Népszava, 2000. szeptember (128. évfolyam, 205–230. sz.)

2000-09-18 / 219. szám

NÉPSZ­Ó . Turizmusfejlesztés Kialakulóban van az új intézményrendszer NÉPSZAVA-információ Kialakulóban van a turizmusfej­lesztés új intézményrendszere, s miután a kormány jóváhagyta a Széchenyi-terv költségvetését, a parlamenti döntést követően az idegenforgalom 2001-ben 21 milliárd, 2002-ben 27 milliárd forint forrásra számíthat - kö­zölte Matolcsy György. A gazdasági miniszter megbe­szélést folytatott a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok (RIB) képviselőivel, s felkérte a RIB-ek vezetőit arra: készülje­nek fel a turizmusfejlesztési pá­lyázatok véleményezésére, a jö­vőben ugyanis minden esetben kikérik a testületek véleményét. A miniszter beszámolt a Magyar Turizmus (MT) Rt. átszervezésé­ről, s elmondta: a strukturális át­alakítást követően a társaság 18 külföldi irodájából öt marad meg. Az MT Rt. a felügyelete alatt álló turisztikai külképvise­letek működtetését az ITD Hun­gary szervezetébe integráltan lát­ja el, kivéve az amerikai, az iz­raeli, a német, a romániai és a spanyol irodát. Az átszervezés­ből 500 millió forint megtakarí­tásra számítanak. A külképvise­leti hálózat átalakításának célja, hogy a jövőben az ITDH külszol­gálataival összevontan, vagyis a befektetésösztönzést, a kereske­delemfejlesztést és a turisztikai képviseletet összehangoltan lás­sák el. A RIB-ek képviselői java­solták, hogy az ebből származó megtakarítást a Tourinform-háló­­zat fejlesztésére vagy a turizmus­fejlesztési pályázati keret emelé­sére fordítsák. A cég hamarosan új irodát nyit Balatonfüreden és a Tisza­­tó mellett, amelyek a helyi vál­lalkozókat segítik majd abban, hogy hozzáférhessenek a turiz­musfejlesztés pályázati forrása­ihoz. A Balaton és Tisza-tó ré­gióban működő marketingigaz­gatóságok Regionális Projekt Irodává (RTPI) alakulnak. Az RTPI-k működésének célja a turizmus Széchenyi-tervnek megfelelő fejlesztése. Ennek összhangban kell lennie a regi­onális turisztikai fejlesztési programokkal. Feladatuk egy­részt a turisztikai vállalkozások piacra jutását segítő regionális marketingtevékenység, más­részt a vállalkozási szféra fej­lesztését szolgáló pályázati for­rások nyomon követése. Az RTPI-k a befektetési lehetősé­gek felkutatásával és a pályáza­ti munkát segítő tanácsadással is foglalkoznak majd. Kezdődik a Thermal Hotel rekonstrukciója MTI-információ A Danubius-csoport szállodáiban az idei szezonban sikerült pótolni a tavalyi koszovói válság miatt el­maradt vendégforgalmat - mondta el Betegh Sándor, a Danubius Ho­tels Rt. vezérigazgatója a Buda­pest Hilton Szálló megújult bálter­mét bemutató sajtótájékoztatón. - Idén az első nyolc hónapban a szállodák vendégszáma hozzáve­tőlegesen azonos volt a két évvel korábbival - mondta a vezérigaz­gató, aki szerint tartható lesz a tár­saság azon terve, hogy a bevételek 11-12 százalékkal legyenek ma­gasabbak, mint 1999-ben, a cso­portszintű eredmény pedig várha­tóan 18-20 százalékkal emelkedik. Deák Imre általános vezér­igazgató-helyettes tájékoztatása szerint a cégcsoport idén is net­tó árbevétele 15 százalékát, hoz­závetőlegesen 4 milliárd forintot fordít rekonstrukciókra. A Budapest Hilton a bálterem­mel együtt 20 olyan különterem­mel rendelkezik, amelyek alkal­masak rendezvények, üzleti talál­kozók lebonyolítására. Mint el­hangzott: a szálloda árbevételének 40 százaléka a turizmus ezen ágá­ból származik, a három évvel ez­előttihez képest háromszorosára nőtt a rendezvények iránti igény. Deák Imre közölte azt is: ha­marosan megkezdődik a Thermal Hotel Margitsziget teljes re­konstrukciója is. A 3,5 milliárd forintos beruházást a tervek sze­rint egy éven belül befejezik. Kevesebb vendég a Tiszánál NÉPSZAVA-információ A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az országos átlag­hoz képest csökken a Tisza vi­déki övezetek turistaforgalma. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében a tavalyi évhez képest mintegy 8 százalékkal vissza­esett a vendégek száma a keres­kedelmi szálláshelyeken. A kül­földi látogatók száma alig éri el a tavalyi kétharmadát. Szakér­tők szerint indokolatlanul nagy a folyóval szembeni bizalmat­lanság. A vendégek távolmara­dása egyes esetekben már szinte hisztérikus, hiszen az olyan te­rületeken is megfigyelhető, mint például a Felső-Tisza vidéke, ahol a szennyeződés levonulása megtisztította a vizet. A megye legnagyobb üdülő­övezeteiben olyan kevés volt a külföldi, hogy számukat szé­gyen lenne bevallani. blibab*­) LAKÁS-, IRODA- és EGYEDI BÚTOROK­­ ALKATRÉSZEK és SZERELVÉNYEK LEGKEDVEZŐBBEN KÖZVETLENÜL A GYÁR BÚTORÁRUHÁZÁBÓL Bp. XV. Régi Fóti út 2/1 Telefon: 307-54-26, 305-20­ 63 Válassza ki a bútor típusát, adja meg a helyiségek alaprajzát és funkcióját, mi megtervezzük, méretre legyártjuk, leszállítjuk és beszereljük a megrendelt bútorokat. PAIOTA BÚTORGYÁR nyitva: Hétfőtől-szombatig: 7-1­4h-ig, Vasárnap: 8-14h-ig Katona Andrea írása a NÉPSZAVÁNAK - A falusi turizmus már a két vi­lágháború között is virágzott ha­zánkban, de újkori feltámadása csak az 1970-es évektől érzékel­hető - mondja dr. Csáky Csaba, a Magyar Falusi-Tanyai Vendég­­fogadók Szövetségének (MFTVSZ) elnöke. - Akkor kö­vetkezett be a vidékiek életében a jelentős életmódváltás, hiszen a család fiataljai tömegesen jöttek a fővárosba tanulni és dolgozni, így falujukban megüresedett a családi ház egy része. Az otthon maradt szülők elkezdtek vendég­látással foglalkozni, kiadták fel­szabadult lakrészeiket. Az MFTVSZ 11 éve működik, jelenleg 1100 ellenőrzött tagja és 1500 úgynevezett vendégtagja van. Az újonnan belépőkről régi tagok állapítják meg, hogy meg­felelnek-e az alapvető lelki és hi­giéniai követelményeknek. A lel­kűlét azért fontos, mert egy ide­gen betelepülő a legvonzóbb ta­nyasi környezetben sem képes megteremteni azt az atmoszférát, amit egy őslakos. Leggyakrabban kisgyerekes családok jelentkeznek be a ven­dégházakban, gyakran azért, hogy a szülők fel­elevenítsék fiatal­kori éveiket és meg­mutathassák gyere­keiknek, hogyan él­tek annak idején. A falusi vendéglátás főszezonja a tavasz és a nyár, de főleg a fiatalokból verbuválódott csapatok szívesen keresik ezeket a helyeket a szil­veszteri mulatozás idején is. A fia­tal látogatókat főleg azok a tanya­si szállások csábítják, melyek tel­jesen elmaradtak a civilizációtól: a házban nincs vezetékes villany, kemencében sül a cipó, az udva­ron van a WC, kerekes kútnál vagy dézsában lehet mosakodni és a hűvös tisztaszobában kell aludni. Ezeket a kuriózumokat említik azok a fiatalok is, akik az MFTVSZ hetedik éve meghirde­tett pályázatain fiktív leveleket ír­nak kortársaiknak arról, hogy miért érdemes a ta­nyasi üdülést válasz­tani. Európából fő­leg az angol, német, francia, holland és skandináv vendége­ket nyűgözi le a ma­gyar konyha és a vi­déki élet hagyománytisztelete. A falusi turizmus, mint kiegé­szítő jövedelemforrás, főleg azok­ban a falvakban honosodott meg, melyek enélkül is legalább null­szaldósan működnek. Ezeken a vidékeken a helyi lakosokra épül minden ilyesfajta szolgáltatás. A 10-nél kevesebb ággyal rendel­kező fogadók évi bruttó 400 ezer forintos bevételig adómentesen tevékenykedhetnek. Itt még a házigazda képes fenntartani a há­zat és kiszolgálni a vendégeket. A 10-nél nagyobb ágy­számmal működő panziók esetében a tulaj­donosnak már személyzetet kell alkalmaznia, és adót is kell fizet­nie. Mindez az árakban is megje­lenik: az előbbi vállalkozásoknál egy éjszaka 600-2000 forint/éjsza­­ka/fő, a panziókban ennél vala­mivel magasabb árak szerepelnek a számlán. A hollandiai székhelyű Öko­turizmus Szövetség a bio-idegen­forgalom egyik lehetséges fel­legváraként tartja számon Magyar­­országot. A zöldturizmus ugyan­is egy ilyen természeti ritka­ságokkal tarkított országban elválaszthatatlan a falusi vendég­látástól. A turizmus világszerve­zetének (WTO) adatai szerint az idegenforgalmi növekedés átla­gos üteme évi 4-5, az ökoturiz­mus fejlődési tempója 10 száza­lék. Magyarországon a fejlődés fő forrása a befektetői érdeklő­dés hiánya. Egyelőre nem épült ki a látogatókat fogadó, megfe­lelő színvonalú infrastruktúra. Ilyen körülmények között nehéz megteremteni a környezetbarát turizmust, pedig ha nincs össz­hang a természetvédelmi és ide­genforgalmi szempontok között, egyik terület jövője sincs bizto­sítva. Másfelől a falusi, illetve bioturizmus egyik fő vonzereje éppen a kezdetleges infrastruk­turális környezetben rejlik, és kár lenne az érdekesség rovásá­ra modernizálni a körülménye­ket. A zöldturizmus azonban minden szempontból csak jó ha­tással lehet a falusi vendéglátás­ra, megdöbbentő például, hogy mekkora vonzerővel bír akár a biokert is, a tanyasi vendégfoga­dók kínálatában. A bioturizmus felé fordul a tanyasi vendéglátás Évente több tízezer ember választja a falusi üdülést Újra hódít a falusi turizmus. Az egyre dráguló idegenforgalmi kínálatból évente több tízezer magyar ember választja az üdülésnek ezt a formáját, és egyre több külföldi látogat hozzánk, hogy megismerkedjen a tanyasi élet hagyományaival. Szakemberek szerint a falusi turizmus elválaszthatatlan az ökoturizmustól is, melyet az unió illetékesei a közeljövő uralkodó idegenforgalmi ágazatának jósolnak. Egyelőre nem épült ki a látogatókat fogadó, megfelelő színvonalú infrastruktúra Európából főleg az angolok, a németek, és a franciák érdeklődnek a magyar vidéki élet iránt IDEGENFORGALOM Élénkül a főváros idegenforgalma A fővárosi kereskedelmi szállás­helyek vendégforgalma az év el­ső felében számottevően, az or­szágos adatokat is meghaladóan növekedett - áll a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) elemzé­sében. A KSH Budapesti Sta­tisztikai Tájékoztatójából kide­rül, hogy 2000 első hat hónapjá­ban a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken 841 ezer ven­dég 2,1 millió vendégéjszakát töltött el. Ez 12, illetve 9,3 szá­zalékkal több, mint az előző év­ben, sőt az országos növekedési ütemnél is 3, illetve 0,3 száza­lékponttal magasabb érték. Magyarországon az esztendő első felében 2,5 millió vendég 6,9 millió éjszakát töltött kereskedel­mi szálláshelyeken. A külföldi vendégek számának növekedése a fővárosban alig marad alatta az országos adatnak. Az első fél év­ben 12 százalékkal bővült orszá­gosan a külföldi vendégek száma, míg Budapesten 11 százalékos volt a növekedés. 2000. szeptember 15-től utószezoni árak a berekfürdői Touring Hotelben: Kétágyas fürdőszobás (WC-s) szoba tévével, telefonnal 5500 Ft/éj, mely összeg ma­gában foglalja a reggeli és a fürdőbelépő árát, továbbá az idegenforgalmi adót. Gyógyvíz, szauna, konferen­ciaterem. A hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap! Ha elégedett, küldje el barátait, ha nem, küldje el anyósát! Telefon/faxszámunk: (59) 319-226 2000. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ 5 Az OTP Kft.-é lett a Siotour NÉPSZAVA-információ Az OTP Vagyon- és Ingatlan­­kezelő Kft. nyerte meg a Siotour Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. megvásárlására hirdetett pá­lyázatot. A cégben többségi tulaj­donos Somogy megyei önkor­mányzat botrányba fulladó köz­gyűlésein nehezen tudott hatá­rozni a cég eladásáról. Hol egyes frakciók vonultak ki a teremből a szavazás előtt, hol a győztesnek hirdetett pályázóval szemben tá­madtak utólagos ellenvetések. A Siotour eladására kiírt első pályázat nem járt eredménnyel. A meghosszabbított határidőre hárman adtak be pályázatot. A Hunguest Vagyonkezelő Rt. 279 százalékos, az OTP Kft. 260, a Balatoni Idegenforgalmi Kon­zorcium 85, a Somogy Megyei Vállalkozási Konzorcium pedig 8 százalékos ajánlatot tett. A Hun­guest nyert, de mivel néhány órás késéssel fizette be a 200 mil­lió forintos bánatpénz egy részét, csak azzal a feltétellel hirdették volna ki győztesnek, ha ehhez a többi pályázó írásos beleegyezé­sét adja. Ez nem történt meg, így a második legjobb ajánlatot tevő OTP Kft. lett a győztes. ----------tK 13 nap: Izrael-Egyiptom-Kréta-Korzika felé háromcsillagos hajón, teljes ellátással. Az út Genovából indul, utazás oda egyénileg. Indulás: október 16., október 27., november 07., november 18.. Ár: 337 900 Ft/fő helyett most 233 200 Ft/főtől 8 nap. Görögország - görög szigetek négycsillagos hajón, teljes ellátással. Az út Velencéből indul, utazás oda egyénileg. Indulás: szeptember 02. és október 28. között hetente Ár: 307 900 Ft/fő helyett most 211 700 Ft/főtől Tel.: 484-4017 Nemzetközi kompjegyek forintért Európa körül Tel.: 484-4026, 484-4019 Szárnyashajójárat Pozsonyon keresztül Bécsbe Indulás: 2000. szeptember 4-től mindennap reggel 9-kor Ár: egy út 780 ATS, retúr: 1100 ATS (forintban is Fizethető) Magyar állampolgároknak 50% kedvezmény! MAHART Tours 1056 Budapest, Belgrád rakpart. Tel.: 484-4013. IDEGENFORGALOM A NÉPSZAVA hetente, hétfőnként jelentkező rovata. Szerkesztő: Mihálovits András A rovat médiamenedzsere: ren-

Next