Népszava, 2002. november (130. évfolyam, 255–279. sz.)
2002-11-26 / 275. szám
2002. NOVEMBER 26., KEDD 10 ATOMERŐMŰ Két évtized az ország szolgálatában Húsz éve helyezték üzembe a paksi atomerőmű I-es blokkját Csaknem negyven éve vetődött fel először az a gondolat, hogy atomerőmű épüljön Magyarországon. A létesítmény megépítéséről országunk 1966 decemberében kötött megállapodást az akkor még létező Szovjetunióval, s ezzel egy akkor még Magyarországon ismeretlen csúcstechnológia meghonosítása vette kezdetét. Az ország legnagyobb szabású vállalkozásai közé sorolható építkezés a hetvenes évek elején indult. Az eleinte döcögve haladó építési munkálatok felgyorsításához jókora lökést adott az 1973-as olajválság. Az eredeti tervek szerint két áramtermelő reaktorral 1975-ben állt volna üzembe az erőmű. Ám időközben változtak a tervek, így a tervbe vett kapacitás újabb két blokkal bővült, és 1980 lett az átadási határidő. Az első energiatermelő egységet azonban végül 1982-ben helyezték üzembe. Az I-es blokk átadását hamarosan újabb három reaktor üzembe állítása követte, s azóta a paksi erőmű a hazai áramszükséglet 40 százalékát biztosítja. Szakértők szerint a biztonságtechnikai szempontból, illetve a műszaki állapot tekintetében a világ élvonalába tartozó erőmű élettartama akár további 20 évvel is meghosszabbítható lenne. Az ország energiaellátásával foglalkozó műszaki, illetve gazdasági szakemberek körében az 1960- as évek első felében vetődött fel először egy magyar atomerőmű felépítésének a gondolata. Az építkezés elindításához pedig az akkori Szovjetunióban 1964-ben felépített novoronyezsi reaktor üzembe helyezése után jelentkező, kedvező tapasztalatok adták a végső lökést. A beruházás elindítását szakmai viták, gazdasági számítások, egyeztetések és a szovjet kormányzattal folytatott tárgyalások előzték meg. A két ország küldöttsége végül 1966 július 6-án kötött megállapodást arról, hogy hazánkban egy nagy kapacitású atomerőmű épül szovjet közreműködéssel, s ezzel egy akkor még Magyarországon ismeretlen csúcstechnológia meghonosítása vette kezdetét. Az erőmű teljesítményét 800 megawattra tervezték, amelyet két 400 megawattos blokkban állították volna elő. Az első reaktorblokk - az eredeti elképzelések szerint - 1975 állt volna üzembe, s az épülő létesítmény az ország áramszükségletének a 15 százalékát biztosította volna - olvasható Kováts Balázsnak, a Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központja vezetőjének az erőmű történetéről szóló, Atomlecke című könyvében. A létesítmény felépítéséről 1966. december 28-án kötött egyezményt a két kormány. Ezt követően azonban csaknem egyéves „csend” következett, amely a beruházás előkészítésének az időszaka volt. Először is a leendő építmény földrajzi helyét kellett kiválasztaniuk a beruházást irányító szovjet és magyar szakembereknek. A helyszín kijelölésénél egyebek mellett figyelembe vették a „hűtővízforrás” közelségét, az árvízi veszélyeztetettséget, a talajstabilitást, az időjárási viszonyokat - például az uralkodó szélirányt -, a gazdaságossági szempontokat, a jó megközelíthetőséget, de a hely megválasztásakor szerepet játszottak a honvédelmi, a népsűrűségi, a munkaerő-piaci és az agrártermelési szempontok is. Eredetileg csaknem száz, majd 16 leendő helyszín között zajlott a „verseny”, később azonban két településre Paksra és Bogyiszlóra szűkült a mezőny, a kettő közül pedig Paks lett a befutó. Az erőmű tervdokumentációját 1968-ban adta át a szovjet fél, az építési terv pedig 1969- ben szovjet-magyar együttműködéssel készült el, s ebben az évben megindultak az építési munkálatok is. Vagyis elkezdődött egy olyan beruházás, amely még mai léptékkel mérve is az ország legnagyobb szabású vállalkozásai közé sorolható. A kész nukleáris üzemben az akkori számítások szerint 700-an dolgoztak volna, az építkezés költsége pedig — az előzetes becslések szerint — 6,8 milliárd forint lett volna. Ám alig kezdődött meg az építkezés, a „felsővezetői körökben” máris a beruházás leállítását fontolgatták. A „megtorpanás” azonban átmenetinek bizonyult, 1970 júliusában módosították a létesítmény elkészítésére vonatkozó szovjet-magyar egyezményt: 1900- 2000 megawattra tervezték át a leendő erőmű kapacitását, ám egyben 1980-ra halasztották az első blokk üzembe helyezésének az időpontját. Néhány évig döcögött az építkezés, az évek múlásával azonban egyre „vonzóbb” megoldásnak tűnt a kormányzat számára az atomenergia hasznosítása, az 1973-ban világszerte kialakult olajválság ugyanis rádöbbentette az ország akkori vezetését arra, hogy hazánk - mivel szénhidrogén-forrásai szűkösek - nem választhatja a villamosenergia-ellátás alapenergiájául az olajat és a földgázt. Emellett az is világossá vált, hogy az ipar folyamatosan növekvő áramigényét kielégítendő Paksot mihamarabb be kell vonni az áramtermelésbe, így 1974- től felgyorsult az építkezés. Elkészültek az első lakások, átadták a 3500 főre tervezett „üzemi” éttermet, Dunaföldvárig kiépült a vasútpálya, több mint tíz kilométer hosszú úthálózatot alakítottak ki az építkezés területén, egymillió köbméternél is több földet mozgattak meg, és az egykori Hazafias Népfront elnökének a látogatásával megindult a másfél évtizednél is tovább tartó „vendégjárás” az épülő erőmű területén. Ugyanebben az évben elutazott az első szakembercsoport Voronyezsbe, hogy tanulmányozza a nukleáris technológiát. Az 1975- ös évben fokozódott az építkezés üteme. Az építési területen a nagynevű magyar építési vállalatok mellett megjelent a honvédség két építőszázada, hivatalosan is négyszer 400 megawattosra növelték az építendő erőmű áramtermelő kapacitását, és a beruházás költségeit immár 40,5 milliárd forintban állapították meg. A következő év 1976 január 1-jétől a Magyar Villamos Művek Tröszt cégeként elkezdett működni a Paksi Atomerőmű Vállalat. Az építkezés „feszített tempóban” zajlott, 1978- ban azonban már látszott, hogy az eredeti tervekhez képest lemaradásban van a beruházás. A következő évben viszont mégis ünnepelhettek a paksiak, 1979. január 4-én várossá avatták a települést, s a vezetők ismét úgy látták: tartható lesz az 1980-as erőmű-indítási határidő. 1980. március 7-én az Országgyűlés elfogadta az atomenergia hasznosítását szabályozó, úgynevezett „atomtörvényt”, s ezzel egy időben megérkezett Paksra az első atomreaktor, amely végül október 20-án került a helyére. Ekkor már folyt az irányítóközpont kialakítása is, a szerelési munka nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a szakemberek 40 ezer kilométer hosszúságú informatikai kábelt építettek be a rendszerbe. Ez pedig azt jelenti, hogy a felhasznált vezetékek hossza csaknem azonos volt az egyenlítő hosszával. A munkálatok ütemére pedig abból lehet következtetni, hogy ’80-ban 1723 szerződés alapján 166 vállalat több mint tízezer munkatársa dolgozott az építkezésen. A Magyar Néphadsereg paksi építő zászlóaljának az épületéről viszont egy decemberi napon csendben lekerült az addig ott díszelgő felirat: „1980. Igen!”, és ebből végkép kiderült, hogy az erőmű a második átadási határidőre sem készül el. 1981-ben a Paksi Atomerőmű Vállalat fennállásának az ötödik évfordulóját ünnepelhette volna, ha a „hajrá” alatt lett volna idő az ünnepélyes ceremóniákra. Az év végére azonban sikert hoztak az erőfeszítések, december 23-án az Állami Indító Bizottság engedélyt adott az I-es blokk nyomáspróbájának a megtartására, s ugyanebben az időben megkezdődött az irányítóközpont üzembe helyezése is. Ám az előkészítő munkálatok még mindig nem értek véget, az I-es blokk csak 1982 októberére állt készen az indításra. A próbaüzem megkezdésére 1982. december 14-én érkeztek meg az engedélyek. Aznap este, 21 óra 45 perckor megkezdte működését az első magyar atomreaktor. Az I-es blokkban elindult a láncreakció, ezzel Magyarországon is elkezdődött az atomkor. A kísérleti üzem december 25-én ért véget, és három nappal később, 28-án, nulla óra 13 perckor a paksi erőmű bekapcsolódott az ország villamosenergia-rendszerébe. Az év utolsó napjaiban pedig már 5,5 gigawattóra elektromos energiát termelt a nukleáris üzem. 1982 után sorra indultak az újabb - a II-es, a 111-as és a IV-es - blokkok. Ma már az ország áramszükségletének 40 százalékát biztosítja Paks. Az elmúlt két évtizedben az erőműben - külföldi szakértők részvételével - 29 átfogó nemzetközi biztonságtechnikai vizsgálat zajlott le, az ellenőrök minden alkalommal biztonságosnak minősítették a létesítményt. A paksi üzem blokkjainak a termelési mutatói a világban működő 430 reaktor közül az első 35-ben szerepelnek. A mintegy 30 évre tervezett energiatermelő egységek élettartama a hozzáértők szerint akár újabb 20 évvel is meghosszabbítható lenne, amely a nukleáris ipar jellemző irányzatává vált. Eredetileg 800 megawattra tervezték az erőmű teljesítményét, ezt két 400 megawattos blokkban állították volna elő Alapozási munkálatok Pakson - 1975-ben az építési területen a nagynevű magyar építési vállalatok mellett megjelent a honvédség két építőszázada is NÉPSZAVA Mindvégig a biztonság volt a legfontosabb Emberi számítás szerint semmi sem okozhat balesetet - állítja Pónya József nyugalmazott vezérigazgató Az Európai Unió mércéjével mérve is biztonságosnak tekinthető a paksi atomerőmű. Ám a létesítmény korszerűsítése ma sem állt le, a biztonságnövelő beruházások folyamatosan zajlanak. Erről beszélgettünk Pónya Józseffel, az erőmű nyugalmazott vezérigazgatójával. • Mennyire számított modernnek az üzembe helyezésekor a paksi atomerőmű, és mennyire tekinthető manapság korszerűnek az üzem? -Az építés első fázisát meg kellett szakítani, mert a nemzetközi vélemények alapján az első megoldás nem lett volna elfogadható, így új biztonságtechnikai irányelvek alapján tervezték újjá az erőművet. Ez nekünk hátrányt jelentett, hiszen csúszott a kivitelezés, de az eredmény magáért beszél. Épp mostanában — az uniós csatlakozás kapcsán - vizsgáltuk: működnek-e ezek a biztonsági filozófiák, és kiderült, hogy igen. Milyen fejlesztések történtek az elmúlt húsz esztendő során? — A technika fejlődésével új biztonsági szempontok kerültek a látótérbe, melyeket be kellett vezetni. Ez leginkább az erőmű digitális ellenőrző rendszerére vonatkozik. Az erőműnek van egy úgynevezett lokalizált, zárt épülete, ahonnan a radioaktivitás nem ,jöhet ki”, azon belül kell maradnia. Voltak olyan biztonsági rendszerek, melyek korábban még nem voltak ezen a helyiségen belül, ezeket természetesen be kellett telepíteni oda. Ez elég nagy munka a sok csővezeték és szivattyú miatt, de már azok is biztonságos helyre kerültek. Voltak olyan biztonsági víztartályok, amelyekkel az volt a gond, hogy hideg vizet tartalmaztak, amit fel kellett melegíteni, hogy adott esetben a hideg víznek a forró reaktorra történő irányításával azok ne repedjenek szét. Még több, ehhez hasonló, „apróbb” változtatásra is szükség volt. A legnagyobb fejlesztés, amely teljes egészében nem csupán a biztonságot szolgálja, az a digitális reaktorvédelem. Ez valójában azt jelenti, hogy számítógépes vezérléssel figyelik a méréseket, és a rendszer szükség esetén megvédi a reaktort. Ez régebben egy úgynevezett relés technikával üzemelt, ami ugyan biztonságos volt, de a valós cél az volt, hogy ne maradjon el semmi olyan védelmi működés, melyre szükség lett volna. A fölösleges működés nem olyan nagy baj. Nem szerencsés ugyan, mert megáll a rendszer, de legalább nem marad el semmi. Hármas védelemmel volt ellátva a létesítmény, ám ha az egyik elemet kiszedtük, utána manuálisan kellett mindent ellenőrizni, ezzel szemben a számítógépes védelem folyamatosan fut, és ellenőriz mindent. Ilyen rendszer sehol máshol a világon nincs atomerőműben csakis Pakson. — Fantáziáljunk, mi okozhat balesetet? Emberi számítás szerint semmi. Véleményem szerint hacsak nem történik valami egészen drámai dolog, például nagyon erős földrengés ha fel is szabadul valamennyi radioaktív sugárzás, mondjuk egy vezetéktörés miatt, akkor is csak az okozhat problémát, hogy az adott blokk elszennyeződik, és nem lehet többé üzembe helyezni vagy ki kell tisztítani. Tehát ismétlem, emberi számítás szerint én nem tudom elképzelni, hogy belső szennyezésen kívül bármi más történhet. Pónya József: a kezdetektől hármas védelemmel volt ellátva a létesítmény