Népszava, 2003. június (131. évfolyam, 127–150. sz.)
2003-06-07 / 132. szám
Kasza László Németországi rendetlenség Nekünk, magyaroknak úgy is fel lehetne fogni a német társadalmi, politikai, gazdasági válságot, mint akármelyik, jelentőségében nem kevésbé fontos ország (Nagy- Britannia, Franciaország stb.) belső problémáját. De tudjuk, nekünk a németek a legfontosabbak. Nem csak azért, mert tőlük vagy rajtuk keresztül kapjuk - függetlenül kormányaink színétől, bölcsességétől - a legtöbb gazdasági, politikai, erkölcsi támogatást. Hanem azért is, mert ez talán az az egyetlen ország Európában, amelyik elkötelezettnek érzi magát velünk szemben. A nálunk nyaraló NDK-turisták átengedése Ausztriába 1988-ban vezetett a keletnémet kommunista rendszer bukásához, Németország újraegyesítéséhez. Ezt ők nem felejtik el nekünk. A mai gond a hatvanas évek végén kezdődött. Willy Brandt, a háború utáni első szociáldemokraták vezette kormány kancellárja a 19. század szociáldemokratáinak szíve szerint gazdálkodott: a nemzeti jövedelem újraosztásával segítette az elmaradottakat, a társadalom peremére szorultakat (szorítottakat). Szétosztotta azt is, amit a gazdaság még nem termelt meg. A gazdasági csoda Nyugat-Németországában tehette. Volt miből. Csakhogy ez a felfogás normává vált. Azóta egyetlen kormány sem mert, akart, tudott lényegében változtatni ezen a rendszeren, hiszen a „német szociális állam” világfogalommá vált. Ebben a gazdagságban akarták részesíteni az újraegyesítés után a kommunizmus lepusztította NDK-t is. A megterhelés együtt járt a megmerevedett Kohl-rendszer 16 éves reformképtelenségével. Ez volt az az idő, amikor a hasonló népjóléti államok (Svédország, Dánia, Hollandia) radikális strukturális változtatásokat foganatosítottak. Belátták, hogy szétosztani csak azt lehet, amit a gazdaság megtermelt. Náluk a svéd írónő, Astrid Lindgren azóta világhírű példája, hogy 102 százalék adót kellett fizetnie egy könyve bevétele után, kijózanító példa maradt a jól keresők esztelen megkopasztása területén. Ugyanakkor Németországban csak annyira telt, hogy az egyre irreálisabbá váló szociális kiadások fedezésére növelték az állam eladósodását. Tette ezt Helmuth Kohl 16 éven át és folytatja Gerhard Schröder öt éve. Pechje a mai kancellárnak, hogy elődje bűneiért is neki kell szenvedni. Persze nem ártatlanul. A Kohl-rendszerrel szemben meghirdetett programja, hogy „ugyanazt tesszük, csak jobban”, eleve nem jelentett perspektívát. Elődje jelszavát, hogy „most nem csinálunk semmit, aztán majd meglátjuk”, nem a volt kancellár bölcsnek szánt hallgatása mögé rejtette, hanem - mert őt kiáltották ki médiakancellárnak - állandóan magyarázta, így aztán mára mindenki megértett legalább annyit, hogy az ország gazdasági helyzete katasztrofális, és hogy ezen Schröder képtelen változtatni. A helyzet: Az EU egykori motorja a tagállamok között három éve utolsó gazdasági növekedés tekintetében. A nemzeti jövedelem egy főre jutó hányada tekintetében megelőzi Ausztria, Írország és Hollandia. A szerző újságíró És bár minden feltétele adva van a kormány bukásának, mégis valószínű, hogy kihúzza ezt a választási periódust. Az ellenzék - Az állam eladósodása elérte a csillagászati, 1269 milliárd eurót. Schröder öt éve alatt az összeg megduplázódott. A kormány ezért a költségvetés 20 százalékát (!) kamatra fizeti. A kancellár első kormányprogramjában 2006-ra nulla, szaldót ígért. Ez mára beismert illúzió, az ország a következő generációk zsebére él. A kormány második éve nem tudja betartani azt az EU-előírást, hogy az új kölcsön nem haladhatja mert át kellene vennie a cseldtömeget meg a költségvetés 3 százalékát. Már ma tudjuk: jövőre is ez lesz. A munkanélküliség új rekordot dönt. Számítások szerint év végére eléri az öt milliót (12 százalék). Schröder azt mondta 1998-ban: „Ha négy év alatt nem szorítjuk 3,5 millió alá a munkanélküliséget, nem érdemeljük meg, hogy újraválasszanak bennünket.” A társadalom elöregszik. Csökken a születések száma, az emberek tovább élnek (átlagéletkor 70 év), rövidebb ideig dolgoznak (átlag 58 éves korig). 20 évvel ezelőtt négy befizetőre jutott egy nyugdíjas, ma háromra, harminc év múlva egy-egy lesz az arány. Következmény: a nyugdíjpénztár egyre nagyobb állami támogatásra szorul (idén a költségvetés 38 százaléka!), tehát az államadósság tovább növekszik. Drága a munka. A bérek 40 százaléka járulékos kiadás, amely a munkaadókat terheli. Szigorú törvény védi a munkavállalókat. A felmondás gyakorlatilag lehetetlen. Ha mégis, a szenioritás elv uralkodik, tehát nem feltétlenül azt lehet elbocsátani, akinek a munkája nem kielégítő. Ezért a külföldi befektetés állandóan csökken, német vállalatok pedig kivándorolnak oda, ahol olcsóbb a munkaerő. A növekvő munkanélküliség, a csökkenő foglalkoztatottság, a vállalati csődök, a tőkekivándorlás következtében egyre nagyobb az adókiesés. Az idén a betervezettnél 8,7, jövőre 42 milliárd euróval lesz alacsonyabb az állam adóbevétele. A kormány most Agenda 2010 névvel keretprogramot tett az asztalra. Ez megszorításokat jelent az egészségügyi ellátás, munkanélkülisegély, nyugdíjbiztosítás területén, enyhíti a felmondási kötöttséget, csökkenti a munkaadói részesedést a járulékos költségeknél, emeli számos fogyasztási cikk adóját, újakat vezet be. Pontos adatokat, számokat még nem tudunk, a tervek naponta változnak. A szociáldemokrata pártban és a szakszervezeteknél nagy ellenállásba ütközött az Agenda 2010. Schröder kancellár a rendkívüli pártkongresszuson (amit a pártvezetés ellenére az alapszervezetek erőszakoltak ki) lemondással fenyegetett, ha a küldöttek nem támogatják programját. Nehéz megmondani, hogy mit jelent a közel 90 százalékos siker. Feltehetően mindenekelőtt azt, hogy a párt nem akarja elveszíteni a hatalmat és nincs olyan személyisége, aki Schröder helyébe léphetne. Azt viszont semmi esetre sem jelenti, hogy a program egyes tételeit (a törvényjavaslatokat külön-külön kell benyújtani) megszavazza a parlament és jóváhagyja a felsőház. Ha a szociáldemokrata-zöld koalíció 4 tagja a törvény ellen szavaz, már megbukott. Eddig 12-en jelentették be, hogy egyes törvényeket nem támogatnak, ha a kormány nem fogadja el módosítási javaslataikat. A felsőházban pedig ellenzéki többség van. Tehát a siker érdekében a kormánynak a konzervatív pártok szempontjait is figyelembe kell venni. Ennek megvalósításához olyan kormányra van szükség, amelynek van távlati elképzelése és élvezi a társadalom bizalmát. Ez a kormány, annak vezető pártja és főleg a kancellár nem olyan. Saját tagjai sem bíznak benne. Az idén húszezren léptek ki a szociáldemokrata párbnól. Ha most vasárnap lennének a választások, 26 százalékot kapnának. Ez a háború utáni abszolút mélypont. Schröder nemcsak azért hiteltelen, mert nem valósította meg, amit megígért (például hogy lemond, ha nem sikerül csökkenteni a munkanélküliséget). Hanem mindenekelőtt azért, mert sorozatosan nem mond igazat. (Kormányfő esetében udvariasságból tekintsünk el a fogalom másik, de azonos jelentőségű kifejezésétől.) A választások előtt kijelentette, hogy nem lesz adóemelés. Egy nappal győzelme kihirdetése után (!) két szociáldemokrata tartományi miniszterelnök követelte a vagyonadó bevezetését. Azóta öt további adóemelésről, illetve kedvezménymegvonásról határozott a kormány. A választás előtt kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetről, a takarékossági program folytatásáról volt szó. Nem telt el két hónap, és kiderült, hogy óriási hiányok vannak a költségvetésben, az állam eladósodása folytatódik. Az ellenség nyomására most parlamenti bizottság (köznyelven: hazugságbizottság) vizsgálja, hogy Schröder és Eichel pénzügyminiszter tudatosan vezették-e félre a választókat. A kancellár választási programjának egyik alaptétele volt: a nyugdíjak biztosak. Azóta „túl költségesnek” tartja a két éve bevezetett, saját nyugdíjreformját, és az Agenda 2010-ben azt javasolja, hogy mindenki kössön magán-nyugdíjbiztosítást is. A példákat folytatni lehetne. A közhangulatot kifejezi a baloldali liberális Der Spiegel szalagcíme: „Ütött az igazság órája a hazugságok birodalmában.” És bár minden feltétele adva van a kormány bukásának, mégis valószínű, hogy kihúzza ezt a választási periódust. Az ellenzék nem akar új választást, mert bár biztosan nyerne, át kellene venni azt a csődtömeget, amelynek alapjait Helmuth Kohl vezetésével ők rakták le és amelyet Schröder juttatott mai csúcsára. Másik megoldás a nagykoalíció lehetne. Függetlenül attól, hogy a demokratikus rendszereknek ez a legkevésbé demokratikus megjelenési formája, a keresztény pártok nem fogadnák el a nekik járó, második hegedűs szerepet. Ez ugyanis teljes felelőséggel, de korlátolt hatalommal járna, így aztán valószínűleg marad a kormány és a tény, hogy valami nincs rendben Németországban. Hamlet ezt Dániára vonatkoztatva drasztikusabban fejezte ki, nem akar új választást, I. Alapvetően... Annyira belejöttek a hőbörgésbe, sípolásba egyes polgári körök, hogy nem szívesen hagynák abba. Ám, legnagyobb sajnálatukra a kendermagtüntetés óta nemigen volt alkalmuk együtt mozdulni. Pedig azóta jócskán zuhant a paradicsom ára és a tyúkok is szaporábban tojnak. (Hogy a Fradi-pályán történt, gyomorforgató csetepaté kirobbantását bármely polgári kör magára vállalta volna, arról nem hallottam. Pedig némely szilaj tintapocsékolók újabban a baszk, az északír meg a korzikai mintát ajánlgatják - hangsúlyozva persze, hogy nem a terrorizmusra gondolnak.) De sebaj, a jobboldal valamelyik ideológusa megtalálta a helyes utat: vesszenek a buzik! Máris készülődést rendeltek hát el a nyári budapesti melegfesztivál szétzavarására. A Vörösmarty téren az eltorzult arcok elé emelt kötelet meg a táblákon néhány elégtelenre sikerült nyelvtani próbálkozást láthattunk, ám sejtelmem sincs, a fütyülőiken kívül mit visznek majd magukkal a homoszexuálisok ellen. .. Megszólalt a Szövetség a Nemzetért polgári kör szóvivője is. (Csak emlékeztetőül: ennek tagja Orbán Viktor.) Lapunknak ezt mondta: „...a polgári körök alapvetően a jogállam előírásainak megfelelően kívánnak működni. Vannak olyan provokátorok azonban, amelyek magukat polgári körnek nevezik.” Tessék csak figyelni a finomságokra! Azt mondja tehát Szemkeő Judit, hogy „alapvetően”. Értsd: „többé-kevésbé”, „nagyjából”, nem pedig „eltökélten” vagy „természetszerűen”. Továbbá: „kívánnak működni”. Vagyis: „ha sikerül, jó, ha nem, az sem baj”. Nem pedig: „úgy működünk és punktum!” Ennyit a (szofisztikált) szigorú elvi elkötelezettségről a jogállamiság iránt. S mit kezdjünk a második mondattal? A provokátorokkal, akik polgári körnek álcázzák magukat. Miután - sem közjogilag, sem fideszileg - nincs kodifikálva a polgári kör fogalma, ha valamelyik magára azt mondja, hogy polgári kör, az polgári kör. Akárkik tartózkodnak is benne. (Vö.: Karinthy: Shakespeare drámáit nem is Shakespeare írta, hanem egy másik író, akit szintén Shakespeare-nek hívtak.) Úgyhogy nincs itt semmi álcázás. Csak rafinált, összekacsintó távolságtartás. Mert, lássuk be, egyfelől nehéz civilizált formában beismerni a higgadt közvélemény előtt, hogy bizony a csőcselék is képviselteti magát az „egy a zászló” alatt. Másfelől pedig kódolva ott lappang az „egy a tábornak” szóló üzenet is: óvakodjunk a kommunistáktól, akik nyilván beférkőztek köreinkbe, hogy lejárassanak bennünket. (A miépes lelkületű ezeket pufajkásnak, munkásőrnek fordítja magában - pláne, ha korábban maga is az volt. A megélhetési miniszteri szint meg nyilván titkos ügynökökről vizionál - mint mindig, történjék bármi. Az agyatlan garázdának pedig a nyilatkozat - ha megérti egyáltalán - maga a feloldozás, mert hogy a provokátort magára nem veszi, az biztos.) A lényeg az - üzeni a legfőbb polgári kör -, hogy nézzetek csak gyanakodva egymásra, járjatok egymás sarkában. Közben azért zárjatok hidat, özönöljetek teret, zavarogjatok és sokasodjatok! Lehetőleg ez kösse le az energiátokat. Más irányú aktivitásotok ugyanis zavaró tényező lenne a formálódó szövetség számára. (Túl sok a púp a párt hátán. Bán már a Fidesz is benneteket, mint a kutya, amelyik kilencet kölykezett, így is elég nagy a fejetlenség arrafelé. Posztok osztódnak, ígéretes jövők alakulnak, érdemes múltak törlődnek a Lendvay utcában.) Mi meg majd elhatárolódunk tőletek, ha pillanatnyi érdekeink úgy diktálják, de az is lehet, hogy kiállunk mellettetek. Csak az a lényeg, hogy ne tudjátok előre, mire számíthattok a végén. Tulajdonképpen le a kalappal Szemkeő Judit előtt, aki két kurta mondatba tudta sűríteni újságcikknyi üzenetét! Remélem, nem voltam vele túl igazságtalan. Legalábbis alapvetően... Veress Jenő NÉPSZAVA -------------139 ém----------- Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztő: MUZSLAI KATALIN ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: VÁRNAI IVÁN, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, REGŐS ZSUZSA ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a tulajdonos megbízásából az NSZ 1999 Rt. v. a. ■ Vezérigazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 Ft, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 8 1 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti VTESZ NÉPSZAVA 2003. JÚNIUS 7., SZOMBAT VÉLEMÉNY A csomagra?Db MCnbT/W CM ‘^AZ bJcAi KiKíTtA] Pápai Gábor rajza . Kés a kormányban jó lenne tudni, mire készül a kormány. S ezúttal nem a programok megvalósításáról, a szükséges intézkedésekről van szó. A kérdés az, van-e sejtése a miniszterelnöknek és minisztereinek arról, hol és mivel támadják őket legközelebb. Az már világosan látszik, hogy az ellenzék harci kedve nem lankad. De miért is lankadna, amikor szinte tálcán kínálják neki az újabb és újabb eseteket. És lassacskán így célhoz is érhetnek. A cél természetesen nem rövid távú. Nem is lehet. A választást tavaly megnyerték a mostani kormánypártok, legközelebb minden bizonnyal - 2006-ban lehet őket kiütni a hatalomból. Akkorra kell tehát betáplálni a választók többségének tudatába, hogy milyen emberek is vezetik jelenleg az országot. Jelzők helyett most elégedjünk meg annyival, szerintük olyanok, akik nem érdemlik meg, hogy vezessék. Ez egyébként teljesen rendben is van, hiszen az ellenzéknek az a dolga, hogy bírálja a kormányt, miközben az is természetes törekvés, hogy hatalomra akar kerülni. Az persze nem mindegy, hogy mindezt milyen módszerekkel teszik, ám a demokrácia tág teret ad. Meg a kormány is. Ami azért elég meglepő ahhoz képest, milyen ígéretekkel indultak. Nagy elánnal igyekeztek bebizonyítani, hogy elődeik - akik most az ellenzéket jelentik - nem válogattak a módszerekben, amikkel az országot irányították, és igyekeztek megtartani hatalmukat, ám a próbálkozások jobbára félresiklottak. Miközben pedig egyre másra derülnek ki olyan ügyek, amelyek már a mostani kormányt és a benne szereplő politikusokat érintik. Medgyessy Péter maradhatott miniszterelnök, jól jött ki a kormányzás elején napvilágra került D-209-es ügyből. De Kiss Elemér már nem maradhatott kancelláriaminiszter, mert a kormányfő úgy ítélte meg, hogy túl nagy erkölcsi teher lenne kormányának. Támadások értek ugyan közben más minisztereket is, de ezek nem voltak olyan jelentőségűek, mint az első kettő. Most azonban itt van Magyar Bálint ügye, amely akár vízválasztó is lehet. Már csak azért is, mert az előzőknél összetettebb problémával áll szemben a miniszterelnök. Az oktatási miniszter ugyanis - pillanatnyi ismereteink szerint - tiszta. Csakhogy ez most - 2003 Magyarországán úgy tűnik - lényegtelen. Az sem számít, hogy Magyar Bálint jó miniszter-e, a tanítás megreformálásának elképzelései szimpatikusak-e vagy sem. Mellékes, noha még az is lehet, hogy éppen ezek miatt teremtettek számára olyan helyzetet, amiből jól aligha jöhet ki. Magyar Bálint fő hibájának most az látszik, hogy olyan emberekkel vette körül magát, olyan emberekben bízott meg, akik ezt korántsem érdemelték meg. Késő bánat. Lehet, hogy már hiába hullanak körülötte a fejek. Medgyessy Péter pedig ugyancsak e hiba miatt került kínos helyzetbe. Hiszen most már nem először, nem is másodszor bukik ki, hogy ő is olyan emberekkel vette körül magát, akik - éppen, mert kínos helyzetbe hozták - nem érdemesek a bizalmára. Kiss Elemér esetében azonban könnyű volt korrigálni. Ehhez csak egyéni megfontolás, az utódláshoz pedig az MSZP támogatása kellett. Magyar Bálint viszont SZDSZ- es miniszter, azt a pártot képviseli a kormányban, amely egy éve - egy nagyobb súlyú ügyben - kiállt a miniszterelnök mellett. Egyelőre Medgyessy is azt üzente, hogy Magyar marad a kormányban. A kérdés az, tartható marad-e ez az álláspont. Mindenesetre jól teszi a kormány, ha megpróbálja előre kielemezni, hol és mivel támadják meg legközelebb. Még szerencsésebb lenne azonban számára, ha csökkenteni tudná a támadható felületet. A bizalom szép dolog, de jó azt is tudni, hogy olyannak vetjük hátunkat, aki miatt sehonnan se vágják belénk a kést. Sebes György