Népszava, 2005. május (132. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-19 / 115. szám
8 HÍR ÉS HÁTTÉR 2005. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK NÉPSZAVA Elutasította a Szárhegy dűlő kft. helyreigazítási kérelmét az Élet és Irodalommal (ÉS) szemben a Fővárosi Bíróság tegnap első fokon. A bíró a nagy sajtóérdeklődésre tekintettel hangsúlyozta: a bíróság jogalkalmazóként nem politizálhat. Szabó Zoltán, az MSZP politikusa a hírre ugyanakkor úgy reagált, hogy a döntéssel a bíróság „nem engedte magát a Fidesz kommunikációs eszközévé silányítani”. Első fokon elutasította a Szárhegy dűlő kft. helyreigazítási kérelmét az Élet és Irodalommal (ÉS) szemben a Fővárosi Bíróság tegnap. A volt miniszterelnök felesége résztulajdonában állt társaság fellebbez az ítélőtáblánál. A bíró hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának állásfoglalására, amelyben a helyreigazítási kérelmeknél tartalmi vizsgálat legfőbb szempontjait szabták meg: eszerint a helyreigazítási igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni, a kifogásolt közléseket nem formális megjelenésük, hanem valós tartalmuk szerint kell figyelembe venni. A helyreigazítást kérő személy megítélése szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok, lényegtelen tévedések nem adnak alapot a helyreigazításra. A bíróság tudomása szerint az ÉS által a megbeszélések tartalmáról közölteket még nem vonták kétségbe - mondta a bíró. „Ilyen körülmények között, a bíróság szerint a felperes mint gazdasági társaság megítélése szempontjából közömbös kérdés az, hogy a megbeszélések, illetve az arról készült írásos feljegyzések mindenben megfeleltek-e a gazdasági törvény szabályainak” - fűzte hozzá. Nincs jelentősége „Nem vált kétségessé, hogy a felperesi társaság tagjai alkalmanként és a perbeli időpontokban összejöttek és érdemben a társaság ügyeit tárgyalták” - mondta indoklásában Pataki Árpád bíró. A bíróság szerint ugyan nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ÉS által beidézett tanú maga volt a cikksorozat egyik informátora, ugyanakkor az összes körülmény figyelembevételével arra a következtetésre jutott, hogy a tanú érdemi előadása a tárgyaláson nem kérdőjeleződött meg, annak kétségbevonására a felperes bizonyítást nem ajánlott fel. (Erre a jogi szabályozás szerint másodfokon már nincs is lehetősége - a szerk.). „Jogi értelemben a jelen bíróság nem állapította meg azt, hogy a kérdéses három alkalommal szabályos taggyűlés lett volna, (...), hogy a résztvevők taggyűlésen vettek volna részt” - mondta a bíró, aki szerint ennek a per eldöntése szempontjából nincs is érdemi jelentősége. A felperes által becsatolt nyilatkozat, amelyben a tagok kinyilvánítják, hogy a perben kifogásolt időpontokban nem vettek részt taggyűléseken, érdemben nem érintette a tanú szavahihetőségét — tette hozzá. Azonban közölte a bíróság a tagok nyilatkozatáról - amelyet a pénteki tárgyaláson csatolt be a felperes kft. jogi képviselője nem állapította meg, hogy azok tartalma ne lenne valós, az ugyanis kiderült, hogy az ÉS által becsatolt három „jegyzőkönyv” nem felel meg a gazdasági törvény szabályainak. A Szárhegy dűlő-Sárazsadány- Tokajhegyalja Kft. azért kért helyreigazítást, mert álláspontja szerint az ÉS a Tokaji Borcsaták II. címmel március 11-én megjelent cikkében valótlanul állította, hogy a cég 2000. szeptember 6- án, 2001. június 4-én, valamint 2001. december 2-án taggyűlést tartott, ezért ezekről jegyzőkönyv sem készülhetett. A kft. - amelynek tagjai mára az Orbán-kormány párizsi nagykövete, Kékessy Dezső, az egykori Postabank volt elnöke, Madarász László és Szász Attila ügyvéd - ügyvédje a határozat kihirdetése után azt mondta: fellebbeznek, de a társaság más ok miatt biztosan nem perel majd. Hozzátette: álláspontja szerint a döntés ellentétes azzal a töretlen bírói gyakorlattal, hogy a gazdasági társaságokat érintő ügyben csakis a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásait kell figyelembe venni. Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője újságíróknak úgy nyilatkozott: örül a döntésnek, azt még nem vonta kétségbe senki, hogy a jegyzőkönyvek tartalma valós. Arra a kérdésre, hogy van-e még „kártyájuk” az ügyben, úgy válaszolt, nem hiszi, hogy szükség lenne másik tanúra. Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője a hírre reagálva úgy nyilatkozott: döntésével a bíróság azt mondta ki, hogy „nem engedi magát a Fidesz kommunikációs eszközévé silányítani”. Szabó Zoltán szerint nem az a kérdés, hogy azok a találkozók, amelyeket az ÉS idézett, formailag taggyűlésnek voltak mondhatóak vagy sem. Orbán szavahihetősége Az MSZP frakciója nevében Szabó Zoltán a hét végén arról szólt, hogy Orbán Viktor szavahihetőségén üt rést a Tokaj-ügy. Kedden pedig már arról beszélt az Országgyűlésben, hogy nem csupán Orbán politikai jövője, hanem a köztársaság egész politikai intézményrendszerébe vetett közbizalom múlik az Orbánügy kapcsán felvetődő kérdések megválaszolásán. A szocialista politikus annak kapcsán szólalt fel, hogy pénteken a Szárhegy dűlő kft. kontra Élet és Irodalom (ÉS) sajtóperben a koronatanú azt állította, hogy a kft. tagjai rendszeresen félrevonultak családi összejöveteleiken a társaság ügyeit megbeszélni, s ilyenkor a közülük egyedül gyorsírni tudó Duda Attila ügyvéd vezetett „jegyzőkönyveket”. Ez utóbbiakat fénymásolta le a koronatanú, Mayer Aranka, a kft. egyik tagja, Szász Attila volt felesége, s találta meg az ügyvédi iroda számára is hozzáférhető adatbázisában, amelyet szintén lementett a közöttük lévő vagyonjogi vitára tekintettel. A tanú és az iratok tanúsága szerint a megbeszéléseken pedig több alkalommal Orbán Viktor volt kormányfő is részt vett, gyermekeivel foglalatoskodó feleségét helyettesítve. Szabó - József Attilának „Az igazat mondd, ne csak a valódit” sorát idézve - közölte: „Orbán Viktor talán nem hazudott, amikor azt mondta, sosem járt taggyűlésen, de igazat a szó József Attila-i értelmében biztosan nem mondott, hiszen az említett összejöveteleken a kft. tagjai beszélték meg a cég ügyeit, azok tehát funkciójukat tekintve akkor is taggyűlések voltak, ha egyikmásik alaki kellék esetleg hiányzott is”. Orbán feleségével házastársi vagyonközösségben él, tulajdonuk közös, még ha formálisan Lévai Anikó is volt tagként bejelentve a magántársaságba. Vagyis a kormányfő az összejövetelek alkalmával a saját vagyonát érintő döntéshozatal-sorozatban vett részt, amikor feleségét helyettesítette. A Magyar Köztársaságot reprezentáló magas rangú közjogi méltóság, a párizsi nagykövet, az akkori legnagyobb lakossági bank, a Postabank elnöke és a legnagyobb állami szőlészeti-borászati cég, a Tokaj Kereskedőház Rt. jogi képviseletével megbízott ügyvéd tulajdonosi karéjában. Az ítélet függvényében továbbra is nyitott, hogy valóban a szavahihetőségét kívánta-e Orbán azzal bizonyítani, amikor a „taggyűlések” létét nem, ám a bíróságon bemutatott, a jelek szerint a társaság tagjai közt „házi használatos” jegyzőkönyvekben szereplő szavait az MTV A szólás szabadsága című műsorában több mint egy hónappal az első cikk megjelenése után, április közepén sajátjáénak ismerte el. Tudniillik azt, hogy az állami pénzekre való pályázatukkal kapcsolatban mondhatta azt, hogy: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”. Mint ahogyan a jegyzőkönyvben szereplő másik súlyos vádra is ekkor reagált a volt miniszterelnök, miszerint azt mondta volna: „A Tokaj Kereskedőház szent tehén, nehéz hozzányúlni, csak a ciklus idején lehet megoldani”. Valódiságáról Orbán azt mondta Friderikusznak: ,,A Tokaj Kereskedőház a mi számunkra valóban szent tehén - ezt valóban mondhattam.” Politikai bukás? Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke politikai karrierjének végét jelentheti, ha igaznak bizonyulnak az Élet és irodalom című hetilap állításai - jelentette ki Nyakó István, az MSZP szóvivője egy hónappal a március 11-i első jegyzőkönyvi közlés után, április 12-én. A politikus sajtótájékoztatóján fogalmazott úgy, hogy lejárt a 30 napos határidő, amely után a polgári törvénykönyv értelmében sajtó-helyreigazítást lehet kérni, s erre akkor még mindig nem került sor Orbán Viktor részéről. (Mint ahogyan azóta sem - a szerk.) Nyakó úgy fogalmazott, hogy: már 31 napja nem tudjuk, hogy Orbán Viktor tanácsokat adott-e a részben felesége tulajdonában lévő vállalkozásnak állami támogatások megszerzésére, illetve felhasználta-e politikai hatalmát és miniszterelnöki tekintélyét a családi vállalkozás gazdagodása érdekében. Az MSZP arra is választ vár, hogy Orbán Viktor valóban mondta-e azt, amit az Élet és Irodalom rá hivatkozva közölt. A Fidesz tegnap esti közleményében hangsúlyozza: „Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége már jó ideje nem tulajdonosa a Tokajhegyalja Kft.-nek. Tulajdonrészét névértéken vásárolták meg, így semmilyen vagyongyarapodás nem történt”. Révész Máriusz Fidesz-szóvivő úgy fogalmaz: „ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és családja csupán az elmúlt két évben közel kétszázmillió forinttal lett gazdagabb. Ezért több mint furcsa, hogy a szocialistáknak nem szúr szemet, hogy ellentétben Gyurcsány Ferenccel, Orbán Viktor minden évben nyilvánosságra hozta saját és felesége vagyonnyilatkozatát”. Ferenczi Krisztina Orbán Viktor politikai szavahihetőségét kérdőjelezik meg a szocialisták Tokaji borcsata a bíróságon: első fokon nyert az ÉS Pataki Árpád bíró hangsúlyozta: a bíróság jogalkalmazóként nem politizálhat Csapó Annamária ügyvéd, az ÉS jogi képviselője, Tarnói Gizella főszerkesztő-helyettes és Kovács Zoltán főszerkesztő a tegnapi tárgyaláson Fotók: Isza Ferenc NEM SEJTETTE, HOGY EKKOR LAVINÁT INDÍT EL Tudta, hogy fontos dokumentumok birtokában van, de nem sejtette, hogy nyilvánosság elé tárásukkal ilyen lavinát indít el - mondta az Élet és Irodalom (ÉS) koronatanúja egy rádióműsorban, miután a bíróság első fokon elutasította a a Tokajhegyalja Kft. helyreigazítási perét a hetilappal szemben. Az ÉS tanúja, Mayer Aranka - a kft. egyik tagja, Szász Attila volt felesége - a Klubrádió Bolgár György vezette műsorában közölte: az egész történet amiatt robbant ki, hogy ő férjétől elválva, a vagyonmegosztás miatt bizonyítékokat akart szerezni közös vagyonukról, ezért volt férje legtöbb hivatalos iratát lemásolta, így az ÉS-ben közölt jegyzőkönyveket is. Közlése szerint 2004 tavaszán több héten át levelezett Lévai Anikóval. Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségének segítségét ahhoz kérte, hogy peren kívül megegyezhessen férjével. Leveleiben azt is megírta, hogy a vagyonmegosztási perben majd bizonyítania kell igazát és fel kell tárnia a család gazdasági ügyeit, amelynek része a kft. vagyona is. Nem titkolta, hogy kellemetlen lehet mindannyiuk számára, hogy ha egy perben nyilvánosságra kerülnek az ezzel kapcsolatos dokumentumok. Az ÉS tanúja arra a kérdésre, miszerint tudatában volt-e annak, hogy férje iratai között olyasmire bukkant, ami alapvetően megrengetheti a közéletet, Mayer Aranka a rádióműsorban azt mondta: nem sejtette, hogy ilyen lavinát indít el. Azóta többen mondták neki, hogy emiatt veszélybe kerülhet, volt, aki azt tanácsolta, utazzon külföldre a biztonsága érdekében. a MAGYAR POSTA RT. tájékoztatja ügyfeleit, hogy 2005. MÁJUS 20-ÁN, A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ-BEVALLÁS POSTAFLADÁSÁNAK UTOLSÓ NAPJÁN A KÖVETKEZŐ POSTAHELYEK MEGHOSSZABBÍTOTT NYITVATARTÁSI IDŐVEL ÁLLNAK RENDELKEZÉSÜKRE: Budapesten 21 óráig nyitva tartó Budapest - Újpest 1 posta Budapest — Rákospalota 5 posta Budapest - Sashalom 1 posta Budapest - Rákoskeresztúr 1 posta Budapest Pestszemleriftc 1 posta Budapest - Pesterzsébet 1 posta Budapest - Csepel 1 posta Budapest — Budafok 1 posta posták: Budapest Mi Kiscelli út 7-9 Budapest V. Bacsy-Zsílinszky út 1& Budapest Vil I József körút 37-39. Budapest X . Körösi Csomna sétány 5 Budapest XII.H3i Ú1 114-1 IS Budapest XI. Fehérvén út 9-11 Budapest XIV Nagy Laps Király úlja 173. Budapest XIX . Templom tér 22 Budapest 3 posta Budapest 5 posta Budapest 8 posta Budapest 1p posta Budapest 100 posta Budapest 112 posta Budapest - Zugló 1 posta Budapest - Kispest 1 posta Budapesten 24 óráig nyitva tartó Budapest 62 posta Budapest 72 posta Budapest 114 posta Budapest Fogarasi úti Tesco Posta A megyeszékhelyeken egy-egy posta egységesen 20 óráig tart nyitva. A hosszabb ideig nyitva tartó posták nevei és címei a következők: Békéscsaba 1 posta Debrecen 1 posta Eger 1 posta Győr 1 posta Kaposvár 1 posta Kecskeméti posta Miskolc 2 posta Nyíregyháza 1 posta Pécs 1 posta Salgótarján 1 pesti Szeged 1 posta Székesfehérvár 1 posta Szekszárd 1 posta Szolnoki posta Szemhátha tv 2 posta Tatabánya 1 posta Veszprémi posta Zalaegerszegi posta Nyíregyháza*Jósa város postamesterség (Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 23.) 24 óráig tart nyitva. AZ ESTI ÓRÁKBAN NYITVA TARTÓ POSTÁK PONTOS ADATAIRÓL A KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁJA AD FELVILÁGOSÍTÁST A 06-4Q.46.6-16.0S TELEFONSZÁMON. A POSTA INTERNETES HONLAPJÁN, A WWW.posta.hu OLDALON IS NYOMON KÖVETHETŐ A NYITVATARTÁSI IDŐK VÁLTOZÁSA - MAGYAR POSTA RT. ■AWOM.pOST hunlapjar hu-ja Budapesten 22 óráig nyitva tart posták. Budapest IV István út 16 Budapest XV Száraznád utca 46 Budapest XVI. Jókai Mór utca Budapest XVII . Ferihegyi út &31e Budapest ÁVV . Üllői út 4M. Budapest XX Slab utca 11 Budapest XXi. Szent Imre tér 21-22 Budapest XXII Városház tér T9 postait. Budapest VI Teréz körút 51 Budapest Vill Baross tér 117c Budapest XII. Krisztina körül 6-8 Budapest XIV. Pillangó u 15. Békéscsaba, Munkácsy út 6-8 Debrecen, Hatvan utca 5-7 Eger, Széchenyi út 22 Győr, Révai Miklós utca Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky utca 15, Kecskemét Kálvin tér 10*12 Miskolc Kandó Kálmán tér 1 Nyíregyháza Bethlen Gábor utcáé Pécs, Jókai útta 10. Salgótarján, Fő tér 5 Szeged Széchenyi tér 1 Székesfehérvár, Kossuth utca 1S Szekszárdi Széchenyi utca 11*13 Szolnok, Baross utca 14 Szombathely, Vasút utca 5. Tatabánya, Főtér 30 Veszprém, Kossuth Lajos utca 19 Zalaegerszeg, ispolály köz 1