvagonnyi mennyiségre számítanak a cég szakemberei. Ennek tíz százalékát szüretelik a „Szedd magad! ” akció ke­retében. A többit főként feldolgozóüzemeknek ér­tékesítik, ahol dzsem és ivólé készül belőle. A gyü­mölcs közvetlen exportja elmarad, mert a magyar őszibarack mindinkább kiszorul a külföldi piac­ról, ugyanis nem bírja az árversenyt a spanyol, a görög, az olasz és a francia konkurenciával. GAZDASÁG 1997. JÚLIUS 31CSÜTÖRTÖK 5 Modernebb gyógyszállók javítanák a versenyképességet • Át kellene csoportosítani az idegenforgalmi forrásokat A hazai gyógyturizmus eredményessége jobb az ide­genforgalmi átlagnál, annak ellenére, hogy fejlesztésére a legutóbbi években szinte alig jutott pénz. Az ágazat vállalatainak árbevétele tavaly 23-25 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A gyógyüdülőket felkereső ven­dégek tartózkodási ideje 2-3 hét, szemben az átlagturis­táéval, aki általában 2-3 napot tölt Magyarországon. Rá­adásul a gyógyvendégek 40-50 százalékkal többet köl­tenek. Az ágazat helyzete mégsem „rózsás”, mert a gyógyszállók állapota rossz, a tb több gyógyhelytől megvonta a támogatást, és az alacsony belföldi kerese­tek miatt a magyarok többsége nem képes megfizetni a gyógykezelést. Mindezek jelentősen visszavetik az ága­zat fejlődését és nemzetközi versenyképességét. Szabó Brigitta NÉPSZAVA A magyar idegenforgalom­ban a gyógy- és a termáltu­rizmusnak kiemelt jelentő­sége van, azaz lenne. Az ágazat a nemzetgazdaság­nak jelentős bevételi for­rást jelent, de még többet jelenthetne, ha az illetékes szervek megfelelően kezel­nék. A gyógyturizmushoz szükséges adottságok meg­vannak, ám azokat több­nyire nem fejlesztik, így az ágazat nemzetközi ver­senyképessége egyre rom­lik. Pedig fontos lenne ja­vítani, hiszen a gyógy­turizmus nemzetközi vi­szonylatban is hangsúlyos ágazata az idegenforga­lomnak. A szakemberek rájöttek, hogy ezen a terü­leten dinamikusabban nö­velhetők a bevételek, mint a hagyományos idegenfor­galomban. A fejlett orszá­gokban a kombinált, komplex kezelések kerül­tek előtérbe, ezeket a leg­utóbbi években már Ma­gyarországon is egyre gyakrabban alkalmazták. Mint a legtöbb országban, nálunk is gondot okoz, hogy a betegbiztosítók megvonták, illetve csök­kentették a kedvezménye­ket. Szállodáinkban a ven­dégek átlagosan 3-5 napig tartózkodnak, a gyógy­vendégek viszont akár 12- 14 napot is eltöltenek Ma­gyarországon. A gyógy­vendégek pénzköltési szo­kása más, mint a hagyomá­nyos vendégeké, körülbelül 40-50 százalékkal adnak ki többet. A belföldi vendé­gek 60-65 százaléka ked­vezményes üdülésben vesz részt, és nagy részük visz­­szatérő vendég. A belföldi igény mindig nagy a gyógyüdülők iránt, annak ellenére, hogy csökken a fi­zetőképes kereslet. A tb a gyógyüdülők, gyógyszál­lók, szanatóriumok támo­gatását megszüntette, a gyógyfürdőkét pedig csök­kentette. Ezért a belföldiek közül egyre kevesebben képesek megfizetni a keze­léseket. Ez az intézkedés visszavetette a gyógytu­­rizmust. Ami a legnagyobb gond: hiányzik a magyarországi gyógy-, termálvizek elis­mertetése a külföldi beteg­­biztosítókkal. Az ágazat fejlesztése érdekében cél­szerű lenne kibővíteni az alacsonyabb kategóriájú, olcsóbb szállodaláncokat és bevezetni új szabadidős szolgáltatásokat. Ki kelle­ne használni Magyarország termál- és gyógyvízadott­ságait, külön kiemelve a határ menti városokat. A fejlesztés csak akkor lehet hatékony, ha komplex, egymásra épülő szolgálta­tások kiépítésével megy végbe úgy, hogy közben a helyi adottságokhoz is il­leszkedik. A fejlesztések az átlagosnál tőkeigénye­­sebbek, ezért nagyobb fi­gyelmet kell rájuk fordíta­ni. Azt is fontos kiemelni, hogy a gyógy- és termáltu­rizmus hatékony fejleszté­se nem képzelhető el a bel­földi turizmus és a magyar lakosság keresletének fi­gyelembevétele nélkül. A gyógyturizmus ered­ményessége szembetűnő, hiszen tavaly az ágazat cé­geinek bevétele 23-25 szá­zalékkal nőtt az előző év­hez képest. A hazai gyógy­turizmus piacán a Danu­bius Hotels mellett a pri­vatizáció következtében sok új szereplő jelent meg. A Tourinform adatai sze­rint 65 termál- és gyógy­szálló van Magyarorszá­gon 5691 szoba és­­12 050,5 férőhely kapacitással. Az idei év elején az adatok­ban 13 országos jelentősé­gű gyógyhelynek minősí­tett település, 35 gyógyfür­dő, 79 elismert ásványvíz­­kút és 106 gyógyvízkút szerepelt. A tb és az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg csak 87 létesítményben nyújt tá­mogatást a gyógykezelé­sekhez. Magyarország szállodai férőhelyeinek 14 százaléka a gyógyszállók­ban van. E hotelek szoba­foglaltsága meghaladja a 65-80 százalékot. A külföl­di vendégeknek 2-3 száza­léka érkezik gyógyüdülési céllal Magyarországra, a termálszolgáltatásokat igénybe vevő vendégek a turisták 6-7 százalékát te­szik ki. A legtöbb vendég Németországból, Ausztri­ából és Svájcból érkezik. A hosszabb tartózkodási idő és a 42 százalékkal ma­gasabb költési szint jól látható a devizabevételek­ben is. Magyarország számos országgal áll cserekapcso­latban. Potenciális küldő országnak számít Auszt­ria, Finnország Hollandia, Norvégia, Németország, Svédország, Kanada és USA. Az Országos Idegen­­forgalmi Bizottság az idén végre már többször is fog­lalkozott a gyógy- és ter­málturizmus fejlesztésé­vel, és az idén kiemelten kezeli a problémáit. Az OIB szerint a fejlesztési források egy részét ebbe az ágazatba kell irányíta­ni. Nem elég csupán a bel­földi népszerűsítés, a kül­földet is tájékoztatni kell a magyarországi lehetősé­gekről. A gyógy- és ter­málszállók fejlesztésébe be kell vonni az IKIM-et is. A szakma figyelmét jó lenne felhívni arra, hogy a fejlesztéseket az EU elő­írásai szerint kellene vég­hezvinni. Nem elhanya­golható a bizottság szerint a szakmai és oktatási kép­zés sem. Hiányos Magyar­­országon a gyógy-idegen­­forgalomra vonatkozó stratégiai rendszer. Ezen a jövőben változtatni kell. Helye lenne a hazai beteg­­ellátásból kikerült, illetve kikerülő intézményeket felülvizsgálni abból a szempontból, hogy milyen feltételek mellett alkal­masak a gyógy-idegenfor­­galom fogadására. Bükfürdő: hiányzik a hazai gyógyvizek elismertetése a külföldi betegbiztosítókkal MTI-telefotó REORG G­azdasági és Pénzügyi Részvénytársaság REORG_________________________1116 Budapest, Hengermalom u. 1._______________________ A REORG Rt. mint a SOFORM Stúdió Építőipa­ri és Kereskedelmi Rt. kijelölt felszámolója értékesíti a cég Velence község külterületén fekvő 1729 m2 nagyságú beépítetlen telket, melyet a 304. sz. tu­lajdoni lapon, a 210 helyrajzi számon tartanak nyilván (természetben a Panoráma úton találha­tó), valamint a cég Nadap község belterületén fekvő 20 000 m2 nagyságú beépítetlen telek 90/100 tulajdoni hányadát, melyet a 39/47 hely­rajzi számon tartanak nyilván, és a község zárt beépítettségének északi peremén található a ter­mészetben. A felszámoló vételi ajánlatokat vár, és tájékoz­tatja az ajánlattevőket arról, hogy jelen felhívás­ra beérkezett és a felszámolási eljárás során ed­dig benyújtott ajánlatokat nyilvános tárgyaláson együtt értékeli. Az ajánlatokat augusztus 22-én déli 12­0-ig kell beterjeszteni a REORG Rt.-hez (1509 Budapest, Pf. 36.). Igény esetén bővebb felvilágosítást Virág Mik­lós felszámolóbiztos ad a 206-1525-ös telefon­számon. REORG G­azdasági és Pénzügyi Részvénytársaság REORG 1116 Budapest, Hengermalom u. 1. A REORG Rt. mint felszámoló AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁST tesz közzé A KAMÉLEON Gloves Kft. „f.a.” tulajdonában álló Műve­lődésügyi Beruházási Kft.-ben (MŰBER Kft. 1052 Budapest, Váci u. 12.) lévő 98/100 hányadú, 67 990 000 Ft névértékű üzletrészének értékesítésére. A részletes ajánlati anyag 10 000 Ft + áfa ellenében a felszá­moló REORG Rt. 1116 Budapest, Hengermalom út 1. székhe­lyén, az I. emelet 11. szobában vehető át 1997. augusztus 11-től, munkanapokon 9-14 óra között. Az ajánlatok zárt borítékban „KAMÉLEON GLOVES »f.a.« Pályázat felirattal 1997. szeptember 18-án 13 óráig nyújthatók be a REORG Rt. I. emelet 18. szobában (1116 Budapest, Hengermalom út 1.). A nyilvános ártárgyalásra 1997. szeptember 19-én 10 órakor kerül sor a REORG Rt. földszinti tanácstermében. Ezúton hívjuk fel a hitelezők figyelmét, hogy az 1991. évi IL. törvény 48. paragrafus (2.) bekezdése szerint elővásárlási jog illeti meg a KAMÉLEON GLOVES Kft. „f.a.” hitelezőit. A jogszabályon, megállapodáson alapuló elővásárlási joggal rendelkezők és a hitelezők elővásárlási jogukat a felszámoló által megküldött adásvételi szerződésben foglaltak szerint gyakorolhatják, írásbeli nyilatkozattal. További információk: Kovács Ferenc felszámolóbiztos Telefon: 206-1523. r­e Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal PÁLYÁZATOT HIRDET Csongrád Megyei Igazgatósága ADÓ-ELLENŐRZÉSI IGAZGATÓHELYETTESI munkakörének ellátására Az adó-ellenőrzési igazgatóhelyettes feladatkörébe tartozik: • az igazgatóság adó-ellenőrzési tevékenységének tervezése, szervezé­se és szakmai irányítása, • az adó-ellenőrzési határozatok jogi, szakmai megalapozottságának biztosítása. A pályázat benyújtásának feltételei: • közgazdaság-tudományi egyetemi vagy állam- és jogtudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, • legalább 5 éves ellenőrző gyakorlat, • legalább 3 éves vezetői gyakorlat, • magyar állampolgárság és büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek a pénzügyi tanácsadó, adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló szakképesítéssel és gyakorlattal, továbbá a felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezők. A munkakör megjelölésével benyújtott pályázathoz csatolni kell: • a részletes szakmai önéletrajzot, • a munkakör ellátására vonatkozó vezetői és szakmai elképzeléseket, • az iskolai végzettséget, a szakképesítést igazoló okiratok másolatait, • a három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, • 1 db igazolványképet. A munkakörre és bérezésre vonatkozó egyéb kérdésekben a köztisztvi­selők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. rendelkezései az irányadók. A pályázatot az APEH Személyügyi Főosztályára kell benyújtani a megjelenéstől számított 2 héten belül. Cím: 1373 Budapest, Pf. 561. A borítékon kérjük feltüntetni a „Pályá­zat” jeligét. A pályázatokat pszichológiai alkalmassági vizsgálattal kiegészítve az APEH elnöke által megbízott bizottság bírálja el. A munkakörrel kapcsolatban további információk a 302-2584-es tele­fonszámon kérhetők. V­­ ...

Next