Népszava, 2001. augusztus (129. évfolyam, 178-203. sz.)

2001-08-21 / 194. szám

népszava____________________________________________________________KITÜNTETÉSEK___________________________________________2001. augusztus 21., kedd 13 alkalmából kitüntetéseket adtak át dr. Erdmann Gyula, a Békés Me­gyei Levéltár igazgatója, dr. Király István Szabolcs, a So­mogy Megyei Múzeumi Igazgató­ság igazgatója, dr. B. Kovács István, a rimaszom­bati Gömöri Múzeum néprajzos­régész muzeológusa, Kónya Ádám, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nyugal­mazott igazgatója, Vajda Erik nyugalmazott könyv­táros SZINNYEI JÓZSEF-díjat kapott: Cserey Lászlóné dr., a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár nyugalmazott igazga­tója, Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Megyei Könyvtár igazgatója, dr. Rozsondai Mariann, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára osztályvezetője, dr. Suppné dr. Tarnay Györgyi, a Debreceni Egyetem Matematikai és Informatikai Intézet adjunktusa, dr. Szabó Imréné, a győri Kisfa­ludy Károly Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese, Varga Róbert, a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. WLASSICS GYULA-díjat kapott: Beleznai Györgyné, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola pedagógusa, Bencsikné Kucska Zsuzsa, a Teréz­városi Gyerekkönyvtár könyvtár­­vezetője, Csorbáné Dakos Rózsa, a kapos­vári Városi Művelődési Központ igazgatóhelyettese, Dér Miklósáé, a szekszárdi Városi Mentálhigiénés Egyesület titkára, Dömök József, a letenyei Fáklya Művelődési Ház igazgatója, Gazda József, a kovásznai Líceum nyugalmazott magyar szakos ta­nára, Horváth László Árpád, a Somogy Megyei Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat elnöke, Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kölcsey Fe­renc Közművelődési Tanácsadó és Szolgáltató Intézet etnográfusa, Imre Károly, a Bács-Kiskun Me­gyei Önkormányzat Pedagógiai és Közművelődési Intézete igaz­gatója, Józsa Kálmánna, a nagyrábéi Kos­suth Lajos Művelődési Ház intéz­ményvezetője, Kerékgyártó István, a Magyar Művelődési Intézet tudományos főmunkatársa, dr. Kötő József kolozsvári nyugal­mazott színháztörténész, Kurdics Valéria, a szentendrei Du­­naparti Művelődési Ház tanácsosa, Mizsákné Bodnár Zsuzsanna, a zempléni Kossuth Lajos Művelő­dési Központ Tourinform Iroda szakmai igazgatóhelyettese, dr. Simoncsics János, a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója, Szekeres János, az adácsi József Attila Művelődési Ház igazga­tója, dr. Tar Károly­né, a debreceni Új­kerti Közösségi Ház igazgatója, Tóthné Klagyivik Ágnes, a letkési Művelődési Ház intézményveze­tője, Varga Edit, az Általános Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Szö­vetsége tanácsosa, Vidnyánszky Éva, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiója vezető­je, nyugalmazott pedagógus. A nemzeti kulturális örökség mi­nisztere nyugdíjba vonulása alkal­mából Miniszteri dicséretben részesült: dr. Csipka Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály ügyke­zelője. A minisztérium köztisztviselője­­ként végzett kiemelkedő munkájáért Miniszteri elismerésben részesült: Domokos Mátyás, az Egyházi Kapcsolatok Helyettes Államtit­kárság főmunkatársa, Böhm Ágnes, a Miniszteri Kabinet főmunkatársa, Holpert Ágnes, a Közgyűjteményi Főosztály szakreferense, Elekes Botond, a Nemzeti és Etni­kai Ügyek főosztályvezetője, Kőhalmi Andrea, a sajtóiroda fő­osztályvezetője, Patakyné Mátyás Éva, a Művészeti és Nemzetközi Kapcsolatok Helyet­tes Államtitkárság főmunkatársa, dr. Puza Erzsébet, a Beruházási és Vagyonkezelési Főosztály főosz­tályvezető-helyettese, dr. Sámuel Balázs, a Jogi Főosztály vezetője, dr. Steiger Jusztina, a Közigazgatá­si Államtitkárság titkárságvezetője, Sudár Kornélia, a Levéltári Osz­tály referense, Thomas Miklósné, a Gazdasági Helyettes Államtitkárság titkárság­­vezetője, Welle István, a Biztonságszervezé­si osztály főmunkatársa. A Magyar Köztársaság elnökétől az oktatási miniszter előterjesz­tésére 2001. augusztus 20-a al­kalmából, kimagasló szakmai munkája elismeréseként MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT­et kapott: Balogh Béla, a miskolci Berze­­viczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója, dr. Barna Domokosné nyugalma­zott tanító, Bihari Péter, a kispesti Berzse­nyi Dániel Általános Iskola igaz­gatója, Brieber János, a Magyar Tánc­­művészeti Főiskola főiskolai ad­junktusa, dr. Cseh Edit, az ELTE Növénytani Tanszéke egyetemi docense, dr. Csépe György, a gyöngyösi József Attila Kollégium vezetője, Csongor Attila, a kecskeméti Né­meth László Gimnázium és Szak­­középiskola tanára, dr. Csőregh Éva, a Magyar Rajz­tanárok Országos Egyesülete el­nöke, a neveléstudomány kandi­dátusa, Dosztányi Imre, a Természet- BÚVÁR magazin kiadója, főszer­kesztője, Frittmann József, a bócsai Boróka Általános Művelődési Központ címzetes igazgatója, Fuschné Hattinger Zsuzsanna, a váci Karacs Teréz Kollégium igaz­gatója, Kovács Andrásné, a berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Kovács Mária Ottilia, a hetesi Somssich Imre Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Kozák Lajos, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tanára, Krakkó Endréné, az egri József Attila Középiskolai Leánykollé­gium igazgatóhelyettese, Dr. Lukácskó Zsolt, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara főigazgatója, Pilhoffer Ferenc, a budapesti Peda­gógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója, Rétlaki László, a novajidrányi Általános Iskola nyugalmazott tanára, Sótonyi László, a csurgói Eötvös József Általános Iskola tanára, Szabó Lajos, a lakiteleki Általános Iskola és Zeneiskola nyugalmazott tanára, Dr. Szaszkó Lászlóné, a Budavári Általános Iskola igazgatója, Szerdahelyi Andor, a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nyu­galmazott tanára, Tóth Egon, a budapesti XIV. ke­rületi Cinkotai utcai Óvoda, Álta­lános Iskola és Diákotthon igaz­gatója, Dr. Habil Vizdák Károly, a Tesse­­dik Sámuel Főiskola főigazgató­­helyettesének, a mezőgazdasági tu­domány kandidátusa MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT­et kapott: Ádám Sándor, a tatai Eötvös József Gimnázium nyugalmazott tanára, Dr. Békési Istvánné dr. Horváth Irén, a budapesti Fényes Elek Köz­­gazdasági Szakközépiskola és Gépíró, Gyorsíró Szakiskola mun­kaközösség-vezetőj­e, Fogarasi Mihály, az MTK ökölví­vója, vezetőedző, Göbölös Sándor, a leányfalui Mó­ricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Gyurkovics Katalin, a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Középiskola Kollégiuma vezetője, Hepp Imréné, a nyírteleki Herman Ottó Általános Iskola igazgató­­helyettese, Knappné Németh Erika, a siófoki Perczel Mór Gimnázium és Infor­matikai Szakközépiskola igazgató­­helyettese, Konczili Vendel, a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, Dr. Lipka Sándorné, a herceghalmi Általános Iskola és Óvoda tanítója, dr. Németh Józsefné, a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese, Pintér Ferenc László, a szentgott­hárdi Vörösmarty Mihály Gimná­zium és Kollégium tanára, Dr. Ságody Jánosné, a budapesti Dugonics András Iskola és Gimná­zium tanára, Sándor Szilveszterné, a csurgói Eötvös József Általános Iskola gyógypedagógusa, Silye Lászlóné, a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola címzetes igazgatója, Soltész István, a tatai Városi Ze­neiskola zenetanára, hegedű­­művész, Tóth Ferenc, a megyaszói Mészá­ros Lőrinc Körzeti Általános Isko­la igazgatója, Vargáné Sőrés Ilona, a hajdúhad­házi Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola munkaközösség­vezetője. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT­et kapott: Gál Pálné, a budapesti Öveges Jó­zsef Szakközépiskola, Szakmun­kásképző és Gimnázium iskolatit­kára, Gerőházi Józsefné, a budapesti Fekete István Általános Iskola ta­nára, Mátyus Lajosné, a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános és Művé­szeti Alapiskola tanára, Sobor Sándorné, a budapesti Né­met Tagozatos és Német Nemzeti­ségi Általános Iskola tanára, ide­gen nyelvi szaktanácsadó, Szalaváriné Somlyai Klára, a pécsi Kertváros Utcai Általános Iskola tanára, Szarka András, a budapesti Káldor Miklós Közgazdasági Szakkollé­gium karbantartó-gondnoka, Szanyi Gabriella, a szentistváni ál­talános iskola tanítója. A Magyar Köztársaság oktatási minisztere, Pálinkás József az oktatás érdekében kiemelkedő munkát végző, minisztériumi és intézményi dolgozók részére adott át elismeréseket. TREFORT ÁGOSTON-DÍJAT kapott: Adorjánné Dr. Magasitz Erzsébet, az Országos Közoktatási Értékelé­si és Vizsgaközpont főigazgató-he­lyettese, Balogh Józsefné, a tápiószelei Te­rületi Óvoda gazdasági vezetője, Brassói Sándor, az Oktatási Mi­nisztérium Közoktatás-fejlesztési és Értékelési Főosztálya helyettes vezetője, Erdei Péter, a Kodály Zoltán Zene­­pedagógiai Intézet főigazgatója, Gergely Árpádné dr., az Oktatási Minisztérium Tanügyigazgatási Főosztálya vezető-főtanácsosa, Harmati István, a Nemzeti Szak­képzési Intézet vezető szaktanács­­adója, Dr. Igaz Sarolta, a Kiss Árpád Or­szágos Közoktatási Szolgáltató In­tézmény főigazgatója, Menner Ákos, a Pedagógus-To­­vábbképzési-Módszertani Infor­mációs Központ ügyvezető igaz­gatója, Dr. Mészáros Gábor, a Magyar Ek­vivalencia és Információs Központ főosztályvezetője, Módláné Görgényi Ildikó, a Nem­zeti Szakképzési Intézet főigazga­tó-helyettese, Rácz Lászlóné, az Oktatási Minisz­térium Jogi és Kodifikációs Főosz­tály titkárnője, Dr. Réffy József, az Oktatási Mi­nisztérium Felsőoktatási Főosztá­lya vezetője, Dr. Sárkány Eszter, a Magyar- Francia Ifjúsági Alapítvány igaz­gatója, Sófalvi Bertalanná, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági ügyvezetője, Szimon Istvánná, a Professzorok Háza gazdasági igazgatója. Kimagasló színvonalú köztiszt­viselői munkájáért Miniszteri elismerést kapott: Boros Béla, a Miniszteri Kabinet főosztályvezető-helyettese, a Par­lamenti Csoport vezetője, Csépe Krisztina, a Miniszteri Ka­binet főosztályvezető-helyettese, a Sajtóiroda vezetője, Hegyi György, a Személyi és Köz­­szolgálati Főosztály vezetője, Horváth Tibor Ferenc, az Ellenőr­zési Főosztály helyettes vezetője, Jakab Péter, a Nemzetközi Együtt­működési és Fejlesztési Főosztály osztályvezetője, Koncz Pál, a Kutatás-fejlesztési Nemzetközi Főosztály helyettes vezetője, Majorosné Papinot Tünde, az Ok­tatási Jogok Miniszteri Biztosa Hi­vatala előadója, Mátay Gáborné dr., az Államtitká­ri Hivatal Igazgatási Osztálya nyu­galmazott szak­főtanácsosa, Nagy Györgyi Mária, a Közokta­tás-fejlesztési és Értékelési Főosz­tály vezető-főtanácsosa, Dr. Peredy Zoltán, a Tudományos és Technológiapolitikai Kollégium Titkársága főtanácsosa, Soós Gyuláné, a Tanügyigazgatási Főosztály főmunkatársa, Szana Miklós, a Tanügyigazgatási Főosztály helyettes vezetője, Dr. Szép Ivánná, a Magyar Ekviva­lencia és Információs Központ fő­munkatársa, Szígyártó Gyöngyi, a Felnőttképzé­si Főosztály vezető-főtanácsosa, Wieland Artur, a Kiemelt Techno­lógiák Főosztálya vezető-főtaná­csosa, Zimányné Szabó Edit, a Költségve­tési Főosztály főtanácsosa. Deutsch Tamás ifjúsági és sport­­miniszter kitüntetéseket és elis­merő okleveleket adott át a sport-, az ifjúság- és a kábítószer­­ügy területein kimagasló ered­­ű. Balázs Béla felvétele ményt nyújtó személyeknek, szervezeteknek. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT­et kapott: a Kispál és a Borz együttes; tagjai: Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András, Tóth Zoltán BAY BÉLA-díjat kapott: Dosek Lajosné, Kállai Ervin, edzők, dr. Ormai László vezetőedző, Szőts Bertalan vívó mesteredző. CSIK FERENC-díjat kapott Balczó András olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina olimpiai baj­nok. SZENT IMRE-díjat kapott: Bálint Ágnes író (a díjat az író lá­nya vette át). ASCHNER LIPÓT-díjat kapott: Westel Mobil Távközlési Rt. ELIGE VITAM-díjat kapott Drog-Stop Egyesület. ESZTERHÁZY MIKSA-díjat kapott: dr. Aján Tamás, az Európai Súly­emelő Szövetség alapítója, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság tagja (A díjat később veszi át.) Bonn Ottó nemzetközi hírű sport­­szakember, dr. Nádori László, a Magyar Sport­­szövetség elnöke. KABAY JÁNOS-díjat kapott: dr. Rácz József kábítószerügyi szakember KEMÉNY FERENC-díjat kapott Benczúr Miklósné, az ELTE tanára KEREZSI ENDRE-díjat kapott: dr. Istvánffy Csaba, a Magyar Tanárok Országos Egyesületének elnöke és Ónody Szabolcs sportszak­ember. MIKKAMAKKA-díjat kapott: Gergely István, a kallódó fiatalok, árva gyerekek megsegítője (A dí­jat Gergely István képviselője vette át.) MINARIK ENDRE-díjat kapott: a Magyar Kajak-Kenu válogatott, a Magyar Speciális Olimpia Szö­vetség (A díjat dr. Baráth Etele és Wisinger János elnökök vették át.) PÁL UTCAI FIÚK-díjat kapott Hajdú You Do Ifúsági Egyesület. (A kitüntetést Borsi Csaba elnök vette át.) EZÜST TOLL-díjat kapott: Hegyi Iván, a Népszabadság sport­rovatának munkatársa, Indri Gyula rádiós és tévés szer­kesztő, a Nemzeti Sport szerkesztősége, Nyitrai Katalin, az MTV munka­társa, Szölösi György, a Nemzeti Sport­újság labdarúgórovatának munka­társa. A Települési Önkormányzat a Jövőért Miniszteri díjat sportkategóriában Debrecen és Ti­­szaújváros önkormányzata, ifjúsági kategóriában Kőszeg város önkormányzata és kábítószerügyi kategóriában Mo­sonmagyaróvár önkormányzatá­nak polgármesterei vehették át. Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült: Bessenyei Péter hivatásos pilóta, berepülőpilóta, Demetrovics Zsolt pszichológus, kutató szakember, Dr. Dévai Margit drogmegelőzési szakember, Ditzendy Károly Arisztid informa­tikai szakember, Dózsa György, a Nyírbátori Szár­nyas Sárkány Kulturális Vállalko­zás képviselője, Fábián László, a Médiasprint Kft. vezetője, Galambos Zsolt női kosárlabda­edző, (távollétében Angyal József­­né egyesületi elnök vette át a díjat), Georges Baal, a pszichológiai tu­dományok doktora Halász Judit színész, énekesnő, Háy Éva drogprevenciós szak­ember, Helesfai Katalin, a vakok iskolája igazgatója, dr. Jánosik Judit addiktológus­­pszichológus orvos, Kemény Ferenc vízilabda-mester­edző (külföldi távolléte miatt a dí­jat nem tudta átvenni), Rogán Mihály, a Közös Erővel Fo­gyatékosok és Társaik Sportegye­sület elnöke, Kolibri Színház, Kozma Dávid, a www.drog.net in­ternetes honlap működtetője, Kökény Beatrix olimpiai bajnok, Kun Zoltán, a Magyar Szervátül­tetettek Szövetségének egykori sportvezetője (posztumusz) (a díjat a fia vette át), Levente Péter televíziós és rádió­műsorok munkatársa (a díjátadá­son nem jelent meg), Mátyás Károly, az erdélyi Jegenye község plébánosa, a Megszállottak Klubja, Mészöly Kálmán sportvezető, dr. Móna István olimpiai bajnok Olaszy Csaba, a droghasználók segítése és érdekvédelme elismeré­seként, Orendi Mihály, a Debrecen Városi Sportcentrum igazgatója, a Labdarúgó Orvosválogatott, dr. Petrekanits Máté sportorvos, Rácz Sándor, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szak­képző, Speciális Iskola és Kollé­gium igazgatója, Rákay Philip, a VIVA+ Televízió műsorvezetője, Répási László Nógrád megyei sportigazgató, Rök Samu testnevelőtanár, edző, Schobert Norbert edző, Szűcs Zoltán, a Debreceni Siketek Labdarúgó Klubjának elnöke, Telek Ervin addiktológus szak­ember, Tóth István, az Alba Volán Rt. ve­zérigazgatója, a Magyar Öttusa Szakszövetség elnökségi tagja, Tyutyankov Ivanov Plámen, gyer­mek- és ifjúsági programok szpon­zora, dr. Vámos Péter a magyarországi kábítószerprogramok fejlesztésé­ben nyújtott segítségéért (a díjat külföldi tartózkodása miatt nem tudta átvenni), dr. Zacher Gábor orvos és az MTV Zanzibar tv-műsor. Emlékezetes szerepformálásaiért, rendkívüli sokoldalú, gazdag művészi életútja elimeréseként vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét Schubert Éva színművész, Érdemes Művész

Next