Népszava, 1997. november (125. évfolyam, 255–279. sz.)

1997-11-03 / 256. szám

NÉPSZAVA Nyugodtan nézek a tükörbe Bencze Ilona szerint legfontosabb a belső rend és béke . A színésznő nem löki a szekeret, hanem hozza Nádasdy Kálmán szárnyai alatt tanulhatott. Elégedett, mert mindent elért, amit szeretett volna. Színpadi figuráit, mint valami kellemes parfüm, lengi körbe a finom ele­gancia, szerepei egyenes tartásúak. Bencze Ilona ma öt­­venesztendős és éppen huszonöt éve van a pályán. Bóka B. László írása a NÉPSZAVÁNAK - Nagyon vonzó, és kitűnő­en illik önhöz ez a ruha. - Köszönöm a bókot. Te­szek azért, hogy a korom­hoz képest elfogadható­an nézzek ki. Szerencsére nem vagyok öregedő típus. Édesapám még 80 esz­tendős korában is úgy né­zett ki, mint egy fiatal em­ber. Az édesanyám pedig most 69 éves és nagyon fi­atalos.­­ - Nem foglalkoztatja a kora? - Egyáltalán nem. Az utóbbi időben bölcsebb let­tem. Úgy gondolom, nem lefutott az a játszma, amit földi életünkben játszunk. Abban reménykedem, hogy nem ez volt és nem ez lesz az egyetlen életem. -- Hisz a lélekvándorlás­ban? - Abban hiszek, hogy a halál nem a vég. A világ igenis jól van megcsinálva, ami­ rossz benne, azt az em­ber rontotta el. A mi bű­neinkről nem tehet a föld. Milyen csoda egy virág, egy fa, egy állat! Hogyan kép­zelhetjük, hogy az élet a semmiből keletkezik és a semmibe foszlik szét! Nem akarok senkit meggyőzni az igazamról, de örülnék, ha többen gondolkodná­nak hozzám hasonlóan, mert akkor könnyebb és boldogabb lenne az éle­tünk. Nem lenne jelen ál­landóan az örökös rettegés és félelem, hogy hatvan év alatt mindent össze kell harácsolni és gyorsan ki kell élvezni az életet, amíg lehet. -Ilyen bölcsen áll a szín­házi munkához is? - Fiatalabb koromban, még nem volt szükség erre a bölcsességre. Akkor ro­bogott a szekér. Amikor döcögni kezdett, már kezel­ni tudtam az életem. Persze vannak álmatlan éjszaká­im, néha sírok is, de a nagy egész, az rendben van. - És a szekér most már robog magától? - Magától sohasem megy. Van, aki motort szerel rá, mások elindítják a lejtőn, hadd guruljon, néhányan tolják. Azt hiszen, én egész életemben húztam a maga­mét. Mindig az érdekelt, hogy működjön, nem pedig az, milyen módon. Soha életemben nem lökdösőd­tem. Nem hiszem, hogy bárki azt állíthatná, hogy kifúrtam egy helyzetből, megaláztam vagy tönkre­tettem. Nyugodtan nézek a tükörbe. - Mi szükséges ahhoz, hogy az ember ilyen higgad­tan szemlélje a világot? - Legbelül békének és rendnek kell lennie, ez a legfontosabb. Olyan embe­rek között nőttem fel, akik­ben hihetetlen tartás és erő lakozott. - Kik voltak a szülei?­­ -­ Egyszerű emberek. Édesapám munkás, édes­anyám háztartásbeli, aki sokat betegeskedett. Nagy­papám parasztember volt, nagymamám pedig a há­rom lányát nevelte. Ezt a tartást csak az egyszerű ember hozza magával, örö­kölni lehet vagy ellesni. Mi­után megtanultam a mes­terség megtanulható részét, a színészi pályám lényegét éppen az adta, amit a szü­leimtől hoztam. A színház ugyanis arról szól, hogy ha az ember érti az életet, ak­kor éli a figurákat. - Nem állítható önről, hogy sok színházat fo­gyasztott volna! - Tizenkilenc évig a Ma­dách Színház tagja voltam. Utána szabadúszó lettem. - Egy házasságban is hosszú tizenkilenc eszten­dő. .. - A házasságom Maros Gáborral is pontosan en­­­­nyi ideig tartott. - Miért hagyta ott a szín­házat? - Akkor jöttem el, ami­kor úgy éreztem, ez már nem úgy működik, ahogyan szeretném. Eleget dolgo­zom, bár egész életemben a társulati tagság híve vol­tam. Egy igazi társulat mindent megér. - Nem talált másik társu­latot, ahová szívesen szer­ződött volna? ■ -A Madách Színház volt az én nagy szerelmem.,A mai napig ott játszom a legtöbb előadásban. De egy más helyzetben. Ha két ember számára kiderül, hogy házasságban nem tudnak együtt élni, attól még nagyon jó barátok ma­radhatnak egy életen át. - Mitől működhet egy házasság vagy a társulati tagság? - Nem sikerült megfejte­nem. Tíz-tizenöt évig felfe­lé mennek a dolgok, a pá­rok segítik egymást, új él­ményeket aj­ándékoznak egymásnak. Aztán egyszer­re minden leszállóágba ke­rül. Azok a házaspárok ma­radnak egymás mellett, akik túlélik a mélypontot, talán mert az egyikük tü­relmesebb és megértőbb. Nem létezik olyan emberi kapcsolat, amely nélkülöz­né a válságokat. A világ így van kitalálva. Ellen­súly nélkül még libikókáz­­ni sem lehet. - Nagyon figyel az élet fi­nomságaira. - Kicsikoromban a nagy­papám vitt a kerékpáron. Egyszer megállt és felvett egy apró lécet. Állt, kezé­ben a fadarabbal és nem értettem, hogyan vette ész­re. Megkérdeztem tőle, mi­ért kell nekünk az a léc. Azt felelte, haza visszük, még jó lehet valamire. A léc ott volt, mindenki láthatta volna, de ő vette észre és vette fel. A színész ugyan­így dolgozik, igyekszik sok mindent meglátni az élet­ben és hazavinni, hátha jó lesz még valamire. Bencze Ilona: „Soha nem lökdösődtem” Petőfi Sándor országos szavalóverseny MTI-információ Szavalóversenyt hirdet a Ma­gyar Televízió irodalmi és drá­mai szerkesztősége, közösen a Petőfi Emlékbizottsággal, az Országos Petőfi Sándor Társa­sággal, a Magyar Irodalomtör­téneti Társasággal és a Magya­rok Világszövetségével. A Pető­fi Sándor szavalóversenyre kor­határ nélkül bárki jelentkezhet, a versenyzők három korcso­portban (általános iskolás, kö­zépiskolás és felnőtt) indulnak. A választott előadásmódtól füg­gően a vers- és prózamondás, hangszeres kíséret nélkül éne­kelt vers, illetve megzenésített költemény kategóriában mérik össze tehetségüket. A jelentkezéseket december 15-ig kell beküldeni a Magyar Televízió Petőfi Sándor Szava­lóversenyének a 1369 Bp., 5. Pf. 368 címre. A határainkon túl élők is ezen a címen jelezhetik részvételi szándékukat. Az ér­deklődők helyi válogatókon és megyei döntőkön vesznek majd részt, mielőtt az országos sza­valóversenyre sor kerülne. A Sapiens-megoldás A Sapiens International Corpora­tion N. V. izraeli részvénytársaság interaktív informatikai technikával működő fejlesztést kínál ügyfelei számára. A Sapiens vezető he­lyen áll a világ számítógépes pia­cán a gyors és fejlett nagygépes rendszereken és személyi számí­tógépeken futtatható alkalmazás­­fejlesztő rendszerével. A Sapiens elsősorban olyan cégek számára kínál megoldást, amelyek külön­böző vállalkozási formában, mint például az adattárolás vagy fel­dolgozás, magas szintű alkalma­zásokat szeretnének létrehozni és azt vállalati, részleg- vagy irodai szinten üzemeltetni. A Sapiens 1990-ben alakult, világszerte jelenleg 32 országá­ban működnek leányvállalatai, többek között Észak- és Dél- Amerikában, a Közel-Keleten, Ázsiában és Európában. A Sapiens éves forgalma megközelíti a 60 milliárd dollárt. A cég partnerlis­tája évről évre dinamikusan nő, azon belül a Sapiens kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a biztosí­tási üzletágnak. A Sapiens leányvállalata Ma­gyarországon két éve működik a fővárosban - mondta Vida Imre, a Sapiens Hungary Software Systems LTD. igazgatója. A cég a hagyományos programfejlesztő eszközökkel ellentétben olyan projektet kínál ügyfeleinek, ame­lyek a már meglévő programok továbbfejlesztését segítik elő. A Sapiens tehát nem egy teljesen kidolgozott programot kínál vá­sárlóinak, hanem olyan technoló­giát, amellyel az elavult nagygé­pes hálózatokat saját igények szerint lehet felfrissíteni. A cég gyors alkalmazásfejlesztő eszkö­zei (RAD) minden vállalkozás informatikai problémájára meg­oldást kínál. Az objektumorien­tált megközelítés lehetővé teszi a programrészek újrafelhasználá­sát, a gyors alkalmazkodást a változó követelményekhez. Eze­ken kívül a Sapiens fejlesztő kör­nyezete biztosítja az adatbázisok és az adatfelhasználás feladatai­nak szétosztását az adott vállala­tok minden szintjére. A Sapiens alkalmazásfejlesztő eszközei egy­ségesek, ezért mentesíti a fel­használót a rendszerplatformok és az adatbázis-kezelés különbö­zőségéből eredő technikai nehéz­ségek alól. A Sapiens-eszközökkel fej­lesztett alkalmazások minden el­terjedt IBM-nagygépes operációs és adatbázis-kezelő rendszerben futtathatók, illetve ezek között hordozhatók. Vida Imre hangsú­lyozta, hogy a Sapiens cég part­nerei részére egy kiemelkedően korszerű fejlesztőkörnyezet lehe­tőségeit biztosítja. Minden pro­jekt kidolgozását a felhasználó helyi ismereteire alapozva, rövid tanulási idő után, közösen dol­gozzák ki. A Sapiens magyarországi le­­ányvállalata két év alatt számos pályázatra adott be munkatervet. Vida Imre elmondta, a cég legna­gyobb referenciájának a Duna­­ferr termelésirányítás rendszeré­nek és a Fővárosi Elektromos Művek számlázási rendszerének fejlesztését tekintik. (x) KULTÚRA 1997. NOVEMBER 3., HÉTFŐ 11 Hétrevaló napról napra "Hétfő, november 3. A nagy hírű" "Liszt Ferenc Kamarazenekar ad hangversenyt este a Zeneakadémi­án. A Rolla János vezetésével feh­ér­­ő együttes egy-egy Mendelssohn és Schubert művet szólaltat meg. " Kedd, novem­ber 4. Fotókiállítás nyílik a Nagyváradról áttelepült Kohn József képeiből a Francia In­tézetben este 6 órakor. A Váradi képek - váradi emlékek, a Holnap városa - tegnap című tárlaton az 1967 és 1987 között készült fotó­kon látható Ady egykori városa, a tegnapi Nagyvárad. Az érdeklő­dőknek csak egy emeletet kell fel­sétálniuk, mert ugyancsak a Fran­cia Intézetben nyílik fél órával ké­sőbb Olajos György festményeinek kiállítása Eső címmel. Szerda, november 5. Először lép fel Magyarországon a Paradise Lost együttes. Este a Petőfi Csar­nokban ad koncertet a sötét tónu­sú, progresszív, kemény rockot játszó amerikai banda. A néhány napja megnyílt és csupa angol nyelvű rendezvényt kínáló International Buda Stage (II., Tárogató út 2-4.) filmklubjá­ban este 7-kor a Monty Python retrospektív so­rozatban a Gya­log-galopp látható­­ Galla Miklós "hallható megjegyzéseivel. Csütörtök, november 6. Megint a Petőfi Csarnok, ahol este John Mayall, a blues királyaként tisz­telt brit zenész ad hangversenyt. A mozikba megérkezik egy má­sik brit, akit Mr. Beanként ismer világszerte a tévénéző. Mr. Bean - Az igazi katasztrófafilm címmel az ismert komikus, Rowan Atkin­son játékfilmbe és Amerikába át­ruccanva csinálja ugyanazt, ke­rek történetbe ágyazva. Péntek, november 7. A Nemzeti Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színpadi játékát mutatja be Csiz­madia Tibor rendezésében/ Ifj. Já­szai László, Horvát Lili, Moór Marianna, Béres Ilona, Drahota Andrea látható a szerepekben. Szombat, november 8. A Várfok Utcai Galériákban (Várfok 14., Spiritusz, XO) ezentúl minden szombaton fél 12-től délután 2-ig művészettörténészek vezetik vé­gig az érdeklődőket a három galé­rián. A tárlatvezetés ingyenes, a héten a New Yorkban élő Böröcz András ceruzaszobrai, Roskó Gá­bor művei és Újházi Péter fest­ményei nézhetők meg szakavatott tárlatvezető segítségével. Vasárnap, november 9. Gyere­keknek készült premierrel rukkol elő délelőtt 11-kor az R.S.9 Stú­diószínház. Szerző a nyolcvana­dik születésnapját nemrég ünne­pelt Szabó Magda, a közkedvelt színjáték pedig a Tündér Lala. A felnőtteknek szintén színházi érdekesség: a Szkéné Színházban a Pasztel Színházi Társulás csa­pata adja elő Albert Camus Cali­gula című drámáját. RÖVIDEN Arany Maszkkal díjazott Othello A Budapesti Kamara­­színház Othello című produkciójával elnyerte az október második fe­lében megrendezett Sza­rajevói Nemzetközi Szín­házi Fesztivál egyik fő­díját, a színikritikusok által alapított Arany Maszkot. A társulat leg­közelebb november 10- én Bukarestben vendég­szerepel Marlowe n. Ed­ward című darabjával. Emléktábla Galsai Pongrácnak Születésének hetvene­dik évfordulója alkal­mából emléktáblát avat­tak Galsai Pongrác egy­kori lakhelyén, a fővá­ros XI. kerületében, az Eszék utca 13-15. szám alatti ház homlokzatán, a Gábor Andor- és Jó­zsef Attila-díjas kriti­kus, író munkássága, előtt tisztelegve. Humoristák kerestetnek! Bárki indulhat a jövőre ismét meghirdetett tehet­­ségkutató­ humorfeszti­­válon, aki öt-hat oldal ter­jedelmű, maximum há­rom pályaművét - név­vel, pontos címmel és telefonszámmal ellát­va­, géppel vagy szöveg­­szerkesztővel írt formá­ban, illetve kazettán - 1998 januárjáig beküldi a Rádiókabaré címére: 1800 Bp., Bródy Sándor u. 5-7. Humorfesztivál jeligére. Heine-tárlat a Goethe Intézetben A Budapesti Osztrák Kulturális Intézet és a Goethe Intézet közös gondozásában nyílt tár­lat Heinrich Heine­­ Vi­lágpolgár Európában címmel a budapesti Goethe Intézetben (VI., Andrássy út 24.). A kiál­lítás november 30-ig te­kinthető meg. Nyomtatott Kukoricacsutka Kukoricacsutka címmel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó adta ki Gyurkovics Tibor új verseskötetét, melyet ma délután 5 órakor Kán­tor Zsolt költő mutat be a Fókusz Könyváruház­ban (1072 Bp., Rákóczi út 14.). Közreműködik: Ráczkevei Anna szín­művész. 'S Új utakon a régi Genesis Németh Zoltán írása a NÉPSZAVÁNAK Phil Collins kivált a Genesisből. Ezt sokan azért fogadták örömmel, mert a világhírű együttes továbblépését remélték. Mások vi­szont a brit zenekar végét jósolták. Egyik sem következett be. Megjelent a Genesis új albuma Calling All Stations címmel, új frontemberük pedig Ray Wilson, a Stiltskin rockcsapat egykori énekese. A hangzás ugyan eltér a korábbi években megszokottól, de ez talán visszatérés a Peter Gabriel fémjelezte régi korszakhoz. Wilson hangja jó volt egykori együttesében, de azt még nem tudni, hogy ezt­ mennyire tudja majd kamatoztatni a Genesisben. Egyelőre próbálkozik a számára új stílussal. De hogy mekkora sikerrel, azt a közönség dönti el. Az új albumot bevezető kislemez, a Congo jól sikerült, de ehhez vélhetőleg hozzájárult a látványos videoklip is.­­ A két őstag, Mike Rutherford és Tony Banks hozta a formáját. Igényes zenét komponáltak, amelyek vokál nélkül is megállnák a helyüket. Ray Wilson énekstí­­lusa azonban nemigen illik ezekhez. Mind­azonáltal slágergyanús szerzeménynek te­kinthető a Shipwrecked és az Uncertain Weather. Az újjáalakult Genesis, tulajdonképpen új csapatnak is tekinthető. Érdekes lenne fel­mérést készíteni ,a­rról, vajon hányan veszik meg ezt a lemezt a „márkanév” s hányan az új dalok kedvéért. A Genesis, nevéhez mél­tóan, újra teremtette önmagát. Ismét el kell indulnia a siker felé vezető úton. Nem biz­tos, hogy ez göröngyösebb lesz, mint a kez­det kezdetén. De az sem, hogy a csapat megint olyan népszerű lesz, mint annak ide­jén Phil Collinssal. Ha a Calling All Stations nem hozza meg a remélt sikert, talán újabb lemezzel állnak elő. De ha az sem váltja be a hozzá­fűzött reményeket, akkor alighanem hul­lócsillagként tűnne el a legendás együttes neve. Az is megtörténhet azonban, hogy az új énekes új kor hajnalát jelzi a banda életében. Talán ezt akarja jelezni az al­bum végén felhangzó dal: There Must Be Some Other Way (Kell valami más útnak lennie). Peter Gabriel és Phil Collins után újabb világsztár jelenhet meg a Genesis jóvoltából a nemzetközi könnyűzenei pa­lettán. A Genesis régi, csak az énekes új

Next