Népszava, 2002. november (130. évfolyam, 255–279. sz.)

2002-11-26 / 275. szám

2002. NOVEMBER 26., KEDD 10 ATOMERŐMŰ Két évtized az ország szolgálatában Húsz éve helyezték üzembe a paksi atomerőmű I-es blokkját Csaknem negyven éve vetődött fel először az a gondolat, hogy atomerőmű épüljön Magyarországon. A létesítmény megépítésé­ről országunk 1966 decemberében kötött megállapodást az akkor még létező Szovjetunióval, s ezzel egy akkor még Magyarorszá­gon ismeretlen csúcstechnológia meghonosítása vette kezdetét. Az ország legnagyobb szabású vállalkozásai közé sorolható építkezés a hetvenes évek elején indult. Az eleinte döcögve haladó építési munkálatok felgyorsításához jókora lökést adott az 1973-as olaj­válság. Az eredeti tervek szerint két áramtermelő reaktorral 1975-ben állt volna üzembe az erőmű. Ám időközben változtak a tervek, így a tervbe vett kapacitás újabb két blokkal bővült, és 1980 lett az átadási határidő. Az első energiatermelő egységet azonban végül 1982-ben helyezték üzembe. Az I-es blokk átadá­sát hamarosan újabb három reaktor üzembe állítása követte, s azóta a paksi erőmű a hazai áramszükséglet 40 százalékát bizto­sítja. Szakértők szerint a biztonságtechnikai szempontból, illetve a műszaki állapot tekintetében a világ élvonalába tartozó erőmű élettartama akár további 20 évvel is meghosszabbítható lenne. Az ország energiaellátásával fog­lalkozó műszaki, illetve gazdasá­gi szakemberek körében az 1960- as évek első felében vetődött fel először egy magyar atomerőmű felépítésének a gondolata. Az építkezés elindításához pedig az akkori Szovjetunióban 1964-ben felépített novoronyezsi reaktor üzembe helyezése után jelentke­ző, kedvező tapasztalatok adták a végső lökést. A beruházás elindí­tását szakmai viták, gazdasági számítások, egyeztetések és a szovjet kormányzattal folytatott tárgyalások előzték meg. A két ország küldöttsége végül 1966 jú­lius 6-án kötött megállapodást ar­ról, hogy hazánkban egy nagy ka­pacitású atomerőmű épül szovjet közreműködéssel, s ezzel egy ak­kor még Magyarországon isme­retlen csúcstechnológia megho­nosítása vette kezdetét. Az erőmű teljesítményét 800 megawattra tervezték, amelyet két 400 mega­wattos blokkban állították volna elő. Az első reaktorblokk - az eredeti elképzelések szerint - 1975 állt volna üzembe, s az épü­lő létesítmény az ország áram­szükségletének a 15 százalékát biztosította volna - olvasható Ko­­váts Balázsnak, a Paksi Atomerő­mű Rt. Tájékoztató és Látogató Központja vezetőjének az erőmű történetéről szóló, Atomlecke cí­mű könyvében. A létesítmény felépítéséről 1966. december 28-án kötött egyezményt a két kormány. Ezt követően azonban csaknem egy­éves „csend” következett, amely a beruházás előkészítésének az idő­szaka volt. Először is a leendő építmény földrajzi helyét kellett kiválasztaniuk a beruházást irá­nyító szovjet és magyar szakem­bereknek. A helyszín kijelölésénél egyebek mellett figyelembe vet­ték a „hűtővízforrás” közelségét, az árvízi veszélyeztetettséget, a talaj­stabilitást, az időjárási viszo­nyokat - például az uralkodó szél­irányt -, a gazdaságossági szem­pontokat, a jó megközelíthetősé­get, de a hely megválasztásakor szerepet játszottak a honvédelmi, a népsűrűségi, a munkaerő-piaci és az agrártermelési szempontok is. Eredetileg csaknem száz, majd 16 leendő helyszín között zajlott a „verseny”, később azonban két te­lepülésre Paksra és Bogyiszlóra szűkült a mezőny, a kettő közül pedig Paks lett a befutó. Az erőmű tervdokumentáció­ját 1968-ban adta át a szovjet fél, az építési terv pedig 1969- ben szovjet-magyar együttmű­ködéssel készült el, s ebben az évben megindultak az építési munkálatok is. Vagyis elkezdő­dött egy olyan beruházás, amely még mai léptékkel mérve is az ország legnagyobb szabású vál­lalkozásai közé sorolható. A kész nukleáris üzemben az ak­kori számítások szerint 700-an dolgoztak volna, az építkezés költsége pedig — az előzetes becslések szerint — 6,8 milliárd forint lett volna. Ám alig kezdő­dött meg az építkezés, a „felső­vezetői körökben” máris a beru­házás leállítását fontolgatták. A „megtorpanás” azonban átme­netinek bizonyult, 1970 júliusá­ban módosították a létesítmény elkészítésére vonatkozó szov­jet-magyar egyezményt: 1900- 2000 megawattra tervezték át a leendő erőmű kapacitását, ám egyben 1980-ra halasztották az első blokk üzembe helyezésé­nek az időpontját. Néhány évig döcögött az épít­kezés, az évek múlásával azonban egyre „vonzóbb” megoldásnak tűnt a kormányzat számára az atomenergia hasznosítása, az 1973-ban világszerte kialakult olajválság ugyanis rádöbbentette az ország akkori vezetését arra, hogy hazánk - mivel szénhidro­gén-forrásai szűkösek - nem vá­laszthatja a villamosenergia-ellá­­tás alapenergiájául az olajat és a földgázt. Emellett az is világossá vált, hogy az ipar folyamatosan növekvő áramigényét kielégíten­dő Paksot mihamarabb be kell vonni az áramter­melésbe, így 1974- től felgyorsult az építkezés. Elkészül­tek az első lakások, átadták a 3500 főre tervezett „üzemi” éttermet, Dunaföld­­várig kiépült a vas­útpálya, több mint tíz kilométer hosszú úthálózatot alakítot­tak ki az építkezés területén, egymillió köbméternél is több föl­det mozgattak meg, és az egykori Hazafias Népfront elnökének a lá­togatásával megindult a másfél évtizednél is tovább tartó „ven­dégjárás” az épülő erőmű terüle­tén. Ugyanebben az évben eluta­zott az első szakembercsoport Vo­­ronyezsbe, hogy tanulmányozza a nukleáris technológiát. Az 1975- ös évben fokozódott az építkezés üteme. Az építési területen a nagynevű magyar építési vállala­tok mellett megjelent a honvédség két építőszázada, hivatalosan is négyszer 400 megawattosra nö­velték az építendő erőmű áramter­melő kapacitását, és a beruházás költségeit immár 40,5 milliárd fo­rintban állapították meg. A követ­kező év­­ 1976­­ január 1-jétől a Magyar Villamos Művek Tröszt cégeként elkezdett működni a Paksi Atomerőmű Vállalat. Az építke­zés „feszített tempó­ban” zajlott, 1978- ban azonban már látszott, hogy az ere­deti tervekhez ké­pest lemaradásban van a beruházás. A következő évben vi­szont mégis ünne­pelhettek a paksiak, 1979. január 4-én várossá avatták a települést, s a vezetők ismét úgy látták: tartható lesz az 1980-as erőmű-indítási határidő. 1980. március 7-én az Országgyűlés el­fogadta az atomenergia hasznosí­tását szabályozó, úgynevezett „atomtörvényt”, s ezzel egy idő­ben megérkezett Paksra az első atomreaktor, amely végül október 20-án került a helyére. Ekkor már folyt az irányítóközpont kialakítá­sa is, a szerelési munka nagyság­rendjét jól érzékelteti, hogy a szakemberek 40 ezer kilométer hosszúságú informatikai kábelt építettek be a rendszerbe. Ez pe­dig azt jelenti, hogy a felhasznált vezetékek hossza csaknem azo­nos volt az egyenlítő hosszával. A munkálatok ütemére pedig abból lehet következtetni, hogy ’80-ban 1723 szerződés alapján 166 válla­lat több mint tízezer munkatársa dolgozott az építkezésen. A Ma­gyar Néphadsereg paksi építő zászlóaljának az épületéről vi­szont egy decemberi napon csendben lekerült az addig ott dí­szelgő felirat: „1980. Igen!”, és ebből végkép kiderült, hogy az erőmű a második átadási határ­időre sem készül el. 1981-ben a Paksi Atomerőmű Vállalat fennállásának az ötödik évfordulóját ünnepelhette volna, ha a „hajrá” alatt lett volna idő az ünnepélyes ceremóniákra. Az év végére azonban sikert hoztak az erőfeszítések, december 23-án az Állami Indító Bizottság enge­délyt adott az I-es blokk nyo­máspróbájának a megtartására, s ugyanebben az időben megkez­dődött az irányítóközpont üzem­be helyezése is. Ám az előkészí­tő munkálatok még mindig nem értek véget, az I-es blokk csak 1982 októberére állt készen az indításra. A próbaüzem megkez­désére 1982. december 14-én ér­keztek meg az engedélyek. Aznap este, 21 óra 45 perckor megkezdte működését az első magyar atomreaktor. Az I-es blokkban elindult a láncreakció, ezzel Magyarországon is elkez­dődött az atomkor. A kísérleti üzem december 25-én ért véget, és három nappal később, 28-án, nulla óra 13 perckor a paksi erő­mű bekapcsolódott az ország vil­­lamosenergia-rendszerébe. Az év utolsó napjaiban pedig már 5,5 gigawattóra elektromos energiát termelt a nukleáris üzem. 1982 után sorra indultak az újabb - a II-es, a 111-as és a IV-es - blok­kok. Ma már az ország áram­szükségletének 40 százalékát biztosítja Paks. Az elmúlt két évtizedben az erőműben - külföldi szakértők részvételével - 29 átfogó nemzet­közi biztonságtechnikai vizsgálat zajlott le, az ellenőrök minden al­kalommal biztonságosnak minő­sítették a létesítményt. A paksi üzem blokkjainak a termelési mutatói a világban működő 430 reaktor közül az első 35-ben sze­repelnek. A mintegy 30 évre ter­vezett energiatermelő egységek élettartama a hozzáértők szerint akár újabb 20 évvel is meg­hosszabbítható lenne, amely a nukleáris ipar jellemző irányzatá­vá vált. Eredetileg 800 megawattra tervezték az erőmű teljesítményét, ezt két 400 megawattos blokkban állították volna elő Alapozási munkálatok Pakson - 1975-ben az építési területen a nagynevű magyar építési vállalatok mellett megjelent a honvédség két építőszázada is NÉPSZAVA Mindvégig a biztonság volt a legfontosabb Emberi számítás szerint semmi sem okozhat balesetet - állítja Pónya József nyugalmazott vezérigazgató Az Európai Unió mércéjével mérve is biztonságosnak tekinthető a paksi atom­erőmű. Ám a létesítmény korszerűsítése ma sem állt le, a biztonságnövelő beru­házások folyamatosan zajlanak. Erről beszélgettünk Pónya Józseffel, az erőmű nyugalmazott vezérigazgatójával. • Mennyire számított modernnek az üzem­be helyezésekor a paksi atomerőmű, és mennyire tekinthető manapság korszerű­nek az üzem? -Az építés első fázisát meg kellett sza­kítani, mert a nemzetközi vélemények alapján az első megoldás nem lett volna elfogadható, így új biztonságtechnikai irányelvek alapján tervezték újjá az erő­művet. Ez nekünk hátrányt jelentett, hi­szen csúszott a kivitelezés, de az ered­mény magáért beszél. Épp mostanában — az uniós csatlakozás kapcsán - vizsgál­tuk: működnek-e ezek a biztonsági filozó­fiák, és kiderült, hogy igen.­­ Milyen fejlesztések történtek az elmúlt húsz esztendő során? — A technika fejlődésével új biztonsági szempontok kerültek a látótérbe, melye­ket be kellett vezetni. Ez leginkább az erőmű digitális ellenőrző rendszerére vo­natkozik. Az erőműnek van egy úgyneve­zett lokalizált, zárt épülete, ahonnan a ra­dioaktivitás nem ,jöhet ki”, azon belül kell maradnia. Voltak olyan biztonsági rendszerek, melyek korábban még nem voltak ezen a helyiségen belül, ezeket ter­mészetesen be kellett telepíteni oda. Ez elég nagy munka a sok csővezeték és szi­vattyú miatt, de már azok is biztonságos helyre kerültek. Voltak olyan biztonsági víztartályok, amelyekkel az volt a gond, hogy hideg vizet tartalmaztak, amit fel kellett melegíteni, hogy adott esetben a hideg víznek a forró reaktorra történő irá­nyításával azok ne repedjenek szét. Még több, ehhez hasonló, „apróbb” változta­tásra is szükség volt. A legnagyobb fej­lesztés, amely teljes egészében nem csu­pán a biztonságot szolgálja, az a digitális reaktorvédelem. Ez valójában azt jelenti, hogy számítógépes vezérléssel figyelik a méréseket, és a rendszer szükség esetén megvédi a reaktort. Ez régebben egy úgy­nevezett relés technikával üzemelt, ami ugyan biztonságos volt, de a valós cél az volt, hogy ne maradjon el semmi olyan védelmi működés, melyre szükség lett volna. A fölösleges működés nem olyan nagy baj. Nem szerencsés ugyan, mert megáll a rendszer, de legalább nem marad el semmi. Hármas védelemmel volt ellát­va a létesítmény, ám ha az egyik elemet kiszedtük, utána manuálisan kellett min­dent ellenőrizni, ezzel szemben a számí­tógépes védelem folyamatosan fut, és el­lenőriz mindent. Ilyen rendszer sehol máshol a világon nincs atomerőműben csakis Pakson. — Fantáziáljunk, mi okozhat balesetet?­­ Emberi számítás szerint semmi. Véle­ményem szerint­­ hacsak nem történik va­lami egészen drámai dolog, például na­gyon erős földrengés ha fel is szabadul valamennyi radioaktív sugárzás, mondjuk egy vezetéktörés miatt, akkor is csak az okozhat problémát, hogy az adott blokk elszennyeződik, és nem lehet többé üzem­be helyezni vagy ki kell tisztítani. Tehát ismétlem, emberi számítás szerint én nem tudom elképzelni, hogy belső szennyezé­sen kívül bármi más történhet. Pónya József: a kezdetektől hármas védelemmel volt ellátva a létesítmény

Next