Népszava, 2004. október (132. évfolyam, 230–254. sz.)
2004-10-13 / 240. szám
NÉPSZAVA Egyiptom nemcsak múltjára építi idegenforgalmát, a jelenre is nagyon odafigyel Sarm el-Sejk, a vendégszerető Sejk öble Egyiptomba persze főleg azért megy a turista, hogy megnézze a piramisokat és a szfinxet, lássa Tutenhamon fáraó színarany halotti maszkját, aki pedig Kairóból még délebbre merészkedik, az a Királyok völgyét és Luxort is. De az ország nemcsak több ezer éves múltjára építi idegenforgalmát, a jelen adta lehetőségre is nagyon ügyel: a Vörös-tenger partján Sarm el-Sejknél mintegy harminc kilométeres szakaszon közel száz luxusszálloda várja a külföldieket. Információözönnel teli világunkban az interneten olvashatunk ugyan olyanokat, hogy valaki errefelé is látott döglött tevét az út mentén, s azt az értesülést is rossz érzéssel fogadjuk, hogy a tűzfallal történő találkozás esetén még egy búcsúzó SMS küldésére se jut idő, ha tíz percen belül nincs kéznél az ellenméreg. E kétségkívül ijesztő hír azonban más forrásból ellenőrizve alaptalannak bizonyul, így most már azt se hisszük, hogy az említett teve döglött volt, talán csak aludt. Gépünk este 20.20- kor percre pontosan indul, és a menetidőt is tartva érkezik a Sínai-félsziget déli csücskében található Sarm el-Sejkbe (magyarul: a Sejk öble), ahol éjfélkor 29 fokos hőmérséklet és némi káosz fogad bennünket, mert még négy-öt charter landol ugyanekkor. Január 3-án innen szállt fel a Flash Air párizsi gépe, amely tizenhét perccel később a Vörös-tengerbe zuhant, de ezt a gondolatot inkább igyekszünk elhessegetni magunktól, így azt is, hogy a polgári repülés történetének egyik legnagyobb katasztrófáját a gépen tartózkodó 148 személy közül senki sem élte túl. (És ekkor még nem tudhatjuk, hogy néhány nappal hazaérkezésünk után innen alig 200 kilométerre, az egyiptomi-izraeli határ arab oldalán, Tába városában iszlám szélsőségesek felrobbantanak egy szállodát, a merényletben több mint harmincan veszítik életüket, többségükben izraeli turisták.) Csillogó-villogó szállodánkban, a Coral Beach Montazahban szobánk erkélyéről lenyűgöző a panoráma, éppen az Akabai-öböl kijáratára, a Tiráni-szorosra látni. Nevezetes hely. Az 1967-es „hatnapos” arab-izraeli háborúnak az volt a közvetlen kiváltó oka, hogy Egyiptom lezárta a szorost, így a zsidó állam elvesztette kijáratát a Vörös-tengerre, és nem tudta volna a gazdaságához létfontosságú kőolajimportját biztosítani. Az izraeliek nem sokat tépelődtek a válaszon, az elkerülhetetlen háború megelőző csapásaként már a földön megsemmisítették az egyiptomi légierőt, majd benyomultak a Sínai-félszigetre, és teljes egészében elfoglalták a valamivel több mint fél magyarországnyi területet. A Sinai teljes egészében csak 1982-ben került vissza az arab országhoz. Egyiptom azóta igyekszik hasznot húzni a félsziget déli részének turisztikai adottságaiból. Ausztrália után itt található földünk második legnagyobb összefüggő koralltelepe, az egyedülálló víz alatti élővilág a halak millióival a búvárturizmus igazi paradicsoma. A legtöbben a sznorkellezést próbálják ki, vagyis a felszíni búvárkodást pipával, de rengetegen merülnek a mélybe is. Például a híres Kék lyukba. Érdekesség - bár aki váratlanul szembesül vele, minden bizonnyal másként minősíti - hogy amikor apálykor a tenger visszahúzódik, kiszívja a vizet a lyukból, és a gyanútlan búvár az erős lefelé húzó áramlás következtében néhány másodperc alatt hirtelen ötven méter körüli mélységben találhatja magát. A Vörös-tengerben azonban a korallokon és a halakon kívül más látnivaló is akad: jó néhány hajóroncs, mint például a 11. világháborúban, 1941-ben elsüllyedt brit Thistlegorm hadihajóé, egy német bombázó precíz találatának bizonyítékaként. A 9000 tonnás roncsot 1956 februárjában találta meg Jacques Cousteau kapitány. A harmincméteres mélységben pihenő hajón teljes épségben megmaradt vonatszerelvényeket, motorkerékpárokat, tankokat, ágyúkat és jeepeket manapság a békés teknősök és kis halak mellett barrakudarajok, sőt cápák is őrzik, de nem a „nagy fehér", hanem a békésebb fajtákból. Aki ódzkodik még a kisebb merüléstől is, itt az sem marad ki a jóból. Mert csak fel kell szállni a tengeralattjáróként reklámozott hajókra, amelyek ugyan nem merülnek le a tenger alá, de az alsó szinten a vízvonal alatt levő ablakokon keresztül is varázslatos látvány tárul a szem elé. A Sínai-félsziget belsejében, Sarm el-Sejktől mintegy 230 kilométerre, 2000 méter feletti magas, kopár hegyek között bújik meg a Szent Katalinkolostor. Már 327-ben szentély állt itt azon a helyen, ahol a Biblia szerint az Úr égő csipkebokor képében megjelent Mózes előtt. Innen egy embert próbáló út vezet felfelé a 2285 méteres Gebei Muszára, a Mózes-hegyre, ahol a próféta átvette a tízparancsolatot De Sarm el-Sejkből szerveznek utakat Kairóba és Luxorba is. Annak, aki inkább a pezsgésre szavaz, Naama Bayben a helye. Az óvárostól öt-hat kilométerre levő kis öböl partján áll a legtöbb ötcsillagos szálloda, kaszinók, diszkók, éttermek sorjáznak. Egyiptom luxuskirakata ez virággal borítva, patyolattisztasággal, és az egyszer biztos, hogy itt semmilyen tevével nem találkozunk. Fábik Tibor Szépséges panoráma a Tiráni-szorosra Fotó: A szerző felvétele Japán: csoportos öngyilkosság Hét fiatal holttestére bukkantak a japán hatóságok kedden Tokió közelében, s a körülmények arra engednek következtetni, hogy a fiatalok csoportos öngyilkosságot követtek el. Mint arról a japán rendőrség beszámolt, a holttestek egy gépkocsiban feküdtek a japán főváros közelében lévő hegyoldalban, egy elhagyatott helyen. A fiatalok egyik közös ismerőse előzőleg olyan elektronikus levelet kapott, amely burkolt utalást tartalmazott a csoport tervezett öngyilkosságára. Az elektronikus levél címzettje értesítette a rendőrséget, de már nem sikerült megakadályozni a tragédiát. A nyomozók faszénnel fűtött kis kályhát találtak az autóban, s ebből arra következtettek, hogy a csoport tagjai szén-monoxiddal mérgezték meg magukat. Az utóbbi években számos hasonló csoportos öngyilkossági eset történt, és visszatérő jelenség volt ezekben az esetekben a faszenes kályha alkalmazása lezárt autóban. A hatóságok két fiatal nő holttestét is megtalálták Tokiótól délkeletre. A tízes, illetve húszas éveikben járó nők egy autó hátsó ülésén feküdtek, s e járműben is, amelynek ablakai zárva voltak, sőt tapasszal le is voltak ragasztva, kis faszenes kályhát találtak a nyomozók. 2004. OKTÓBER 13., SZERDA Pozsonyban megrongálták Petőfi Sándor szobrát Ismét megrongálták Petőfi Sándor pozsonyi emlékművét, ezúttal a tavaly felújított szobor kezében levő kard markolatát törték le. A pozsonyi sétatéren 1911-ben felállított, majd tíz év múltán lebontott szobor évtizedekig egy istállóban hevert. A második világháború után ismét felállították, de akkor olyan lakatlan helyen, ahol ki volt szolgáltatva a nacionalista és vandál indulatoknak, rendszeresen meggyalázták, összetörték. A pozsonyi magyarok néhány éve emlékbizottságot alakítottak és, a magisztrátus segítségével immár a védettebb Medikus-kertben találtak helyet az emlékműnek. A magyar és a szlovák kormány anyagi segítségéből és közadakozásból a szobrot felújították, tavaly március 15-én pedig új helyén, ünnepélyes keretek között régi pompájában, annak reményében állították fel, hogy itt már nem lesz rongálások céltáblája. Petőfi pozsonyi szobrát azóta itt is háromszor rongálták meg. MTI TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vill., Könyves Kálmán krt. 76. Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4 • Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-9854 • VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 ALBÉRLET AZ ECSERI úti metrótól 5 percre felújított, gázkonvektoros lakás kiadó. Tel.: 06-30/316- 2974. ÁLLÁS KERESKEDELMI cégcsoport vegyesáruraktárába keres targoncavezetői, valamint B kategóriás gépjármű-vezetői engedéllyel rendelkező, gyakorlott raktárosokat. Érdeklődni hétköznap 8-16 óráig. 06-70/380-8424. Önéletrajzokat a 06-1 /278-2030-as faxszámra várunk. JÁRMŰ AUTÓJÁT megvásárolnám! Sérülten is. 06- 20/245-4898. SÉRÜLT, totálkáros autót vennék. 06- 20/978-8416. MEGVÁSÁROLNÁM autóját készpénzért. 06-70/254-1546. ASTRÁT, Vectrát, Corsát vennék saját részemre, készpénzért. 06-70/335-7467, 06- 70/310-0811. DAEWOO Matiz, 0 km-es, egyedi feltételekkel használt autója beszámításával, kedvező áron eladó. 06-30/645-6683. INGATLAN HÉVÍZ központjában igényes kialakítású, háromszintes lakóház 59 millió forintért eladó. 06-1/801-2544,06-20/3394-821. A IV., XIII. KERÜLETEKBEN eladó lakást keresek. 06-20/921 -8635 ZUGLÓBAN, téglaépületben 61 nm-es, kényelmes, jó állapotú, beköltözhető, magasföldszinti öröklakás, cirkófűtéssel, vízórával, kitűnő közlekedésnél, komplett berendezéssel vagy anélkül készpénzfizetőnek 14 800 000 Ft-ért átadó. Telefon: 06-1/251-4661,06-83/341-099. KISPESTEN kiváló helyen (iskola, óvoda, gyógyszertár, piac, üzletsor), jó közlekedésnél külön bejáratú, 1,5 szobás, vízórás, alacsony közös költségű öröklakás kulturált környezetben eladó, extrákkal. Irányár: 8,3 millió. Hívjon, megegyezünk! Tel.: 06-30/458-9669. BÚTOR GYŰJTŐ KERES megvételre azonnali készpénzfizetéssel antik bútorokat, régi festményeket, órákat, dísztárgyakat, ezüstöket. VI., Szondi u. 32.302-5637. RÉGISÉGGYŰJTŐ állandóan vásárol régi pénzt, karórákat, bizsut, hegedűt, kardot, katonai kitüntetéseket. Tel.: 06-20/423-6088,228-5352. BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, 1950 előtti képeslapokat, cserkészemléktárgyakat, levélboritékokat vásárolunk. Bp. Vill., Szentkirályi u. 6. Telefon: 485-5060. LENDVAY & TÁRSA készpénzért vásárol bútorokat, festményeket, műtárgyakat, csillárokat, ezüsttárgyakat, órákat, bronzszobrokat, perzsaszőnyegeket, KÖNYVEKET, hagyatékot, mindennemű régiséget. Díjtalan kiszállás: 377-8839. SZOLGÁLTATÁS PARKETTÁS MUNKÁK: 06-30/948-8909. REDŐNYÖS MUNKÁK: 262-4724. FÜRDŐKÁDAK felújítása, csempefestés: 06-20/927-4188. Ikker. UTAZÁS JUBILÁLÓ várünnep Egerben október 17- én. Ingyenes belépő, várjátékok. Apartman a Szépasszony-völgyben 2000 Ft/fő. Tel.: 36/419-285,36/510-270. 0 §pns gypfiSFUTto $ 321-9000 \á_ éjjel-nappal MOZAIK I, 13 Hiány van Kerry-álarcokból George W. Bush még mindig vezet egy Halloween-álarcokat áruló internetes cég üzleti adatai szerint. A wisconsini székhelyű cég képviselője, Diana Krohn állítja, a boszorkányünnepre vásárolt álarcoknál nincs jobb mutatója az elnökválasztási esélyeknek. Adataik szerint idén szeptember 30-án a műanyag álarcot vásárlók között Bush 55 százalékkal vezetett, Kerry-maszkot csak 45 százalék vásárolt. Egy héttel később lanyhult a Bush-álarcok iránti kereslet, de a hét elején 53-47-tel még mindig az elnök állt az élen. Az idei álarc-népszerűségi versenyt azonban eltorzítja, hogy hiány van a Halloween-kellékeket áruló boltokban a demokrata jelöltet ábrázoló álarcokból. Bushból viszont bőséges a választék, hiszen négy évvel ezelőttről is maradt. 2000-ben Bush 14 százalékkal győzött az álarcversenyben, noha Al Gore összességben több szavazatot szerzett. (Népszava) Levetkőztetné Sarandont a Playboy Susan Sarandont győzködi a Playboy magazin, hogy mutassa meg bájait. Az 58 éves színésznő elárulta, már évek óta tárgyalnak vele a férfimagazin szerkesztői. „Sok ebédmeghívást kaptam tőlük az elmúlt években” - vallotta be egy tévéshow-ban. De nem hajlandó engedni a csábításnak. „Nem tehetem, mivel a gyerekeim megölnének. A fiaim éppen most lépnek abba a korba, amikor elkezdik majd lapozgatni a Playboyt, és félek, hogy megbotránkoznának, ha az anyjukat címlaplányként látnák viszont” - mondta Sarandon. (Népszava) Tovább forgatják Superman filmjét Christopher Reeve halála ellenére folytatódik annak a számítógépes animációval készülő kalandfilmnek a forgatása, amelyen a tolószékbe kényszerült színész az utolsó hetekben dolgozott - jelentette be a producer. A „Yankee Irving” című film egy apáról és baseballjátékos fiáról szól. Reeve videokonferencia segítségével követte nyomon a film hollywoodi munkálatait New York állambeli, Pound Ridge-i otthonából. Az egykori Superman rendszeresen küldött e-mailen utasításokat, a szereplők jellemábrázolásához tanácsokat. (Népszava) Pavarotti énekórát ad Luciano Pavarotti, minden idők egyik legnépszerűbb tenorja olaszországi szűkebb pátriájában ad énekleckéket a jövő tehetségeinek. A 69 éves egykori operaénekes magántanulókat tanít a modenai konzervatóriumban kétéves kurzusokban. Az aktív énekesi pályáját tavaly befejezett Pavarotti iskolájába két tucat tanulót válogatnak be az Orazio Vecchi zeneiskolából október végén. Az iskolát sikeresen elvégző énekespalánták a kurzus végén diplomát kapnak, amely egyenértékű lesz más eddig elismert zeneiskolákon szerezhető oklevéllel. Pavarotti, nem tudni miért, de idén éves jótékonysági koncertjét nem Modenában, hanem a brazíliai Sao Paulóban tartja. (Népszava) KÖSZÖNET AZ 1 %-ÉRT! Mellényes tarifájú hirdetések péntekenként a Népszavában. Jelentkezés: Kertész Ágnes, 477-9030. Helios Club Travel Kft. 1062 Budapest, Aradi u. 42. Tel.: 474-0050,51 Fax: 332-79013 Szilveszter Görögországban 66 000 Ft 2004. 12. 29-01.03. 6 nap, 3 éjszaka Indulás: reggel 9 órakor Utazás: autóbusszal Szállás: 5*-os szállodában, 2 ágyas szobákban Ellátás: reggeli, szilveszteri zenés-műsoros gálavacsora 1. nap: Indulás reggel 9 órakor 12. nap: Megérkezés Thesszalonikiba. Elfoglaljuk szállásunkat, majd az esti órákban szabad program ! 3. nap: Városnézés, este szilveszteri gálavacsora 4. nap: Kirándulás egy közeli síközpontba 5. nap: Szabad program, vásárlás, hazaindulás az esti órákban 16. nap: Megérkezés Budapestre