Népszava, 1999. július(127. évfolyam, 151–177. sz.)
1999-07-03 / 153. szám
14 1999. JÚLIUS 3., SZOMBAT Ez a Tour már nem az a Tour A tavalyi doppingbotrány az idei francia kerékpáros körversenyre is kihat Közvetít a Eurosport, informálnak az újságok, szaladnak majd az út mellett a fanatikus rajongók idén is, ám ettől még rideg tény marad: ez a Tour már nem az a Tour. A világ legnagyobb profi kerékpáros körversenye, a Tour de France több mint nyolc évtizedes történetének talán legnehezebb időszakát éli 1999-ben. A tavalyi doppingbotrány alapjaiban rengette meg a francia sport eme büszkeségét, s az azóta a világ kerékpározását folyamatosan érő hatalmas pofonok tovább rontották a viadal imidzsét, csökkentették a presztízsét. Ehhez járul a szakmai visszaesés: nem indul a ma startoló, s 25-én, vasárnap végződő viadalon a legutóbbi három Tour győztese, nem beszélve a többi hiányzóról. Deák Zsigmond NÉPSZAVA Az 1996-ban nyertes dán Bjarne Riis néhány hete a svájci körversenyen csuklóját törte, az 1997-es első német Jan Uilrich pedig térdsérülést szenvedett. Közös, csapatukat, a Deutsche Telekomot ráadásul a Változatosság kedvéért doppingolással vádolta meg néhány német médium. 1998 győztese, az olasz Marco Bantani az idei Giro d’Italián történt emlékezetes eltiltása - túl magasnak bizonyult a haematokritszintje - miatt mondott búcsút még a kezdés előtt. A „Denevérfülű” egyelőre szünetelteti a versenyzést, bár nem vonult vissza , állítólag az őszi Vuelta a’Espanán látjuk őt újra. A többi menő közül Laurent Jalabert, a franciák népszerű „Jajaja” talán mégis rajthoz áll, ám akkor sem lennénk meglepve, ha korábbi elképzeléséhez ragaszkodva ő kihagyja hazája körversenyét, mivel a francia szakszövetséget túlbuzgónak tartja a doppingellenőrzések terén. Honfitársa, a tavalyi „dopping- Tour” egyik főszereplője, a vádolt,de el nem kapott Richard Virenque sokáig persona non gratának számított. Ám hiába jelentette be Jean-Marie Leblanc versenyigazgató, hogy az 1994 és 1997 között négy széfes, hegyiverseny-győztes indulása erkölcsi okokból nem kívánatos a Touron, az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség kötelezte a rendezőket Viren que fogadására. Ott lesz a Le'Puy'de Fou-1 6,8 km hosszú, prológ szombati rajtjánál az 1996-os Giro-, első orosz Pátl és Tonkov, a szintén Itáliában 1997-ben és idén diadalmaskodó Ivan Götti, aztán a spanyol Abraham Olano és Fernanda Escortin, a svájci Alex Züle, az amerikai Bobby Jülich, a hajráspecialisták közül a német Erik Zabel vagy az olasz Mario Cipollini. Kétségtelenül hogy nevek, de az igazi favoritok hiányoznak. Ezért szállhatott híre a napokban, hogy visszatér az ötszörös Tour-király Miguel Ihdurain a cirkuszba. Kiderült hamar, hogy nem csak a hír szállhat, hanem a kacsa is, de jellemző a közhangulatra ez a falsnak bizonyult információ. „A fiatal tehetségek versenye lesz az idei, korrekt körülmények között zajlik majd le”, jövendölte fennhangon Jean-Marie Leblanc. A versenyigazgató félig-meddig „hazajósol”, hiszen a Tour de France 22 szponzorcégéből 1999-re megmaradó 20 egy közös nyilatkozatot fogadott el. 2000-ben egy árva centime-t sem adnak, ha egyetlen doppingeset is történik idén. - S milyen az élet? Hírügynökségi jelentések szerint mindkét német profi kerékpárcsapatban (Telekom, Team Cologne) évek óta orvosi felügyelet mellett, szisztematikus doppingolás folyt. Az ARD német televíziós társaság birtokába jutott az egyik Telekom-versenyző éves doppingterve, benne napokra lebontva, hogy mikor melyik szerből mennyit kell szedni. A tervezet alapján a kerékpáros az EPO nevű vérdopping mellett különböző növekedési hormonokat tartalmazó készítményeket fogyasztott.. . Walter Godefroot, a Telekom csapat vezetője először cáfolta a doppingvádakat. Miután azonban szembesítették a bizonyítékokkal, annyit mondott, hogy felnőtt emberek a szabadidejükben azt csinálnák, amit akarnak és ő nem tud mindenkit folyamatosan ellenőrizni... A ma kezdődő versenyek kapcsán nyugodtan fogalmazhatunk úgy, rossz esetben nem csak a Tour de France, de az egész profi kerékpársport halálos (dopping)injekciót kaphat, így tehát pihés mást tenni, mint az ezúttal külföldre nem ránduló, Gallföldön végighúzódó húsz szakasz - a 8. és a 24. időfutam alatt, összesen 22 napon izgulni.. Nem csupán a maradék kedvenc sikeréért, hanem a sportág jövőjéért is. A Richard Virenque július elsején érkezett Nantes-ba. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség kötelezte a rendezőket Virenque fogadására, így a francia kerékpáros ott lesz Puy-du-Fou-ban a Tour de France mai rajtján Fotó: Reuters Eredményes tárgyalások az ingatlanok egyébek Eredményesen zárult az az egyeztető megbeszélés Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, és az ÚTE tárgyalóküldöttsége - Lányi Zsolt társadalmi elnök, Szabó Bence klubelnök és Őze István klubigazgató - között, amelyet tegnap az ISM-ben az ÚTE használatában lévő állami tulajdonú sportingatlanokkal kapcsolatban folytattak. A létesítmények kezelői jogával rendelkező ISM vállalta az ÚTE használatában lévő sportlétesítmények karbantartását, fejlesztését és ígéretet tett arra, hogy elsőként a Megyeri úti stadionra kerül sor.Ez azt jelenti, hogy az Újpest augusztus 26-án saját pályáján rendezheti labdarúgó UEFA-kupa selejtező mérkőzését a Vojvodina ellen. Ezután kerül sor a többi létesítmény felújítására, a munkálatok az első becslések szerint mintegy 300 millió forintba kerülnek majd. A Belügyminisztérium tulajdonában lévő Szilágyi utcai ingatlan sorsáról az ISM megkezdi a tárgyalásokat a BM-mel. Lányi Zsolt, az UTE társadalmi elnöke, az FKGP alelnöke a megbeszélések után úgy nyilatkozott, hogy elégedett a megállapodással és belátta: nem kellett volna fél évig azért harcolni, hogy az ingatlanok kezelői jogát az önkormányzat gyakorolja. "Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter az egyeztető tárgyalás után kijelentette: - A minisztérium igyekszik jó gazdája lenni a sportlétesítményeknek. Ez azt jelenti, hogy a fenntartás mellett a felújítás is nagyon fontos szerepet játszik a koncepciónkban. Szeretnénk, ha munkánk elsődleges haszonélvezői a sportolók lennének, de legalább ennyire fontos, hogy ezeket a létesítményeket a családok is felkereshessék és sportoljanak, azaz klasszikus szabadidős sporttevékenységet folytassanak. Szabó Bence, az UTE elnöke elégedetten foglalta össze véleményét a megállapodás után: - Nagyon örülök, hogy rendeződött a létesítmények helyzete, hiszen az eredményes munkához elengedhetetlenül fontos a megfelelő háttér biztosítása. A Megyeri úti stadion füves pályáinak és a lelátónak a felújítása a legsürgősebb feladatok közé tartozik, mivel a létesítmény jelenlegi állapotában komoly szakmai munka végzésére teljesen alkalmatlan, szerencsére az ISM nagyon konstruktívnak bizonyult ebben a kérdésben. Női vb: egy lépésre a döntőtől Tv *• r. r.r j- ■ t . i. r -» ^ \ t I jty g. £ te £ ■ 2 3 Brazilia-Egyesült Államok^Jirma-worvgia futballmeccsek Brazília Nigériát 4-3-ra,, az Egyesült Államok válogatottja pedig Németországot győzte le 3-2-re a női labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében. Mindkét mérkőzés óriási küzdelmet hozott, hiszen a brazilok a hosszabbításban elért aranygóllal nyertek, míg az amerikaiak 1-2-ről fordítottak a németek ellen. A brazilok 45 perc játék után már 3-9-ra vezettek Nigéria ellen, az afrikaiak azonban a második játékrészben a 63. és 85. perc között szerzett gólokkal egyenlítettek. Nigériaválogatottjából a 87. percben Patience Avrét kiállították, ezért a befejező percekben és a hosszabbításban , emberelőnyben játszhattak a brazilok, akik végül Missi 104. percben szerzett góljával nyertek, és bejutottak az elődöntőbe. A másik' találkozón' Németország a házigazda Egyesült Államok ellen az első félidő után még 2-1-re vezetett, de, a vendéglátók a második játékrész első húsz percében Chastain és Fawcett révén fordítottak,majd pedig sikeresen megőrizték előnyüket. A vasárnnap hrtshali elődöntőrben Brazia-Egyesült Államok, a másik ágon hétfőn Kína-Norvégia mérkőzés lesz. I Környezetvédő kereset A Greenpeace környezetvédő mozgalom bírósági keresetet, nyújtott be az OCOO-es sydneyi olimpia szervezői ellen. A zöldek ezt szeretnék, ha a bíróság kimondaná, a jövő évi versenyekrendezői félrevezetik a közvéleményt, amikor környezetvédő olimpiaként népszerűsítik a 2000-es nyári játékokat. A tiltakozás azokon a megszerzett bizalmas dokumentumokon alapul, amelyek szerint az olimpián használatos berendezések hűtőrendszerét az ózonréteget károsító gázokkal fogják működtetni. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat ( Atlétika, N.A.P. Kupa, IAAF permit néni, fmzetközi verseny, Népstadion, 16 ó. Autósport: FIA GT-világbajnokság, 4. futam, Huungaroring, időmérő edzések: 9.15 ó. Kajak-kenu, maratoni ob, egyben harmadik válogatóverseny, Győr, 10 ó. Lovas sport: Hegyi László országos kettes- és négyesfogat-hajtó emlékverseny, egyben vb-válogató, Tápiószecső, 9 ó. Sportrepülés: 44. vitorlázórepülő-bajnokság, Békéscsaba, 10 ó. Strandröplabda: O’Neill ob, 2. forduló, Tiszaújváros, Termálfürdő, 9 ó. Tenisz: IDOM-kupa, ITF-future férfiverseny, Sopron, Hotel Siesta, 11 ó. Triatlon: Rövid és sprinttávú ranglistaverseny, Kisköre, 9 ó. Vasárnap Autosports FIA GT-világbajnokság,14. futam, Hungaroring, 9 ó. Kajak-kenu: maratoni országos bajnokság, egyben harmadik válogatóverseny, Győr, 10 ó. Lovas sport: Hegyi László országos minősítő kettes- és négyesfogat-hajtó emlékverseny, egyben világbajnoki válogató, Tápiószecső, Szentmihályi Lovastanya, 9 ó. Sportrepülés: 44. vitorlázórepülő-bajnokság, Békéscsaba, 10 ó. Strandröplabda: O’Neill ob, 2. forduló, Tiszaújváros, Termálfürdő, 9 ó. Tenisz: ITF-future férfiverseny az IDOM-kupáért, Sopron, Hotel Siesta, döntőklló. SPORT NÉPSZAVA Argentína Bolondját járatta Ecuadorral Pincési László NÉPSZAVA Tegnap hajnalban bemutatkozott a maradék négy labdarúgó-együttes is a paraguayi Copa Americán. A dél-amerikai kontinensviadal B C csoportjánban Argentína 3-1-re győzött a Ecuador ellen, míg Kolumbia egy góllal bizonyult jobbnak Uruguay elleni -Luque városában Argentína könnyű meccset vívott Ecuadorral, köszönhetően cserejátékosa Martin Palermo teljesítményének. A Boca Juniors fiatal csatára amúgy is megér egy „misét” Az 1973-as születésű játékos 1992 és 1997 között az Estudiantes játékosaként szerepelt az argentin clausurában, ám teljesítményével nem voltak maradéktalanul elégedettek a klub vezetői. Kis híján eladták a San Martin de Tucuman nevű, névtelen** másodosztályú együttesnek, ám ekkor bejelentkezett érte a Boca Juniors. Palermo az elmúlt két esztendőben aztán többszörösen" bizonyított. .. Tavaly argentin gólkirályként Dél-Amerika legjobb labdarúgójának választották,idén pedig bajnoki címhez segítette csapatát. Piaci ára jelenleg 3,5 milliárd peseta, azaz hozzávetőleg 5,6 milliárd forint körül mozog. Nem csoda, hogy meghívták az argentin válogatottba, bár bemutatkozásában szerepet játszott, hogy Batistuta és, Crespo is lemondta a válogatottságot. „Loco” (azaz Bolond) nagyon excentrikus játékos hírében áll. Palermo gyakran váltogatjahajszínét sárgáról ezüstszínűre és vissza, sőt egy magazinban transzvesztitaként (!) .i143?Qlfr .A tegnapi mérkőzésiákhNs amely mindössze harmadik v^ogatottsága volt - két góllal tette le névjegyét, a harmadik találatot Simeone^ szerezte*. Ecuadori részről a Perugia játékosa, Kaviedes lőtte a becsületgólt. Asuriclonban Kolumbia már a 20. percben megszerezte a győzelmetjelentős találatot: Bermudezlefejelt labdáját a spanyol Real Sociedad csatára, Bonilla közelről, jobbal lőttje, az uruguayi hálóba- A különbség akár nagyobb is lehetett volna, ám Bolano ziccerét védte Karini kapus. A hajrára kilenc főre fogyatkozó Uruguay (Diego Lopez és Magallaes piros lapot kapott) foggalkörömmel védekezett, így megúszta egy egyszerű vereséggel. Dél-Amerikához kapcsolódó hír, miszerint Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke megígérte (!), hogy a 2006-os világbajnokságra (1950 után másodszor) Brazíliában kerül sor. A tisztségében öt évre megerősített Texera kifejtette: reméli, hogy a január 5- 14. között első ízben megrendezésre kerülő klubcsapatok világbajnoksága erősíteni fogja országa pályázatát. ''Igaz, Sepp Blatter, a FIFA elnöke nem hivatalosminőségben kijelentette, hogy a 2006-os vb-t afrikai ország, Marokkó vagy Dél- Afrika rendezheti majd. A Copa Alberica szombati játéknapján ,Peru-Bolívia, illetve Paraguay-Japán (A csoport), vasárnap pedig Chile-Venezuela, valamint Brazília-Mexikó (B csoport) mérkőzésekre kerül sor. Az America nevű mexikói labdarúgóklub ötmillió dollárt ígért Romariónak, ha a brazil csatárcsillag, a Flamengóból átszerződik hozzá. A 33 éves játékos ezt az összeget rögtön az aláíráskor megkapná és további hárommillió dollár járna neki arra a két esztendőre, amelyre a mexikói csapat szerződtetné.Romario azt válaszolta, a Flamengónál szeretné befejezni pályafutását - annak ellenére, hogy a klub 2 és fél millió dollárral tartozik neki, és egyes hírekszerint tbbszsZör előfordult már, hogy ő adott kiesőn az eresügtnek. • Elhagyta a japán Kashiwa Reysel labdarúgócsapatát Hriszto Sztoicskov, a bolgár válogatott csatára. A 33 éves labdarúgó a távozását azzal indokolta, hogy már nem érez kellő motivációt a játékhoz, és Bulgáriában élő családja is nagyon hiányzik neki. Sztoicskov tavaly,szerződött a japán J-League-ben szereplő együtteshez a bolgár CSZKA Szófiától, és 12 gólt szerzett a távolkeleti csapatban.. Sakkgenerációkat választ el egymástól a számítógép Novák Miklós NÉPSZAVA Talán jelképesnek is tekinthető, ahogy a sakkvilág elitje az elmúlt két hétben elkülönült: az idősebb generáció, Portischsal, Szmiszlovval, Szpasszkijjal, Larsennel, Balasovval az élen Moszkvában játszott a Petroszjan-emlékversenyen, míg az ifjabbak, a mai sztárok, Kasz-Aparov, Karpov, Kravinnyik és Anand Frankfurtban népszerűsítik a játékot. Afrankfurti sakkgálának van egy kiegészítő eseménye, a második vonal,, Polrgár Judit és.. Lékó Péter részvételével párosmérkőzésért vesz részt, amelyen az egyik induló a tornán jelenleg élen áló Fritz 6 elnevezésű sakkprogram. Bár mindkét helyszínen sakkoztak (Frankfurtban még jelenleg is zajlik a verseny), ugyanúgy kétszer tizenhat figurával, hatvannégy mezőn, mégis, mintha két különböző játékról lenne szó. A különbség felkutatásáért nem kell mélyre ásni, egyszavas a magyarázat: számítógép. Már az is jelzésértékű, hogy Frankfurtban az egyik program ott „ül” a nagymesterek között, de kár lenne tagadni, az egész esemény, ahogy van, a komputertechnika népszerűsítését szolgálja. Különversenyen játszik ugyan körünk négy sztárja, de csak rapidmeccseket, melyek szakmai értéke azért vitatható, s mintha jelenlétükkel ők is a számítógép fantasztikus teljesítményéhez adnának díszkíséretet. Moszkvában a sakkmohikánok küzdelmén a résztvevők némelyike nem szégyeli bevallani, bizony a számítógépet bekapcsolni is alig tudja, nemhogy kezelni. A tudósítások szerint a verseny hangulata a régi időket idézte, amikor a sakkozókra nem mint a modern technika szakosított alkalmazóira, hanem az emberi elme bajnokaiként tekintettek. Maga Portisch Lajos, minden idők legjobb magyar férfi sakkozója fogalmazta meg - immár sokadszor - a kritikát: a technika kiöli a sakkból az alkotás örömét, a művészi vonást. S ezért Garri Kaszparovot is felelőssé teszi, mondván, az ő képességeivel,, befolyásával gátat szabhatna a számítógép támogatta sakk térnyerése előtt.. Ez részben igaz, ám várt egy apró szépséghiba. Bár Petroszjan, a sakkozás kilencedik világbajnoka a pozíciós stílus egyik legjelesebb képviselője volt, a kockáztatás idegen volt tőle, az apró hibákat használta ki és az apró előnyöket fokozta győzelemig, ám alighanem ő maga is megborzolta volna bozontos szemöldökét, annak láttán, hogy a 45 partiból 42 döntetlen mellett csupán 3 dőlt el. Nem valószínű, hogy a sakkozás történetében volt még egy olyan nagymesterverseny, amelyen 9 játszmán gyűjtött 5 ponttal nyerni lehetett Ivkov és Portisch holtversenyben s az „utolsó” is elért 4 pontot. Nem vitás, Kaszparov - saját érdekében is - népszerűsíti a sakkprogramokat, ám egyben a sakktörténelem talán legszínesebb egyénisége. Elég csak ez évi produkciójára gondolni: három szuperversenyt nyert meg nagy fölénnyel, úgy, hogy 36 partiból egy vereség mellett húszat megnyert! A problémát , a sakktársadalom megosztottságát nem is annyira a számítógépek okozzák, hanem a korábbi világbajnoki rendszer teljes felborulása. Az évtizedeken át tökéletesen működő, s követhető hároméves vb-ciklus a férfiaknál már egyáltalán nem létezik; van a profi világbajnokság, amelyet Kaszparov ural, és a kieséses FIDE-vb, amely idén már fél évet csúszik, ráadásul Kaszparov és Anand nem indul rajta, a nőknél meg a sorozatos késlekedésnek egymásra mutogatás, végül pedig a világbajnoknő, Polgár Zsuzsa kizárása lett a vége. Nem elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb a rapid, illetve az „advanced chess” (program segítette) műfajban is rendeznek világbajnokságot. Mondják, a sakk egyre inkább a világszerte**,zetek tömkelegét felvonultató profi bokszra hasonlít. Több szervezet, többféle verseny több pénz, ez a tétel „pofonok” nélkül is bizonyítható.