Népszava, 2003. június (131. évfolyam, 127–150. sz.)

2003-06-28 / 149. szám

0­j Budapesti Búcsú a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral Ez Idén első alkalommal lép TM fel a nagy hagyományú Budapesti Búcsún az idén tízéves Danubia Ifjúsá­gi Szimfonikus Zenekar. Június 29-én este fél nyolctól a Hősök terén a magyar zenekultúra ku­lisszatitkaiba enged bepillantást Héja Domonkos és zenekara, a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával, valamint az ExperiDance tánctársulat­tal közösen újra végigjárják azt az utat, amely a népdaloktól Bartók és Kodály műveihez vezetett. Az ingyenes zárkoncerten a Muzsikás együttessel közösen, kifejezetten a Budapesti Búcsúra létre­hozott est a népzene és a modern komolyzene kö­zötti kapcsolatot tárja fel. A műsor egymásra épü­lő, egymásba fonódó zeneszámai felváltva mutat­ják be a legnagyobb magyar népdalgyűjtők mű­veit, valamint ezek „tiszta forrásait”, az eredeti népdalokat, táncokat. A produkciót Román Sándor és az ExperiDance társulat táncbetétjei teszik teljessé. (Népszava) Kertészkedés egész évben Joachim Mayer színes fotók sokaságával tarkított művében az év elejétől veszi számba az elvég­zendő zöld feladatokat. A napokban megjelent ki­tűnő könyv nemcsak az általános kerti munkákra tér ki havonkénti feladat naptárában, hanem a vi­rágos és az évelő kert mellett a zöldséges-, a fű­szer-, valamint a gyümölcskerttel kapcsolatos teendőket is számba veszi. A dekoratív, jól szer­kesztett Holló és Társa-kiadvány fő jellemzője a praktikum. (Népszava) Legszebb cigány népmesék 2. Cigány népszokások, énekek, balladák, mesék, eredetmondák alapján készült el az RS9 stúdió­­színház Legszebb cigány népmesék című korábbi bemutatójának folytatása. Ezt azonban nem a színházban, hanem a lakóház (VII., Rumbach Sebestyén utca 9.) udvarán fogják bemutatni vasárnap délelőtt 11 órakor. A szereplők: Balogh Rodrigo, Gergely Erika, Lacza Edit, Major Róbert. (Népszava) Fókusz-könyvsikerek 2003. június 23-27. SZÉPIRODALOM Vámos Miklós: Körkép 2003 - Magvető, 1790 Ft Sánta kutya - Ab Ovo, 2300 Ft Szép Versek 2003- Magvető, 1790 Ft Leslie L. Lawrence: A vérfarkasok kasté­lyában - Gesta, 1198 Ft Para-Kovács Imre: A horror vakui -Alexandra, 1799 Ft Weöres Sándor: A teljesség felé -Tericum, 1370 Ft Göncz Árpád: Sarusok - Ulpius-ház, 1780 Ft ISMERETTERJESZTŐ Orbán Viktor: A történelem főutcáján -Magyar Egyetemi Kiadó, 5850 Ft Révai Gábor: Mesterek Beszélgetések a világról és a túlvilágról Müller Péterrel és Popper Péterrel - Jonathan Miller Kft., 2390 Ft Huszár Tibor: Kádár 2. - Szabad Tér Kiadó- Kossuth Kiadó, 2980 Ft Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem - Art Noveau Kiadó, 2499 Ft Fókusz Könyváruház, ahol a legnagyobb a választék. Cím: Bp. VII., Rákóczi út 14-16. A könyvekről kritikákat jelentetünk meg a Népszava jövő heti számaiban. TÉVÉNÉZŐ Ablakban Volt pár drogellenes közérdekű hir­detés, volt pár drogosokról szóló film (Az utolsó belövés című függet­len amerikai film magasan kiemelkedik erős tár­sadalomkritikai hangjával), s aztán ezen a világ­napon is túl voltunk. Úgy értem, a Kábítószer­ellenes világnapon. De még mielőtt túl lettünk volna, az m2-n végre-valahára szó esett egy ki­váló magyar filmről, amely túl őszinte ahhoz, hogy sztárolható legyen. Nem is a filmbizniszben utazó valamely téves melléküzemág foglalkozott vele, szerencsére, így tehát komolyabb dolgok is előkerültek a rövid beszélgetésben tegnap este, az Ablakban. Dettre Gábor rendezőnek aligha­nem igaza lehet, hogy a Felhők a Gangesz felett című filmjét sokan túl sötétnek, ijesztőnek, sőt sokkolónak tarthatták, tény, hogy nem lett köz­ügy az elkészültéből. (Bár ha meggondoljuk, mi­ből lesz egyáltalán kultúra-menti közügy a bul­váron, valamint a botrányokon kívül?) Az Ablak nem volt félős, nem sokkolta a sokkhatás veszé­lye, két részletet is bejátszott a filmből, módot adva arra, hogy a néző valami fogalmat alkot­hasson az egészről. Kiegészítésként hozzáte­szem, aki ezután elballag megnézni, az nem csak a drogról tud meg sokat, hanem ajándékban ré­szesül: két kivételes színészi alakítás élményével lesz gazdagabb Tóth Ildikónak és Ter­nyák Zol­tánnak köszönhetően. * Bársony Éva ★ ★ ★ ★ ★ G KULTÚRA 2003. JÚNIUS 28., SZOMBAT NÉPSZAVA Puskás Tamás a Vidám Színpad új direktora Válságkezelés a Révay utcában A fővárosi közgyűlés a kulturális bizottság javaslatára Puskás Tamás szín­művész-rendezőt bízta meg a Vidám Színpad válságkezelő igazgatásával. A titkos szavazásra a jelöltek meghallgatása után, szerdán került sor, a bi­zottság javaslatát pedig másnap a közgyűlés is megerősítette: vita nélkül, azonnali hatállyal, egyhangú szavazással visszavonta Bóka László megbí­zatását, és Puskás Tamást nevezte ki egy évre igazgatónak. Schiffer János kulturális főpolgármes­ter-helyettes javaslatára a Főpolgár­mesteri Kabinet a múlt hét végén dön­tött úgy, hogy a színházat vezető Bóka László színháztörténésztől megvonja a bizalmat. A korábbi direktor menesz­tésére a Vidám Színpad közhasznú tár­saság gazdálkodása körül kialakult válsághelyzet miatt került sor. A szín­ház mérlegének jelenlegi hiánya 15 millió, felhalmozott szállítói tartozása pedig 44 millió forint. A főváros dön­tése értelmében az önkormányzat sza­nálja a fenntartásában működő intéz­ményt, melynek élére egy évre nevez­te ki Puskás Tamás színművészt mint válságkezelő igazgatót. Rajta kívül még Kalmár Tibor rendezőt kérték fel, hogy dolgozza ki koncepcióját a Vidám Színpad gazdasági válságának kezelésére. Kalmár Tibor neves művé­szek támogatásával bírt, öt hete húsz­nál is több előadóművész aláírásával érkezett beadvány a fővárosi kultúrpo­­litikusokhoz, amelyben őt javasolták az intézmény következő vezetőjének. Puskás Tamás a városatyák előtt ar­ról beszélt, hogy a múlt században ál­landó siker volt a Révay utcai színház működése, méltatlannak találja, hogy ebbe az évezredbe botránytörténetként lépett a nagy múltú intézmény. Mint koncepciójában írja, a működésképte­lenség közvetlen okai: a társulat, értő rendező, sikeres előadások teljes hiá­nya, ami miatt nincs a színháznak olyan portékája, amit a budapesti kul­turális piacon kínálhatna. Ugyanakkor alkalmatlan működését aránytalan szá­mú dolgozóval abszolválta: „Nem reá­lis, hogy közel száz vendégművésszel zsonglőrködött a művészeti ügykeze­lés, miközben a színház ötvenegy fős személyzetet tartott el. A harmadik egér, amely a Vidám Színpad sajtját rágja, a nehezen jellemezhető, már­­már a működésképtelenséggel fenye­gető műszaki állapot.” Úgy véli, a vál­ságot a gazdasági vezető alulképzett­sége is okozhatta. Puskás terveiben a társulatépítés, neves rendezők meg­nyerése és a működés racionalizálása szerepel. Ennek megfelelően elbocsá­tásokra lehet számítani az intézmény­ben. A frissen kinevezett direktor úgy gondolkodik, hogy ennél a színháznál sem a társulat, sem a háttérszemélyzet létszáma nem lehet több húsz főnél. Ezt egészítené ki egy olyan tizenkét fiatalból álló csapat, amelynek tagjai a kisebb szerepek eljátszása mellett vilá­gosító-, hangosító-, súgó- és ügyelőta­­noncokként is részt vennének a színház munkájában. „Az a zenés, szórakoztató kisszínház, amivé a Vidám Színpad természete szerint válni tudna, teljes­séggel hiányzik a palettáról. A háború előtti zenés színházi örökség, kortárs zeneszerzőink - Dés László, Kocsák Tibor, Selmeczi György - érdeklődő figyelme és a nyugati kisszínházi sike­rek együttesen izgalmas, és elegendő tápot szolgáltatnak. Frissnek kell len­nünk; míg a tragédia arca állandó, a ko­médiák naponta megújulnak: a tegnapi vicc ma semmit nem ér. Negyvennégy éves vagyok, tehát elég fiatal ahhoz, hogy elvigyem a vállamon a terhet, de elég öreg, hogy bárki is újat tudjon mondani a színházról. Puskást azt ígéri, évadonként há­rom olyan premiert tart a Vidám Szín­pad, amely alkalmas lesz visszasze­rezni a színháztól elpártolt közönsé­get és egyben új publikumot toboroz­ni is. Úgy véli, a színház adottságai alapján minden feltétel megvan ah­hoz, hogy a Révay utcában zenés szó­rakoztató színház működjön. Ugyan­akkor némi átalakításra is szükség van a színházban. Az új direktor töb­bek között azt tervezi, hogy legalább húsz, legfeljebb negyven széket ki­vesz a nézőtérről, mivel azokról nem megfelelően belátható a színpad, az első sor pedig túl közel van a zenekari árok széléhez. A nagyszínpad és a Kellér Terem közötti áthallás miatt a jövőben nem lesznek előadások a két játszóhelyen egy időben. Egyébként is a két terem egyidejű működtetése a technikai létszám felesleges felduzza­dásához vezetett. A jegyárak emelé­sére nem kell számítani, de a jelenlegi rendszerhez képest differenciáltabb kategóriák jelennek majd meg. La­punk úgy tudja, Bóka László korábbi igazgató összesen tizenhárom mű­vésszel szerződött le az ősszel kezdő­dő szezonra: Bede Fazekas Annamá­ria, Dobos Judit, Fehér­ Anna, Hor­váth Zsuzsa, Kanda Pál, Magyar Atti­la, Moskovits Krisztina, Schlanger András, Simon Kornél, Straub Dezső, Szorcsik Viktória, Urmai Gábor és Verebély Iván írta alá a megállapo­dást. Puskás Tamás kérdésünkre azt mondta, hogy nem fogja felmondani ezeket a szerződéseket, de úgy terve­zi, maximálisan kihasználja majd ezt a művészi kapacitást. A kulturális bizottság ülésén zavart okozott, hogy nem volt egyértelmű, mennyi színművész kapott éves szer­ződést a korábbi igazgatótól. Míg a főváros kulturális ügyosztálya nyolc­­kilenc színészről tudott, a meghall­gatáson Puskás Tamás azt mondta: Bóka László tájékoztatása szerint 17 művésszel kötött éves szerződést. Ezt megerősíti, hogy lapunknak a ko­rábbi igazgató a szerződtetések idő­szakában szintén tizenhét nevet dik­tált le. Bóka László szerződésének rendkívüli felmondását ezért Gy. Né­meth Erzsébet szocialista frakcióve­zető javaslatára a bizottság tagjai egyhangúan azonnali hatályúra mó­dosították. Gy. Németh Erzsébet egy­idejűleg lemondott a Vidám­­Színpad Kht. felügyelőbizottságának elnöki tisztéről. A főváros szándéka szerint Puskás Tamás eredményes munkája esetén teljes direktori ciklussá bőví­tik majd ki a válságkezelő igazgató megbízatását az egy év elteltével. Koren Zsolt Puskás bemutatókat ígér Puskás Tamás 1982-ben diplomázott színész szakon, öt évvel később rendezői diplomát is szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Egyik alapító tagja volt a budapesti Katona József Színháznak, 1987 és 1992 között a Madách Színház rendezője. 1993-tól három évig az Egye­temi Színpad igazgatója volt. 1997-től rendezvényszervező cége több fő­városi megbízást kapott: a Nagykörút megnyitóünnepsége, több március 15-i műsor, a Károlyi-majális és a budapesti karácsony programjait szer­vezte. 2000-ben megalapította a Keszthelyi Nyári Játékokat, jelenleg a Tihanyi Nyári Játékok létrejötténél „bábáskodik”, július elsejétől pedig a Vidám Színpad válságkezelő igazgatója. Mozimúzeum épül a fővárosban Mozimúzeumot épít két vállalkozó Budapesten a volt pasaréti filmgyár te­rületén, abban az épületben, ahol egy­kor Korda Sándor filmstúdiója volt. Gyetvai Géza építészmérnök, a Gyetvai Fivérek Rt igazgatója a na­pokban a magyar film néhány neves alkotójával, köztük Makk Károllyal, Bacsó Péterrel, Sándor Pállal, Kende Jánossal, valamint producerekkel ta­lálkozott, hogy bejelentse: a Pasaréti út 122. alatti épület teljes rekonstruk­cióját és műszaki modernizálását mintegy 700 millió forint értékben a részvénytársaság vállalja. A vállalko­zók abban a reményben kezdik meg ezt a mecénási tevékenységet, hogy az­ állam vagy a múzeumot majdan igaz­gató filmes alapítvány gondoskodik a kiállítási anyag összegyűjtéséről és a múzeum működtetéséről. A részvénytársaság vezetői néhány évvel ezelőtt vásárolták meg a pasaré­ti filmstúdiót, területén eredetileg la­kóparkot akartak építeni. Miután a pa­saréti stúdió múltjával ismerkedtek, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a magyar filmtörténet olyan nagybecsű helyszíneit és hagyományait, amilyen az egykori Korda-stúdió, nem szabad veszni hagyni. Úgy döntöttek, hogy a teleknek a Pasaréti útra néző részében az eredeti stúdióépületet nem bontják le az építendő luxuslakások miatt, ha­nem helyreállítják, továbbá kiállítási és technikai célokat szolgáló modern épülettoldalékokkal egészítik ki. Az így keletkező négyemeletes konstruk­cióban Mozimúzeum néven létrehoz­zák a magyar film múzeumát, melybe az állandó és időszakos kiállítások mellett filmes találkozóhelyet, vetítő­termet, éttermet is építenek. A leendő múzeummal szemközti, nagyon rossz állapotban lévő műte­remépületet lebontják, helyében iroda­ház épül, amelyet „a hely szellemé­nek” megőrzése jegyében elsősorban filmprodukciós cégeknek szeretnének kiadni. A költségeket a részvénytársaság természetesen abban a reményben vál­lalja, hogy a kulturális kormányzat és a filmes szakma időben bekapcsolódik a magyar film élő hagyományainak ápolását célzó magánkezdeménye­zésbe. Az építők tárgyalásokat kezdemé­nyeztek a Magyar Filmarchívummal, mely gazdag anyaggal rendelkezik, sa­ját kiállítási helyisége azonban nincs. Hamarosan felveszik a kapcsolatot az NKÖM-mel és a filmes szervezetek­kel. A Mozimúzeum épületének átadá­sára 2005-ben kerül sor. Bársony Éva Bill Haley zenekara Budapesten A rock and roll megteremtőjének tar­tott Bill Haley együttese, a The Co­mets július 1-jén a Budapest Kong­resszusi Központban ad koncertet. Az együttest az esten ugyancsak fel­lépő magyar Mystery Gang Trio hívta meg. Bill Haley 1954-ben vette együtte­sével lemezre a Rock Around The Clock című dalt, ettől kezdve számít­ják a rock and roll korszakot a könnyűzenében. A Bill Haleyt kísérő Comets 50 éve kezdett az énekessel koncertezni. A korszakindító Rock Around The Clock mellett olyan dalo­kat vittek sikerre, mint a Shattle Rock and Roll, a See You Later Alligator és a The Saints Rock and Roll. A most Budapesten fellépő zenekar tagjai kö­zül a legfiatalabb is 69 éves, a legidő­sebb pedig 82 esztendős. A házigazda Mystery Gang Trio öt éve alakult, au­tentikus rock and rollt és rockabillyt játszik, három lemezük jelent meg. A hazai színpadokon kívül az együttes fellépett többi között Angliában, Hol­landiában, Németországban, Ausztriá­ban és Olaszországban. A koncerten nyolc órától játszik a Mystery Gang Trio, a Comets a szünet után mutatja be mintegy másfél órás programját. MTI-információ FÓKUSZBAN ★ ★ ★ ★ ★ „Színház az egész világ” Furcsa egy világ, furcsa helyzetek és még furcsább emberek elevenednek fel a könyvben. Vagy talán mégis mi magunk lennénk? Öt színdarab, „átol­­vasmányosítva” és mégis képekben. Kis fantáziával akár még a konyhában ülve­­ és olvasva­­ is érezhetnénk ma­gunkat egy színházban, méghozzá egy nem is akármilyen színházban: Halász Péter szókimondó és szóalkotó szín­házában, lelkének valamelyik bugyrá­ban. Érdekes és fantáziadús olvas­mány, de talán nem mindenkinek. Aki viszont a színházat és az életet szereti, az szeretni fogja ezt a könyvet is. Pirkner Nóra PANNON gsm Az élvonal. Tíz éve világzene Alapításának tizedik évfordulóját ün­nepli idén a világzene legismertebb hazai fóruma, a Word Music Festival (WoMuFe). A műfaj nemzetközi élvo­nalának legjobbjait felvonultató ese­ménysorozat az utóbbi években tema­tikus összeállítással várja a látoga­tókat. Legutóbb a balkáni zene leg­jobbjai mutatkoztak be a Petőfi Csar­nokban. Az elkövetkező héten, július 1-jén 19 órától (új helyszínen: a Budai Parkszínpadon) IDescagra Total! - Kubai zene végkimerülésig címmel a karibi szigetország kiváló muzsikusai adnak koncertet. Az első fellépő a 2003-ban Grammyra nominált, jelenleg a műfaj világelső zenekaraként nyilvántartott Maraca and Afro-Cuban All-Stars ad koncertet, majd színpadra lép a fiatal muzsikusokból álló Habana Son Club. Orlando Valle, a kiváló, fuvolista és zeneszerző, aki ma már világsztárnak számít, először lép fel Magyarorszá­gon, így nem kétséges, hogy tizennégy tagú zenekarának bemutatkozása szenzáció lesz. A Habana Son Club re­pertoárjának jó része a nálunk is nagy sikernek örvendő Buena Vista Social Club dalaiból áll össze, de számos más slágert is játszanak. Kerékgyártó György A Maraca and Afro Cuban All-Stars jó hangulatot ígér

Next