Népszava, 2002. október (130. évfolyam, 229–254. sz.)

2002-10-05 / 233. szám

KÉP KI________________ 14 NÉPIZVA 2002. OKTÓBER 5­, SZOMBAT Játék a játékban Nem lehet véletlen, hogy az eisenstadti Nem­zetközi Haydn Napokat szakmai körökben a világ tíz legjobb zenei fesztiválja közé sorol­ják. Walter Reicher intendáns évek óta ponto­san nyomon követhető, konzekvens műsorpo­litikát folytat, amelyben a visszatérő, illetve variálódó elemek egymásra hangoltsága önál­ló értékkel bír, és már-már a zenei formák tö­kélyére tesz szert. Az eisenstadti helyszínek eredetisége, Haydn­ hangulata persze önmagá­ban is csábító dolog, mégis: szívós marketing­­munka sejthető a mögött a tény mögött, hogy­­ szeptember 11. ide vagy oda - tíz estén át ezúttal is jobbára Angliából érkezett közönség töltötte meg a kismartoni Esterházy-kastély magyar királyok és főurak portréival díszített, ma Haydn nevét viselő, pompás nagytermét. A fesztivál idei programján olyan ínyencfa­latok szerepeltek, mint a világhírű, olasz régi­zenei együttes, az Il Giardino Armonico vagy a „modern” hangszereken játszó, mégis lenyű­gözően „autentikusan” szóló belga zenekar, a Dirk Vermeulen vezette Príma la Musica. Volt azután igazi kulináris élvezet is, amikor a nagyérdemű publikum az ételfinomságok mel­lett bécsi klasszikus szórakoztató zenét vá­laszthatott magának a la carte, és szerveztek kirándulást Fraknó/Forchtenstein várába, ahol a Kelet kultúráját bemutató kiállítást Haydn és Gluck törökös - alia tárca - zenéi festették alá. Aki a fesztivál első hétvégéjén látogatott el Eisenstadtba, az kicsiben is megtapasztalhatta a műsorok és műfajok sokrétűségét. Felfede­zésszámba ment mindenekelőtt a kitűnő, fran­cia, korabeli hangszeres együttes, az Ensemble Baroque de Limoges bemutatkozása. Vezetőjük, Christophe Coin olyan nagyságoknál tanult, mint Nikolaus Harnoncourt és Jordi Savall, és - akárcsak ők - maga is remek cselló-, illetve gambajátékos. Hangszeres tudását Coin Joseph Haydn C-dúr csellóversenyének szólistájaként bizonyította be, míg Schubert Ötödik szimfóniá­jának elvezénylésével arról adott számot, hogy igen jó kezű és originális elképzelésekkel ren­delkező karmester. Utóbbi mű, Haydn 80. szim­fóniájával párosítva, pontosan tükrözte az idei fesztivál vezérgondolatát, ez ugyanis épp Haydn és Schubert eszmei kapcsolatára kívánt rávilágí­tani. Hisz miközben Schubert-darabja több helyütt is vállaltan a nagy előd nyomdokain ha­lad, addig a Haydn-szimfónia menüett-tételének közepe meglepően romantikus - „schubertes” - hangütésével vonja magára a figyelmet. Az eisenstadti Haydn Fesztivál mindenkori fő attrakciója az évente újonnan színpadra állí­tott egy-egy Haydn-opera. Idén az Igazi hűség (La vera costanza) című „vidám dráma” (dram­­ma giocoso) eszméltette rá a közönséget négy alkalommal is arra, hogy a szinte kimeríthetet­lenül gazdag haydni életműben még mindig tú­lontúl kis jelentőséget tulajdonítunk az operák­nak. Az igazi hűség fordulópont az eszterházai mester színpadi termésében: nemcsak a Figaro házasságára emlékeztető, „társadalomkritikai” cselekményével, de a zenei formarészeket és tempókat egymásra halmozó, fergeteges táncfi­náléival is, mintegy előfutára a Mozart-Da Ponte szerzőpáros operáinak. A fesztivál „házi együttese”, a Fischer Ádám vezényelte Oszt­rák-Magyar Haydn Filharmónia, valamint a csupa fiatal kitűnőségből álló, nemzetközi sze­replőgárda - közöttük a magyar Szántó Andre­ával - ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy a csodás akusztikájú Haydn Termet érdemes időről időre operaházzá bűvölni. A produkció sikere ugyanis a fantáziadúsan kidolgozott, temperamentumos zenei megvalósítás mellett nem utolsó sorban Philipp Himmelmann pofon­­egyszerű színpadi alapötletének tulajdonítható. Az ifjú német rendezősztár a XVIII. századi cselekményt nem kényszeredetten „életszerű­vé”, hanem intenzíven átélhetővé tette, amikor az operát szinte mellékesen, unaloműzésből ját­szatta el egy esküvői vacsorára összegyűlt, fia­tal társasággal. Ahogyan ez a henye társasjáték az emberi kapcsolatok forgatagában mindunta­lan elkomorult, ahogyan az ünnepi összejövetel délce vitája újból és újból egzisztenciális drá­mává sűrűsödött, az valójában kongeniális mai­vá lényegítése az 1780-as évek „félkomoly” (semiseria) operai reformtörekvéseinek. Az Igazi hűség előadása az elmúlt esztendők jól si­került eisenstadti színpadi kísérletei között is egyike volt a legizgalmasabbaknak. Mesterházi Máté Az Igazi hűség két szereplője: Miriam Sajouz és Bernard Richter Mindennapi nyelvöltögetés El­ eltűnődöm: mitől van az, hogy beszélt nyelvünk hol tömörségre hajlik, hol meg látnivalóan a terjen­­gősség felé mozdul? Régen azt, hogy „a múlt évben”, úgy mond­ták: a tavaly. Azt pedig, hogy „a fo­lyó évben”, így: az idén. Előbb a „tavaly” elől tűnt el a névelő, ké­sőbb az „idén” elől is. Aztán fordult a szélirány, s ma már sem „a múlt évben” nincs, sem „a folyó évben” nincs, de még „idén” vagy „tavaly” sem létezik többé. Ma már csak „az idei év folyamán” és „a tavalyi év folyamán” használatos. Tessék összeszámlálni a szótagokat: kettő helyett nyolccal fejezzük ki a dol­got. „Innen” és „ettől kezdve” he­lyett előbb az „innen kezdve” jött, majd az „innentől kezdve”. Terjen­­gősödünk. Gyanítom, hogy ennek oka a hivatali bikkfanyelv, mely­nek lényege a fontoskodás, a po­fonegyszerű közlendők dagályossá tupírozása. Rossz örökség. „Tessék összeszámlálni” - írtam föntebb, írhattam volna „összeszá­­molni”-t vagy „megszámolni”-t is, csakhogy a két ige mégsem telje­sen azonos jelentésű. Idén ta­vasszal (oppardon: az idei év tava­szán) éppen a magyar mivoltukat a legmelldöngetőbben hirdetők kö­­vetelgették a választási szavazatok újraszámolását, újraszámlálásuk helyett. A szavazatokat ugyanis megszámlálják, nem pedig szoroz­­zák-osztják-hatványozzák őket. Avagy véletlen-e, hogy a szavazat­számláló bizottságokat nem szava­zatszámoló bizottságoknak neve­zik, s a népszámlálást sem népszá­molásnak? Mindenesetre elgondol­kodtató, hogy éppen legmagyarko­­dóbb honfitársainknak nincs fülük anyanyelvük (anyanyelvünk) ár­nyalataira. Ha már a számolásnál tartunk, némi zavart tapasztalok a „számol­ni valamivel”, illetve „számítani valamire” vonzatkezelése körül. Sokan azt mondják: „nem számí­tottam ezzel” („erre” helyett); még többen beszélnek így: „nem szá­moltam rá” („ezzel” vagy „vele” helyett). Pedig hát rászámolni csak padlóra küldött ökölvívóra szoktak. A vonzatokkal egyébként is sok a baj mostanában, különösen azóta, hogy bizonyos kereskedelmi tévé­csatornák angol szövegű dokumen­tumfilmjeinek gyorstalpaló fordítói az angol prepozíciókhoz igazítják a magyar ragokat. „Kezdve a szorga­lomtól...” - kezd fölsorolásba va­laki a magyarnak vélt fordításban, „kezdve a szorgalmon” helyett. (Csak mert az angolban „from” állt, ugye.) S ha ott „too late” áll, akkor magyarul persze „túl késő”-t kell mondanunk, elfeledve, hogy az a bizonyos „túl” a magyar szem­lélet szerint már eleve benne van a „késő” szóban. Szintén a tapadó fordításnak fo­lyományai az efféle mondatok: „X és Y együtt mentek el” („ment el” helyett) vagy: „Több olyan ház van, amelyek azóta épültek” („amely” helyett). „Több kerüle­tekben napokig nem volt ivóvíz” - hallom. Gyalázat. Mielőtt a tapadó fordítások gyöngyszemét idézném (hadd le­gyen ez majd slusszpoénom), tér­jünk még vissza a számokhoz. „Két választás között dönthet” - mondja egy főosztályvezető valamelyik híradóban. Azt akarná mondani a jámbor, hogy valaki két lehetőség közül választhat. De ez ettől még nem lesz két választás, csupán egy. Hasonló példa: „Még egyszer meg­ismétlem” - kezdi mondatát valaki, hogy másodszor is fölhívja a fi­gyelmet valamire. Hanem hát ez még csak egyszeri ismétlés! Ha va­lamit még egyszer ismétlünk, ak­kor már legalább harmadszor mondtuk el, ami a bögyünkben volt. Más. Divatba jött olyan idegen szavak használata, amelyeknek ér­telméről fogalmuk sincs a haszná­lóknak. Idevágó tévéélményeimből idézek: „Mit taksál ez az óra?” Ide a „kóstál” lett volna való, egy óra ugyanis nem becsül föl (taksál) semmit. A „mire spekulálóból kezd „mire apellál” válni, pedig ez utóbbi ige föllebbezést vagy hi­vatkozást jelent, nem töprengést. Mint ahogy a „polemizál” jelenté­se sem töprengés (noha sportripor­tereink újabban így használják), holott éles vita az értelme. Arra a kérdésre, hogy mikor kerül sorra egy bizonyos rendezvény, a riport­alany azt akarta mondani, hogy majd ha minden föltétel összejött, ehelyett így felelt: „Majd ha min­den smakkol”. Majd ha minden íz­lik?! Dehogy! Majd ha minden klappol... S a legszebb: „Egyre ér­zékelhetőbb a világban a recen­zió.” (E bájos mondatról érdemes volna „recessziót” írni.) Végül az ígért slusszpoén. Film­cím: „Kövér kedd.” Nem fogják ki­találni, mi akarna ez lenni: hát a Mardi gras, kérem szépen, a Hús­hagyó kedd! Tímár György I * 1 Szabad lexikon V., vírus - amit hol mi, hol a számítógépünk kap el. * Egyes elméletek szerint a számítógép nagyon megkönnyíti az életet. Tudta ezt Kovács János barátom is, aki elhatározta, hogy végre megírja azt a nagy szimfóniát, amelyre évek óta készül. Ezért aztán megkérte a fiát (ki éppen most fe­jezte be a nagycsoportot), hogy segítsen már neki a gépre felizélni azt a programot, amit a szomszéd szerzett neki direkt erre a célra. - Papi, nem izélni, installálni - rótta meg a gyerek, aki úgy érezte, eljött az ő ideje. Kovács örült, hogy végre valamivel nem neki kell foglalkozni, megkérdezte meddig tart a művelet - tíz perc úgy gondolta, hogy ezt kihasználja és iszik egy fröccsöt, legfeljebb kettőt, esetleg hármat, de többet nem, mert a munkához tiszta fej kell. Fél óra múlva a gyerek segítségül hívta el­ső általános iskolás bátyját, mert egy olyan problémával találkozott, amelyet eddig még nem ismert. Ügyesen átállították a háttérké­pet, sokat nevettek, amikor megtalálták Ko­vács féltve őrzött pornóképgyűjteményét. És gyorsan el e-mailezték néhány óvoda- és is­kolatársuknak a legsikeresebb darabokat („Szerintem azt is küldjük el a Lacinak, ahol az a helyes ló van azzal a csúnya szőke néni­vel az indiánok földjén. Meg a Hófehérkét is, azzal a sok pucér törpével.”) Megcsinálták, hogy a gép minden egész órakor kakukkolni kezdett, délben eljátszotta a Big Ben harangjátékát, este kilenckor pe­dig a transzszibériai vasút hangját utánozva hívta fel a figyelmet arra, hogy ideje menni lefeküdni. A szövegszerkesztő lila betűkkel írt a na­rancssárga alapra, és a kérdőjel helyett egy kis oroszlánt, a felkiáltójel helyett pedig­ egy mamutfogat rajzolt a monitorra. Persze a kottaíró nem akart az istennek sem működni - úgyhogy áthívták a szomszéd lányokat is (vakond és vödör volt a jelük), akik felhívták a nagybátyjukat, hogy az is adjon tanácsot. Aztán az internetről letöltötték a Beatles­­összest és a Káma-szútra második, illuszt­rált, kötetét. De ez utóbbit tévedésből, mert valójában egy műszaki leírást kerestek. Közben Kovács kabátot húzott, elment a cukrászdába a gyerekeknek sütiért, munkadíj gyanánt. Plusz magának is hozott két újabb palack kövidinkát, hogy fröccs képződjön be­lőle addig is, amíg nekikezdhet a munkának. A gyerekek szerint nagyon jól haladnak, mindjárt kezdődhet a nagy munka - mond­ták, és egy floridai szerverről egy oktató­­programot szereztek még gyorsan. Mire készen lettek Kovács már prüszkölt és köhögött. Biztos a boltban kapott el vala­mi vírust, úgyhogy ágynak is dőlt és aznap már nem írta meg a nagy szimfóniát. Dési János Hurka Franciaágy magyar ecsettel Ubi, a népszerű pornófilmproducer kétségtelenül etalonnak számít a hazai altesti filmszakmában. Ne­­­­véhez fűződik az úgynevezett kamionszex meghono­sítása, ami nem a közúti szállítóeszközben lebonyo­lított légyottra vonatkozik, hanem sokkal „intellek­­tuálisabb” megközelítésű. A sofőrök azon beágya­zottságára utal, hogy ezeknek az embereknek nem jön be az elérhetetlen, nyafka Claudia Schiffer, se a megközelíthetetlen, affektáló Naomi Campbell, pu­cér fotójukat nem ragasztják ki a kocsiszekrényre, viszont a kevésbé ismert, de életszagú Rácz Tivadar­­né, alias Margó, a fogatlan szélvész, a maga izzadé­­kony természetével és dús hónaljkutyájával, vagyis totális realitásával igen. Ezt ismerte föl tehát a nép­szerű Ubi, aki eztán „filmjeiben” kizárólag az átla­gos esztétikai minimumot meg nem ütő szakácsnők­nek, Big Brother Show-ba be nem kerülő önjelölt go­­go-girlöknek, társkereső rovatokban önmagukat föl­emésztő negyveneseknek adott terepet. (Különben ezen lépésével nagy szolgálatot tett a tiroli szexen - „fikken, fikken, sneller, sneller, spriccen nach plafo­­nen”-en­­ felnövő korosztály gyermekeinek helyes szocializációjáért.) Abi most újabb virtuális remeklésre készül, meg­annyi külföldi pornódijjal a háta mögött, föl akarja venni a versenyt az amerikai hard­core ipar fényűző, csillogó kiállításával, megjelenésével. Hawaiival egyelőre nem, mert a tenger- és a pálmafaimitáció túl drága itt, a Kárpát-medencében, nem beszélve az egész kicsempézéséről, de a stúdiófelvételek alkal­mából követendő dizájn már anyagilag bevállalható. így került sor báró Jozefin Borbála sok vihart megélt, nagy idők nagy tanújának számító, mahagó­niból készült franciaágyának komplex leselejtezésé­re, pedig ez majd 15 éven át szolgálta a magyar por­nófilmipar európai fölzárkózásának nehéz folyama­tát (lásd Én és a vibrátor, Pucér pónik párviadala, Nyomulj, te állat! című örökzöldek stb.). És tessék, amikor föltűnik végre a fény az alagútban, Ubi ripsz­­ropsz leselejtezi, s a nemes mahagóni bútort - micso­da szűklátókörűség - egy tömeg/tucatárura cseréli. Megbízta hát látványtervezőjét, bizonyos Papit, hogy vegye meg az Ikeában kapható legjobb, értsd, legdrágább fekhelyet. Ebben Ubit vélhetőleg a taka­rékosságon kívül a skandináv esztétikum és kultúra iránti hódolat is befolyásolta (Hommage Ingmar Bergmann) - pedig 15 évvel ezelőtt még azt gondol­ta volna az Ikeáról, hogy az a japán halastavakban nagy kedvvel, bőséggel burjánzó sásféle vagy a ga­­boni kakaótermesztők legendás vajköpülője, esetleg az apacs indiánoknál használatos, ám Kari May által méltatlanul meg nem énekelt herevédő. Mindegy, Ubi ma már képben van, ezért is bízta meg Papit a beszerzéssel. Papi így annak rendje és módja szerint kiment az Ikea budaörsi áruházába, megvette a legszélesebb (180x220) Ivar 5 névre ke­resztelt ágykeretet, s hosszú töprengés, faggatózás, személyes hempergés után a Fjord Cool Man fantá­zianevű matracot (acélrugók kókusztokban, gyapot lengéscsillapítók, három év garancia). A Papi azonban a házhozszállításon túl az össze­szerelést már nem rendelte meg, így a Tótágas Bt. ál­tal leszállított bútort Sanyo, a Franczstadti csődör, Leo, a Viagra-fenomén és Lantai bácsi, a fővilágo­sító próbálta összeszerelni. (Két óra megfeszített munka, némi káromkodás és egy vízhólyag árán si­kerrel.) Az Ivar 5 + Fjord Cool Man komplexum ott állt te­hát összeszerelve, harcra készen a stúdió közepén, várva a zsiráfméretű Bokassát és a mindenkit kielé­gítő Denise c’est La Vie (francia marquise-ősöket fel­mutató színésznő - méretek: 120x60x90) összecsa­pását, szerelmi párviadalát, erotikus tusakodását. A látvány már önmagában is lenyűgöző volt: a díszlet „alaptónusát” a napraforgómintás tapéta s az­zal a zsúrban fölragasztott mattemhomi óriásposzter (hófödte hegycsúcs) adta meg, előtte pedig az Ivar 5 + Fjord Cool Man kombináció vörös selyem ágyne­művel felerősítve. Aztán Bokassa és Denise akciózni kezdett. Az enyhébb, energiatakarékos jelenetek kiválóra sike­rültek. Az orális szex egyes mozzanatait bizony - a korábbiaktól eltérően - kétszer-háromszor is újra kellett venni. A botrány azonban - hogy intellektuá­lisan kedvezzünk a Káma-szútrán felnőtt olvasóknak - a verébhajszánál robbant ki. Bokassa a hagyományos misszionárius pózban dolgozott az ő Denise-én, perisztartikus hullámef­­fekteket gerjesztve, amikor működésbe léptek a Fjord Cool Man matrac kókusztokba húzott acélru­gói és a gyapotból készült lengéscsillapítók. Ennek az lett a vége, hogy az amúgy rutinos páros ritmikus testmozgásának energiavektorai áttevődtek a rugók­ra, s azon váratlanul meghatványozódtak, így Denise alteste tulajdonképpen rakétakilövőhöz vált hasonla­tossá, a jó Bokassa minduntalan kirepült az Ubi által meghatározott látószögből és képkivágásból. Külö­nösen akkor, ha a profi pornószínészek 4/4-es altesti ritmusképletébe eléggé el nem ítélhető módon hiba csúszott, s 3/4-essé módosult, nos, akkor keltette a produkció a totális amatőrizmus és zűrzavar érzetét. A helyzetet jól illusztrálja Denise c’est LaVie kifa­­kadása: - Ne döfködj már a kardoddal összevissza, öreg! Nem vagy te Sandokan! Mire Bokassa: -Aludni biztosan jó ez az ágy, dugásra azonban al­kalmatlan, viszont kiújul tőle a lumbágóm! Ebből is látszik, hogy milyen kényes és veszélyes szakma a lakberendezés. Boros István

Next