Népszava, 2001. március (129. évfolyam, 51-76. sz.)

2001-03-26 / 71. szám

B 2001. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ IDEGENFORGALOM Inkább a hegyvidék keresett, mint a Balaton Kutatói figyelmeztetések az idegenforgalom irányítói számára Ha nem csal az emlékezet, akkor az idegenforgalmi szlogen nemrégiben így szólt: „érezze magát itthon - otthon”. A mondat mély értelmű, főleg azért, mert minden ország idegenforgalmi vonzerejének egyik - nem mellőzhetetlen - mércéje a belföldi la­kosság országhatárok közötti turisztikai mozgása. Erről készült a közelmúltban érdekes és tanulságos elemzés. Vértes Csaba NÉPSZAVA A Magyar Turizmus Rt. megbízá­sából a GfK Hungária kérdőíves felmérést végzett a lakosság bel­földi üdülési szokásairól, idei uta­zási terveiről. A kutatók arra is kí­váncsiak voltak, hogy a lakosság miként és honnan tájékozódik a hazai üdülési lehetőségekről. Az első lényegesnek ítélhető megállapítás, hogy a felnőttek kö­rében a belföldi üdülés jelenleg nem mondható különösebben elterjedtnek: a megkérdezettek mindössze 15 százaléka keresi fel gyakrabban a hazai üdülőhelye­ket, 47 százalékuk csak alkalman­ként kerít erre sort és 38 százalék (!) azok aránya, akik soha nem jutnak el pihenni a hazai tájakra. Az okok nagyon sokrétűek (életkor, lakóhely, iskolázottság), ám ezek közül most csak egyet emelünk ki: akinek a háztartásá­ban a havonkénti nettó jövedelem nem több, mint 40 ezer forint, azok körében mindössze öt száza­lék a rendszeresen belföldön uta­zók aránya. Több mint ötven szá­zalékuk gyakorlatilag soha nem jut üdülési lehetőséghez. A száz­ezer forintos jövedelmi határt át­lépő háztartások tagjai már majd­nem harminc százalékban belföl­di turisták, mindössze 15 százalé­kuk nem megy soha üdülni (pél­dául azért nem, mert falvakban vagy éppen üdülőhelyeken lak­nak). Ez esetben is érdekes és jel­lemző a jövedelmi különbségek erős regionális meghatározottsá­ga: a szegényebb vidékeknek szá­mító észak-magyarországi és észak-alföldi lakosok adják a tu­risztikai szempontból soha sem pihenők népes táborának felét; ebből a szempontból sokkal ked­vezőbb a kép a dunántúliak eseté­ben, a listavezetők pedig termé­szetesen (?) a fővárosi lakosok. Az elemzők azt is vizsgálták, hogy a megkérdezettek milyen jellegű utazást választanának a fő szabadságuk alatt. Nincs különö­sebb eltérés a bel- és a külföld kö­zött, de akik az utóbbi megoldás mellett döntenének - például az idén azok főleg a tengerparti pi­henést választanák. És érdekes: a belföldi utaknál lényegesen töb­ben említették a hegyvidéki üdü­lést (ez a Balaton növekvő népsze­rűtlenségére és térvesztésére utal), a falusi üdülések és az utazási ajánlatokban bőséggel szereplő városlátogatások iránti érdeklődés pedig szinte említésre sem méltó. E vizsgálati tény máris fontos fi­gyelmeztetés az idegenforgalmi propaganda számára: sokkal több időt, erőt, ötletet és pénzt kellene fordítani a hazai hegyvidéki üdü­lőhelyek népszerűsítésére. A korábbiakhoz képest vi­szonylag újdonságnak számít, hogy egyre többen választanák a gyógy-, illetve az aktív kikapcso­lódást is jelentő üdülési formát. A kulturális turizmus viszont-nyil­ván a meglehetősen szegényes programajánlat miatt - gyakorla­tilag nem érdekli a hazai utazá­sokra vállalkozókat. S ez is ko­moly figyelmeztetés a hazai tu­rizmus lehetséges fejlesztésével foglalkozók számára: a gyógytu­­rizmus célközönsége nemcsak a tehetősebb külföldi utazó, ha­nem hazánk lakosságának jó ré­sze is (közöttük is a nők vannak többségben). S ez az állítás ér­vényes az úgynevezett aktív üdülési lehetőségekre is; itt a le­hetséges célközönség elsősor­ban a magasabb iskolai végzett­ségű s viszonylag jobb anyagi körülmények között élő fiatal korosztály. Az is jellemző, hogy a pihenési forma lehetőségei kö­zül a vízi turizmus iránt érdeklő­dők száma, aránya viszonylag csekély, mondván: kevés a spor­tolásra alkalmas vízterület és azok többsége is erősen szeny­­nyezett. Meglepően kedvelt len­ne a kerékpártúrák szervezése, ám ennek - ugyancsak a meg­kérdezettek szerint - nincsenek meg a hazai feltételei. Egyéb­ként - és ez most már a harma­dik komoly figyelmeztetés a szakemberek számára - a nem aktív turizmust választók alig három százaléka választ magá­nak más üdülési programot, mert nem ismeri az aktív turiz­mus hazai lehetőségeit. A hazai turisztikai propaganda talán legnagyobb szégyene, hogy azok, akik például az idén nem óhajtanak külföldre utazni, ám valahol mégis pihenni szeretné­nek, több mint hatvan százalék­ban ismerőseik, barátaik, család­tagjaik ajánlása alapján választa­nak maguknak utazási célpontot. Az utazási irodák prospektusai, a médiahirdetésekben megjelenő ajánlatok alig segítenek. A Tourinform-irodák működé­sével kapcsolatban is nagyon elté­rőek a vélemények: a megkérde­zettek hatvan százaléka nem is hallott ezekről az irodákról és gya­korlatilag ugyanennyire ismeret­len a lakosság körében a Magyar Turizmus Rt. léte és működése. Még annyit: a közelmúltban vi­szonylag gyakori téma volt a mé­diában a hazai turizmus, s általá­ban az országhoz kapcsolódó ide­genforgalom irányítása. Például nemrégiben távozott a rövid mű­ködése alatt is látványos eredmé­nyeket produkáló illetékes állam­titkár-helyettes, Kraft Péter; ter­jedelmes polémiák voltak a kül­földi képviseleti irodák működte­tése, átszervezése, estleges meg­szüntetése kapcsán. A kutatók ar­ra is kiváncsiak voltak, hogy az ilyen események vajon érdeklik-e a lakosságot? A válasz majdnem egyértelműen az volt, hogy nem. Aki teheti, tehetné, utazni szeret­ne, nem feltétlenül külföldre, egyre kevesebben a Balatonra, viszont többnyire tanácstalanok, hogy akkor vajon hova? Sokkal több ötletet, energiát és pénzt kellene fordítani a hegyvidéki üdülők népszerűsítésére NITTOURS Utazási Iroda­­ Tel.: 331-7793,302-2936 - 1065 Budapest, Lázár u. 18. (Operaház mögött)­­ MEGJELENT KÜLFÖLDI • MAGAZINUNK| VÁROSLÁTOGATÁSOK - AUTÓBUSSZAL­­ Prága, Krakkó VÁROSLÁTOGATÁSOK - REPÜLŐVEL ] Róma, London, Párizs­i Körutazások - Autóbusszal Szlovákia, Ausztria, Olaszország,­­ Erdély Körutazások - Repülővel | Skócia, Írország, Portugália, Skandi­­­­návia, Egyiptom, Mexikó, USA, | Törökország Üdülések - Egyénileg, autóbusszal | Horvát-, Olasz-, Görög-, Spanyol-­­­ország Üdülések - Repülővel Görögország - Korfu, Kréta, Rodosz ] MEGJELENT BELFÖLDI­­ MAGAZINUNK­­ közel 500 ajánlattal - kempingek, faházak,­­ turistaszállók, panziók, parasztházak,­­ üdülőfaluk, szállodák, kastélyok 40% előleg befizetésével­­ 10% kedvezmény április 06-ig ! KÖRUTAZÁSOK MAGYAR IDEGENVEZETÉSSEL Keleti Part Varázsa 7 éj/9 nap: New York-Washington- Niagara-Toronto június 9-én 523 350 Ft/fő augusztus 27-én 476 700 Ft/fő Kanadai metropolisok 7 éj/9 nap: Toronto-Niagara—Ottava- Montreal-Laurentians-Quebec június 15., október 21. 376 240 Ft Floridai Panoráma 10 éj/12 nap: Miami-Orlando- St. Petersburg-Naples-Miami július 30. 412 950 Ft A Broadway Bűvöletében 4 éj/6 nap: New York június 23., szeptember 15. 289 900 Ft UTAZÁS 2001: 210/D STAND MORTON'S Morton’s légi Utazási Iroda,­­ 6722 Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 62/420-088, fax: 62/420-816, e-mail: usa@mortons.hu www.mortons.hu A szegedi Tesco Áruházban: 62/459-502, e-mail: tesco@mortonns.hu Helios Club Travel programjaiból Hajóút a Földközi-tengeren Görög szigetek & Törökország SOUNION A hétnapos hajóúton KUSADASZ megismerhetjük (Efezos) a régi Konstantinápolyt, ahol találkozik Kelet Nyugattal,­­ a művészet pedig a kultúrával. Eltöl­tünk egy szép napot a bizánci és ró­mai kori Efezosban, majd megismer­hetjük a csodálatos görög szigetvilágot. PATMOS RODOS KRÉTA SANTORINI PIREUS (Athén) ISTAMBUL SOUNION tönyörű és ké­­jes dia­­sz kapun: Az utak májusban. Minden kikötéskor városnézések emberben.októberben in­____sszajjrárffar: 200 000 Ft Travel: 1062. Aradi u. 42. Tel.: 474-0050, -51, -­­ 332-2 vár ! HÉT VÉGI CSALÁDI­­ KIRÁNDULÁS KEDVEZMÉNYES ÁRON A SZAFARIPARKBA,­­ SOPRONI SZIESZTÁBÓL! Classic szobában csak 28 500 Ft, 3 nap (2 éj) péntektől vasár­napig. Szieszta-kedvezmény: gyermek szülővel egy szobában, pótágyon - 14 éves korig - a szállás és a reggeli GRÁTISZ! Az ár tartalmazza két felnőtt és egy gyermek részére 2 éjszakára a szállást reggelivel, 3 fő részére a kirándulást a Szafariparkba - belépő nélkül visszaútban autó­buszos városnézés Bécsben. A ki­rándulásokat április 8-tól szer­vezzük. TÖLTSÖN EGY VIDÁM HÉTVÉGÉT SOPRONBAN ÉS A SZAFARIPARKBAN! Hotel Szieszta*** 9400 Sopron, Lövér krt. 37. Tel.: 99/314-260 Fax: 99/316-923,­­ e-mail: resene@hotelszieszta.hunguest.hu . ­ CAR­TOUR KÖRUTAZÁSOK: Osztrák Riviéra 6 nap busz 59 900 Ft/fő Bajor kastélyok 5 nap busz 59 900 Ft/fő Az Alpok 10 csúcsa 1 nap busz 89 900 Ft/fő Pálmáktól a gleccserekig 8 nap busz 99 900 Ft/fő Normandia-Bretagne 10 nap busz 119 900 Ft/fő Az olasz csizma sarka II nap busz 129 900 Ft/fő Róma, az Örök Város 8 nap busz 87 900 Ft-tól Berlin, a változó világváros 4 nap repülő 109 900 Ft/fő Skóciai körutazás 9 nap repülő 299 OOO Ft/fő VILÁG KÖRÜLI ÚT 24 nap 1 299 OOO Ft/fő CAR TOUR UTAZÁSI IRODÁK Kft. 1054 Budapest, Szemere u. 19. Tel.:269-4745, Fax:331-2504 NÉPSZAVA Újabb lehetőség a borturizmusra Egri Borút Egyesület alapító ok­iratát írták alá a feldebrői altemp­lomban, ezt követően megalakult a Felső-magyarországi Borutak Szövetsége. Az Egri Borút Egye­sület másfél évi előkészítő munka után jött létre, az alapító okiratot az egri történelmi borvidék szőlé­szei, borászai, híres vendéglősei és a hegyközségek képviselői ír­ták alá a történelmi hangulatú fel­debrői román kori altemplomban. Az egyesület célja a vidék borai­nak széles körű megismertetése, hírnevének öregbítése, emellett kapcsolódik azokhoz a hazai és nemzetközi szervezetekhez, ame­lyek könnyítik őket céljaik eléré­sében - közölte Dula Bence egri hegybíró. Hozzátette: egyesületi formában lehetőségük nyílik olyan pályázatokon is megjelen­ni, amelyek a borturizmust, a bor­kultúrát és a szőlőültetvények megóvását segíthetik elő - közöl­te az egri hegybíró. A szövetség a mátraaljai, a bükkaljai, az egri és a tokaji bor­vidéket tömöríti. Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a borturizmus fellendí­téséhez szükséges lehetőségek felkutatása és elnyerése esetén az összefogás nyomán Európában is egyedülálló turisztikai vonzerő jöhet létre. A borkülönlegességek és a hozzájuk kapcsolódó ünne­pek, színes kulturális események páratlan idegenforgalmi kínálatot jelenthetnek. Heves megye ennek érdekében a Gyöngyös melletti Farkasmáj­­ és az egri Szépasszony-völgy fej­lesztését kiemelten kezeli. Mind­két helyen egyedülálló pincefalu kialakítását tervezik, amelyek a minőségi borturizmus állomásai lehetnek. Felújítják a Balaton-parti műemlékeket A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT), a Gazdasági Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma idén 350 millió forinttal támogatja a Balaton kör­nyéki műemlékek felújítását. Bó­ka István, a BFT el­nöke szerint a BFT és a GM 150-150 milliót, míg a kultu­rális tárca 50 millió forintot különített el a beruházásokra. A támogatás elnyeré­sére április 30-ig azok az önkor­mányzatok, egyhá­zak és gazdasági társaságok pá­lyázhatnak, amelyek legalább öt­venszázalékos önerőt tudnak fel­mutatni. Az így rendelkezésre ál­ló 700 millió forintból idén akár 30-40 műemlék rekonstrukciója is lehetővé válhat. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal adatai szerint a balatoni régió 164 üdülőkörzetéhez tarto­zó településeken mintegy 1200 műemlék található. Templomok, várak, kastélyok és parasztházak éppúgy vannak köztük, mint régi faházak vagy útszéli kőkeresztek. Ezek jelentős része azonban rossz állapotban van. Míg a nagyvázso­nyi vagy a szigligeti várat évente átlagosan 80-80 ezren látogatják, addig a Gyulakeszi mellett talál­ható Csobánc-vár romjához - út hiá­nyában - fel sem juthatnak a kirándu­lók. - Műemlékeink megóvása nemcsak esztétikai, kulturá­lis, hanem turiszti­kai szempontból is kiemelt feladat - mondta Bóka István. Az elnök hangsúlyozta: a két tárcával kö­zös kezdeményezésük egy hosz­­szú távú program része, melynek anyagi háttere is erősödik majd várhatóan az elkövetkező évek­ben. Varnnak olyan, a parttól távo­labb fekvő települések, amelyek igényt tartanának a támogatásra, de jelenleg nemhogy ötven-, de még tízszázalékos önerőt sem tudnak felmutatni. Ezért tervezik, hogy megsegítésükre jövőre kü­lön pénzügyi alapot hoznak létre. A rendelkezésre álló 700 millió forintból idén akár 30-40 műemlék rekonstrukciója is lehetővé válhat ­i Osztrák-magyar turisztikai rendezvény Ausztria és Magyarország mélyí­teni akarja együttműködését az idegenforgalom terén is. Erről volt szó a Club Pannónia elnevezésű bécsi társadalmi szervezet rendez­vényén a bécsi magyar nagykö­vetségen, ahol Mares Rossmann osztrák idegenforgalmi államtitkár és Budai Zoltán, a magyar Gazda­sági Minisztérium e kérdéskörrel foglalkozó helyettes államtitkára beszélt az egybegyűltek előtt. Rossmann beszámolt arról, hogy Magyarország messzeme­nően támogatni kívánja a Dél-Al­pok úti cél című programot, amelynek lényege, hogy néhány osztrák tartomány s a szomszéd országok azokkal határos terüle­tei közösen szándékoznak invitál­ni a távolról, nagyrészt tenge­rentúlról érkező turistákat. Mint elhangzott, húsvét után összeül­nek Karintia, Stájerország és Burgenland tartományok, vala­mint a velük határos olasz, szlo­vén és magyar területek képvise­lői, hogy megvitassák az együtt­működést és az abból adódó szi­nergiák kínálta lehetőségeket.

Next