Népszava, 2003. január (131. évfolyam, 1-26. sz.)

2003-01-23 / 19. szám

NÉPSZAVA Kifizetődő valóság Acsay Judit írása a NÉPSZAVÁNAK Tegnapi számunkban elsősorban a valóságshow-k közönségfo­gadtatásával, ezen belül a nézett­séggel foglalkoztunk. Nem kevés­bé lényeges szempont e műsortí­pus gazdaságossága sem. Az érté­kesítési adatokat nyilvánosságra hozó RTL Klub tavalyi árbevétele arra utal, hogy a valóságshow műsor formájában költséges, mégis kifizetődő. Míg 2001-ben (szponzoráció, barterek és politi­kai hirdetések nélkül) az RTL Klub 20,7 milliárd nettó árbevé­telre tett szert, 2002 januárja és novembere között 22,4 milliárdot, azaz a december közzé nem tett eredménye nélkül is 10 százalék­kal többet tudott elérni. Tavaly a tavasz legerősebb hónapja nettó 2,7 milliárddal a május volt az RTL Klubnak, a csatorna novem­berben megdöntötte rekordját: az ekkor - vélhetően már a Való Vi­lág által is generált piaci érdeklő­dés miatt - 3,1 milliárd volt a csa­torna eredménye. Az RTL Klub­nak ez volt „minden idők legjobb hónapja”, s a gazdasági siker összefügg azzal, hogy valóság­­show-ja­ jóvoltából a csatorna sta­bilan meg tudta tartani nézettségét a hirdetőknek legfontosabb, 18 és 49 éves kor közötti nézői korosz­tályban. A tavalyi kiemelkedő eredmény sem lehetett elég ah­hoz, hogy egyetlen műsorfolyam teljesen behozza az induló befek­tetés költségét. A valóságshow in­dításának teljes ráfordítása a vi­lágon mindenhol két-három soro­zat folyamán térül meg, ezért is indította el már január elején az RTL Klub a Való Világot. A má­­­sodik sorozat nézettsége az első naptól kedvezőbb, mint az elsőé volt: míg szeptember 9-én a teljes lakosságból egymillió néző „vette az adást”, január 6-án már 1,6 millióval számolhattak, a 18—49 éves célcsoportban pedig ugyane napok nézőszáma 491-ről 800 ezer közelébe emelkedett. Bihari Tamás NÉPSZAVA - A társaság 72 ezer hektáros er­dejéből évente több ezer köbmé­tert termelnek ki a fatolvajok, s a kár eléri a tízmillió forintos nagy­ságrendet - mondta Pallagi Lász­ló, az Eger Erdő Erdészeti Rt. ve­zérigazgatója. Az ország 22 álla­mi erdészetéből és számos ma­gánerdejéből tavaly is 100 ezer köbmé­ternél több fát tulaj­donítottak el, félmil­liárd forintnál na­gyobb kárt okozva magányos tolvajok és szervezett bűnö­zői csoportok. Infor­mációink szerint a jól felkészült „gépesített” feketebrigádok gyak­ran tarra vágnak egyes erdőré­szeket. A tolvajok a fákat siettük­­ben általában derékmagasságban fűrészelik el, tetemes kárt okoz­va. A falopásban annyi más alvilá­gi „iparághoz” hasonlóan megfi­gyelhetők irányzatok. Míg 4-5 éve a diófára mentek, két éve a cseresznye volt sláger, idén az akácot keresik. A falopás is szezo­nális foglalkozás. Tavasztól őszig sokkal kevesebb gondot okoznak a fatolvajok, mint télen, például januárban. Az ország erdeiben ré­giónként is igen eltérő mértékű a kártétel. A legveszélyeztetettebb térség Ózd környéke, de a Heves megye északi részén fekvő erdők is kedvelt célpontjai a fatolvajok­nak. A szakemberek felhívták a fi­gyelmet arra, hogy a falopások és a környék szociális helyzete kö­zött bizonyos összefüggések ki­mutathatók. Az erdők védelme az 1996-os 53-as törvény értelmében a tulaj­donos feladata. Ezt a kötelezett­séget az állami erdők esetében a kezelők, vagyis az erdészeti rész­vénytársaságok vállalják át. Pallagi László megemlítette, hogy általában tűzifáért keresik fel a hívatlan láto­gatók az erdőt. A szakember megje­gyezte, nagyon ne­héz felvenni a har­cot a magányos és szervezett tolvajok­kal szemben, mert az erdészeteknek, az erdészeknek szinte semmilyen ütőkártya nincs a kezükben. Az erdész felmutathatja a szolgálati igazolványát és felkérheti a tilos­ban járót, hogy kövesse az erdé­szet központjába. Ennek finoman szólva sincs érzékelhető elretten­tő hatása. Az Eger Erdő területén fegyverrel még nem fenyegették meg az intézkedő erdészt, mint más erdészetekben, de már volt rá példa, hogy a lebukott fatolva­jok el akarták gázolni az erdészt. Előfordul az is, hogy az erdészet munkatársát és családját is figyel­meztetik, a saját és hozzátartozói érdekében jobban teszi, ha be­hunyja mindkét szemét. Az is megnehezíti az erdővédők dolgát, hogy egy erdészre 1000 hektár erdő jut. A hegyes vidéken szinte lehetetlen folyamatosan ellen­őrizni ekkora területet. Alkalomszerűen a rendőrség­gel együttműködve sikerül nya­kon csípni fatolvajokat, de abban sincs sok köszönet - árulta el a vezérigazgató. A jogszabályi kör­nyezet és a szemlélet is a fatolva­jokat segíti. A hatóság elkoboz­hatja a motoros fűrészt, mint a lo­pás elkövetéséhez használt esz­közt, de a nagy értékű gépkocsi, amelynek a lefoglalása valóban visszatarthatná a bűnözőket, már kívül esik a rendőrök hatáskörén, holott a gépjárművel szállítják el a lopott fát. A kisebb értékű tol­vaj­lás esetén a szabálysértési ügyet az illetékes település jegy­zőjéhez utalják, aki legföljebb ki­szab valamilyen bírságot, amit a pórul járt tolvaj vagy befizet, vagy nem. Azt senki nem nézi, hogy az az ember egy évben hányszor fordul az erdőben. A szervezett bandák kedvelt módszere, hogy felbérel­nek kis kézi kocsival bóklászó embereket, akik egy gyűjtőhelyre viszik a fél-egy köbméter fát. Onnan újabb tárolókba kerül, ahonnan teherautószám szállítják a tűzifát távolabbi vidékekre is vagy az épület- és bútorfát a meg­rendelőhöz. Ha netalán mégis bí­róság elé kerül az ügy, a tárgyalás elhúzódhat évekig, és ha az er­dész annyi idő után kicsit bizony­talankodik, már ejtik is az ügyet - panaszolta Pallagi László. Az Eger Erdő területén a különösen értékes tölgy és a szintén keresett bükk a fő fafajta. A részvénytársaság időszako­san szerződést köt őrző-védő cé­gekkel, s ennek van is elrettentő hatása. Ez azonban nem jelenthet végleges megoldást, mert rop­pant költséges. A vagyonőrök 1- 3 hónapig járják az erdőt, ellen­őrzik a járműveket, bizonylato­kat, iratokat. Évente félmilliárd forint értékben lopnak fát Szélmalomharc az erdőben, az erdőért Becslések szerint évente 100 ezer köbméternél is több fát lopnak el magányos tolvajok és erre szakosodott szervezett csoportok. A veszteség országosan eléri az 500 millió forintot. A faanyag értékén kívül a gyakran tarvágással dolgozó fatolvajok tetemes kárt okoznak a természetben is, ám a szemlélet és a jogi környezet a bűnözők malmára hajtja a vizet. A legnagyobb kár a természeti környezetben okozott pusztítás Csak a hatóságokkal együtt védhetők meg az erdők Szalmás Péter felvétele Hatéves csúcson az aranyár Hatéves csúcsra emelkedett szer­dán az arany világpiaci ára az ira­ki háborús félelmek keltette spe­kulatív felvásárlás hatására. A londoni fémtőzsdén egy uncia azonnali ára 360,55 dollár volt szerdán kora délután. Ehhez ha­sonló áron utoljára 1997. márci­usban kereskedtek az arannyal, amikor időlegesen 362 dollárért kelt el egy uncia a nemesfémből. Közép-európai idő szerint fél öt­kor 358,02 dollár volt az arany unciája Londonban. A New York-i­ COMEX-en februári határidőre a nemesfém unciánkénti ára 359,50 dollárra nőtt közép-euró­pai idő szerint szerda délután. Kedden 357,30 dolláron zárt az arany New Yorkban. CH/ajyO» . Ilye­nen a A Népszövő kapcsonyi előfizetői arkciójában azok az olvasók vehettek részt, ame­k 2003. január hónapra - kiadói vagy postai - , .­­ Népszüvet­ etőfizetéssel rendelkeztek. 2003. január 22-én ajándéksorsolást tartottunk, melynek nyertesei: Holiday Start Program, Világi Ferenc (Budapest) Sípos Gábor (Mátranovák) Gaál Tiborné (Székesfehérvári Musotics Imréné (Budapest) Hur­gier Sándorné (Budapest) Köpi György (Budapest} Visnyei Ottó {Budapest) 10 000 Ft értékű CD*csomag: Jenczer Károly (Szászvár) Ku­rucz Pál és neje {Budapest} Kiss Péter Sándor (Budapest) Tóth András (Budapest) Papp Károly (Ta szong) Jereh Henrik {Szentendre, 10 000 Ft értékű könyvcsomag: Papp Jariefné (Szolnok) Kalocsai Miklós (Szarvas) A sorsoláson a tiszteletpéldánnyal rendelkezők nem vettek részt. Nyerteseinket postai úton értesítjük! GRATULÁLUNK! GAZDASÁG NÉPSZAVA MELLÉKLETEBANKVILÁG Megjelenés: 2003. január 30. TERVEZETT TÉMÁK:­onságok és aktualitások 2003 elején - egyéves az euró - piaci alapú lett a diákhitel pénz- és tőkepiaci törvényi változások Megrendelés: január 23. Anyagleadás: január 27. 12.00 óráig Szerkesztő: Horváth Éva Médiamanager: Reif Ágnes Telefon: 477-9030/124 NÉPSZAVA Tematikus oldala IDEGENFORGALOM Megjelenés: minden hétfőn KÖVETKEZŐ MEGJELENÉS TERVEZETT TÉMÁJA: — Fel tudunk e (fel lehet e) készülni a várható kínai turistainvázióra? - heti aktualitások, érdekességek Szerkesztő: Vértes Csaba Termékmenedzser: Kertész Ágnes Telefon: 477-9030/232 DK­) Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. kamatmértékei LAKOSSÁGI ÜZLETÁG éves kamat (%) BETÉTEK Könyves betét - látra szóló (2003. február 7-től) 1,00­­1 évre lekötött (2003. február 7-től) 4,25 Takaréklevél-betét -1 éven túl (2003. febrár 7-től) 4,50 - 2 éven túl (2003. február 7-től) 4,75 - 3 éven túl (2003. február 7-től) 4,85 Takaréklevél-betét Plusz -1 éven túl (2003. február 7-től) 4,75 - 2 éven túl (2003. február 7-től) 5,00 - 3 éven túl (2003. február 7-től) 5,35 Gépkocsinyereménybetét” (2003. március 1-jétől) 4,50 Lakossági folyószámla és Junior folyószámla éves kamat (%) Lekötés nélkül (EBKM: 1,01%) (2003. február 8-től) 1,00 Lekötött betétek 6 hónapra változó kamattal - 50 ezer Ft-tól­ (2003. február 8-tól) 4,50 -1 millió Ft-tól (2003. február 8-tól) 4,70 -2,5 millió Ft-tól (2003. február 8-tól) 4,90 12 hónapra változó kamattal -50 ezer Ft-tól* (2003. február 8-tól) 4,55 -1 millió Ft-tól (2003. február 8-tól) 4,75 -2,5 millió Ft-tól (2003. február 8-tól) 4,95 Elektronikus és Lakossági megtakarítási számla éves kamat (%) (EBKM 5 millió fornt esetén: 5,00%) 100 001-5 000 000 Ft (2003. február 8-tól) 5,00 (EBKM 10 millió forint esetén: 5,18%) 500 001 Ft felett (2003. február 8-tól) 5,25 Elektronikus Számla (EKKM: 1,01%)­­ (2003. február 8-tól) 1­1,00 | BETÉTI OKIRATOK éves kamat (%) Betéti jegy -1 év után (2003. február 7-től) 425 * 7-14 évesek Junior számlája esetén: 3 ezer Ft-tól; 14-24 évesek Junior számlája esetén: 10 ezer Ft-tól. ** A nyereményalap képzésére szolgál. Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) csak abban az esetben került feltüntetésre, ha a nagysága a közölt kamatlábtól eltér A betéti szerződés részletes leírását az üzletszabályzat tartalmazza. OTPdirekt: 06 1­3 666 666, 06 40 366 666 www.otpbank.hu 2003. JANUÁR 23., CSÜTÖRTÖK 5

Next