Népszava, 2001. december (129. évfolyam, 280-303. sz.)

2001-12-01 / 280. szám

2 2001. DECEMBER 1., SZOMBAT BELFÖLD RÖVIDEN Ügyészség előtt a kazettaügy iratai_____ Egy hónap múlva elkészülhet a vádirat kazettaügyben, a nyo­mozás iratai ugyanis már a Fő­városi Főügyészségen vannak - értesült lapunk. Torgyán Attilá­val szemben megszüntette a rendőrség a nyomozást, mivel nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt ő követte el. Befolyással üzérkedés miatt vi­szont felességre vonást kezde­ményez a nyomozóhatóság min­dazokkal szemben, akik részt­vevői voltak annak a megbeszé­lésnek, amelyen az egykori föld­művelésügyi miniszter fiának szánt hárommillió forint kenő­pénz célba juttatásáról egyez­tettek. Információink szerint Benczéné dr. Tóth Judit elismer­te, hogy átvette a pénzt, ám el­mondása szerint azt nem adta tovább Torgyán Attilának, így a kisgazda pártelnök fia ellen a vádemelési javaslathoz már nincs elég bizonyítéka a nyomo­zóknak. Boros Imrét az MDF indítja Boros Imre tárca nélküli minisz­tert az MDF Zala megyei vá­lasztmánya legutóbbi ülésén képviselőjelöltté választotta, így a miniszter a zalaszentgróti vá­lasztókerületben indul a Fidesz- MDF közös jelöltjeként. Boros a döntést úgy értékelte, hogy az egyéni mandátumok elnyerése garancia a nemzeti-polgári erők sikeres választási szerepléséhez, ezért az egységes fellépés min­den más szempontnál fonto­sabb. A politikus három évvel ezelőtt ebben a körzetben szer­zett mandátumot. Halász János lehet az új államtitkár___ Halász János országgyűlési kép­viselő, a Fidesz-frakció szóvi­vője lehet Várhegyi Attila utód­ja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai ál­lamtitkári posztján. Borókai Gá­bor kormányszóvivő nem erősí­tette meg a hírt, kijelentve: az utódlásról még nem született döntés. Emlékeztetett arra, hogy Várhegyi november végével tá­vozott a tárcától. A képviselőséget választják Ifj. Hegedűs: besúgók döntöttek az Összeférhetetlenségről A református zsinat által hozott összeférhetetlenségi javaslatok három parlamenti képviselőt érintenek. Közülük ifj. Hegedűs Ló­ránt MIÉP-es képviselő nem tartja törvényesnek a zsinat határo­zatait. Szászfalvi László (MDF) és Hörcsik Richárd (Fidesz), akik jelenleg nem gyakorló lelkészek, készek elfogadni azokat. Simon Zoltán NÉPSZAVA Vitatom, hogy a lelkészi tevé­kenység szüneteltetése a képvi­selőség idejére jogszerű döntés volt - nyilatkozta lapunknak ifj. Hegedűs Lóránt. A képviselő ezt azzal indokolta, hogy a Duna­­melléki Egyházkerület még a zsi­nat előtt úgy határozott: az össze­férhetetlenség kér­désében átvilágítat­­lan zsinat nem dönt­het, különben az Al­kotmánybírósághoz fordulnak. Szerinte olyan emberek dön­töttek most, akik korábban besúgók voltak, embe­rek sorsáról ítéltek. Úgy vélte azonban, meg kell várnia, ho­gyan foglal állást egyházkerülete a zsinat döntéséről. A maga részéről indulni kíván a 2002-es parlamenti választáso­kon, de előtte egyeztet szolgálati helye presbitériumával. Ezt 1998-ban is megtette, akkor a presbitérium úgy döntött, lelkészi hivatását megtartva parlamenti képviselőséget vállalhat. A MIÉP- es honatya hangsúlyozta: a zsinat döntése értelmében a lelkészi jel­leg megmarad, így ha szünetelte­ti is a lelkészséget, felkérésre kész a jövőben is szolgálatot vál­lalni. A párttagság azonban az alapvető személyiségi jogokhoz tartozik, ezért a zsinat határoza­ta valószínűleg alkotmánysértő, de a pontos jogi vonatkozásokat még meg kell vizsgálni - tette hozzá. A zsinaton történt elítélése miatt várhatóan egyházi bíróság­hoz fordul, mert nem ismertet­­hette álláspontját. Ismert, hogy a református egyház zsinata csütörtökön úgy döntött: lelkész nem lehet parla­menti képviselő és politikai párt tagja sem. Ha mégis képviselőséget vállal, erre az időre lelkészi szol­gálata szünetel. A zsinat ifj. He­gedűs politikai szereplésével kü­lön is foglalkozott, amikor hatá­rozatban ítélte el a képviselő új­ságcikkét. A zsinat nemcsak el­ítélte az írást, hanem felkérte a Dunamelléki Egyházkerületet - ennek vezetője Hegedűs Lóránt püspök, a képviselő édesapja -, határolódjon el a cikktől. Szászfalvi László 1994 óta - amikor csurgói polgármesternek választották - szünetelteti lelké­szi szolgálatát. Az MDF-es hon­atya elfogadja a zsinat döntését. A zsinat pontos határozatát még nem ismeri, ám szerinte az csupán egyetlen képviselő ellen irányul. Szászfalvi elmondta, hogy őt mint képviselőt átvilágí­tották és „tisztának találták”. Sze­rinte jó lenne, ha ezt az egyház vezetői is megtennék, hogy pél­dát mutassanak. A képviselő egyébként szerepel a Fidesz- MDF közös listán. Hörcsik Richárd jelenleg egyete­mi tanár, nem szolgáló lelkész. Hörcsik tudomásul veszi a zsinat határozatait, és különösen indo­koltnak tartja a képviselői összefér­hetetlenséget. A párttagság tilalmá­ról a zsinati határozat ismerete nél­kül nem kívánt nyilatkozni. A jövő­ben is képviselőként szeretne tevé­kenykedni, mondta lapunknak. A párttagság alapvető személyiségi jog, ezért a zsinat tilalma alkotmánysértő Jobboldali értelmiségiek felhívásban ítélték el a 168 óra című heti­lap e heti címlapját, az szerintük kimeríti a perverz obszcenitás fo­galmát. Ugyanis „ a címlapon Hegedűs Lóránt református püs­pök előtt térdelő női alak olyan szögben ábrázoltatik, hogy az csak­is egy szexuális aktus képzetét keltheti az olvasóban ”, állapítja meg a felhívás. A többek között Bayer Zsolt, Lovas István és Makovecz Imre által jegyzett szöveg ezért felszólítja „az ép ízlésű embereket, határolódjanak el ettől a sötét és rosszindulatú újságtól”. Politikai támadással vádolja a sajtót a Gallup Intézet NÉPSZAVA-információ Tartja a statisztikailag jelentős előnyét a Fidesz-MDF közös lista az MSZP-vel szemben a Gallup második novemberi mé­rése szerint. A cég a szokásos havi mérések mellett negyed­évenként 1800 fős mintán is vé­gez pártpreferenciás felmérése­ket. A legújabb adatsor szerint a teljes lakosság körében a Fi­desz-MDF támogatottsága 34 százalék, az MSZP listájáé pe­dig 26. A pártot választó biztos szavazók körében is a kormány­pártok listája vezet. 49 százalé­kos támogatottsággal az MSZP 37 százalékával szemben. A Gallup most közzétett adat­sorát eddig szokatlan módon kommentálja is. Eszerint a céget a sajtóban politikai jellegű tá­madások is érték kutatási ered­ményeinek publikálása miatt, s ez szerintük tájékozatlanságból fakadt. A Gallup szerint pártpre­ferenciái vizsgálatait saját finan­szírozásból oldja meg, míg más cégek értékesítik eredményeiket. Szocialista vádirat: addia a kormány a társadalomnak Folytatás az 1. oldalról Növekednek az adóterhek is, így a kormány egy átlagos keresetű munkavállaló zsebéből havi 4 ezer, évi 50 ezer forintot vett ki. A nyugdíjasokat is becsapta a kabinet, jelentette ki Juhász. Az unokája ingyenes diplomájának örülő, jó módban élő nagyma­mát látva a nyugdíjasok tévesen remélték, hogy Orbán Viktor és kormánya az ő életüket is a kampányfilmben látottakhoz te­szi hasonlóvá. A kormány ehe­lyett évi 15 ezer forintot vett el minden nyugdíjastól azzal, hogy 1999-ben a törvényi kötelezett­ségénél 52 milliárd forinttal ala­csonyabb nyugdíjemelést hajtott végre - jelentette ki az MSZP alelnöke. Majd folytatta: a mi­niszterelnök és a kormány va­lótlant állított, amikor arról be­szélt, Magyarországot folyama­tos növekedési pályán tartja, hiszen a beruházások mértéke 1998-hoz képest 12,7-ről 5,9 százalékra csökkent. - Követel­jük, hogy mondják meg, hová tűnt az emberek pénze! - han­goztatta a szocialista honatya. Szili Katalin elnökhelyettes szemfényvesztéssel és felelőt­lenséggel vádolta a kormányt, mert a miniszterelnök korábbi ígéretével ellentétben nem for­dított növekvő forrásokat a gyermekes családok segítésére. Mint mondta, a kormány újra­osztotta a támogatásokat úgy, hogy a szegények még szegé­nyebbek, a gazdagok még gaz­dagabbak lettek. Hangsúlyozta: a magát családbarát kormány­nak nevező Orbán-kormány a többlettámogatást kizárólag a magasabb jövedelemmel rendel­kező családok számára biztosít­ja, a létminimumon élőktől pe­dig „az esélyt és a reményt is el­veszi”. Számításaik szerint az utóbbi években 13 százalékkal nőtt a gyermekszegénység, emellett rohamosan nőtt a beteg emberek gyógyszerkiadása, s az ápolónők, asszisztensek bére alig magasabb a minimálbérnél. A számok is mutatják: „az egészségügy sokkal mélyebb válságban van”, mint amilyen­ről a kormány beszél. Megje­gyezte: az egészségügyi beruhá­zások reálértéke három év alatt 14 százalékkal csökkent, így nemcsak a fejlesztésekre, de műszerpótlásra sincs pénz. Szili Katalin egy dakota közmondás­sal zárta mondandóját: „ami az egyik embernek édes álom, az a másiknak hangos horkolás”. A Széchenyi-terv nem Bokros-csomag Az MSZP vádiratára több kormánypárti vezető is reagált. Har­­rach Péter és Rogán Antal mellett Varga Mihály pénzügyminisz­ter úgy vélekedett, hogy az MSZP videokonferenciája elsősor­ban azoknak a munkáját becsüli le, akik az elmúlt években ke­ményen dolgoztak, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó államok között megbecsült ország legyen. Kifejtette: az elmúlt három évben a kormány jelentős kedvezmé­nyeket nyújtott a családoknak és a vállalkozásoknak, a pénzrom­lás mértéke az elmúlt három évben folyamatosan csökkent és ez év októberére az egy évre visszatekintő infláció 7,6 százalékra mérséklődött. A pénzügyminiszter szerint megvan a remény arra, hogy jövő­re az éves infláció 5-6 százalék lesz. Hangoztatta: „az emberek ma már meg tudják különböztetni azt, mi az eltérés a Bokros­csomag és a Széchenyi-terv között.” A pénzügyminiszter azt is cáfolta, hogy a kormány nem törődne a nyugdíjasokkal. Idén összességében már háromszor volt nyugdíjemelés, ennek révén idén 180 milliárd forinttal, jövőre pedig újabb 180 milliárd fo­rinttal több pénz jut a nyugdíjasoknak. NÉPSZAVA Az ÁSZ kisebb hibákat talált az MSZP gazdálkodásában Patay Gábor NÉPSZAVA Több mint nyolcmillió forinttal csökken az MSZP jövő évi költ­ségvetési támogatása, mert a szo­cialisták Győr-Moson-Sopron megyei szervezete 1999 és 2000 folyamán olyan ingatlant adtak bérbe, amely nem volt a szocia­lista párt tulajdona. Az Állami Számvevőszék a párt elmúlt két­évi gazdálkodásáról szóló, most közzétett jelentésében megálla­pítja, hogy a megyei szervezet két év alatt összesen négymillió-száz­­hatvanezer forintos bevételre tett szert, ezért a párttörvény értelmé­ben ennek duplájával kell csök­kenteni az MSZP következő évi költségvetési támogatását. Az ÁSZ szerint a szocialisták jogta­lanul használták az ingatlant, jól­lehet a székházak hasznosításá­nak rendezéséről szóló törvény életbelépését követően a párt el­vesztette az épületei jelentős ré­szének ingyenes használati jogát. Az ÁSZ ezt a kifogását azzal is alátámasztotta, hogy az önkor­mányzatok egy része is megszün­tette az ingyenesen átengedett bérleményeire szóló szerződése­ket. A számvevők már többször ismertetett álláspontja továbbra is az, hogy a politikai szervezetek csak a törvényben megengedett módon juthatnak a központi költ­ségvetés támogatásához mindad­dig, ameddig nem módosítják a jogszabályt. Az ÁSZ megállapí­totta még, hogy a párt Pest me­gyei szervezetét kivéve, ahol a pénztárbizonylatok egy részénél alaki hiányosságok mutatkoztak, rendben találták az MSZP bi­zonylati rendjét. Hírességek pártszínekben NÉPSZAVA-információ Az utóbbi hetek hírei azt jelzik, hogy több párt is igyekszik olyan személyiségeket indítani, akik nem a politikai életben sze­reztek nevet maguknak. Ilyen­nek számít az MSZP által meg­nevezett Doszpot Péter ex­sztár­rendőr, illetve Vári Gyula világ­hírű pilóta. A legújabb hírek pe­dig arról szólnak, hogy Kovács István profi ökölvívó a Fidesz színeiben mérettetné meg ma­gát. A népszerű boxoló nem cá­folta az értesülést, bár hozzátet­te, nem elsősorban a sportban vállalna szerepet. Lapunk korábbi információja szerint az SZDSZ Veér Andrást, az ismert pszichiátert indítja majd a választásokon. Úgy tud­juk, Veért már az MSZP is biz­tosította támogatásáról, ám erről konkrét megállapodás nem szü­letett még. A pszichiáter vala­melyik budai kerületben méret­heti meg magát. Nők sárga sállal a változásért Sárga sálat kötöttek nyakukba a kormány ellen tiltakozó nők. Az MSZP szervezésében demonstráló hölgyek a kormányváltást tűzték ki célul. Képünkön Lendvai Ildikó szocialista képviselő köti nyakába a változás jel­képét Demecs Zsolt felvétele Formálhod kompromisszum az alkotmány módosításáról Folytatás az 1. oldalról Ezzel szemben a magyar katonák külföldön történő bevetéséről az Országgyűlés lenne köteles azonnal, haladéktalanul tárgyal­ni. A külügyminiszter tájékozta­tójából kiderült, hogy a minél gyorsabb határozathozatal érde­kében nem érvényesülne az a je­lenlegi szabály, miszerint a ház­szabálytól való eltérést a képvi­selők négyötödének kell elfogad­nia. Martonyi János hangsúlyoz­ta: a kollektív védelem teljesíté­séről van szó, éppen ezért az al­kotmányban biztosítani kell, hogy hazánk eleget tudjon tenni NATO-tagságából eredő nem­zetközi jogi kötelezettségének. Hozzátette: amennyiben nem kö­vetkeznek be a szeptember 11-i események, úgy a szövetség fel sem figyel a magyar alkotmány hiányosságára, azt követően azonban joggal várja hazánktól annak korrigálását. A külügymi­niszter azt is egyértelművé tette, hogy a kormány csak abban az esetben tudja támogatni a szocia­lista javaslatot, amennyiben ők is elfogadják a kormányét. Az egyeztetés legnagyobb eredményének azt nevezte Pokor­­ni Zoltán, hogy a pártokban meg­van a közös akarat az alkotmány módosítására. A Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy a módosítás nem várhat a következő parla­ment megalakulásáig, hiszen ezt a NATO főtitkára is sürgősnek ítél­te. A Fidesz a szövetségeseket ért támadásokat ugyanolyan súlyú­nak ítéli, mint a bennünket érőket, így álláspontjuk szerint a magyar katonák gyors külföldi bevethető­ségét is haladéktalanul meg kell oldani. Kompromisszus megol­dásként követhetőnek nevezte a német módszert. Azt, hogy a kül­földi bevetésről a parlament azon­nal határoz, míg a külföldi kato­nák Magyarországra történő be­engedését a kormány engedélye­zi. Pokorni nem tartja kizártnak, hogy egy ilyen tartalmú módosí­tás még ebben a ciklusban meg­szülessen. Ennek érdekében vár­hatóan kedden vagy szerdán a Fi­desz egyeztet az MSZP-vel. Csak abban sikerült a pártok­nak egyetérteni, hogy nem érte­nek egyet - jelentette ki Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke. Ma a kormány máshogy képzeli a csapatmozgások engedélyezé­sét, mint a parlamenti ellenzék - tette hozzá Juhász. A politikus szerint abban nincs vita a politi­kai erők között, hogy szükséges a washingtoni szerződés 5. cik­kelyének korrekt és gyors életbe léptetését biztosító alkotmány­­módosítás. Mint elmondta, a megbeszélésen felmerült komp­romisszumos javaslatot frakció­ja fontolóra veszi majd és nem kizárt annak támogatása.

Next