Népszava, 2002. október (130. évfolyam, 229–254. sz.)
2002-10-05 / 233. szám
KÉP KI________________ 14 NÉPIZVA 2002. OKTÓBER 5, SZOMBAT Játék a játékban Nem lehet véletlen, hogy az eisenstadti Nemzetközi Haydn Napokat szakmai körökben a világ tíz legjobb zenei fesztiválja közé sorolják. Walter Reicher intendáns évek óta pontosan nyomon követhető, konzekvens műsorpolitikát folytat, amelyben a visszatérő, illetve variálódó elemek egymásra hangoltsága önálló értékkel bír, és már-már a zenei formák tökélyére tesz szert. Az eisenstadti helyszínek eredetisége, Haydn hangulata persze önmagában is csábító dolog, mégis: szívós marketingmunka sejthető a mögött a tény mögött, hogy szeptember 11. ide vagy oda - tíz estén át ezúttal is jobbára Angliából érkezett közönség töltötte meg a kismartoni Esterházy-kastély magyar királyok és főurak portréival díszített, ma Haydn nevét viselő, pompás nagytermét. A fesztivál idei programján olyan ínyencfalatok szerepeltek, mint a világhírű, olasz régizenei együttes, az Il Giardino Armonico vagy a „modern” hangszereken játszó, mégis lenyűgözően „autentikusan” szóló belga zenekar, a Dirk Vermeulen vezette Príma la Musica. Volt azután igazi kulináris élvezet is, amikor a nagyérdemű publikum az ételfinomságok mellett bécsi klasszikus szórakoztató zenét választhatott magának a la carte, és szerveztek kirándulást Fraknó/Forchtenstein várába, ahol a Kelet kultúráját bemutató kiállítást Haydn és Gluck törökös - alia tárca - zenéi festették alá. Aki a fesztivál első hétvégéjén látogatott el Eisenstadtba, az kicsiben is megtapasztalhatta a műsorok és műfajok sokrétűségét. Felfedezésszámba ment mindenekelőtt a kitűnő, francia, korabeli hangszeres együttes, az Ensemble Baroque de Limoges bemutatkozása. Vezetőjük, Christophe Coin olyan nagyságoknál tanult, mint Nikolaus Harnoncourt és Jordi Savall, és - akárcsak ők - maga is remek cselló-, illetve gambajátékos. Hangszeres tudását Coin Joseph Haydn C-dúr csellóversenyének szólistájaként bizonyította be, míg Schubert Ötödik szimfóniájának elvezénylésével arról adott számot, hogy igen jó kezű és originális elképzelésekkel rendelkező karmester. Utóbbi mű, Haydn 80. szimfóniájával párosítva, pontosan tükrözte az idei fesztivál vezérgondolatát, ez ugyanis épp Haydn és Schubert eszmei kapcsolatára kívánt rávilágítani. Hisz miközben Schubert-darabja több helyütt is vállaltan a nagy előd nyomdokain halad, addig a Haydn-szimfónia menüett-tételének közepe meglepően romantikus - „schubertes” - hangütésével vonja magára a figyelmet. Az eisenstadti Haydn Fesztivál mindenkori fő attrakciója az évente újonnan színpadra állított egy-egy Haydn-opera. Idén az Igazi hűség (La vera costanza) című „vidám dráma” (dramma giocoso) eszméltette rá a közönséget négy alkalommal is arra, hogy a szinte kimeríthetetlenül gazdag haydni életműben még mindig túlontúl kis jelentőséget tulajdonítunk az operáknak. Az igazi hűség fordulópont az eszterházai mester színpadi termésében: nemcsak a Figaro házasságára emlékeztető, „társadalomkritikai” cselekményével, de a zenei formarészeket és tempókat egymásra halmozó, fergeteges táncfináléival is, mintegy előfutára a Mozart-Da Ponte szerzőpáros operáinak. A fesztivál „házi együttese”, a Fischer Ádám vezényelte Osztrák-Magyar Haydn Filharmónia, valamint a csupa fiatal kitűnőségből álló, nemzetközi szereplőgárda - közöttük a magyar Szántó Andreával - ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy a csodás akusztikájú Haydn Termet érdemes időről időre operaházzá bűvölni. A produkció sikere ugyanis a fantáziadúsan kidolgozott, temperamentumos zenei megvalósítás mellett nem utolsó sorban Philipp Himmelmann pofonegyszerű színpadi alapötletének tulajdonítható. Az ifjú német rendezősztár a XVIII. századi cselekményt nem kényszeredetten „életszerűvé”, hanem intenzíven átélhetővé tette, amikor az operát szinte mellékesen, unaloműzésből játszatta el egy esküvői vacsorára összegyűlt, fiatal társasággal. Ahogyan ez a henye társasjáték az emberi kapcsolatok forgatagában minduntalan elkomorult, ahogyan az ünnepi összejövetel délce vitája újból és újból egzisztenciális drámává sűrűsödött, az valójában kongeniális maivá lényegítése az 1780-as évek „félkomoly” (semiseria) operai reformtörekvéseinek. Az Igazi hűség előadása az elmúlt esztendők jól sikerült eisenstadti színpadi kísérletei között is egyike volt a legizgalmasabbaknak. Mesterházi Máté Az Igazi hűség két szereplője: Miriam Sajouz és Bernard Richter Mindennapi nyelvöltögetés El eltűnődöm: mitől van az, hogy beszélt nyelvünk hol tömörségre hajlik, hol meg látnivalóan a terjengősség felé mozdul? Régen azt, hogy „a múlt évben”, úgy mondták: a tavaly. Azt pedig, hogy „a folyó évben”, így: az idén. Előbb a „tavaly” elől tűnt el a névelő, később az „idén” elől is. Aztán fordult a szélirány, s ma már sem „a múlt évben” nincs, sem „a folyó évben” nincs, de még „idén” vagy „tavaly” sem létezik többé. Ma már csak „az idei év folyamán” és „a tavalyi év folyamán” használatos. Tessék összeszámlálni a szótagokat: kettő helyett nyolccal fejezzük ki a dolgot. „Innen” és „ettől kezdve” helyett előbb az „innen kezdve” jött, majd az „innentől kezdve”. Terjengősödünk. Gyanítom, hogy ennek oka a hivatali bikkfanyelv, melynek lényege a fontoskodás, a pofonegyszerű közlendők dagályossá tupírozása. Rossz örökség. „Tessék összeszámlálni” - írtam föntebb, írhattam volna „összeszámolni”-t vagy „megszámolni”-t is, csakhogy a két ige mégsem teljesen azonos jelentésű. Idén tavasszal (oppardon: az idei év tavaszán) éppen a magyar mivoltukat a legmelldöngetőbben hirdetők követelgették a választási szavazatok újraszámolását, újraszámlálásuk helyett. A szavazatokat ugyanis megszámlálják, nem pedig szorozzák-osztják-hatványozzák őket. Avagy véletlen-e, hogy a szavazatszámláló bizottságokat nem szavazatszámoló bizottságoknak nevezik, s a népszámlálást sem népszámolásnak? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy éppen legmagyarkodóbb honfitársainknak nincs fülük anyanyelvük (anyanyelvünk) árnyalataira. Ha már a számolásnál tartunk, némi zavart tapasztalok a „számolni valamivel”, illetve „számítani valamire” vonzatkezelése körül. Sokan azt mondják: „nem számítottam ezzel” („erre” helyett); még többen beszélnek így: „nem számoltam rá” („ezzel” vagy „vele” helyett). Pedig hát rászámolni csak padlóra küldött ökölvívóra szoktak. A vonzatokkal egyébként is sok a baj mostanában, különösen azóta, hogy bizonyos kereskedelmi tévécsatornák angol szövegű dokumentumfilmjeinek gyorstalpaló fordítói az angol prepozíciókhoz igazítják a magyar ragokat. „Kezdve a szorgalomtól...” - kezd fölsorolásba valaki a magyarnak vélt fordításban, „kezdve a szorgalmon” helyett. (Csak mert az angolban „from” állt, ugye.) S ha ott „too late” áll, akkor magyarul persze „túl késő”-t kell mondanunk, elfeledve, hogy az a bizonyos „túl” a magyar szemlélet szerint már eleve benne van a „késő” szóban. Szintén a tapadó fordításnak folyományai az efféle mondatok: „X és Y együtt mentek el” („ment el” helyett) vagy: „Több olyan ház van, amelyek azóta épültek” („amely” helyett). „Több kerületekben napokig nem volt ivóvíz” - hallom. Gyalázat. Mielőtt a tapadó fordítások gyöngyszemét idézném (hadd legyen ez majd slusszpoénom), térjünk még vissza a számokhoz. „Két választás között dönthet” - mondja egy főosztályvezető valamelyik híradóban. Azt akarná mondani a jámbor, hogy valaki két lehetőség közül választhat. De ez ettől még nem lesz két választás, csupán egy. Hasonló példa: „Még egyszer megismétlem” - kezdi mondatát valaki, hogy másodszor is fölhívja a figyelmet valamire. Hanem hát ez még csak egyszeri ismétlés! Ha valamit még egyszer ismétlünk, akkor már legalább harmadszor mondtuk el, ami a bögyünkben volt. Más. Divatba jött olyan idegen szavak használata, amelyeknek értelméről fogalmuk sincs a használóknak. Idevágó tévéélményeimből idézek: „Mit taksál ez az óra?” Ide a „kóstál” lett volna való, egy óra ugyanis nem becsül föl (taksál) semmit. A „mire spekulálóból kezd „mire apellál” válni, pedig ez utóbbi ige föllebbezést vagy hivatkozást jelent, nem töprengést. Mint ahogy a „polemizál” jelentése sem töprengés (noha sportriportereink újabban így használják), holott éles vita az értelme. Arra a kérdésre, hogy mikor kerül sorra egy bizonyos rendezvény, a riportalany azt akarta mondani, hogy majd ha minden föltétel összejött, ehelyett így felelt: „Majd ha minden smakkol”. Majd ha minden ízlik?! Dehogy! Majd ha minden klappol... S a legszebb: „Egyre érzékelhetőbb a világban a recenzió.” (E bájos mondatról érdemes volna „recessziót” írni.) Végül az ígért slusszpoén. Filmcím: „Kövér kedd.” Nem fogják kitalálni, mi akarna ez lenni: hát a Mardi gras, kérem szépen, a Húshagyó kedd! Tímár György I * 1 Szabad lexikon V., vírus - amit hol mi, hol a számítógépünk kap el. * Egyes elméletek szerint a számítógép nagyon megkönnyíti az életet. Tudta ezt Kovács János barátom is, aki elhatározta, hogy végre megírja azt a nagy szimfóniát, amelyre évek óta készül. Ezért aztán megkérte a fiát (ki éppen most fejezte be a nagycsoportot), hogy segítsen már neki a gépre felizélni azt a programot, amit a szomszéd szerzett neki direkt erre a célra. - Papi, nem izélni, installálni - rótta meg a gyerek, aki úgy érezte, eljött az ő ideje. Kovács örült, hogy végre valamivel nem neki kell foglalkozni, megkérdezte meddig tart a művelet - tíz perc úgy gondolta, hogy ezt kihasználja és iszik egy fröccsöt, legfeljebb kettőt, esetleg hármat, de többet nem, mert a munkához tiszta fej kell. Fél óra múlva a gyerek segítségül hívta első általános iskolás bátyját, mert egy olyan problémával találkozott, amelyet eddig még nem ismert. Ügyesen átállították a háttérképet, sokat nevettek, amikor megtalálták Kovács féltve őrzött pornóképgyűjteményét. És gyorsan el e-mailezték néhány óvoda- és iskolatársuknak a legsikeresebb darabokat („Szerintem azt is küldjük el a Lacinak, ahol az a helyes ló van azzal a csúnya szőke nénivel az indiánok földjén. Meg a Hófehérkét is, azzal a sok pucér törpével.”) Megcsinálták, hogy a gép minden egész órakor kakukkolni kezdett, délben eljátszotta a Big Ben harangjátékát, este kilenckor pedig a transzszibériai vasút hangját utánozva hívta fel a figyelmet arra, hogy ideje menni lefeküdni. A szövegszerkesztő lila betűkkel írt a narancssárga alapra, és a kérdőjel helyett egy kis oroszlánt, a felkiáltójel helyett pedig egy mamutfogat rajzolt a monitorra. Persze a kottaíró nem akart az istennek sem működni - úgyhogy áthívták a szomszéd lányokat is (vakond és vödör volt a jelük), akik felhívták a nagybátyjukat, hogy az is adjon tanácsot. Aztán az internetről letöltötték a Beatlesösszest és a Káma-szútra második, illusztrált, kötetét. De ez utóbbit tévedésből, mert valójában egy műszaki leírást kerestek. Közben Kovács kabátot húzott, elment a cukrászdába a gyerekeknek sütiért, munkadíj gyanánt. Plusz magának is hozott két újabb palack kövidinkát, hogy fröccs képződjön belőle addig is, amíg nekikezdhet a munkának. A gyerekek szerint nagyon jól haladnak, mindjárt kezdődhet a nagy munka - mondták, és egy floridai szerverről egy oktatóprogramot szereztek még gyorsan. Mire készen lettek Kovács már prüszkölt és köhögött. Biztos a boltban kapott el valami vírust, úgyhogy ágynak is dőlt és aznap már nem írta meg a nagy szimfóniát. Dési János Hurka Franciaágy magyar ecsettel Ubi, a népszerű pornófilmproducer kétségtelenül etalonnak számít a hazai altesti filmszakmában. Nevéhez fűződik az úgynevezett kamionszex meghonosítása, ami nem a közúti szállítóeszközben lebonyolított légyottra vonatkozik, hanem sokkal „intellektuálisabb” megközelítésű. A sofőrök azon beágyazottságára utal, hogy ezeknek az embereknek nem jön be az elérhetetlen, nyafka Claudia Schiffer, se a megközelíthetetlen, affektáló Naomi Campbell, pucér fotójukat nem ragasztják ki a kocsiszekrényre, viszont a kevésbé ismert, de életszagú Rácz Tivadarné, alias Margó, a fogatlan szélvész, a maga izzadékony természetével és dús hónaljkutyájával, vagyis totális realitásával igen. Ezt ismerte föl tehát a népszerű Ubi, aki eztán „filmjeiben” kizárólag az átlagos esztétikai minimumot meg nem ütő szakácsnőknek, Big Brother Show-ba be nem kerülő önjelölt gogo-girlöknek, társkereső rovatokban önmagukat fölemésztő negyveneseknek adott terepet. (Különben ezen lépésével nagy szolgálatot tett a tiroli szexen - „fikken, fikken, sneller, sneller, spriccen nach plafonen”-en felnövő korosztály gyermekeinek helyes szocializációjáért.) Abi most újabb virtuális remeklésre készül, megannyi külföldi pornódijjal a háta mögött, föl akarja venni a versenyt az amerikai hardcore ipar fényűző, csillogó kiállításával, megjelenésével. Hawaiival egyelőre nem, mert a tenger- és a pálmafaimitáció túl drága itt, a Kárpát-medencében, nem beszélve az egész kicsempézéséről, de a stúdiófelvételek alkalmából követendő dizájn már anyagilag bevállalható. így került sor báró Jozefin Borbála sok vihart megélt, nagy idők nagy tanújának számító, mahagóniból készült franciaágyának komplex leselejtezésére, pedig ez majd 15 éven át szolgálta a magyar pornófilmipar európai fölzárkózásának nehéz folyamatát (lásd Én és a vibrátor, Pucér pónik párviadala, Nyomulj, te állat! című örökzöldek stb.). És tessék, amikor föltűnik végre a fény az alagútban, Ubi ripszropsz leselejtezi, s a nemes mahagóni bútort - micsoda szűklátókörűség - egy tömeg/tucatárura cseréli. Megbízta hát látványtervezőjét, bizonyos Papit, hogy vegye meg az Ikeában kapható legjobb, értsd, legdrágább fekhelyet. Ebben Ubit vélhetőleg a takarékosságon kívül a skandináv esztétikum és kultúra iránti hódolat is befolyásolta (Hommage Ingmar Bergmann) - pedig 15 évvel ezelőtt még azt gondolta volna az Ikeáról, hogy az a japán halastavakban nagy kedvvel, bőséggel burjánzó sásféle vagy a gaboni kakaótermesztők legendás vajköpülője, esetleg az apacs indiánoknál használatos, ám Kari May által méltatlanul meg nem énekelt herevédő. Mindegy, Ubi ma már képben van, ezért is bízta meg Papit a beszerzéssel. Papi így annak rendje és módja szerint kiment az Ikea budaörsi áruházába, megvette a legszélesebb (180x220) Ivar 5 névre keresztelt ágykeretet, s hosszú töprengés, faggatózás, személyes hempergés után a Fjord Cool Man fantázianevű matracot (acélrugók kókusztokban, gyapot lengéscsillapítók, három év garancia). A Papi azonban a házhozszállításon túl az összeszerelést már nem rendelte meg, így a Tótágas Bt. által leszállított bútort Sanyo, a Franczstadti csődör, Leo, a Viagra-fenomén és Lantai bácsi, a fővilágosító próbálta összeszerelni. (Két óra megfeszített munka, némi káromkodás és egy vízhólyag árán sikerrel.) Az Ivar 5 + Fjord Cool Man komplexum ott állt tehát összeszerelve, harcra készen a stúdió közepén, várva a zsiráfméretű Bokassát és a mindenkit kielégítő Denise c’est La Vie (francia marquise-ősöket felmutató színésznő - méretek: 120x60x90) összecsapását, szerelmi párviadalát, erotikus tusakodását. A látvány már önmagában is lenyűgöző volt: a díszlet „alaptónusát” a napraforgómintás tapéta s azzal a zsúrban fölragasztott mattemhomi óriásposzter (hófödte hegycsúcs) adta meg, előtte pedig az Ivar 5 + Fjord Cool Man kombináció vörös selyem ágyneművel felerősítve. Aztán Bokassa és Denise akciózni kezdett. Az enyhébb, energiatakarékos jelenetek kiválóra sikerültek. Az orális szex egyes mozzanatait bizony - a korábbiaktól eltérően - kétszer-háromszor is újra kellett venni. A botrány azonban - hogy intellektuálisan kedvezzünk a Káma-szútrán felnőtt olvasóknak - a verébhajszánál robbant ki. Bokassa a hagyományos misszionárius pózban dolgozott az ő Denise-én, perisztartikus hullámeffekteket gerjesztve, amikor működésbe léptek a Fjord Cool Man matrac kókusztokba húzott acélrugói és a gyapotból készült lengéscsillapítók. Ennek az lett a vége, hogy az amúgy rutinos páros ritmikus testmozgásának energiavektorai áttevődtek a rugókra, s azon váratlanul meghatványozódtak, így Denise alteste tulajdonképpen rakétakilövőhöz vált hasonlatossá, a jó Bokassa minduntalan kirepült az Ubi által meghatározott látószögből és képkivágásból. Különösen akkor, ha a profi pornószínészek 4/4-es altesti ritmusképletébe eléggé el nem ítélhető módon hiba csúszott, s 3/4-essé módosult, nos, akkor keltette a produkció a totális amatőrizmus és zűrzavar érzetét. A helyzetet jól illusztrálja Denise c’est LaVie kifakadása: - Ne döfködj már a kardoddal összevissza, öreg! Nem vagy te Sandokan! Mire Bokassa: -Aludni biztosan jó ez az ágy, dugásra azonban alkalmatlan, viszont kiújul tőle a lumbágóm! Ebből is látszik, hogy milyen kényes és veszélyes szakma a lakberendezés. Boros István