Népszava, 2000. március (128. évfolyam, 51–76. sz.)
2000-03-01 / 51. szám
NÉPSZAVA Használt védőruha a tűzoltóknak Veress Jenő NÉPSZAVA Mint arról néhány hete beszámoltunk, hétmillió forintra büntette a Belügyminisztériumot a Közbeszerzési Döntőbizottság. A tárca a tűzoltók védőruhájának vásárlására kiírt pályázat után olyan céggel kötött 850 millió forintos szerződést, amelynek terméke nem felelt meg a BM saját követelményeinek sem. Mint a Népszava megtudta, kudarcba fulladt egy másik védőruhatender is, amelyet a BM egy írországi cég ajánlatára írt ki. A dublini székhelyű vállalat ezer darab használt tűzoltóruhát ajánlott megvételre a magyaroknak. A tűzoltóság akkori parancsnoksága hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított, hogy a kedvező ajánlatot jogszerűen elfogadhassa. A pályázatot az ajánlattevő be is nyújtotta, ám az elbírálásnál kiderült, a külföldi cég kínálata elfogadhatatlan. A használt ruhák esetében ugyanis minden darabot külön-külön be kellene vizsgáltatni munkabiztonsági hatósággal. Erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha a ruhadarabok gyártáskori védelmi képességéről szóló tanúsítványt is bemutatják. A ruhák eladósa azonban nem azonos a gyártóval, a bizonylatok beszerzése tehát szinte lehetetlen. A vizsgálatok költségei és időtartama miatt pedig a kedvezőnek tűnő ajánlat voltaképpen ráfizetéses. Mint lapunk megtudta, jelenleg egy nagy teljesítményű tűzoltódaru vásárlására és tűzoltáshoz használatos habképző anyagok szállítására is folyik beszerzési eljárás. Nincs pénz az egyetemi integrációra MTI-információ Az Oktatási Minisztérium biztosítani tudja a felsőoktatásban a 8,25 százalékos bérfejlesztést - közölték a tárca képviselői a Magyar Rektori Konferencia keddi budapesti ülésén. Stark Antal, az oktatási tárca gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára rámutatott: az idei 8,25 százalékos - helyenként 11 százalékos - bérfejlesztés azért nem valósul meg mindenütt, mert az emelés összegének felét az integrált intézmények kárainak kell fedezniük, ezt pedig nem mindegyik tudja megtenni. Közölte azt is, hogy a kormány nem ad több pénzt az egyetemi integráció céljára. Nincs mód az intézményeken belül sem az összegek átcsoportosítására. Kiss Ádám, a tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy sürgősen módosítani kell a felsőoktatási törvényt. Ezt a Vatikánnal kötött szerződés, valamint a felvételi rendszer megváltoztatásának és bizonyos definíciók beépítésének szüksége indokolja. BELFÖLD 2000. MÁRCIUS 1., SZERDA Ciánmentességi igazolást kérnek a magyaroktól A halászoké a legnagyobb veszteség A ciánkatasztrófa hétköznapi áldozataival senki sem törődik, állítják a Szegedi Halászati Szövetkezetben. A cég már bért sem tud fizetni alkalmazottainak. A nyíregyházi piac halárusai hovatovább becsukhatják a boltot, ők is kártérítésben reménykednek. A híres Tokaji Halászcsárdában pulykasülttel próbálkoznak. A tiszai kormánybiztos szerint őszig alapszinten újra épülhet a Tisza élővilága. Az ENSZ-delegáció tovább folytatja vizsgálatait. Néhány európai és távol-keleti kereskedő minden jogalap nélkül ciánmentességi igazolást kér a magyar élelmiszer-exportőröktől. A hazai mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari termékekbe nem került cián vagy nehézfém. Horváth Ildikó NÉPSZAVA Tétlenül és egyre elkeseredettebben várnak a tiszai halászok a kormányzat által ígért segítségre. A közelmúltban elhangzott: igénybe veszik munkájukat az állományfelmérésben, a biológiai vizsgálatokhoz szükséges halmintagyűjtésben, majd a mesterséges ívóhelyek kialakításában. Egyelőre senki se kereste meg őket munkaajánlattal. A közel 200 tiszai halászcsalád tartalékai utolsó morzsáit éli fel. Gulyás Antal, a Szegedi Halászati Szövetkezet ügyvezető igazgatója tegnap küldte meg Gönczy János tiszai kormánybiztosnak cégük 10 évre prognosztizált kárbecslését. Gulyás Antal szerint nagyon gyorsan szükség van a segítségre. A szövetkezet már bért sem tud fizetni alkalmazottainak. A Szabolcsi Halászati Kft.-ben 12 halász várja a segítséget. Bajban vannak a halárusok és a vendéglősök is. A híres Tokaji Halászcsárdában minimálisra csökkent a forgalom. Pedig a tokaji és a rakamazi halcsarnokból vásárolnak, s árujuk mellé orvosi igazolást is kapnak. Tragédia szakadt a fiatal halárus Hajdú házaspárra is. Hajduék a nyíregyházi piacon most vannak túl egy nagyberuházáson. Darált jégen, díszítve kínálják friss halaikat, az emberek azonban elkerülik őket. Hajduék most rakták össze tavalyi adóbevallásukat, pénztárgépi jegyeiket és várják, mikor hová nyújthatják be ezeket, hogy kártérítést kaphassanak. Hámoriné Rudolf Irén, a piac ügyvezető igazgatója szerint a közegészségügynek tájékoztatni kellene a vásárlókat arról, hogy az orvosi igazolással ellátott halakat nyugodtan vásárolhatják, ugyanúgy, mint a gombát. Tegnap az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén Gönczy János tiszai kormánybiztos elmondta: becslések szerint az eddig összegyűjtött 130 tonnányi halnak négy-ötszöröse pusztulhatott el. Szerinte a mellékfolyókból és befolyó vizekből alapszinten őszig újra épülhet a Tisza élővilága. Az FVM illetékese részéről elhangzott: a brüsszeli állandó állatorvosi bizottság állásfoglalása szerint a magyarországi állati termék- és élelmiszerexport-szállítmányokhoz nem szükséges kiegészítő bizonylatot kiadni. Tegnap Kisköréhez ért az az ENSZ- delegáció, amely a magyar folyók szennyezését vizsgálja. A csoport vezetője, Frits Schlingemann elmondta: csak akkor alkot véleményt a szennyezés mértékéről, ha saját eredményeiket összehasonlítja a magyar és a román kormánytól kapott információkkal. A vízminták és méréseik elemzésével március végére készülnek el. Bár néhány európai és távol-keleti kereskedő minden jogalap nélkül ciánmentességi igazolást kér a magyar élelmiszer-exportőröktől, a hatóságok nem fognak ilyen igazolásokat kiadni, hiszen a vizsgálati eredmények alapján teljesen kizárható, hogy bármilyen úton cián vagy nehézfém került volna a hazai mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari termékekbe - jelentette ki Bálint Tibor főállatorvos a Mezőgazdasági Bizottság tegnapi ülésén. A szennyezést követően az agrártárca által életbe léptetett intézkedéssorozat megakadályozta a szennyezés kiterjedését és a mérések sem igazolják a fogyasztók aggodalmait, ennek ellenére a lakosság egy része hisztérikusan reagál a történtekre. Komoly hatása lesz a természeti katasztrófának a Tisza környéki települések életére is, hiszen a turizmusból származó bevételek egy jelentős részére idén valószínűleg nem lehet számítani. Szendrőné Font Erzsébet, az agrártárca vidékfejlesztési főosztályának vezetője szerint a Tisza-vidéket komplex módon kell kezelni, az itteni kistérségek területfejlesztési koncepcióit pedig össze kell hangolni, mert csak így lehet felszámolni az elmaradottságot és a gazdasági károkat. Az orvosi igazolással ellátott halakat nyugodtan vásárolhatják, ugyanúgy, mint a gombát ENSZ-delegáció érkezett Kiskörére a Tiszán keletkezett cianidszennyeződés kivizsgálására. A szakemberek a helyszínen vízmintát vesznek, majd elemzik azokat. A képen Michal Pavonic labormérnök, aki a Cseh Köztársaságból érkezett MTI-fotó: H. Szabó Gábor MTI-információ A szegedi gyermekklinikán kedden tovább javult a hároméves Békés megyei és a három és fél éves kiszombori kisfiú állapota. Őket a múlt hét közepe óta kezelik fertőző agyhártyagyulladás miatt a klinika intenzív osztályán. Kiszomboron azonban nem enyhül a szülők nyugtalansága. Nem értik, hogy az óvodás gyermekek testvéreinek miért nem adtak a védelmet nyújtó gyógyszerből. A Csongrád Megyei Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi osztályvezetőjétől, Tombácz Zsuzsannától kapott tájékoztatás szerint a csaknem 190 óvodás, valamint az óvodai dolgozók azonnal megkapták a szükséges antibiotikumot. Hozzátette: a zárt körön az óvodán kívüli gyermekek szaknyelven „közvetett kontaktnak” számítanak, az ő esetükben nem kell tartani a fertőzéstől, hiszen óvodás testvéreik megkapták az esetlegesen a szervezetükbe került kórokozók ellenszerét, amely rövid idő alatt hat. A hangulat tegnapra már meglehetősen feszültté vált, ezért a szakemberek minden lehetséges fórumon tájékoztatják a szülőket arról, amit a agyhártyagyulladásról tudni kell, s hogy miért nem indokolt mindenkinek gyógyszerrel védekezni a betegség ellen. Félnek a szülők Kiszomboron Beismerő vallomás esetén tárgyalás nélkül is hozhat ítéletet a bíróság Elkobozhatóvá válik az átjátszott vagyon Mától úgy is büntetést szabhat ki a bíróság, ha a nem fiatalkorú vádlott beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról. Márciustól az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szemben is eljárhat a bíróság. A rendelkezésekre azért van szükség, hogy bezárják a tárgyalások elhúzódását segítő vagy azok hatékonyságát veszélyeztető jogi kiskapukat. Korábban sokan a büntetőeljárás előtt kimentették vagyonukat, ismerősre, barátra, rokonra íratták házukat, autójukat. Mától ezt hiába teszik, ugyanis ezentúl az elkövető által átjátszott értékek is elkobozhatók lesznek. Pungor András NÉPSZAVA Mától büntetést szabhat ki a bíróság, ha a vádlott beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról. A márciustól hatályba lépő törvénymódosítás szerint ügyészi indítványra, nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő ügyekben lehet tárgyalás nélkül ítéletet hozni. A rendőrségi iratok és a beismerő vallomás alapján meghozott határozat ellen nem lehet fellebbezni. A jogszabály leszögezi: fiatalkorú vádlott nem mondhat le a tárgyalásról. Korábban sokan próbálkoztak azzal, hogy az ellenük indult büntetőeljárás előtt vagyonukat - ingatlanjukat, autójukat, házukat - másra ruházták át. Ezentúl ezt hiába teszik, ugyanis a ma életbe lépő jogszabály-módosítás szerint az elkövető által színlelt szerződésekkel átjátszott értékek is elkobozhatók. Feltéve, ha a megszerzőnek az átruházott vagyon eredetéről tudomása volt. Mától 10 ezer forint - korábban ötezer forint volt a határ elkövetési érték felett bűncselekménynek, ennél kisebb érték esetén pedig szabálysértésnek minősül az adott jogsértés. A büntető törvénykönyv ma életbe lépő módosítása előtt egy hatmillió forintos sikkasztás miatt ugyanúgy 2-8 évig terjedő szabadságvesztést szabhatott ki a bíróság, mint egy 500 millió forintos bűncselekmény esetén. A mától hatályos módosítás szerint 500 millió forint feletti elkövetési érték esetén „a különösen jelentős kár” fogalmát kell alkalmazni — tudtuk meg Sándor Zsuzsa bírótól, a Fővárosi Bíróság szóvivőjétől. A vagyon elleni bűncselekmények esetén kiszabható szabadságvesztés büntetés felső határa tíz év lett. . Lomnici Zoltán, a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöke szerint az új büntető eljárásbeli rendelkezésekre azért van szükség, hogy kiiktassa mindazokat a jogi lehetőségeket, melyek az eljárások elhúzódását segítették vagy azok hatékonyságát veszélyeztették. Lomnici szerint elképzelhető az is, hogy az új rendelkezések egy része - például a tárgyalásról való lemondás - csökkenti majd az eljárások költségeit. Szikinger István alkotmányjogász szerint okoz némi feszültséget az, hogy az új rendelkezések tulajdonképpen a két évvel ezelőtt megalkotott, de csak néhány év múlva életbe lépő büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseit hozták előbbre, s építették be a jelenleg hatályos jogszabályba. A törvénymódosítás szerint ügyészi indítványra, nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő ügyekben lehet tárgyalás nélkül ítéletet hozni Haderőreform katonák nélkül Tíz év után még mindig ott tartunk, hogy az újabb haderőreform is úgy készül, mintha a hivatásos katonák erről alkotott véleménye nem lenne fontos. A várható konkrét intézkedésekről az újságokból értesülünk, miközben folyik az áldatlan vita a vezérkar és a minisztérium között. Kidolgozott javaslatainkra sem a katonai, sem a politikai vezetés nem tart igényt, hangzott el kedden a Honvéd Szakszervezet tájékoztatóján. Szabó Iréné NÉPSZAVA A Honvéd Szakszervezet tegnap országos választmányi ülést tartott, amelynek fő témája a legújabb haderőreform volt. Az érdekvédők elnöke, Farkas László őrnagy kijelentette: pozitív változásokat vártak és várnak a kormányhatározatban elrendelt stratégiai felülvizsgálattól, mert úgy látták, ezúttal lehetőség nyílt a sereg valódi átalakítására. Sajnálatosnak tartják, hogy az elképzelések alakításából kihagyták az érdekvédőket, és a rossz szokásoknak megfelelően, most is a katonák véleménye nélkül dolgozták ki azt a koncepciót, amit az érintettek máig nem ismernek. Az elnök elmondta, attól tartanak, hogy probléma lesz a hangoztatott körültekintéssel és a humánus végrehajtással. Mint hírlik, a honvédség 30 százalékos létszámleépítése várható. A szakszervezet úgy véli, ha öt- vagy esetleg nyolcezer hivatásos katonát az utcára tesznek, akkor a honvédség teljesen megbénul. Hatástanulmányok nem készültek, ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján várható, hogy az aktív létszám magától is jelentősen megcsappan. (Ma a honvédségnél mintegy húszezer tiszt és tiszthelyettes szolgál.) Ha ezt a létszámot a bizonytalanság megtizedeli, félő, hogy az újabb kontraszelekció tragikus következményekkel jár. Most a gyors és konkrét döntés, valamint a tisztességes tájékoztatás lenne a katonák számára a legjobb segítség - mondta a humán ügyeket intéző Pusztai Lajos. Kormányfeladat olyan stratégia kidolgozása, amely pénzügyileg is garantálja a távozók segítését. A szabálysértési törvény szerint mától elzárás is alkalmazható lesz a pénzbírság alternatívájaként, s ennek elbírálása kizárólag a bíróság jogkörébe tartozik majd. A kiszabható szabálysértési pénzbírság legalacsonyabb összege 1000, legmagasabb összege pedig 150 ezer forint lehet, amely halmazati büntetésként sem lépheti túl a 225 ezer forintot.