Népszava, 2005. március (132. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-16 / Magazin, 12. hét
MÁRCIUS 21-27 KOS (III. 21 .-IV. 20.) A szabadság napjai jönnek, de nem a munkahelyi távolmaradásé, hanem a szabad döntésé. Ha akarja, élvezi az életet, ha akarja, sopánkodik, ettől azonban csak a közérzete lehet jobb vagy rosszabb, alapvetően nem változik semmi. Ha viszont megfelelő döntés után a saját útját járja, nem ütközik semmiféle akadályba. Céltudatossága másokat is meggyőz majd arról, hogy tudja, mit akar, sőt partnerekké szelídíthetőek terveinek még a legnagyobb ellenzői is. Valamilyen rejtélyes oknál fogva Fortuna is a kegyeibe fogadja ezekben a napokban, a postás legalább kétszer fog csengetni, hogy egy nem várt összeget átadjon. Amilyen szerencséje van, még a szerelem bolygója, a Vénusz is a Kosban jár, ez kellemes perceket ígér. Azért ne bízza el magát, ami a hét elején szerelemnek indul, az a hét végére gyűlölködéssé válhat. Ezekben a napokban cserbenhagyta a Bikát a Vénusz, így az ön figyelme is elsősorban a szellemi dolgok felé irányul. Olyannyira így van ez, hogy szinte észre sem veszi, a szerelem legszebb pillanataiban is csak azt latolgatja, mennyi esze van a partnerének. Jobb is, ha egyelőre nem a test örömeivel foglalkozik, hanem karrierje építésére használja a napokat, és akkor sem éri kár, ha az otthona szépítgetésébe vagy nagy családi összejövetelek szervezésébe kezd. Egy biztos, akármibe fog bele, most jóval több munkát és energiát kell belefektetnie, mint más napokon, ám minden fáradozás elveszi méltó jutalmát, vagyis megtérül. Ez győzelmet jelent önmaga fölött is, bebizonyosodik, hogy érdemes sokat dolgoznia. A Vénusz és a Mars szextilje erőszakos szerelmet jelez, ám arról nem ejtenek szót a csillagok, hogy ki kivel bánik majd keményen. IKREK (V. 21 .-VI. 21.) A Merkúr és a növő Hold jótékony fényszöge azt jelzi, hogy egy kedves ember fogja fölkeresni, igaz, hétfőn hajnali hat órakor, aminek nem biztos, hogy örülni fog. Kedvesség ide vagy oda, az úr a segítségét fogja kérni, protekciót egy olyan ügyben, amihez semmi köze nincs. Persze nem iker lenne, ha ezt bevallaná, úgyhogy ettől kezdve nem lesz megállása, egész héten lólfut, intézkedik, egy percre sem lesz megállása. Most veszi csak hasznát igazán, hogy kemény természetű ember, nem hagyja magát lerázni, és nincs az a hivatalnok, aki előbb-utóbb be ne hódolna önnek és nem ígéri meg az intézkedést. A hét végére happy end, kiharcolja az úr igazságát, de köszönetet ne várjon érte. Az emberek általában arra haragszanak a legjobban, aki elintézett nekik valamit, amit ők nem tudtak. Ne feledkezzen el arról se, hogy bejelentkezett a fodrásznál. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) : " Most, hogy a vége felé jár a hónap, eljött az ideje, hogy rendezze munkahelyi ügyeit. Ebben a csillagok is ön mellett állnak, különös tekintettel arra, hogy a Szaturnusz a Rákban jár, és ez szigorúságot, megerőltető, kemény munkát követel öntől. Akár hiszi, akár nem, még olyan dolgot is elvállal, amitől máskor borsózik a háta. Azért ne akarjon többet teljesíteni saját teherbíró képességénél, mert összeomolhat, mielőtt befejezné, amit elkezdett. Ráadásul a Rákok számára a Szaturnusz erőszakossága ellenére ez mégis inkább meditálásra, befelé fordulásra, figyelésre való időszak. Ennek nem most lesz kézzelfogható haszna, később azonban, amikor majd a nyári pihenés alatt az alkotás lázában él, learathatja vele a dicsőséget. Ne aggódjon, anyagi gondjai egyelőre nem lesznek, ha nem is élhet milliárdosként, egy átlag nívót képes tartani.Ez a hét az örömöké és a boldogságé, annyi ötlete támad, hogy szinte nem is tudja kiválasztani, melyiket valósítsa meg. Azért ne beszéljen róluk boldognak-boldogtalannak, mert akitől tanácsot vár ez ügyben, az kedvet kaphat valamelyikre, és akkor aztán vég nélkül pereskedhet plágium és ötletlopás miatt. Egyébként is érdemes önmagának döntenie és a legkedvesebbet szombatig megvalósítania, mert ebben az időszakban uralkodó bolygója, a Nap az Oroszlánban trónol, és mindenben segíti, támogatja. Vasárnap sajnos távozik, így teljes mértékben csak magára számíthat, az égiek elpártolnak ön mellől. Magánéletében fordulat következhet be, mert partnere meglepi valami új, eddig nem ismert dologgal vagy olyat tanulhat tőle, amit eddig még soha. Örüljön a változásnak, ez csak azt jelzi, kapcsolatuk egyre mélyül és egyre felhőtlenebbé válik. SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Mostanában igen elégedettek önnel a munkahelyén, főnökei, kollégái igyekeznek a keze alá dolgozni. Valamilyen véletlen folytán elterjedt ugyanis, hogy közeli rokonságban áll azzal, aki megvásárolta a céget, ahol dolgozik. Ha jót akar, egyelőre hallgassa el, hogy mindebből egy szó sem igaz, viszont most kérjen fizetésemelést. Magánéletében fölléphetnek apró döccenők, valamiért nem nagy az összhang a családban. A Szűzbe szerdán belépő növő Hold arra buzdítja, hogy ne aprózza el magát se a konyhában, se a szerelemben. Legyen nagyvonalú, annak most learathatja a gyümölcsét, csak vigyázzon, nehogy túl érett legyen. Pénzügyekben ne hallgasson ismeretlen brókerekre, de ne is a sifonérban őrizze a felesleget, mert ráfázhat. Előbb rabolják ki, mintsem az észrevenné, és akkor futhat a pénze után. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Azt mutatja a hétfői Hold—Neptunusz oppozíció (szembeállás), hogy ezen a héten kapható a szabados életmódra, még akkor is, ha a párjával teljes az összhang. Szeretne egy kicsit kilépni a „taposómalomból”, amely mindennap megköveteli a feltétel nélküli rendszerességet. Tartós párkapcsolatban is szüksége van a függetlenségre. Ha ezt a párja megérti: önök az álompár! Irén napján mindenesetre próbát tesz könnyelműségből, aztán megint el lesz panasz nélkül karácsonyig. De alig várja a nyarat, mert pihenni szeretne. Áll a kertjében vagy a házuk előtt az utcán egy fa? A telehold a Mérlegben járva azt jelzi, hogy bárhova megy pihenni, ehhez a fához mindenhonnan visszakívánkozik. Pénteken a Mars-Vénusz szextil (szervező) szerint egy eszme szeretetéért ölre megy valakivel, s nem szerelem céljából. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Dalolva szép az élet s ön a hétfői Hold— Neptunusz oppozíció (ártó fényszög) hatására nagyon keveset fog a héten énekelni. Alighanem túlságosan elmerül a számok világába, még a szerelem óráiban is számolgatna: egy, kettő... Ha van szerelmi óra! De ön ugyan nem szervezi, ha jön, jön, ha nem jön, akkor annyi. Szerda estig igen jól kell számolnia és „kiszámítania”, mert egy nagy haszonnal járó üzleti lehetőség kínálja magát, a csillagai szerint jól megfontoltan kockáztathat. A fogyó Hold hét végén belép a Skorpióba, ne csodálkozzon hát, ha jobban kitárja a szívét a kedvese és a barátai előtt, mint ez idáig. Most is, mint mindig, jó szó és jó tanács árad önből. A Mars-Vénusz szextil szerint a péntek sűrű nap lesz, legjobban arra ügyeljen, hogy kíméletesen mondja meg az őszintét egy liliomlelkű embernek. És tűrje el gyengéden kedvese erőszakosságát. NYILAS (XI. 23.-XII Jupiteré a Mérlegben kódorog, nélküle pedig szétszórt lehet, pláne, hogy a Plútó ötszörös erővel próbálja befolyásolni a tetteit, néha azt sem tudja majd, hányat írunk. Ne is foglalkozzon ilyen pórias dolgokkal, nem ér fel emberi nagyságához az egyszerű dátumozás. Gyönyörű, könnyed lelke akkor is röpdös, ha gályarabként dolgozik a cégénél, ha ön nem lenne, ki kellene találni. Ez igazából az ősi asztrológia megfogalmazása, ellentétben a párjával, aki többször is hangot ad annak, hogy nincs megelégedve önnel. Igyekszik megfelelni az igényeinek, de ha ez sem elég, úgy gondolja, „tehet egy szívességet”. A Plútó szerint egy faragatlan ember bosszúságot okozhat szerdán, de hát ön sem mindig „jól faragott”. Vasárnap húsvét, kezdjen hozzá a tojásfestéshez. Eszébe juthat sokféle tojás, de a legjobb, ha a tyúkot festi be. -Vili. 23. .21.) Műsormagazin HOROSZKÓPÉ Magára van utalva, uralkodója, a Szaturnusz a Rákban jár. Jobb is, ha nem a Bakban mozog, hiszen csak munkát osztana önre, arra pedig ott van a főnöke, akitől lassan már egy nyugodt pillanata sincs: minden kell neki és azonnal. Pedig nagyon elkelne most egy égi jó tanács, nem tudja ugyanis, mitévő legyen egy jó barátjával szemben, aki - valamiért - mintha eltávolodott volna öntől. Ne sürgesse az időt, gondoljon arra, hogy mindenkinek vannak „nehéz napjai”. Kedden mégis a Szaturnusz nyújt örömöt egy halvány nyolcadfénnyel, jön egy régi szerelme, akinek eszébe sem jut, hogy ő már régi. Örüljön ennek e régi újdonságnak! Annál is inkább, mert a Vénusz azt mutatja, hogy szerdától valaki nagyon félti önt, minden lépésére úgy figyel, mintha csak neki, csak érte élne. Vasárnap a Plútó bolondságra, részegségre hajlamosítja. VIZONTO (1.21 .-II. 20.) A Mars a Vízöntőben járva jelzi, hogy május elsejéig esetleg senkihez nem lesz gyengéd, figyelmes, legyen az Fideszképviselő vagy akár a legszebb szeretője. Nem kell feltétlenül szót fogadnia a csillagoknak, próbáljon küzdeni az obszcén magatartás ellen, hiszen könnyedén vérig sérthet olyan embereket, akiket más időszakokban szívesen a keblére ölelne. Hatalmi vágyat is hozhat a Mars, de ez csak jó lehet a Föld népének, hiszen ön alapvetően a legemberibb ember. Csak néha elcsábul, mint most is. A Mars hatására előfordulhat, hogy mindennel elégedetlen, hogy jobban hajtja a munka felé a környezetében élőket, mint a Hunyadi keserűvíz más irányba. Mintha hét izgága ember lakozna önben, de hát tudjuk jól, hogy csak a tudatlanságban lakozik béke. A Plútó az ég zenitjén mozogva véletlen szerelmi kalandot jelez. Viselkedjen AIDS-szerűen! HALAK (II. 21 .-III. 20.) A Neptunusz üzeni, vigyázzon, mert ittas állapotában baleseti veszély fenyegeti, lehet, hogy a bolygók már látják a húsvéti eseményeket? Mátyás király is Halak jegyű volt, veretesebb is lett általa az igazságtétel és a kultúra: legyen büszke a jegyére! A héten is a Halak radarja működik legjobban, igazából csak ön figyel fel a ki nem mondott panaszra, az el sem sóhajtott sóhajra. Lélekgyógyító tudományára most nagy szükség van, nézzen is körül gyorsan, hogy a környezetében jól vannak-e az „ápoltak”. Közülük ketten is igényt tartanak önre, s nemcsak a lelkére, sokkal inkább a testét kívánják. Szerencsére nagyon vigyáz a testére, akárkinek nem adja. Ha ön nő, takarítási mánia foghatja el, ünnepekre az egész lakása úgy ragyog, mint Salamon biobotja. Ha ön férfi, simogatásra, kedvességre, hűségre vágyódik, ez jár önnek! 23