Népszava, 2000. december (128. évfolyam, 281–304. sz.)

2000-12-01 / 281. szám

NK.PSZ \\ \ Ajánlat a hepatitisesek kártalanítására Horváth Ildikó NÉPSZAVA A megszületett kormányhatáro­zat értelmében a következő he­tekben kártalanítási ajánlatot tesz a Pénzügyminisztérium a stabil vérkészítményektől hepa­titis C vírussal (HCV) fertőzöt­teknek. Azok számára, akiknél nem áll fenn HCV okozta aktív máj­károsodás, 500 ezer forint egy­összegű kártalanítás, továbbá legkorábban 2001-től kezdődő­en havi 8000 forint járadék jár a májkímélő életmód többletkölt­ségeire. Azoknak a fertőzöttek­nek az esetében, akiknél kimu­tatható aktív HCV okozta máj­károsodás áll fenn, a kártalanítás összege egyszeri 2 millió forint. A megegyezést a kormányha­tározat szerint írásba kell foglal­ni, s ebben rögzíteni kell, hogy az állam az érintettek esetében méltányosságból nem vitatja a veleszületett vérzékenység ke­zelésére szolgáló stabil vérké­szítmények alkalmazása és az egyébként más úton is terjedő HCV-fertőzés közötti ok-okoza­­ti összefüggést. A havi járadék­ban részesülőknek évente orvosi vizsgálaton kell megjelenniük. A Pénzügyminisztériumban elmondták: azokat az érintette­ket, akikről tudnak, megkeresik és megteszik ajánlatukat, a PM által nem regisztrált betegek pe­dig maguk jelentkezzenek a mi­nisztérium jogi főosztályán. Mint a napokban megírtuk, a betegek jó része ügyvédjükkel egyetemben kevesli a felajánlott összeget, ezért nem állnak el a pertől. Szándéknyilatkozat a gyógyszerek áráról MTI-információ A Chinoin Rt., az Egis Rt. és a Richter Gedeon Rt. vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá csütörtökön a gyógyszerárakra vonatkozó hosszú távú megálla­podásról a Pénzügyminisztéri­um és az Egészségügyi Minisz­térium illetékeseivel folytatott egyeztetést követően. A szándéknyilatkozat szerint a gyártók hajlandóak 2001-től kezdődően három évre szóló megállapodást kötni, amelyben vállalják, hogy a kormány által tervezett éves infláció hetven százalékánál nagyobb mérték­ben nem emelik a gyógyszerek termelői árát. A dokumentumot aláíró gyógyszercégek együtt a ma­gyarországi gyógyszerpiac for­galmának volumenben ötven százalékát, értékben pedig hu­szonöt százalékát adják. BELFÖLD 2000. DECEMBER 1., PÉNTEK A hadseregnél mindenkit el kell látni egyéni védőfelszereléssel, mely garantálja a biztonságot Csak politikai döntések ismeretében lehet katonai stratégiát alkotni Politikusok és katonák is egyetértenek abban, hogy időtálló dokumentumként kell megszületnie a Nemzeti Katonai Stratégiának. Kormánytisztviselők hangsúlyozzák, végleges formát csupán a hadsereg szerkezetéről, létszámáról, vezetési szintjeiről megszületett egyetértés után kaphat. Biztonságpolitikusok úgy vélik, nem szerencsés, hogy a stratégiai elemzéssel párhuzamosan indult el a haderőreform intenzív szakasza. Szabó Iréné NÉPSZAVA Az időigényes konszenzuskere­sés miatt vélhetően csak 2001 vé­gén lesz elfogadott Nemzeti Ka­tonai Stratégiája a Magyar Köz­társaságnak. A pillanatnyi hely­zetről és magáról a késlekedésről megoszlik a szakemberek véle­ménye. A feladattal megbízott kormánytisztviselők azt hangsú­lyozzák, hogy csak a már meg­született politikai döntések isme­retében lehet katonai stratégiát al­kotni. Szerintük meg kellett vár­ni, hogy a hadsereg szerkezeté­ről, létszámnagyságáról, vezetési szintjeiről, valamint a szakmi­nisztérium és a vezérkar integrá­ciójáról legfelső szinten határoz­zanak. Mint mondják, ha a még hátramaradt, a haditechnikai be­szerzés elveivel kapcsolatos hat­párti egyezkedések is konszen­zussal zárulnak, csak idő kérdése, hogy a kormányközi egyeztetést követően mikor tesznek pontot a dokumentum végére. A kormányoldal kidolgozói úgy vélik, késedelemről azért nem lehet beszélni, mert ez a tíz évre szóló Nemzeti Katonai Stratégia csak olyan megállapo­dás lehet, amelyet az eljövendő kormányok is magukénak tarta­nak, nem akarják majd négy­évente átdolgozni, mert az a hadseregben kialakult bizonyta­lanságot elmélyítené. A Biztonságpolitikai és Honvé­delmi Kutatások Központjának munkatársai egyetértenek ezzel az elvvel, de szerintük nem sze­rencsés, hogy a stratégiai elem­zéssel párhuzamosan indult be a haderőreform intenzív szakasza. Ez a sajátos helyzet oda vezethet, hogy egy szakmai tervezet szerint folyó hadsereg-átalakítás intézke­dései nem lesznek összhangban az elveket megfogalmazó straté­giával, következésképpen korrek­ciókra lesz szükség. A független szakértők véleménye: a jelenlegi katonai döntésekben fellelhető té­­tovaságnak és határozatlanság­nak egyik oka az attól való féle­lem, hogy egy mai lépést holnap 180 fokos fordulattal kell meg­változtatni. Deák Péter független szakértő a tábornokok kinevezése körül folyó méltatlan huzavonát, a ha­ditechnikai beszerzések késle­kedő pályáztatását, a bezárt lak­tanyákból más helyre költöző katonák fogadásának előkészí­tetlenségét is ennek a számlájára írja. Szerinte egyébként a doku­mentum elkészültét fel tudná gyorsítani a kormány, ha a pár­tok teljes egyetértésével elkészí­tett Nemzeti Biztonságpolitikai Stratégiát jóváhagyná. Ez áll ugyanis a védelmi stratégiák hie­rarchiájának a csúcsán. A szak­ember meggyőződéssel állítja, a folyamat lassúsága ellenére eljut a konszenzusos megegyezéshez. Példa rá a HM-Vezérkar integrá­ció, amelynek legfontosabb ele­meiről a napokban állapodott meg a hat parlamenti párt. A különböző tanulmányokra támaszkodó dokumentum bete­tőzése az, hogy az új technika fogadására felkészített hadsere­get 2006-tól kell felszerelni kor­szerű hadieszközökkel. Pénzről csak olyan módon szól a straté­gia, hogy a katonai költségvetés GDP-ből történő évenkénti nö­velését abszolút összegben hatá­rozza meg. A rögzített cél: el kell érni, hogy a személyi, a mű­ködési és a fejlesztési kiadások aránya 40-30-30 százalék le­gyen. Jelenleg ugyanis a katonai költségvetés 90 százaléka bérre és fenntartásra megy el, beszer­zésre alig jut valami. Mint megtudtuk, a fegyverzet nyugati orientációjának követel­ménye mellett az is belekerül a stratégiába, hogy távlatilag a legkorszerűbb vagy a közepesen modern hadieszközökkel kíván­ja-e felszerelni Magyarország a hadseregét. A dokumentum megállapítja, a magyar katona élete fontos, ezért minden olyan egyéni védőesz­közzel el kell látni, ami garantál­ja biztonságát, és minden túlélési taktikára meg kell tanítani. Kihirdették a tábornoki kinevezéseket NÉPSZAVA-információ Több hónapos késéssel kihirdették csütör­tökön a Magyar Honvédség újonnan kine­vezett tábornokainak névsorát. Tizennyolc személynek október elsejétől, kettőnek no­vember elsejétől, tizenhatnak pedig mától érvényes a megbízatása. A soron kívüli ál­lománygyűlésen Szabó János honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a tíz évre szóló had­erőreformból mindössze másfél esztendő telt el, amelytől nem lehet csodákat várni. Fodor Lajos, a Magyar Honvédség pa­rancsnoka azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a tisztikar visszanyerje megrendült önbizalmát. Az állománygyűlést követően kérdésünkre a tábornok azt mondta, ünnepé­lyes keretek között száz-egynéhány beosz­tottjától, tisztektől és tábornokoktól fog el­köszönni januártól folyamatosan. Mint mondta, egyiküknek sincs oka arra, hogy a hosszú szolgálat után hivatásának hátsó aj­taján kullogjon ki. Orbán Viktor miniszterelnök egyéb el­foglaltsága miatt nem jelent meg az állo­mánygyűlésen, ezért a közeli napokban új­ra összehívják a haderő legfelső grémiumát a kormányfő beszédének meghallgatására. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (balról). Fodor Lajos, a honvédség parancsnoka. Szabó János honvédelmi miniszter és Lányi Zsolt, a honvédelmi bi­zottság elnöke az állománygyűlésen Gy. Balázs Béla felvétele Nincs járványveszély Somogyban MTI-információ Bizonyos, hogy nem járványos agyhártyagyulladásban szenved az a kilencéves nagybajomi kis­fiú, akit szerdán vittek be a ka­posvári megyei kórházba - erősí­tette meg csütörtökön a tisztior­vosi szolgálat laboratóriumában végzett ellenőrzés után Szőlősi József megyei járványügyi főor­vos. Elmondta: a betegséget bak­térium okozta, azt azonban még nem sikerült megállapítani, hogy milyen, az viszont valószínűsít­hető, hogy nem fertőző, vagyis nem kell gyógyszerezni sem a be­teg hozzátartozóit, sem bárkit, aki vele kapcsolatba került. Szőlősi főorvos azzal kapcsolatosan, hogy a fentiek már kaptak anti­biotikumot, azt mondta: ezzel sem­miképpen nem ártottak nekik, de várhatóan további kezelésre csak a beteg gyereknek van szüksége. Őt a kaposvári kórház gyer­mek-intenzív osztályán ápolják, ahol a többi betegtől elkülönítet­ték. A fiú egy-két hét múlva gyó­gyultan távozhat majd. Megszavazták a tűzoltók bérpótlását A kormánygarancia újragondolását kéri a fővárosi közgyűlés A fővárosi Fidesz-frakció egységesen elutasította Demszky Gá­bor előterjesztését: levélben kérjék a kormányt a garanciaválla­lásról hozott döntésének megváltoztatására. Az indítványt egyébként nagy többséggel elfogadta a fővárosi közgyűlés. Dön­töttek a tűzoltók pótlékainak kifizetéséről és a füstgáztisztító be­ruházási okmányának módosításáról is. Holubár Zita NÉPSZAVA Levélben fordul a fővárosi ön­­kormányzat a kormányhoz, hogy változtassa meg döntését a 11 nagyberuházást érintő kormány­­garancia ügyében - döntött teg­nap a fővárosi közgyűlés. Demszky Gábor főpolgármester előterjesztését nagy többséggel fogadták el, ellene szavaztak vi­szont a Fidesz-frakció tagjai. Ők sérelmezték, hogy Atkán János főpolgármester-helyettes koráb­ban kijelentette: aki nem szavaz­za meg a főváros érdekeit képvi­selő előterjesztést, képviselői es­küjét tagadja meg. Mint ismere­tes, 1 milliárd forinttal többet kell fizetnie a fővárosi önkor­mányzatnak akkor, ha az Európai Beruházási Bank által kért garan­ciát a kormány helyett kereske­delmi banktól kell igényelnie. - Ez már a metróberuházást követően a második ügy, amikor a kormány utólag megvétózta saját döntését. Ezzel hazánkat és a magyar kormányt járatja le az Európai Unió bankja előtt - je­lentette ki a főpolgármester. Megszavazta a közgyűlés a tűz­oltók bérpótlékainak kifizetését is. A főváros hamarosan tárgyalást kezdeményez a belügyminiszter­rel a 672 millió forintos tétel visszapótlásáról. Ezenkívül határoz­­­­tak a Fővárosi Hul­ladékhasznosító Mű füstgáztisztító­jának beruházási okirat-módosításá­ról is. Erre szintén a kormánygarancia miatt van szükség: megnöveked­tek a fejlesztés költségei. Határidő-módosítást kér Schif­fer János főpolgármester-helyet­tes az Oktatási Minisztériumtól a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj ügyében. A tárca de­cember 4-ig adott időt arra, hogy a kerületek döntsenek a jövő évi támogatási keretről. Számos vá­rosrészben erre nincs keret, s lét­rehozásáról - mivel a megjelölt napig nincs közgyű­lés - nem tudnak ha­tározni.­­ Ha a határ­időt nem változtatják meg, a diákok nem juthatnak hozzá az évi 1 milliárdos ke­rethez, s ezért az ön­­kormányzatokat ter­heli majd felelősség - mondta Schiffer. A rendszerben az számít­hat a tárca támogatására, aki a ke­rületnél támogatást kapott. A metróberuházást követően másodszor tagadja meg a kormány a garanciát Önkormányzati ösztöndíj MTI-információ Az oktatási tárca előzetes felmé­rése szerint eddig az önkor­mányzatok harmada jelezte, hogy részt venne a Bursa Hun­garica Felsőoktatási Önkor­mányzati Ösztöndíjprogramban. Az Oktatási Minisztérium jövő évtől összesen egymilliárd fo­rinttal támogatja a program kere­tében a hátrányos szociális hely­zetű egyetemi, főiskolai hallga­tókat és a felsőoktatási intézmé­nyekbe jelentkező fiatalokat. A tárca korrekciós tényezőt vezet be azoknál a megyéknél, ahol a GDP az országos átlag alatt van, illetve, ahol a 18-22 éves korosztályból az átlagnál alacsonyabb a felsőoktatásba való bekerülés. Ezekben az ese­tekben az egy hallgatóra jutó tá­mogatást nem megduplázzák, hanem 1,2-vel szorozzák, így diákonként hatezer forintos tá­mogatást nyújt a tárca. Az ösztöndíjat a már felsőok­tatási képzésben részt vevő hall­gatók tíz hónapra, míg a felvéte­lüket kérők háromszor tíz hónap­ra nyerhetik el, tanulmányi ered­ménytől függetlenül, kizárólag szociális alapon. A rászorultságot az önkormányzatok állapítják meg. Az ösztöndíjat a helyi, a megyei helyhatóságok az oktatá­si tárcával közösen biztosítják, úgy, hogy a képviselő-testületek által megállapított havi támoga­tást a tárca ugyanilyen összeggel - hallgatónként maximum havi 5 ezer forinttal - kiegészíti. A pályázatokat 2001. január 5-ig kell benyújtani a helyi ön­­kormányzatokhoz. Gimnáziumi felvételi MTI-információ Még két hétig, azaz december 15-ig lehet jelentkezni a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok írásbeli felvételi vizsgáira. A február 7-re kitűzött írásbe­lire az Oktatási Minisztérium ál­tal kiadott listán szereplő, a la­kóhelyhez legközelebbi közép­iskolába célszerű jelentkezni. A tanuló a vizsgát bármelyik írás­beli tartására jogosult intéz­ményben leteheti, ugyanis min­denütt ugyanazt a feladatsort kell kitölteni és az értékelés szempontjai is azonosak. Külön feladatlap készül a hat- és külön a nyolcosztályos kép­zési formára jelentkezőknek. Azok, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem tudtak a felvéte­lin megjelenni, február 14-én vizsgázhatnak. Az eredmények­ről február 19-ig tájékoztatják az iskolák a diákokat.

Next