Népszava, 1999. december (127. évfolyam, 280–305. sz.)

1999-12-15 / 292. szám

A NÉPSZAVA MELLÉKLETE Átfogó reformokkal az új évezredbe Interjú Pokorni Zoltán oktatási miniszterrel Idén három törvényjavaslatot terjesztettünk a parlament elé - a szakképzésről, a felső- és a közoktatásról szólót amelyeket a képvi­selők nagy többséggel el is fogadtak. Ez azt mutatja, hogy munkatársaim jól dolgoztak - jelentette ki lapunknak adott nyilatkoztában Pokorni Zoltán oktatási miniszter. Jelentős reformfolyamatok indultak el az idén, melyek a következő évtizedekben meghatározzák az oktatási szféra arculatát - tette hozzá. A mi­niszter kijelentette: szerencsésnek tartja ma­gát, mert olyan időszakban lehet a tárca első embere, amikor az érintettek belátták, hogy az oktatás fontosabb az aktuális politikai bir­kózásnál s néhány tüzes napirend előtti fel­szólalás kétes dicsőségénél. Kirády Attila NÉPSZAVA - Úgy tűnik, előrelátó volt, ami­kor a művelődési tárca szétvá­lasztása mellett kardoskodott. - Hogy érti ezt? - A kulturális miniszternek mennie kell, önnel viszont tel­jesen elégedett a kormányfő. Az oktatási tárcát a napvilágot lá­tott értékelések is a legjobbak között emlegetik. - Nem tartom szerencsésnek az ilyesfajta összehasonlítást, hiszen két teljesen eltérő terü­letről van szó. Ma már a vasúti kalauztól az egyetemi tanárig mindenki pontosan tudja, hogy gyermeke jövője az iskolai fel­készítésen múlik. Egyre keve­sebben gondolják azt, hogy az örökölt családi trafik vagy a politikai összeköttetés a fel­­emelkedés útja. Az oktatás fontossá vált az elmúlt tíz év­ben. A kultúra mindeközben je­lentősen háttérbe szorult. A társadalom több szereplője érezte úgy az utóbbi időben: rossz gazdasági és mentális kö­rülményei között legkevésbé sem a művészetekre vagy az irodalomra vágyik. Mindeköz­ben a hagyományos kulturális intézmények - például a szín­házak - menedzselését a külön­féle politikai erők legtöbbször csupán reprezentációs célból vállalták. Többek között ez az oka, hogy ma szinte teljes a ká­osz ezen a területen. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma Hámori József vezetésével elkezdte a rendrakást, ezért úgy gondolom, jól végezte a dolgát.­­ Idén az oktatás területén is hatalmas lendülettel fogtak be­le az átalakításba egy önök ál­tal átláthatóbbnak tartott rendszer megteremtése érdeké­ben. Új alaptörvények szület­tek, több reformfolyamat in­dult el. Nem panaszkodtak munkatársai a fokozott tempó­ra? - A kormányprogramban megfogalmazott oktatáspoliti­kai elképzeléseket egyetlen je­lentősebb ellenzéki kritika érte: túl részletes. Soha nagyobb baj ne legyen. Nyolc év alatt volt időnk végiggondolni, hogy mit szeretnénk, ezért aránylag ki­forrott javaslatokkal álltunk elő a választásokat követően. A program megvalósítása ugyan­akkor valóban nagy terhet je­lent a tárca dolgozóinak is. En­nek ellenére csak néhányan akadtak, akik már az elején fel­álltak, hogy nem tudják vagy nem akarják elvégezni a nekik szánt feladatokat. Munkatársa­im döntő többsége jól dolgozott. Ezt támasztja alá, hogy az első évben három törvényjavaslatot terjesztettünk a parlament elé - a szakképzésről, a felső- és a közoktatásról szóló jogszabá­lyokat­­, amelyeket a képvise­lők nagy többséggel elfogadtak. Úgy látom, hogy a kollegáim jó szívvel vették a tárca határo­zott elképzeléseit s azt is, hogy a terveinket viszonylag nagy tempóban valósítjuk meg.­­ Milyen kézzelfogható ered­ményei voltak a befektetett munkának? - Az elmúlt évtizedekben a köz- és a felsőoktatás anyagi ellátottsága jelentősen romlott, a GDP-ből, illetve az államház­tartás egészéből való támogatás részesedése 1990-1998 között számottevően csökkent. Az új kormány alapvető feladata az volt, hogy a romló tendenciát megállítsa. Mostanra sikerült elérni, hogy az önkormányza­tok közoktatási feladatokra szánt támogatása az elmúlt időszakhoz képest 15 százalék­kal magasabb legyen. A tárca idei költségvetésében szereplő közoktatási kiadások egyéb­ként összességében 29,4 száza­lékkal emelkedtek. Az önkor­mányzatoknak biztosított nor­­matívtámogatás-növelés lehe­tővé tette, hogy a pedagógusok alapbére is 16+3 százalékkal emelkedjen az idén,, és átlago­san 13 százalékos alapbéreme­lésre nyílt lehetőség a közokta­tásban tevékenykedő technikai dolgozók esetében. Az 1100 fő­nél kisebb településeken külön támogattuk az alapfokú okta­tást, valamint 8 milliárd forint­tal emelkedett a tankönyvtá­mogatás mértéke is. A hátrá­nyos helyzetűek megsegítésére közel 4 milliárdot költött a tár­ca ebben az évben. - Mi a helyzet a felsőoktatás területén? - A­ szféra költségvetési támo­gatása az előző évekhez képest 28,7 százalékkal emelkedett. A pozitív változás tovább tart. A kormány elképzelése szerint ugyanis jövőre átlagosan 8,25 százalékos bérfejlesztés való­sítható meg a közszférában. Ebből öt százalékot garantál az állami költségvetés, a maradé­kot - általában létszámleépítés révén - az adott területnek kell kigazdálkodnia. Kivételt képez ez alól a felsőoktatás. Az egye­temi, főiskolai integráció ugyanis hatalmas terhet jelent, ezért a kormányzat úgy dön­tött: a felsőoktatási szféra ese­tében teljes mértékben átvál­lalja a 8,25 százalékos béreme­lés fedezetét. Mindez azt jelen­ti, hogy jövőre nem lesz szükség létszámleépítésre az egyeteme­ken és főiskolákon. - Az ön nevéhez fűződik a­ fó­kuszált bérfejlesztés fogalma, mely arra utal, hogy minden évben a közszféra más-más te­rületén kell jelentős bérfejlesz­tést végrehajtani. Elérte, hogy az oktatással kezdődjön a kör, mely, úgy látszik, idén be is zá­rul, hiszen jövőre már egyik te­rület sem kap kiemelt támoga­tást. Még mindig állítja, hogy nem előrelátó?­­ Most is azt gondolom, amit korábban: az elmúlt hét-nyolc év romló tendenciáját a nagy közszolgáltatások területén nem lehet egyszerre orvosolni. Tudom, hogy kényes feladat fontossági sorrendet felállítani az egyes szakterületek között, ennek ellenére továbbra is az a véleményem, hogy az oktatás az egyik legfontosabb gazdasá­gi terület. A tudás alapú gazda­ságot építő Európai Unióban nem foglalhatunk el jó pozíciót, ha nem fejlesztjük az oktatá­sunkat. Bár a tanárok reálbére 1994-98 között csaknem 19 százalékkal csökkent, nem az alacsony bérek miatt kellett fó­kuszba vonni az oktatást, ha­nem azért, mert ez a gazdaság fejlődésének egyik kulcspontja. Miközben a közszféra többi te­rületén befagytak a bértáblák, a tanároknál jelentős béreme­lést hajtottunk végre ebben az évben. Fontos volt az ilyen mér­tékű bérfejlesztés, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal: mindez egyelőre nem vonatko­zik az oktatásban tevékenyke­dő technikai dolgozókra, s tu­dom azt is, hogy az adójogsza­bályok változása miatt a ren­delkezés nem mindenkit érin­tett egyformán.­­ Jövőre viszont átlagosan 8,25 nominális emelést irányoz elő a kormány. Ez azt jelenti, hogy megakad a fejlődés üte­me?­­ „Az egyszer fent, egyszer lent” helyzetnek nincs sok ér­telme. Vagyis annak, hogy amit az egyik évben pozíciójavulás­ként elértünk, azt később visz­­szavesszük. Jövőre ugyanakkor kisebb lesz az előrelépés, hiszen a pedagógusok csak 2-2,5 szá­zalékos reálbér-emelkedésre számíthatnak. Persze elképzel­hetőnek tartottam volna a köz­szféra átlagos bérfejlesztésén belül további differenciálást is, de elfogadtam, hogy erre a je­lenlegi gazdasági helyzetben nincs lehetőség. Jelenleg az a fontos, hogy új területeken is bevezessék az ágazati bérszor­zókat - az egészségügyben, kul­turális szférában vagy a techni­kai dolgozóknál -, mert így las­san létrejöhetne az ál­talunnk évek óta szorgalmazott három­elemű bérrendszer, a közalkal­mazottakra vonatkozó mini­málbérrel, a­ szakmailag diffe­renciáló ágazati szorzóval, va­lamint az intézményi szinten alkalmazható, a kiemelkedő munkavégzését elismerő bér­pótlék bevezetésével.­­ A minőségi bérpótlék eltör­lése miatt igen komoly ellentét feszült a tárca, illetve az ellen­zék és a szakszervezetek között. Miért nem támogatták a magas szintű munkáért járó jutalma­zás előző kormányzat által be­vezetett rendszerét?­­ Meggyőződésem, hogy napi megélhetéssel küszködő mun­kavállalók között nehéz pusz­tán a minőség alapján differen­ciálni. Szükség van a minőségi munka elismerésére, de ennek alapfeltétele, hogy az alapbé­rek jelentősen emelkedjenek. El kell érni azt is, hogy a minőség ne szubjektív vita tárgya le­gyen, hanem valamilyen módon értékelhetővé, mérhetővé vál­jon. A közoktatás területén ja­nuárban induló Comenius­­program ehhez ad kézzelfogha­tó segítséget. - Rövidesen a parlament elé kerül a jövő évi költségvetés. Ilyenkor gyakorta napvilágot látnak a különböző tárcák és a pénzügyi vezetés sarokszámok­ról folytatott vitái. Önnek köny­­nyen sikerült szót értenie Járay Zsigmonddal? - A költségvetési vita nem jók és rosszak harca, ahol a démo­­nizált pénzügyminiszteri appa­rátus próbálja sanyargatni az amúgy jó szándékú oktatást vagy egészségügyet. A PM dol­ga az, hogy pénzügyi egyensúly fennmaradjon s a későbbiekben ne kelljen felelőtlen döntések okozta problémákkal szembe­kerülni. - Mindez azt jelenti, hogy elé­gedett a szaktárca jövő évi költségvetésével? - Minden költségvetésnél le­het jobbat készíteni. Olyat is, mely az oktatásra több pénzt szánna. Csakhogy most nem le­het különböző ágazatban gon­dolkozni. A költségvetés az egész ország számára készül, s az ország érdekei néhol ütköz­nek az egyes szférák érdekeivel. - Vagyis nem lesz elég pénz az oktatási szféra fejlesztésére sem? - Sok olyan programot dol­goztunk ki, melyek megfelelő pénzügyi támogatottsággal igen hatékonyan működhetné­nek. Körülbelül 90 milliárd fo­rintot tudnánk ilyen jellegű cé­lokra fordítani. Ez egymagában elszívná a költségvetés - hon­védség fejlesztésére szánt pén­zek után fennmaradó - szét­osztható összegét. A jövő évre olyan költségvetést állítottunk össze, mely figyelembe veszi a kormányprogram céljait és a saját szakmai elképzelésünket. A tervezett pénzösszeg az igé­nyeinknek és a vágyainknak nem minden ponton felel meg, de ahhoz elég, hogy tartható, reális költségvetése legyen az oktatásnak és az országnak is.­­ Ha nem a szakterület felelő­seként, hanem a kormány tag­jaként értékeli, milyennek ítéli a 2000. év büdzséjét? - Úgy vélem, kormányzati s társadalmi szempontból na­gyon jó költségvetés készült, hiszen az az ország gazdasági fellendülésének gátat szabó, Európában elfogadhatatlan mértékű inflációt kívánja megzabolázni. Mikor a kor­mány elkezdte működését, 16- 17 százalékos volt a pénzrom­lás, mára 6-7 százalékos a jövő évre vonatkozó inflációs vára­kozás.­­ Több jelentős változás kez­dődött el ebben az évben az ok­tatás területén. Nem okoz majd zavart vagy bomlást a több pontból kiinduló reform? - Úgy vélem, oktatási rend­szerünk stabil, kiszámítható, de nem merev. A reformok ki­indulópontjai nem életidegen teóriákból, hanem a napi mű­ködés során­ felmerülő problé­mákból fakadtak, melyek fel­hívták a figyelmet bizonyos át­alakítások szükségességére. Ilyen például az iskolarendszer stabilizálása, átjárhatóvá téte­le. A tanulás ugyanis nem egy lezárt életszakaszhoz kötődik, „nem kinőhető gyermekbeteg­ség”, hanem az életünket végig­kísérő tevékenység. Az iskola­rendszernek is ehhez kell alkal­mazkodnia: nem kész, lezárt tudáshalmazt kell átadnia, ha­nem az alapvető kulturális készségek kialakítása a felada­ta. Így talán elérhető, hogy a polgárok folyamatosan meg­újítsák ismereteiket s jól alkal­mazkodjanak a változó tudo­mányos, kulturális munkaerő­piaci helyzethez. Valóban stra­tégiaváltásra van tehát szük­ség, de nem hirtelen, központi­lag vezérelve, hanem több pontból kiinduló lassú fejlesz­tőmunka révén. - Mit érezhetnek az átalaku­lásból a diákok? - Közvetve igen sokat, persze egyetlen tanulót sem érdekel­nek a minisztérium hosszú tá­vú fejlesztési elképzelései. Ők csupán azt érzékelhetik, hogy kisebb a leterheltségük, kép­zettebb, nyugodtabb tanárok foglalkoznak velük. A pedagó­gusok és intézményvezetők számára azonban jól végigkö­­vethetőek lesznek a reformok. A kitűzött célokkal egyébként­ a felmérések eredményei sze­rint, úgy tűnik, a tanárok is egyetértenek. Ez nagyon fon­tos, hiszen semmit nem ér a re­f­form akkor, ha azt csak az ok­tatási kormányzat akarja. Nem lehet magányos a küzdelem, változások csak akkor vihető­ek végig, ha a fenntartók és a pedagógusok is készek rá. Nem a saját mániámat akarom meg­valósítani, az a célom, hogy egyértelmű játékszabályokat alkossunk az oktatás terüle­tén.­­ Az oktatási reform koráb­ban a Nemzeti alaptantervben (NAT) is megfogalmazott alap­kérdése volt az ismeretanyag mennyiségének csökkentése. Mindeközben a közoktatásból kikerülők egyre nagyobb köve­telményekkel találják, szembe magukat, többek között a felső­­oktatási felvételiken. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás a jövőben? - Nehezen. Az egyetemek népszerű szakjaira valóban csak azok kerülnek be, akik jó­val többet tudnak a tananyag­nál. Ezért a középiskolák egy része már eleve úgy válogatja a tanulóit, hogy csak a legkivá­lóbbak kerüljenek be. Ez alap­­feltétele a későbbi jó ered­ménynek. Szakítani kell az olyasfajta értékeléssel, mely csak azokat az intézményeket tekinti minőséginek, mely a sok diákot ad felsőoktatásnak. Oly­kor többet érnek azok az isko­lák, melyeket ugyan nem tart elitnek a közvélemény, viszont a diák nem gyomorgörccsel jár be az órákra. Ez is egyfajta mi­nőségi mutató. Szeretnénk el­érni, hogy az intézményekben inkább nevelés és képességfej­lesztés s ne kizárólag ismeret­­központú oktatás folyjon. En­nek megvalósítása valószínűleg hosszú ideig tart majd, s ebben nagy szerep hárul a kerettan­tervekre, valamint a Comenius­­programra.... - Az ön nagyobbik fia most első osztályos. Ha bemegy az is­kolába, megkérdezi az ott dol­gozó tanárok véleményét a kor­mány oktatáspolitikájáról? - A fiam iskolájában keveset beszélünk konkrét oktatáspoli­tikai kérdésekről, általános ne­velési problémákról azonban sokkal gyakrabban. Szóba ke­rül például a televízió, illetve videó negatív szerepe, s ezzel kapcsolatban az is, hogy a mai gyerekeket számtalan olyan in­ger éri, amelyektől jóval felpör­­getettebb az életük, s ezért nincs idő a lassú érésre, fejlő­désre. Mindez több szempont­ból is káros lehet. - Mit gondol, hogyan véle­kednek önről, illetve a munká­járól az emberek? - Kissé csalóka a helyzet. Az a tapasztalatom, hogy a pozitív dolgokat hamarabb kimondják a velem közvetlen kapcsolatban lévők, mint a kritikát, a rossz véleményt. Azt inkább csak el­morogják magukban, és nem osztják meg velem. Mindeneset­re látványos ellenszenvvel nem találkoztam az utóbbi időben. - Szerencsésnek érzi magát? - Egy szempontból minden­képpen. Büszke vagyok arra, hogy olyan időszakban lehetek miniszter, amikor az oktatás­­­ban érintett , ellenzéki és kor-­ mánypárti politikusok egyaránt belátták: az oktatás fontosabb az aktuális politikai birkózá­soknál s néhány tüzes, napi­rend előtti felszólalás kétes di­csőségénél. Az oktatás fejlesz­tése az ország, illetve a társada­lom felemelkedését szolgálja, s ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.­­ Az elmúlt csaknem másfél év tapasztalatai alapján mit gondol: az oktatás irányításá­nak mit jelenti a legnagyobb kihívása a következő évezred küszöbén? - Jelenleg az oktatásban kö­zel másfél millió ember érintett közvetlenül, diákként és tanár­ként. A legfontosabb felada­tunk az, hogy hosszú távra ter­vezve, folyamatosan, baj nélkül működtessük ezt a hatalmas rendszert. Pokorffi Zoltán: Szeretnénk elérni, ho­gy az intézményekben inkább nevelés és képességfejlesztés s ne kizárólag, isme­retközpontú­ oktatás folyjon. Ennek megvalósítása valószínűleg hosszú ideig tart majd, s ebben nagy szerep hárul a kerettantervekre, valamint a Com­enius-programra .­­ .......... Gy. Balázs Béla felvétele

Next