Népszava, 2004. január (132. évfolyam, 1–26. sz.)

2004-01-24 / 20. szám

Kapros legyőzte Mandulát az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, és megcélozhatja a negyeddöntőt Magyar maraton Melbourne-ben Kapros Anikó maradt állva az auszt­rál nyílt teniszbajnokság nyolcaddön­­tőjére, miután a 3. fordulóban mara­toni, háromórás, rendkívül szoros ta­lálkozón 3:6, 6:3, 12:10-re győzött Mandula Petra ellen. Eddigi menete­lését akár folytathatja, hiszen a leg­jobb tizenhat között a Grand Slam­­tornán életében szintén először nyol­­caddöntőig jutott, Melbourne-ben 32. kiemelt kolumbiai Fabiola Zuluaga lesz az ellenfele. A két magyar teniszezőnő pénteki mérkőzését a világranglistán 39. he­lyen álló Mandula Petra kezdte jobban. Az első, csupán 31 percig tartó szett­ben háromszor is elvette ellenfele ado­gatását, és ez elegendő volt a vezetés megszerzéséhez. A 6:3-ra elvesztett szett végén ráadásul Kapros ápolást kért, s a bal lábán jókora kötéssel foly­tatta a játékot. A beavatkozás elérte célját, hiszen a világranglistán hátrébb, 80.-ként rangsorolt játékos a második szettben 3:0-ra elhúzott. Mandula ez­után feljött 3:2-re, de az újabb ápolás csodát tett, Kapros ismét elvette ellen­fele adogatását, és ezúttal ő nyert 6:3- ra. A döntő játszmában fokozódtak az izgalmak. 5:4-nél Mandulának két meccslabdája is volt, Kapros mégis hozta az adogatójátékát. Ezután 10:10- ig fej-fej mellett haladtak, amikor Mandula ismét elvesztette az adogatá­sát. 11:10 után Kapros két meccslab­dáját még hárítani tudta, fordítani azonban már nem. A nőknél szokatla­nul hosszú, háromórás meccset így Kapros nyerte meg. A statisztikákat böngészve is azt láthatjuk, hogy na­gyon szoros mérkőzés volt. Mandula vétett több önhibát (81:50), ugyanak­kor több nyerő ütése is neki volt (52:31). Az összes megnyert pont (143:135 Kaprosnak) alapján igazsá­gos végeredmény született. Kapros Anikó felnőttpályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta, hi­szen Grand Slam-tornán korábban még sohasem jutott túl a 3. fordulón. A győzelem okozta öröm hevében „kirúgott a hámból”. A hét során ugyanis bármely nap kerestük 11 óra (Melbourne-ben este 9) után a Carlton Crest hotelben, azonnal vála­szolt a vonal túl végén. Tegnap azon­ban csak 12 után vonult vissza szállo­dai szobájába. A szokatlan kilengést így indokolta: - Győztes mérkőzések után apukám­mal mindig elmegyünk vacsorázni, tegnap ez kicsit elhúzódott, sehogysem akaródzott lefeküdnöm. Titkolni sem tudnám, hogy nagyon boldog vagyok. - A felnőttek között egyértelműen ez eddigi legnagyobb sikere. Négy évvel ezelőtti itteni juniorgyőzelméhez ho­gyan hasonlítaná? - Nem tudom a kettőt összehasonlí­tani. A juniorgyőzelem felejthetetlen siker, ez viszont már egyértelműen „top level” eredmény. - Mivel volt jobb Mandulánál? -Talán jobban hittem magamban, és türelmesebb voltam. Petra nagyon ag­resszíven teniszezik, s én szeretem ezt a stílust, mert a kemény ütéseket köny­­nyebb megkontrázni. - Mire gondolt, amikor ellenfelének meccslabdája volt? - Igazából semmire. Nem éreztem azt, hogy ez lenne a vége, nyugodtan szerváltam. - Hogyan búcsúztak egymástól a meccs végén? - Nagyon kurtán, mert Petrának si­etnie kellett, hiszen rá még várt egy ve­­gyespáros-meccs. Nem hiszem, hogy hiányzott neki. - Belegondolt-e abba, hogy Zuluaga személyében a tizenhat között is verhe­tő ellenféllel játszik? - Én óvatosabban fogalmaznék. Aki eddig eljutott, azt nem szabad lebe­csülni, Zuluaga is mindent elkövet majd a győzelemért. - Azt azért elismeri, hogy Fabiola Zuluaga nem Venus Williams? - Persze. Venus ellen is lenne esé­lyem, csak éppen nagyon kicsi, míg Zuluaga ellen, úgy mondanám, reális. - Sérülése nem akadályozhatja a folytatásban? - A meccs után másfél órán át masszírozták, kezelték a fájós térde­met, biztos vagyok benne, hogy vasár­napig rendbe jövök. Kapros Anikó csupán egy dologban tévedett: hogy Mandula Petrának nem hiányzott a ráadás vegyes párosban. Bár első számú játékosunk itt is vere­séget szenvedett, mégis úgy értékelt, a meccs segített neki abban, hogy túlte­gye magát a búcsún,­­ így utólag azt mondom, jó, hogy felálltam a vegyes pároshoz. Bár ki­kaptunk, játszottunk két jó szettet, la­zításnak tökéletesen megfelelt. Már túl is tettem magam a vereségen. Vannak ennél fontosabb dolgok az életben, egy vereség miatt nem sza­bad kiborulni. Valószínűleg az volt a baj, hogy az első két mérkőzés túl so­kat kivett belőlem. Ráadásul Anikó meglepően jól játszott. Nem számí­tottam rá, hogy ennyire jól fog játsza­ni. Most már a párosra összpontosí­tok, nekem ugyanis az ugyanolyan fontos. Sokan mondják ezt, de én tényleg így is érzem. A múlt évhez hasonlóan jó lenne idén is az elődön­tőig eljutni. Ezzel csak egyetérthetünk, mert tel­jesen más hangulata van egy Grand Slam-viadalnak, ha a második héten is szurkolhatunk magyar teniszezőnek. Hát még ha mindjárt kettőnek... Abban nem kívánunk állást foglalni, hogy a sztárok menetelése vagy kiesé­se jelent-e több izgalmat, csupán a tényt rögzítjük, egyelőre igazán nagy meglepetést nem jegyezhettünk fel. A végső győzelemre esélyes játékosok tegnap a nőknél és a férfiaknál is - így mindenekelőtt Henin és Davenport, il­letve Agassi és Roddick - magabizto­san jutottak tovább. Novák Miklós Három óra múltán Kapros Anikónak akadt oka az örömre­Fotó: Reuters ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK Férfi egyes, 3. forduló: Roddick (amerikai, 1.)-Dent (ameri­kai, 27.) 6:2, 6:0, 6:2, Agassi (amerikai, 4.)-Enqvist (svéd) 6:0, 6:3, 6:3, Grosjean (francia, 9.)-Hrbaty (szlovák) 2:6, 6:4, 6:1, 6:3, Srichaphan (thaiföldi, 13.)-Kuerten (brazil, 19.) 6:3, 7:5, 6:4, Blake (amerikai)-Patience (francia) 6:1, 6:3, 6:2, Szafin (orosz)-Martin (amerikai) 7:5,1:6, 4:6, 6:0, 7:5. Női egyes, 3. forduló: Kapros Anikó-Mandula Petra 3:6, 6:3,12:10, Henin-Hardenne (belga, 1 .)-Kuznyecova (orosz, 30.) 6:2, 7:5, Davenport (amerikai, 5.)-Granville (amerikai) 6:4, 6:0, Mauresmo (francia, 4.)-Medina Garrigues (spanyol) 6:1,6:2, Zvonarjova (orosz, 11.)-Pratt (ausztrál) 7:5, 2:6, 6:1, Zuluaga (kolumbiai, 32.)-Craybas (amerikai) 7:6, (7-5), 4:6, 6:2, Santangelo (olasz)-Daniilidu (görög, 19.) 6:4, 5:7, 6:3. Női páros, 2. forduló: Maleeva, Martinez (bolgár, spanyol, 7.)-Gubacsi Zsófia, Vis (magyar, holland) 6:1,6:4. Vegyespáros, 1. forduló: Ullyett, Raymond (dél-afrikai, amerikai, 5.)-Ram, Mandula (izraeli, magyar) 6:3, 6:4. NÉPSZAVA 2004. JANUÁR 24., SZOMBAT SPORT 15 TWo Zrt Újra Afrikai Nemzetek Kupája Szombaton a házi­gazda Tunézia és Ruanda összecsapá­sával megkezdődik a 24. Afrikai Nemze­tek Kupája. A fut­televíziós közvetíté­sek révén szerezték meg a nagyrészt „örömfocit” hozó találkozó­kat. Ennek vége, már az afrikai válogatottaktól is elvárják a szervezettséget a zömmel európai szövetségi kapitányok. A legjobb játékosok az öreg kontinensen futballoznak, a 352 beneve­zett labdarúgóból 200-an (képünkön a Celtic­­ben szereplő guineai Balde). A vendéglátó Tu­nézia mellett a legutóbbi két kiírásban győztes Kamerun, Nigéria és a 2002-ben vb-negyed­­döntős Szenegál a legnagyobb esélyes. Az Af­rikai Nemzetek Kupája történetének magyar vonatkozásaként 1959-ben Titkos Pál (Egyip­tom), míg 1968-ban Csanádi Ferenc (Zaire) volt a győztes válogatott szövetségi kapitánya. A 16 résztvevő, A csoport: Tunézia, Ruanda, Kongói DK, Guinea; B cs.: Szenegál, Burkina Faso, Kenya, Mali; C cs.: Kamerun, Algéria, Zimbabwe, Egyiptom; D cs.: Nigéria, Marok­kó, Dél-Afrika, Benin. (Népszava-MTI) balbfonia az elmúlt­­ egy-másfél évtized-­­ ben nagy népszerű- | ségre tett szert, az­­ európai szurkolók a * Folytatódik a pólóbajnokság Öthetes pihenő után szombattól újra bajnoki pontokért szállnak vízbe a honi pólósok: az ob I. 12. fordulójának mérkőzéseivel rajtol a férfiak téli-tavaszi szezonja (program a Hét végi sport­műsorban). Az évnyitó legrangosabb párosításá­ban a félidőben rájátszást érő helyen álló két csapat, a 3. BVSC és a 4. FTC csap össze. Az el­ső mérkőzést tavaly egy góllal a vasutascsapat nyerte. Későbbi időpontra tolódik több hazai já­tékos megbetegedése miatt két vidéki fellegvár, a Szolnok és a Szeged mérkőzése. A bajnokság állása: 1. Vasas 22 pont, 2. Honvéd 20, 3. BVSC 18, 4. FTC 16, 5. Újpest 13, 6. Szeged 10, 7. OSC 10, 8. Eger 8, 9. Szt. István Egyetem 7, 10. Szentes 4, 11. Szolnok 2, 12. Cegléd 2. (MTI) McEwen megint jól sprintert Az ausztrál sprinterspecialista, Robbie Mc­Ewen nyerte hazája kerékpáros körversenyé­nek 4., 141 km-es szakaszát. Bodrogi László a győztessel azonos idővel 43. lett. Az összetett­ben a szintén ausztrál Jonker vezet, Bodrogi 34. (Népszava-MTI) HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat Jégkorong: ob I.: Újpest-Győr, UTE-pálya 18 ó, Miskolc-FTC 19 ó Kézilabda: női NB I.: FTC-Hypo Niederös­terreich (osztrák) 16 ó, Vác-Cornexi 17 ó, Hód­­mezővásárhely-Győr 18 ó Kosárlabda: női NB I.: Orsi Sopron-Szeged, Szekszárd-K­F. Sopron, ZTE-Szolnok - mind 18 ó Labdarúgás: terembajnokság - 3. selejtező­torna, Szeged: Kecskemét-Szeged 15 ó, Video­­ton-MTK 15:30 ó, Szeged-Videoton 16 ó, MTK-Kecskemét 16:30 ó, Videoton-Kecske­­mét és Szeged-MTK 17 ó vagy 17:30 ó (a két forduló után a csoport élén álló játszik utoljára) Röplabda: Extraliga, férfiak: Dunaferr-Sze­­ged 17 ó, Kazincbarcika-Dág 17:30 ó; nők: Va­­sas-Jászberény 11 ó, Kecskemét-BSE 17 ó Vitorlázás: jégvitorlás-vb és Eb, Gyenesdiás Vívás: női párbajtőr egyéni Vk, Nemzeti Sportcsarnok - selejtező 14 ó Vízilabda: női Magyar Kupa, A csoport, Szen­tes: Vasas-Eger 11 ó, Szentes-Kecskemét 12 ó, Szentes-Eger 15 ó, Kecskemét-Vasas 16 ó. B csoport, NSU sátor: Dunaújvárosi Főiskola- BVSC 11 ó, Póló SC-Dunaújvárosi VSI 12 ó, Póló SC-BVSC 15 ó, Dunaújvárosi VSI-Duna­­újvárosi Főiskola 16 ó. Férfi ob I.: Eger-OSC 17 ó, Szent István Egyetem-Vasas, Szőnyi út 17:30 ó, BHSE-Szentes, Kőér u. 18 ó, UTE-Cegléd, Ha­jós uszoda 18:30 ó, BVSC-FTC, Szőnyi út 19 ó Vasárnap Kézilabda: női NB I.: Esztergom-Kőbányai Spartacus 17 ó, Vasas-Hypo Niederösterreich (osztrák) 17 ó Kosárlabda: női NB I.: Pécs-BEAC 18 ó, Diósgyőr-BSE 18 ó Labdarúgás: terembajnokság - 4. selejtező­torna, Szeged: ZTE-Békéscsaba 15 ó, Balassa­­gyarmat-FTC 15:30 ó, Békéscsaba-Balassa­­gyarmat 16 ó, FTC-ZTE 16:30 ó, Balassagyar­­mat-ZTE és Békéscsaba-FTC 17 ó vagy 17:30 ó (a csoport élén álló játszik utoljára) Röplabda: Extraliga, férfiak: 1. MCM-Ka­­posvár-Kecskemét 14 ó, K.­Kaposvár-Szolnok 17 ó, nők: Gödöllő-Miskolc 17 ó Vitorlázás: jégvitorlás-vb és Eb, Gyenesdiás Vívás: női párbajtőr egyéni Vk, 64-es tábla Nemzeti Sportcsarnok 9 ó, döntő Hilton Buda­pest Westend 15 ó Vízilabda: női Magyar Kupa: A csoport, Szen­tes: Eger-Kecskemét 10 ó, Vasas-Szentes 11 ó, B csoport, NSU sátor: BVSC-Dunaújvárosi VSI 10 ó, Dunaújvárosi Főiskola-Póló SC 11 ó

Next