Népszava, 2002. augusztus (130. évfolyam, 178–203. sz.)

2002-08-07 / 183. szám

NÉPSZAVA ­­ iais Növekedett a társadalom félelemérzete A látványban okozott döbbenetet a móri gyilkosság - állítja Münnich Iván agressziókutató A statisztikákból úgy tűnik, egy olyan Európába megyünk, ahol az erőszakos bűncselekmények száma sokkal magasabb, mint nálunk - véli Münnich Iván agressziókutató, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. A móri gyilkosságok után is úgy látja, növekedett a társadalom félelemérzete is, amely alapot ad arra, hogy akár nem valós események is tovább bor­zolják a közhangulatot. Az ehhez hasonló helyzetek a szoron­gást és az agresszív indulatokat is táplálják, fokozzák, ez pedig az élet minőségét komolyan ronthatja. Ezért mindenkinek az az érdeke, hogy megszűnjön a félelem. Spirk József írása a NÉPSZAVÁNAK - Ha összeszámláljuk az utóbbi évek hírhedt nagy bűnügyeit, nem igazán dicse­kedhetnek a magyar bűnül­döző szervek a gyors és hat­hatós felderítési munkával.­­ Bár - meglepő - a nagy ügyek felderítésének aránya nem is olyan rossz nemzetközi összehasonlításban. Tudni kell, hogy ez a szám igen ala­csony, jó, ha a 20 százalékot eléri. A nagy ügyekben akár 8-10 év is eltelhet, amíg törté­nik valami. Bár az elvárások itt a legnagyobbak, a gyakorlati eredmények nagyon kicsik. Ha igazi profik az elkövetők, gyakran csak abban lehet re­ménykedni, hogy előbb-utóbb feldobják egymást. A legis­mertebb merényletek jó része ma is felderítetlen, az elköve­tőket a világ összes rendőrsé­gének bevonásával sem sike­rült elfogni. - Az összehasonlítás tehát akár pozitív is lehet a magya­rok teljesítményére nézve? - A statisztikák jellemzője, hogy hullámzik. Kimutathat­ják, hogy most csökkenést ér­tek el, és akkor lehet sajtótájé­koztatót tartani, hogy jól ál­lunk. Ezt minden kormány igyekszik kihasználni, az em­bereket azonban szerintem ez nem befolyásolja. Az, hogy le­írják: jó a helyzet, még nem igazi alap a politikai tőke nö­velésére. Ha az emberek való­ban biztonságban éreznék ma­gukat, az már alap lehetne, de ez az érzés független a politi­kától. Sajnos erősen tartja ma­gát az a hiedelem, hogy Ma­gyarországon az erőszakos bűncselekmények lekövetési száma nagyon magas. A jelen­legi szinttel azonban a nyugat­európai átlag alsó harmadában sem vagyunk benne.­­ Teljesen hibás képünk van az európai közbizton­ságról? - Bármilyen csalódás, itt is­mét egy utópiával állunk szemben. Hiába várjuk az Európai Uniótól, hogy ezen a téren pozitív változást hozzon. Egy olyan Európába megyünk, ahol az erőszakos bűncselek­mények száma sokkal maga­sabb, mint nálunk. Persze az se kell hogy érdekeljen itthon senkit, hogy milyen az össze­hasonlítás mondjuk Francia­­országgal. A szubjektív meg­ítélést mutatja, hogy itthon a legnagyobb bizonytalanságban a vidéken élő emberek élnek. Bár az ellenük elkövetett cse­lekmények valószínűsége sok­kal kisebb, mint Budapesten, mégis azt hiszik, őket bármi érheti. A fővárosiak pedig, mi­közben jóval több a bűncselek­mény, nagyobb biztonságban érzik magukat.­­A magyar nyomozók vilá­gáról korábban is keringtek olyan pletykák, amelyek sze­rint állandósult a rivalizáció a régi vágású rendőrök, ma már főként vezetők és a fiata­labb generáció között. Dosz­­pot Péter távozása kapcsán is felvetődött ez a probléma. - Doszpot baját én másképp látom. Éppen ez a híres és nép­szerű nyomozó tudomásom szerint egyetlen nagyobb ügyet sem tud felmutatni, amit meg­oldott. Hiába vált - mondhatni - sztár belőle, minden kétséget kizáróan sikertelen volt a szer­vezetben. A szervezetekben egyébként ellenérdekeltségek is felléphetnek, amivel a köny­vek útmutatása nélkül kell megküzdenie a nyomozást ve­zetőknek. A szervezettani kér­dések ismert ügyek az egész világban, gondoljunk csak az FBI és a CIA közötti problé­mákra a muzulmán terroristák kutatásában. A rendőrségen belül is mindig keletkeznek újabb és újabb konfliktusok, ami azt eredményezi, hogy újabb és újabb szervezeti egységek jönnek létre ezek orvoslására. Aztán ezek a szer­vezetek ismét másik ellentétet szülnek. Az összehangolás, eredményesség, rivalizáció ko­moly kérdés lehet a mostani ügyben is.­­ A politika, különösen az elmúlt években, nagyon „rá­ment” a javuló statisztikák felhasználására. A diagra­mok a kampányban is nagy szerepet kaptak. - Lehet, hogy a politika sze­reti használni az adatokat, de mint mondtam, szerintem ez nem működik. Sokkal na­gyobb hatása van a médiában ismertetett eseteknek, a lakó­­környezet karbantartottságá­­nak, sok apróbb pszichológiai összetevőnek. - Kétségtelen. De ellenpél­da lehet, hogy 1998-ban az egyébként szintén felderítet­lenül maradt robbantásso­rozatot elég hatékonyan állí­tották politikai célok szolgá­latába.­­ A robbantások minőségi - és nem mennyiségi - változást jelentettek 1998-as megjelené­sükkel. Az ország teljesen fel­készületlen volt, amikor kinyílt az országhatár. Az addig legfel­jebb televízión látott bűnelkö­vetési módszerek óriási sokkot okoztak a társadalomban, pe­dig „csak” tíz ember halt meg. Nem cinikusság ez, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy ezek az esetek nem számszerű­ségükben hoztak változást, ha­nem látványukkal, puszta feltű­nésükkel okoztak döbbenetet. Ugyanilyen hatása volt a kül­földiek megjelenésének a ma­gyar alvilágban. Az albán, cse­csen, ukrán bandák Nyugatra való nyomulásának első állo­mása volt Budapest. A rivalizá­ló csoportok tevékenysége ter­mészetesen szintén rontotta a statisztikákat, de ami a szeren­cse volt a dologban, hogy elő­ször egymással számoltak le. Ma már jól látszik, hogy ezek a maffiózók nem Magyarorszá­got szemelték ki maguknak, hanem Nyugatra igyekeztek. Magyarország egyszerűen nem volt elég „tőkeerős” egy ilyen alvilághoz. •­­ Mindenesetre új fejezet nyílt a minden eddiginél bru­­tálisabb alvilági csoportok megjelenésével a magyar bűnügyi helyzetben.­­ Amikor egy ukrán maffió­zó soha nem látott fegyverek­kel belép a magyar határon, és itt elkövet valamit, majd né­hány óra múlva elhagyja az or­szágot, a nyomozók nem na­gyon tudnak mit tenni. Senki­nek ne legyen kétsége afelől, hogy ezzel Nyugat-Európában is tisztában vannak. Ha őszin­tén értelmezzük a helyzetet, akkor egyértelmű, hogy az Európai Unió a schengeni határokon kívül akarta tartani ezeket a csoportokat. Ezért ad­tak meg minden segítséget, hogy mi nyomozzunk, mi tár­gyaljuk, mi csukjuk le a bűnö­zőket, még mielőtt átcsúsznak az ő térfelükre.­­ Nyilván nehéz összefog­lalni, de milyen pszichológiai hatása van egy olyan brutális gyilkosságnak, mint a móri a nagyobb közösségre, a társa­dalomra? - A helyzet bizonyos kérdé­sekben alapjaiban megváltozik. A történtek mozgósíthatják a társadalmat, és ezután már biz­tos, hogy nem lehet megkerül­ni például a bankbiztonság nö­velésének ügyét. Akárki van hatalmon, nincs választása ab­ban sem, hogy a nyomozás elősegítésére minden anyagi és szellemi tőkét mozgósítania kell. Persze nehéz azt monda­ni, hogy a félelem túldimen­zionált, amikor egy bankban meghal nyolc ember, de talán mégsem kellene attól retteg­nünk, hogy az ilyen különleges esetek most már minden héten megtörténhetnek. A móriak a mai napig nem tudják feldolgozni a történteket HÁTTÉR 2002. AUGUSZTUS 7., SZERDA 11 Szabályos kivégzés a Hungária körúti OTP-ben - Viszkis, a magyar kriminalisztika népi hőse Rablássorozatok vérrel és anélkül Az egész országot megrázó móri rablógyilkosság ugyan valóban példa nélküli, de azért hasonló bűncselekmények már történtek korábban is Magyarországon. A Hungária körúti OTP-kirendeltségben 1977-ben szabályosan kivégeztek két alkalmazottat. Egy másik pénzintézetek elleni rablássorozat viszont éppen azért tartotta izgalomban a közvéleményt, mert az elkövető - mint később kiderült - Ambrus Attila, vagyis a Viszkis egyfajta könnyedséggel és vér nélkül hajtotta végre akcióit. Havariapress, Vass Balázs írása a NÉPSZAVÁNAK Több mint két évtized múlt el, de sokan még ma is emlékeznek arra, ami 1977. március 4-én történt a Hungária körúton. Pontosabban arra, amit elárultak róla a korabeli hivatalos szervek. S ez bizony nem volt sok. A Magyar Távirati Iroda például szűkszavúan és embargósan, vagyis időben visszatartva a hírt, este fél hétkor számolt be az eseményről. Esze­rint „pénteken 14 óra körül Budapesten a VIII. kerület, Hungária körút 10/a szám alatti OTP-kirendeltségben ismeretlen személy vagy személyek lőfegyverrel pénzszerzés céljából agyonlőtték Bukta Józsefné 50 éves kirendeltségvezetőt és Pátrovits Sándorné 50 éves pénztárost, budapesti lakosokat. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság a tettes vagy tettesek kézre kerítésére széles körű nyomozást indított. Kérték a lakosságot, hogy akik az adott időben és helyen gyanús sze­mélyt vagy személyeket láttak vagy gya­nús körülményeket észleltek, jelentsék a Budapesti Rendőr-főkapitányság 07-es telefonszámán vagy bármely rendőri szervnek, illetve rendőrnek.” Az csak ké­sőbb derült ki, hogy az alkalmazottakat szabályosan kivégezték, tarkón lőtték őket. Sajátos, hogy az esetről a másnapi sajtó is meglehetősen visszafogottan szá­molt be. A Népszabadság például csupán a távirati iroda hírét közölte „Súlyos fegyveres bűncselekmény” címmel. A következő három hétben egyetlen cikk sem jelent meg az újságban a nyomozás fejleményeiről. Pedig a közvéleményt élénken foglalkoztatta az eset. Névtelenségben a nyomozók Egyébként még a rendőröket is meglepte a kettős gyilkosság ténye. El sem akarták hinni, hogy a szocialista Magyaror­szágon ilyen megtörténhetett. Mint a gyerekek, egymást lökdösték a helyszí­nen, hogy vethessenek egy pillantást a holttestekre. A helyszínelők azonban a BRFK több akkori vezetőjének az ujj­nyomait is rögzítették a tetthelyen. Cso­­da-e hát, hogy a gyilkos még ma is köz­tünk járhat? Ha a korabeli sajtó nem is ad túl sok támpontot, azt azért­­ a bűnügyi hírekkel foglalkozó HavariaPress archívumából tudjuk, hogy egy közelben lakó katona­tiszt fedezte fel a 70-es évek egyik legsú­lyosabb bűncselekményét. A tettes 113 600 forintot zsákmányolt. A két hölgy éppen ebédelt, a szomszédos hentesnél vásárolt kenyeret és felvágottat fogyasztotta, ami­kor a fegyveres behatolt a helyiségbe, a mosdóba kényszerítette őket, majd egy­­egy közelről leadott tarkólövéssel vég­zett velük. A korabeli nyomozás résztvevői még mindig névtelenséget kérnek, amikor a magyar rendőrség szerintük mindmáig legdilettánsabb nyomozásáról beszélnek. Arra mindenki világosan emlékezett, hogy esős nap volt. Ez a körülmény akár elő is segíthette volna a nyomozást, mi­vel a tettesnek jó sokat kellett mozognia a helyiségben, ezért feltételezhető volt, hogy a sáros cipője sok, azonosításra al­kalmas nyomot hagyott. Csakhogy a helyszínre érkező egyenruhások, majd később feletteseik és a BRFK több veze­tője is, annyira különösnek találták, hogy ilyen megtörténhetett a szocialista Ma­gyarországon, hogy valamennyien sze­mélyesen akarták látni a WC-csésze mel­lett térdeplő holttesteket. A nyomrögzí­tők később több magas rangú rendőrtiszt nyomát is azonosították a tetthelyen. A gyilkosságot egy 7,62-es kaliberű TT-pisztollyal követték el. Ezt a fegyver­típust néhány évvel a bűntény előtt már lecserélték a seregben, a rendőrök azon­ban nem zárták ki, hogy néhány kézen közön eltűnt a Magyar Néphadseregtől és illetéktelenekhez jutott vagy korábbi tulajdonosuk megtartotta őket. Nem le­hetett kizárni azt sem, hogy maga az el­követő is katonatiszt volt, hiszen a közel­ben katonalakások voltak, s több hon­védtiszt a Hungária körúti OTP-be hord­ta a megtakarított pénzét. Többüknek vi­szonya volt a kirendeltség egyik alkal­mazottjával, egy özvegyasszonnyal. A nyomozók félezer embert hallgattak ki, felderítették a meggyilkolt asszonyok minden ismerősét, baráti és szexuális kapcsolatait. Öngyilkosságba kergették az egyik áldozat férjét, aki nem bírta el­viselni a gyanúsítgatásokat, az állandó rendőri jövésmenést. A gyilkost azonban nem tudták elfogni. Még azt sem sikerült tisztázni, hogy miért végezte ki a két védtelen nőt. Álarcot húzhatott volna a tettes, s miután megszerezte a zsákmá­nyát, elfuthatott volna. A nyomozók ak­kor sem, de még ma sem zárják ki, hogy a gyilkos ismerte az áldozatait és a pénz­­szerzési szándék mellett a bosszúvágy, a leszámolás vagy más motívuma is lehe­tett tettének. Az akkori kezdő nyomozók ma vezető beosztásokat töltenek be a rendőrségnél. Meggyőződésük, ha a járőrök és a feletteseik nem tapossá össze a helyszíni nyomokat, több esé­lyük lett volna a tettes azonosítására és elfogására. Soós visszavonta vallomását Aztán jöttek új, a társadalmat sokkoló esetek. Ilyen volt például a Soós Lajos és társai nevéhez köthető gyilkosságsoro­zat, amelynek van egy laza, a Hungária körúti rablógyilkossághoz kötődő szála. Soós Lajos, akit az általa elkövetett több­szörös emberölésért egy másik társával együtt később nagy publicitás közepette elítéltek, majd kivégeztek, rajongott a fegyverekért, és nagy álma az volt, hogy szerez egy géppisztolyt, amellyel végre­hajtja a tökéletes „balhét”. Egy nagy bankrablást tervezett. A fegyverszerzési akció áldozata Gyulai Károly rendőr fő­törzsőrmester volt, aki Ferihegy közelé­ben posztos rendőrként egy bódéban tel­jesített szolgálatot. Társai 1979. július 10-én azt vették észre, hogy a bódé üres, nem messze attól pedig vérnyomok lát­hatók az úttesten. A nyomozás hamaro­san eljutott Soós Lajoshoz. Ő eleinte ta­gadott, aztán bevallotta azt is, hogy ő a Hungária körúti gyilkosság egyik elkö­vetője. Végül ezért az ügyért nem ítélték el, mert vallomását visszavonta, s nem sikerült rábizonyítani az esetet. A Viszkis legendája Soós Lajostól eltérően teljesen más kép él a közvéleményben egy szintén híressé vált rablóról. A magyar kriminalisztikába Viszkis néven bevonult Ambrus Attila egyfajta népi hőssé vált. A gyergyószent­­miklósi férfi Magyarországon ismert jégkorongozó lett az UTE-ben. Úgy érezte azonban, hogy a sportból nem tud olyan színvonalú életet biztosítani magá­nak, amilyet szeretne. Eldöntötte, hogy kiegészíti fizetését. A legelső rablást 1993 januárjában követte el. Ezután hat éven keresztül, 1999 elejéig összesen hu­szonhét akciót hajtott végre. Tizenegy­szer OTP-fiókot, hatszor postát, illetve takarékszövetkezetet, négyszer pedig utazási irodát rabolt ki. A budakeszi OTP-t és a Ráday utcai takarékszövetke­zet többször is felkereste. Ambrus semmit sem bízott a véletlen­re. Mindent előre megtervezett és kiszá­mított. Külsejét elváltoztatta, álbajuszt ragasztott, sőt egy alkalommal egyene­sen rendőrnek, a rablási osztály akkori vezetőjének próbálta feltüntetni magát. A közvélemény egy részének szimpátiá­ját már ekkor elnyerte, mivel szinte cicá­­zott a rendőrökkel. A Viszkis nem min­den alkalommal dolgozott egyedül. Ti­zenháromszor magányosan csapott le, s többször a szintén jégkorongozó Orbán Gáborral közösen szerzett pénzt. Össze­sen körülbelül száznegyvenmillió forin­tot. Ambrus Attila sok munkát adott a rendőröknek. A nyomozók szisztemati­kus munkával végül is eredményt értek el, bár ehhez az is kellett, hogy a buda­pesti Frankel Leó utcai OTP-fiók kirab­lása nem úgy sikerült, ahogy azt a Visz­kis és Orbán Gábor eltervezte. Orbánt el­kapták, Ambrus pedig Erdélybe akart szökni, de a magyar-román határon 1999. január 15-én elkapták. Ebben állí­tólag annak is része volt, hogy a férfi ber­ni pásztor kutyájáról is gondoskodni akart, ezzel viszont időt veszített és köz­ben bezárult körülötte a gyűrű. A Viszkis előzetes letartóztatásban várta ügyének vizsgálatát. A Gyorskocsi utcai épület jól őrzött, belvárosi tömb, ahonnan 1999. július 10-én megszökött. A Viszkis nem csak bujkált, de folytat­ta a bankrablásokat is. Összesen ötven­millió forintot zsákmányolt, de az utolsó alkalommal majdnem pórul járt, amikor tűzharcba keveredett egy rendőrjárőrrel. A Viszkis üldözői most már mindent be­leadtak: a BRFK 30 millió forintot köl­tött a nyomozásra. Végül október 26-án fogták el rejtekhelyén. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2000 decemberében tizenöt év, fegyház­­ban letöltendő szabadságvesztésre ítélt Ambrus Attilát. Az ügyészség súlyosbí­tásért, Ambrus ügyvédje enyhítésért fel­lebbezett. Ambrus azóta is börtönben van, a jogerős ítélet pedig még nem szü­letett meg.

Next