Népszava, 2004. október (132. évfolyam, 230–254. sz.)

2004-10-09 / 237. szám

2 Karzai az esélyes Afganisztánban A mai afganisztáni elnökválasztás nyilvánvaló és toronymagas esélyese Hamid Karzai, a tisztség jelenlegi betöltője. Természetesen már a kam­pány sem volt teljességgel demokratikus, és majdnem bizonyos, hogy nem lesz az a szavazás sem. Ám a világot ez kevéssé aggasztja, nem is várt mást az eseménytől. Akármennyire kevéssé felel is meg azonban a mai megmérettetés a nyu­gati normáknak, Afganisztánban mégis óriási előrelépést jelent. Hiszen a függetlenségi har­cokkal, belháborúkkal és diktatúrákkal terhes legutóbbi évtizedekben a közép-ázsiai ország egyszerű lakosainak egyáltalán nem volt bele­szólásuk sorsuk alakulásába. A fundamentalista tálibok zsarnoksága után felmérhetetlen haladást sejtet, hogy a lakosság többsége választási jegy­zékekbe vetette magát, s annak ismeretében, ho­gyan viszonyult az előző rendszer a nők jogai­hoz, valóságos csoda, hogy a feliratkozottak több mint negyven százaléka nő. Mindez annak dacára alakult így, hogy a tálibok terrorista mód­szerekkel próbálták eltántorítani az afgánokat a részvételtől. Rajtaütéseik során megöltek min­denkit, akiknél választási értesítőt találtak. Az el­nökjelöltek között egyébként van politikus, köl­tő, orvosnő és véreskezű hadúr. A választás ter­mészetesen nem teszi nyugati értelemben vett demokratikus állammá Afganisztánt, de - ha minden jól megy - fontos állomás lesz az afelé vezető úton. (Népszava) Kisebbségügy: a szerbek visszalőnek Veszélybe került a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) polgármesteri széke Szabadkán, nem kizárt ugyanis, hogy a Demokrata Párt (DS) óvá­sa miatt egy választási körzetben meg kell ismé­telni a szavazást. A vasárnap tartott polgármes­ter-választáson az eddigi polgármester, Kucsera Géza csupán 113 szavazattal győzte le Oliver Dulicsot, aki a DS színeiben indult. Ugyancsak a magyar-szerb viszonyt érintő hír, hogy Alekszan­­dar Cotrics, a szerb diaszpóráért felelős miniszter pénteki parlamenti bizottsági beszámolójában ki­jelentette: a magyarországi szerb kisebbség rend­kívül nehéz helyzetben van, s a közösség tagjai az utóbbi időben egyre több fenyegető üzenetet kapnak. Emiatt Cotrics követelte a magyar ható­ságoktól a vétkesek felelősségre vonását. (MTI) Zarkáviék emberei újra gyilkoltak Lefejezték fogvatartói Irakban azt a brit túszt, akit szeptember köze­pén raboltak el - kö­zölte pénteken a Sky News brit hírtelevízió. A 62 éves Kenneth Bigleyt szeptember 16-án rabolta el Bag­dadban a jordániai származású Abu Mu­­szab az-Zarkávi vezette terroristacsoport. Muzul­mán szélsőségesek videofelvételt tettek közzé Bigley lefejezéséről. (MTI) Határidőt szabtak Teheránnak November 25-ig Iránnak fel kell hagynia az urándúsítással - mondta tegnap Tokióban Moha­med el-Baradei. A Nemzetközi Atomenergia­ügynökség (NAÜ) vezérigazgatója a határidőt azzal indokolta, hogy ezen a napon ülésezik a NAÜ irányítótestülete, amelynek el kell dönte­nie, milyen lépéseket javasol az ügynökség, ha Irán nem tesz eleget a felszólításnak. Az urándú­sítás lehetőséget ad a közép-keleti iszlamista or­szágnak arra, hogy atomfegyvert állítson elő, ami nemcsak a közvetlenül veszélyeztetett Izra­elt és az Egyesült Államokat nyugtalanítja, ha­nem az Európai Unió országait is. Irán korábban kifejezésre juttatta: bár az atomenergiát csupán békés célokra akarja felhasználni, az urándúsí­tásról nem mond le. Végső esetben a NAÜ kor­mányzótanácsa átadhatja az ügyet az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának, amely büntetőszankciókat rendelhet el Teherán ellen. (Népszava) Ázsia-Európa-fórum Hanoiban Hivatalosan megkezdődött az Ázsia-Európa-fó­­rum (ASEM) ötödik találkozója pénteken Hanoiban. Az ASEM a párbeszéd fóruma az Eu­rópai Unió (EU) és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) között. A magyar delegá­ciót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes megbízottjaként Bársony András külügyi állam­titkár vezeti. Ő azt kezdeményezte, hogy a ké­sőbbiekben­ állítsanak fel egy kis létszámú, állan­dó jelleggel működő ASEM-titkárságot. Kitért az ENSZ szerepének alakulására is, szükséges­nek nevezve, hogy a tagországok a szerkezeti változtatások mellett fordítsanak kiemelt figyel­met a nemzetközi jog korszerűsítésére. (MTI) VILÁG 2004. OKTÓBER 9., SZOMBAT NÉPSZAVA Több mint harminc ember halt meg három robbantásos merényletben A borzalmak éjszakája Tábában Pokolgépes merényletek következté­ben 31 ember - többségük izraeli - vesztette életét péntekre virradóra Iz­raelhez közel fekvő egyiptomi üdülő­helyeken: Tábában és a Rasz al-Saj­­tán terület két pontján. A merényletek körülményei azt sejtetik, hogy nem palesztin, hanem al-Kaida-akciókról van szó. Ezzel körülbelül egy időben bombarobbanás sebesített meg tíz embert Párizsban, az indonéz nagy­­követség közvetlen közelében. Az izraeli rádió jelentése szerint a ha­lottak között 23 izraeli és öt egyiptomi állampolgár van. Korábban London két brit, Moszkva pedig egy orosz ál­lampolgár halálát erősítette meg. A merényletekben több gyermek is életét veszítette. A sebesültek száma már meghaladja a százötvenet, további har­minc embert még eltűntként keresnek. A mentőalakulatok szerint nagyon ke­vés az esélye annak, hogy a romok alatt további túlélőkre bukkanjanak. A Külügyminisztérium eddigi ismeretei szerint sem a halottak, sem a sebesül­tek között nem volt magyar állampol­gár. Az első merénylet Tábában történt: egy robbanószerrel megrakott kiste­herautó hajtott be késő este a Hilton Szálloda előcsarnokába. A detonáció­tól a tízemeletes luxusszálló egyik szárnya összeomlott. Nem sokkal ké­sőbb két kisebb erejű robbanás volt Tábától délre, a Nureiba város közelé­ben lévő Rasz al-Sajtán terület két üdülőtelepén. Az izraeli határhoz közel eső egyip­tomi üdülőkben - izraeli becslések szerint - 12 ezer izraeli állampolgár töltötte az egy hétig tartó zsidó sátoros ünnep - a szűk öt - alatti szabadságát. Az izraeli állampolgárok mellett szá­mos más nemzetiségű külföldi is volt a célba vett szállodában, üdülőhelyeken. Ariel Saron izraeli miniszterelnök pénteken bejelentette: Hoszni Muba­rak egyiptomi államfővel megállapod­tak abban, hogy figyelmüket és erőiket a terrorizmus leküzdésére összponto­sítják. A két vezető egyetértett abban, hogy ma a terrorizmus a szabad vilá­got fenyegető legsúlyosabb veszély, és közösen kell felvenni a harcot ellene, bárhol csapjon is le. Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter a sajtónak adott nyilatkozatában terrorista táma­dásnak minősítette a merényleteket, és leszögezte, hogy azonnal vizsgálatot indítottak a tettesek kilétének megálla­pítására. Ariel Saron izraeli miniszterelnök rendkívüli kormányülésre rendelte mi­nisztereit az izraeli védelmi minisztéri­umba. Az izraeli politikusok - köztük Szilván Salom külügyminiszter és Ze­­év Beim védelmi miniszterhelyettes - első nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy a merényleteket feltehetően nem a palesztinok követték el, a támadások végrehajtási módja az al-Kaida terror­szervezetre utal. A robbantások végrehajtását eddig három - korábban nem ismert - iszlám csoport vállalta. Közülük kettő az in­terneten jelentkezett, a harmadik a vi­lághírügynökségek jeruzsálemi irodáit hívta fel telefonon. A terrorista táma­dásokat elítélte Jacques Chirac francia, Vlagyimir Putyin orosz és Carlo Azeg­­lio Ciampi olasz államfő. Bomba robbant péntek hajnalban In­donézia párizsi nagykövetségénél, a detonáció tíz embert megsebesített - közölték francia vezetők. Dominique de Villepin francia belügyminiszter és Jean-Paul Proust párizsi rendőrprefek­tus közlése szerint kisebb hatóerejű pokolgép lépett működésbe a külkép­viselet előtt. Az egyelőre ismeretlen el­követők a követség előtti zászlótartó rúdnál hajnali öt órakor helyezték el a robbanószerkezetet. De Villepin el­mondta, hogy a robbanás helyén mint­egy fél méter széles, 15 centiméter mély gödör keletkezett. A légnyomás kitörte a nagykövetség és a környező épületek ablakait, meg­rongált a közelben parkoló két gépko­csit, s mintegy harmincméteres körzet­ben szórta szét az üvegcserepeket, tör­meléket. A szétrepülő cserepek tíz em­bert megsebesítettek. A sérültek közül négy a nagykövetség munkatársa, akik a robbanás idején az épületben tartóz­kodtak. Népszava-összeállítás Tábában megsebesült, majd Izraelbe hazaszállított várandós asszonyt lát el az orvos Fotó: Reuters Apokalipszis a Hilton Szállodában Az egyiptomi Sínai-félszigeten péntekre virradóra elkövetett terrorista merényletek túlélői első reagálásaikban apokalipti­kus jelenetekről számoltak be. „Az ötödik emeleti szobám­ban aludtam, amikor a nagy erejű robbanás a magasba dob­ta az ágyam, az ablaküvegek kitörtek” - emlékezett vissza az egyiptomi Hasszán Juszef Shihab. Elmondta, hogy ami­kor kilépett szobája ajtaján, lángok nyaldosták körül, hullá­kat és vér borította embereket látott maga körül. „Csupán a lépcsőkön tíz hullát láttam, félig elégtek, darabokra tépte őket a robbanás. Egyiket a kijárathoz vonszoltam, hiányzott az egyik karja. Amint lefelé haladtam, egyre borzalmasabb látvány tárult elém. Mindenütt hullák hevertek szanaszét, egy törzséről leválasztott fej szemei egyenesen rám bámul­tak. Soha nem fogom elfelejteni ezeket a képeket.” Az izraeli televízióban egy még sokkhatás alatt álló asszony beszámolt róla, hogy miként ugrottak a biztos halálba csalá­dok a szálloda ablakaiból. Inkább meghalni akartak, mint elevenen elégni. Már röviddel a merénylet után izraeliek százai siettek a kö­zeli határra. Izraeli mentőautók a közeli Eilat kórházaiba szállították a sebesülteket. A menekülők áradatának láttán kezdetben pánik tört ki az egyiptomi határőrök soraiban, a levegőbe lőttek és senkit sem akartak hivatalos papírok nél­kül átengedni a határon. Péntekre azután rendeződött a helyzet, a határon átlépő izraeliek áradata azonban folytató­dott. Elnyűtt arccal, reszkető ajakkal egyre csak ezt hajto­gatta egy asszony: „Nem akarunk itt maradni. Egyet akarunk csak: hazatérni.” Szoros verseny Ausztráliában Nagy túlélőnek tartják John Howard ausztrál kormányfőt. A 65 éves politi­kus negyedszer is miniszterelnök le­het, hiszen a kormányzó Liberális/ Nemzeti Szövetség a felmérések sze­rint 1-1,2 százalékponttal vezet az el­lenzéki Munkáspárt előtt. Ausztráliá­ban szoros eredményt várnak a mai parlamenti választásokon, amelyeknek egyik fő vitatémája az iraki háború. A mérleg nyelvét a zöldek jelenthetik. Canberra kétezer fős kontingenssel vett részt az offenzívában, s jelenleg is 850 katonát állomásoztat Irakban. Ta­valy százezres tüntetéseken tiltakoztak az ausztrálok az iraki offenzíva ellen. Mark Latham, a 43 éves munkáspárti vezér azt ígérte, ha ő lesz a miniszter­­elnök, már karácsonyra hazahozza az Irakban állomásozó egységeket. Ho­ward kormányfő ugyanakkor közölte, az ausztrál katonák addig maradnak, ameddig a helyzet megköveteli. Egy júniusi felmérés azt mutatta, az auszt­rálok mintegy fele attól tart, ha idő előtt hazahívják a katonákat, ez árthat az egyébként kiváló amerikai-ausztrál kapcsolatoknak. Washingtonban és Londonban is nagy figyelemmel köve­tik az ausztráliai voksolást. Miközben az iraki háború megosztja az ausztrálo­kat, a gazdasági eredmények kétségkí­vül a kormányzó koalíciót erősítik. A 13 millió bejegyzett ausztrál vá­lasztó számára kötelező a voksolás, a szavazók a 150 tagú alsóház és a 40 ta­gú felsőház jelöltjeit választják meg. A választók dolga nem egyszerű, hiszen nem csupán azt kell beikszelniük, hogy melyik pártot részesítik előny­ben, hanem számokkal sorrendet kell felállítaniuk. Howard hónapok óta hát­rányban volt, csak a kampány finisé­ben fordított. A legmértékadóbb auszt­rál közvélemény-kutatás, a Newspoll hét eleji felmérése szerint tömörülése a voksok 50,5 százalékára számíthat, a Munkáspártnak 49,5 százalékot jósol­nak. Nagy kérdés, melyik pártot jelölik meg másodikként a Zöldek szavazói, a környezetvédők pártja billentheti ide vagy oda a mérleg nyelvét. Ám elkép­zelhető, hogy egyik párt sem szerez elegendő képviselőt, s csak függetle­nek támogatásával alakulhat működő­képes kormány. Népszava-információ Az ausztrál kormányfő Fotó: Népszava-archív És utazni? A jövő év áprilisáig érvényes, akciós Hungary Card 2004 megvásárlásával egyben 1,000 forinttal segíti a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályának működését! 50% kedvezmény vasúton, autópályán, távolsági autóbuszon • ingyenes múzeum­bérlet hat megye múzeumaiba, a gödöllői Királyi Kastélyba és Ópusztaszerre • ingyenes helyi közlekedési napi­jegy Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Kaposváron • 2000 forint értékű Főtaxi utalvány • 50% Harkányban a gyógyfürdő napi-, vagy heti bérletére • 10-20% kedvezmény mintegy ezer szállás- és vendéglátóhelyen országszerte • Megvásárolható: • a Hotelinfo utazási irodában • megyeszékhelyeken a Tourinform irodákban • Ára: 6348 forint További részletek a világhálón: www.hungarycard.hu ■/Tb _ JSk J&L A JTL JZ­. J&L J&Y ·y&y&y&y&y^y&y&y ■& y & y Hotelinfo Kft., 1056 Budapest, Váci utca 78-80. Tel.: 266-3741, 267-0896, 1­ww.hotelinfo.hu

Next