Népszava, 2005. augusztus (132. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-01 / 178. szám
NÉPSZAVA 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Tamás Gáspár Miklós Megvédem Orbán Viktort A Népszava július 30-i, szombati számának címlapján hatalmas csinnadrattával közli a következőket: Orbán Viktor országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök honlapján olvasható az az ávó (III/III) által regisztrált spiclijelentés, amely szerint Orbán 1987-ben állítólag amiatt gyűlölte volna régi barátját és iskolatársát, Varga Tamást, mert Varga - az ún. „Magyar Népköztársaság” belső elhárításának tudomása szerint - zsidó. A közlés azért időszerű, mert a szökött és világszerte körözött nemzetközi szélhámost épp most toloncolták haza Németalföldről. Varga az a közkedvelt (volt) fideszes maffiózó, aki a szintén közszeretetnek örvendő Simicskával együtt közreműködött az ún. „székházügyben”, amelyben az egykori Fidesz elkövette az egyik legnagyobb lehetséges politikai vétséget, mint ellenzéki párt, suttyomban pénzt fogadott el az akkori (MDF-kisgazda) kormánytól ellenzéki szövetségesei (és saját párttagsága) háta mögött. A pénz később - állítólag - párt közeli zsebekbe vándorolt. A Népszava közlése egyrészt emlékeztet erre a pokoli botrányra és összefüggésbe hozza (nem indokolatlanul) Orbán Viktor személyével, másrészt pedig - néhány óvatoskodó körülírás ellenére - lényegében azt sugallja, hogy a mai jobboldali ellenzék vezetője már diákkorában antiszemita volt. A Népszava céloz arra, hogy az ávó dokumentumának nem lehet, nem kell föltétlenül hitelt adni, de fölteszi azt az álkérdést, hogy miért nem jelezte a vád képtelenségét honlapján Orbán képviselő. Alighanem azért nem, tekintetes szerkesztőség, mert fölnőtt ember ennyit föltételez az olvasóról. Összerándul a gyomrom rémületemben: ha valaki szó szerint venné a rólam szóló sok ezer lapnyi dokumentumban a rengeteg hülye, rosszindulatú pletykát és rágalmat, szépen festene az utókorom. Elképesztő gyakorlat az, hogy a történészkedő amatőrök százai kritikátlanul használják az ávós-szekus-kágébés irattárak állításait. Nem értik meg azt az alapvető tényt, hogy az 1989 előtti diktatúra ellenfeleiről az iratokat AZ ELLENSÉGEINK állították össze, az elvárható tárgyilagossággal, elfogulatlansággal, részrehajlatlansággal. (Az is komikus, hogy némelyek - már a kilencszáznyolcvanas évek eleje óta - a horthysta rendőrség adatai alapján korrigálják a különféle baloldali mozgalmakra vonatkozó adatokat: ez sokkal egyszerűbb, mint a baloldali folyóiratok évfolyamain átrágni magunkat...) De térjünk a lényegre: én - mint köztudomású - nem vagyok Orbán képviselő politikai híve, viszont ragaszkodom a tisztességes küzdelemhez, a párbajkódex és az A szerző tudományos kutató, egyetemi tanár illemszabályok betartásához. Ráadásul, mint Orbán képviselő egykori jó ismerőse, nem hallgathatok. Egyszerűen nem igaz az, hogy a fiatal Orbán Viktor antiszemita lett volna. A kérdéses időszakban sokszor találkoztam vele és barátaival. Tanúsíthatom, hogy azokban a körökben, ahol - persze meglehetősen bizonytalanul és zavarosan - a rendszerváltás készülődött, az ellenzéki szimpátiájú miliőben, ahol természetesen sok zsidó, zsidós értelmiségi fordult meg és játszott (olykor) vezető szerepet, Orbán Viktor otthon volt, úszott ebben a közegben, mint hal a vízben. Magyarországról lévén szó, a zsidókérdés soha nem lehetett távol a beszélgetések középpontjától, és itt világossá vált, hogy Orbán Viktor és barátai, a későbbi Fidesz alapítói a legcsekélyebb türelmet vagy megértést sem mutatták a hagyományos honi zsidózás iránt. Mi több, úgy látszott, elszánták magukat arra, hogy a hazánkra nehezedő átkok egyikének - a zsidókkal kapcsolatos, változatos természetű megszállottságok uralmának - véget szeretnének vetni. Orbán Viktort a zsidókkal kapcsolatban a mohó érdeklődés és a heves rokonszenv jellemezte. Ez az igazság. A zsidó probléma sokszorosan font, ezerszínű szállal sző át mindent, ami a modern magyarsággal kapcsolatos. Az ehhez kapcsolódó érzések, sejtelmek, intuíciók, elméletek, vélt és képzelt emlékek, identitástörmelékek sokkal lényegesebbek, mint azt a hivatalos diskurzus bármikor elismerni volna képes vagy hajlandó. Ezért a zsidókérdés egyszerre a képmutatás, kódolt beszéd, csavaros mellébeszélés tárgya és alkalma, ugyanakkor meg valódi vízválasztó ma is és mindig magyarok között, akik mást és mást akarnak olyan ügyekben, amelyekhez a zsidóknak, mint zsidóknak semmi közük. Ez kulturális adottság, amelyet lehet gyűlölni és lehet irigyelni (mint unalmasabb nemzeti közbeszédek blazírt hallgatói olykor irigyelnek bennünket: Magyarországon legalább forr, izzik a szurokfekete mocsár), de letagadni kár. Nincs olyan kérdés Magyarországon, amelyből valaki ne tudna zsidókérdést csinálni. Orbán Viktor nemzedéke abban reménykedett, hogy ezt abba lehet hagyni, hogy ettől meg lehet szabadulni. Én már akkor is tudtam, hogy ez reménytelen, de persze nem sejtettem, hogy ez a politikusgeneráció milyen szerepet fog majd játszani az ezeréves történetben. Saját reményei és tervei ellenében is. Azt, hogy Orbán Viktor (akivel egy évtizede nem beszéltem) manapság mit gondol minderről a lelke mélyén, nem tudom. Találgatni se szeretnék, nem is tartom érzéseit és gondolatait olyan fontosnak, hogy külön írást szenteljek nekik. De a Népszava inkorrekt eljárása és a saját, mi tagadás, kényes becsületérzésem rákényszerít. Ám lássuk be: Orbán Viktor, mint a jobboldali ellenzék vezetője, kényes helyzetben van. Bármit gondol „privátim” a zsidókérdésről, tudomásul kell vennie mostani közegének mozdíthatatlan hagyományait. Úgy látom egyébként, hogy óvatosan meg-megpróbál ezen a rettenetes állapoton enyhíteni. De a prioritásai persze gépiesek: egyrészt potenciális szavazatokat kell számlálnia, másrészt táborának kohézióját kell növelnie. Ilyen helyzetben - épp a zsidókérdésben! - nem beszélhet szabadon. Ameddig (önálló liberálisként) ez ügyben elfogulatlanul megnyilatkozhatott, nem hogy nem volt antiszemita (mert, ismétlem, nem volt), hanem a zsidóság iránt - minden fölösleges szentimentális túlzás nélkül, szabad emberként - föltűnő rokonszenvet és érdeklődést mutatott. Biztosan lesznek emberek, akiknek akadnak majd ellenkező irányú kitalált emlékeik. De az én tanúságtételem mellett szól a Fidesz első éveinek politikája. A Fidesz még az SZDSZ-nél is határozottabban utasított el mindenfajta sovinizmust és rasszizmust, elsősorban pedig az antiszemitizmust. Ezt fiatalos hetykeséggel és felnőttes keménységgel tette, megalkuvások és óvatoskodások nélkül. Ez az új demokrácia maradandó teljesítményei közé tartozik, nem illik elfelejteni. Azt se feledjük, hogy a KISZ egyik utódszervezete, a BIT terjesztette városszerte (talán országszerte, nem emlékszem) a „ZSIDESZ” feliratú gyalázatos plakátot. Volt rá oka. Mint tudjuk. Hiszen az antirasszistákat ma is, azóta is avval gyanúsítják, hogy idegen fajúak vagy legalább „idegenszívűek”. Orbán Viktor nem volt „idegenszívű”, és csöppet se röstellte, hogy nyíltan zsidóbarát és anti-antiszemita, így volt ez addig, amíg ismertem. Most?... Most nem tudom. Mindenesetre eltűr a környezetében dolgokat, amelyektől akkor okádott volna. Az emberek változnak. Ma már Orbán Viktor se liberális, én se vagyok az. De ma jobban különbözünk, mint egykor. Ám a múltat ne tessék megrágalmazni, befeketíteni, mai küzdelmek puszta fegyverének és muníciójának tekinteni. Ez nem szép dolog. Megvédem Orbán Viktort. Az egykori fiatal férfit, a magyarországi demokrácia egykori nagy reménységét. VÉLEMÉNY Egy kommentár hiányáról Vitát kavart az a dokumentum, amelyet szombati számunkban közöltünk a volt miniszterelnök saját honlapjáról, a www.orbanviktor.hu-ról véve. Egy 1987-ből származó III/III-as, úgynevezett „Értékelő jelentés” szerint „ORBÁN-nak és BÁDER JÁNOS-nak az anyaguk tanulmányozása szerint - súlyos problémáik vannak VARGA TAMÁS-sal, akit mindenki jellemtelen alaknak tart, a FELLEGI-vel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz - mondja ORBÁN -, hogy FELLEGI is zsidó, kikeresztelkedett és tartja a zsidó identitását.” Többek véleménye szerint az 1990 előtti politikai rendőrség annyi piszkos dolgot művelt, annyi igaztalan váddal illette az akkori ellenzékieket, hogy semmilyen formában, alapos kritika nélkül nem lehet az ő jelentéseikre hivatkozni. Még akkor sem, ha az idézet Varga Tamás, a minap letartóztatott egykori fideszes gazdasági tanácsadó személye miatt érdekes lehet. Különösen Orbán tusnádfürdői, a baloldalt gyalázó beszéde után, amelyből jó páran, így Fejtő Ferenc is, antiszemita hangokat véltek kihallani. Mindezzel együtt a következők miatt döntöttünk mégis úgy, hogy szombati számunk címlapján mutatjuk be az Orbán Viktornak tulajdonított mondatokat, mert maga Orbán tette hozzáférhetővé ezeket a dokumentumokat, tehát az ő szándéka is az volt, hogy mindezt megismerhesse a nagyközönség - mert Orbán is különösen fontosnak tarthatta ezt, hiszen nem sorolta azon iratok közé, melyeket azért nem hozott napvilágra, mert azok mások „személyiségi jogait érintik”. Hiszen ez a jelentés mégiscsak alapvetően olyan dolgokról szól - kinek mi a vallása, kikeresztelkedett-e vagy sem, amelyeket érzékeny adatnak szokás nevezni, magyarul senkinek semmi köze hozzá. Orbán mégis fontosabbnak tartotta az ismertetését, mint a személyiségi jogok védelmét - mert - és ez talán a legnyomósabb érv - nem találtunk a honlapon sehol sem még csak célzást sem arra, hogy Orbán Viktor közzétenné, aljas rágalom mindaz, amit neki tulajdonítanak lehallgatói. Természetesen soha sehol senkikre nem mondott olyat, hogy „gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt”. Titkosrendőri provokáció az egész. A Fidesz szóvivője szerint Orbán minden iratot kommentár nélkül hozott nyilvánosságra, így ezt is. Ám éppen ennek a kommentárnak a hiánya az, amely felettébb szomorú. Nagyon is derék, hogy a volt kormányfő, segítve a múlt megismerését, hozzáférhetővé teszi ezeket a jelentéseket és értékeléseket. De a legminimálisabb félreértést sem engedheti meg magának felelős politikus ilyen kérdésekben. Ha Orbán Viktor azt feleli, hogy soha ilyesmi el sem hagyta a száját, a lehallgatói hazudtak, akkor ezt elhisszük neki. De addig csak találgatni tudnánk, miért nem teszi meg az elhatárolódást. Azt meg nem akarunk. 7 Jól nézünk ki Nem igaz. Egyáltalában nem nézünk jól ki. Tessék útra kelni - gyalog, kerékpáron, autón -, és szíveskedjenek bejárni Tolnát, Baranyát, kövessék Móricz Zsigmond örök értékű jó tanácsát „gyalogolni jó”. Amit az országban látnak, az siralmas. Elhanyagolt községházák, valaha szebb napokat látott pompás épületek, városházák, ódonul zord megyeházák, régi szállodák, amelyeket nagy pénzért a legvacakabb szocreál stílusban újítottak föl (tisztelet a kivételnek). Az, hogy az utcák mocskosak, eső után elsüllyed az ember a sárban, két nap forróság után megfullad a porban, még nem is tartozik a legkriminálisabb dolgok közé. A házak kertjei, ha ilyen egyáltalában van, elhanyagoltak, virágok helyett kiégett kórók, korhadó, süketen haldokló fák. A templomok kevés kivétellel romladoznak, málló vakolat, gutaütötten félreálló harangtornyok, a legtöbb faluban hét közben zárt ajtók, ne sértődjenek meg a tisztelt plébánosok, de sok templomuk engem leginkább a Kádár-rendszer pártházaira vagy példásan elhanyagolt kultúrházaira emlékeztet. Kultúrházakról egyébként ne beszéljünk, ez az igenis fontos, a nép valódi nevelését szolgáló otthon egyszerűen eltűnt a hazai térképről. Jó, ha ócska kocsma vagy még ócskább, az egész falu szellemétől idegen, üvöltő diszkó található a helyén. Én nem tudom, hogy a mellüket fél téglával verő nagymagyarokat, polgári körösöket, nyilaskeresztes vagy hatvanhárom vármegyés trikókban páváskodó MIÉP-eseket hol eszi a fene, én nem tudom, hogy Orbán Viktor hada merre kószál a magukat hazug módon polgárinak nevező - avagy nemzeti keresztény konzervatív - ifjak és hölgyek mire nézik ezt az országot. Nincs egy helyi szervezet, nincs egy épeszű kezdeményezés - akár a helyi lelkész vagy iskolaigazgató, vagy uram bocsá’, helyi Fidesz-főnök indítványára -, ami a sok otromba álmagyarkodó locsogás helyett azt célozná, hogy valahogy kinézzen végre ez az ország, mert szégyenszemre ott tartunk, ahol Ady majd egy évszázaddal ezelőtt írta „Még magasból nézvést/ Megvolna az ország/ Werbőczi-utódok/ Foltozzák, toldozzák”/ De még az igazán nem visszakívánt toldozó-foldozó Werbőczi-utódokkal sem találkozni! Érthetetlen számomra, hogy amint átlépem - mint uniós polgár egy közönséges személyigazolvánnyal - a magyar határt, akár északra, Szlovákia, Csehország felé, akár délre Horvátország és Szlovénia irányában, mintha egy más világba érkeznék. Szlovákia érezhetően szegényes ország, de látható az akarat, az igyekezet, a helyi közösségek elszántságában okosan felfogott, elemi érdeke, hogy az idegenforgalmat fellendítsék. Ezért tíz kilométert nem lehet megtenni anélkül, hogy egy gyönyörűen restaurált és kora reggeltől késő estéig bejárható, megnézhető várkastélyt ne találnánk. De nem kell várkastélyt keresni, elég megnézni Dolinán, Pritvicén, Besztercebányán, sőt még a régi szocialista városok - Zvolen, Partizanszkoje -maradványain felépülő érdekesen, tarkára festett, barátságos házakat, a szeretettel ápolt öreg városházákat és a szinte költőien restaurált kis szállodákat. Nem tudtam elmenni se Csehországban, se Horvátországban, még kevésbé Horvát-Szlavóniában (ha meg nem sértek senkit ezzel a régi elnevezéssel) egy út menti kőkereszt mellett, ami ne lett volna ragyogó tiszta, újrameszelve, ne díszelgett volna akárcsak egy csokornyi, frissen szedett mezei virág a talapzatán. Az emberek nyájasságáról, különösen idegen utas ember iránti barátságosságáról, jóindulatáról külön történetet kellene írni. (Szlovákiát bejárva sokszor gondoltam rá, szeretném magam mellé ültetni - bár jobb útitársat is el tudok képzelni - a heves beszédű Duray Miklóst, mutatná már meg nekem, hol van Szlovákiában idegen- különösen magyargyűlölet.) Miért tudják a szomszéd országok, amelyek semmivel sem előbbrevalók és semmivel sem gazdagabbak - sőt Szlovákiát és Horvátország egyes részeit tekintve szegényebbek, mint a mi hazánk, rendbe tenni a portáikat, egybetartani, élő lokálpatriotizmussal feltölteni településeiket? Miért van az, hogy a mi komyadozó, szerencsétlen Balatonunk partjaira keserűség ránézni, és Szlovéniába vagy a Tátra legelhagyatottabb zugaiban is csodálatosabbnál csodálatosabb tündéri tavakat, tengerszemeket talál az ember, fillérekért bérelhető kempingszállással, tiszta, rendezett pallókkal. A lélegzetem állt el nemrég, amikor Kassa irányában kifogástalan széles autóúton haladva egymás után csodálatosan restaurált és rekonstruált várkastélyok - Lőcse, Losonc és a felülmúlhatatlan szépségű Kraszna Horka - köszöntöttek rám ősi magaslataikról. Nem akarom szégyellni magamat külföldön Magyarország miatt és nem akarok szégyenkezni Magyarországon a saját hazám miatt! Épp elég gyönyörű dolog van a mi országunkban a Hortobágytól az őrségi erdőkig, a gödöllői ki tudja, mióta rendesen fel nem épített kastélyremekig, Badacsony, Tokaj, Szekszárd csodavidékéig, amit egy kis odafigyeléssel, akarattal és bizony a helyi közösség pénzéből ne tudnánk régi fényükhöz méltóvá tenni. A ráfordított összeg úgyis megtérül, s nem lennénk sereghajtók szégyenszemre idegenforgalom dolgában. Olyan csodálatos ez a Magyarország, az Alföld Petőfit ihlető tengersík vidéke, a somogyi dombok, a Börzsöny, a Mátra és még sorolhatnám a végtelenségig. Barátaim, miért hagyjuk, hogy minden ebek harmincadjára jusson? Egy kisváros önkormányzati képviselője, egy falu polgármestere némi elszánással és fantáziával megmutathatná, hogy igazából ki a magyar. Ideje, hogy Ady szörnyű látomását délibábbá oldja az emlékezet. Nem hagyhatjuk, hogy félelmetes sorai visszaköszönjenek és ma is elmondható legyen, hogy: „Elmegy a kútágas/ Marad csak a kútja/ Meg híres Werbőczi/ Úri pereputtya/ Árvult kastély gondját kóbor kutya őrzi,/ Hivasd a törvénybe,/ Ha tudod, Werbőczi/” Szász István NÉPSZAVA ------EM0VA 1873-BAN------Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSI ILONA, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés: telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT vezérigazgató-helyettes ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF