Népszava, 2004. május (132. évfolyam, 102–125. sz.)
2004-05-01 / Különszám
NÉPSZAVA 2004. MÁJUS 1., SZOMBAT ÚJRA EURÓPÁBAN 3 A magyar tárgyalók a hazai pártvezetés jó részének tudta nélkül már 1982-ben titkos tárgyalásokba kezdtek a közösséggel Történetesen: az Európai Unió és Magyarország Akár a népvándorlások korától is kezdhetnénk az európai integráció történetének áttekintését, azonban jelen cikk terjedelme véges. Épp elég változatos történetre tekint vissza hazánk és az unió immár ötvenéves kapcsolata is: van mit mesélni. Ez a kapcsolat hosszú udvarlás volt változatos szerepekkel, sokszor egyoldalú közeledésekkel tarkítva. Most azonban úgy tűnik, jó időre összeboronáljuk magunkat nyugati választottunkkal. Alapvetően a második világháború utáni stabil biztonsági tömb iránti igény létrehozása volt az oka annak, hogy 1948- ban Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság tető alá hozta a Brüsszeli Egyezményt. Ebben kölcsönös katonai segítségnyújtást, gazdasági, szociális és kulturális együttműködést kezdeményeztek a felek egymás között. Egy évvel később jött létre az Európa Tanács, amelynek eredeti célja az emberi jogok védelme és a demokrácia támogatása volt. Jelenleg több mint negyven ország tartozik tagjai sorába, amely államok környezetvédelmi, etikai, kulturális témákat vitatnak meg rendszeresen. Kezdetben volt a hadigazdasági összefogás Hat ország - Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország és Németország - 1951-ben írta alá a Párizsi Szerződést, amely 1954-es hatálybalépésével megalapította az Európai Szén és Acél Közösséget (ESZAK). A keleti fenyegetettség árnyékában kialakuló nemzetszövetséget tipikusan katonai, védelmi indokok hozták létre. Ezt a hadigazdasági jelleget 1957-ben tovább erősítette a Római Szerződés, amely létrehozta - a kor fegyverkezési stratégiáiból következően - a nukleáris energia együttes felügyeletét és hasznosítását előirányzó Európai Atomenergia Közösséget (EURATOM). A Római Szerződés egyúttal életre hívta az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) is, amely a részes országok kereskedelmi és mezőgazdasági tevékenységét hangolta össze. Az, hogy végül ezen három szervezetből (ÉSZAK, EURATOM, EGK) a gazdasági közösség vált meghatározóvá, az elmúlt fél évszázad történéseinek, az enyhülő háborús fenyegetettségnek köszönhető. Hazánk és a közösség kapcsolata kezdetben igen távolságtartó volt. A KGST és a Varsói Szerződés tagjaként Magyarország is a Szovjetunió által diktált irányvonalat követte, és nem volt hajlandó elismerni sem az ESZAK-ot, sem később az EGK-t. Magyarország azonban - néhány társával együtt - azon volt, hogy amennyire lehet, mindig kihasználja mozgásterét a Nyugat felé. Az első hivatalos kapcsolatokat a hatvanas években azok az árgarancia-megállapodások jelentették a közösséggel, amelyek csupán egy-egy termékcsoportra vonatkoztak és kölcsönös előnyök elvén nyugodtak. Életveszélyes kiugrási kísérlet a KGST-ből Magyarország számára a Nyugat felé nyitás nagy lendületet vett a hetvenes években. 1973- ban részesei lettünk az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezménynek, a GATT-nak. Ennek következtében nyakunkba szakadt a nemzetközi kereskedelem teljes, nyugati, kapitalista szabályrendszere. Időközben az 1968-as reformok hatásaként hazánk gazdaságában a fejlődés csírái mutatkoztak. 1978-tól már nemcsak bizonyos termékekre, hanem egész ágazatokra sikerült önkorlátozó megállapodást kötnünk az EGK-val. Ilyen volt az acél-, majd a textilmegállapodás, illetve 1981-ben a juh- és kecskemegállapodás. Ez utóbbi jelentőségét az adja, hogy be tudtunk férkőzni a közösség legvédettebb szektorába is, a mezőgazdaságiba. A magyar tárgyalók a hazai pártvezetés jó részének tudta nélkül titkos tárgyalásokba kezdtek az EGK-val 1982-ben. Gyakorlatilag javaslatot tettünk a közösségnek arra, hogy megfelelő pénzügyi kompenzáció ellenében hajlandóak vagyunk a Szovjetunió „háta mögött” kiugrani a KGST-ből. A javaslat annak idején - ha kiszivárog - felért egy halálos ítélettel. Ennek ellenére az EGK-s tárgyalók voltak azok, akik nem vállalták a kockázatot és visszautasították a magyar ajánlatot. 1984-ben a KGST elfogadta, hogy az EGK-val a szocialista országok külön tárgyalnak. 1988-ra kereskedelmi és gazdasági együttműködést kötöttünk a KGST-országok közül elsőként az EGK-val. Nagylelkűségtől a kicsinyes adok-kapokig 1989 januárjában hivatalosan is diplomáciai kapcsolatot létesítettünk a közösséggel. Kevesen tudják, de már 1988-tól előírás volt, hogy a magyar jogszabályokat kidolgozásuk során össze kell hasonlítani a közösségi joganyaggal. Az eufórikus hangulatú 1989-es esztendőben a július 17-i G7-ülésen, a francia szabadságharc évfordulóján hangzott el először a közösség részéről, hogy Magyarországot és Lengyelországot segíteni kell, hogy át tudjon állni a piacgazdasági működésre és folytatni tudja a demokratizálódást. Ez után határoztak a PHARE-program beindításáról és minden, korábban visszautasított igényünket teljesítették. Ennek megfelelően 1990. január 1-jétől megszűnt irányunkban mindenféle kereskedelempolitikai diszkrimináció. 1990 decemberében tárgyalásokat kezdtünk a társulásról. Ebben a körben a lengyelek mellett már a csehszlovákok is feltűntek. A társulás részleteinek kidolgozása viharos gyorsasággal zajlott, egy év alatt minden készen állt az aláírásra. A meseszerű időszak egészen addig tartott, amíg a moszkvai puccs nyomán 1991- ben össze nem omlott a nyugati társadalmak mumusa, a Szovjetunió. Az EGK nagylelkűsége szinte azonnal megszűnt, újra akarták gondolni a társulási tárgyalások eredményeit, már lezárt fejezeteket vettek elő, és kicsinyes adok-kapok jellegű egyeztetések során izzadták ki magukból végül azt a megállapodást, amelynek csak preambulumában szerepelhetett egy mondat arról a korántsem kölcsönös törekvésről, hogy nyugtázzák az uniós tagság iránti igényünket. Magyarország ilyen előzmények után 1991. december 16- án írta alá a Társulási Szerződést. Az uniónak hirtelen rengeteg más dolga akadt, mint új partnereivel foglalkozni vagy a szerződés ratifikálásával bajlódni. Jött a maastrichti csúcs, amely rengeteg újdonságot hozott, többek között magát az Európai Uniót is mint elnevezést és szervezeti egységet. Az egy év alatt letárgyalt társulási szerződés ratifikálására végül csak két év múlva került sor. Az 1994-re hatályosuló szerződés már egy egészen más nemzetközi helyzetben találja hazánkat. Csehszlovákia 1993-ban felbomlik, majd Romániával és Bulgáriával kiegészülve immár hat ország ácsingózik a közösség kapujában. Uniós tagságunk iránti kérelmünket a kelet-közép-európai blokk országai közül mi nyújtottuk be elsőként, 1994. április 1-jén Athénban. Jellemzően a lengyelek egy hét múlva készen voltak saját kérelmükkel, amelyet április 8-án adtak át a közösség képviselőinek. A tagfelvételi kérelemről tartott közös sajtókonferencián mind a magyar, mind a lengyel fél úgy nyilatkozott, hogy 1998-ra tagok kívánnak lenni, amely időpont realitását senki nem vonta kétségbe annak idején. Integrációs számításainkat azonban újfent keresztülhúzták. Ausztria, Svédország és Finnország 1995-ös csatlakozásának előestéjén a közösség úgy döntött, meg kell határoznia a következő bővítési kör résztvevőit. Legnagyobb meglepetésünkre azonban a kétindulós versenyben egyszerre tíz győztest hirdettek. Így kerültünk egy kalap alá a csehekkel, lengyelekkel, észtekkel, szlovénekkel, szlovákokkal, lettekkel, litvánokkal, románokkal, bulgárokkal. Ezt a csoportot még kiegészítette a speciális helyzetben lévő Ciprus, illetve később Málta, amelyik annak idején éppen visszavonta tagság iránti kérelmét. A csatlakozási tárgyalások végül 1998. március 30-án indultak, és egészen 2002. december 13-ig tartottak. A csatlakozási szerződés ünnepélyes aláírására 2003. április 16-án Athénban került sor. Új Vodafone Európa tarifa Hívd éjjel-nappal 25 forintos percdíjjal az összes hazai és európai uniós Vodafone mobilt és vezetékes számot! vodafone mobilszel