Népszava, 1999. december (127. évfolyam, 280–305. sz.)

1999-12-17 / 294. szám

121999. DECEMBER 17., PÉNTEK Hatszor szúrta meg a szolgálatot teljesítő katonát A támadó megszerzett egy karabélyt a hozzá tartozó lőszerrel Késsel okozott hat sebbel úszta meg Kiskőrösön a szol­gálatot teljesítő őrkatona a szerda hajnali fegyverrablási kalandot. Támadója a bőrfelületi sebeken kívül elvágta ugyan bal kezén a negyedik ujjat mozgató int, de Kecske­méten, a katonai repülőorvosi kórházban történt beavat­kozás óta újra tudja mozgatni az ujját. NÉPSZAVA-információ Mint megtudtuk, tegnap már több látogatót is foga­dott az a fiatalember, akit szolgálat közben sebesítet­­tek meg szerda hajnalban. A rendőrnyomozókon kívül Kunpeszérről szüleit és há­rom testvérét, a vegyvédel­mi ezredtől pedig parancs­nokát. Mivel az érintett ka­tonai alakulatnál hírzárlat van, kérdéseinket a Bács­Kiskun Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivőjének, Zentai Idának tettük fel. Az őrnagynő elmondta, a spe­ciális laktanya őrtornyának tövében posztoló fegyveres katonát szerdán, éjfél után, két óra körül támadta meg egy ismeretlen férfi. Azt nem tudni, miképpen jutott be, ám az bizonyos­ fegy­vert akart lopni. A tettes a dulakodás során kést hasz­nált, amivel a sorkatonát a jobb füle mögött, a bal oldali halántéklebenyén, állcsú­­csán, egyik tenyerén, illetve mind a két kezén megsebe­sítette. Állítják, az volt a szerencséje, hogy ügyesen, talpraesetten védekezett. Azt viszont nem tudta megakadályozni, hogy a támadó megszerezze gép­karabélyát a hozzá tartozó tárral és harminc darab lőszerrel. Az elmenekült tettest ke­resi a rendőrség, s folyama­tosan hallgatják ki az ezred katonáit, illetve­a környező házak lakóit, hátha látott valaki valamit. A sértett megbízható szergélyleírás­­sal szolgált. Anyjukat védték, apjukat verték MTI-információ Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a faddi férfit, aki ittas álla­,­potban családjára támadt. Szerdán este a megyei kór­ház értesítette a rendőrsé­get, hogy a baleseti osztá­lyukra szállított 47 éves N. István sérülései feltételez­hetően bántalmazás követ­keztében keletkeztek. A­ férfi lakásán tartott helyszíni szemle és adat­gyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy N. István italozó­ életmódot folytatott, és rendszeresen bántalmazta családját. Ez történt szerdán este is. N. István részegen haza­térve belekötött feleségébe, majd dulakodni kezdett vele. A házaspár gyermekei­ - egy 16 és egy 23 éves fiú - anyjuk védelmére kelve az apa ellen fordultak. A bán­talmazás során a férfi sú­lyos sérüléseket szenvedett. A két fiú ellen - akik elis­merték tettüket - a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság megindította az eljárást. Visszatért a börtönbe a kiszabadult gyilkos Önként vonult be tegnap a győri büntetés-végrehajtási in­tézetbe Németh István. A férfit 1979-ben ítélték életfogy­tiglani szabadságvesztésre. Húsz év után, két hónapja fel­tételesen szabadlábra helyezték Némethet, ám a másod­fokú bíróság úgy döntött, vissza kell térnie a börtönbe. NÉPSZAVA-információ Németh Istvánt - a Soós­­féle rendőrgyilkosság egyik vádlottját - két ember bru­tális megöléséért ítélték életfogytiglani szabadság­­vesztésre. Társait kivégez­ték, az elkövetéskor 19 éves vádlottat azonban az akkor hatályos törvények szerint nem lehetett halálra ítélni. Az ítélet rendelkezése sze­rint húsz év után lehetett a férfi feltételes szabadlábra helyezéséről dönteni. Ez a húsz év idén október 4-én telt le, és az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási (bv) bíró úgy döntött, elmehet. Ezt azonnal végre is hajtot­ták, vagyis Némethet kien­gedték a börtönből. A másodfokú bíróság vi­szont úgy döntött, Németh­ István még nem engedhető feltételesen szabadlábra. Nem állapítható meg ugyanis - a­ végzés indoklá­sa szerint -, hogy a büntetés elérte a célját a további sza­badságvesztés végrehajtása nélkül is. Bár az elítélt sze­mélyiségében történtek po­zitív változások, ezek azon­ban nem elegendőek a fel­tételes szabadsághoz. A döntés azt is rögzíti, hogy egy év elteltével újra meg­vizsgálják majd az ügyet. A Fővárosi Bíróság már többször próbálta az elítél­tet a fővárosi bv-intézetbe behívni. Németh azonban nem tartózkodott az ügy­védje által megadott címen, így a behívóját sem vette át - tudtuk meg dr. Sándor Zsuzsa bírótól, a Fővárosi Bíróság szóvivőjétől. Teg­nap Németh önként jelent­kezett a bv intézetében. m­as­i­r BOLDOG NÉVNAPOT, LÁZÁR, OLIMPIA! A LÁZÁR a héber Ele­­azar bibliai név görög­ből latinosított Lazarus formá­jának rövidülése. Jelentése: Isten a segítőm. Az OLIMPIA a görög Olümpiasz női név rövidülése. Jelentése: az Olümposz hegyéről, való, tehát: égi, mennyei, isteni. Nagy Sán­dor makedón király édesanyjá­nak neve is Olümpiasz volt. A Nap kél 7,27-kor, nyugszik 15.54-kor. A Hold kél 12.55-kor, nyugszik 0,24-kor. mrrw.mm ZEN A NAPON.­ Tíz évvel ezelőtt 1989. december 17- ére Temesvárott a lakosság megaka­dályozta Tőkés László ellenzéki re­formátus lelkész letartóztatását. A következő napokban ezrek tüntettek, követelve Ceausescu lemondását. A hadsereg többször rátámadt a felvo­nulókra. December 22-én Nicolae Ceausescu diktátor elmenekült, de elfogták, majd 25-én feleségével ki­végezték. A rendszer megbukott, a kormány lemondott, s a volt pártmun­kás, Ion Iliescu vezetésével megala­kult a Nemzeti Megmentési Front. Brit kiskorú gyerekgyilkosok MTI-információ Nagy-Britannia elfogadja az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatát annak a két kiskorú gyerekgyil­kosnak az ügyében, akik 1993-ban meggyilkolták egy hároméves társukat. A bíróság határozata sze­rint Nagy-Britannia meg­sértette a hároméves James Bulgert brutálisan meggyil­koló két gyerek jogát arra, hogy tisztességesen ítélkez­zenek felettük. A nemzet­közi emberi jogi konvenci­ókkal ellentétesnek ítélte meg, hogy a belügyminisz­ter határoz a büntetés idő­tartamáról a súlyos bűncse­lekmények miatt elítélt kis­korúak esetében. A 3 éves áldozat halála miatti megrendülés 1993- ban mély döbbenetté vált, amikor kiderült, hogy két tízéves gyermek, Jon Ve­nables és Robert Thompson a tettes. A bíró meghatáro­zatlan fogházbüntetésre ítélte őket, nyolcéves elzá­rást javasolva. Ezt a legfel­ső bírósági bírája 10 évre változtatta. * MOZAIK Kiraboltak egy budapesti takarékszövetkezetet NÉPSZAVA-információ Megfenyegette és a kész­pénz átadására kényszerí­tette tegnap késő délelőtt a XII. kerület, Krisztina kör­út 19. szám alatti Hatvan­i és Vidéke Takarékszövet­kezet alkalmazottját egy ismeretlen,, elkövető. A 25 év körüli fiatalember sap­­­kával, sállal fedte el arcát, s fegyvernek látszó tárgy­­gyal kényszerítette a bevé­tel átadására a­ pénzintézet munkatársát.­ A 250-300 ezer forint megszerzése után a férfi elmenekült. A rendőrséget déli 12 óra­i■után értesítették a taka­rékszövetkezet dolgozói, akik azonnal megkezdték a nyomrögzítést, valamint az elkövető felkutatását. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása sze­rint a fegyveres támadás során személyi sérülés­ nem történt, a megtámadott al­kalmazottat szemtanúként hallgatták ki. A bűnüldöző szervek sem az elkövetőről, sem a me­neküléséről nem tudnak egyelőre semmit, a nyomo­zás jelenleg is folyik. Az ismeretlen elkövető - miután megfenyegette az alkalmazottat - 250-300 ezer forintot vitt el a XII. kerület Krisztina körúti takarékszövetkezettől Cserbenhagyott áldozat Az élettelen testen többször is áthajtottak NÉPSZAVA-információ Egy 50 éves nyíregyházi férfit gázolt halára tegnap hajnalban egy Opel Omega személygépkocsi Nyíregy­háza és Napkor között a 41-es főúton. A balesetet követően az autó tovább­hajtott. A helyszínelés al­kalmával kiderült, hogy az elgázolt kerékpáros azon­nal belehalt sérüléseibe. Ugyanakkor azt is kimu­tatta a vizsgálat, hogy a férfi élettelen testét még több autós is cserbenhagy­ta. A sérülésekből ugyanis az orvos szakértő megálla­pította, hogy jó néhány jár­,­mit hajtott még át a kerék­páros tetemén. A nyomozás eddigi meg­állapításai szerint a férfi halálát az első elgázolás­­kor egy bordó színű Opel Omega és annak vezetője okozta. A balesetet később egy másik autós jelentette, aki nem hajtott át a sze­rencsétlenül járt kerékpár­­os holttestén. "T Hajók karamboloztak Komáromnál. MTI-információ A Duna komáromi szaka­szán kedden éjszaka két motoros hajó összeütközött, de személyi sérülés nem történt. A Dunán lefelé ha­ladva, tehát úgynevezett völgymenetben fordult a Mahart Kecskemét moto­ros hajója, amikor a sötét­ben összeütközött a folyó jobb oldalán felfelé haladó, vagyis hegymenetben köz­lekedő, osztrák tulajdonú Avanti, carrerai motoros hajóval. A karambolban személyi sérülés nem tör­tént, a hajóutat sem zárták el a motoros hajók, és a Du­nába sem került szennyező­dés. A szakértők szerint a balesetben mindkét hajó kapitánya hibázott, mert a hajókkal végzett manőverek közben a szükséges hang­jelzések leadását elmulasz­tották. A károk és a felelős­ség­ megállapítására meg­kezdődtek a vizsgálatok. A Szürke karácsony?! A középső és északi országrészben jelentős­­ mennyiségű csapadék nem valószínű. Sőt ma­­ az ország déli harmadán is megszűnik a csapa­dék. A hőmérséklet kissé csökken. A LÉGSZENNYEZETTSÉG: BMP­­.az egészségügyi határérték 70 százaléka ■8 Aigner Szilárd előrejelzése Athén napos 19 Barcelona napos 11 Bécs változó4 Belgrád esős­­­7 Berlin borús2 Bukarest felhős3 Isztambul napos 14 London esős4 Madrid napos 13 Mallorca változó 13 Párizs borús4 Prága változó2 Róma napos 14 Stockholm viharos0 Szófia napos 11 Zürich változó4 Arad felhős4 Kolozsvár felhős3 Újvidék felhős5 Pozsony változó4 napos változó és borús A esős s zivatar­­ havas eső havazás szeles változó ■# hószállingózás változó hószállingózás HÓJELENTÉS Kékestető 5-20 Bánkút 5-20 Nagyhideg-hegy ó-to Dobogókő , hófoltok Salgótarján hófoltok Visegrád hófoltok Árpád-tető 0-5 Chopok 10-25 Csorba-tó Tarvisio Semmering 10-20 10-20 ■ 10-20 | lAlAt | / / r _ £1 TÉVÉNÉZŐ Szárnyas fantázia Gondolom, nem vagyok egyedül, aki azt követően je­gyeztem meg magamnak egy életre Ridley Scott nevét, amikor a hátamon csörgő jéghideg verejtékkel és re­megő lábakkal kitámolyogtam a moziból a magyarra rém ellenszenvesen A nyolcadik utas a halálra fordí­tott, eredetileg Alien, azaz magyarul az Idegen című szuper sci-fi-horror vetítése után. És bizonyára abban sem voltam egyedül, hogy a rendező nevét valami na­gyon pozitív „rekeszbe” helyeztem el az agyamban. És nem azért, mintha rajonganék (stílusosan: élnék-hal­­nék) a horrorért, de mert a film számomra valami olyan, addig alig látott képi világot mutatott (nyilván nem véletlenül, hiszen Scott, mielőtt filmes lett, festé­szetet tanult), amit még akkor is tágra nyílt szervmel kellett bámulni, amikor pedig legszívesebben oda sem néztem volna a vászonra. (Azóta is többször láttam már a filmet, de most már tudom, hogy mikor kell egy kicsit félrepillantani...) Aztán Ridley Scott utóbb meg­ismert többi filmje, a gyönyörűséges-mesés Legenda, a Thelma és Louis vagy a monumentális Kolumbusz­­eposz, az 1492, avagy a Paradicsom meghódítása bebi­zonyította, hogy igazam volt: Scott személyében olyan filmrendezőt tisztelhetünk, akinek hallatlanul erős ér­zéke van a látványhoz és ezen keresztül (is) a hangu­lat- és/vagy feszültségteremtéshez. És ezt bizonyította be - sokadszorra - tegnap este Scott másik „kultusz­filmje”, a Szárnyas fejvadász is­ végre egy élvezetes „szárnyas” a képernyőn a sok im­mbetét között. Martos Gábor NÉPSZAVA RÖVIDEN Sírkerti rongálok Ledöntött és összetört sírköveket, világhábo­rús katonasírok kihú­zott fakeresztjeit hagy­ták maguk mögött azok a vandálok, akik a kö­zelmúltban több mint húsz síremléket rongál­tak meg Csorvás katoli­kus temetőjében. Felte­hetően ittas fiatalok rombolhattak a már le­zárt régi temetőben. Halálra gázolták Köröstarcsa egyik útke­reszteződésében szerda délután a 46 éves G. Fe­renc kerékpáros meg­sértette az elsőbbség­adás szabályait, és egy tehergépkocsi halálra gázolta. Hétmilliót vittek el Miskolcon szerdára vir­radóan ismeretlen tette­sek betörtek a Borsod Invest Trade Kft. iroda­házába. Lángvágóval kivágták a páncélszek­rény tévéjét, így egymil­lió forinthoz, valamint 45 ezer német márkához jutottak hozzá. Az anyagi kár megközelíti a hétmillió forintot. Elcsalták Sülysápon szerda dél­után három ismeretlen férfi telekvásárlás ürü­gyén elcsalta lakásáról a 66 éves Sz. Sándor he­lyi lakost. Gépkocsival Tápiószecső külterüle­tére vitték, ahol bántal­mazták, kezeit ragasztó­­szalaggal összekötöz­ték, elvették mobiltele­fonját, majd magára hagyták. Helybenhagyták A főváros X. kerületé­ben szerda délután, a Somfa köz egyik házá­nak földszintjén, a lift­ajtó előtt találtak rá a lakók egy 29 éves kínai állampolgárra, akit egy ismeretlen tettes élet­­veszélyesen bántalma­zott. A férfit kórházba szállították. A rendőr­ség nyomoz az ismeret­len támadó után. Késsel fenyegetett A XIV. kerületben szer­da reggel, a Benkő utcá­ban egy férfi késsel megfenyegetett egy 54 éves asszonyt, és elra­bolta pénztárcáját­. Az anyagi kár mintegy há­romezer frisrfit. Kenő A december 15-i nyerő­számok: 10 11 18 19 21 22 23 38 29 34 36 50 51 54 58 61 66 67 68 71

Next