Népszava, 1999. február (127. évfolyam, 26–49. sz.)

1999-02-01 / 26. szám

Hektikus ármozgás vár idén a tőzsdére 5. oldal Politikai csúcsüzem volt a hét végén A kisgazdapárt és a MIÉP kivételével a többi parla­menti párt politikai stra­tégiai kérdésekről döntött a múlt héten. A bankfel­ügyelet, a­ közbeszerzés, valamint az államigaz­gatási és önkormányzati összeférhetetlenség szigo­­­­rítása is szerepel a Fidesz frakciójának idei célkitű­zései között. Erről­­ is­­ határozott a legnagyobb kormánypárt országgyű­lési képviselőcsoportja egy hétig tartó ülésén. A leg-­­­nagyobb ellenzéki párt, az MSZP frakciója kétna­­­pos ülést tartott, s arról döntött, abbahagyja a ki­­zárólag kormányzati lépé­sekre reagáló politizálást, ahelyett inkább az embe­reket közvetlenül is érintő problémákra keresnek vá­laszt.. Szombat óta a Ma­gyar Demokrata Fórum élén­ új elnök­ áll. Dávid Ibolya,­­ igazságügy-mi­nisztert nagy többséggel választotta meg a fórum országos gyűlése a másik jelölttel, Lezsák Sándor­ral szemben. Az új­­ elnök kész nyitni az MDF-ből különböző okokból eltá­vozottak felé. A szabad demokraták Országos Ta­nácsa szombaton­ arról döntött, hogy a párt kon­zultációt kezdeményez a magánnyugdíjpénztárak­kal és azok partnereivel, továbbá a­­ Pénztárta­náccsal és az Állami Pénz­­tárfelügyelettel. Latorcai János, a Fidesz ország­­­­gyűlési képviselője, főpol­­­­gármester-j­elöltj­e a Nép­szavának adott interjújá­ban, többek között arr is beszélt, hogy az ő metró­­programját elfogadná a­ kormány. A képviselők egy hónapos szabadságuk után, ma már az­ új mun­karend szerint, bizottsági­­ülésekkel ■ kezdik r­ég munkájukat. (Tudósításaink a 2., inter­júnk és a parlamenti munka kezdéséről szóló írásunk a 6. oldalon) Távozik a fő adórendőr? Erdélyi János az esélyes Pelikán László tisztségére A Fidesz-MPP képviselőcsoportja azt javasolja az APEH elnökének, Simicska Lajosnak, hogy a január 29-én felállt nyomozó hivatal tekintélyének megvé­dése érdekében­ gondolja újra a testület vezetőjének megbízását A frakció véle­ménye szerint Pelikán László nyilatkoz NÉPSZAVA-információ­ zatai indokolttá teszik, hogy ezt a meg­bízatást a hivatal működése szempontjá­ból alkalmasabb személy töltse be. Si­micska Lajos, az adóhivatal elnöke Or­bán Viktor miniszterelnök távollétében nem kívánt véleményt, nyilvánítani a frakció ajánlásáról, aki jelenleg az APEH főta­nácsadója. Erdélyi pályázat útján nyerte el jelenlegi be­osztását. Arról nincs tudo­mása, hogy Pelikán utódjá­nak jelölnék. Erdélyi Sán­dor a Népszavának el­mondta: ha felkérnék, csak tárgyalások után dönt ar­ról, egyáltalán vállalná-e a tisztséget. A beosztás betöl­téséhez szükséges C típusú ellenőrzésen az elmúlt nyá­ron már átesett. Erdélyi kö­­■­zölte: semmiféle titkolni­­­valója nincs, múltja tiszta. Az adórendőrség nemrég kinevezett vezetőjét több bűncselekménnyel is kap­csolatba hozták. Legutóbb illegális aranyvásárlás mi­att hallgatta ki a rendőr­ség. Neve korábban felme­rült a két éve nyolcvanöt­milliós áfa-csalást elkövető volt úri polgármester, Nagy József ügyében is. Pelikán László egy hete kijelentet­te: nem kíván lemondani posztjáról, mert Simicska Lajos bizalmáról biztosí­totta. Pelikán felesége, Land Mária könyvelő au­­ditálta a Reálbank mérle­gét, amelyben az Állami Pénz- és Tőkepiaci Fel­ügyelet szerint hamis ada­tok szerepelnek. A Pelikán-botrányosr ele­jén már lehetséges utód­ként felmerült Erdélyi Já­nos neve, aki az APEH Bűnügyi Igazgatóságának nyomozati igazgatóhelyet­tese. Pelikán-utódként Var­ga Sándor is szóba jöhet. Féltik előjogaikat a kékvérű lordok 9. oldal ALAPÍTVA 1­8­7­3- BAN Most Solana kezében a döntés Még nem tudják a szerbek, részt vesznek-e a koszovói konferencián A NATO úgy döntött, hogy Javier Solana egysze­mélyes megítélésére bíz­za a jugoszláv célpontok elleni légitámadás megin­dítását, a nemzetközi összekötő csoport kérése­inek figyelembevételével.. A szövetség nagykövetei szombati egész napos ülé­­sükön határozták el a főtit­kár felhatalmazását a lé­gicsapások megindítására. MTI-in­formáció A döntés azt jelenti, hogy­ egy­ esetleges légitáma­dáshoz immár nincs szük­ség a 16 tagország újabb egyeztetésére. Solana ki­jelentette, hogy élni fog a szövetség tizenhat tagor­szága által átruházott joggal Koszovóban, ha a jugoszláv vezetés nem tel­­j­esí­ti a nemzetközi­­közös­ség követeléseit. (Folytatás a 8. oldalon) A rambouillet-i kastély, ahová február hatodikára meghívták a szemben álló feleket MTI-telefotó Optimista európai vezetők Európa vezető politikusai legalább kétszázalékos­­ gazdasági növekedésre szá­mítanak idén - nyilatkozta a Népszavának Chikán At­tila gazdasági miniszter a davosi konferencia ered­ményeiről beszámolva. Ez azt jelenti, hogy Magyar­­ország is teljesítheti gaz­daságpolitikai céljait. Kö­zölte azt is: az EBRD való­színűleg kedvezőbb felté­telekkel nyújt hitelt Ma­gyarországnak a jövőben.­­ (Cikkünk a 4. oldalon) Kegyelettel emlékezett az ország Szombathelyen is elmaradtak a bálok, a teremben kitűzték a fekete zászlót a nemzeti gyásznapon, amelyet az ausztriai buszbaleset­ben elhunyt tizennyolc áldozat emlékére tartottak. Szombaton a kőszegi Jézus Szíve templomban vettek búcsút a tragédia kilenc ha­lottjától. Az ökumenikus gyászszertartáson több száz ember rótta le kegyeletét a ravatal mellett (Cikkünk a 3. oldalon) MTI-telefotó Kafelnyikov nyerte az Austral Opent 14. oldal 127. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM 1999. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Újabb vasutasper lehet Százhetvenmillió a MÁV bizonyítható kára A MÁV,kárfelmérési adatainak két tétele, összesen, 170 millió forintos veszteség lenne bizonyítható egy esetleges jogi eljárásban. A társaság is a sztrájkoló szakszervezet vezetésért kívánja behajtani a kiesést. A VDSZSZ választmánya úgy döntött, hogy nem­ ismeri el megállapodásként azt az okmányt, amelyet két társ­­szervezete aláírt, s fenntartják sztrájkfenyegetésü­ket, M- Kovács Róbert , NÉPSZAVA-t . A személy- és árufuvaro­zásban kimutatott bevétel­­kiesés csupán ■ statisztikai adat - tájékoztatta lapun­kat Magos György, a MÁV b­ev­ételelenőrzési igazga­tóságánál vezetője. Mint elmondta, iői­nkatársai csupán azt tudták kimu­tatni, hogy mekkora bevé­telt könyvelhetett el a va­súttársaság az előző év ha­sonló időszakában. A­­ két szám közötti eltérés nem feltétlenül teljes egészében a munkabeszüntetés követ­kezménye. Az­ időjárási'vi­szonyok is csökkenhetik az utaslétszárítót",, következés­­­­képpen a bevételt is je­lentette ki Magos György.. .. A­­ vonatpótló autóbu­szok, .költsége, valamint a leállított magyar Vagonok 17­­helyett­ igényt­e vett nem­zetközi kocsik bérleti díja valós adat. Az áruszállítás­­ területén át adatja ugyan­­csak statistikai''számol­gatás eredménye az előze­­­­tesek, bejelentett 242 m­iil­­lió forintos kárösszeg. Az igazgató azt is hozzátette, hogy a MÁV-nak lesz a le­hetősége, az idén ,a bevete­tt hiány, csökkentésére. (Folytatás a 1. oldalon) Magyar pénz Kórógy templomáért MTI-információ.­­ A magyar kormány külön pénzalapot­ hoz létre, a dél­szláv háborúban lerombolt horvátországi magyar tele­pülések újjáépítésének tá­mogatására - jelentette be vasárnap háromnapos hor­vátországi látogatásának befejezésekor Kopácson Orbán Viktor kormányfő.­­ Orbán a nyolcszáz lelkes Kórógy szétlőtt reformá­tus templomában vásár-, nap bejelentette, hogy azt a templomot is­­ a magyar kormány költségvetésből fogják újjáépíteni. . Lehetőséget látunk arra, hogy a magyar gazdaság a jelenleginél, nagyobb súly­­lyal legyen jelen Fiuméban - jelentette ki szombaton a horvátországi Mirstováros-­­ban folytatott megbeszélé­­­sei után a magyar minisz­terelnök­. tere­m Algéria: gyerekeket öltek Algéria nyugati részért, iszlám fegyve­res terroristák lemészároltak öt gyerme­ket. Lapértesülések szerint az 5 és 14 év közötti gyermekek, köztük három i.sko- MTI-inform­áció lás a pénteki szabadnapon birkákat le­geltettek Behástija település határában, a fővárostól 200 kilométerre nyugatra fekvő Slef térségében. A gyermekek holttestére szombat hajnalban talál­tak rá. A gyilkosok torku­kat elvágták, szájukat be­tömték, kezüket,­bátrakon törték. A biztonsági erők szom­baton ugyan beszámoltak a gyilkosságról,­ de részle­teket nem közöltek, így azt sem lehetett­ tudni, hogy az öt áldozat gyermek. Egy közeli településen, Lektabban ugyancsak szombaton egy 24 éves férfi elmetszett torkú holt­testére bukkantak. Az új­ságok szerint egy fegyve­res csoport végzett a fia­talemberrel. Lektab mind­össze ,5 kilométerre fek­szik az első gyilkosság helyszínétől. Algéria nyugati részén mohamedán fegyveres ter­roristák rajtaütöttek egy katonai gépkocsioszlopon. A támadásban hét katona meghalt, hét másik meg­sérült - adta hírül szom­baton a független algériai sajtó. , A La Tribune című na­pilap beszámolója szerint a fővárostól 300 kilomé­terre nyugatra fekvő Re­­lizán körzetében mintegy 100 fegyveres rohant­a meg a katonai konvojt. A a terrorista útonállók nemcsak a meggyilkolt katonák gépfegyvereit, hanem egyenruháit is el­vitték. Az algériai lapok sze­rint a biztonsági erők csü­törtök óta a különböző fegyveres iszlám csopor­­­­tok 24 tagját ölték meg.

Next