Népszava, 2000. június (128. évfolyam, 127–151. sz.)

2000-06-14 / 137. szám

142000. JÚNIUS 14., SZERDA SPORT „Kicsit szomorkás a hangulatom máma”, dúdolhatná Gombos Károly, az 1993-as lisszaboni duplatrap Európa-bajnok, közel­múltbeli sportlövő szövetségi kapitány. Pedig első fokon neki adott igazat a bíróság elbocsátása miatti munkaügyi perében, pe­dig edzőként három sikeres hónapot töltött Libanonban, pedig belőtte magát az idei Eb-re; pedig interneten egy eldugott francia faluból Calvadost tudott rendelni magának, és mégis szomorkás. Hogy miért? A következőkből talán kiderül. Deák Zsigmond NÉPSZAVA - Ott lesz a sydneyi olimpián? - kér­deztük Gombost. - Libanoniként nem akarok men­ni, magyarként meg nem tudok. Pe­dig imádom az olimpiát, már 1984- ben is be voltam öltözve, aztán Los Angeles helyett, ugye, Moszkva és baráti játékok jöttek. A magyar dele­gációból én voltam kinn egyedül a Luzsnyiki-stadionban a megnyitón, leginkább a csinos tolmácslány, Natasa miatt. Szöulban 1988-ban edzőként voltam ott, viszont 1992 és Barcelona megint egy speciális tör­ténet: átadtam a helyemet Bodó Zolinak. Én nem versenyezhettem, viszont összekovácsolódott egy jó kis csapat. Atlantában lövőként és edző­ként vettem részt. - A magyar sport­lövészet húsz éve, Moszkvában nyert utoljára olimpiai aranyérmet a puskás Varga Károly révén. Mit vár Sydneyben a mieinktől és a töb­biektől? - Nem hinném, hogy eltávolított szö­vetségi kapitányként ildomos lenne a magyar esélyeket taglalnom. Elindultam egy úton, ami szerintem a sydneyi dobogó tetejére vezet. Lehet, hogy ez nem az az út, de most már sohasem de­rül ki, igazam volt-e. Borzasztó so­kat változott a sportlövészet, az olimpián pedig több a stressz, mint tíz év világversenyein összesen: el­mész a megnyitóra, másnap meg a korongot se látod. Én mindeneset­re biztosra ígértem egy olimpiai aranyat, mert tudom, hogy csak az számít igazán. A jelenlegi hivatalos célkitűzés visszafogottabb: egy érem, hét-kilenc pont. Általános­ságban azt mondhatom, hogy a sportlövővilágnak Sydneyben fel kell készülnie a „sárga veszede­lemre”, a kínaiak nagyon jók lesz­nek, de egész Ázsia rohamosan fej­lődik. - Ebben a fejlődésben az európai edzők is szerepet játszanak, nyilván önt is hasonló okokból szerződtették Libanonba. - Három hónapra mentem, hogy felkészítsem a libanoni koronglövő­ket a malajziai Ázsia-bajnokságra. Válogatottként heten, országosan úgy ötvenen csinálják, a legjobb, Joe Salem trapban 145 koronggal tartja az arab csúcsot. Komolyan ve­szik a lövészetet, céljaik és lehetősé­geik vannak, csak egy a baj: lőnek a vakvilágba, mert nem volt edzőjük. Én orosz és olasz szakember után érkeztem, Luciano Rossi, az ISSF (a sportlövő világszövetség - a szerk.) elnökhelyettese ajánlott. - A múltban is lőt­tek Libanonban, csak nem sportból, hanem szó szerint vérre me­nően. Tapasztalt még veszélyt? - Csak a közleke­désben. A helyi rend­őrkapitány mondta egyszer nekem, nem elég, ha 360 fokot körbenézünk a kocsi­ból, mert felülről is jön a veszély. Az a szabály, hogy nincs szabály, de­ tömegközlekedés se, mert szétbombázták. Ám Bejrút kis Párizs, s én elfogult vagyok a francia környezettel, hiszen évekig éltem ott. Bejrútban pedig ugyanúgy megkapom a kedvenc kocsmám te­raszán a croissant-t, a Le Monde-ot, a Le Figarót, mint Párizsban. Ráadá­sul minden keresztény vallású tud franciául, a maradékkal pedig ango­lul és arab „mutogatással” megértet­tem magam. - Milyen a „szakma”, azaz a lö­vészet helyzete? - Szakmai szempontból rosszab­bat vártam: száz kilométeres körzet­ben öt full extrás lőtér található. Az egész térségben népszerűvé vált a koronglövészet, a libanoniak sem akartak lemaradni. Az arab lövők rengeteget megtesznek a kicsi he­lyezésekért is, nem érdekli semmi más, csak hogy huszonötöt lőjenek, szívbetegek, ha nem sikerül. Van egy dúsgazdag fazon az Egyesült Arab Emirátusokból, aki saját Jum­­bóval jár a versenyekre, s most lőte­­ret épít magának, egyetlen kikötése, hogy szebb legyen, mint amilyet Dubaiban látott. S pluszban azt csi­nálja a milliárdos gyerek, ami az én vesszőparipám is: nyújt, lazít, sztreccsingel a versenyeken. - És ön mit csinál most, hogy hazajött? - A három év szünet után „hara­pom” a korongot, a válogatón belőt­tem magam a júliusi Eb-re. Emellett gondolkozom, internetezem, most szereztem nagyon finom Calvadost a háló segítségével egy eldugott kis francia faluból. No meg edzem a fia­mat, hogy 2004-ben Athénban együtt lehessünk az olimpián. Ben­ne élem ki magam, ha már itthon nem kellek. - Akkor miért nem megy vissza Libanonba? -A peremet, amit első fokon meg­nyertem, be kell fejeznem az engem jogtalanul elbocsátó szövetséggel. No meg az az igazság, nem tudnak annyit ígérni sehol a világban, hogy egy sima magyar ajánlatra ne mond­jak igent. Libanonban folyamatos honvágyam volt, először töltöttem távol a szeretteimtől az ünnepeket. Hiába főzött egy kedves helyi család magyaros töltött káposztát, nagyon megviselt a dolog. - Töltött káposztát evett, de mit ivott hozzá? - Ha arra gondol, hogy alkoholt-e akkor azt mondom: is, mert ha iszom, akkor iszom, én mindig az az extrovertált hajdú-bihari gyerek ma­radok, aki vagyok. Bejrútban ugyanúgy megkapom a kedvenc kocsmám teraszán a croissant-t, a Le Monde-ot, a Le Figarót, mint Párizsban. Gombos Károly kicsit szomorkás, de fiával célba veszi Athént Az egykori szövetségi kapitány belőtte magát az idei koronglövő Eb-re Gombos: mindenütt jó, de legjobb otthonSzalmás Péter felvétele ADÁSVÉTEL KÁRPÓTLÁSI JEGYET veszek. Tel.: 06-20/942-4567. MATCHBOXOKAT, régi játékokat vennék. 218-0419, 06-20-341-6055. VÁLLALKOZÁS 70 NM-ES, jelenleg is üzemelő zöldség­gyümölcs bolt bérleti joga családi okok miatt sürgősen eladó. Irányár: 2,5 M Ft. A vételár tartalmazza a saját tulajdon­ban lévő teljes bútorzatot, ill. az eszközö­ket. Érdeklődni lehet: 06-30/900-3341. ÁLLÁS A magánbiszkértői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra ig­az ennek kapcsán meg­növekedni keresi*#-» válaszolva bővítjük tanácsa­dói hálózatunkat ,ön­álló munkatársakat keresünk ? Brokernet Pénzügyi szaktanácsadó munkakört)® Budapesten és környékén A képzésről a Brokernet gondoskodik. Mellékállás­ban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdet tásban:­­ 100 - 2000 ft (az alapítóirás betartásával). Teljesítménypótlék. Alapkövetelmények: középiskolai veszettség, heti min. 20 óra rendel­kezésre álló idő, képzések folyamatos látogatása Brokemet Kft. 1088 Budapest, Benczúr utca 32 Telefon:­­munkanapokon 8-17 óráig) 470 00­­0 Fax:4700018 Bírunk ptice@brokemet.hu KÖZLEMÉNY Hirdetmény! Kistelek Város Képviselőtestületének megbízásából a MÁRVÁNY KFT. az alábbi hirdetményt teszi közzé: A Kis­telek, Árpád u. páratlan oldalán lévő temető régi részének, és az Árpád u. páros oldalán lévő öreg temető teljes felszámolását 2000. június 14-én meg­indítja. A felszámolás kezdete a hirde­tés megjelenésétől számított hat hó­nap. Kérjük az érintett hozzátartozó­kat, hogy ez idő alatt rendezzék a sírok esetleges áthelyeztetését a temető gondnokságán. Tel.: 62/259-058. A­ ­m TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vili., Könyves Kálmán krt. 76, Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4, Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: Vili., József krt. 41. (Primus) 266-2966 Vll., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-9854 VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 XI. ker., Bertalan L u. 26. (Referens) 466-4377­­Arma KOCKA LADÁT, Samarát veszek. 06-70/310-0811. DÍZEL Audit, Golfot vennék. Tel.: 06-20/969-3858. LADÁT, Samarát vennék. Tel.: 06- 20/958-6160. OPEL Astrát, Kadettot keresek kész­pénzért. 06 (20) 934-0106. LADA 2105 1987-es, 2001. X. hóig ér­vényes műszaki vizsgával, 280 000 Ft­ért eladó. Érd.: 06-20/915-4200. KARAMBOLOS, műszaki hibás au­tóját megvásárolnám. Tel.: 06-30/900- 6509. DACIÁT vennék. 06-30/210-1931. ADÓSA VAN? Velünk pénzéhez juthat! Nyomozunk gazdasági ügyekben, ellenőrizzük üzleti partnereit! Nr. 1. magánnyomozó Iroda Bp. XI., Bertalan L. u. 26. Tel.: 466-4805 VÁSÁROLNÉK személygépkocsit kp.-fizetéssel 1986—1998-as évjáratig, 290-2455 FORD MONDEO 1,6 16V CLX kom­bi, évf.1997.04., klíma, el. ablakok, köz­ponti zár, riasztó, indításgátló, rádiós magnó, légzsák, kékmetál, szervo, ál­lítható kormányoszlop. Irányár: 2 500 000 Ft, 30%-tól részletre is. Weitz Béláné, tel.: 06-20/971-7580. KARAMBOLOS autóját megvenném. 06-30/999-3992. AZONNALI készpénzfizetéssel vásá­rolnék bármilyen típusú és állapotú személygépkocsit. 264-3991, 06-30/ 943-3574, 06-20/926-2808. KISTEHERAUTÓT keresek megvé­telre. 06-30/998-0337. NONSTOP BELFÖLDI FUVAROZÁS kedvező árakon Szakszerű költöztetés precíz rakodókkal hét végén is Telefon: (06-20) 945-1013 ,4 INGATLAN GÖDÖLLŐ központjában — vállal­kozásra az egyik legalkalmasabb he­lyen — 984 m2-en, felújításra szoruló családi ház telekkel eladó. Irányár: 25 000 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/938-2409 vagy 06-28/470-276-os telefonon. IX. KERÜLETBEN, 16 lakásos, zárt lépcsőházas, kaputelefonos házban eladó egy I. emeleti, 40 nm-es, 1 szobás, nagy konyhás, világos, jó elosztású, cirkófűtéses összkomfortos öröklakás beépített szekrényekkel, fekvő galériá­val, teljes konyha-, ill. fürdőszoba-bú­torzattal, valamint a hozzá tartozó pin­cerésszel. Irányár: 6 000 000 Ft. Telefon: 276-3663. OKTATÁS NYELVTANFOLYAMOK, iskola­évek külföldön! 06-1/318-5732. www. bigben.hu. KÜLFÖLDÖN nyelvtanfolyamok, középiskolák, egyetemek: 269-0084. UTAZÁS, ÜDÜLÉS Út A­­IBN­K Hirdetésfelvétel: KERTÉSZNÉ FEKETE ÁGNES TÉL: 477-9032 Utazási Irodák, szállodák napi ajánlatai Hurrá nyaralunk, vár Svájci Akciós ajánlataink autóbuszos körutazásokra: Svájc és Dél-Tirol. Lugano és a Lago Maggiore aug. 1-6. és szept. 5-10. 81 900 Ft Svájci varázs... A Jungfrau, a Zermatt és a Glacier Express júl. 24-29. és aug. 7-12. 86 500 Ft Vorarlberg, Svájc és a bajor kastélyok szept. 5-10. 63 900 Ft A résztvevők között egy 6 napos svájci utazást sorsolunk ki. Blaguss-Volánbusz Utazási Iroda 1051 Budapest, Erzsébet tér, Autóbuszállomás Tel.: 31­77 777 Állat ÁLLATBARÁTOK, figyelem! Aki kutyát vagy cicát szeretne örökbe fo­gadni, hívja bizalommal az állatvédők ügyeleti telefonszámát 8—20 óra kö­zött. Tel.: 316-7467. VEGYES A BERGENDY Szalon-, Tánc- és Koncertzenekar mindennemű fellépést vállal Budapesten és vidéken egyaránt. Érdeklődni lehet a 06-20/326-8015 te­lefonszámon. BÚTOR BÚTOROKAT, festményeket, csillá­rokat, dísztárgyakat, szőnyegeket, könyveket, ruhaneműket vásárolok lomtalanítással: 356-2815. KLAPKA GYÖRGY vásárol műtár­gyat, festményt, bútort, hagyatékot, ékszert, régiséget. Érd.: 215-0212,10— 14-ig. KÖRUTAZÁSOK AKCIÓ! ANGLIA, WALES busz 11 nap 129 500 Ft! SPANYOL KÖRUTAZÁS rep.9nap 205 000 Ft! NORVÉG FJORDOK rep. 8 nap 259 500 Ft SKANDINÁVIA rep.8nap 258 700 Ft FRANCIAORSZÁG busz 8 nap 89 500 Ft További körutazásainkból: BENELUX ORSZÁGOK, CSEHORSZÁG, DÉL-TIROL, GÖRÖGORSZÁG, SKÓCIA, BRAZÍLIA, CHILE, ARGENTÍNA VÁROSLÁTOGATÁSOK: PÁRIZS, VELENCE „ÜDÜLÉS ÉS KULTÚRA": GÖRÖGORSZÁG 5 CSILLAGOS INDULÁSI GARANCIA Kérje program/szetlinket! BUDAPESTI INDULÁS FEHÉRVÁR TRAVEL Székesfeh­érvár, Kossuth Il. 9. Tel.: (22) 331-997,321-871. INGYEN HÍVHATÓ 06/80/200-916 vagy 318-0787. Üzletünk kiemelt napi áron készpénzfizetéssel vásárol antik bútorokat, festményeket, vitrin- és dísztárgyakat, álló-, fali-, asztali, kar- és zsebórákat, mindennemű régisége­ket, ezüsttárgyakat, antik ékszereket. Üzleteim: Bp. VIEL, József krt. 69. BUDAI KRISZTINA LAKBEREN­­DEZŐ-MŰGYŰJTŐNŐ. Aukciós áron helyszínen készpénzért. Több százezer forintig vásárolok: bútorokat-garnitú­­rákat, festményeket, órákat, vitrindísz­tárgyakat, ezüstneműket, csillárt, var­rógépet, írógépet, zongorát. TELJES HAGYATÉKOT kiürítéssel-lomtalaní­­tással, profi szinten vállaljuk. 06-20/ 932-6495, ingyen hívható kiszállással. SZOLGÁLTATÁS ASZTALOSIPARI MUNKÁK, nyílás­zárók, konyhabútor, beépített szekrények gyártása, szerelése. Tel.: 06-30/944-9746. TAPÉTÁZÁS, szobafestés, mérsékelt árakkal. 06-20/939-1480, 262-7590. REDŐNYÖS MUNKÁK: 262-4724. EXPRESS Rt. Kedvezményes TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK (8 nap) GÖRÖGORSZÁG Sarti 4 fős apartman 31 000 Ft-tól Nedl Pori 4 fős apartman 54 000 Ft-tól autóbusz: 16 900 Ft Kréta repülővel minden csütörtökön háromcsillagos szálloda, félpanzióval 100 800 Ft-tól Rodosz repülővel minden kedden háromcsillagos szálloda, reggelivel 95 900 Ft-tól TUNÉZIA júniusban minden kedden és csütörtökön repülővel Hammamet háromcsillagos szálloda, félpanzióval 75 900 Ft-tól EGYIPTOM minden kedden és pénteken repülővel Hugbada négycsillagos szálloda, félpanzióval 98 900 Ft-tól Nílusi hajóút minden pénteken négycsillagos szálloda, fél- és teljes panzióval 129 900 Ft-tól Jelentkezés minden EXPRESS-h­adábra! 1054 Bp. Szabadság tér 16.^ _____^ Tel: 331-3616,311-1430, fkp Ross bt. 312-8600,385-3173 NÉPSZAVA Korányi Kipketer ellen A 100 méteren világcsúcstartó ame­rikai Maurice Greene és a 800 méte­ren rekorder dán Wilson Kipketer (800 m) lesz a csütörtöki Helsinki­ben rendezendő Grand Prix II. atlé­tikai verseny legnagyobb sztárja. A magyar atlétikát az egyformán Eb­bronzérmes Varga Judit és Korányi Balázs képviseli 800 méteren. Érde­kesség, hogy Korányi mérlege pozi­tív legnagyobb ellenfeleivel szem­ben. Kipketer ellen 2-1-re, az olim­piai bajnok norvég Vebjem Rodal ellen 2-0-ra, a finnek kenyai születé­sű futója, a fedett Eb-negyedik Wil­son Kirwa ellen szintén 2-0-ra vezet. Greene és Kipketer mellett több vb­­érmes is jelezte részvételét. A kubai csapat a négyszeres fedett pályás vi­lágbajnok távolugró Ivan Pedroso vezetésével érkezik, de indul a 110 m gáton vb-2. Anier Garcia is. Noszály Sándor lett az adogattkirály Noszály Sándor győzelmével ért véget az idén második alkalommal kiírt országos adogatóbajnokság. A Raiffeisen Open 2000 döntőjén a világranglista egykori 95. helyezett­jének legjobb érvényes adogatása 204 km/óra volt, a legjobb érvényte­len szervája pedig 220, s a két sebes­ség összegéből adódott ki a 424 km/órás végeredmény. Az abszolút verseny második helyén a tavalyi győztes Eöri Márk végzett (405). A hölgyeknél Nagy Katalin telje­sítményét kell kiemelni, aki 324 km/órás összteljesítménnyel zárta az adogatóbajnokságot. Valamennyi kategória győztese egy-egy európai repülőjegyet kapott a KLM-től. A szervezők az indulók között két darab egyszemélyes utazást is kisor­soltak a 2001-es Roland Garrosra, az egyiket az egri Pappné Illés Judit, a másikat a veszprémi Tóth Péter nyerte. A speedteniszezők közül Boza Gabriella vihette haza a mini­teniszpályát. Az adogatásban és speedteniszben is indulók közül No­­szálynak kedvezett a szerencse, így ő két repülőjeggyel zárta a viadalt. 88 Raiffeisen Bank Kicsi góliátok a futballpályán A Góliát-McDonald’s FC országos diáksport egyesület ez évben tizen­kettedszer rendezi meg országos tanévzáró fesztiválját, idén Mini Euro 2000 Góliát-McDonald’s gyer­­meklabdarúgó-fesztivál elnevezés­sel. A rendezvény időpontja: 2000. június 17-18., helyszíne Budapes­ten az FTC népligeti sporttelepe. Az 1988-tól élő és azóta is folya­matosan fejlődő „góliát rendszer” mára az iskolai labdarúgás megha­tározó erejévé vált. A góliátos isko­lák, körzetek legjobb csapatai, vá­logatottjai nyerik el azt a jogot, hogy részt vehessenek a minden tanév utolsó hétvégéjén megrende­zendő fesztiválon. A gyerekek há­rom kategóriában játszanak, kor­osztályonként 32 csapatban, ami 96 csapatban összesen 1216 játékost jelent. Minden gyermek mezt vagy pólót kap ajándékba, s még szám­talan díj, meglepetés vár a labdarú­gó-palántákra.

Next