Népszava, 2000. június (128. évfolyam, 127–151. sz.)
2000-06-01 / 127. szám
NÉPSZAVA______________________ Családlátogatásra érkezhetnek az elhárítók Tesztcsapdákat állítatnak a rendőröknek Júniustól kormányrendelet teszi lehetővé, hogy a Belügyminisztérium belső elhárítása ellenőrizhesse a rendőrök és családtagjaik életvitelét. A tárca államtitkára szerint különféle „tesztcsapdákat” is állíthatnak a hivatásosoknak. Az alkotmányjogász és a rendőrszakszervezet szerint ez sok szempontból aggályos lehet. NÉPSZAVA-összeállítás Várhatóan június végétől ellenőrizhetik a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozó Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (RSZVSZ), azaz a rendőrség belső elhárításának munkatársai, hogy a rendőrök kifogástalan életvitelt folytatnak-e |||| nyilatkozta Felkai László közigazgatási államtitkár szerdán. Hozzátette: a szabályozás már négy éve életben van. A kedden elfogadott kormányrendelet csupán azt tartalmazza, hogy ezt az ellenőrzést ezentúl ha a munkaadón kívül -ra kibővített létszámú és megfelelő felszereléssel rendelkező RSZVSZ is végezheti. Felkai László elmondta: elsősorban a korrupcióra való hajlamosságot fogják vizsgálni. Tesztelik is a rendőröket, például egy betörés helyszínén próbaként értéktárgyat rejtenek el, és rejtett kamerával megfigyelik, hogy a rendőr mit tesz az eldugott tárggyal. Egy másik teszthelyzet lehet, hogy egy kapitányság ügyeletére pénzzel teli pénztárcát visz be valaki. A belső ellenőrzés ebben az esetben azt vizsgálná, hogy mi lesz a pénz sorsa. Bár az RSZVSZ más fegyveres szervek belső biztonságára is ügyel, a „családlátogatás” jogát azonban csak a rendőrség állományára kapta meg. Jogászok szerint a belügyi titkosszolgálat „bűnmegelőzési célú” bevetésének ötlete számos tisztázatlan kérdést vet fel.A rendőrcsaládok életvitelének folyamatos vizslatása a magánélet szabadságának aránytalan korlátozását jelentheti - mondta lapunknak dr. Halmai Gábor alkotmányjogász. - Elképzelhetetlen az is, hogy „biankó felhatalmazással” dolgozhasson a szervezet, ráadásul úgy, hogy a rendőrök nem is tudják, mire számítsanak. Fábián Ágota, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára elmondta: az, hogy a munkáltató ellenőrizheti beosztottját, annak életvitelét, nem újdonság, hiszen a szolgálati törvény értelmében ehhez joga van, amihez a rendőrnek jelentkezők írásban is hozzájárulnak. Hogy az ellenőrzés jogát a belső elhárításra ruházzák, önmagában ez sem kifogásolható. A korrupciós hajlam ellenőrzésére kitalált csapdák, provokált helyzetek azonban komoly aggályokat vetnek fel. Ezek tisztázására legrövidebb időn belül sort kívánnak keríteni. A családok életvitelének vizslatása a magánélet szabadságának aránytalan korlátozását jelenti Próbatilfs illegális szoftverhasználatért NÉPSZAVA-információ Próbára bocsátotta szerzői és szomszédos jogok megsértésének gondatlan elkövetése miatt a Szentendrei Városi Bíróság tegnapi nem jogerős végzésében a Kandeláber Rt. vezető tisztségviselőjét, mivel a cégnél nem jogtiszta szoftvereket használtak. A bíróság megállapította, hogy a vezető beosztású férfinak 1999. szeptember és 2000. május között lett volna ideje ellenőrizni, hogy a cég számítógépein használt programok jogtiszták-e. A végzés ellen az ügyész és a védő is fellebbezett. Magyarországon egyébként több ezer per van folyamatban szoftvermásolók, -kereskedők, illetve az úgynevezett végfelhasználók, cégek, magánszemélyek ellen. Egyes becslések szerint a hazánkban használt programok több mint ötven százaléka másolt. Az illegális programhasználat ellen küzdő, a világ hatvan országában működő nemzetközi szervezet, a BSA magyar szekciója azt szeretné, hogy elérjük a negyven százalék körüli nyugateurópai átlagot. 1994-ben - mikor a hazánkban használt programok 76 százaléka nem volt jogtiszta - 101,9 millió dollár haszna maradt el a BSA-ba tömörült szoftvergyártóknak. Tavaly ez az összeg 37,3 millió dollárra csökkent. Magyarországon a számítógépes programok szerzői jogi védelemben részesülnek, a szoftverrel kapcsolatos jogok megsértése polgári és büntetőjogi szankciókkal jár. BELFÖLD Ír Kétszázmillióért vásárol Mercedeseket a Köztársasági Őrezred Elmarad a BM autóbeszerzése Az árvíz elleni védekezésre a tárcától elvont források miatt nem jut pénz a Belügyminisztérium idei autóvásárlásaira. Elsősorban a rendőrségi gépkocsipark cseréje lenne sürgető, de más szervek is rég várnak új járművekre. A Köztársasági Őrezred ennek ellenére kétszázmilliót költhet tíz új Mercedes beszerzésére. Veress Jenő NÉPSZAVA Közbeszerzési pályázatot írt ki a Belügyminisztérium (BM) több mint kétezer személygépkocsi beszerzésére. Az elsősorban kis- és középkategóriás járművek legnagyobb részét, 1200 darabot a rendőrség közbiztonsági, és bűnügyi szolgálatai számára rendelték volna. A tendert azonban még annak lezárulta előtt eredménytelennek nyilvánította a BM. Az indoklás szerint ugyanis az árvízvédelemmel összefüggő feladatokra a tárca költségvetését a kormány meghatározó nagyságrendben csökkentette. Ezért a szerződés megkötése esetén annak teljesítésére nem lenne képes. Az erről szóló hirdetmény megjelenésével egy időben tette közzé a BM közbeszerzési főigazgatósága a kormányőrség számára kiírt pályázat eredményét. Eszerint a Köztársasági Őrezred a védett vezetők szállítására tíz darab Mercedes gépkocsit vásárolhat összesen kétszázmillió forint értékben. A nyolc darab E 320 4-Matic típusú jármű egyenként 17 millió 250 ezer forint, a két S 430 SEL típus darabonként 27 millió 250 ezer forintba kerül, a teljes költség így 192,5 millió forint. A tíz autót a nyár végén kapja meg az őrezred. Gémesi István dandártábornok, az őrezred parancsnoka lapunk kérdésére közölte: járműparkjuk 60-70 százaléka már amortizálódott. A nagy teljesítményű rendőrségi gépkocsikat 220 ezer kilométeres futásteljesítmény, illetve öt évnél magasabb kör esetén szolgálati feladatra igénybe venni csak indokolt esetben lehet. A védett vezetőknél használt biztonsági gépkocsik, átlagéletkora pedig közel 6-7 év. Az amortizációs cserék elmaradása miatt a kormányőrségnél több olyan, 12 évnél idősebb jármű is található, amelyekkel védett személyek szállítására kényszerülnek. A külföldi delegációk, állam- és kormányfők szállítására igénybe vett gépkocsik átlagéletkora 8- 9 év. A parancsnok arról is tájékoztatott, hogy az új járművekkel kiváltott, mihár amortizálódott autókat egy későbbi időpontban nyílt árverésen értékesítik. Lapunk úgy tudja, hogy a legfőbb közjogi méltóságok számára 1997-ben vásároltak új Mercedeseket. Emlékezetes, hogy az öt autóból egyet épp az őrezred kapuja előtt, közvetlenül az átvételt megelőzően az utcán álló szállítójárműről loptak el. A kormányőrség egyébként az idén már vásárolt négy terepjárót is, 71 millió forint értékben. Mivel a járműveket szolgálatba állításuk előtt el kell látni hírközlési berendezésekkel, szirénával, kék lámpával és más, a kormányőrség feladatainak ellátásához szükséges eszközökkel, ez - a Népszava értesülései szerint - autónként további több százezer forintot jelent. Az új járművekkel kiváltott, már amortizálódott autókat egy későbbi időpontban nyitt árverésen értékesítik Haltelepítés A Kormánybiztosi Iroda szervezésében szerdán Vezsenynél újabb ötezer darab kecsegét telepítettek a folyóba, Tiszabögnél pedig ivadékmentő halászat volt a kormánybiztos részvételével. Amint Gönczy János elmondta, a nap folyamán szerzett tapasztalatok igazolják a korábbi felmérések megállapításait, miszerint a nagy árvíznek jótékony hatása volt a Tisza és a Szamos élővilágára. A mellékvízfolyásokról megkezdődött az élővilág visszatelepülése, a Tisza, a Szamos újraéledt. Fizethetnek a ponthatár alattiak (Folytatás az 1. oldalról)___________ A ponthatártól némileg elmaradó, megfelelő anyagi hátérrel rendelkező jelentkezők bekerülhetnek még az állatorvosi karra (félévente 795 ezer forintért), a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem egyes szakjaira (170-243 ezer forint) vagy a Budapesti Műszaki Egyetem néhány karára (114- 243 ezer forint) is. A legolcsóbban ugyanakkor a tanító- és óvóképző főiskolákon folytathatják tanulmányaikat a diákok (átlagosan 30-40 forintba kerül a félév). * Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a művészeti iskolákba lehetett legnehezebben bekerülni: a Színművészeti Főiskolán 27 helyre 733-an jelentkeztek. Ezt követi a Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia, ahol 11, valamint a jogi és az igazgatási karok, ahol öszszességében kilencszer annyian tanulnának tovább, mint amennyi hely van. Még mindig népszerűek az egyetemi szintű egészségügyi, (itt háromszoros a túljelentkezés), a közgazdasági és menedzser jellegű (csaknem hatszor többen jelentkeztek a lehetségesnél), valamint humán és természettudományi szakok. 2000. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK3 Megvalósulatlan beszerzések Kiskategóriájú személygépkocsi: 120 db Alsó és középkategóriájú személygépkocsi: 595 db Rendőrségi kivitelű személygépkocsi:járőrgépkocsi 720 db bűnüldözési személygépkocsi 480 db Középkategóriájú személygépkocsi: 135 db Felső és középkategóriájú személygépkocsi: 9 db Vasútfejlesztés uniós támogatással Megkezdődhetnek a felújítások az EU-korridorok hazai szakaszain A Magyar Államvasutak Rt. három fő közlekedési vonalának rehabilitációjára remél támogatást az Európai Uniótól. A társaság 1999-ben pályázatot nyújtott be egy összesen 100 milliárd forintnyi beruházás elvégzéséhez szükséges ISPA-támogatásra. Lapunk uniós forrásból úgy értesült, hogy a magyar vasút joggal számíthat a pénzösszeg elnyerésére. NÉPSZAVA-információ Az elmúlt év végén három vonalfelújítási munkálat támogatására nyújtott be pályázatot a Magyar Államvasutak Rt. (MÁV) az Európai Unióhoz (EU). A tenderek részleteit nemrégiben újra átdolgozták a MÁV és a közlekedési tárca szakértői, s néhány napon belül eljuthatnak a dokumentumok Brüsszelbe - tájékoztatta lapunkat Mangel János, a MÁV fejlesztési főosztályának vezetője. A hazai vasúttársaság három fő közlekedési vonalának rehabilitációjához számít ISPA-támogatásra. (ISPA: Instrument of Structural Policies for Pre-Accession, azaz Előcsatlakozási Strukturális Eszközök.) A Boba-Zalalövő szakasz régóta tervezett villamosításán felül a Cegléd-Szolnok- Békéscsaba, valamint a Budapest- Hegyeshalom vonalak újjáépítését is a lehető leghamarabb szeretné elvégezni a vasúttársaság. A munkálatok - pozitív döntés esetén is - legkorábban a jövő év elején kezdődhetnek el. A tervezett felújításokra összesen több mint 100 milliárd forintra lenne szüksége a vasúttársaságnak. A támogatások elnyerését követően ugyanis csaknem féléves tendereztetési eljárást kell elvégeznie a MÁV-nak - jelentette ki a fejlesztési főosztály vezetője. Az Európai Unió budapesti nagykövetségén azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a pályázatok sorsa várhatóan ez év őszén dőlhet el. A Népszava - egyelőre meg nem erősített - uniós forrásokból úgy értesült, hogy a MÁV méltán számíthat az ISPA-források elnyerésére. S nem csak azért, mert a vasúti tervek prioritást élveznek. Azért is, mert az unió vezetői komoly segítséget kívánnak adni a magyar vasút európai szintű fejlesztéséhez. Amennyiben a MÁV elnyeri a megpályázott ISPA-forrásokat, a beruházási érték legfeljebb 75 százalékának finanszírozására számíthat a társaság. Ez a 75 milliárd forintnyi összeg azonban csaknem kétharmadát tenné ki annak a 44 millió eurónyi alapnak, amelyet az EU a térség közlekedésének fejlesztésére elkülönített. Az unió vezetői komoly segítséget kívánnak adni a magyar vasút európai szintű fejlesztéséhez // NÉPSZAVA Főtámog PANNON GSM 111 IAAAAAAA www.nepszava.hu internetes játék utttt az élvonal. COMPAQ. 4 stjjJrjó ionnifrasztíriai járiákdíjászz A Népszava „Egerésző” című internetes játéka véget, ért,. A Pannon GSM által felajánlott 1 milliós fődíj nyertese: Mohácsi vész A Compaq Computer Magyarország Kft. jóvoltából nyi különdíj győztes csapata: a 12 f157-es számú virtuális c^xt’al* ?