Népszava, 2002. március (130. évfolyam, 51–75. sz.)
2002-03-26 / 71. szám
12 2002. MÁRCIUS 26., KEDD KULTÚRA Szórakoztató és érdekes játék Beszélgetés Virág Judittal a Mű-Terem Galéria jubileumi árverése előtt Ma délután 17 órakor nyílik meg a Mű- Terem Galériában az aukciósház április 5-i, tavaszi árverésének anyagát bemutató kiállítás. És mivel a galériának ez lesz éppen a tizedik árverése, hát a szokásosnál is válogatottabb anyaggal és több különlegességgel is készülnek rá. Ebből az alkalomból beszélgettünk a galéria vezetőjével, Virág Judittal. Martos Gábor írása a NÉPSZAVÁNAK - Emlékszik, hogy mi volt az első műtárgy, amit elárverezett? - Az első, amit először önállóan árvereztem, az a Kádár János hagyatéki árverésen lévő majdnem ezer tárgy egyike volt. De hogy ott mi volt a legelső tétel, arra már nem emlékszem. - És a saját galériájában mi volt az első? - 1998. október 5-én az első Mű-Terem árverés első tétele Kmetty János Csendélete volt 160 ezer forintos kikiáltási áron. - Azt is tudja, hogy mennyiért ment el? - 380 ezerre emlékszem... - Azóta eltelt négy év. Hogy látja, hogyan változott ez alatt az idő alatt a magyar műtárgypiac? - Én tizennegyedik éve vagyok ezen a piacon, de éppen ez az elmúlt négy év volt az, amikor igazán felforrósodott a hangulat és az árak az égbe szöktek. - És mit gondol, hogyan fog ez a piac változni a jövőben? - Én 2001-et tekintem annak az évnek, amikor nagyjából beállt a piac. Az biztosnak látszik, hogy a minőségi darabok árai még mindig emelkednek, míg a közepes minőségű darabok esetében, ha stagnálásról nem is beszélhetünk, de nyilvánvalóan nem olyan látványos az emelkedés. De az olyan ütemű áremelkedés, ami az elmúlt három-négy évben volt, nyilván nem tartható tovább. Természetesen kivételek, kiugróan magas árak mindig vannak és lesznek. - Ugyanakkor a külföldi aukciós árakkal összehasonlítva a magyar árak még mindig nagyon alacsonynak tűnnek. - Hát az attól függ, hogy mit hasonlítunk... Mert ha például azt vesszük, hogy egy Munkácsy szalonzsáner. 200 ezer dollárért kel el egy külföldi aukción, akkor azt mondhatjuk, hogy az gyakorlatilag ugyanolyan ár, mint a magyarországiak. Vannak olyan kiemelkedő és kivételes festőink - Munkácsy, Rippl-Rónai, Benczúr -, akiknek a képei szerintem világpiaci áron kelnek el külföldön. És a magyar piacon sem állítanám ugyanezeknek a festőknek az árairól - és itt még nyugodtan hozzájuk sorolhatom mondjuk Kmettyt, Czigány Dezsőt, Vaszaryt, Aba-Novákot, Patkót vagy a XIX. századból Paál Lászlót vagy Markát —, hogy jóval alacsonyabbak lennének, mint ha a világpiacra kerülnének, hiszen ezek tíz-húsz-harminc milliós képek. De valóban van egy másik oldala is a piacnak, a kevésbé ismert nevű alkotók ugyan igazán kitűnő minőségű festményei, amelyeket itthon valóban olcsóbban lehet megvenni, mint külföldön. Nem véletlen, hogy a külföldi gyűjtők idejönnek, és itt vásárolnak. - Ön mit érez olyankor, amikor leüt egy értékes magyar festményt, és pontosan tudja, hogy aki megvette, az külföldi, és ki fogja vinni a képet az országból? - Én ezen egyáltalán nem sajnálkozom, sőt. Miért baj az, hogyha a világ megismeri a magyar festészetet, ha a világ megtudja, hogy a magyar festészet ugyanolyan kiemelkedő, világszínvonalú műveket tudott létrehozni, mint bárhol Európában bármelyik világhírű festő? Miért baj az, hogyha Rippl-Rónainak egy 1910 körüli „kukoricás” képe mondjuk egy New York-i aukción több tízmillió forintért kel el? Szerintem ezzel a magyar festészet csak nyer: a világ megismeri és elismeri, végre arra a helyre kerül, ami mindig is megillette volna. - A Mű-Terem Galéria tavaly fantasztikus rekordárakat ért el. Mire gondolt, amikor november 30-án a Vaszary-csendéletért leütötte a 60 milliót? Nem fogja elhinni, de arra gondoltam, hogy hagyják már abba a licitálást. Legszívesebben leszóltam volna a pulpitusról, hogy „Uraim, eddig és ne tovább!” Az nagyon feszített ár volt. Persze nem azt mondom, hogy a kép nem kiemelkedő kvalitású. A vevő - aki nem magyar állampolgár - telefonon követte a licitet, és mivel én elég közel állok a telefonokhoz, hallottam, hogy mekkorát sikoltott az örömtől, amikor övé lett a kép. Tényleg nagyon jó helyre került a kép, igen, egy olyan gyűjteménybe, ahonnan biztos, hogy jó ideig nem fog kimozdulni, és ahol nagyon nagy becsben fogják tartani. - És önnek ilyenkor nem fáj, hogy ezt a csodás képet most „el kell engednie", hiszen az alatt az idő alatt, amíg dolgozott vele, nyilván nagyon sok személyes köze lett hozzá? - Nagyon sok olyan kép van valóban, amelyekhez erősen kötődöm, de azt nem mondanám, hogy az, hogy ezeket valaki megveszi, fájdalommal töltene el. Nem. Maga az aukció már amúgy is inkább játék, egy pszichikai játék. Nagyon megterhelő, de nagyon szórakoztató és érdekes játék. —Azt mondja, megterhelő. Akkor meddig lehet ezt csinálni? - Addig lehet csinálni, amíg az ember fizikailag és pszichikailag bírja. Én ugyan még nem érzem azt, hogy abba kellene hagynom, de őszintén szólva nagyon várom már azt az időt. Sokkal nyugodtabban néznék egy-egy aukciós szezon elé, ha nem nekem kellene ott állni a színpadon. Végül is olyankor nagyon nagy a tét: három óra alatt el lehet rontani vagy még jobbá lehet tenni mindazt, amiért az ember előtte fél évet dolgozott. - Színészektől szokták megkérdezni: mi a szerepálmuk? Van olyan műtárgy, amit a legszívesebben kínálna a pulpitusról? - Mondjuk egy Csontváryt szívesen elárvereznék. Az még sosem volt a praxisomban, és gondolom, hogy az akkora érdeklődést váltana ki, ami még eddig nem volt a hazai piacon. És azért az nagyon izgalmas, amikor elkezd emelkedni az ár. Látni, hogy még hányan próbálnak belefolyni a licitálásba, hogy még mindig vannak újabb és újabb érdeklődők... Ezek önmagukban mind kis minidrámák ott a teremben, amiket én látok. Olyankor rettenetesen izgulok én is. És nagyon tudom sajnálni azt, aki veszít. Szerintem nagyon fontos, hogy a magyar festészet bekapcsolódjon a világkereskedelembe Virág Judit és a jubileumi aukció sztárja, Rippl-Rónai József Az Arno partján című műve. A festményért az április 5-i árverésen 24 millió forintról indul majd a licit Isza Ferenc felvétele A magyar aukciókon eddig elért tíz legmagasabb leütési ár Szerző Kép címe Leütési ár Aukciósház Időpont Szinyei Merse Pál Parkban 70 millió Kieselbach 1998. XII. Vaszary János Dinnyés csendélet 60 millió Mű-Terem 2001. XII. Munkácsy Mihály Virágcsendélet 44 millió Mű-Terem 2001. IV. Orbán Dezső Kannás csendélet 42 millió Kieselbach 2000. XII. Szinyei Merse Pál Patak 34 millió Mű-Terem 2001. XII. Munkácsy Mihály Köpülő asszony 34 millió Kieselbach 2001. XII. Paál László Barbizoni táj 32 millió Kieselbach 2001. XII. Kmetty János Csendélet újsággal 30 millió Mű-Terem 2000. IV. Rippl-Rónai József Fiatal nő 28 millió Mű-Terem 1999. IV. Patkó Károly Ádám és Éva 28 millió Blitz 2001. XI. Forrás: Mű-Terem Galéria » i NÉPSZAVA Megoldatlan rejtélyek Kerékgyártó György NÉPSZAVA Az észak-amerikai kultúra egyik legfőbb sajátossága expanzív jellege mellett - tudósok sokasága foglalkozott már ezzel -, hogy, mivel meglehetősen fiatal az ázsiai, a dél-amerikai vagy éppen az európai kultúrához képest, követhetetlen tempóban igyekszik „kitermelni” saját múltját. A törekvés nagyon régi, hogy példát találjunk nem is kell messzire nyúlnunk: elég a középkori gesztákra, krónikákra gondolnunk, amelyek a történelmi események megfelelő szemléletű rögzítésével legalizálták a gesztát megrendelő uralkodó, illetve uralkodóház hatalmát. A történészek tudják jól, az említett iratok mint források ezért kezelendők különös körültekintéssel. A legendagyártásról van szó. És könnyű belátni, az elmúlt több mint két évszázadban egyetlen kultúra sem termelte olyan iramban a saját magáról szóló legendákat, mint az Egyesült Államoké - ebbe a gyártási folyamatba beletartoznak a vadnyugat hősei, a bohém életű, világutazó írók, a felfedezők, a filmcsillagok, az űrhajósok, a rockzenészek és még sok minden. És a rejtélyek. Feltételezhető, az USA-ban sem több „az egy főre eső” rejtélyek száma, mint bárhol a világon, de ez a kultúra - a média működtetésével - fontosnak tartja ezeket minél szélesebb körben ismertté tenni. A rejtély addig izgalmas, amíg megoldatlan. Addig újabb és újabb tanulmány, könyv írható, újabb és újabb film készíthető róla, addig lázban tartja a tudósokat, a sajtót, a politikát és az úgynevezett átlagembert - a közvéleményt. A Palamart Kiadó jóvoltából megint megjelent egy ilyen gyűjtemény Megoldatlan rejtélyek az amerikai történelemben címmel (a szerző Paul Aron). Alcím: Titokzatos eltűnések, megdöbbentő események és rendkívüli felfedezések Amerika öt évszázados történelmében. Az alcím mellett a tartalomjegyzék is sokat sejtető, hiszen olyan témák kerülnek elő a jegyzékben, mint a gettyburgi ütközet, a Maine hadihajó pusztulása, a Lindbergh bébi elrablása, Pearl Harbor, Hirosima, a Kennedy-merénylet, a kenti diáklázadás, Reagen fegyverüzletei és sok egyéb. Szóval csupa-csupa olyan, ami a történelem iránt kevésbé fogékony olvasó számára is ismert, többnyire filmekből, bestsellerekből. A rejtélyeket tárgyaló könyvek olvasáskultúrájához hozzátartozik az az elvárás, hogy a könyv tegyen kísérletet a rejtély megoldására. Az olvasó megnyugvást akar, magyarázatot, az összegabalyodott szálak kibogozását, még ha tudja is, az éppen kezében lévő könyvet már több hasonló előzte meg, és több hasonló követi, amelyek a rejtélyek leglogikusabb megoldását kínálták/fogják kínálni. Paul Áron könyve nem vállalkozik erre. A szerző olvasmányos, népszerűsítő formában - gyakorlatilag sajtónyelven - közli az esetleírásokat, majd több lehetséges megoldást ütköztet. Ezeket konklúzió követi, amelyekben azonban a szerző nem foglal állást - a döntést, az események továbbgondolását az olvasóra bízza. Mindezt megkönnyíti azzal, hogy fejezetenként olvasmánylistát közöl, amely segítségével az olvasó tovább mélyülhet a kutatásban. Tudományos munka esetében ez mindenképpen áldásos, sőt kötelező. Az ilyesfajta, népszerűsítő munka esetében azonban fél siker. Mert aki a kezébe vette a könyvet, azt érzi, amit a cím sugall: hogy a rejtély megoldatlan. Paul Áron: Megoldatlan rejtélyek az amerikai történelemben Palamart Kiadó Animációs filmklub Új évadot kezdett a Varga filmklub, az animációs filmjeivel a világ számtalan országában jelen lévő Varga Stúdió rendezvénye. Ezúttal a Fogadó a Millenárison (Bp. II., Fény utca és Kisrókus utca sarka) ad otthont a minden szerdán 20 órakor kezdődő és ingyen látogatható klubrendezvénynek, amelynek programjában a műfaj ritkán vagy soha nem látott különlegességei is szerepelnek. Legközelebb, március 27-én az animáció hőskorára tekint vissza a válogatás, amelyben az amerikai Winsor McCay filmjeiből, valamint a kanadai, különleges látásmódjával kiemelkedő Norman McLaren legnépszerűbb művészi filmjei peregnek majd. A Varga filmklub május végéig szerda esténként a mintegy másfél órás filmprogramot követően beszélgetőklubbá alakul rendezők és szakértők közreműködésével. A Varga Stúdió filmkönyvtárából díjnyertes filmek mellett az animáció olyan óriásainak műveit mutatja be, mint Jan Svankmajer, Otto Messmer, Bob Godfrey és Bill Plympton. A cég kiemelkedő alkotók, stúdiók, országok legjobb filmjeinek bemutatásán kívül tematikus esteket is tervez, például a film noir vagy az erotika megjelenése az animációban. A kiváló animációs rendező, Varga Csaba neve által fémjelzett Varga Holdings ma egyike Európa legjelentősebb animációs stúdióinak, s ez egy 1989- ben alakult kis budapesti stúdióból feljlődött a nemzetközi animációs világ jelentős szereplőjévé. Vámos Miklós újra a képernyőn páros portréfilmekkel elsőként Faludy György és Varró Dániel világa 2 EMBER V \M< >N MIKI OS MI S( )R \ www.mtv.hu Tili % pf 1 » p 4