Népszava, 1997. október (125. évfolyam, 229-254. sz.)

1997-10-06 / 233. szám

NÉPSZAVA VILÁG 1997. OKTÓBER 6., HÉTFŐ Ma hazatérnek a Romantica hajótöröttei A korábbi utasok egyike szerint csak idő kérdése volt, mikor következik be a hatvanéves roncs katasztrófája Kigyulladt szombaton egy ciprusi utasszállító hajó a gö­rögök és törökök lakta földközi-tengeri szigettől 90 kilo­méternyire délre. Összes utasát sértetlenül biztonságba helyezték - szám szerint 487-et, köztük 30 magyart. Ugyanez vonatkozik a 186 főnyi személyzetre is. A ki­mentettek megérkeztek a ciprusi Limassol kikötőjébe. MTI-információ Az Amnesty Shipping ha­­j­ótársaság MV Romantica­­nevű, ciprusi zászló alatt közlekedő vízi járművén, amely visszatérőben volt az egyiptomi Port-Szaídban tett kirándulásról, helyi idő szerint reggel fél hatkor ütött ki a tűz. A lángnyel­vek először a gépházban csaptak fel. Reggel nyolc órára befe­jeződött az utasok kimen­tése az égő hajóból. Addig­ra már elborította a láng a Romanticát, és megbillent a hajótest. A Cipruson állo­másozó brit haderő hajót és helikoptereket küldött men­teni, s a Princessa Victoria ciprusi hajó is azonnal a bajbajutottak segítségére sietett. A helikopterek előbb a Tristam nevű brit katonai hajóra emelték át az embe­reket a lánggal lobogó ha­jóról, majd a Princessa Victoria vette át fedélzeté­re a Romantica utasait. Minderről a brit védelmi minisztérium tett először bejelentést Londonban. A már említett magyarokon kívül 120 brit, 18 német, 225 orosz, 22 svéd, 21 hol­land, továbbá jó néhány nor­vég és lengyel utasa volt a szerencsétlenül járt hajónak. Szombaton, a kora dél­utáni órákban még birkóz­tak a lángokkal a hajó mentésére kivezényelt tűz­oltók. A sikeres oltás remé­nye azonban egyre csök­kent, mivel a jármű elkez­dett süllyedni. A több mint kilencezer tonnás MV Romantica hat­vanéves. A Foreign Office közölte: annyi bizonyos, hogy a ha­jón tartózkodó hétszáz sze­mély közül senki nem sé­rült meg, s a Királyi Flotta egyik kisegítő hajója a ki­mentettekkel a fedélzetén rendben megérkezett a cip­rusi Limassol kikötőjébe. Időközben a hajóra heli­kopterrel kitett brit hadi­tengerészeti tűzoltó egysé­geket is ki kellett menteni, mert a Romanticát teljesen elborították a lángok. A kimentett 120 brit utas fele a limassoli érkezés után rögtönzött ülősztráj­kot kezdett a mentőhajó fe­délzetén, követelve: az üze­­­meltető cég, a New Para­dise Cruises adjon nekik új ruhát és egyéb személyi tárgyakat, mert mindenük a lángba borult Romantica fedélzetén maradt. Miután biztosítékokat kaptak a megfelelő gondoskodásról, szombaton kora este ők is távoztak a mentőhajóról. Felelőtlenség volt a szom­baton kigyulladt ciprusi hajóra még turistautakat szervezni, annyira rossz ál­lapotban volt a jármű - ez derült ki a londoni rádió­nak nyilatkozó olyan brit turisták szavaiból, akik ko­rábban megfordultak a Ro­mantica fedélzetén. A megszólaltatottak egyi­ke elmondta: csak idő kér­dése volt, hogy a szeren­csétlenség mikor követke­zik be. Az illető szerint, aki augusztusban vett részt tengeri utazáson a Roman­­ticával, a ciprusi hajón ak­kor nem voltak bekapcsol­va a füstérzékelő riasztók. A hajó nemrégiben esett át felújításon, ennek ellenére „az utasok nyakába zuhant a mennyezet, a falakból drótok lógtak ki, a kabino­kat időnként árvíz öntötte el”. Az augusztusi körutazást végül félbe is kellett szakíta­ni, mivel a szennyelvezető csöveket kagylók tömték el, s az egész hajón egyetlen mellékhelyiséget sem lehe­tett használni - mondta a Londonban nyilatkozó egy­kori Romantica-utas. Az idézett beszámolók szerint a szombati tűz ide­jén számos mentőcsónak­nak nem működött a mo­torja, s amikor a személy­zet evezőkkel próbálko­zott, azok rendre eltörtek. A ciprusi turistahajó 1988 óta ingázott Ciprus, Egyip­tom és Izrael között. 1939- ben épült, sail, világhábo­rúban a hitleri haditenge­részet tengeralattjáróinak ellátó és kórházhajójaként szolgált. A brit lapoknak nyilat­kozó utasok elmondták: pánik csak a személyzet egyes tagjai között tört ki, az utasok közt nem. A hajó alkalmazottai azonban „szemlátomást nem tud­ták, mit kell tenniük, infor­mációt nem adtak, s úgy tűnt, akkor tanulták, hogy miképp kell végrehajtani a mentőcsónakos mentést”. A mostani utasok sem voltak hízelgő véleménnyel a hajóról. Az egybehangzó nyilatkozatok szerint min­denhol komoly mértékű ál­lagpusztulás volt látható, az elektromos vezetékek mellől víz folyt, a szivárgá­sok miatt sok helyütt vöd­röket kellett elhelyezni, több utasfülkét ki kellett üríteni, mert leszakadt a mennyezet, a füstérzékelők saját drótjaikon lógtak a falból, a zuhanyok és a mellékhelyiségek nem mű­ködtek. A Magyar Vöröskereszt telefonszámán bármikor segítséget kérhetnek a cip­rusi hajókatasztrófa ma­gyar áldozatai - tudatta Rózsa György. A segély­­szervezet főtitkára el­mondta: a magyar turisták számára szálláshelyükön, a larnacai szállodában­­ - hagyta meg a számot. Rózsa György a további­akban elmondta: a Magyar Vöröskereszt információi szerint a Cooptourist szer­vezésében az utazáson 34 utas vett részt Magyaror­szágról. Két amerikai, és ugyanennyi szlovák kivéte­lével valószínűleg vala­mennyien magyarok vol­tak. Az utasok többségét a ciprusi Larnacában, a La Palmier szállodában, ki­sebbik részét a Beaurivage Szállodában helyezték el. A hírek szerint ma, a kora délelőtti órákban a legkö­zelebbi Malév-járattal va­lamennyien hazatérnek. Helikopterrel mentették a bajbajutottakat MTI-telefotó A KERSZI Rt. (1143 Budapest, Besnyői u. 13.) mint a Szolnok­­tej Rt. „f. a.” (5002 Szolnok, Mártírok u. 15-17.) kijelölt felszá­molója nyilvános értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlant: Telephely I. - Szolnok, Mártírok u. 7. Irányár: 7 000 000 Ft+áfa Bánatpénz: 700 000 Ft A fenti ingatlanra 1997. október 14-ig a felszámoló székhelyén lehet az ajánla­tokat írásban benyújtani. .... A nyilvános értékesítésre 1997. október 15-én, 10 órakor kerül sor - a Szolnok, Kossuth tér 1. sz. alatti irodaházban -, melyre minden írásban ajánlatot tevőt, ill. elővásárlási jogosultságával élni kívánót ezúton meghívunk. A nyilvános értékesítési tárgyaláson csak a vételi ajánlatot benyújtók és az elő­vásárlási jogukkal élni kívánók vehetnek részt, ha a helyszínen a nyilvános érté­kesítés megkezdéséig a bánatpénzt befizették. Amennyiben az elővásárlási jogosultak a nyilvános értékesítésen nem vesznek részt, a távolmaradásukat a felszámoló úgy tekinti, hogy ezen jogosultságukkal nem kívánnak élni. Az ingatlanról készült vagyonértékelés a felszámoló helyi megbízottjánál (Gyu­­lai Katalin, Szolnok, Ságvári krt. 26., tel.: 56/342-674) 3000 Ft+áfa áron megvá­sárolható. Az ingatlant a felszámolóval történő előzetes egyeztetés alapján lehet megte­kinteni. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy a nyilvános értékesítést ered­ménytelennek nyilvánítsa. Az értékesítéssel kapcsolatban további felvilágosítást ad a KERSZI Rt.-nél Nagy Barnabás. (Tel.: 267-2100, fax: 267-2102). „ AGYA* 7 pAftfthttJft'p­if' IOY ÚR A GUINNESS BÉKÉS ATTILA Megjelent o • Lázadása óta boldogan él Amerika babaszépsége, Brooke Shields • Alain Delon a Nosztalgiamoziban • Kim Basinger és Alec Baldwin egymást dicsérik • Ki a Guinness-rekordok könyvében a mandolinrekorder? • Nem magát tartja fontosnak a V.I.P. együttes Nyereményözön! Hetente 500 ezer forint készpénz az olvasóknak! Négyhetente ráadás: 1000000 Ft értékben! F! I­ar sagi Tovább reng a föld Olaszországban Mintegy száz újabb földmozgást mértek a műszerek a hét végén Olaszország középső részén. A földrengések közül három a Richter-skála szerint 4-esnél erősebb volt. Az újabb erős rengések szerencsére nem jártak áldozatokkal, de tovább növelték a térségben élő emberek félelmét. Az itteni városok, települések vezetői, a mentéssel és a károsultak elhelyezésével foglalkozó illetékesek szerint már éppen a félelem az, ami a legnagyobb bajt jelenti. Mint mond­ják, a lelki sérülések sokkal veszélyeseb­bek a megrongálódott házaknál. A szep­tember 26-i pusztító földrengéseket köve­tően mintegy 130 ezer ember kényszerült a szabad ég alá. Közülük 42 ezernek tudnak ideiglenes elszállásolást biztosítani. Pozsonyi leszámolás Vasárnapra virradó éjszaka egy pozsonyi kórház intenzív osztályának második eme­leti ablakán keresztül géppisztolysorozat­tal megöltek egy férfit, aki tíz nappal ez­előtt súlyos sérülésekkel megúszott egy szállodai lövöldözést, melyben társát a po­zsonyi Danube Szálló­ halljában megölték. Az egyik legelegánsabb - a koronázási dóm szomszédságában álló - pozsonyi szál­lodában történt véres leszámolást a sajtó az alvilág kassai érdekeltségének akciója­ként tálalta. A tettest azóta sem sikerült kézre keríteni. Nem tudni, vajon a szállo­dai leszámoló azonos-e azzal a személlyel, aki vasárnapra virradóra létrán felmászott a kórház második emeleti ablakába, és hangtompítós géppisztollyal több halálos lövést adott le az ott rendőri őrizet alatt fekvő személyre, avagy ezúttal más végez­te el helyette a két hete elvetett feladatot. Az infánsnő esküvője Szombaton délelőtt királyi esküvő volt a barcelonai gó­tikus katedrálisban. Krisz­tina infánsnő (a spanyol ki­rályi pár kisebbik, leánya) Inaki Urdangarín baszk származású kézilabda-játé­kosnak esküdött örök hű­séget. Az esküvőn negyven királyi család tagjai voltak jelen, és a Pedralbes palo­tában tartott díszebéden 1500 meghívott vett részt. Barcelona városa csak az 1992-es olimpiához hason­lítható pompával ünnepel­te a frigyet, az utcákon fél­millió ember gyűlt össze, akik fehér virágesővel ün­nepelték az ifjú párt. Az ifjú pár két nyoszolyólánnyal MTI-telefotó ITT LEVÁGANDÓ­­MEGRENDELŐLAP Ha előfizet a­ NÉPSZAVA .ra. Önnél marad! havonta Alulírott ......................................................................... (név) .......................................................... (irányítószám, helység) .......................................(utca) .........(házszám)...........(ajtó) megrendelem a NÉPSZAVA című lapot ....................... példányban O Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. O Az előfizetési díjat a.....................................................pénzintézetnél vezetett ...............................................................................folyószámláról egyenlítem ki. (Kérjük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni: Budapesten: Hírlapüzletági Igazgatóság ügyfélszolgálati és koordinációs osztály, Budapest 1846 Vidéken: Postahivatal, helyben Előfizetési díj □ negyedévre 2250 Ft □ egy hónapra 750 Ft aláírás

Next