Népszava, 2004. június (132. évfolyam, 126–151. sz.)

2004-06-04 / 129. szám

10 Megnyílt a Kelet-Nyugat-expó Megnyitotta kapuit a nyíregyházi 14. Kelet-Nyugat Nemzetközi Kiállí­tás és Vásár tegnap; az expón részt vevő nyolc ország 250 kiállítóját Kovács Kálmán informati­kai és hírközlési miniszter (képün­kön) köszöntötte. A miniszter hangsúlyozta: minden expó tükör a gazdaságról, s a szabolcsi kiállítás azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások jelentős fejlődést értek el az elmúlt 15 évben. Az informatikai és hírközlési tárca vezetője felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a magyar gazdaság az összekötő kapocs szerepét is szeretné betölteni Kelet és Nyugat között, mint ahogy azt a nyírségi kiállítás neve is mutatja. Az expó kísérőrendezvényeként nem­zetközi üzletember-találkozót is rendeznek, vala­mint konferencia keretében egyeztetik a határo­kon túli magyar vállalkozókkal az együttműkö­dés lehetőségeit. (MTI) Ppp-programok finanszírozhatósága Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt javasolja, hogy a ppp-programok (public private partnership) megvalósítására ala­kuló projektcégekben legyen tulajdonos a Ma­gyar Fejlesztési Bank, és együtt vegyenek fel hi­telt a kereskedelmi bankoktól a beruházások 20 százalékos önrészének biztosítására - mondta Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke tegnap. Kifej­tette: az egyenként mintegy 10 milliárd forintos projektekhez szükséges 2 milliárdos önrészt egyetlen magyar építőcég sem tudja kivonni gazdálkodásából, így reális a veszélye annak, hogy a magyar ppp-programok a tőkeerős multi­nacionális vállalkozások piacává válnak. (MTI) Hisense-üzemet avattak Sárváron Draskovics Tibor pénzügyminiszter avatta fel tegnap a Flextronics sárvári ipari parkjában a kí­nai Hisense cég összeszerelő üzemét, amelyben a tervek szerint idén 150 ezer darab, jövőre pe­dig már 300 ezer televíziókészüléket gyártanak. Az üzemet a Flextronics üzemcsarnokában ren­dezték be, a gépsorokat és a technológiát a kínai cég szállította, az üzem dolgozóit a Flextronics alkalmazza, a termékek Hisense márkanéven el­sősorban az európai piacokra kerülnek. (MTI) VÁLLALKOZÁS 2004. JÚNIUS 4., PÉNTEK TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR mtv 535 Hajnali gondolatok 538 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Napi mozaik 11.00 San Francisco utcáin 12.60 Híradó délben 13.05 Jelentés 13.25 Körzeti magazin 14.20 Kutya legyek... 14.45 Zöldpont 15.15 Repeta 16.05 Élesben 16.50 Kachorra 17.40 Közeli 17.45 Uniós pályázati kalauz 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.10 A klinika 19.00 Quizfire 1930 Híradó este 1936 Sporthírek 20.10 Afrika-koktél 21.45 Szórakoztató percek 21.56 Magyar olimpikonok 22.05 Péntek este 2230 Nagyítás 2335 Tabu 1.40 Végtelen nyár m2 535 Hajnali gondolatok 538 Agrárhíradó 530 Nap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Szerencsi, fel! 10.05 Századunk 1030 Anyanyelvi szószóló 11.00 Fogadóóra 1130 Piknik 12.00 Fekete gyöngy 1230 PoliTour 13.20 Az utókor ítélete 14.00 Családban marad 14.45 Kárpáti krónika 1435 MMM - Gyógyhatású készítmények? 15.25 Nap­nyugta 17.55 Telesport 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek 2035 Záróra 21.20 Membrán 2130 Tv Sziget 2235 Valahol otthon lenni 0.45 Közeli 0.50 Éjszakai választék DUNA TV 530 Gazdakör 5.45 Indul a nap 8.20 Hungarorama 830 Heuréka! Megtaláltam 1 9.00 Belphegor, avagy a Louvre fantomja 10.10 Az utolsó szó után 10.45 Volt egy hegy... 11.15 Bekezdések 11.20 Váltó 1130 Hírek, vers 12.10 Gazdakör 12.25 Esti kérdés 13.10 Sebességláz 13.40 Nyelvőrző 14.00 Óceánjárók 14.55 Páratlan panorámák 15.00 Honnan jöttél, Ádám? 16.00 Célkeresztben 16.30 Régiók - Kolozsvár 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, sport 1835 Hidak Európába(n) 19.15 A világörökség kincsei 1930 Mese 20.00 Szamba 21.40 Századunk­­ötven éve történt 22.05 Híradó, sport 2230 Bekezdések 22.40 Mao elnök, az utolsó császár 23.40 Egy film rendezőt keres 0.45 Holtvágány (vonaton) TV2 6.00 Totalcar 630 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Lazac 8.50 Stahl konyhája 9.00 Tripla vagy semmi 9.20 Első szerelem 10.20 Teleshop 12.15 Bulis hatos 12.45 Magányos apuka megosztaná 1435 Kapcsoltam 15.25 Beverly Hills 90210 16.25 Jakupcsek 1730 A betolakodó 1830 Tények 19.05 Aktív 19.45 Áll az alku 21.15 A kalandor 23.20 Alföldi -Lesz ez még így se!­0.25 Jó estét, Magyarország 1­030 A 13-as őrszoba RTL Klub 6.00 Disney-rajzfilmsorozat 630 Reggeli 9.00 Ismétlések 935 06 81 320 320 1030 Top Shop 1130 Delelő 13.10 Pont.hu 1335 06 81 320 320 1435 Disney-rajzfilmsorozat 15.20 Receptklub 1535 Édes dundi Valentina 1635 Balázs 17.25 Mónika 1830 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Való Világ - Finálé 23.20 Találkozások 2335 Híradó 23.45 Jogos önvédelem 135 Fókusz MAGYAR ATV 7.00 Más­nap 9.00 Egyenes beszéd 10.00 Egymás között 11.00 Délidő 13.05.16.05.1735.18.05 Interaktív játék 15.05 Kisfilm 1530 Autós-motoros világ 17.05 Ingatlanpiaci körkép 1835 Hírvilág-Világhír 19.00 Híradó , 1930 Találat. Játék 20.00 Egyenes beszéd 21.05 Jobbközép 22.00 Híradó 22.10 Itthon Európában 23.00 Interaktív játék Viasat3­6.30 Pöröly felügyelő 7.00 Fekete szépség kalandjai 9.00 Ismétlések 12.00 Űrbalekok 1335 Murder One 1435 Halálbiztos diagnózis 1535 Hetedik mennyország 1635 Sabrina L­a­tini boszorkány 17.05 Buffy, a vámpírok réme 18.00 A Simpson család 1830 Alul semmi 19.00 Kaliforniába jöttem 19.30 Dr. Cserus 20.05 És a végén meghalsz 2135 Jackass 22.25 Ozzy 22.55 X-akták 2335 Az ifjú Lady Chatterley szeretője 2­135 Jerry Springer-show HBO 630 Szép szőke herceg 8.05 C-kosár 935 Cannes-i kavalkád 11.10 Nyitott szívek 12.40 Késő bosszú 14.15 Visszatérés Sohaországba 15.25 Szép szőke herceg 17.00 Költői szerelem 18.40 Ocean’s Eleven 2035 Mozi! Mozi! Mozi! 21.00 Hullámhegy 2230 A hetedik mennyország 0.00 On-lány 130 Maffia az étteremben 3.05 Véres vasárnap 430 C-kosár KOSSUTH RÁDIÓ 5.00 Reggeli krónika 539 Falurádió 8.04 A BBC világhíradója 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Cigányfélóra 1135 75. ünnepi könyvhét 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 1330 „Örüljetek az Úrban mindenkor!” 14.04 Péntek kávéház 15.05 Athéntől Athénig 16.00 Délutáni krónika 16.15 .Magyarországról jövök...” 17.04 Európai választás 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 1930 Sportvilág 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 2035 75. Ünnepi Könyvhét 21.05 Tetten ért szavak! 21.15 A 23. óra 22.00 Késő esti krónika 2230 Fórum­­ az idő tükrében 23.04 „Egy hazában” 0.00 Himnusz PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Kívánságreggel 8.45 Zöld(sport)reggel 9.00 Délelőtt 9.05 Hírpercek 9.20 Stúdióbeszélgetés 10.03 és 11.04 Közlekedés 10.10 A vélemény szabad 10.52 Apró­ cseprő 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz-plusz 11.15 „Vadűzés és erdőzúgás...” 1138 Zöld jelzés 11.45 Zenesarok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 1330 Vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig 16.01 Szünet nélkül - avagy tanulni sosem késő 1630 Kerengő 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Slágermúzeum 19.04 Sportpercek 19.15 Viszonthallásra! 20.00 Terep­járó 21.04 Az MR Karinthy Színpada 22.00 Moziklub 23.00 Hírpercek 23.10-4.00 Éjszaka Szombat reggel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján 5.50 és 9.00 óra között Tervezett témák: - Keller ül hosszú, méla lesben: ki kivel vadászik? - Vállvetve... Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és Demszky Gábor európai parlamenti listave­zető. - Már megint: Amerikából jöttem... Ungváry Tamás . A főszerepben: Fonyó Barbara (Az Operaház fantomja) - Nem szól a rádió? Jáksó László - Házi őrizet­ben: Klivinyi Zoltán. Telefonszám az adás idején: 251-0519. Klubrádió (95.3) Június 4., péntek 6:00 Reggeli gyors. Mv.: Pikó András és Veiszer Alinda 10:00 GO! (Utazási magazin). Mv.: Oláh Andrea 12:00 Krónika pont délben (hírmagazin) 12:15 Gazdasági hírek 12:30 Zene, hírek 13:00 Szószóló (emberi jogi magazin). Mv.: Bocskay Zsolt 14:00 Ön­kormányzó. Mv.: Törtei Takács Kriszta 15:00 Rivális (sportmagazin) 16:00 Gazdasági percek - Vért András 16:10 Megbeszéljük - Bolgár György és a hallgatók műsora 18:00 Gazdasági hírek - Németh Tamás 18:15 Internethíradó. Mv.: Mickey és Betyár 20:00 Kontra. Mv.: Orosz József 21:00 Magas C. Géza hétköznapis műsora 22:00 Kis esti tőzsde 22:15 Büntető mozidélután (ismétlés) Június 5., szombat 0:00 Megbeszéljük - Bolgár György és a hallgatók műsora 2:00 Hétzáró (ismétlés) 4:00 Zene, hírek 5:00 Szószóló (ismétlés) 6:00 BOSS Klub (ismétlés) 7:00 Humántőke (ismétlés) 8:00 Kultúrtipp - hét végi ajánló 9:00 Klubdélelőtt (magazin korán kelőknek) NÉPSZAVA Tévés túlélőshow után társközvetítés Molnár Tünde, a Szívszerviz tulajdo­nosa sokak számára talán ismerős, hiszen a most társkeresésre vállal­kozó fiatal hölgy egy túlélőshow nyerteseként már bebizonyította, hogy meg tud küzdeni a nehézsé­gekkel. Mint vállalkozó sem most kezdi a pályát, hiszen korábban egy főként bérmunkára alapuló varrodát üzemeltetett. A Szívszerviz Kft. igazán nemes célt tűzött vállalkozásának zászlajára: tár­sat találni a magányos embereknek. Molnár Tünde, a Szívszerviz tulajdo­nosa sokak számára talán ismerős, hi­szen egy túlélőshow nyerteseként már bebizonyította, hogy meg tud küzdeni a nehézségekkel, legyűrte a dominikai mocsár, a tűlegyek iszonyú támadásait is. Ám mint vállalkozó sem most kez­di a pályát. Korábban egy főként bér­munkára alapuló varrodát üzemelte­tett, amely az egyre dráguló magyar munkaerő miatt elvesztette a megren­delőket. Mivel arra nem volt elegendő tőkéje, hogy saját termékeket állítson elő, be kellett zárnia. Ezt követően két esztendőt Olaszországban töltött mint táncosnő. Mivel a tv-show-n is nyert néhány milliót, s eladta az ott nyert au­tót, úgy vélte, újra vállalkozásba kezd. Sok magányos ismerősöm lelki sze­metesládának használt, és több párt a környezetemben már összehoztam, ezért aztán úgy gondoltam, hogy a társközvetítés nekem való vállalkozás - mondta Molnár Tünde. Az első fel­adat egy megfelelő helyiség keresése volt, amelyet könnyű megközelíteni, ám mégsem utcára nyílik, mert sokan szégyenlősek, és egy üzlethelyiségbe nem szívesen lépnének be. A többszo­bás, nagy lakás kibérlése után a helyre­­állítással kezdődött a munka, amely­ben Tünde saját kezűleg is részt vállalt a festék kikeverésétől kezdve a függö­nyök megvarrásáig. Az ezoterikus ke­leti kultúrához való vonzódását nem­csak az ízléses dekoráció, a jól kivá­lasztott szobrok tükrözik, hanem az ügyvezető asszony hitvallása is: szá­mára rendkívül fontos e kultúrából a tolerancia, a másság elfogadása, az egészséges énkép kialakítása. Igazán jó emberismeret szükséges ahhoz, hogy valaki a megfelelő embe­reket, párokat össze tudja hozni. En­nek érdekében Molnár Tünde a hagyo­mányos adatlapok, internetes jelentke­zés mellett olyan lehetőségeket terem­tett, ahol a magányosok társra találhat­nak. Latin tánctanfolyamokat, hét végi zenés-táncos esteket, közös kirándulá­sokat tervez. Korosztályonként igyek­szik csoportosítani a programokat. Ahhoz, hogy a hölgyek vonzóbbak le­gyenek, és személyiségükhöz illő sminket, ruhatárat válasszanak, szá­mukra sminktanfolyamot, stylisttaná­­csadást tart. Kiderült, hogy a hagyo­mányos párkeresők mellett főként az idősebbek társaságot keresnek, ezért aztán teadélutánokat, kártyapartikat is szervez. Ahhoz, hogy a párkeresők jobban tisztában legyenek értékeikkel, önismeretes és szexuálpszichológiai előadások is folynak a Klauzál téri iro­dában. Molnár Tünde és alkalmazottja - ugyancsak a túlélőshow-ból - egye­lőre csak a fővárosban közvetít, de az ügyvezető tervei szerint hamarosan vi­déken is fordulhatnak a Szívszervizhez a magányosok. A kalandorokat azonban ki akarjuk szűrni - hangsúlyozta Molnár Tünde -, éppen ezért házasokat nem szolgálunk ki, mindenkinek pontosan feljegyez­zük az adatait, hogy visszaélésre ne kerülhessen sor. Mindenkitől elkérik például otthoni vezetékes telefonszá­mát is biztosítékul. Az ügyvezető saját maga részére már nem itt keres párt, egy ismert színész-műsorvezető szemé­lyében a túlélőshow-ban megtalálta. Ám sokan fordulnak hozzá tanácsért, kérik a segítségét a párválasztásban. A tapintattal, jó érzékkel a vállalkozása nyomán létrejövő „termékek” a profit mellett emberi boldogságot is hordoz­nak - vallja a sajátos vállalkozást ve­zető fiatal hölgy. B. Mezei Éva Molnár Tündéék nagyon vigyáznak arra, hogy kalandorok ne kerüljenek be az általuk kiközvetített személyek közé, ennek érdekében még az otthoni vezetékes telefonszámot is elkérik az ügyfelektől biztosítékul Fotó: Demecs Zsolt MAGYAR ATVJancsó Miklós filmrendi */- ---------------- lesz a vendége szerdán este 8-tól az Arc­élek című műsornak. Óránként hírek, reggeli és esti bel- és külpolitikai elemzések, hírmagazinok, interaktív háttérműsorok, közéleti portrék, valamint kultúra felsőfokon. Szerda este 8-tól az Arc­élek című műsorban! LEGYEN ÖN IS NÉPSZAVA-ELŐFIZETŐ! MOST fizessen elő a NÉPSZAVÁRA! jelentős előfizetési kedvezmény magánszemélyeknek évente három alkalommal ingyenes lakossági hirdetés 1 éves új vállalkozói előfizetés esetén évente egy alkalommal 30 000 Ft értékű ingyenes hirdetési lehetőség a NÉPSZAVÁBAN ajándék elektronikus postafiók és korlátlan hozzáférés a NÉPSZAVA archívumához. *•*—*»■■ r ......k­­icsi !»«ü. . NÉPSZAVA. Új rovataink: Vállalkozás - megjelenik hétfő kivételével naponta. Jogkereső - megjelenik minden héten hétfőn. Megrendelhető: a 06-80 200-502-es ingyenes zöldszámon. Kérjük, a megrendelőszelvényt az alábbi címre küldje vissza: Editorial Kft.: Terjesztési osztály, 1430 Budapest, Pf. 4. Fax: (06-1) 477-9025. Internet: www.nepszava.hu MEGRENDELŐLAP 2004................................... 1-jétől megrendelem a Népszavát 3 hónapra 5466 Ft, 34%-os megtakarítás* ,1­6 hónapra 10 764 Ft, 35%-os megtakarítás* ,­ 12 hónapra 20 868 Ft, 37%-os megtakarítás* Kézbesítési név: Kézbesítési cím: □□□□ Számlázási név: Számlázási cím: □□□□ Telefon: Kérem, hogy egyúttal küldjék a................................................. címre az elektronikus azonosítómat.­­ Az előfizetési díj befizetéséhez csekket kérek. _J Átutalással fizetek. e-mail aláírás

Next