Népszava, 2005. április (132. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-25 / 95. szám

NÉPSZAVA 2005. ÁPRILIS 25., HÉTFŐ Rózsa Péter Egy egészen indulatos írásról Hetek óta zajlik - a sajtó hasábjain is - a köz­­társasági elnök megválasztásával kapcsolatos szocialista-liberális polémia, melynek során a felek már számtalanszor leszögezték állás­pontjukat. Nemrég e lap hasábjain Suchman Tamás állt ki az Országgyűlés jelenlegi elnö­kének államfői jelölése mellett (Egy egészen egyszerű ügy, Népszava, április 11.). A Mi­niszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának írása nagy visszhangot keltett: nem csak azért, mert a szabad demokraták kapnak tőle hideget-meleget, de azért is, mert a befolyásos szocialista poli­tikus még az MSZP szakadását is elképzelhetőnek tartja abban az esetben, ha a pártelit kihátrálna az egyszerű tagok jelöltjének tekint­hető Szili Katalin mögül. Előre kell bocsátanom, hogy ebben az írásban nem kívánok foglalkozni sem a szabad demokratákat ért vá­dakkal, sem a szocialista párt sza­kadásának lehetőségével - legyen ez a koalíciós pártok gondja. Ám azt nem le­het szó nélkül hagyni, hogy a Horn-kormány egykori privatizácós minisztere nyilvánvaló­an nem tudta fékezni indulatait: érvei jobb esetben vitathatók, rosszabb esetben valótla­nok, következtetései pedig ijesztőek. Suchman Tamás szerint „a politikai erővi­szonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kor­mányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kor­mánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös ja­vaslatot tesznek. Tehát a magyar országgyű­lésben a köztársasági elnök megválasztására a MSZP jelölése, azaz a koalíció jelölése követ­kezik június 6-án (sic!).” A MeH politikai ál­lamtitkára téved: Magyarországon az elmúlt 15 évben semmiféle szokásjog nem alakult ki a megválasztandó köztársasági elnök jelölésé­vel kapcsolatban. A rend kedvéért idézzük föl az amúgy közismert tényeket. Amikor a sza­bad demokrata Göncz Árpádot első ízben ál­lamfővé választották, a vezető kormánypárt, s egyben legnagyobb parlamenti párt a Magyar Demokrata Fórum volt, újraválasztása idején pedig az Országgyűlés nem egyszerűen leg­népesebb, de abszolút többséggel bíró frak­ciójával éppenséggel a szocialisták rendelkez­tek. Ráadásul, mint közismert, Göncz Árpád egykori pártja, az SZDSZ, 1990-ben ellenzék­ben, míg második alkalommal kormányzati pozícióban volt. Az 1998-ban kormányra ke­rült jobboldal a köztársasági elnök jelölésé­nek kérdését már a koalíciós megállapodás­ban rögzítette, s azt a kisebbik kormánypárt­nak, vagyis az FKGP-nek engedte át. Aligha lehet kétséges, hogy Mádl Ferenc jelölése nem kisgazda fejekből pattant ki, ám formáli­san mégis a kisgazdák terjesztették elő. Nem kis képzelőerő szükségeltetik ahhoz, hogy mindezekből valaki valamiféle szokásjogot próbáljon kiolvasni. Úgy tűnik, hogy Suchman Tamás értelme­zésében az „egyeztetés” kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét. Minden bizonnyal ezért nem vette észre azt, hogy az elmúlt hetekben éppen az általa amúgy kívá­natosnak tartott egyeztetési processzus tanúi lehettünk, melynek célja, hogy az MSZP je­löltje egyben a koalíció jelöltje is legyen. Suchman Tamás ugyanis kijelenti, hogy „a koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek fo­lyamatot indította el, hanem kinyilvánított. Megmondta, hogy milyet nem szeretne, mi­lyet szeretne, kit nem szeretne, s kit tart na­gyon kívánatosnak.” Nagy kár, hogy Such­man Tamás írásában nem fejtette ki, hogyan is képzeli azt a „kérdezz-felelek folyamat”-ot, amelyben csak arról nem eshet szó, hogy mi­lyen s ki legyen a leendő államfő. Ennek el­képzeléséhez nekem kevés a fantáziám. Az államtitkár úr szerint az elmúlt hetek fejleményei azt bizonyítják, hogy „az SZDSZ törekvései a politikai jóízlés határait feszege­tik”, s úgy véli, ez az oka annak, hogy a ma­gyar liberális párt támogatottsága éppen csak a parlamenti küszöb átlépéséhez lehet elegen­dő. „Nem csak azért van így” - írja - „mert a világ más országaiban is csak ilyen körüli a li­berális pártok megítélése, hanem Magyaror­szágon azért van így, mert ebből a mindenkit kioktató, sokakat kirekesztő, nem tudom, hogy kormánypárt vagyok-e vagy ellenzék - tudathasadású politikára csak ennyien kíván­csiak ebben a hazában.” Suchman Tamás gondolatai a szabad demokraták kioktató stí­lusáról és sokakat kirekesztő politizálásáról nem túl eredetiek, Antall Józseftől Dávid Ibo­lyáig, Orbán Viktortól Csurka Istvánig többen megfogalmaztak hasonló vádakat, igaz balol­dalról eddig kevés prominens személyiség tette ezt a sajtó nyilvánossága előtt. Suchman Tamásnak biztosan jó oka van arra, hogy így érezzen, érzelmekkel és ízléssel pedig - mint tudjuk - nem lehet vitába szállni. Arra azon­ban fölhívnám az államtitkár úr figyelmét, hogy azon kijelentése, miszerint a liberális pártok a világ más országaiban is hasonló (az­az pár százalékos) támogatottsággal bírnak, nem felel meg a valóságnak. A legutóbbi vá­lasztásokon a liberális pártok Dániában 29, Szlovéniában 22,8, Nagy-Britanniában 18,3, Hollandiában 17,9, Belgiumban 15,4 százalé­kot szereztek, hogy csak a legjelentősebbeket említsük, s nem mellesleg a flamand és a dán liberális párt hazája parlamentjének legna­gyobb frakciójával rendelkezik. Magyaror­szágon igen sokan vannak, akik a német és az angol parlamenttel kapcsolatos felületes és pontatlan ismereteik alapján be­szélnek valamiféle „európai”, sőt „világszerte” általános mintáról. Suchman Tamás minden bi­zonnyal nem tartozik közéjük, de akkor ne is tegyen úgy, mintha nem ismerné a valós helyzetet. Az igazi probléma azonban nem Suchman Tamás - finoman fogalmazva - gyenge lábakon ál­ló érveivel, hanem következteté­seivel van. Kijelenti ugyanis, hogy „egy éven belül nem fordul­hat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocia­listák miniszterelnöke, és ki nem lehet a szo­cialisták köztársaságielnök-jelöltje. A pártve­zetés és a pártelit, ha nem érti meg, hogy megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van.” Egyetértek: nagy baj van. Nagy baj van, mert egy vezető szocialista politikus szerint a szocialistáknak van miniszterelnöke. Nem jö­vök azzal, nehogy demagógiával vádoljanak, hogy miniszterelnöke az országnak van, aki, s akinek a kormánya az Országgyűlésnek fele­lős. Azzal azonban a MeH politikai államtit­kárának, aki egyben országgyűlési képviselő is, tisztában kell lennie, hogy a szocialisták­nak, mármint csupán a szocialistáknak már csak azért sem lehet miniszterelnöke senki, mert az MSZP-nek nincs meg az ehhez szük­séges számú képviselője a parlamentben. S mert Suchman Tamás láthatóan nagyon fon­tosnak tartja a „ki-a-nagyobb-én-vagy-te” ne­vű játékot, emlékeztetnem kell arra, amit ő is pontosan tud, nevezetesen, hogy a Tisztelt Házban jelenleg a Fidesznek van a legna­gyobb frakciója, s épp ez a fő oka annak, hogy bizonyos kérdésekben az MSZP-nek tényle­ges, s nem pusztán látszategyeztetést kell folytatnia koalíciós partnerével. Hiszi vagy sem, ez így megy minden demokratikus or­szágban. Suchman Tamás szerint a konfliktus meg­oldása a kormányfő számára egy egészen egyszerű ügy lenne. Nem tudom, igaza van-e, mert a lehetséges megoldásról egyetlen szót sem ír. Abban azonban biztos vagyok, hogy Suchman Tamás, s más prominens szocialista politikusok indulatos megnyilatkozásai nem könnyítik meg Gyurcsány Ferenc dolgát. S ez a megállapítás korántsem csak az államfője­lölt személye kömt kialakult helyzetre vonat­kozik. Suchman Tamás értelmezésében az „egyeztetés” kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét A szerző a Debreceni Egyetem adjunktusa Orbán felesleges liberalizmusa Az exminiszterelnök Orbán Viktor ez egy­szer újra a filozófia területére kalandozott. Minap a Családok Európája konferencián kifejtette, hogy „a liberalizmus réges-régen okafogyottá vált, túlhaladt rajta az idő, mert ami értéket adhatott a világnak, azt má­ra minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette saját értékrendjé­be”. Erre szokás mondani, de szép is lenne. De elégedettek lehetnénk, ha mindenki, minden párt, állami, társadalmi szerező­dés természetes módon magáénak vallaná a szabadság és a szolidaritás, az egyén min­denek felett való függetlenségének liberális alapeszméit. Jó lenne hinni, hogy Orbán Viktor csak tudja, hiszen kezdetben anno 1990-92-ben ő és pártja olyan kemény ult­raliberális volt, hogy naponta leckéztette meg a tekintélyelvűségre, az erős állami be­avatkozásra, nacionalizmusra hajlamos ak­kori kormányfőt (Antall József) és kormány­pártjait. No jó, Orbán Viktor azt mondja - nagyon figyelemre méltó megállapítás! -, hogy a li­beralizmus nem azért okafogyott, mert kár­tékony irányzat, hanem mert az idők folya­mán minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette saját értékrend­jébe. Ejha! Ezek szerint a magukat hangsú­lyozottan nem-liberálisnak definiáló politi­kai erők - mondjuk a mára a Fideszbe át­igazolt kereszténydemokraták vagy az Isten, haza, család hitvallású, ugyancsak Fidesz­be átigazolt kisgazdák­­ nem is tekinthetők normális társadalmi erőnek? (Hogy a négy kormányzati év alatt a Fidesszel folyamato­san kollaboráló, soviniszta, antiszemita, a liberalizmust ősellenségének tekintő MIÉP- ről ne is szóljunk.) Érdekes, micsoda erőfe­szítéseket tesz a polgári pártvezér, hogy mi­nél több saját meghatározása szerint nem normális gondolkodású (mivel antiliberális) tagot szerezzen pártjának, képviselői parla­menti frakciójának. De van itt kényesebb kérdés is! Mert ha tovább visszük az O. V. szerint mára már meghaladott liberalizmus tézisét, akkor a következő lépésben pontosan a liberalizmu­sát rég megtagadott Fideszbe ütközünk? Vagy talán nem azt tapasztaltuk négy kor­mányzati évben és a mindennapi ellenzéki szereplésben, hogy a Fidesz az egyén sza­badságával és szabad döntésével szemben az állam mindent átható beavatkozását vall­ja? Az állam és az egyház liberális elválasz­tása helyett nem a klérussal való szoros együttműködést látjuk nap mint nap a Fi­­desznél? Az önmagát megvalósító szabad­ságot választó egyénnel szemben nem a sza­badság korlátozását, az államhatalmi be­avatkozást képviseli-e a Fidesz? A törvé­nyek feltétlen­­ liberális­­ tiszteletével szem­ben nem a Fidesztől láttuk-látjuk, hogy min­den praktikával azon van, hogy kijátssza és megcsúfolja a neki nem tetsző töményeket? A szabad politikai vitának centrumát, a par­lamentet, ezt az Orbán Viktor számára felet­tébb ellenszenves intézményt, melyet kor­­mánykod­ása idején szégyenletesen negligált és összezsugorított, nem éppen a liberaliz­must már régen asszimilált Fidesz támadta és sértette meg? Vajon nem a Fidesz egyre kuszább, ma már a szélsőballal is kacérko­dó ideológiája az, amely hol az államot, hol a nemzetet, különböző vélt közösségi érde­keket állít szembe az egyének lelkiismereti szabadságával? És végtére nem a Fidesz az, amely görcsösen centralizáló erőfeszítésé­vel, egyetlen nemzetinek álcázott ideológiá­val pontosan a hatalmat veti szembe az egyéni szabadsággal? Az igaz, hogy az erős demokráciák politikai-társadalmi erői való­ban ideológiai fundamentumuknak tekintik a nyugati világban a liberalizmust, de Ma­gyarországon pontosan Orbán Viktor pártja az, amelyik - „nem normális" gondolko­dással? - áll szögesen szemben a liberaliz­mussal és a parlament liberális pártjával. Azt hiszem, az eltökélt szabadság- és jogvé­delmező, „idejétmúlt” liberalizmusra mind­addig - félő, hogy sokáig! - nagy szükség lesz, amíg a Fidesz tekintélyelvű, szabad­ságkorlátozó törekvései naponta bebizonyít­ja az emberi-állampolgári szabadságot vé­delmező liberalizmus nélkülözhetetlenségét. Szász István VÉLEMÉNY A véletlen műve Nincs itt tudatos projekt, csupán véletlenek a családi eredeti tőkefelhalmozásban. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány Széchenyi Plusz programjában kiosztott milliárdos útépítésnél az Orbán család vállalkozása megjelent hatalmas teherautókon beszállított kö­veivel. A véletlen műve, hogy a jóval közelebbi, konkurens bánya anyaga nem kellett. A véletlen műve, hogy a gánti bá­nya az állami Dunaferrben beszállító lett. A véletlen műve, hogy az M7-es felújításához a kőbeszállítás abból a várpalotai kavicsbányából történt, amelyre Orbánék szereztek jogot, majd átruházták. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány ki­jelölt az autópálya-építésre egy padlón lévő céget, amely az­előtt sosem épített utat. Pályáztatás nélkül ezt utoljára tehette meg, hát véletlenül megtette a még nem uniós Magyarorszá­gon. A véletlen műve, hogy a teherautók egymás hátuljába ér­ve vitték Gántról a követ az autópálya alvállalkozó cégek be­tonkeverőihez. A véletlen műve, hogy az Orbán család bánya­cégei eközben semmilyen kapcsolatban nem álltak az autópá­lya-építéssel. A véletlen műve, hogy egy riporter fényképező­gépe a földre esett a bánya mellett. Előzékenységre vall, hogy a tulaj a földről felsegítette. A véletlen műve, hogy a több százmilliárdos állami megbízással felemelt cég alvállalkozó­ként bevitte azt a felcsúti céget, amelyik azután az Orbán-bá­­nya töltőanyagát vitte be az állami építkezésre. A véletlen mű­ve, hogy ez az alvállalkozó cég szponzorálja a felcsúti futballt. A véletlen műve, hogy az autópályapénzből óriássá növesztett cégből „leágazott” társaság vette meg a közelmúltban a felcsú­ti focipálya tövében fekvő egykori kastélyt. A véletlen műve, hogy a Bozsik-programból több tízmillió jutott a kistelepülés sportcsarnokára - nem ők kapták a legtöbbet. A véletlen mű­ve, hogy itt épít a Fidesz-elnök a legkorszerűbb anyagból, vá­lyogtéglából házat. A véletlen műve, hogy az Orbán-kormány színrelépésekor még a sok száz poros falusi főutca közül egyet jelentő Felcsútira mára nem lehet ráismerni. A véletlen műve, hogy vízelvezetésre több mint 2 milliárdot kapott e vidék a Fi­desz vezette Országgyűléstől. A véletlen műve, hogy itt vásá­rolt fel 54 hektár földet a regnáló miniszterelnök felesége 2001-ben. A véletlen műve, hogy a földet éppen az a személy hajtotta fel neki, akit az Orbán-kormány idején ültettek a ked­vezményesen privatizált agrárcég vezérigazgatói székébe. A véletlen műve, hogy utóbb a cég éléről - feltűnő vagyongya­rapodással­­ eltűnt ez az ember, s helyére a valódi nagytőkés tulajdonosi kör lépett. A véletlen műve, hogy az állami pénz­ből finanszírozott, halasztott fizetésre történt magánosítás szlogenje mára semmivé lett. Az ugyanis a dolgozók vagyon­hoz juttatása volt. A véletlen műve, hogy Orbán házastársa révén közös üzlet­be száll két ambiciózus ügyvéd baráttal és két dúsgazdag vál­lalkozóval Tokaj-Hegyalján. A véletlen műve, hogy a pártel­nök feleségének 97-ben sikerül megszereznie bagóért a társa­ság gazdálkodásának alapjául bevitt önkormányzati földeket. A véletlen műve, hogy az egyik biznisztársat kormányfővé vá­lasztása után a családfő nagykövetnek kéri fel. A véletlen mű­ve, hogy állami bank élére kerül a másik. A véletlen műve, hogy ez a kereskedelmi társulat rossz termését az állami Tokaj Kereskedőháznak értékesíti. A véletlen műve, hogy egy olyan személyt neveznek ki utóbbi élére, aki régóta utazik maga is borbán-szőlőben. A véletlen műve, hogy a belkereskedelmi igazgatóval üzletel. A véletlen műve, hogy távozásukkor a ma­gáncégbe a debreceni polgármester neje lép be. A véletlen mű­ve, hogy ez a cég találkozik össze a „tokaji Kaya Ibrahim”­­mal, s vásárol tőle 80 millióért hamis szeszt. A véletlen műve, hogy ennél a cégnél is kezelik Orbánnéék borát. A véletlen műve, hogy egy egész tanker menetlevél nélküli aszú áll be egy hétvégén a Tokaj Kereskedőház telephelyére. Máig nem tudni, a végül visszafordított szállítmányt kik szán­ták és kinek. A véletlen műve, hogy több milliárd forintot áldozott az Or­bán-kormány védőgátra e vidéken. A véletlen műve, hogy 4 milliárdot szőlőfelvásárlásra. A véletlen műve, hogy Févai üz­lettársai kivétel nélkül éltek a lehetőséggel. A párizsi nagykö­vet 12 millióért értékesített. A véletlen műve, hogy Lévai nem, ám a résztulajdonában állt kft. több millió forint értékben. A véletlen műve, hogy a társaság közel 70 milliós állami támo­gatást is kapott­­ akkor, amikor ez még nem járt mindenkinek. A véletlen műve, hogy a párizsi nagykövet veje vette meg áron felül a bukott miniszterelnök lakását, amikor menni kellett. Mármint a rezidenciáról. S már nem akaródzott a Belvárosba, inkább a Sváb-hegyre. Ferenczi Krisztina 7 NÉPSZAVA --------------SaiSBIHWS 1­873-BAN-------------­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1­2­4­8­1­6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF

Next