Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)
2002-04-06 / 80. szám
Április 1., hétfő A délelőtt elfogyasztott csokitojások száma 3, azeste elfogyasztott csokitojások száma 5; locsolók száma 0. 8.00 (Vagy 9.00?) Negyedik hétvégémet töltöm itthon, harmadik éjszaka nem alszom. Amint Réka kigyógyult a bárányhimlőből, Kisluca testét borították el az égő, viszkető hólyagok. A doktornő azt mondta, ilyen még nem fordult elő a praxisában, hogy egy gyerek így nézzen ki. Mint aki darázsfészekbe ült. A tévében szoktak hasonló kisgyerekeket mutatni az afrikai maláriatelepekről, én meg mint valami kalkuttai Teréz anya hessegetem róla a legyeket. 8.30 Bárányhimlővel és anyósomékkal súlyosbított húsvéthétfő elé nézek. 9.00 Mindenesetre a betegség jó ürügy volt, hogy lemondjam az összes locsolót. Tudom, hogy egy lányos anyára jelentős szerep hárul a locsolók - később az udvarlók - fogadásában, etetésében, itatásában, jól tartásában, de félek, hogy én is olyan leszek majd, mint az anyám, aki inkább csak elriasztott minden fiút a háztól. Csoda, hogy ennek ellenére férjhez tudtam menni. 10.00 - Petra vagyok. Behúztam a rácsot is az ajtó előtt, hogy a locsolók azt higgyék, nem vagyok itthon. - Miért, várható, hogy jön valaki? - Egyáltalán nem. 11.00 (Vagy 12.00?) A nyuszi azért nagy nehezen megérkezett hozzánk. Erősen gondolkodtam pedig, hogy Réka idén ne kapjon semmit, mert újabban iszonyú szemtelen, de aztán rájöttem, nem lehetek ennyire szemét. A nyuszi nem fegyelmezési eszköz, hanem valami transzcendens jóság, az, hogy a gyerek kap-e tőle ajándékot vagy sem, nem függ a szülői önkénytől. Nem kell érte jónak lenni, nem kell megfelelni semmilyen elvárásnak. Hírr. Vekerdy Tamás is meg lehet velem elégedve. 11.30 Réka idén Chou-Chou babát kért, de pont olyat, mint amilyen az oviban a Flórának van. Mint kiderítettem, az oviban a Flórának 25 ezer forintos síró Chou-Chou-ja van, úgyhogy megbeszéltem a nyuszival, hogy nekünk a 15 ezer forintos alap Chou-Chou is bőven megteszi. Így is az történt, hogy amikor Réka kibontotta, a dobozból kiesett egy prospektus, amiben további babákat reklámoztak: Baby Bomn, Molly, Maggie Raggie, Jolly Dolly, Baby Annabell, My Model, tucatnyi alfajtával és 620 millió egyéb kiegészítővel, amiket még szintén feltétlenül meg kell vásárolni. Réka már elő is állt az újabb kívánságlistával, bár én ennyi csecsemőápolási eszközt annak idején a saját gyerekeimnek nem vettem. 12.00 Kínos ebéd a nagyszülőkkel. - Eszter! - néz rám anyósom megrovó pillantással. - Kisluca káromkodik. Azt mondta, hogy hú, basszus. - Tényleg? Hú, basszus! Ezt csakis az apjától hallhatta! - És te miért nem eszel velünk pörköltet? - Ó, tetszik tudni, a fiuk miatt fogyókúrázom. 14.00 Délután átjött a húgom, és egy papírt nyomott az orrom alá. Levelet kapott a Terézvárosi Kábeltelevízió Kft.től, hogy azt mondja: „szolgáltatásunk illegális használatára fegyelmeztető lakossági bejelentés érkezett Ön ellen, miszerint Ön az HBO csatornát előfizetéses dekódoló panel nélkül, a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. 1. törvény VII. fejezete (115-121. §) alapján bűncselekménynek minősülő módon veszi igénybe. Ezennel felszólítjuk Önt, hogy tevékenységét haladéktalanul szüntesse be, és folyó hó 15-i hatállyal társaságunknak 225 ezer Ft bírságot fizessen be az alábbi számlaszámra.” - Szerinted ki jelentett fel? -Váljál... Tavaly április elsején nyertél egy álomutazást a Drogerie Markt sorsolásán, tavalyelőtt AIDS-szűrésre rendeltek be... A Jenő írta megint! Megölöm! 15.00 (Vagy 16.00?) A délután további része viszonylagos békében telt, a gyerekek csak néha okoztak az ENSZ által megengedett egészségügyi határértéknél nagyobb alapzajt. A húgom mindannyiszor megjegyezte, hogy ilyenkor valahogy mindig kedvet kap a családalapításhoz. 16.00 - Hogy mondjam el, hogy vágyom rád, hogy szeretem a főnök illatát. .. - Micsoda? A bőröd illatát! Egyébként meg honnan szeded ezeket a hülye slágereket, Réka? - Mindig a Danubius rádiót hallgatjuk a Zsókával! Nagyon jó. Én gondos anyaként kikészítem nekik az óvodás dalokat meg a Gryllus Vilmost, a bébiszitter meg benyomja nekik a roma rockot. Gyanús volt nekem, hogy mostanában Kisluca is inkább Bonbont énekel a Hová mész te „kislányacska" helyett. 17.00 (Vagy 18.00?) Most nem tudom, hogy az új vagy a régi időszámítás szerint ne egyek már hat után semmit. A szervezetem bizonyára megsínylené a hirtelen váltást. 22.00 Azért ezt a jó kis anyósomféle pörköltet csak nem hagyom kárba veszni. Itt vannak aztán még a gyerekek csokitojásai is, hmmm, meg az a finom meggyes rétes... Lukács Eszter Chou-Chou baba bárányhimlős 2002. ÁPRILIS 6., SZOMBAT NÉPSZAVA 15 Ugyanaz a szög Újvidéken, Kanizsán nőtt fel, Párizsban lett világhírű. Nagy József, alias Josef Nadj fel Színházának minden előadása meglepetés világszerte. Egyedi motívumrendszert, mozgásnyelvet dolgoztak ki, amelyben emberi testek dőlnek meg vízszintes irányban, csavarodnak össze és taszítják el egymást soha nem látott módon. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra A virrasztókkal érkeztek. Josef Nadj a próbákon, amikor nem játszik, csöndben húzódik meg egy sarokban. Szemlélődik. Szinte észre sem lehet venni. Aztán a kész előadásban mégis minden úgy történik, ahogy ő elképzelte. A főpróbán két beállás között a színpad szélén kicsit görnyedten rajzolgatott. Aztán felnézett. Az a szó jutott eszembe, hogy elegancia. Aztán beszélgettünk. - Elhíresült, hogy Marcel Marceau, amikor végigvezeti iskolája előterén vendégeit, rendszerint megáll egy fotó előtt, s rámutat: a legtehetségesebb tanítványom, csak elment táncosnak. A fotó Nagy Józsefé. Táncos, mozgásművész vagy pantomimes a Jel Színház vezetője? - Talán olyan koreográfusként vállalom magam, aki előadója is a darabjainak. Eddig is játszottam minden darabomban, és az elkövetkező pár évben is ■fél fogok lépni. Minden erőmmel arra törekedtem, hogy egy sajátos mozgásrendszert, stílust alakítsak ki. Nem lehet már fiókokba szorítgatni. Minden előadómtól is azt kérem, hogy a saját belső világukra támaszkodjanak, abból bontsák ki a mozdulatokat, a jeleket, érzéseket, jelenléteket. Utána viszonyulunk magukhoz a helyzetekhez, amelyeket megpróbálunk körülírni. Amikor karaktert kell formálni, akkor is magunkat jelenítjük meg, emeljük egy magasabb régióba egy tiszta nyelvet teremtve. Közszájon forog, hogy táncosai nagy szabadságot kapnak a próbák folyamán. Mégis állandó elemekre épít. Soha nem tagadja meg az újvidéki kultúrát, valószínűleg ösztönösen beépíti minden koreográfiájába. A pár évvel ezelőtti Orfeusz létrás előadás a bácskai Tolnai Ottó könyvére, az Árvacsáthra épül. A hangsúlyok folyamatosan áthelyeződnek, de az alapmotívumok mindig megmaradnak. Tévednék? - Tény, hogy azt próbálom újra és újraformálni, csiszolni, amit induláskor, tehát még a Pekingi kacsa idején leraktam az asztalra. Ahogy Beckett mondotta, mindig ugyanazt a szöget verjük. Indulásnál már kész volt a csomag, csakhogy egy végtelenített táska csomagról van szó, amit nem tudok és nem akarok meghaladni. A Vajdaságban valójában nem volt táncművészet, azt nem tudtam folytatni. Minden más területen, a képzőművészetben és az irodalomban találtam meg azokat a sajátos jegyeket, amik rám is vonatkoznak. A színpadi nyelvbe próbálom behozni ezt a hiányzó teret. Mozgásnyelvi és vizuális eszközökkel fogalmazni meg azt, amit Szived János, Tolnai Ottó tudott megírni. - Miért ragaszkodik nagyon sok kompozíciójánál ahhoz, hogy azok egy-egy írói világ megjelenítései? Jellegzetesen saját, Nagy József-i víziók ezek. Könnyebb, ha kötődik? - Ez személyes dolog. A vonzódás a könyvekhez és az irodalomhoz gyerekkori. Meghatározó volt számomra nagyapám könyvesasztala. Állandóan visszatérek ehhez az alapélményhez. Az asztal alól mindig elővettem egy könyvet, és elkezdtem álmodozni. Megmaradt mint munkamódszer, hogy úgy figyelek magamra és a világra, amiben élek, hogy közben egy könyv van a kezemben. A felkészülés időszakában, ha úton, ha otthon vagyok, állandóan olvasok valamit. - Könyv van a színészei kezében is? - Ajánlom nekik, de koreográfiáink nem adaptációk. Valójában az olvasás az én koncentrációmat, felkészülésemet segíti. Természetesen egy-két író műve előtérbe kerül. Hommage-oknak nevezem ezeket a koreográfiákat. Ajánlom azoknak az íróknak, akiknek a könyvei segítettek abban a periódusban, amikor az adott darabot csináltam. Ilyen alapon tudom vállalni, hogy ez egy Kafka-darab. Máskor meg Borges, Kafka, Borges és Tolnai Ottó inspirálják alapvetően? - Valahol igen. Kafka és körülötte Bruno Schulz, a Csáth-Kosztolányi-Tolnai Ottó vonal és Borges meg Beckett hatása nagyon erős. Ezenkívül általában a költészet. A világköltészet. - Minden mozgáskoreográfia érzelmeket, emberi viszonyrendszereket mutat meg a test nyelvén. Önöknél viszont a vonzások és taszítások képe és ereje egészen egyedi. Kafkai is meg borgesi is, meg csátni is? Hogyan válnak az írások táncnyelvvé? - Valójában mindenek mögött egy zenei igény van. Amikor egymásra fűzöm ezeket a költői, vizuális képeket, zenei partitúrává kell hogy váljanak. Ha a zene irányít, eleve kizáródik a pszichologizálás vagy patetikusság veszélye, ami állandóan leselkedik ránk, ha emberi viszonyokat próbálunk valahogy kibontani. - Főleg, ha a test nyelvén próbáljuk kibontani. Gondolom én. Az emberi jelenlét önmagában hordozza a pluszigényt, hogy kicsit rájátszunk, rákiabálunk. Nagyon veszélyes dolog, hogy milyen töltésekről van szó, amikor ezeket az érzéseket sugalljuk, megfogalmazzuk. Az átélés pillanatában magáról a darabról is szó van, meg arról a rituáléról is, ami akkor megtörténik. Amilyen állapotban általában vagyunk akkor. Ahol az életünkben tartunk akkor. Ezeknek éppen úgy meg kell jelenniük, mint magának a szituációnak vagy a mondandónak. -A virrasztók előadás hommage a Kafka. Megelevenedik itt az előző századforduló mulatóinak világa, felsejlenek az első mozgóképes némafilmek... Ott van természetesen az elidegenedés, ellökés, széttartás is, de mi az alapvetően kafkai? - Kafka több olyan oldalát próbáltuk megrajzolni, ami rám is vonatkozik. Ez a kávéház, a kabaré iránti vonzódás. Ellentartás a magánynak, és egyben vállalva a magányt, mint ahogy én magam is vállalom. Ezenkívül, más síkon a Gélem írása érdekelt bennünket. Külön jelenetet szenteltünk a kreálás misztériumának, annak, hogy mit jelent lelket lehelni „abba a valamibe”. Az egész vízió fölött pedig, mint Damoklész kardja, ott lebeg az állandó per hangulata. Az az érzés, hogy valaki mindig bírál bennünket vagy előbb-utóbb mindig odáig jutunk, azt hisszük, védeni kell valamit, még ha nincs is okunk rá. Ez a kafkai szorongás továbbra is nagyon aktuális maradt. - Ugyan nem lehet trend szerint besorolni sehová koreográfusként, mégis gyakran emlegetik kapcsolódását a kontakt-tánchoz. Milyen gesztusrendszerre és mozdulatelemekre épít koreográfiáiban két-öt-tíz ember között? - A vonzás érdekel nagyon. A vonzás, a gravitáció és a vertikális helyzetből való kimozdítás. Aztán meg az a törekvés, hogy az eredeti helyzetet visszanyerjük. Ez a kidőlés, nekilendülés különös fajta energiát és viszonyt ad a földdel, a térrel, a másikkal és önmagunkkal szemben is. Az embernek állandóan meg kell küzdenie a vonzással, és ki kell sodródnia a hatása alól. Újra el kell kapnia azokat az állapotokat, helyzeteket, pillanatokat, amikor megint úgy érzi talán, hogy összeáll az egyensúly lent és fönt között. Egy másik vonzás hatása alatt pedig már megint kimozdul az egész. Ez a kontakt-tánc alapötlete. Hosszú évek alatt, azt hiszem, sikerült megemelni, magasabb régiókba emelni ezt az igényt. Számomra egy nemesebb anyag keletkezett. - Többször lépett fel cirkuszban. Mi építhető be belőle egy ilyen vonzás-taszítás, falból előolvadó és szétmálló koreográfiába? - A cirkusz világa az extrémek világa. Az extrém kérdezgetése: meddig lehet feszíteni a dolgokat vagy meddig tudja hajszolni magát az ember. Régóta foglalkoztat ennek varázsa. Konkrétan egy cirkuszelőadásban próbáltam ebben a legtovább elmenni. Az emberi lehetőségek legszélesebb skálája érdekel, a mozdulatlanságtól a legösszetettebb, legvirtuózabb megnyilvánulásig. A cirkusz hozza az egyik végpontot. - A mozdulatlanság igényét inspirálhatja Beckett. A cirkuszét ki? - Én magam. Ez szintén a gyerekkor. Az első igazi élményem, amit mai szemmel színházi élménynek tudok titulálni, a cirkusz volt, amit évente láthattam Kanizsán. Mindig ünnep volt számomra. Megnyíltak a dimenziók. Imádtam. - Beszélt arról, hogy újvidéken nincs hagyománya a táncnak. Mikor jött rá, hogy beleszeretett a műfajba? - Párizsban. Az első ottani táncelőadások nyitották fel a szememet. Itt Pesten a néptáncot szerettem nagyon, de azt tradícióként fogtam fel. Nagyon nemes, szép közeg, de valójában a kortárs tánc, az amerikaitól a japánon át az európai táncig, Pina Baushig, és a franciák akkori kísérletezéséig, amelyek annyira hatottak rám, hogy úgy gondoltam, itt tudok a magam számára teret képezni. Ha felszabadítom a testemet és rákészülök konfrontálódva ezekkel, akkor talán megtalálom azt a nyelvezetet, amire támaszkodhatok. - Olvastam, hogy a zsigereiben voltak a táncmozdulatok. Adottság ez? Ösztönös igény? - Ez adottság kérdése. Olyan, mint egy zenésznél a hallás. Ezzel az ember születik, nem lehet pótolni. Rá kell dolgozni rengeteget, hogy meglegyen a kontroll, az a biztonság, hogy utána tényleg tudjunk élni ezzel. Később ne eszköz és ne akadály legyen. - Igaz, amit ma agyonhangoztatunk, van egy kelet-közép-, kelet-európai léttudat, világfelfogás, e szerinti érzékelése a dolgoknak? Ezért dolgozik többnyire újvidéki művészekkel? - Az indulásnál szükségem volt ezekre az emberekre, és együtt maradtunk. Megerősítettek abbéli hitemben, hogy számomra így valós ez a művészet, így tudom megvédeni és így áll össze. Ők a barátaim, a sorstársaim, a vajdasági színésztársaim. Egy kicsit a magyarországiak is azok. Aztán a körök tágulnak, a francia és különböző származású más táncosok hozzák azt a plusz világtapasztalatot, ami csak gazdagíthat bennünket. - A háború szörnyűségei hatottak esetleg erre a koreográfiára is? - Erre, azt hiszem, már nem. Eleget szenvedtünk tőle. Talán a Woyzeck darabunk válaszolt legjobban erre a létélményre, a jugoszláv eseményekre. - Érdekes, hogy a Woyzeck foglalkoztatja mostanában leginkább a legkülönbözőbb művészeket. Mitől ennyire telitalálat az alapdarab? -Nem tudom. Továbbra is misztérium marad számomra a sok Woyzeck-előadás. Szinte mindegyik rendező előbb-utóbb konfrontálni akarja magát ezzel a woyzecki problematikával. Ebben benne van Büchner zsenialitása is. - Na jó, de az nagyon erősen a nyelvének zsenialitása. A mozgásnyelv mégiscsak más kultúra. - Talán anno, a Stúdió K Woyzeck-előadása volt rám nagyon nagy hatással. Később egy vajdasági barátom is próbálkozott egy előadással, s akkor azt mondtam, nekem is meg kell ezzel egyszer birkózni. Nagyon érdekelt Büchner állandó belső feszülése is. Személye majdnem olyan erővel hatott rám, mint maga a darab. Főleg a Lenz című írása. Az egyetlen, amit nem színpadra írt. Egy gyönyörű monológ a művész állapotáról. - Mi lesz a következő produkció? - Épp most egy szólóműsoron, intim naplószerűségen dolgozom. Emlékezem a kanizsai barátaimra. A tánc nyelvén próbálom összefogni azokat az embereket, akik meghatározták az indulásomat. Velencében lesz a bemutató június 6-án. Pál Melinda