Népszava, 2005. április (132. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-01 / 75. szám

Magánvéleményét fejtette ki Pető Iván Szili Katalinról Az SZDSZ-frakció egységes és elszánt abban, hogy nem szavazza meg ál­lamfőnek sem Szili Katalin házelnököt, sem Sólyom Lász­lót, az Alkotmánybí­róság egykori el­nökét - mondta a Magyar Narancsnak Pető Iván (képün­kön), a párt országos tanácsának elnöke. Kuncze Gábor párt­elnök azonban a Népszavának úgy fogalmazott, pártja hivatalos álláspont­ja az, hogy egyelőre nem alkotnak véle­ményt egy lehetsé­ges jelöltről sem. Juhász Ferenc, az MSZP alelnö­­ke arra a kérdésünkre, hogy Pető kijelentései be­folyásolhatják-e az MSZP döntését, azt mondta, „ezt a fajta véleményt is ismernünk kell”, de nincs szükség arra, hogy közvetlenül befolyásoljon. Úgy tudjuk, kicsi az esélye annak, hogy az MSZP elnöksége a hét végén nyilvánosságra hozza ja­vaslatát az államfőjelölt személyéről. (Bővebben a 4. oldalon) Ajánló Eldől Gross kormányának sorsa Ma szavaz a cseh képviselőház a kormány ellen a konzervatív demokrata párt által benyújtott bi­zalmatlansági indítványról. A Stanislav Gross vezette kabinet helyzete megrendült azután, hogy kilépett a koalícióból a kereszténydemok­rata párt. Ettől függetlenül a szociáldemokrata kabinet túlélheti a bizalmi szavazást. 2. oldal Hitelt adnak Kulcsár 14 pontjának Továbbra sem tudni, hogy mely nyomozó ható­ság vizsgálta (ha vizsgálta egyáltalán) a sikkasz­tással gyanúsított Kulcsár Attila által készített és súlyos megállapításokat tartalmazó 14 pontos feljegyzést. Ebben felbukkan Rejtő E. Tibor volt bankvezér és több fideszes politikus neve is. A nemzetbiztonsági bizottság ülésén a feljegyzés hitelességét korábban még a fideszes bizottsági tagok sem vitatták. Hír és háttér a 12. oldalon Tűrhetetlen az állandó gyalázkodás Az emberi jogi bizottság alelnökének azon kelle­ne fáradoznia, hogy az állam tegyen meg min­dent azért, hogy Magyarországon minden ember a maga világnézetének, vallásának és erkölcsi rendjének megfelelően tudja élni az életét. Erről is beszélt lapunknak Gábor György vallásfilozó­fus Semjén Zsolt kijelentései kapcsán. 12. oldal Erős utórengések Indonéziában Erős utórengések rázták meg csütörtökön az in­donéziai Nias szigetét. A hétfői rengést 700 utó­rengés követte, ezek közül 48-at közvetlenül a Richter-skála szerinti 8,7-es földmozgás után, majd másik 628-at a rákövetkező két napon, újabb 51-et pedig csütörtökön észleltek. Ezek ereje 4,1 és 5,5 között volt. 20. oldal „ Normális demokráciában a hamis állításnak következménye van Tokaj: bukik, aki hazudott? A lapunk által megkérdezett politoló­gusok szerint egy normális demokrá­ciában a hamis állításnak mindenkép­pen következményei vannak. Mindezt annak kapcsán erősítették meg, hogy egy televíziós vita résztvevői egyetér­tettek: ha az Élet és Irodalom nem tud­ja igazolni Orbán Viktorral kapcsola­tos állításait vagy a volt kormányfő nem mond igazat, vállalniuk kell a kö­vetkezményeket. Az Élet és Irodalom szerkesztősége „tisztában van a riport állításainak sú­lyával, a lap vezetői saját személyes felelősségükkel. Azzal is tisztában vannak, hogy az olvasó bizonyítéko­kat vár, ezeket a bizonyítékokat azon­ban a szerkesztőség elsősorban az ilyenkor várható jogi processzus kere­tében, a bíróság előtt, vagy ha azt jogi kötelezettség írja elő, hivatalos vizs­gálóbizottság előtt kívánja bemutat­ni”. Mindezt Kovács Zoltán, a hetilap főszerkesztője írta a lap legfrissebb számában az általuk korábban közre­adott cikk kapcsán, amely idézett az Orbán Viktor felesége résztulajdoná­ban álló cég taggyűlésének jegyző­könyveiből. A főszerkesztő szerint a birtokukban lévő bizonyíték nem né­hány dokumentum, hanem a bizonyí­tékok egész rendszert alkotnak, s ha belőle bármelyik elemet közlésre ki­emelik, a rendszer lesz gyengébb. Az Orbán-kormány hivatali ideje alatt hallgatott arról, hogy kinevezett­­jei egy gazdasági társaságban működ­nek a miniszterelnök feleségével. Pe­dig a Répássy Róbert képviselő által szétosztott cégbírósági jegyzőköny­vek tanúsága szerint már 1997 máju­sában elővásárlási jog gyakorlására je­lölte ki őket a cég két tulajdonosa. (Összeállítás az 5. oldalon) // Milyen következménnyel járhat, ha az Orbán-tőke ügyében kiderül: az ÉS vagy a volt kormányfő nem mondott igazat? Debreczeni József politológus: Ha az ÉS igazolni tudja állításait, ha ki­derül, hogy Orbán Viktor csakugyan részt vett a felesége résztulajdonában álló cég ülésein és ráadásul letagadta ezt, akkor vállalnia kell a következ­­ményeket. Ha kiderül, hogy a hetilap valótlansá­­got állított vagy akárcsak megvezették őket, akkor az ÉS főszerkesztőjének kell levonnia a konzek­venciákat. Egy normálisan működő demokráciá­ban ennek így kellene lennie. Ágh Attila politológus: Az ÉS-nek presztízsveszteség lenne, ha kiderülne a dokumentumairól, hogy nem hitele­sek, lehet, hogy a főszerkesztő állásá­ba is kerülne, de ettől a lap nem szűn­ne meg. Orbán Viktor sem bukna meg, mint politikus, mert a pártja mellé állna, a Fidesz egy ilyen ügy miatt nem követne el politi­kai öngyilkosságot. Orbán 2006-os választási esé­lyeit viszont nagy mértékben rontaná, ha kiderül­ne, hogy mindaz igaz, ami az ÉS-ben megjelent. Kiszelly Zoltán politológus: Az ilyen botrányokkal a politikai elit egésze veszít, mert az emberek ingerküszöbét már nem érik el a sorozatos leleple­zések. A többséget az őt érintő napi, gyakorlati kérdések érdeklik, nem az, amivel a politikusok egymás között foglalkoznak. Aki Fidesz-szimpatizáns, azt ez a botrány sem tántorítja el Orbán Viktortól, aki pedig baloldali, az már a székházügy óta gondolhatta, hogy vala­mi nincs rendjén. Piszkos pénzek a szerb háborús bűnösöknek Az utóbbi időben sorban önként adják fel magukat a hágai Nemzetközi Tör­vényszék által háborús bűnökkel vá­dolt egykori szerb tábornokok. Ám nem a lelkiismeretük szólalt meg: a kormány kétes „üzletemberek”, maf­fiózók pénzeiből finanszírozza a hágai utakat - állítja a Blic belgrádi napilap. Az újság úgy értesült, hogy a hágai „utaztatás” a belgrádi kormánynak jó­val többe került, mint a kabinet ed­dig állította. A kormány képviselői azt hangoztatják, az extábornokok miatt 65 millió eurót kellett fizetni a közpon­ti költségvetésből, ám a lap szerint a valós összeg ennek többszöröse. (Részletek a 17. oldalon) Ingyenes lesz az első vállalkozás alapítása Ezúttal nem tüntetők, hanem szimpati­zánsok fogadták vastapssal a minisz­terelnököt, amikor a Pécsi Tudomány­­egyetem hallgatói fórumára érkezett. Gyurcsány Ferenc beszédében meg­ígérte a fiataloknak, hogy a jövőben ingyen alapíthatják meg első kisvállal­kozásukat. Arról is beszélt, hogy nem­csak a munka, hanem a vállalkozás be­csületét is helyre kell állítani Magyar­­országon. Ha az ország nem tartja becsben a versenyben előbbre jutni akarókat, akkor lemaradunk - hangsú­lyozta a miniszterelnök. Szerinte mun­kahelyet nem az állam fog teremteni, hanem a vállalkozók, a vállalkozások. (Írásunk a 3. oldalon) Nílusi hajóút a megtámadott házaspárnak Ma délután landol Ferihegyen annak a magyar házaspárnak a repülőgépe, akiket egyiptomi nyaralásukon a hét elején megsebesített egy elmebeteg férfi a kairói mecset előtt. A késelés folytán szerencsére csak könnyebben sebesült meg a két magyar. Elek József, a kairói magyar nagy­­követség konzulja lapunknak elmond­ta: a kórházban meglátogatta a házas­párt az egyiptomi kormány turisztikai minisztere, aki országa nevében elné­zést kért az incidensért, és átnyújtott egy kéthetes, nílusi hajóútra szóló meghívót. A házaspár ezért várhatóan októberben visszatér az országba. (Cikkünk a 20. oldalon) Megszűnik az üzemanyagok adókedvezménye Egyelőre nem tervezi a kormány sem­milyen üzemanyagár-kompenzációs rendszer bevezetését. A tavaly alkalma­zott, a jövedéki adó mérséklésen alapu­ló ártámogatási rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fel­használók ugyanis mindössze egy szá­zalék körüli árcsökkenést érzékeltek, miközben a költségvetést több milliárd forint bevételkiesés érte. Az esetlege­sen befolyó adótöbbletet inkább sürge­tő feladatokra, például az árvíz elleni védekezésre fordítják. Az éves védel­mi keret ugyanis már most kimerülő­ben van. Literenként hét forinttal drá­gul mától a benzin és a gázolaj. (További információk a 6. oldalon)

Next