Népszava, 2005. június (132. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-23 / 145. szám
10 IDEGENFORGALOM 2005. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK Kedvezményes Balatonkártya Ma indul útjára a Balaton Turizmus Kártya - Balatoncard négy napra vásárolható kedvezményfüzete. A kártya megvalósítására megalakult konzorcium tagjai a Hotelinfo Kft. és a Chrome Kreatív Stúdió: előbbi az 1998 óta évről évre megújuló Hungary Card fejlesztője, utóbbi honlapok, portálok rendszertervezésével foglalkozik, többek közt a Balaton régió turisztikai portálja is az ő munkájuk. A két cég célja az új termékkel az, hogy felhívja a figyelmet újra nagy tavunkra, a Balatonra. A kártyával - azonkívül, hogy már az odautazásban is segít - majd egy tucat strand látogatható ingyen, vonattal vagy hajóval ki-ki kedve szerint utazhat 72 órán át szintén ingyenesen. A négy Balaton-parti város helyi közlekedését a kártya tulajdonosa bármikor használhatja a négy nap alatt, elég felmutatnia a Balaton Turizmus Kártyát. Összesen 57 rendezvény látogatható fél áron, ha zsebünkben a Balatoncard, a tihanyi Szabadtéri Színház, a Balatoni Templom Koncertsorozat, a siófoki Kálmán Imre Operettszínház vagy akár a Veszprémi Nyári Játékok előadásai mind a kártya kedvezményadó partnerei között találhatók. A régió 26 múzeuma, és kiállítóhelye, valamint a Balatonfelvidéki Nemzeti Park három helyszíne várja a kártyával érkező látogatókat szintén fél áron vagy ingyen - köztük olyanok, mint a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum vagy a Balaton Múzeum, de említhetnénk a balatonszentgyörgyi Csillagvárat, Zamárdi vagy Paloznak tájházait, az Örvényesi Vízimalmot. Természetesen a Balaton szállás- és vendéglátóhelyei, szolgáltatói sem maradhatnak ki a sorból. Szép példája ez az összefogásnak, amikor a cél érdekében állami vállalatok - mint a MÁV Rt., Autópálya Rt. -, helyi önkormányzatok és vállalkozók működnek együtt. Mindenről részletes tájékoztatást kaphat az érdeklődő a Tourinform irodákban vagy a www.balatoncard.com portálon. A négy napra szóló kedvezménycsomag a Balaton Turizmus Kártyával együtt 6500 forintért vásárolható meg az előbb említett pontokon és a vasúti pénztárakban. Tehenek után paripák díszítik majd Európa nagyvárosait• Lovasparádé Brüsszelben A függetlenségének 175. évét ünneplő Belgium látványos kiállítással lepte meg a Brüsszelbe érkezőket a jubileumra. A Diadalív mellett hatalmas nyílt színi lovasparádéban gyönyörködhetnek a helybéliek és a turisták egyaránt. A szabadság éveivel megegyező számú, 175, változatosnál változatosabbra dekorált ló áll a szabadtéri múzeumban. A tíz ménesre felosztott horse parade nemcsak Brüsszelben lesz látható, hanem több belga nagyvárosban: Knokke-Heistben, Antwerpenben, Liege-ben, Warkemben. A belga cégek által szponzorált kiállítás legtöbb darabját neves művészek pingálták ki. A lovak egy része a Belgiumban élő három közösséget, a flamand, a német és a vallon rész egységét mutatja be. Kilenc hintaló is helyet kapott a kiállításon, amelyeket általános iskolás nebulók dekoráltak ki. Az egyik lovat, a szívecskékkel dekorált Amorosót, amelyet az iskola nyert el, beteg társuknak ajánlották fel. Október végén a legnagyobb árverező áruházban, az eBay-n néhány lovat el fognak árverezni, de SMS-sel nyerni is lehet a kiállított darabokból. A lovak között találunk harisnyába bújt, szép lánynak kifestett paripát, halászt, vadászt, Pegazust, harci dísszel dekorált lovat csakúgy, mint a napjaink problémáit jelző modern plakátként használt paripát, s természetesen az unió fővárosában az Európai Uniót jelképező lovakat egyaránt. A tarka tehenek után a közeljövőben minden bizonnyal a színes lovak lepik majd el Európa utcáit. Milyen kár, hogy a lovasparádé ötlete nem idehaza született meg, hiszen végtére is úgy tartják, hogy a magyar a lovas nemzet. A napi problémák is megjelennek a művészi alkotásokon A SZERZŐ FELVÉTELEI Matyó ünnep Mezőkövesden A hét végén Mezőkövesden a városnapi ünnepség keretében megnyílik az új Matyó Múzeum, melynek a patinás volt Korona Szálló ad helyet. Ugyancsak most lesz a Mátyás Király Reneszánsz Hétvége. Mátyás király 1464-ben adományozott városi rangot Mezőkövesdnek. A legenda szerint a hálás helybéliek a fiúgyermekek közül sokat Mátyásnak kereszteltek, s amint a Jánosból Janó, a Katalinból Kató, úgy lett a Mátyásból Matyó. Lesz boszorkányverseny, középkori vásár, Toldi-erőbemutató, reneszánsz bál. Holnap az Experidance tánckara mutat be Ezeregy történelmi táncshow-t. Standard * 20% Hajójegyekre * 10-20% szállás- és vendéglátóhelyeken » 5*10% programokból ■ 10-20% vitorlán-, szörf- vagy kerékpárkölcsörzésnél Ára: 11M- Ft Fedezze fel újra a Balatont - kedvezményesen! 4 napos szelvény füzet * ingyenes utazás vonattal ás hajóval korlátozás nélkül (Balaton Mik ■ 50% kedvezmény négynapos autópálya mattiéia * ingyen« helyi közlekedés Metonfüreden, Fenyődön, Keszthelyen és Siófokon * ingyen«, vagy féláru belépő a régió múzeumaiba * Ingyenes napi belépd a Művészetek Völgyébe ■ 50% kedvezmény a Tihanyi Szabadtéri Nyári Játékok színházjegyeire ...és további kedvezmények a lArww.balatontaid.com oldalán! Ára: S.990,- Ft tSluuvbi if kártpéfiral egyvtt ft,»0,1 ti Helios Club Travel Kft. 1062 Budapest, Aradi u. 42. Tel.: 474-0050,51 Fax: 332-7901 jiD ra IiBliaBIBiBiBBiBIBiaBBIBBfUgl 1 Nyaralás az észak-görögországi Vrasnán 13 napi 0 éjszaka (szállás és autóbusz) J J Június 29-július 11. 42 900 Ft Július 19-31. 47 900 Ft Augusztus 18-30. 47 900 Ft Augusztus 28- szeptember 9. 42 900 Ft Szeptember 17-29. 36 900 Ft Szeptember 27-október 9. 29 900 Ft egyénileg 30 €/apartman/éj jzDra Klasszikus Görögország - Peloponnészosz (Asztrosz) 8 nap/7 éjszaka (szállás és repülő) Szeptember 29-október 6. 69 600 Ft 0 ED ittuiiiiÉii nmir MYSTERY GANG NÉPSZAVA A sör éve Belgiumban Az idei esztendő a sör éve Belgiumban, így aztán a szokásosnál is több szó esik és nagyobb reklámot kap az országban található több mint 300-féle sör, ami az ország egyik nagy büszkesége. A Belgiumba érkező turistákat a sör útjának térképével fogadják, amelyről mindenki megtudhatja, hogy mely tartományban, milyen városokban főzik a belga sörkülönlegességeket, hol lehet megkóstolni ezeket az immár több mint ezer éve előállított, finom italokat. Köztudott, hogy több mint egy évezrede a szerzetesek a serfőzés tudorai, akik kolostori magányukban tökélyre fejlesztették e tudományt. Még ma is az apátságokban készülnek a legjobb seritalok. Ezen belül is a legnevezetesebbek a trappista fajták. Ezeket a cisztercita szerzetesrend szabályai szerint készítik. Igaz, az évszázadok során az apátok zöme eladta a sörfőzés licencét különböző gyártóknak. Kétféle erjesztésű sörökkel találkozhatunk: az úgynevezett alsó erjesztésű, pilseni típusú sörökkel (ezek terjedtek el elsősorban idehaza), valamint a magasabb alkoholtartalmú, nehezebb, sűrűbb felső erjesztésűekkel. Brüsszel különlegessége a nagy, nyitott fakádakban erjesztett Lambic, amely erjesztését a város levegőjében található speciális gomba, a Brettanomyces bruxellen indítja el. Brüsszel főterén áll a sörfőzők cégének háza, amelyen felvésve áll: „Az ég és a föld adományaiból, Szent Arnold kegyelméből és az emberek tudása által született meg ez az isteni ital, a sör.” A sörivók védőszentje, Gambrinus nevét Johann Primusról, I. János brabanti hercegről kapta. A németekkel, a csehekkel és a dánokkal együtt a belgák vezető helyet vívtak ki a sörfogyasztásban: évente 150 litert fogyasztanak fejenként. A sörök széles skálája a fehér söröktől a vörös sörökön át a barna sörökig terjed. A fehér sör a biere blanche búzából és árpából készül, főként nyári ital, általában citrommal isszák. Az ambre, a borostyánszínű a veres ital. A barna sörök úgy készülnek, hogy a 18 hónapig tölgyfahordóban érlelt nedűhöz friss sört kevernek. Főként a hölgyek kedvelik a gyümölcsízesítésű seritalokat, amelyek közül a legnevezetesebb a Kriek, amelyhez meggyet kevernek. Ugyancsak több évszázados hagyománya van a Kwaknak, amelyet egykor a fiákeresek fogyasztottak leginkább, ezért aztán ehhez olyan pohár dukál, amelynek nincsen egyenes talpa, hanem egy olyan tartó jár hozzá, amelyet a kocsisok akasztottak be a fiákerek oldalába. Nemcsak a Kwakhoz, de a legtöbb sörhöz saját kehely dukál, így aztán egy jobbféle sörözőben a bárpult mellett legalább ötvenféle söröspohár áll. A szerzetesek nemcsak a sörfőzésben voltak kiválóak, hanem remek sajtokat is készítettek, ezért a legtöbb sörmárka egyben sajtnevet is fémjelez, mint például a maredsous, a chimay, na és természetesen a trappista sajt neve is innen ered. borún muYía uui-u ilcwmi -dk Az oldalt írta és szerkesztette: B. Mezei Éva bergendy INFRA GANDHI DXDORK Az egyidejű csókolózás Guinness-rekord kísérlete Ha 12 ezren leszünk, mir biztosan miénk a csúcs! Csók:lr zi velünk, ás nyerj eey romantikus utazást a szerelem szigetére, Ciprusra! s^mwq slagért Él mm