Népszava, 2000. január (128. évfolyam, 1–25. sz.)
2000-01-10 / 7. szám
2000. JANUÁR 10., HÉTFŐ 13 NÉPSZAVA SZERINTEM... SZERKESZTI AZ OLVASÓ Külföldi tévéműsor közlést kérve Köszönöm különleges előfizetési ajánlatukat, de nem élek vele. Továbbra is maradok - egyelőre - a havi előfizetésnél. Viszont egy régi és ismételt kérésem lenne. Ez pedig, hogy a heti műsorokban szíveskedjenek közölni az ORF2 (osztrák 2) tv műsorát. Ezt ugyanis egy idő óta nem közlik. Nekem még régi, fekete-fehér tvkészülékem van és a két magyar adón kívül az ORF1 és 2 adót tudom fogni és az ORF2-n nagyon jó zenei műsorok is vannak, de az időpontokat nem tudhatom, mert nincs, közölve a műsor. Egyedül élő idős, özvegy nyugdíjas vagyok és nekem már nincs lehetőségem újabb tv-t vásárolni, illetve még külön a rádió- és tv-műsorújságot megvásárolni. Talán a harmadik levelem már meghallgatásra talált. Ha így lenne, előre is megköszönöm. Sümegh Gerhardtné, Sárvár Teljesen megértjük kedves régi olvasónk kérését, mi sajnáljuk legjobban, hogy az adott lapterjedelem korlátoz gyakran bennünket, így a külföldi tévéműsorok közlésében is. Mindazonáltal megnézzük, mit tudunk e tekintetben bővíteni, könnyelműen ígérni nem szeretnénk, de azért talán sikerül valamit tennünk." A Szerkesztőség Pontosabb lapterjesztést! Először is hadd kívánjak az új évben a Népszava összes dolgozójának egészségben, szerencsében, szeretetben, megértésben sok jó igaz hírekkel boldog új évet. Úgy a családjuknak is. A falinaptáron látom, elég szép számmal vannak, és ráadásul fiatalok. De azért minket, időseket is megértenek és segítenek. De most arra kérem önöket, akikhez tartozik, hogy mi, akik jó pár éve olvassuk a lapjukat,, és szeretjük, mindig kapjuk meg, még akkor is, ha nem előfizetők vagyunk. 1972 óta mindennap, de előtte is mindennap reggel munkába menet a Keleti pályaudvaron spóroltam a reggeliből és megvettem. Este pedig a férjemmel elolvastuk. Nyugdíjas korunkban pedig a X. kerület, Ónodi utcánál. 1994-ben lakást cseréltünk és lejöttünk a szülőfalumhoz közel, mivel én hercegszántói vagyok, de csak a mellette lévő faluban kaptunk meg egy kis házat Dávodon. Itt is mind a két faluban néztem a kedvenc lapunkat, meg is kértem, hogy kérjenek, legalább egyet küldjenek. 1998-ban kezdték hozni, de időszakonként elfelejtették letenni az újságot. A Szerintem oldalak nálunk össze vannak szedve, el van egy dobozba téve, hogy majd az utókor, ha ugyanazokat érdekli, elolvassa. Családunk nincs, csak ketten vagyunk és kettőnknek 55 200 Ft-unk van. Ebből rezsi, orvosság, és ha marad, még a Népszaván kívül egy-két rejtvény. Még egyszer nagyon köszönöm, ha elolvasták és boldog új évet! Kovács Istvánné, Dávod jókívánságait meleg barátsággal viszont kívánjuk. Új esztendő - új lehetőségek, ígérjük, az idén már mindent megteszünk, hogy minden olvasónkhoz pontosan és időben eljusson a Népszava. Kérjük minden olvasónkat, hogy ha nem kapják pontosan lapunkat, azt szíveskedjenek jelezni nekünk. A szerkesztőség Orosként a beteg egészségügyről December 24-i számukban foglalkoztak a kórházadósságokkal és közölték Vízi E. Szilveszter akadémikus gondolatait az egészségügyről. Mindkét cikkel egyetértve, mint a magyar egészségügyben immár 30 éve - nem vezető poszton - dolgozó orvos szeretném véleményemet röviden hozzátenni: az ismétlődő kórházcsődök, bizonyos szakok elnéptelenedése és egyéb működési zavarok ismételten azt mutatják, hogy az egészségügy a vele szembeni elvárásokhoz képest súlyosan alulfinanszírozott, mégpedig kezdettől, a szocialista egészségügy bevezetésétől fogva. Ha ez nem az élősködőknek nyit teret, híve vagyok a társadalmi szolidaritás nemes gondolatának, de ezt az elmúlt évtizedekben mindig csak az egészségügyi dolgozók számlájára gyakorolták. Amíg a teljesen piaci környezetben működni kénytelen egészségügyi tevékenységnek nem lesz ugyanúgy a világszínvonallal kompatibilis piaci értéke, mint bármi másnak, addig még a különféle privatizációs megoldások sem jelentenek forrásbővülést vagy megoldást. Hiszen állandóan azt halljuk, hogy a tőke hasznot akar! A jelenlegi finanszírozás azonban sokszor még az anyagköltséget sem ismeri el, nemhogy az emberi tudást/munkát és a hasznot. Ha valahol „tartalékok” vannak, az nem lehet más, mint a felsőbb irányítás, ahol mint a jelenlegi járvány kezelése, az OEP „holt lelkei”, a biztosítási kártyák, a számítógépes receptellenőrzés bevezetése körüli felfordulás, a CM-klinika, valamint sok más ügy, a közlönyök és a körlevelek színvonala stb. mutatja, van mit javítani. December 28-i számukból örömmel értesültem, hogy nem szándékosan fizetett az OEP a halottak után. Ebben eddig is biztos voltam, azonban lenne néhány gondolatom. Az OEP-vizsgálat eredményéről megjelent kumi-picuri hírecske ugyanis nem elégített ki. Mint figyelmes újságolvasó és pontos járulékfizető nem értem, ha nem történt visszaélés, akkor hogyan fizethetett ki mégis súlyos pénzeket az OEP? Lehet, hogy valaki vagy valakik az OEP-nél hibáztak? Kik azok? Van-e retorzió? Vajon kik voltak ők, akik hónapokkal ezelőtt a „holt lelkeket” útnak indították, és milyen köszönetet kapnak érte? Mint gyakorló orvos, akit ezersokszor egymásnak ellentmondó) előírás és követelmény köt és legalábbis erkölcsileg még arcom rezdüléséért is felelős vagyok, nem értem, miért nincs következménye annak, hogy előzetes, alapos vizsgálat nélkül az ezer sebtől vérző egészségügyet meghurcolták. Azt csak a frontvonalban lévő gyógyító orvos tudja és érzi, hogy a gyógyításhoz elengedhetetlen, jó értelemben vett tekintélynek milyen kárt okoztak a felelőtlen „csinovnyikok”. Tudom, hogy a sajtó érzékeny, ha felelősségről szólunk, de az a véleményem, hogy az orvostársadalom rehabilitációjának is ugyanolyan nagy teret kellene szentelnie, mint a 111 000 elhunyt kezeléséről szóló kacsának. Dr. Erdei Mihály, Budapest jőtt ki, amikor január 2-án a vácrátóti botanikus kertből hazajövőben a 2/a gyönyörű vonalvezetésű és minőségű elkerülő útról nem tudtam Újpestre letérni. Ekkor jutottak eszembe a következők: Azt természetesnek veszi az a néhány ember, aki a legszélső épület északi oldalán is rendelkezik helyiségekkel (és sajnos a t. bíróság is), hogy a 2-es út forgalma keresztülmenjen továbbra is Dunakeszi város hosszú főutcáján, majd a még hosszabb Alsó- és Felsőgöd üdülőjellegű községek főutcáján és Vác város területén. Ezeken a területeken nagyságrendekkel nagyobb környezeti szenynyezést okozott évtizedeken keresztül az átmenő közúti forgalom, de ez nem szempont a néhány lakástulajdonosnak, akik annak ellenére, hogy már néhány éve ott laknak, még az uralkodó szélirányt sem tudták megfigyelni. A szél ugyanis a Dunáról fúj Fót irányába és nem csinál a lakóteleptől 400 m-re egy kilencvenfokos fordulatot, hogy a lakótelep felé tartson. Egyébként a lakótelep további lakóit, tehát a 99 százalékot zárná ki az 1 százalék a rövid 2/a-ra való feljutási lehetőségtől, ui. jelenleg a többségnek kerülő úton kell a 2/a-ra feljutni. Tessék mondani, ebben az országban most már mindenféle és fajta érdeket lehet még a független bíróság közreműködésével is érvényesíteni? Hová fog ez vezetni, ezek mind precedens értékű ügyek lesznek. Az is eszembe jutott, amikor a lehajtó miatti érvként a lakásaik értékcsökkenését emlegették,hogy az nem jutott eszükbe, amikor a mi, adófizetők pénzéből 1999-ben megépítették közel 1,0 milliárd Ft-ért a 14-es villamos meghosszabbított pályáját? Ez a tény a lehajtóhoz nem mérhető mértékben emelte meg a lakásaik értékét! Erről most elfeledkeztek?, Ez nem szép dolog, ez az önzés magániskolája! Remélem, hogy a következő bírói fórum az összes szempont figyelembevételével fogja a lehajtó befejezését engedélyezni és kártérítésre kötelezni a pereskedést kezdeménnyezőkén Énekes Kálmánt, Budapest Ismét az elkerülő útról A csak helyi, az egyetlen épület északi oldalának szempontjait hangoztató ún. káposztási környezetvédők kiegészülve a lelkes, mindenbe beleszólni akaró „Levegő Munkacsapattal”, egyelőre megvétózták a lakótelepre vezető lehajtóút befejezését - reméljük, nem sokáig. Az ismételt felháborodásom akkor váltó TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR MTV 16.00 Naprakész 9.00-13.00 Csak ma! 9.05 A bestia 10.00 Vágyak földje 11.05 A chateauvalloni polgárok 12.00 Hírmagazin 13.00 Cigány Magazin 13.30 Domovina 14.05 Rosszcsont kalandjai 14.35 Kaliforniai álom 15.00 A homok titkai 15.35 Honlap 16.05 Megperzselt szívek 17.00 Unokáink is látni fogják... 17.30 Maradj velünk! 17.35 Millenniumi eseménynaptár 18.00 Híradó 18.15 Megoldás 2000 18.30 Szerencsepercek 19.00 Mindent a szerelemért 19.30 Híradó 20.00 112 20.35 Elképesztő övezet 21.25 Bonton Év Arca 22.10 Aktuális 22.35 Magyar Szalon 23.05 Az ég kékje MTV 25.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 9.00 International Jazz Workshop 9.55 Az MTV archívumából 11.05 1999 - Egy páratlan év 12.00 Szenzáció 13.00 Hírmagazin, híradó 13.35 Törzsasztal 14.00 Ablak 15.00 Parlamenti napló 16.00 Iskola utca 17.30 Úton 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó, Sporthírek 20.30 Credo 21.40 Beszéljünk a jövőnkről 21.55 Gobbeli 23.10 Záróra DUNA TV 4.15 Plusz egy óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Magyar világ 9.40 Napóra 10.25 Emlékképek 11.55 Vers 12.05 Lapozó, hírműsor 12.20 Esti kérdés 12.30 Talpalatnyi zöld 13.00 Runche 13.10 Százhangú orgona 13.40 Családi album 14.35 Tele-enciklopédia 14.50 Első lépések 15.00 A Straussdinasztia 17.25 Mese 18.00 Napóra 18.50 Sportképek 20.55 Tükör 21.30 Híradó 22.00 Krónika 23.20 Keleti táncvihar 0.00 Híradó 0.05 Vers ,TV2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország 18.30 Délelőtt a tv2-vel 12.35 Riviéra 13.00 A kétéltű ember 14.45 Gazdagok és szépek 15.10 Mission Impossible - az akciócsoport 16.00 Sunset Beach 16.45 Samantha 17.40 Luz Maria 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda 20.00 A Déltenger kincse 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Magyarország holilap 23.15 Színkép 0.00 Háló@Világ 0.35 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Reggeli 8.55 Ismétlések 10.55 Dallas 11.50 Delelő 13.50 Klipklub 14.15 Az első csók 15.15 Második csók 15.45 A farm ahol élünk 16.45 Celeste 17.40 Titkok és szerelmek 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közt 19.55 Tiltott szerelem 21.35 Helyszíni szemle 22.25 Este 22.45 Neve: Senki 23.35 Országház 0.05 Fókusz TV3 5.50 Nap-kelte 9.05 Santa Barbara 10.00 Közvetlen ajánlat 13.20 Drága testek 14.05 Modellügynökség 15.35 Flipper 16.20 Utazás Gasztronómiában 16.50 Beverly Hills Karácsonyi különkiadás 17.40 Walker, a texasi kopó 18.30 Anya csak egy van 19.00 Hír3 19.30 Kaliforniába jöttem 20.00 Végső visszaszámlálás 21.50 Millennium 22.40 Hír3 23.10 Szárnyak 23.35 Jövőnéző KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Reggeli krónika: 9.00 és minden órakor: Hírek, időjárás 9.04 Napközben 11.04 Szonda 11.35Mimé: Micimackó 12.00 Déli krónika 112.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Finta Gergely két korálelő játékot orgonái 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Beszélni nehéz,14.45 Közönségszolgálat 14.54 Első közlés 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Magyar zeneművészek külföldön 17.05 Kassza 18100 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.45 Huzatban 20.04 Régi magyar muzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Értsünk szót! 21.45 Beszélni nehéz! 22.06Késői esti krónika 22130 Etikai kódex 23.04 Lemezmúzeum 0.10 Himnusz ( PETŐFI RÁDIÓ 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Kívánság reggel 8.44 Sportreggel 9.00 Petőfidélelőtt 11.48 Körkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 A rádió kívánságműsora 17.00 Háztól házig 18.00 Közlekedés 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játéktér 19.00 Hírek, időjárás 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 Zenészportré 22.00 Kupé 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 0.00-4.24 Éjfél után... Még mit kell megélnünk? Olvasom az újságban, hogy Szabó Gábor szombathelyi fideszes polgármester nyelvvizsga-bizonyítványával kapcsolatos ügyét pótnyomozásra visszaadták. Egyszerűen ép ésszel nem fogom fel, hogy miért kell hónapokat várni arra, hogy a hatóságok méltóztassanak kideríteni, hogy Szabó Gábornak van-e nyelvvizsgabizonyítványa vagy nincs? Csupán el kell menni a Rigó utcába és megnézni, hogy levizsgázott-e vagy sem. Időt és pénzt nem kímélve ideoda tologatják az ügyet. Fel sem merem tételezni, hogy azért, mert kormánypárti politikusról van szó. Szabó Gábor azt nyilatkozta a tv-ben, hogy karácsonyra leteszi a nyelvvizsga-bizonyítványt a karácsonyfa alá. Csak azt nem mondta, hogy melyik karácsonykor. Az is megdöbbentett, hogy sem a rendőrség, sem pedig az ügyészség nem lépett akkor, amikor az Akták c. műsorban Lezsák Sándor közölte, hogy amikor felvették a lakiteleki iskolára a pénzt, igencsak szép milliós summát, már akkor tudta, hogy nem fogják visszafizetni. Pestiesen szólva ez nem semmi. Miért nem vizsgálják ki ezt az ügyet is? Ha egy állampolgár felvesz valahonnan kölcsönt, pláne úgy, hogy előre tudja, hogy nem fizeti vissza, akkor csalás bűntette miatt vizsgálatot indítanak ellene. Lezsák Sándor politikusra ez nem vonatkozik. Ha nem vonatkozik, akkor miért nem? Úgy látszik, hogy eb ben az országban vannak különbek és legkülönbek. Ezek háborítják fel a becsületes embereket, mert ezektől az ügyektől kinyílik az emberek zsebében a bicska. Gonda Istvánné, Budapest Árvíz és vastüdő Az ár- és belvíz okozta károk helyreállítása terén végzett kiemelkedő munkájukért miniszteri emlékplakettel jutalmazták a vezetőket. Volt közöttük igazgató, alelnök, osztályvezető, főgépész, ügyintéző... Biztos, hogy néhányuk megérdemelte, sőt egyiküket személyesen is ismerem és tudom, hogy tisztességes, becsületes és szorgalmas ember. Lehet, hogy a többiek is jól végzik munkájukat, de úgy érzem, akik ténylegesen ott voltak a gátakon, és részt vettek a nagy munkában, nem kaptak elismerést. A köszönöm szó már kevés. Azt hiszem, minden tekintetben hihetetlen igazságtalanságokkal és hálátlanságokkal állunk szemben. Nem csak az árvíznél! Micsoda sors az például, ami a vastüdőbe kényszerült emberekre vár. Tajmer Ildikó, a gyermekbénulás áldozatait segítő alapítvány elnöke kijelentette: „Tizennégy magatehetetlen ember halálát sürgeti a kormány”. Dr. Sasadi Judit, a minisztérium sajtóosztályának vezetője ezzel kapcsolatban kijelentette: „Azért csökkentjük az összeget, mert már csupán 14 beteg él.” Embertelen, felháborító nyilatkozat! Egy orvos szájából ilyet hallani egyenesen rémületes. Dr. Sasadi megnyugodhat, 2001-ben már semmit sem kell nekik adni, mert nem lesz kinek. Ez csak egy kiragadott példa a sok közül. Drámai dolog az, hogy az ezredfordulón ilyen és hasonló megnyilvánulások jellemzik hazánkat. Gondolom, (nem csak) a vastüdőbe zárt emberek nem kívánnak boldog új évet neki, aki felelős ezekért az állapotokért. M. L., Székesfehérvár Sorscsapás vagy gondatlanság Az ilyen végzetszerű dolgokat, mint egy tűzvész, megelőzni nem lehet. El kell viselni, amit a sors rájuk mért. Felelősöket keresni? Úgysem lehet fellelni őket. Az ember elgondolkodik azon, hogyan keletkezhetett a tűz. Az egyik lehetőség az elektromos szikra, ami az ott felhalmozott gyúlékony anyagokat lángra lobbanthatja. Másik lehetőség a gyújtogatás egy szándékos bűnöző vagy egy piromániás által. Mondogatják, hogy néhány nappal korábban volt tűzvédelmi ellenőrzés. A készülékek azonban a tüzet nem jelezték, mivel a jelzők nem voltak bekapcsolva a tűzoltóságra. Lehetett volna talán a vásár idejére mondjuk húsz éjjeliőrt alkalmazni, ennek költsége két hétre 1,5 millió forint kiadást jelenthetett volna. De bizonyára erre sem keret, de még gondolat sem volt. Most itt van a többmilliárdos kár. Előrelátás? Körültekintő gondoskodás? Ugyan kérem! Ez az ügy is belesimul hazánk mai helyzetébe. A BS főnökeinek csak gratulálni tudok. Dr. Vajda D., Budapest TISZTELT HIRDETŐINK!: Hirdetéseiket személyesen feladhatják. fyW , Budapest VHL, Könyves Kálmán Krt. 76.** R* V B 1111 Levélcímünk: 1539 Budapest, Postafiók 785 ' •'Telefon: 4.771901 6;477-9030^V ifi M . I f • ■ • ■ ; v \ Hirdetésfelvevők; , Vili., József krt. 41. (Primus) 266;2956 „ ' * VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-984 VH„ Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6,164 • 1 XI. ker., Bertalan u."26.'(Referens) 466-4377 ■ DALLAS BÚTOR EXKLUZÍV kivitelű sportmagazin gyakorlott hirdetésszervezőt keres. Tel.: 346-0287, 06-30/934-1057. , VÁLLALKOZÓI engedéllyel és nagy tapasztalattal rendelkező takarítónő délutáni munkát keres. Tel.: 410-9654. ADÁSVÉTEL NEMESSZŐRMÉBŐL női bundák szűcsüzletem felszámolása miatt fél áron eladók. Tel.: 303-9151. ÜDÜLÉS HÉVÍZEN, Napsugár üdülőben, január 31.-február 13-ig üdülési, jogátadó. 320-4015. BÜKKFÜRDŐI üdülési jog január 19-től február 1-jéig átadó. Tel.: 306- 1236. BÉLYEG BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, levélborítékokat vásárolunk. Bp. VIII. ker., Szentkirályi u. 6. Tel: 267-2494. TÁRSKERESÉS BIZTOS egzisztenciával rendelkező urak feleséget keresnek. Tel.: 239-9673. KLAPKA GYÖRGY vásárol műtárgyat, régiséget, festményt, hagyatékot. Tel.: 215-0212,10-18 óráig. INGYEN hívható 06-80/200-916. Üzletünk kiemelt napi áron készpénzfizetéssel vásárol antik bútorokat, festményeket, vitrin- és dísztárgyakat, álló-, fali-, asztali, kar- és zsebórákat, mindennemű régiségeket, ezüsttárgyakat, antik ékszereket. Üzleteim: Bp. VIII., József krt. 69. BUDAI KRISZTINA, lakberendezőnő régiségboltok, kastélyok, kúriák berendezéséhez keresek nyugati partnereim részére akár több százezer forintig kézpénzért ezüstneműt 500-2000 Ft-ig dkg-ját, bútorokat, garnitúrákat, órákat, festményeket, vitrintárgyakat, csillárokat, varrógépet, zongorát. Hagyatékkiürítést profi szinten vállalunk. Megbízható partner: 06-20/932- 6495. HAGYATÉKOT, bútorokat vásárolok lomtalanítással: 356-2815. SZOLGÁLTATÁS REDŐNYÖS MUNKÁK részletfizetésre, árnyékolástechnikai bemutatóterem. Tel.: 240-8783, 240-3731, 06-20/ 928-7160. Tisztelt Olvasóink! Az olvasói leveleket a Szerintem rovatban általában rövidítve, esetenként szerkesztett formában adjuk közre. Az írások tartalma levelezőink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. REDŐNYMUNKÁK. 262-4724. KÖNYVELÉS, kft.-k, bt.-k, egyesületek részére. 322-0351/fax, üzenetrögzítő. TELEVÍZIÓ, videogyorsszerviz. 06- 30/948-3391. JÁRMŰ VÁSÁROLNÉK személygépkocsit reális áron, azonnali készpénzfizetéssel 1986-ostól 1996-os évjáratig. Cégautó is érdekel. Esetleg sérült, hibás is. 290- 2455, 06-20/980-5075. LADÁT vásárolnék 1991-estől. 06- 30/940-4709. AZONNALI kézpénzfizetéssel vásárolnék bármilyen típusú és állapotú személygépkocsit. 264-3991, 06-30/943-3574, 06-20/926-2808. KÖZLEMÉNY AZ INLAND Befektető Rt. rendkívüli közgyűlési meghívója. Az Inland Befektető Rt. (1141 Bp., Mogyoródi út 116.) tájékoztatja részvényeseit, hogy 2000. február 14-én 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart a Jazz Garden étteremben (Bp. V., Veres Pálné u. 44.). Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés változatlan napirenddel, helyen a fenti napon 11 órakor kerül megrendezésre. A közgyűlés napirendje: 1. Társaság új alapszabályának megvitatása. 2. Határozathozatal a társaság nevének megváltoztatásáról. 3. Határozathozatal a társaság alaptőkéjének csökkentéséről. 4. Új tisztségviselők, könyvvizsgáló megválasztása. 5. Új alapszabály elfogadása. 6. Egyebek. A részvényesek szavazati jogukat személyesen vagy meghatalmazott útján gyakorolhatják. A közgyűlésen a szavazati jog gyakorolható, ha a részvénytulajdonos részvényeit a közgyűlés kezdete előtt negyedórával a közgyűlés helyén letétbe helyezi, és a szavazókártyát átveszi.