Népszava, 1999. december (127. évfolyam, 280–305. sz.)

1999-12-27 / 301. szám

NÉPSZAVA A vevőkör elvesztése a kereskedő halálát jelenti Nincs még építési engedélye az új Lehel csarnoknak - A beruházás 5,7 milliárdba kerül Kilátástalannak ítélik helyzetüket a Lehel piac kereskedői. A jelenlegi piac ugyan­is december 31-én bezár, a kereskedők­nek januártól a Dévai és a Kossuth Lajos utca sarkán lévő ideiglenes piacon kelle­ne folytatni az árusítást. Egyelőre azon­ban a szakhatósági engedélyek zöme hi­­ányzik. Nincs még meg az új Lehel csar­nok építési engedélye sem. Pedig az 5,7 milliárdos beruházás kivitelezése a ter­vek szerint a januári költözködéssel egy­idejűleg elkezdődött volna. A kereske­dők úgy vélik, a magas bérleti díjak miatt elveszíthetik vevőkörüket. Holubár Zita írása a NÉPSZAVÁNAK A Lehel piac és az árusok jövőjéért aggódik a Lehel Piaci Kereskedők Érdek­védelmi Egyesülete (Lep­ke). Félnek, nem lesz he­lyük az építkezés idejére tervezett ideiglenes piacon. Attól is tartanak, ha meg­szűnik szerződésük jog­folytonossága, kiszorulhat­nak a 2001 márciusában nyíló csarnokból is. - Sem­mi garancia sincs arra, hogy kapunk helyet az ideiglenes piacon, s az sem biztos, hogy engedélyezik a megnyitását. Egyelőre csak építési engedély van, sem­milyen más szakhatóság nem hagyta még jóvá a mű­ködését - panaszolja Agár­di László, a Lepke elnöke. A szükséges engedélyek még valóban nincsenek a kezünkben - tájékoztatta lapunkat Kuruc László, a beruházó Lehel Csarnok Kft. vezetője. Az ideigle­nes piacra csupán építési engedélyt kaptunk, a töb­bit - ÁNTSZ, tűzoltósági - január első napjaira vár­juk. Késleltetni fogja majd az üzletek megnyitá­sát az is, hogy a tulajdo­nosoknak saját engedé­lyeiket a költözködés után kell kérvényezniük. Az árusok az 1,5 éves építkezés idejére kényte­lenek a jelenlegi terület ke­vesebb mint felén össze­húzni magukat. A jelenlegi 11 ezer négyzetméter öt­ezerre zsugorodik össze. Ennek ellenére a kereske­dők többsége kisebb-na­­gyobb árusítópultot kapott, csupán hatan szorultak ki. A költözködés január 3-án kezdődik. A kisebb üzletek január 10-én nyithatnak, a nagyobb technikai fel­készülést igénylő húsüzle­tek csak a hónap végén kezdhetik az árusítást. A Lepke kifogásolja, hogy a kereskedőknek erőn felül kell teljesíteniük, hogy átvészeljék az építke­zés 1,5 éves időtartamát. -Az én kenyér- és tejüzletem kialakítása megközelíti az 1,5 millió forintot, ez pedig semmiképpen sem térül meg a végleges piac elké­szültéig. Ehhez akár 3 évre is szükség lenne - mondja az érdek-képviseleti vezető. - A legfelháborítóbb az, hogy bele vagyunk kény­szerítve abba, hogy olyan szerződést írjunk alá, amely nem biztosít jog­folytonosságot - mondta Alföldi László. Sárosi Ist­ván, a Lehel Csarnok Kft. szervezési igazgatója ezt azzal magyarázta, hogy a jogviszonyt fel kell bonta­ni, ám egyúttal megálla­podnak abban, hogy az árusok helyet kapnak az ideiglenes piacon. A vég­leges csarnokra egyelőre nem tudnak szerződést kötni, hiszen erre jogerős építési engedély hiányá­ban nincs mód. Márpedig a készülő 5,7 milliárdos beruházás építési engedé­lyét a szakhatóság jogér­telmezési probléma miatt még nem adta meg. Ennek ellenére a vado­natúj csarnok árusítóhe­lyei iránt óriási az érdek­lődés - tudtuk meg Sárosi Istvántól. 300 árussal már megállapodtak, még 50-en várnak. A jelenlegi árusok az egyszeri használatbavé­teli engedélyből 25 száza­lékos kedvezményt kap­nak. Ez, az üzlet elhelyez­kedésétől függően, négy­zetméterenként 150-300 ezer forint. A kereskedők és építők között nézeteltérés van a bérleti díjak ügyében is. A zöldségesek és a gyümölcs­­árusok a jövőben 600 fo­rint helyett 750 forintért bértik üzletük egy-egy négyzetméterét, a húsáru­soknak ugyanezért 900 fo­rintot kell fizetniük. A jö­vedéki termékek árusait jóval nagyobb tehertétellel sújtják: 1100-ról 3500-ra emelkedik a díj. A keres­kedők azonban sokallják a bérleti díjat. .Úgy vélik, emiatt csökken majd a for­galmuk, s vevőkörük a mai töredékére apad.­­ Terheik növekedését a boltosok kénytelenek lesznek ár­emeléssel kompenzálni, emiatt viszont elveszítjük majd a vásárlóink jó ré­szét. Ma ugyanis még messzebbről, vidékről is eljönnek alacsony áraink miatt. Ha ez a vonzerő megszűnik, az emberek inkább másutt vásárol­nak majd - mondta Al­földi László.­­ A vevőkör elvesztése a kereskedő ha­lála. Az új csarnok árusítóhelyei iránt óriási az érdeklődés. A jelenlegi árusok az egyszeri használatbavételi engedélyből 25 százalékos ked­vezményt kapnak. Ez, az üzlet elhelyezkedésétől függően, négyzetméterenként 150-300 ezer forint Matáv: készenlétben az év végén Több százan állnak készenlétben a Matávnál szilvesz­terkor, hogy elkerüljék a dátumváltással kapcsolatos esetleges gondokat. Mivel a Matáv rendelkezik az or­szág egyik legtekintélyesebb számítógépparkjával, AD 2000 elnevezésű projektjével már évek óta készül a problémák kiküszöbölésére. NÉPSZAVA-információ A Matáv az ország egyik legnagyobb számítógép­­parkját üzemeltető cég­ként három éve foglalko­zik a 2000. év dátumváltási problémájával. A vállalat kezdeményezésére minden hazai távközlési szolgálta­tó együttműködik a fel­készülés összehangolása érdekében. A telefontársa­ságok vezetői rendszeres megbeszéléseket folytat­nak az évszámváltással kapcsolatos munkálatok előrehaladásáról, mosta­nában pedig az ügyeleti szolgálatok közti egyezte­tés zajlik. A távközlési vállalat 1997-ben indította el az AD 2000 elnevezésű pro­jektet. Ezzel a folyamatos üzleti működés érdekében el kívánják kerülni a szol­gáltatás terén várható za­varokat - tudtuk meg dr. Pálvölgyi Lajos program­­igazgatótól. Hogy a hálózatok hibát­lanul működjenek az ez­redfordulón, a Matáv kö­zös teszteléseket végez helyi és mobilszolgálta­tókkal, így ellenőrzi pél­dául a számlázórendszert is. S már hosszabb ideje megköveteli szállítóitól - távközlési gyártók, szá­mítástechnikai cégek, pénzintézetek, áramszol­gáltató - nyilatkozzanak, felkészültek-e a dátum­váltásra. Az év utolsó három hó­napjában a már ellenőrzött rendszerek állapotát vizs­gálták. A legnagyobb gon­dosság ellenére is fellép­hetnek azonban problé­mák, ennek kezelésére úgynevezett zavarelhárítá­si tervet dolgoztak ki, amelyet a „Matáv Irányító Központ 2000” koordinál. Ez a legfejlettebb techni­kával ellátott központ az átálláshoz szükséges száz órában felügyeli majd a Matáv teljes rendszerének működését. Az ezredfordulón tehát megerősített és alaposan felkészített ügyfélszolgálat és szakembergárda áll majd készenlétben. Több százan töltik munkahelyü­kön a szilvesztert és fel­ügyelnek a zökkenőmentes átállásra. Takarítás robotgéppel NÉPSZAVA-információ Néhány napja elkészült a háziasszonyok álma: az au­tomatikusan működő por­szívó. A ki- és bekapcsolá­son kívül más „emberi” te­endő nincs is: az úgyneve­zett robotporszívó önálló­an ki tud takarítani. Az intelligens, számító­­gépes vezérlésű szerkezet észlel az ultrahangot és az ultraibolya sugárzást, ötven érzékelőjének köszönhető­en pedig a szoba berende­zési tárgyait veszi észre. Kikerüli az akadályokat, és ha élőlényt - háziállatokat vagy embert - észlel, azon­nal megáll, hogy elkerülje az esetleges baleseteket. A kerekekbe épített motorok segítségével váratlan aka­dály észlelésekor akár helyben is irányt változtat. Az önműködő porszívó két akkumulátorral üze­mel, működése tehát nincs a hálózathoz kötve. Mun­káját mindig a falnál kezdi, majd körbe-körbe járva ha­lad a szoba közepe felé. Közben mindvégig tudja, merre takarított már és hol vár még rá poros felület. A robotporszívót üzle­tekben nem lehet megvásá­rolni, s bár jelenleg még Angliában is csupán tesz­telik, az interneten már megrendelhető. A felméré­sek szerint nagy népszerű­ségnek örvend, bár ára kö­zel egymillió forint. KRÓNIKA 1999. DECEMBER 27., HÉTFŐ13 Férj helyett kecske A hollandiai Frieslandban a rendőrség elveszett férje helyett tévedésből kecske­bakot vitt vissza egy asz­­szonyhoz. Az esetről tudó­sító De Telegraaf szerint akkor érkezett bejelentés egy asszonytól férje eltű­néséről, amikor valaki azt közölte, hogy kecskebakja elveszett. Alig negyed órá­val az asszony bejelentése után telefonon jelentették rendőr járőrök, hogy „megtalálták őt”, s meg­kérdezték, hogy hová számítsák. Mivel a kapi­tányság úgy értette, hogy az eltűnt férj került meg, az asszony címére küldte a kecskebakot. Arról nem szól a jelentés, hogy mi­lyen hatást keltett a hölgyben a négylábú meg­jelenése. Idővel azért a férjet is, előkerítette a rendőrség s a bak is helyé­re került. Búsuljon a ló Műlábat kapott egy három és fél lábú szamár Izrael­ben. A Csecsu névre hallgató öszvérnek a jobb hátsó lábát kellett kipótolni, mivel térdtől lefelé csaknem teljesen hiányzott az eredeti. Az ortopédiai műtét után a szamár már „műlábadozik”. Csecsu csacsi­nak, remélem, nem fog lelki válságot okozni a testi fogyatékossága. Igazán nincs miért szégyenkeznie. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. r­­á. • Szextelefon, mások számlájára. Egy 39 éves osztrák férfi 1,2 millió schillinget költött szexte­lefonokra, de nem a saját zsebéből, hanem áruhá­zak, vállalatok és hatósá­gok számlájára. A rend­őrségen azzal mentette magát, hogy a nőkkel va­ló társadalmi érintkezés gondot okoz neki, ezért szokott rá a szexvonalak­ra, de a borsos számlák miatt kezdett más zsebé­re telefonálni. Némelyik áruházban úgy tett, mint aki vásárolni akar vala­mit, de otthon még egy­szer rá kell kérdeznie a dologra, s a rendelkezésé­re bocsátott telefonon a szexvonalat hívta. A veszte az lett, hogy egy bizonyos hölgy rábeszél­te: a beszélgetés befejezte után rosszul tegye le a te­lefont, hogy a számla to­vább nőjön. • Miamiben karácsonyo­­zott a kubai kisfiú. Az egy hónapja, november 25-én hajótörést szenve­dett és amerikai halászok által kimentett hatéves Elian Gonzálezért Ha­vannában 50 ezer kubai tüntetett az Egyesült Ál­lamok képviselete előtt, a kisfiú visszatérését köve­telve. A gyermek egy csó­nakon próbálta meg édes­anyja és más menekülők társaságában elérni a flo­ridai partokat, de a csó­nak felborult, és Elianon kívül mindenki a hullám­sírban lelte halálát. Elian vér szerinti apja azt sze­­­retné, ha fia­ visszakerül­­ne Kubába, Miamiban élő rokonai szerint vi­szont ezzel megfosztaná fiát a jobb élet lehetősé­gétől. • Kutyája mentett meg egy kisfiút. Az Észak- Argentínában fekvő Val­le Viejóban lévő otthoná­nak kertjében játszott Chocolate nevű kutyájá­val egy kisfiú, amikor rá­juk támadott egy feldü­hödött méhraj. A kutya ráugrott a kisfiúra, a földre döntötte és testé­vel védelmezte kis gaz­dáját a feldühödött mé­hek csípései elől. A kisfi­út azonnal kórházba szállították, ahol a vizs­gálat kimutatta: az ijedt­ségen és néhány méhcsí­­pésen kívül semmi baja sincs. Kutyája, a bátor Chocolate azonban nem élte túl a gyilkos méhek támadását. • Ingyenesen látogatható a nemzeti múzeum. In­gyenesen látogathatók a Magyar Nemzeti Múze­um kiállításai december 28. és 30. között. Az ér­deklődők - naponta 10 és 17 óra között - még az in­tézményben tekinthetik meg a koronát és a koro­názási jelvényeket. Janu­ár 1-jétől - mint ismere­tes - a Szent Korona - a palást kivételével - és a többi koronázási jelvény őrzésének helyéül az Or­szágházat jelölte ki a Szent István államalapí­tásának emlékéről és a Szent Koronáról szóló­­ törvényt---------­ Akácfák pusztulása Horváth Ildikó NÉPSZAVA Hat darab negyvenéves akácot vágatott ki a közel­múltban a józsefvárosi va­gyonkezelő szervezet a Stróbl Alajos és a Hős utca által közrefogott területen. A fáknak Radó Dezső, a fő­város nyugalmazott főker­tészének véleménye szerint semmi bajuk nem volt, azért ítélték őket halálra, mert a permetezés többe kerül, mint a fakivágás. Ezt a hivatkozást a Levegő Munkacsoport - melynek tagja Radó Dezső is - nem tudta elfogadni. Az akácir­tásról a „tett” színhelyén lakók tájékoztatták a kör­nyezetvédőket. A Levegő Munkacsoport a fák kivá­gása ügyében levélben ke­reste meg a VIII. kerületi önkormányzat jegyzőjét, és szabálysértési eljárás kez­deményezését javasolta. A fakivágáshoz ugyanis jegy­zői engedély kell, s az aká­cok megsemmisítői nem rendelkeztek ilyennel. Radó Dezső a józsefvá­rosi eset kapcsán elmondta lapunknak, hogy Budapes­ten intézményes fairtás fo­lyik, melynek során tete­mes károk keletkeznek. A környezetvédő szakember szerint a vagyonkezelő szervezet akciója révén a józsefvárosi önkormányzat saját magát károsította meg a fák kivágásával. A környezetvédők levele megkezdte vándordíját. A VIII. kerületi önkormány­zat jegyzője áttette az ira­tot a kerületfejlesztési igazgatóhoz, ő pedig to­vábbította a vagyon- és he­lyiséggazdálkodási osztály vezetőjéhez. Itt arról tájé­koztattak bennünket, hogy az akácügy kivizsgálása legfeljebb január közepére fejeződik be. ­ MEG 4 NAP 2000-IG Az évezred utolsó szilvesztere Bár speciális „kétezres” termékek tömege várja az üz­letekben a vásárlókat, a vélemények viszonylag egy­ségesek az ügyben, hogy az idei szilveszter ugyan­olyan lesz, mint a többi. Az emberek többségének bi­zonyosan nem lesz benne semmi különös, de huszon­évesek egyes csoportjai azt határozták el, hogy ki­szállnak a millenniumőrületből, és barátaikkal egy nappal korábban ünnepelik a dátumváltást. Pászti Nikolett írása a NÉPSZAVÁNAK Sokan és sokféleképpen köszöntik a 2000. év bekö­szönték a „hétköznapi” szilveszteri szokások - dá­tumváltás ide vagy oda - ugyanúgy megtalálhatók a palettán, mint a szélsősé­gek. A virsli és a pezsgő el­­nyűhetetlen és egy millen­niumnak ígért évváltás kapcsán sem fakultak el: erről tanúskodnak leg­alábbis az élelmiszer-áru­házakban kígyózó sorok. A régiek mellett speciális szilveszteri termékekből sincs hiány. Azok, akiknek még nem volt elegük az üveges csokoládékból a Mi­kulás-időszakban, vásárol­hatnak például pezsgős­üveg alakú csokit. A kíná­latban azonban más „két­ezres” árucikkek is szere­pelnek: tűzzománcból ké­szített, 2000 feliratú ezüst­gyűrűk és karkötők, kétez­res pólók és pulóverek, la­kásdekorációs anyagok, pezsgőspoharak és naptá­rak tömege várja az üzle­tekbe betérő embereket. Sokak szerint azonban semmi nem változik meg az idei szilveszterrel. Hiva­talosan nem is az ezredfor­dulót, hanem az azt meg­előző utolsó év kezdetét ünnepeljük 1999. decem­ber 31-én. De csak a több­ség, huszonévesek egyes csoportjai ugyanis azt ta­lálták ki, hogy nem decem­ber 31-én, hanem egy nap­pal korábban, vagyis 30- án ünnepük meg a 2000. év beköszöntét. Terveik sze­rint így ők átaludhatják a másnapi - esetleges - hisz­tériát és azt a cécót, ame­lyet a feltételezett ezred­forduló magával hoz. Az „ötlet” viszonylagosan nagy népszerűsége azzal magyarázható, hogy a rek­lámokból és a híradásokból rájuk özönlő milennium­­dömpingtől megcsömörlöt­­tek a fiatalabb generáció képviselői. Elegük lett a vi­lágvégét kiáltó szektások­ból, a dátumváltás problé­máiból és azokból a híresz­telésekből, amelyek szerint augusztus 11-én, a teljes napfogyatkozás napján kezdték megszállni a Földet az ufók, ám birodalmukat és művüket csak szilvesz­terkor tekinthetik befeje­zettnek. Mindezekre csak rásegített Scooter egyik da­la, amelyben arra szólítja fel rajongóit, hogy ne na­gyon törődjenek a malenni­­ummal, főként azért, mert az csak jövőre lesz.

Next