Népszava, 2000. szeptember (128. évfolyam, 205–230. sz.)

2000-09-25 / 225. szám

12 2000. SZEPTEMBER 25., HÉTFŐ HIRDETÉS - MŰSOR Indul az Egerésző 2. A Népszava 2000. október 2-től december 11-ig újabb 10 hetes internetes játékot hirdet. A já­ték egyéni, valamint csapatversenyből áll. Az egyéniben indulók egy 10 fordulós pontverseny­ben vesznek részt, míg a csapatok 10 hétig egy-egy maguk választotta webfejlesztési felada­ton dolgozhatnak. Egyéni verseny Az egyéni versenyzők fordulónként 3 feladatot kapnak, melyek megoldására 1 hét áll a rendel­kezésükre. Egy-egy forduló hétfő déltől a következő héten hétfő délig tart. A feladatok minden alkalommal megjelennek a Népszava hétfői számában, s a háromból kettő megtalálható lesz a Népszava Online-on is. A megoldásokat a játék internetes oldalán (www.egereszo.hu) lehet leadni, s itt olvasható a verseny mindenkori állása is. A helyes megoldásokkal gyűjtött pontok összesítése adja a játék végeredményét, s az első hat helyezett részesül — 200, 150, 125, 100, 75, illetve 50 ezer forint értékű — díjban. Emellett minden forduló végén külön-külön sorsolunk tárgyjutalmakat. A fordulós díjak összértéke 2,2 millió forint. A heti nyertesek listája megjelenik a Népszava — sorsolást követő­­ szerdai számában, illetve nyereményükről mailben kapnak értesítést. Csapatverseny A csapatok feladata az, hogy valamilyen új, közcélú szolgáltatást vagy tartalmat hozzanak létre a weben. A fejlesztés célját a csapat maga határozza meg, de azt az előzetes jelentkezés során a zsűrinél (egereszo@nepszava.hu) regisztráltatnia kell. (Már létező tartalommal, szolgáltatás­sal nem lehet nevezni. A zsűri visszautasítja az erotikus, pornográf, szerzői jogot sértő, számí­tógépes kalózkodással kapcsolatos, valamint a Btk. szerint büntetendő tartalmakat.) A csapatok teljesítményének értékelése a 10. hét végén történik és három tényezőből áll ösz­­sze. A zsűri értékelése alapján kapott pontokból (45%), az egyéni versenyzők — saját ered­ményükkel súlyozott — szavazataiból (45%), valamint a webhely forgalmából (10%). Az így kialakult sorrend szerinti első hat helyezett kap — 300, 250, 200, 150, 125, illetve 100 ezer forint értékű — díjat. A kiíró igyekszik segíteni, hogy a legjobb webhelyek tartósan fennmaradhassanak és további fejlesztési forrásokhoz jussanak. Ezért lehetőséget teremt arra, hogy támogatók különdí­­jakat, esetleg ezenfelül előszerződéseket is felajánljanak a csapatoknak, amennyiben azok az általuk megjelölt témához (domainhez) fejlesztenek tartalmat. jP Részvételi lehetőségek A versenyzők indulhatnak egyéniben és emellett legfeljebb egy csapat tagjaként. Feltétel, hogy az egyéni játékosoknak és a csapatoknak (csa­patvezetőknek) legyen egy a @-nál (www.1873.hu) regisztrált free­­mailcímük, amiről a programmal, illetve a zsűrivel kommunikálnak. ( ^ Az egyéni versenyben indulni szeptember 20. és november 20. , között lehet a játék honlapján található adatlap kitöltésével.­­ A csapatversenybe jelentkezni szeptember 10. és novemb­rtf*­ber 10. között lehet, de a zsűri fenntartja magának a jo- t. AF - hez egy mailt kell küldeni az egeresze@nepsza­got, hogy a regisztrációt — az első ötven csapat be­fogadása után — bármikor lezárja. A jelentkezés­va.hu címre, s abban feltüntetni a csapat vá­lasztott nevét, a csapatvezető és a tagok személyes adatait (név, állandó lakcím, születési évszám), valamint 2-3 mon­datban leírni a tervezett fejlesztést. ) ,V 4 ^ •5» ,4. \v / / Ac* dcF S' / /// A jp. Ay 54 (A teljes játékkiírás megtekinthető a http://www.egereszo.hu címen.) ,­? V KÖZLEMÉNY BÖSZÖRMÉNYI ÚT 2 + 1/2 szoba hallos, felújított 92 nm-es polgári lakás eladó. Ár: 24 millió Ft. Tel.: 06-30/2314-309. XII., DIÓSÁROK U. 4 szintes, 192 nm-es teraszos, sorházi öröklakás eladó. Ár.: 57 millió Ft. Tel.: 06- 30/2314-309. BUDAPEST TERÜLETÉN háza­kat kínálunk 11-30 millióig, laká­sokat 5-10 millióig. Tel.: 290-0921, 06-30/267-9602. RÉTSÁGON a 2-es főút mellett, belterület szomszédságában 4 hek­tár szántóföld eladó. Tel.: 06- 35/364-705. TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vili., Könyves Kálmán krt. 76. Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4. Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: Vili., József krt. 41. (Primus) 266-2956 VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-9854 VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 XI. ker., Bertalan L. u. 26. (Referens) 466-4377 JÁRMŰ TÁRSKERESÉS AZONNALI KÉSZPÉNZFIZE­TÉSSEL vásárolnék bármilyen tí­pusú és állapotú személygépkocsit. 264-3991, 06-30/943-3574, 06-20/ 926-2808. LADÁT, Samarát vennék. 06 (30) 281-3925. LADÁT, Samarát vennék. 06 (20) 958-6160. 1992-ES, metálzöld Alfa Romeo 155 extrákkal, 2002. 07. hóig érvé­nyes műszakival 1,5 millió Ft-ért eladó. Tel.: 06-30/9712-823. VÁSÁROLNÉK SZEMÉLYGÉP­KOCSIT kp.-fizetéssel 1986-1998- as évjáratig. 290-2455. MARUTIT vennék. 291-9126. OPEL CORSA 89-es, 1.2-es, ben­zines, metálszürke, 2001 augusztu­sig érvényes műszakival sürgősen eladó. Tel.: 06-27/355-352 vagy 06- 30/9145-836. ÁLLAT ÁLLATBARÁTOK, figyelem! Aki kutyát vagy cicát szeretne örökbe fogadni, hívja bizalommal az állatvédők ügyeleti telefonszá­mát 8—20 óra között. Tel.: 316- 7467. KULTURÁLT TÁRSKERESÉS programokkal, korrekt áron. Urak­nak 55 évtől díjtalan. Hétvégén is: 410-6791. SZOLGÁLTATÁS FIATAL LÁNY masszírozást vállal. Tel.: 06-20/996-9209. SZILIKONOLAJOK, szilikon­zsírok, egykomponensű ragasztók, tömítők, kétkomponensű szi­likongumik, emulziók, formalevá­­lasztók gyártása, forgalmazása házhoz szállítással. Szilikon 2000. Kft. 1107 Budapest, Mázsa u. 5. Árukiadás: H—P­ig 9h—14h Tel./fax: 260-4061, 06-30-292-3978, 06-20-953-2108. BÚTOR KLAPKA GYÖRGY vásárol mű­tárgyat, festményt, bútort, hagyaté­kot, ékszert, régiséget. Érd.: 217- 0109, 10—18-ig. BÚTOROKAT, festményeket, csillárokat, dísztárgyakat, szőnye­geket, könyveket, ruhaneműket vásárolok, lomtalanítással: 356- 2815. Petőn Rádió 23.03-04.30 Halló, itt Sydney! Közvetítések, tudósítások, riportok a XXVII. nyári olimpiai játékokról Benne: 00.30-01.30 Magyarország - Egye­sült Államok férfi vízilabda-mér­kőzés 00.30-03.00 Birkózás, kötöttfogás 3. forduló: 58 kg (?Majoros), 69 kg (?Hibrik), 85 kg (?Bárdosi), 130 kg (Deák-Bárdos) 01.00- 02.30 Műugrás, férfi 3 m - 2. forduló (Lengyel Imre) 04.00- 04.30 Ökölvívás, 48 kg (?Lakatos), 75 kg (?Erdei) ne­gyeddöntő szt-istvan@l0Ufl+Jili Ő is nálunk nyitott postafiókot! A Népszava-freemail: www.nepszava.hu A Magyar Rádió az olimpia hivatalos rádiója BUDAI KRISZTINA LAKBE­RENDEZŐ , műgyűjtőnő kész­pénzért, több százezer forintig vásárolna: festményeket, bútoro­kat, órákat, vitrintárgyakat, ezüstneműt, csillárt, varrógépet, zongorát. Teljes hagyatékot, 06- 20/932-6495. BÉRLEMÉNY IRODÁNAK KITŰNŐEN AL­KALMAS, 91 négyzetméteres, lég­kondicionált, kis telefonközponttal ellátott lakás a Markó utca sarkán hosszú távra kiadó. Érdeklődni a 20-929-4896-os számon lehet. BÉLYEG BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, levélborítékokat vásárolunk. Bp. VIII., Szentkirályi u. 6. Telefon: 485-5060. ÁLLAS KÖNYVKIADÓ keres piliscsabai munkahelyre gyakorlott, Park-X Press programot használó műszaki szerkesztőt, tördelőszerkesztőt. A szakmai önéletrajzot az alábbi cím­re kérjük: Konsept-H Kft., 2081 Piliscsaba, Pf. 6. FELHÍVÁS A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. a Budapest XIX. Kerületi Önkormányzattal egyetértésben újra használatba kívánja venni a KISPESTI „ÖREG” temetőt. Felhívjuk az érdekeltek figyel­mét, hogy a Kispesti Öreg teme­tő 6-os parcellájában lévő egyes és kettős sírhelyekeinek haszná­lati ideje lejárt. Ezen temetési helyeket az ér­vényben lévő rendelkezésekben biztosított jogkörünknél fogva teljes kiürítésre meghir­detjük 2000._j)któb£t__űjétől TOO0június^-cig. Kérjük az érintett hozzátartozókat a határ­időn belüli intézkedésre a Kis­pesti temető (1194 Budapest, Újtemető u. 1. Telefon: 282- 9777) irodájában, mert annak lejárta után a temetési helyek felszámolásra kerülnek. BUDAPESTI TEMETKEZÉSI INTÉZET Rt. Igazgatósága KÖZÉPKORÚ KÉPESÍTETT KÖNYVELŐ állást keres számvite­li-pénzügyi munkakörben Buda­pesten vagy Monor és környékén, (06-29)314-114. ÖTÖDÉVES EGYETEMISTA magyar nyelv és irodalomból érett­ségire felkészítést, korrepetálást vállal kedvezményes áron. Igény szerint házhoz megyek. Tel.: 343- 4329, 06-30/251-7765. NÉMETORSZÁGI vegyi üzembe sürgős kiutazásra AWI hegesztőket és technológiai csőszerelőket német nyelvtudással keresünk. Tel.: 203- 9300/241 mellék. VII. KERÜLETBEN éjszakai munkára, XII. kerületben délutáni munkára takarítókat keresünk. Tel.: 06-20/945-9315. ÜZLET DUNAKESZIN, a Barátság úton 18 m2-es üzlet bérleti joga eladó. Telefon: 06-20/950-6804, 06-20/ 931-2536. OKTATÁS MATEMATIKAOKTATÁS a Nyugatinál. Tel.: 06-30/316-1663. INGATLAN DÖMSÖDI 203 négyszögöles üdü­lőtelek faházzal eladó. Tel.: 276- 0794. ELADÓ­ XVIII., Pestlőrincen 2 szomszédos telek (545+1052 m2) ud­varral, kerttel, gazdasági épületek­kel és egy 2 lakásos, több generáció számára alkalmas házzal egyben el­adó. Érdeklődni: esti órákban: 292- 1915. BÁRSONYOS (Győr mellett) köz­pontjában, három szoba, nappalis, összkomfortos 120 négyzetméteres családi ház eladó. Gázkonvektor, cserépkályhák, vezetékes víz, tele­fon, kiépítve, 560 négyszögöles te­lekkel, garázzsal, gazdasági épüle­tekkel. Érdeklődni: 06/30-268-3153. BALATONALMÁDIBAN PA­NORÁMÁS TELEK 475 n.öles, 27 nm-es, rusztikusan berendezett házzal + Nyírpalota utcai 53 nm­­es, I. em. parkra néző, igényesen felújított lakás családi házra cse­rélhető Pesten és környékén. Tel.: 06-20/326-8031. DOHÁNY UTCA, Szövetség utca sarkán, kulturált házban 3 szobás, nívós polgári lakás 19,5 millióért igényesnek sürgősen eladó. Tel.: 409-3599, 06-30/914-4198. A Kürt Alapítvány az 1999. évben a személyi jövedelem­­adó 1 százalékát, 539 201 Ft-ot kapott, mely összeget az ala­pítvány által működtetett gimnázium nyelvi laborénak fejlesztésére fordít. Ezúton mondunk köszönetet támoga­tóinknak, és kérjük, hogy a jö­vőben is támogassák a Kürt Alapítványt. Számlaszámúak: OTP XIII. kerületi fiók: 11713005-20413851. 2000. szeptember 25., hétfő Petőn Rádió_________ 04.30- 15.00 Halló, itt Sydney! Közvetítések, tudósítások, riportok a XXVII. nyári olimpiai játékokról Benne: 05.30- 06.30 Horvátország- Magyarország férfi vízilabda­mérkőzés 08.00- 10.20 Birkózás, kötöttfogás 58 kg (Majoros), 69 kg (Hibrik), 85 kg (Bárdosi), 130 kg (Deák- Bárdos) 2. forduló 76 kg elődöntő (?Berzicza) 09.00- 14.20 Atlétika férfi 800 m középdöntő (?Korányi) női rúddöntő (?Donáth, Szabó) férfi diszkoszdöntő (?Fazekas, Kővágó, Máté) Férfi hármas döntő (?Czingler) Közben: Kb. 08.44-08.54 Formulái Híradó Kossuth Rádió 05.10- 05.20 Sydney 2000 - Olim­piai híradó 06.10- 06.20 Sydney 2000 - Olim­piai híradó 07.10- 07.20 Sydney 2000 - Olim­piai híradó 08.10- 08.20 Sydney 2000 - Olim­piai híradó 16.20-16.58 Sydney 2000 - Olim­piai híradó Tudósítások, riportok az olimpia eseményeiről Petőn Rádió__________ 17.05- 17.59 Sydney 2000 - Olim­piai híradó A nap eseményeinek összefoglalója Kossuth Rádió 19.05- 19.25 Sportvilág Benne: olimpiai összefoglaló TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR m­­___ 00-4.00 TS - Sydney 2000 4.05 Az örökzöld örökzöldek 5.00 TS - Sydney 2000 14.35 Euro-percek 14.40 Roma Magazin 15.10 Domovina 15.40 Nyitott stúdió 15.50 Ezredforduló 16.00 Magyar Ház 16.30 Millenniumi ünnepségek 2000 16.45 Maradj velünk! 17.00 Tűnj el, világ! 17.30 Bravó Tv 18.00 Híradó hatkor 18.25 Alaphangok 18.29 Millenniumi Mesék 19.00 TS - Sydney 2000 19.30 Híradó este 20.00 TS - Sydney 2000 21.55 Híradó este 22.05 Aktuális 22.25 Théma 22.40 Alaphangok 22.45 TS Bajnokok Ligája Magazin 23.35 Ezredforduló 23.45 TS - Sydney 2000 __m2 4.05 Az örökzöld örökzöldek 5.00 TS - Sydney 2000 13.00 Parlamenti napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 English 40 16.30 TS - Sydney 2000 17.30 A Fekete Kalóz 19.30 Tévétorna Norbival 19.35 Esti mese 20.00 Híradó este 20.25 Kvartett 21.00 Unokáink is látni fogják 21.30 Eladó 23.25 Klip Plusz 23.45 TS - Sydney 2000 PUHA TV 4.10 Plusz egy óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Magyar világ 9.40 A világörökség kincsei 9.55 Kamera a hátizsákban 10.30 Emlékképek 10.55 Irány a túlsó part 11.45 Esti kérdés 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Napóra 13.05 Miénk a tér 14.05 Az olimpia földjén 14.10 Mozgó Kép 14.40 Moholy 1917 14.45 Különleges utazások 15.35 A pisze orrú majom 16.25 Rendhagyó történelemóra 17.00 A világörökség kincsei 17.15 Mese 17.45 Sportpercek 18.00 Napóra 18.55 Barátok a strandon 19.45 Virtus 20.15 Gidófalvi áldozatok 20.35 A Duna Műhely rövidfilmjeiből 20.55 Tükör 21.30 Híradó 21.45 Sportpercek 22.10 Ezredforduló 22.15 Mámó 23.25 Cseh Tamás: Összes dalok időrendben TV2______ 5.45 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Gazdagok és szépek 9.25 Csupa, csupa élet 9.55 Főemlősök 10.45 Közvetlen ajánlat 11.10 Ablak Európára 11.35 Szerencsekerék 12.10 Anya csak egy van 12.40 Jó barátnők 13.30 Kalifornia kincse 15.10 Mókás hekus 16.00 Sunset Beach 16.25 Sonadoras Szerelmes álmodozók 17.10 Esperanza 18.00 Camilla 18.30 Tények 19.05 Most vagy soha 19.35 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal 20.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 21.30 TNT 23.15 Jó estét, Magyarország!­0.10 Szuperzsaruk akcióban 0.40 Színkép 1.15 Napló 2.15 Főemlősök 3.15 Vers éjfél után Hít KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub 9.10 Barátok közt 9.40 Julieta 10.30 Top Shop 11.30 Delelő 13.40 Kalandos nyár 14.35 Különleges osztag 16.10 Julieta 16.55 Joker 17.00 Szeretni bolondulásig 17.30 Joker 17.35 Hegylakó 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közt 20.00 A riporter: Frei Tamás 21.00 Az igazságosztó 22.55 Híradó 23.10 Autómánia 1.30 Fókusz 2.00 Divatklip mű 4.40 Amerikai bérgyilkosnő 6.30 A kis kerítőnő 8.05 Buli az élet 9.45 Halálbiztosítás 11.15 Hollywoodi csemegék 11.45 Pár lépés a mennyország 13.30 Éjkirálynő nappal 15.05 A varázsige: I love you 16.50 Fegyvermánia 18.25 A kis kerítőnő 20.00 A velencei kurtizán 21.55 Mozi! Mozi! Mozi! 22.25 Halálvírus 0.05 Mennydörgés 1.50 South Park 2.20 Sikoly 2. KOSSUTH RÁDIÓ 5.00 Reggeli krónika 5.10, 6.10, 7.10 és 8.10 és 16.20 Sydney 2000 9.04 Napközben 11.04 Szonda 11.35 Svejk­ 1. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Rahmanyinov: Liturgia Aranyszájú Szent János szerint 13.30 Krisztus közöttünk 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 17.05 Pénz, piac, profit 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Élsportolók mesélnek 19.35 Hasznos tudnivalók 19.40 Esti Komél, Kosztolányi Dezső novellafüzére, 1. 20.04 Élő népzene 20.30 Határok nélkül 21.04 Műsorajánló 21.05 Értsünk szót! 21.45 Tetten ért szavak 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Régiók 23.04 Lemezmúzeum 0.10 Himnusz PETŐFI HADID 4.25 Rákóczi-induló 4.30-15.00 Halló, itt Sydney! Közben: 5.00,5.30,6.00,6.30,7.00, 7.30, 8.00, kb. 9.01, 10.00, 11.00 és kb. 13.01: Hírek. Időjárás. Közlekedés 5.55 Állomáskereső 6.03 Olimpiai kívánságreggel 8.44 Sportreggel 13.50 Vízállásjelentés 15.00 A rádió kívánságműsora. 17.00 Sydney 2000 18.00 Háztól házig 19.04 Kölyökrádió 19.32 Gordiusz játék­tér 20.00 Váltóhang 21.04 A zene varázsa 22.00 Szálkák 23.03-430 Halló, itt Sydney 1­1.00-től óránként: Hírek. Kedden Nap-kelte 5.50 és 9.00 között a Magyar ATV-n. - Halló, itt Sydney! Lakat T. Károly jelenti az olimpiá­ról. - A Kereszttűzben Járai Zsigmond. - ítéletet hirdet­tek a Baleczky Annamária kontra hatóság perben. A Be­szélőben Baleczky Annamária és ügyvédje Bárándy György.­­ Különleges zenei csemege avagy szövegírója üdvözölte a kiadványt, addig a Hungaroton Music Rt. pert indított a korongot kiadó Old Man’s Records ellen. Vendégeink: Máté Edit, S. Nagy István, valamint a ki­adók képviseletében Hollós Máté és Törtey László. - Ébredjen vidáman! Farkasházy Tivadar és Éles István je­lenete. - Millenniumi vetélkedő. Telefonszám: 251-05­­­9. NÉPSZAVA

Next