Népszava, 2001. április (129. évfolyam, 77-100. sz.)

2001-04-24 / 95. szám

i­­­s­A ÁPRILIS 24. BOLDOG NÉVNAPOT, GYÖRGY! A GYÖRGY a görögből latino­­sított Georgius név régi rövidü­léséből ered. Jelentése: földmű­ves, gazdálkodó. A Nap kél 5 óra 39 perckor, nyugszik 19 óra 46 perckor. A Hold kél 6 óra 25 perckor, nyugszik 20 óra 42 perckor. If. 2001. ÁPRILIS 24., KEDD MOZAIK Letartóztatták a prostituáltak gyilkosát Beismerte tettét az a budapesti férfi, akit a rendőrség két prosti­tuált meggyilkolásával vádol - hangzott el a Budapesti Rendőr­főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján. A Fővárosi Főügyész­ség indítványozta tegnap a nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gy­anújával őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását. NÉPSZAVA-MTI-információ A rendőrség egy 30 éves buda­pesti férfit gyanúsít két prostituált tavaly júniusi meggyilkolásával - hangzott el a Budapesti Rendőr­főkapitányság sajtótájékoztatóján hétfőn a fővárosban. Ismertették: a vállalkozóként dolgozó férfit a rendőrök szom­bat délben egy XI. kerületi lakás­ban fogták el, munka közben. A büntetlen előéletű férfi beismerte tettét, ám azokra nem tudott elfo­gadható magyarázatot adni. Az első áldozatot, a 39 éves prostituáltat 2000. június 7. 21 óra 45 perc és június 8. 12 óra kö­zötti időben ölték meg a főváros XI. kerületében, a Regős utcában. Két héttel később június 20-án az esti órákban I. kerületi, Batthy­ány utcai bérelt lakásában gyil­koltak meg egy 45 éves prostitu­áltat. A sajtótájékoztatón elhang­zott, hogy az első áldozatot tizen­három, a másodikat három késszúrással ölte meg a tettes, akit az utóbbi esetben a prostitu­ált élettársa megzavart, és dula­kodni kezdtek - ismertette Har­man Béla alezredes, az életvédel­mi osztály vezetője, aki hozzá­fűzte: a tettes kisebb sérülései el­lenére el tudott menekülni a hely­színről. Harman Béla elmondta, hogy a férfit a rendőrség több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsít­ja. Közölte, hogy a nyomozás so­rán a klasszikus nyomozati esz­közök mellett a legmodernebb technikát, a DNS-vizsgálatot is igénybe vették. A gyanúsított kézre kerítése előtt a két meggyil­kolt prostituált több száz partne­rét kellett felkeresniük, s utóbb az is kiderült, hogy a férfi mindkét nőnek állandó partnere volt - fűz­te hozzá. Az ügyben nagy szerepe lesz a DNS-vizsgálatoknak is, mert a második helyszínen találtak rög­zíthető nyomot az elkövetőtől. Ennek, illetve a gyanúsított DNS-mintája összehasonlításá­nak eredménye a hét végére ké­szül el. A Fővárosi Főügyészség teg­nap indítványozta a nyereség­­vágyból, több emberen elköve­tett emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - közölte Borbély Zoltán szóvivő. A rendőrök munka közben fogták el a prostituáltakkal végző férfit MTI-fotó Valutát rabolt Megtámadtak és kiraboltak egy férfit hétfőn reggel Ajka belvá­rosában, aki több millió forint értékű valutát készült beváltani egy közeli bankban. Egy ismeretlen leütötte a sér­tettet, elvett tőle egy pénzt tar­talmazó szövetszatyrot, majd el­futott. (A szatyorban nem ke­vesebb mint 27 millió forint ér­tékű valuta volt.) A rablót több szemtanú megpróbálta feltartóz­tatni, de sikertelenül. MTI-információ Az egyre „akutabb” ufóhiány miatt csaknem ötvenévi aktív és áldásos működés után kényte­len-kelletlen bezár a Brit Repülő Csészealj Hivatal. Az iroda­­ magyaros rövidí­téssel BRCSH amelynek egy­kor 1500 munkatársa volt világ­szerte, korábban hetente leg­alább harminc jelzést kapott azonosítatlan repülő tárgyak ér­kezéséről, de mára gyakorlatilag már alig jelentkeznek a jó szem­mel és kellő képzelőerővel, sze­rencsés esetben fényképfelvé­telekkel is bírók. „Ma is ugyanolyan lelkesen foglalkozom a repülő csészeal­jakkal, mint valaha, a probléma csak az, hogy jelenleg egy nagy hullámvölgy mélypontján va­gyunk” - mondja a hetvenéves Denis Plunkett, aki apjával, a néhai Edgar Plun­­kett-tel 1953-ban lét­rehozta a BRCSH-t. Denis, a nyugdíjas közszolga szerint van ésszerű magya­rázat a mostani ufó­apályra: feltevése szerint az idegenek már befejezték a Föld vizsgála­tát, amelyet a II. világháború vé­gén Japánra ledobott amerikai atombombák felrobbanása után kezdtek el. Plunkett megfigyelé­sei alapján az ufóészlelések szá­ma nemzetközi feszültségek idején emelkedik, enyhülések­kor pedig gyérül. Elismeri ugyanakkor azt is, hogy a régen a pubokban össze­járó és homályos fekete-fehér fotó­kat értelmezni pró­báló amatőr ide­­genlesők elmara­­dozásának legfőbb oka a számítógép. „Azoknak, akik ré­gen kibumliztak egy huzatos ivóba, hogy meg­nézzék az öreg felvételeimet, sokkal egyszerűbb kényelmes otthoni körülmények között le­ülni a számítógép elé” - mondta bánatosan. Bezár az ufoiroda A számítógép megjelenése miatt maradtak el a csészealjlesők Denis Plunkett szerint az idegenek már befejezték a Föld vizsgálatát EZEN A NAPON Kilencven éve született Eugen Jebeleanu román költő és műfor­dító. Pályáját szürrealista ihleté­sű versekkel kezdte, később val­lásellenes írásokkal jelentkezett. Kiemelkedik Hirosima mosolya című, nagy hatású oratóriumsze­rű elbeszélő költeménye. Kiváló műfordító volt, a magyar iroda­lomból is igen sokat fordított, fő­ként Petőfi, Ady, József Attila és Radnóti verseit. Szerdára felmelegedés kedden estig erős északnyugati szél fúj. A Dunántúlon napos idő és kb. 16 fok, az Alföldön kiadós eső és csak 10 fok körüli hőmérséklet lesz. Szerdán átmenetileg szélcsendes, napos, meleg idő várható. Szerda: napos min. max. 8 21 Csütörtök: nap/zápor 1018 Péntek: változó7 17 Szombat változó8 19 Hójelentés Athén ______záporos_______fk Barcelona változó 23 Bécs szeles 16 Belgrád változó 17 Berlin beborul 16 Bukarest esős 14 Isztambul esős 18 London esős, szeles 11 Madrid esős 17 Prága változó 14 Róma napos 20 Stockholm változó 12 Szófia záporos 16 Zürich záporos 18 Arad esős 14 Kolozsvár esős 13 Újvidék változó 17 Pozsony változó 15 fent lent cm Falkert 130 80 Flattach 540 120 Hinterstoder 700 Hochkar 100 80 Mallnitz 2500 Neustift 450 50 Obergurgl 220 65 Sonnenalpe 195 65 Csorba-tó 400 Kőpataki-tó 1200 Hat magyar fiatal halála Az év legsúlyosabb balesete Szlovákiában MTI-információ Hat fiatal életet követelő súlyos közúti baleset történt vasárnap este egy szlovákiai magyar falu­ban, a tőketerebesi járásban fek­vő Ladmócon. Egy Wartburg volánja mögött ülő húszéves fia­talember elveszítette uralmát a gépkocsi fölött, lesodródott az úttestről, s előbb egy betonosz­lopnak, majd egy kerítésnek csapódott. Négy fiatal utasa a helyszínen, jómaga és az ötödik utas a kórházban halt meg. Az év eddig eltelt négy hó­napjában történt szlovákiai köz­lekedési balesetek közül ez volt a legsúlyosabb. A rendőrségi jelentésben szereplő nevekből ítélve az áldozatok szlovákiai magyarok voltak. MTI-információ Könnyű zsákmány volt a Mitsubishi Szegeden Nem volt nehéz dolga annak az ismeretlen tettesnek, aki Szege­den ellopott egy .................. Mitsubishi Pajerót, ugyanis a nyitva haj­­­napi ezl­lampolgár. A férfi az egyik lakóte­lepen egy téren hagyta a kocsiját, nem zárta le, s az indítókulcsot sem vette ki. Az autóban volt a forgalmi engedély, a­z­­ biztosítási kötvény, a gépkocsi két mobiltelefon, a gyort kocsiban a he­lyén volt az indító­kulcs, a forgalmi en­gedély sem hiány­zott, s az autóban lévő pénz és tár­gyak értéke pedig meghaladta a 15 és fél millió forintot. A nagy értékű személygépkocsi tulajdonosa egy 37 éves olasz ál­férfi személyes tár­gyai és 2 millió 500 ezer lírája. Két utasa is pórul járt óvatlan­­sága miatt: három mobiltelefonju­kat, két CD-lemezüket és egyikő­jük válltáskáját is magával vitte a tettes. A gépkocsi tulajdonosának kára 15 millió 500 ezer forint, tulajdonosa 37 éves olasz állampolgár Gyermekegészségügy: tízmillió forintos pályázat NÉPSZAVA-információ Adományozási program indult tegnap a gyermekegészség­üggyel foglalkozó intézmények és civil szervezetek számára. A Pfizer gyógyszergyár magyaror­szági képviselete az InfoRádió­­val közösen szervezett kezde­ményezésben összesen 10 millió forintot oszt szét a pályázat nyertesei között. Az adományt valamennyi nem profitorientált állami intézmény, egyesület, szövetség, szervezet, alapítvány vagy bármilyen más intézmény igényelheti, amely­nek célja a gyermekek egészsé­gének védelme. Az elbírálásnál előnyben részesülnek majd azok a jelentkezők, amelyek kiemel­ten fontos célokért létesültek és azok is, amelyek megfelelnek az adótörvények szerint az 1 száza­lékos adófelajánlások igénylése feltételeinek. NÉPSZAVA RÖVIDEN Kórházi lelkigondozó-képzés Kórházi lelkigondozó-képzés kezdődik a hét elejétől Kecske­méten, a Bács-Kiskun megyei kórház Onkoradiológiai Köz­pontjában. Az országosan első­ként intézetükben indított, refor­mátus egyházi közreműködéssel szervezett kétéves oktatást rendkívül fontosnak tartják. Öngyilkosságot kísérelt meg Harminc szem erős nyugtatót vett be a kecskeméti fogdán az a férfi, akit a városi Kodály-szobor ellopásával, feldarabolásával és eladásával gyanúsítanak, a Hava­­riaPress információja szerint. Szándékát feltehetően megbánta, mert nem sokkal később egy cé­dulán átadta a fogdaőrnek a be­vett gyógyszerek listáját. A szí­nesfémtolvajnak szerencséje volt, mert azonnal kórházba szál­lították és egy gyomormosást kö­vetően ismét a fogdában gondol­kodhatott el a történteken. Kiraboltak egy postát A rendőrség nyomában van annak a két rablónak, akik hétfőn dél­előtt a kartali postahivatalból el­vitték a kasszában lévő pénz egy részét. Két álarcos férfi állított be a hivatalba, fegyvert szegeztek az alkalmazottakra, s a kasszában lé­vő pénz átadását követelték tőlük. A bankók egy részét magukhoz is vették, majd egy fehér színű La­dával elmenekültek. A rendőrség az elhagyott kocsit azóta megta­lálta Fenyőharaszt közelében. Ha jól tippelt... A 16. játékhéten az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 1 223 205, a hár­masokra 10 616, a kettesekre 707 forintot fizetnek. A hatos lottón a telitalálatos szelvényekre 32 386 749, az öt plusz egy találatosra 8 272 630, az öttalálatosokra 111 792, a né­gyesekre 2805, a hármasokra 640 forintot fizetnek. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill.­ker, Auróra u. 11. Tel.: 303-47381 Fax: 303-4744 http://WWW.observer.hu I TÉVÉNÉZŐ Segítség, akaraterő! Mennyi mindent kell tennie ahhoz egy sérült embernek, hogy egészséges társai teljes értékűnek fogadják el! Két­szer, ha nem háromszor annyit. Ha szerencséje van, ak­kor legalább otthon szeretetteljes, megértő és odafigyelő légkör öleli körbe, olyan, amelyben az ember nem érzi magát elhagyatott szerencsétlennek. A National Geog­raphic este vetítette le egy agyi bénulással született fiú portréfilmjét, akinek életét a kamera tizenkét éven át, igen, tizenkét éven át követte. Két tucat év alatt ez a toló­székhez kötött, élettel telt fiú országnak-világnak bebizo­nyította, hogy többet ér el, mint egészséges társai. Az akaraterő élő példája Dán, aki makacs következetesség­gel harcolt azért, hogy felszínre bányászhassa mindazt, ami benne lakik. Meg akarta mutatni, hogy a tolószékben ülő megtört testben nagyon is ép és gazdag lélek lakik, olyan, amely képes arra, hogy szeretettel, érzelmi több­lettel és valódi művészettel ajándékozza meg embertár­sait. Hiszen az esetek többségében mi, egészségesek még arra sem vagyunk képesek, hogy meglássuk az utcán sé­rült társainkat. És akkor még egyáltalán nem beszéltem a segítségről. Majd ha ráérnek, nézzenek körbe, vajon melyik magyar város van úgy megcsinálva, hogy abban sérült embertársaink is élhetnek? Bóka B. László Tisztelt Ingyenesen hívható zöld­számunkon is állunk rendel­kezésükre minden, előfize­téssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80-200-502-es zöldszá­mon, vagy a normál díjas 352-0662-es telefonszámon várják munkatársaink. ("Mobilkészülékről nem hívható)

Next