Népszava, 1997. november (125. évfolyam, 255–279. sz.)
1997-11-08 / 261. szám
NÉPSZAVA SPORT 1997. NOVEMBER 8., SZOMBAT 19 Egy csalogató déltengeri álom bűvöletében Kropkó Pétert a nyolcadik balsikerű kísérlet után is fogva tartja a hawaii Ironman triatlonverseny varázsa Wichmann Tamás érezhetett valami hasonlót a moszkvai olimpián, amikor a kenu egyesek ezerméteres versenyében, valahol fél távnál egyszer csak rádöbbent: ez az aranyérem bizony menthetetlenül elúszott. A tízszeres világbajnok kenukirály letette a lapátot, és csigalassúsággal csörgött be a célba. Kropkó Péter október 18-án, kora délután, a földi paradicsomnak tartott szigeten, a fekete lávasivatag elején találkozott a „kalapácsos emberrel”. A maratonista szakzsargonban így hívják azt a pillanatot, amikor a futót valami - leginkább a fáradtság - letaglózza, s attól kezdve már csak vánszorgásra képes az istenadta. Élete nyolcadik hawaii Ironmanjén, a 4,8 km úszás és a 180 km kerékpározás után a 42,195 méteres maraton első harmada is pompásan sikerült a miskolci „vasembernek”, amikor elhagyta az ereje. Ch. Gáli András NÉPSZAVA Csak az tudja elképzelni ezt a szituációt, aki maga is megpróbálkozott már a maratoni táv teljesítésével: Péter kénytelen volt „belegyalogolni”, s körülbelül három és fél órásra sikeredett a máskor egy órával rövidebb idő alatt megtett szakasz. Mit szépítsük: a rózsaszínű álmokból egy keserű harminckettedik hely kerekedett ki. Kropkónak azonban eszébe sem jutott „letenni a lapátot”, meg sem fordult a fejében, hogy feladja a versenyt - pedig a legendás bajnoknő, a zimbabwei Paula Newby-Fraser is kiállt valahol fél távnál. - Ez nálam nem szerepel a repertoárban, ha csak el nem törik a lábam vagy nem esik darabjaira a kerékpárom. Számomra a feladás a megfutamodás szinonimája - mondta az Arany Ászok 34 éves triatlonistája. - Azt nem szégyellem, hogy a célban kicsordult a könnyem, de hát miért is ne, amikor a verseny négyötöd részében úgy álltam, hogy valami nagyon szép eredmény kerekedik ki a nyolcadik hawaii nekifutásomból. - Tavaly az addigi csúcsot jelentő hetedik helyen végeztél, s most a harmadik szám, a maraton kezdetén jobban álltál, mint egy éve. Hatvanadikként másztam ki a vízből, de csupán három perccel az éllovas német Wolfgang Dietrich mögött. A kerékpárosszakasz pompásan sikerült, a huszadik helyen vágtam neki a maratonnak, hét hellyel előrébb, mint tavaly ilyenkor. S nekem, ugye, rendes körülmények között a futás az erősségem... - Miért, itt nem voltak „rendesek” a körülmények? - Dehogynem, azt ugyanis, hogy perzselő, negyvenfokos hőségben versenyeztünk, én nem sorolom a rendkívüli dolgok közé: hol legyen hőség, ha nem a Big Islanden? Sajnos azonban - s ezt csak most, utólag tudom - végzetesen elrontottam az egész nyári felkészülésemet, s ennek az Ironmanen ittam meg a levét. - Hogy lehet elrontottnak minősíteni egy olyan felkészülést, amelynek eredményeképpen például ismét megnyerted Japánban a kinai versenyt, a triatlon Grand Slam egyik állomását? - Sajnos, mindez csak részeredmény, az igazi nagy megméretés a hawaii Ironman. Meg kéne tanulnom az egész szezont ennek alárendelni - ahogyan azt az igazán profik teszik. Én ugyanis nem tartom magamat annak... - Mi történt konkrétan? - A nizzai hosszú távú világbajnokságot egy héttel eltolták, június 1-jéről 8-ra, s számomra ez az egy hetes csúszás katasztrofálisnak bizonyult. Hiába nyertem meg idehaza a bánki Ebválogatót, majd a fonyódi középtávú ob-t - Magyarországon lassan egy évtizede veretlen vagyok -, s végül lettem harmadik a darmstadti nagy versenyen, a hiba már megtörtént. Egy triatlonista felkészülése hihetetlenül precíz időbeosztáson, ütemezésen alapul, s egy hét napos programváltozás ezt okozhatja, ami velem most megtörtént. - Pedig három hetet még a francia Riviérán edzőtáboroztatok a menyasszonyoddal, aki a cikk megjelenésének napján már a feleséged lesz! - Ennek, mármint az edzőtáborozásnak, nagy szerepe volt abban, hogy ma már nem okoz gondot a meleg égövi versenyzés. - Nyilván blőd a kérdés, ezzel az erővel akár azt is kérdezhetném, mitől ízlik a somlói galuska, de mégis felteszem: mi adja a hawaii Ironman különleges varázsát? - Mit is mondjak? Kezdésnek talán annyit, hogy a mindenkori győztes arcképét hologramszerűen felviszik a VISA-hitelkártyára... Ezerötszázan indultunk idén, volt köztünk nyolcvanéves aggastyán, vak, féllábú, tavaly még egy AIDS-es is teljesítette a távot. Hajnali hétkor volt a rajt, a nap éppen akkor bukott ki a Mauna Loa vulkán mögül. Ennél szebb, felemelőbb pillanatot én magam nem tudok elképzelni. Az idők egyébként lényegesen gyengébbre sikerültek, mint tavaly, a futószakaszon erős szembeszél fújt - félre ne értse senki, nem ezzel akarom magyarázni a kudarcomat, hiszen a szél mindnyájunkat zavarta. - Mit tanultál ebből a 32. helyből? - Azt eddig is tudtam, hogy az élet nem más, mint újrakezdések egymásutánja - most megint egy ilyennek vágok neki. Egyébként csak közhelyeket tudok sorolni, ilyeneket például, hogy tanulni csak vereségekből lehet, meg hogy fel fogok kelni a padlóról - de tényleg így gondolom. - Itt van mindjárt az élet egyik nagy újrakezdése, az esküvő. Igazi sportszerelem a tiétek... - Golubics Andrea, a menyasszonyom is triatlonista, rövid távon válogatott, remélem, nekem hoszszú távon lesz a feleségem. Mindenhová velem tart, együtt edzőtáborozunk, a versenyeimre is mindig velem jön, elvégre a legtöbb helyre autóval utazom, így olcsóbb, mintha repülőjegyeket kellene vennem. Hawaiira persze nem autózhattunk, de ez a dolog természetéből fakad. - Nászútra hová mentek? - Hawaii után hová mehetne az ember? Na jó, csak vicceltem, tíz napra kiruccanunk Németországba, a Bajor-erdőben ismerünk egy szép helyet, oda húzódunk el a világ elől. Most egy ideig kizárólag pihenek, aztán teljes gőzzel előre a ’98-as szezonra! - Nemrégiben beszélgettem Molnár Erikával, a roppant tehetséges hölgy triatlonistával, aki a sydneyi olimpia megnyeréséről álmodozik. Valóban, a 2000- es játékokon már ti is részt vehettek - de te, személy szerint, elindulsz-e? Szeretnék, és azt is bevallom, hogy sokat fantáziálok egy olimpiai aranyéremről. „Csak” 37 éves leszek akkor, fizikailag tökéletes az állapotom, semmiféle ízületi vagy egyéb kopásnak nem tapasztaltam magamon még a jeleit. Vannak 42 éves klasszisok is a mi sportágunkban, ez tényleg nem a tinédzserek műfaja, némi túlzással, egy fél élet kell ahhoz, hogy valaki Ironman-formába hozza magát. - Szóval, elindulsz? - Igen, de nagyon gyorsan el kell döntenem, hogy mit akarok, mert ha igen, akkor már az 1998-as évadot is az olimpiai felkészülésemnek kellene alárendelnem. Ahhoz ugyanis egy esztendő nem elég. - Egy ilyen beszélgetésből nem hagyhatjuk ki a piszkos anyagiakat sem. Futja-e a jövedelmedből a hihetetlenül költséges felkészülre,és, ggripityzésre?) - A legnagyobb gondot az okozza, hogy a magyar sportorvoslás tudománya például a németországihoz képest tizenöt-húsz évvel le van maradva. Egy olyan egészségügyi tesztet, amiben a terheléses tejsavmérés is szerepel, momentán nálunk nem tudnak elvégezni, ki kell utaznom Németországba, s ott 350 márka egyetlen vizsgálat ára. Plusz az útiköltség. Ne kerteljünk: idén mintegy ötmillió forint folyt be szponzori pénzekből - Kőbányai Sörgyár, FILA, Red Bull -, s most, november elején már egy vasam sincs. Megettük, elutaztuk, elittuk a havi félmilliót. Egy olyan agg Mitsubishi Galanttal járjuk Európát, amelyikben 280 000 kilométer van. Még gurul, érzelmileg kötődünk is hozzá, de bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot. Tavalyelőtt kutyával ütköztél Hawaii-on, azelőtt hőgutát kaptál, még korábban vakbélgyulladás szólt közbe - úgy tetszik, nem neked találták ki ezt a versenyt. Mégis rendületlenül visszajársz a világ legszebb szigetére, úgy üldözöd ezt a délibábot, mint Ahab kapitány Moby Dicket, a fehér bálnát. Mikor mondasz le arról, hogy egyszer te legyél az Ironman? - Egy darabig biztosan nem. Évről évre új tapasztalatokkal gazdagodom, tanulok valamit a saját káromon. Az például valószínű, hogy az adott esztendőben mindent alá kell rendelnem az Ironmannek, ahogyan azt az igazán profik - ezt nem győzöm hangsúlyozni - csinálják. És szentül hiszem, hogy egyszer elérkezik majd az én évem, amikor már a hőgutára, a kóbor kutyákra, a vakbélgyulladásra, az elszúrt felkészülésre, meg minden elképzelhető akadályra immunis leszek. És akkor megint könnyekkel a szememben futok majd át a célvonalon - de azok már az öröm könnyei lesznek. Valaha Vénusz kelhetett ki így a habokból... A biciklitúra ezúttal kiválóan sikerült Kropkónak Ebben a sportágban sírni nemcsak a győztesnek szabad Zádor Péter felvételei