Népszava, 2002. december (130. évfolyam, 280–303. sz.)

2002-12-02 / 280. szám

NÉPSZAVA Felvilágosító Fidesz-levél a közoktatási intézményeknek Folytatás az 1. oldalról Magyar Bálint oktatási miniszter válaszlevelében leszögezi: nem igaz az az állítása, hogy a küszö­bön álló módosítás nyomán ki­sebb kockázattal jár majd az is­kolai kábítószer-terjesztés. A miniszter szerint teljesség­gel megalapozatlan az a felte­vés, hogy a javaslat ösztönzi a közös iskolai kábítószer-fo­gyasztást. Magyar Bálint szerint a Btk.-módosítás lé­nyege, hogy ad még egy esélyt azoknak, akiknek inkább megértésre van szükségük, mint megtorlásra. A miniszter szerint a törvényjavaslat részben új elvi alapokra helyezi a kábítószerrel való visszaélésre vonatkozó ren­delkezéseket. Ehhez kapcsoló­dik az elterelés intézménye, amely a büntetésnél hatéko­nyabb eszköz lehet az egyszerű fogyasztók által elkövetett leg­enyhébb esetekben. - Nem szeretnénk túl sokat beszélni a hasonló jellegű prob­lémákról, mert félő, hogy felkel­tenék a tanulók érdeklődését - véli Pa­is György, a Lisnyai utcai általános iskola igazgatója. Kü­lönböző előadásokat tartunk a diákoknak, és természetesen a tanári testület is résen van: ha valós problémaként jelenne meg a kábítószerezés, megtennék a megfelelő lépéseket - mondta az igazgató. A Hajós Alfréd Általános Is­kolában nemcsak a diákoknak tartanak felvilágosító előadáso­kat, hanem szülői értekezletet is rendeztek, ahol szintén a kábító­szer volt a téma - mondta Fodor Mária igazgatóhelyettes. Az is­kola gyermekvédelemért felelős szakembere folyamatosan a té­mával kapcsolatos továbbképzé­sen vesz részt, a tapasztalatait megosztja a többi pedagógussal is. Fodor Mária ugyanakkor el­mondta, hogy pillanatnyilag a dohányzásra és alkoholra kell helyezni a hangsúlyt, mert ez sem jelent ugyan súlyos problé­mát, de arra volt már példa, hogy ezekkel próbálkoztak a diákok. A VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban két ifjú­ságvédelmi felelős pedagógus kolléga is foglalkozik a tanulók­kal. Az intézményben eddig nem fordult elő - legalábbis nem vált ismertté - a kábítószerrel való visszaélés. Az is­kolák többsége ed­dig kezelni tudta az ilyen jellegű prob­lémákat - tudtuk meg az intézmény igazgatóhelyette­sétől. A törvény visszatartó ereje ugyanakkor na­gyon fontos - mondta Zimonyi Zoltán, hozzátéve, hogy a terve­zett jogszabály-módosítás eset­leg kisebb visszatartó erőt je­lenthet a korábbi, szigorúbb sza­bályozáshoz képest. Az igazga­tóhelyettes elmondta: a Fidesz­­levelet még nem kapták meg, de valószínűleg az nem fogja befo­lyásolni az intézmény ebben a témában kialakított véleményét — érdemben nem foglalkoznak majd vele. A XI. kerületi Öveges József Szakközépiskola, Szakmunkás­­képző és Gimnázium igazgatója szerint a pedagógusoknak és az oktatási intézmények felelős ve­zetőinek ma sincs pontos képük a tervezett jogszabály-módosítá­sok lényegéről. Dr. Köpf László­­né úgy véli, a Fidesz leveléből sem fogják pontosabban megis­merni a problémát. A általa ve­zetett intézményben már több­ször szerveztek a drogproblémá­ról és a megelőzés esetleges módszereiről előadásokat, kon­zultációkat. Az igazgatónő sze­rint a prevencióra kell helyezni a hangsúlyt, és személy szerint nem örül annak, hogy politikai pártok az iskolákban terjesztik véleményüket. A törvényjavaslat új alapokra helyezi a kábítószerrel való visszaélésre vonatkozó rendelkezéseket BELFÖLD További lemaradást eredményezhet a megajánlott béremelés Demonstráció előtt a volánosok Ma dönt a Közúti Közlekedési Szakszervezet arról, hogy a hét melyik napján tartsák meg tervezett demonstrációjukat, amellyel a megajánlott - 3-4,5 százalékos - béremelés mértéke ellen kívánnak tiltakozni. A Volán-dolgozók bérei olyannyira elmaradtak a nemzetgazdasági átlagtól, hogy egy ilyen emelés további lemaradást eredményezhet. M. Kovács Róbert NÉPSZAVA A Volán-dolgozók úgy vélik, nem elfogadható az a javaslat, amellyel a munkáltatók képvise­lői az első, csütörtöki bértárgya­láson előálltak, ezért ezen a hé­ten nagyszabású demonstrációt hirdetnek - tájékoztatta lapun­kat Inokai Géza, a Közúti Köz­lekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke. Mint elmondta, a mun­káltatók semmivel nem kívántak a korábbi kormányzati béraján­lás fölé menni, a tárgyaláson ki­jelentették, 3-4,5 százalékos bruttó béremelésben gondolnak 2003-ra. Ez az arány azonban teljes mértékben elfogadhatatlan a munkavállalóink számára - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. Elsősorban azért, mert általában a közlekedési ágazat - de különösen a közúti közleke­dési terület - bérszínvonala jócskán elmarad a nemzetgazda­sági átlagtól. A kormányzat tá­mogatásával a munkáltató nem­régiben 1,8 százalékos bérkor­rekciót hajtott végre, miután az év elején - vélhetően jogszerűt­lenül - korlátozta a tulajdonos a Volán-társaságok béremelésé­nek maximális mértékét. A KSH 2002 első félévi adatait alapul véve, a legrosszabbul fizetett volánosok, a Nógrád-Volán dol­gozói a nemzetgazdasági átlag (118 854 forint) csupán 73 százalékát kapják, míg a szállí­tási, közlekedési, hírközlési ágazatban dolgozók átlagának (125 107 forint) csupán 69 szá­zalékát. Ráadásul a múlt héten lezaj­lott tárgyaláson a munkáltató nem tárta elő beígért bérfelzár­kóztatási terveit. A KKSZ elnö­kétől megtudtuk, hogy a mun­kavállalókat igencsak érdekli, hogy a tulajdonos hogyan kí­vánja a már említett komoly le­maradást ledolgozni, ha egyes területeken még növeli is a le­maradást jövő évi béremelésé­nek alacsony mértékével. A már említett Nógrád-Volán dolgozói korábban már tervez­tek demonstrációt a Parlament elé­­ bérfelzárkóztatásuk érde­kében. Akkor a szervezők azért „halasztották el határozatlan időre” akciójukat, mert bíztak benne, hogy az akkor zajló kor­mányváltást követően jobban szót tudnak majd érteni a tulaj­donos, azaz az ÁPV Rt. szemé­lyében megjelenő kormánnyal. Ugyanakkor most a buszosok úgy érzik, felesleges volt a vára­kozás. Sőt a jövő évre vonatko­zó bértárgyalás miatt most már nemcsak a nógrádiak elégedet­lenek, hanem 24 Volán-társaság dolgozói. Újabb pályázat távmunkára MTI-információ Az idén 107,6 millió forint, jö­vőre 395,1 millió forint szolgál­ja a közelmúltban indított táv­munkaprogram keretében a bér, képzési és betanítási támogatá­sokat - derül ki a foglalkoztatás­politikai és munkaügyi minisz­ter most közzétett utasításából. Az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen indí­tott program keretében ötszáz­ötszáz millió forint ráfordításá­val ezer távmunkahely létre­hozását kívánják elősegíteni. A pályázatokat november 1. és december 15. között lehet be­adni. A pályázatok alapján a táv­­munkahelyen alkalmazott dol­gozónként maximálisan 500 ezer forint támogatás nyerhető el számítógép, számítógépes program vásárlására, az interne­tes szolgáltatás díjának támoga­tására az Informatikai és Hír­közlési Minisztériumtól. Az esz­közök akkor kerülnek a munka­adó tulajdonába, ha a távmunka­­helyet két évig fenntartja. Az internetdíjhoz egy évig szerez­hető meg a támogatás. További ugyancsak ötszáz­ezer forintos támogatás nyerhe­tő el a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozó Munkaerő-piaci Alaptól. Ennek részleteiről szól az emlí­tett minisztériumi utasítás. A tá­mogatásra az a munkaadó, illet­ve az általa távmunkahelyen foglalkoztatott munkavállaló jo­gosult, akinek pályázatát az ér­tékelőbizottság támogatásra al­kalmasnak minősíti. Bértámogatásra összesen 423 millió forint használható fel, eb­ből 70,5 millió forint az idei, 352,5 millió forint a jövő évi ke­retet terheli. Munkahelyenként, illetve személyenként havonta ötvenezer forint folyósítható, valamint a közterhek is fedezhe­tők legfeljebb féléves időtar­tamra. A képzési-betanítási támoga­tásra összesen hetvenmillió fo­rint használható fel, ebből 35-35 millió forint terheli az idei, illet­ve a jövő évi keretet. A képzési­betanítási támogatás mindkét esetben személyenként har­mincezer forint. A programszervezésre 9,7 millió forint használható fel, eb­ből 2,1 millió forint az idei és 7,6 millió forint a jövő évi kere­tet terheli. Hivatalosan senki nem tud semmit Taszáron „Miért kellene itt jobban félnünk, mint bárki másnak bárhol az országban ” Szabó Iréné NÉPSZAVA Békés tavaszi szombat Taszáron - mondhatnám a burjánzó zöld fű láttán, a langyos levegőt és a fi­nom növényi illatot szimatolva. De a mondatból csupán két dolog stimmel: a szombat és Taszár. Egyébként itt a december és né­hány napja elég ingatag lábakon áll a 2000 lelkes somogyi telepü­lésen a békesség. Valami történt. Ezt az amúgy és már jó ideje csöndes katonai bázis bejáratának közelében tapasztalja meg a této­ván bámészkodó járókelő. Az őr­katonák főnöke kijön az útra és el akarja kérni a személyi igazolvá­nyodat, fel akarja írni a közterüle­ten leparkolt autód rendszámát. No, mert hogy néhány nappal ez­előtt szigorú eligazítást kaptak elöljárójuktól: mostantól a kifelé és a befelé történő mozgás szigo­rúan titkos. A szinte kihalt településen ki­halt az egykori kocsmából lett sö­röző. Hét évvel ezelőtt itt vágni lehetett a füstöt és akkora volt a hangzavar, hogy kiabálva beszél­gettem a pultosfiúval. Olyan volt a falu akkor, mint a hangyaboly: rettegve és reménykedve találgat­ták, mi vár rájuk, hogy idetelepül az amerikai katonai bázis. Most egy hölgy áll a pult mögött, ven­dége is fiatal nő, aki fél fenékkel nehezedik a bárszékre.­­ Szóval nem is hallottak arról, hogy talán épp itt Taszáron ké­peznek ki ezer iraki ellenzékit polgári, közigazgatási feladatok­ra? - Valamit félfüllel hallottam - mondja a vendéglős. - Én úgy tudom, hogy ez az egész katonai tábor megszűnik, és a repülőteret magánszemélyek fejlesztik fel civil használatra - így a vendég, aki közben csomót köt a pultra helyezett nejlonzacs­kón, amelyben friss zsömlék van­nak. Számára a péksütemény és a félbeszakított traccsparti a fontos, de mert udvarias hölgy hozzáte­szi: —A papám nyilván többet tud erről az iraki dologról, mert vala­mikor katona volt. De nincs itt­hon. Szombaton nehéz őt megta­lálni. Hamar kiderül, Taszáron szombaton az emberek többségét nehéz megtalálni. A falu köztisz­teletben álló doki bácsija, Kovács József már hajnalban útra kelt, se­gít kaposvári barátainak a disznó­vágásnál. Mertz Tibor alpolgár­mester is „vidékre” ment, hogy rokonainak közel 200 kilós jószá­ga felett halotti tort üljenek. Tele­fonnal tudom csak elérni. - Kaptak-e valakitől hivatalos értesítést arról, hogy az iraki el­lenzék kiképzésére Washington hazánkat kérte fel és ez közelebb­ről a taszári amerikai bázist érin­ti? - kérdezem. - Senki nem tájékoztatott min­ket. Én csak azt tudom, ami a ma­gyar sajtóban megjelent, vagyis, hogy döntés még nincsen, a par­lament tárgyalni fog róla. - Milyen Taszáron ön szerint a pillanatnyi hangulat? - Olyan, mint máskor. De az Országgyűlés döntése után is fel­­tehetné ezt a kérdést. Ebben maradunk. Próbálom megtalálni a falu is­kolájának igazgatóját. Többen út­baigazítanak, köztük egy ráérő­sen sétálgató középkorú férfi is. Mint kiderül, nyugállományú re­pülőgép-szerelő, természetesen tud arról, hogy az Egyesült Álla­mok Közép-Európában irakiakat akar felkészíteni arra, hogy helyi ismereteikkel segítsék majd az amerikai katonákat. - Nézze. Számomra ez a hír azt jelenti, hogy már az Irak elleni háborút is eldöntötte Amerika, mi meg már hetekkel ezelőtt felaján­lottuk Taszárt a kiképzés helyszí­néül. No meg aztán nem hülye a magyar ember, következéskép­pen tudja, nem tolmácsokat fog­nak Taszáron képezni. - Maga szerint ez a helyzet a terroristák célpontjává teheti Ta­szárt? - Miért kellene itt jobban fél­nünk, mint bárki másnak bárhol az országban -mondja és elkö­szön. Az egykor színtiszta katonai lakótelep 21 -es épületének máso­dik emeletén, a nagytakarítás kel­lős közepén találok rá a 290 tanu­lót foglalkoztató általános iskola igazgatójára. Kovács Zoltán Gá­bort nem érik váratlanul a kérdé­seim. Azt mondja, hétfőn reggel tantestületi ülésen hívja fel kollé­gái figyelmét arra, hogy mától nyitott szemmel járjanak. Min­dent vegyenek észre, még azt is, ami nem tűnik fontosnak, mert a gyerekek védelme elsődleges. - Jobb félni, mint megijedni. Ez, ami most alakul, nem játék. Valamit muszáj lépnünk a saját eszközeinkkel. Nem pánikolok, de jómagam egyetértek azokkal, akik azt mondják, potenciális cél­pont lehet Taszár, ha ide irakiakat hoznak - hangzik a fiatal férfi ér­velése. Az igazgató úr tehát veszélyes­nek tartja a helyzetet, amit szerin­te nehezít, hogy nincsenek infor­mációk és bizonytalanság van. Szombaton délután kisütött a nap Taszáron. A kietlen, néma ut­cákon csak egy-egy amerikai rendszámmal ellátott dzsipet le­hetett látni. Majd valahonnan elő­bukkant egy csöppnyi kutya, és szinte csak úgy magánszorga­lomból megugatta a széles, lapos jám­űveket. Néhány nappal ezelőtt szigorú utasítást kaptak a taszári katonák elöljárójuktól: mostantól a kifelé és a befe­lé történő mozgás szigorúan titkos Kovács Petra felvétele 2002. DECEMBER 2., HÉTFŐ 3 A legfőbb gát az önrész hiánya Folytatás az 1. oldalról Mint az utóbbi években rendsze­resen, ezúttal is heves vitát váltott ki a cél- és címzett támogatások szétosztásának módja. Már szinte hagyomány az is, hogy az ellen­zéki képviselők azt szegezik kor­mánypárti társaiknak: saját párt­állású polgármestereiket, városai­kat támogatják - a parlamenti el­lenzék ellenében. A Fidesz véleménye szerint a szocialista kormányzat bünteti az ellenzéki vezetésű önkormányza­tokat, mivel jövőre mindössze 5 ellenzéki és 35 kormánypárti ön­­kormányzati pályázatot támogat­nak címzett és céltámogatások keretében. Míg az előbbiek 400 millió forintot kapnak, utóbbiak­nak 3,1 milliárd forintot ítéltek oda. Figyelemre méltó azonban, hogy éppen az a Fidesz bírálja most a kormányt, aki korábban ugyanilyen vitatható módon ítélte oda a támogatásokat a települé­seknek. Lamperth Mónika jelen­legi belügyminiszter akkor ellen­zéki képviselőként levélben kért magyarázatot arra, milyen mód­szerrel számították ki a cél- és címzett támogatásra odaítélt pén­zeket. Előző esztendőben ugyan­is éppen a Fidesz elfogultságát tették szóvá a szocialisták. Boró­kai Gábor kormányszóvivőként tartott sajtótájékoztatóján közzé­tette: 2000-ben az ellenzéki veze­tésű önkormányzatok 21,1 milli­árd forint címzett és céltámoga­tást kaptak, a kormánypárti veze­­tésűeknek 12 milliárd, a függet­len vezetésűeknek pedig 19,7 milliárd jutott. Az akkori ellenzék azonban megkérdőjelezte ezeket az adatokat, mivel szerintük a kormánypárti vezetésű önkor­mányzatok egyedül a címzett tá­mogatásból 13 milliárd forinttal részesedtek 2000-ben. Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár vasárnap a Vörösmarty té­ren. A vásár keretében a Vörös­marty téren népművészeti és egyedi iparművészeti alkotásokat kínálnak. Az áruk minőségét a Népművészeti Egyesületek Szö­vetségének zsűrije garantálja. December 13-tól karácsonyi mű­sorok, kulturális és zenei progra­mok várják az érdeklődőket. Az idén is kinyílik az Adventi Kalen­dárium 24 ablaka a Gerbeaud Ház homlokzatán. Az ablakok­ban kortárs művészek alkotásai­nak másolatát helyezik el, és min­dennap 17 órakor fény- és hang­játék kíséretében egy-egy újabb ablak nyílik ki.

Next