Népszava, 2002. június (130. évfolyam, 126–150. sz.)

2002-06-01 / 126. szám

, 2002. JÚNIUS 1., SZOMBAT GAZDASÁG RÖVIDEN A Deutsche Bank hitelkerete aPickSt.-nek A Pick Szeged Rt. 30 millió euró összegű hitelkeret-szerződést kö­tött a Deutsche Bank Rt. által ve­zetett bankkonzorciummal - jelen­tette be Lotfi Farbod, a Deutsche Bank elnök-vezérigazgatója. Az ötéves lejáratú hitelkeret általá­nos vállalatfinanszírozási és pro­jekthitel, melynek kamatát a part­nerek üzleti titokként kezelik. A konzorciumban részt vesz az OTP Bank és a Magyar Külkeres­kedelmi Bank is. A Pick-csoport 2002 első negyedévi adózott vesztesége 189,2 millió forint volt, szemben a 2001 első három­havi 82,2 milliós nyereséggel. Gyarapodtak a díjbevételek az Union Biztosítónál___ Az Union Biztosító Rt. 2001-ben 4,371 milliárd forint díjbevételt ért el, ami 78 százalékkal haladja meg a 2000. évi 2,451 milliárd forintot. A társaság adózás előtti eredménye mínusz 1,013 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 996,712 millió forint veszteséggel. A társaságnak 2001 -ben az életbiztosítási üzlet­ágból 3,937 milliárd forint díjbe­vétele, míg a nem életbiztosítási ágból 433 millió forint díjbevéte­le származott. Árbevétel-növekedést vár a Tchibo__ Az idén 10 éves Tchibo Budapest Kft. árbevétele 2002-ben a tervek szerint eléri majd a 10,5 milliárd forintot. Müller Horst-Falkoné, a cég ügyvezető igazgatója szerint a Tchibo 2000-ben 9,1 milliárd forintos bevételt ért el az 1999. évi 8,6 milliárd forint után. A Tchibo a magyar kávépiac 40 százalékát tudhatja magáénak, mindössze 0,4 százalékkal lema­radva a piacvezető Sara Lee mö­gött. Müller-Horst Falkoné sze­rint a magyarországi kávépiac stabil, a pörköltkávé-fogyasztás 2000 óta 20 ezer tonna körül stagnál. Ezért az eladások növe­lését a további kelet-európai ter­jeszkedéstől reméli a vállalat, amely tavaly már megalapította román leányvállalatát. A jövőben a Tchiba Bulgária és a jugoszláv utódállamok felé is nyitni kíván. Új regionális igazgató az ExxonMobilnál __ Májusban ünnepelte 10. szüle­tésnapját a Mobil Oil Hungary Kft. és az Esso Hungária Kft. kenőanyag-divíziója. Az ünnep­ségen elbúcsúzott Yrjö Jalasvir­­ta, aki az elmúlt hét évben ve­zette a cég délkelet-európai di­vízióját, illetve bemutatkozott utódja, Zarko Pavlovic. A lekö­szönő igazgató elmondta: ami­kor Magyarországra érkezett, fő célja az volt, hogy 1-ről 10 szá­zalékra növelje a cég piaci ré­szesedését. Ma ez az arány 15 százaléknál tart. Az ExxonMo­bil anyacég az Esso és a Mobil révén két erős márkával rendel­kezik. Elsősorban az iparra és az közlekedési kenőanyag üzletág­ra összpontosít, és a személy­gépkocsi-márkakereskedések piacán több mint 25 százalékos piaci részesedéssel bír. OLCSÓBB LETT A 6x6 TAXI TELEFONRÓL ÉS UTCÁRÓL UGYANANNYI, CSAK 155 Ft/km 6x6 . Bennünk megbíz-6 1­2-666-666 S4-666-666 Idén alig lesz barack és alma Milliárdok hiányoznak a tavaszi fagykár enyhítéséhez A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) becslései szerint a tavaly téli és az idei tavaszi fagykár 100-120 ezer hektár gyümölcsöst és szőlőt érintett. Szinte teljesen meg­semmisült a hazai kajszi- és őszibaracktermés, de valószínűleg almából sem lesz rekordtermés. Az érintett gazdák június-július hónap folyamán számíthatnak hektáronként 30 ezer forintos kárenyhítési előlegre. Az előleg és a teljes összeg közötti külön­bözetre azonban egyelőre még nem tudni, honnan lesz fedezet. Bihari Tamás NÉPSZAVA Azok számíthatnak a fagykár­enyhítésre, akiknek az ültetvé­nyében legalább 50 vagy annál nagyobb mértékű volt a károso­dás - emelte ki Becz Miklós, az FVM FM-hivatalok főosztályá­nak vezetője. Elmondta: még az előző kormány május 10-én az 1049/2002. határozatában intéz­kedett arról, hogy azok a gazdák, akiknek a termő szőlő- és gyü­mölcsültetvényei­ben a tavaly téli, il­letve idei tavaszi fagy kárt okozott, veszteségeik egy ré­széért kárpótlást kapjanak. A kor­mányhatározat szerint kárenyhí­tésre jogosult az a tulajdonos, aki kül- vagy belterületen legalább 500 négyzetméteres, azonos faj­tából, azonos sor- és tőtávolságra telepített gyümölcsös vagy szőlő­termő területen gazdálkodik és ül­tetvénye 50 százalékos vagy an­nál nagyobb mértékű pusztulást szenvedett el. Az Orbán-kabinet határozatában az szerepel, hogy az érintettek két részletben kap­ják meg a pénzüket. A hektáron­ként 30 ezer forintos előleget el­vileg június-július folyamán ve­hetik föl a jogosultak. Erre a cél­ra 3 milliárd forintot szánt az elő­ző kabinet, ám mindössze 2 mil­liárd forintos forrásról gondosko­dott az FVM költségvetés átcso­portosításával. A fennmaradó egy­­milliárdot már a jelenlegi kor­mánynak kell kibűvészkednie az alaposan kitakarított kasszából. Az agrártárca előzetes kárfel­mérése szerint az összesen 89 ezer hektáros hazai gyümölcsül­tetvényes 77 százalékán, vagyis 68 522 hektáron pusztított a fagy. A károsodás mértéke 62 ezer hek­táron érte el az 50 százalékot, és ebből 23 ezer hek­táron ez az arány meghaladta a 80 százalékot is. A ko­rábbi hírekkel el­lentétben a szőlőül­tetvényeken nem volt ekkora a veszteség. A 90 hektáros teljes hazai szőlő-termő­terület 49 százalékán, 45 ezer hektáron észleltek fagykárt a szakemberek. A főosztályvezető megemlítette, a magyar kajszi- és őszibarack jószerivel hiányozni fog az idei gyümölcskínálatból. A szabolcsi, borsod-abaúj-zemp­léni és Pest megyei almáskertek­ben is 50-100 százalékos volt a pusztulás. A szőlőkben elsősor­ban az Alföldön észlelték a legje­lentősebb terméskiesést. Összes­ségében 100 ezer hektárnál is na­gyobb termőterületen szenvedett fagykárt a szőlő és a gyümölcsös. A leköszönt kom­ány még azt ígérte, szeptember-novemberben az előleg és a megállapított vég­leges kárenyhítési érték különbö­zetét is kifizetik a gazdáknak. In­formációink szerint a teljes kárér­ték elérheti a 25-30 milliárd fo­rintot, s a kárenyhítési gyakorlat alapján ennek legalább egyhar­­madát kellene az érintetteknek megkapniuk. Ez azt jelenti, hogy 10 milliárd forintot kellene a Medgyessy-kormány földműve­lésügyi miniszterének előterem­tenie az alaposan leapasztott ag­rárbüdzséből. A gazdák hektáron­ként 100 ezer forintra lennének jogosultak, de hogy mikor és mi­ből juthatnak a pénzükhöz, azt ma még nem tudni. Szakemberek fölhívták arra a figyelmet, hogy az érdekvédelmi szervezetek ép­pen az ilyen esetek miatt kérték az Orbán-kormánytól éveken át a katasztrófaalap létrehozását. Több mint 100 ezer hektár termőterület szenvedett fagykárt Bőségesen termő gyümölcsösök ma csak fényképen léteznek Átfogó vizsgálatokba kezdtek az MFB új vezetői Tegnap tartották első egyeztető értekezletüket a Magyar Fejlesz­tési Bank (MFB) frissen kinevezett vezérigazgatói, Erős János és Zdeborszky György. Az új vezetés máris megkezdte azokat az át­fogó jogi, humán- és informatikai vizsgálatokat, amelyek a tervek szerint tíz napon belül lezajlanak. Stratégiai szempontból annyi bizonyos, hogy a kereskedelmi tevékenység leválasztása után az MFB fejlesztési funkcióinak erősítésén fognak munkálkodni. Simon István NÉPSZAVA Első dolgunk a bank átvilágítása, az előző kormányciklus ideje alatt folytatott tevékenységének felülvizsgálata lesz - válaszolta kérdésünkre Erős János. Informá­cióink szerint erre szakosodott cégek részvételével már kezdetét vette az az átfogó jogi, humán- és informatikai felülvizsgálat, amellyel a bank arculatának meg­tisztulását szeretnék elérni. Az MFB új vezetői, akik egyébként gyakorló bankárok (Zdeborszky korábban a CIB Banknál, míg Erős a Kereskedel­mi és Hitelbanknál dolgozott ve­zérigazgatóként), stratégiai fon­tosságú lépésnek tartják az MFB kereskedelmi tevékenységének leválasztását, egyúttal a fejleszté­si banki szegmens erősítését. En­nek azonban elengedhetetlen elő­feltétele az előző kormány által keresztülvitt törvényi szabályo­zás felülvizsgálata, illetve korrek­ciója. Az új bankvezetés azt tervezi, hogy a portfóliókezelési eseteket szintén leválasztja az intézetről, azokat az ÁPV Rt. illetékes bi­zottságára bízná. Kérdésünkre, hogy miként osztják meg egymás között a fel­adatokat, mindkét bankvezér úgy fogalmazott: nem lesz munkameg­osztás, együttes erővel kívánják irányítani a társaságot. Úgy hírlik, az MFB elnöki posztjára Kaposi Annamária esé­lyes, ám az információt a banknál nem kívánták kommentálni. Erős János az MFB egyik vezér­­igazgatója A FONTOSABB NYÍLTVÉGŰ ALAPOK ADATAI Kert Vagyon Árfolyam (M Ft) El Budapest I. 06.03. 51395 3,455400 Budapest II. 05.30. 55­925 3,012500 Budapest Bonitas 06.03. 1318 1,152500 Budapest Nemzetközi Kötvény 05.30. 479 1,194100 Budapest Nemzetközi Részvény 05. 30. 4105 0,941200 Budapest Növekedési 05. 30. 10 292 1,942800 Budapest Számlafedezeti 06.03. 37 627 1,000000 CA Devizarészvény 05.30. 1751 0,896958 CA Kötvény 05.30. 15 467 2,147432 CA Közép-európai Részvény 05.30. 1447 3,604731 CA Pénzpiaci 05.30. 33 066 1,738286 CA Részvény 05.30. 2 003 1,381393 CA Selecta Európai Részvény 05.30. 1475 0,902528 Cívis '95 05.30. 655 1,016900 Europool Aranyhal 06.03. 422 2,529000 Hunnia Államkötvény 05. 30. 2­955 2,767900 Hunnia Deviza Kötvény 05.30. 64 1,151000 Hunnia Deviza Részvény 05.30. 417 1,169000 Hunnia Kamatvadász 05.30. 357 1,471100 Hunnia Kötvény Index 05.30. 128 1,406000 Hunnia Pénzpiaci 05.31. 11178 1,533800 Hunnia Részvény 05. 30. 286 1,042300 Hunnia Részvény Index 05.30. 73 0,882500 OTP Optima 06. 03. 410 748 2,531258 OTP Paletta 05. 31. 3 443 1,550561 OTP Platina 05.31. 9 926 0,813153 OTP Quality 05.31. 13 401 1,110647 A TŐZSDEI „A” KATEGÓRIÁS RÉSZVÉNYEK FORGALMI ADATAI 2002. május 31. Forgalom Minimumár Maximumár Átlagár Nyitóár Záróár Záróár­(Ft) (Ft) (Ft) (Ft) (Ft) (Ft) változás (%) Antenna Hungária 17 618 000 2 600 2 695 2 624 2 655 2 675 -0,74 BorsodChem 48 815 000 4 815 5135 5 018 4 815 5 050 +5,21 Csopak Danubius 1970 000 4 200 4 200 4 200 4 200 4 200 0,00 Démász 14 719 000 10 500 10 540 10 529 10 500 10 500 0,00 Egis 365 285 000 14 400 14 850 14 592 14 850 14 500 +3,33­­ Fotex 1149 000 158 165 159 165 158 -2,47 Globus 1142 000 3 350 3 400 3388 3 400 3 400 0,00 Graboplast Graphisoft 757 000 1150 1180 1159 1150 1180 +2,61 Humet 7 527 000 45 49 47 49 49 +2,08 Inter-Európa Bank 636 000 1250 1286 1272 1286 1250 -3,85 Matáv 1881528 000 930 953 941 940 930 -1,06 Mezőgép Mal 2 451697 000 5 025 5 075 5 051 5 050 5 075 +1,00 NABI 6 722 000 4 435 4 615 4 542 4 615 4 500 -2,17 CP Bank 1447 291 000 2 245 2 334 2 295 2 313 2 258 -3,50 Pannonplast 78 592 000 2 205 2 345 2 252 2 245 2 205 -3,08 Pick Szeged 688 000 4 275 4 275 4 275 4 275 4 275 +0,12 Prímagáz 1963 000 1120 1137 1131 1129 1120 0,00 Rába 48 361 000 1430 1550 1474 1520 1445­­ -6,17 Richter Gedeon 840 229 000 16220 16 400 16301 16 400 16 350 +0,31 Synergon 140 052 000 600 682 641 610 646 +0,94 TVK 70 434 000 3 550 3 695 3 633 3 600 3 650 +2,67 Zalakerámia 16 356 000 1500 1550 1511 1550 1540 -1,91 Zwack Unicum 41000 5800 5 800 5800 5 800 5 800 0,00 ISBill A NÉPSZAVA TŐZSDEI ADATSZOLGALTATÓI: www.tozsdeforum.hu Tozsdefórum, Teledatacast Kft. NÉPSZAVA Gyors változások várhatók a sztrádaiparban Folytatás az 1. oldalról Szalay Gábor úgy véli: az elkö­vetkező időszakban évente körül­belül 60 kilométernyi új autópá­lya megépítésére nyílik majd le­hetőség. Mint mondta, az még nem dőlt el, hogy milyen beruhá­zások élveznek majd elsőbbséget, az azonban mindenképpen straté­giai cél marad, hogy a sztrádák minél hamarabb kiépüljenek az országhatárokig. A politikai államtitkár jelezte: a jövőben az NA Rt.-től a szakmi­nisztériumhoz kerül vissza az út­építések irányítása, s a későbbi­ekben - az elmúlt négy évben al­kalmazott gyakorlattal ellentét­ben - minden esetben versenyez­tetéssel döntik el, hogy melyik cég kapja az építési megrendelé­seket. Arra azonban nagy hang­súlyt fektet majd a tárca, hogy a jelentkezők ne köthessenek sem­milyen „szövetséget” az árak fel­­tornászása érdekében. Hozzátet­te: az elkövetkezendő időszakban a kormányzat közvetlen költség­­vetési forrásokat és európai uniós támogatásokat is be kíván vonni az úthálózat fejlesztésébe, ám el­képzelhető, hogy továbbra is a Magyar Fejlesztési Bank marad a beruházások finanszírozója. Az államtitkár arról is beszá­molt, hogy a szaktárca hamaro­san felveszi a kapcsolatot az M5- ös autópályát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-vel, s tárgyalásokat kezdemé­nyez annak érdekében, hogy „el­viselhető” mértékűre csökkenje­nek a pályán szedett útdíjak és az alföldi sztrádán alkalmazott díjfi­zetési rend beilleszkedjen az álla­mi tulajdonú autópályákon beve­zetett matricás díjszedési rend­szerbe. Jól alakul a negyedéves GDP A bruttó hazai termék (GDP) ,2002 első negyedévében 2,9 szá­zalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján. A GDP a végleges adatok sze­rint 2001 negyedik negyedévé­ben 3,3 százalékkal, az év egé­szében 3,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ta­valy az első negyedévben a GDP 4,4 százalékkal emelkedett 2000 azonos időszakához képest. A ne­gyedéves GDP-adat utoljára 1997-ben volt 3 százalék alatt. A KSH szerint az idén az első há­rom hónapban a bruttó hozzá­adott érték volumene a szolgálta­tóágazatokban átlagon felüli mér­tékben nőtt, míg a mezőgazda­ságban és az iparban csökkent. Az idei első negyedéves GDP- adat megfelel a várakozásoknak - mondta el lapunknak Sülök Zol­tán, a GKI Gazdaságkutató Rt. munkatársa. A szakember szerint a GDP-viszonyszámok hullámzá­sa természetes, hiszen a tavaly el­ső negyedévben mért 4,4 százalé­kos gazdasági növekedés magas bázisnak tekinthető, ezért az idei év első három hónapjának 2,9 százalékos GDP-bővülése nem feltétlenül rossz eredmény. Hoz­zátette: a GDP 30-35 százalékát adó szolgáltatásoknál sosem volt ilyen gyors ütemű növekedés, amely a belső kereslet bővülését jelenti, míg az ipar és a mezőgaz­daság visszaesése a világgazda­sági recessziónak tudható be. A nemzetgazdasági beruházá­sok volumene az első negyed­évben 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti ada­tot, és folyó áron 471 millió forintot tett ki - közölte a KSH. A korrekció nélkül köz­zétett beruházási adat 1,8 szá­zalékkal haladja meg az előző negyedévben regisztrált érté­ket. Az idei első negyedévi 8,6 százalékos volumennöve­kedésen belül az építési beru­házások 14,1 százalékkal, a gép- és berendezésberuházá­sok mindössze 4 százalékkal növekedtek. 8260 VALUTAÁRFOLYAMOK d rw 82401 pjTAi csütörtöki záró: 8220 hl-­­ 8208,90 Tlfll U 1--------^ ----1 8200 ^ 8180 T 8140 8120 A BUX napi mozgása: _y UMi z Változás: -93,69 pont ? i ? y s N­ -1,14% Forgalom: 7,45 Mrd Ft 10:00 12:00 14:00 16:00 2002. május 31. OTP Bank vételi eladási Exclusive Change vételi eladási Angol font 371,31 390,35 373,00 383,00 Ausztrál dollár 143,16 152,02 144,00 148,00 Cseh korona 7,62 8,42 7,40 8,50 Dán korona 31,82 33,79 25,90 33,40 Euró 237,72 249,92 238,00 244,50 Japán jen (100) 204,33 216,97 166,30 213,00 Kanadai dollár 164,10 174,25 165,50 170,00 Norvég korona 31,80 33,77 26,00 33,50 Svájci frank 161,51 171,50 163,00 167,00 Svéd korona 25,91 27,51 21,00 27,00 Szlovák korona 5,30 5,86 5,20 5,90 USA-dollár 253,10 266,08 253,50 260,00 9,00 11:00 13:00 15:00 11:00 13:00 15:00 17:00

Next