Népszava, 2005. április (132. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-11 / 83. szám
NÉPSZAVA 2005. ÁPRILIS 11., HÉTFŐ Suchman Tamás Egy egészen egyszerű ügy Amióta köztársasági elnököt választ a magyar országgyűlés, pontosan lehet tudni, hogy a szabályozás szerint melyik évben kerül sor erre a fontos közjogi aktusra. Ez év január 1-jén a magyar parlament pártjai, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt pontosan tudták, hogy a 2005-ös év politikai menetrendjében az év közepén az egyik legfontosabb esemény a köztársasági elnök jelölése, illetve megválasztása lesz. A kormánypártok vezetőinek és a pártok vezető testületeinek készülniük kellett erre az eseményre. A politikai erőviszonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kormányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kormánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös javaslatot tesznek. Tehát a magyar Országgyűlésben a köztársasági elnök megválasztására a MSZP jelölése, azaz a koalíció jelölése következik június 6-án. Ez egy egyszerű történet. Az újságok az elmúlt hetekben már százszor megírták, hogy a Magyar Szocialista Párt most először kerül jelölési helyzetbe úgy, hogy saját jelöltjét ajánlja megválasztani, a baloldal számára a párt tagjai, szimpatizánsai és szavazói előtt természetesnek tűnt, tűnik, hogy élnek ezzel a lehetőséggel. Hát, e tekintetben több meglepetés ért bennünket, a szocialista frakció tagjait. A koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek folyamatot indította el, hanem kinyilvánított. Megmondta, hogy milyet nem szeretne, milyet szeretne, kit nem szeretne, s kit tart nagyon kívánatosnak. Ez így nincsen rendjén, nagyon nincsen rendjén. 1989-90 óta a Szabad Demokraták Szövetsége a politikai közéletben súlyát, szerepét, jelentőségét, és az általa vélt értékek jelentőségét is meghaladó módon vesz részt. Teheti, mert hagyjuk, ha hagyjuk. De azt gondolom, hogy fordulóponthoz értünk. Az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jó ízlés határait feszegetik. Mert több mint ízléstelennek tartom, hogy a magyar parlament megválasztott elnökét, aki egyébként nemcsak pártján belül élvezi a legnagyobb támogatottságot, haa jelenlegi koalíció vezetőjét Gyurcsány Ferencnek hívják. A konfliktus megoldását a közvélemény tőle várja, ő a deus ex machina. Számára ez egészen egyszerű ügy, nem a közvélekedés is folyamatosan előkelő helyre sorolja a szocialista politikusok közül, sértegetik, szűkebb-tágabb rendezvényeiken, és az ország közvéleménye előtt. Kuncze Gábor nemcsak magyarázatra, de bocsánatkérésre is köteles legutóbbi ízléstelen kijelentése miatt, amikor primitív leegyszerűsítésével „Szili és Szili közötti” választási lehetőségről beszélt. Nem véletlen talán, hogy a parlamenti küszöböt hol alulról, hol felülről kicsit közelítő párt a magyar liberális párt. Nem csak azért van így, mert a világ más országaiban is csak ilyen körüli a liberális pártok megítélése, hanem Magyarországon azért van így, mert ebből a mindenkit kioktató, sokakat kirekesztő, nem tudom, hogy kormánypárt vagyok-e vagy ellenzék - tudathasadású politikára csak ennyien kíváncsiak ebben a hazában. Egyszerű ügy. Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy a politikai súlyát mások ítélik meg. A közvélemény. Ez ad mandátumot és nem a túlburjánzó önbecsülés. Az elmúlt 15 évben az Antall- Tölgyessy-paktum óta sok esetben fordult elő, hogy az volt, amit a szabad demokraták, koalíciós partnereink akartak. Most nem lesz úgy. Egy éven belül nem fordulhat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársaságielnök-jelöltje. A pártvezetés és a pártelit, ha nem érti meg, hogy megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van. Mert el fogjuk veszíteni bázisunk jelentős részét, szavazóinkat, s a választást is. De nem ez a legnagyobb baj. A legnagyobb baj az, hogy sikerült tovább lejáratni a politikai intézményrendszereket, a politika egészét, és benne a Göncz Árpád által mármár polgári királysággá nemesített köztársasági elnöki intézményt is. A szocialista pártban politizáló liberális baloldaliak vagy baloldali liberálisok a híd szerepét játszották a két koalíciós partner között. Szükség volt rájuk. Úgy tűnik azonban, hogy túljátszották ezt a szerepet. Észre kell venni, hogy Szili Katalin nem a pártelit jelöltje, hanem az egyszerű párttagoké. Demokráciát akartunk? Van. Alulról jövő kezdeményezést? Van. Gyurcsány Ferencet ugyanaz a vulkanikus erő repítette a magasba, amely Szili Katalint is. Aki ezt nem látja, politikai vakságban szenved. Tavaszi szél vizet áraszt. A jelenlegi konfliktust tovább élezők pedig pártszakadást fognak előidézni. A parlamentben az egyszerű többség eléréséhez a koalíciós pártok szavazata kell, elégséges. A jelenlegi koalíció vezetőjét Gyurcsány Ferencnek hívják. A konfliktus megoldását a közvélemény tőle várja, ő a deus ex machina. Számára ez egészen egyszerű ügy, s ettől a mindenkit és mindent lejárató kampánytól pedig óvjuk meg az országot. A szerző a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az MSZP országgyűlési képviselője A középső út üzenete és a Margitsziget Enyedi Ildikó kisfilmjén jobbra is lehet menni és balra is, de a félperces kisfilm főszereplőjének egyik irány sem tetszik. Találj ki valami mást, tanácsolja a filmfelirat. A tétovázó főszereplő a tanácsot követve a középső utat választja, ami járatlan, bozótos és tüskés. A margitszigeti uszodaépítés fejleményeit figyelve is kirajzolódik két út. Az egyik a tiltakozóké, akik a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból érkezve egyszerűen nem helyeslik azt, hogy egy néhány napos-hetes Európabajnokság ürügyén ismét zöld területeket betonozzanak le a szigeten. Akár egyetlen százéves fát vágunk ki, az nem helyettesíthető száz elültetett facsemetével sem. Hiányzik a száz év. Nem sorolom fel ezeket a társadalmi csoportokat, de valószínűleg Arany János, Ady Endre és Krúdy Gyula is csatlakozna hozzájuk. A másik út a fejlesztőké, abból élnek, hogy „jó időben, jó helyen” betonoznak, és egyetlen biztos állami megrendelést sem szívesen szalasztanának el. Ezt a kettős elágazást figyelve, a kisfilm üzenetéhez hasonlóan itt is a középső utat javasolnám, a következőképpen: a Mátyás királyt meglátogató okos lány hozott is ajándékot, meg nem is, mert a kosárban hozott galamb elrepült a végén. A megoldás, az elrepülő ajándék gondolatát követve: egy úszó uszoda. Egy távoli ipartelepen is megépíthető uszodánk az alkalmi esemény - az Eb - idejére leúsztatható és összekapcsolható lenne a szigeti sportuszodával. Ez a kis uszodasziget, amelynek ősét korábban láthattuk a Tiszán és a Dunán is a háború előtt, természetesen akkor volna korszerű, ha megfelelne a XXI. század ökológiai követelményeinek, és nem szennyezné a Dunát, hanem tisztítaná. Amennyiben egy szűk csoport gazdasági hasznától eltekintünk - a betonozó uszodaépítőkétől -, és a szigetre úgy tekintünk, mint fővárosunk egyik kivételes és ritka szépségű helyére, ezrek sétáló-, futó- és pihenőhelyére, akkor nyilvánvaló, hogy a szigeten az épített környezet egyoldalú növelése egyetlen téglával sem lehetséges. Esetünkben akkor cselekednénk bölcsen, ha e mintaszerű úszó sportlétesítmény felavatásával egy időben javaslatot tennénk egy megfelelő időpontban a Dunán rendezendő olimpia megszervezésére. A javaslat alapvetése a következő: épített környezetünk növelésével szemben helyezzük át figyelmünket pusztuló természeti környezetünk megóvására. Egy európai folyó mentén korábban épített sportlétesítmények felújításával, takarékos újrahasznosításával, kreatív összekapcsolásával az emberi együttműködés kiváló mintáját mutatnánk a világnak. Ez az olimpia egy egész régió, a Duna menti népek olimpiája lenne, és gyorsítaná azt a gondolkodásbeli fordulópontot, amit előbb vagy utóbb úgyis meg kell tennünk fennmaradásunk érdekében. Ennek a gondolkodásnak a következetes képviselete avatná Budapestet kulturális fővárossá, függetlenül az aktuális versenyektől, és mutatna példát a fenntartható emberi kultúrára a szigeten, a Dunán, Európában és távolabb. Ortutay Tamás VÉLEMÉNY Önsorsrontás helyett Úgy tűnik, van valami önsorsrontó kényszer a nagyobbik kormánypártban, legalábbis erre lehet következtetni a köztársaságielnök-jelölt körüli purparléról. Újabban szocialista politikusok is szeretik átvenni azt a jobboldali szöveget, hogy „miért pattog ez az ötszázalékos párt”, holott ugye az SZDSZ méretével sem akkor nem akadt problémájuk, amikor a liberálisok visszaléptettek ötven képviselőjelöltet a javukra, sem akkor, amikor a kisebbik kormánypárt választási szereplésének következtében kormányt tudtak alakítani. A legsajátosabb érvelésük Szili Katalin mellett az volt, hogy „őt akarja a tagság”. Ezzel nem az volt önmagában a baj, hogy az SZDSZ politikusai több mint egy éve mondogatják: nem fognak pártpolitikust megszavazni, ezzel a fő probléma az volt, hogy mielőtt ebbe az egész kampányba belevágtak volna, elfeledték magukban az alábbi dialógust lejátszani. Van 50+1 százalékos parlamenti többségünk? - Nincs. - Hopp, akkor kell egy szövetségest keresnünk az elnökválasztáshoz. Milyen szerencse, hogy van viszont egy koalíciós partnerünk. Nosza állapodjunk meg vele a jelöltben, aztán taps, siker, kávé, konyak, szivarfüst.” Minthogy ez a belső párbeszéd elmaradt, alig több mint egy évvel a választások előtt a kormánypártoknak sikerült kialakítaniuk azt a benyomást, hogy képtelenek a komoly politikai konszenzusokra, egymással veszekednek ahelyett, hogy dolgoznának, s egyúttal bezsebelnék a politikai profitot a közösen megválasztott elnökjelölt mosolyával. Ehelyett százalékokban mérhető veszteségeket okoztak maguknak; dicsőség helyett vircsaft és a „mentsük a menthetőt” hangulat uralkodik. Ráadásul bárki lesz immár a köztársasági elnök, alaposan megnehezítették az első hónapjait. S a bajt tetézendő, a hisztérikus állapotot egyesek alkalmasnak látták arra is, hogy szembemenjenek friss miniszterelnökükkel. Ami pedig azért kártékony, mert a részben az SZDSZ, részben a szocialista párttagság által kormányfői pozícióba segített Gyurcsány Ferenc az egyetlen esélye mindazoknak, akik a következő ciklusban valódi reformokat, prosperáló információs társadalmat és versenyt szeretnének, selyemzászlók, revánspolitika és nacionalista retorika helyett. Rengeteg munka kell még hozzá, de a miniszterelnök képes lehet szavazatokat szerezni a bizonytalanoknak abból a rétegéből, akik hisznek a versenyben és az esélykiegyenlítésben, a szabad demokraták pedig elmozdultak abba a modern liberális tartományba, amely szavazásra serkenthet olyanokat is, akik számára eddig semmi fontosat nem nyújtott a jelenlegi közpolitikai tér. Vagyis van némi esélyük a kormánypártoknak a „duplázásra”. De ha eközben a szocialisták megeszik egymást reggelire személyes pozícióharcaikban, akkor mindez mit sem ér. A hétvégén szerencsére az MSZP választmánya észbe kapott, és a választmányuk felhatalmazta a Hiller Istvánnal és Lendvai Ildikóval kiegészült tárgyalódelegációt arra, hogy több jelöltről is tárgyaljon a magyar liberális párt képviselőivel. Szili Katalin pedig minden valószínűség szerint nem lesz köztársasági elnök, ám vesszőfutása nem az ő felelőssége. Miképp nem a különböző szocialista platformok felelőssége, ha ezek után csalódottnak érzik magukat. A felelősség azoké, akik elfelejtették megszámolni, hány mandátumuk van az Országgyűlésben. Remélhetőleg az elnökjelölési procedúrának mihamarabb happy end lesz a vége. De utána viharsebesen rendezni kéne a soraikat, nem kéne kavarni a miniszterelnökkel szemben, hiszen nemsokára nem egy, hanem százhetvenhat jelöltet kell választaniuk. S az sem ártana, ha a második forduló előtt olyan viszonyban lennének az SZDSZ-szel, hogy értelmesen tudjanak tárgyalni a kölcsönös visszaléptetésekről. Már feltéve, ha győzni akarnak. Petri Lukács Ádám Szegény József Attila Sajnos József Attilára is igaz az a literátusi körökben széltébenhosszában terjesztett mondás, amely szerint az irodalom igazán posztumusz foglalkozás. A tintával öntözött vetésből manapság nemhogy jó tíz év múltán - miként azt Balzac gondolta -, de sokkal később lesz aratás. (Ráadásul az is szegényes). József Attila, a korábban főként értelmiségi körökben ismert költő igazán a halála után lett ismert. Szomorú, de a szókimondó, néha nyers költőt csak azután vette szárnyra a hír, hogy véget vetett életének. A magyar irodalomtörténetírás, nem beszélve közéletről és kultúrpolitikáról, ráadásul már régebben sem arról volt híres, hogy önmagában próbálta volna megérteni klasszikusai költészetét. József Attila életműve is csak olyanná lett, mint a Biblia. Mindenfélét megpróbáltak kiolvasni belőle. Szegény József Attilából is lett hamarjában Kosztolányi-követő, Ady-imitátor, kommunista ellenálló és akit megkísértett az erős kezű rend eszméje, istenkereső és istentagadó, tévelygő és önmagát megtaláló, avantgárd és egzisztencialista. Manapság pedig csodák csodájára valamilyen posztmodern értelmezést próbálnak kanyarítani köréje - reméljük, ezt is túléli majd költészete. Valósághős korunk sajnálatos módon új jelenséggel lepte meg az irodalmi hagyományt, így József Attilát is. Míg kétségbeesett kísérletekkel próbálkozik, hogy eszményi bevásárlóközpontjába beemelje az irodalmat is, legkülönfélébb szavazójátékokkal próbálkozik (Nagy Könyv), hogy rávegye az egyszeri polgárt a betűkkel való ismerkedésre, felnőnek generációk, akiknek nemhogy József Attila versei, neve sem mond már semmit. Neves egyetemi oktatók panaszkodnak rendre elhűlve, hogy a bölcsésznek készülő diákság, a literátus értelmiséginek készülő sokaság is alig vesz kezébe könyvet. Olyan jelenségeket kell megmagyarázniuk, amelyre korábban álmukban nem gondoltak. Egyszerűen nem értik a szövegeket, hiányoznak az alapok, a hivatkozások megfejtése. A példának okáért Rejtő Jenő bonyolult szöveg lett jelenkorunk diákságának kezében. Oly sok kisajátítási kísérlet után elérni látszik József Attilát a legnagyobb rész: dacára a százéves évfordulónak, az igaz koszorúknak, maratoni versfelolvasásnak - egy nép lassan elfelejti. Az irodalmi kultúra kopott kabátos arisztokráciája érti már csak verseit. Podhorányi Zsolt 7 NÉPSZAVA --------------SaiSBiHWS 1873-BAN-------------Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti