Népszava, 2005. augusztus (132. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

NÉPSZAVA 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Tamás Gáspár Miklós Megvédem Orbán Viktort A Népszava július 30-i, szombati számá­nak címlapján hatalmas csinnadrattával közli a következőket: Orbán Viktor or­szággyűlési képviselő, volt miniszterelnök honlapján olvasható az az ávó (III/III) által regisztrált spiclijelentés, amely szerint Or­bán 1987-ben állítólag amiatt gyűlölte vol­na régi barátját és iskolatársát, Varga Ta­mást, mert Varga - az ún. „Magyar Nép­­köztársaság” belső elhárításának tudomása szerint - zsidó. A közlés azért időszerű, mert a szökött és vi­lágszerte körözött nemzetközi szélhámost épp most toloncol­­ták haza Németalföldről. Var­ga az a közkedvelt (volt) fide­­szes maffiózó, aki a szintén közszeretetnek örvendő Si­­micskával együtt közreműkö­dött az ún. „székházügyben”, amelyben az egykori Fidesz elkövette az egyik legnagyobb lehetséges politikai vétséget, mint ellenzéki párt, suttyomban pénzt fo­gadott el az akkori (MDF-kisgazda) kor­mánytól­­ ellenzéki szövetségesei (és saját párttagsága) háta mögött. A pénz később - állítólag - párt közeli zsebekbe vándorolt. A Népszava közlése egyrészt emlékeztet erre a pokoli botrányra és összefüggésbe hozza (nem indokolatlanul) Orbán Viktor személyével, másrészt pedig - néhány óvatoskodó körülírás ellenére - lényegé­ben azt sugallja, hogy a mai jobboldali el­lenzék vezetője már diákkorában antisze­mita volt. A Népszava céloz arra, hogy az ávó do­kumentumának nem lehet, nem kell föltét­lenül hitelt adni, de fölteszi azt az álkér­dést, hogy miért nem jelezte a vád képte­lenségét honlapján Orbán képviselő. Alighanem azért nem, tekintetes szer­kesztőség, mert fölnőtt ember ennyit fölté­telez az olvasóról. Összerándul a gyomrom rémületemben: ha valaki szó szerint venné a rólam szóló sok ezer lapnyi dokumen­tumban a rengeteg hülye, rosszindulatú pletykát és rágalmat, szépen festene az utó­korom. Elképesztő gyakorlat az, hogy a törté­­nészkedő amatőrök százai kritikátlanul használják az ávós-szekus-kágébés irattá­rak állításait. Nem értik meg azt az alapve­tő tényt, hogy az 1989 előtti diktatúra el­lenfeleiről az iratokat AZ ELLENSÉ­GEINK állították össze, az elvárható tár­gyilagossággal, elfogulatlansággal, részre­­hajlatlansággal. (Az is komikus, hogy né­melyek - már a kilencszáznyolcvanas évek eleje óta - a horthysta rendőrség adatai alapján korrigálják a különféle baloldali mozgalmakra vonatkozó adatokat: ez sok­kal egyszerűbb, mint a baloldali folyóira­tok évfolyamain átrágni magunkat...) De térjünk a lényegre: én - mint köztu­domású - nem vagyok Orbán képviselő politikai híve, viszont ragaszkodom a tisz­tességes küzdelemhez, a párbajkódex és az A szerző tudományos kutató, egyetemi tanár illemszabályok betartásához. Ráadásul, mint Orbán képviselő egykori jó ismerőse, nem hallgathatok. Egyszerűen nem igaz az, hogy a fiatal Orbán Viktor antiszemita lett volna. A kér­déses időszakban sokszor találkoztam vele és barátaival. Tanúsíthatom, hogy azokban a körökben, ahol - persze meglehetősen bi­zonytalanul és zavarosan - a rendszerváltás készülődött, az ellenzéki szimpátiájú miliő­ben, ahol természetesen sok zsidó, zsidós értelmiségi fordult meg és játszott (olykor) vezető szerepet, Orbán Viktor otthon volt, úszott ebben a közegben, mint hal a vízben. Magyarországról lévén szó, a zsidókér­dés soha nem lehetett távol a beszélgetések középpontjától, és itt világossá vált, hogy Orbán Viktor és barátai, a későbbi Fidesz alapítói a legcsekélyebb türelmet vagy megértést sem mutatták a hagyományos ho­ni zsidózás iránt. Mi több, úgy látszott, el­szánták magukat arra, hogy a hazánkra ne­hezedő átkok egyikének - a zsidókkal kap­csolatos, változatos természetű megszállott­ságok uralmának - véget szeretnének vetni. Orbán Viktort a zsidókkal kapcsolatban a mohó érdeklődés és a heves rokonszenv jellemezte. Ez az igazság. A zsidó probléma sokszorosan font, ezerszínű szállal sző át mindent, ami a mo­dern magyarsággal kapcsolatos. Az ehhez kapcsolódó érzések, sejtelmek, intuíciók, elméletek, vélt és képzelt emlékek, identi­tástörmelékek sokkal lényegesebbek, mint azt a hivatalos diskurzus bármikor elismer­ni volna képes vagy hajlandó. Ezért a zsi­dókérdés egyszerre a képmutatás, kódolt beszéd, csavaros mellébeszélés tárgya és alkalma, ugyanakkor meg valódi vízvá­lasztó ma is és mindig magyarok között, akik mást és mást akarnak olyan ügyekben, amelyekhez a zsidóknak, mint zsidóknak semmi közük. Ez kulturális adottság, ame­lyet lehet gyűlölni és lehet irigyelni (mint unalmasabb nemzeti közbeszédek blazírt hallgatói olykor irigyelnek bennünket: Ma­gyarországon legalább forr, izzik a szurok­fekete mocsár), de letagadni kár. Nincs olyan kérdés Magyarországon, amelyből valaki ne tudna zsidókérdést csi­nálni. Orbán Viktor nemzedéke abban remény­kedett, hogy ezt abba lehet hagyni, hogy et­től meg lehet szabadulni. Én már akkor is tudtam, hogy ez reménytelen, de persze nem sejtettem, hogy ez a politikusgenerá­ció milyen szerepet fog majd játszani az ezeréves történetben. Saját reményei és ter­vei ellenében is. Azt, hogy Orbán Viktor (akivel egy évti­zede nem beszéltem) manapság mit gondol minderről a lelke mélyén, nem tudom. Ta­lálgatni se szeretnék, nem is tartom érzéseit és gondolatait olyan fontosnak, hogy külön írást szenteljek nekik. De a Népszava inkor­rekt eljárása és a saját, mi tagadás, kényes becsületérzésem rákényszerít. Ám lássuk be: Orbán Viktor, mint a jobboldali ellenzék ve­zetője, kényes helyzetben van. Bármit gondol „privátim” a zsidókérdésről, tudomásul kell vennie mostani közegének mozdíthatatlan hagyományait. Úgy látom egyébként, hogy óvatosan meg-megpróbál ezen a rettenetes állapoton enyhíte­ni. De a prioritásai persze gépi­esek: egyrészt potenciális sza­vazatokat kell számlálnia, más­részt táborának kohézióját kell növelnie. Ilyen helyzetben - épp a zsidókérdésben! - nem beszélhet szabadon. Ameddig (önálló liberálisként) ez ügyben elfogulatlanul megnyilatkozhatott, nem hogy nem volt antiszemita (mert, ismétlem, nem volt), hanem a zsidóság iránt - minden fölösleges szentimentális túlzás nélkül, sza­bad emberként - föltűnő rokonszenvet és érdeklődést mutatott. Biztosan lesznek em­berek, akiknek akadnak majd ellenkező irá­nyú kitalált emlékeik. De az én tanúságtéte­lem mellett szól a Fidesz első éveinek poli­tikája. A Fidesz még az SZDSZ-nél is hatá­rozottabban utasított el mindenfajta sovi­nizmust és rasszizmust, elsősorban pedig az antiszemitizmust. Ezt fiatalos hetykeséggel és felnőttes keménységgel tette, megalku­vások és óvatoskodások nélkül. Ez az új de­mokrácia maradandó teljesítményei közé tartozik, nem illik elfelejteni. Azt se feledjük, hogy a KISZ egyik utódszervezete, a BIT terjesztette város­szerte (talán országszerte, nem emlék­szem) a „ZSIDESZ” feliratú gyalázatos plakátot. Volt rá oka. Mint tudjuk. Hiszen az antirasszistákat ma is, azóta is avval gyanúsítják, hogy idegen fajúak vagy legalább „idegenszívűek”. Orbán Viktor nem volt „idegenszívű”, és csöppet se rös­­tellte, hogy nyíltan zsidóbarát és anti-anti­­szemita, így volt ez addig, amíg ismertem. Most?... Most nem tudom. Mindenesetre eltűr a környezetében dolgokat, amelyektől akkor okádott volna. Az emberek változnak. Ma már Orbán Viktor se liberális, én se vagyok az. De ma jobban különbözünk, mint egykor. Ám a múltat ne tessék megrágalmazni, befeketíteni, mai küzdelmek puszta fegyve­rének és muníciójának tekinteni. Ez nem szép dolog. Megvédem Orbán Viktort. Az egykori fiatal férfit, a magyarországi demokrácia egykori nagy reménységét. VÉLEMÉNY Egy kommentár hiányáról Vitát kavart az a dokumentum, amelyet szombati számunkban kö­zöltünk­­ a volt miniszterelnök saját honlapjáról, a www.orbanvik­­tor.hu-ról véve. Egy 1987-ből származó III/III-as, úgynevezett „Ér­tékelő jelentés” szerint „ORBÁN-nak és BÁDER JÁNOS-nak­­ az anyaguk tanulmányozása szerint - súlyos problémáik vannak VAR­­GA TAMÁS-sal, akit mindenki jellemtelen alaknak tart, a FELLE­­GI-vel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a szárma­zása és a viselkedése egyaránt. Igaz - mondja ORBÁN -, hogy FEL­LEGI is zsidó, kikeresztelkedett és tartja a zsidó identitását.” Többek véleménye szerint az 1990 előtti politikai rendőrség annyi piszkos dolgot művelt, annyi igaztalan váddal illette az akkori ellen­zékieket, hogy semmilyen formában, alapos kritika nélkül nem lehet az ő jelentéseikre hivatkozni. Még akkor sem, ha az idézet Varga Ta­más, a minap letartóztatott egykori fideszes gazdasági tanácsadó személye miatt érdekes lehet. Különösen Orbán tusnádfürdői, a bal­oldalt gyalázó beszéde után, amelyből jó páran, így Fejtő Ferenc is, antiszemita hangokat véltek kihallani. Mindezzel együtt a következők miatt döntöttünk mégis úgy, hogy szombati számunk címlapján mutatjuk be az Orbán Viktornak tulaj­donított mondatokat,­­ mert maga Orbán tette hozzáférhetővé ezeket a dokumentumokat, tehát az ő szándéka is az volt, hogy mindezt megismerhesse a nagyközönség - mert Orbán is különösen fontosnak tarthatta ezt, hiszen nem sorol­ta azon iratok közé, melyeket azért nem hozott napvilágra, mert azok mások „személyiségi jogait érintik”. Hiszen ez a jelentés mégiscsak alapvetően olyan dolgokról szól - kinek mi a vallása, kikeresztelkedett-e vagy sem­­, amelyeket érzékeny adatnak szo­kás nevezni, magyarul senkinek semmi köze hozzá. Orbán mégis fontosabbnak tartotta az ismertetését, mint a személyiségi jogok védelmét - mert - és ez talán a legnyomósabb érv - nem találtunk a honlapon sehol sem még csak célzást sem arra, hogy Orbán Viktor közzéten­né, aljas rágalom mindaz, amit neki tulajdonítanak lehallgatói. Természetesen soha sehol senkikre nem mondott olyat, hogy „gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt”. Tit­kosrendőri provokáció az egész. A Fidesz szóvivője szerint Orbán minden iratot kommentár nélkül hozott nyilvánosságra, így ezt is. Ám éppen ennek a kommentárnak a hiánya az, amely felettébb szomorú. Nagyon is derék, hogy a volt kormányfő, segítve a múlt megismerését, hozzáférhetővé teszi eze­ket a jelentéseket és értékeléseket. De a legminimálisabb félreértést sem engedheti meg magának felelős politikus ilyen kérdésekben. Ha Orbán Viktor azt feleli, hogy soha ilyesmi el sem hagyta a szá­ját, a lehallgatói hazudtak, akkor ezt elhisszük neki. De addig csak találgatni tudnánk, miért nem teszi meg az elhatárolódást. Azt meg nem akarunk. 7 Jól nézünk ki Nem igaz. Egyáltalában nem nézünk jól ki. Tessék útra kelni - gyalog, kerékpáron, autón -, és szíves­kedjenek bejárni Tolnát, Baranyát, kövessék Mó­ricz Zsigmond örök értékű jó tanácsát „gyalogolni jó”. Amit az országban látnak, az siralmas. Elha­nyagolt községházák, valaha szebb napokat látott pompás épületek, városházák, ódonul zord megye­házák, régi szállodák, amelyeket nagy pénzért a legvacakabb szocreál stílusban újítottak föl (tiszte­let a kivételnek). Az, hogy az utcák mocskosak, eső után elsüllyed az ember a sárban, két nap forróság után megfullad a porban, még nem is tartozik a legkriminálisabb dolgok közé. A házak kertjei, ha ilyen egyáltalában van, elhanyagoltak, virágok he­lyett kiégett kórók, korhadó, süketen haldokló fák. A templomok kevés kivétellel romladoznak, málló vakolat, gutaü­tötten félreálló harangtornyok, a leg­több faluban hét közben zárt ajtók, ne sértődjenek meg a tisztelt plébánosok, de sok templomuk en­gem leginkább a Kádár-rendszer pártházaira vagy példásan elhanyagolt kultúrházaira emlékeztet. Kultúrházakról egyébként ne beszéljünk, ez az igenis fontos, a nép valódi nevelését szolgáló ott­hon egyszerűen eltűnt a hazai térképről. Jó, ha ócs­ka kocsma vagy még ócskább, az egész falu szelle­métől idegen, üvöltő diszkó található a helyén. Én nem tudom, hogy a mellüket fél téglával ve­rő nagymagyarokat, polgári körösöket, nyilaske­resztes vagy hatvanhárom vármegyés trikókban páváskodó MIÉP-eseket hol eszi a fene, én nem tu­dom, hogy Orbán Viktor hada merre kószál a ma­gukat hazug módon polgárinak nevező - avagy nemzeti keresztény konzervatív - ifjak és hölgyek mire nézik ezt az országot. Nincs egy helyi szerve­zet, nincs egy épeszű kezdeményezés - akár a he­lyi lelkész vagy iskolaigazgató, vagy uram bocsá’, helyi Fidesz-főnök indítványára -, ami a sok ot­romba álmagyarkodó locsogás helyett azt célozná, hogy valahogy kinézzen végre ez az ország, mert szégyenszemre ott tartunk, ahol Ady majd egy év­századdal ezelőtt írta „Még magasból nézvést/ Megvolna az ország/ Werbőczi-utódok/ Foltozzák, toldozzák”/ De még az igazán nem visszakí­vánt toldozó-foldozó Werbőczi-utódokkal sem ta­lálkozni! Érthetetlen számomra, hogy amint átlépem - mint uniós polgár egy közönséges személyigazol­vánnyal - a magyar határt, akár északra, Szlová­kia, Csehország felé, akár délre Horvátország és Szlovénia irányában, mintha egy más világba ér­keznék. Szlovákia érezhetően szegényes ország, de látható az akarat, az igyekezet, a helyi közössé­gek elszántságában okosan felfogott, elemi érdeke, hogy az idegenforgalmat fellendítsék. Ezért tíz ki­lométert nem lehet megtenni anélkül, hogy egy gyönyörűen restaurált és kora reggeltől késő estéig bejárható, megnézhető várkastélyt ne találnánk. De nem kell várkastélyt keresni, elég megnézni Dolinán, Pritvicén, Besztercebányán, sőt még a ré­gi szocialista városok - Zvolen, Partizanszkoje -maradványain felépülő érdekesen, tarkára festett, barátságos házakat, a szeretettel ápolt öreg város­házákat és a szinte költőien restaurált kis szállo­dákat. Nem tudtam elmenni se Csehországban, se Horvátországban, még kevésbé Horvát-Szlavóniá­­ban (ha meg nem sértek senkit ezzel a régi elneve­zéssel) egy út menti kőkereszt mellett, ami ne lett volna ragyogó tiszta, újrameszelve, ne díszelgett volna akárcsak egy csokornyi, frissen szedett me­zei virág a talapzatán. Az emberek nyájasságáról, különösen idegen utas ember iránti barátságossá­gáról, jóindulatáról külön történetet kellene írni. (Szlovákiát bejárva sokszor gondoltam rá, szeret­ném magam mellé ültetni - bár jobb útitársat is el tudok képzelni - a heves beszédű Duray Miklóst, mutatná már meg nekem, hol van Szlovákiában idegen- különösen magyargyűlölet.) Miért tudják a szomszéd országok, amelyek semmivel sem előbbrevalók és semmivel sem gaz­dagabbak - sőt Szlovákiát és Horvátország egyes részeit tekintve szegényebbek­­, mint a mi hazánk, rendbe tenni a portáikat, egybetartani, élő lokálpat­riotizmussal feltölteni településeiket? Miért van az, hogy a mi komyadozó, szerencsétlen Balatonunk partjaira keserűség ránézni, és Szlovéniába vagy a Tátra legelhagyatottabb zugaiban is csodálato­sabbnál csodálatosabb tündéri tavakat, tengersze­meket talál az ember, fillérekért bérelhető kem­pingszállással, tiszta, rendezett pallókkal. A léleg­zetem állt el nemrég, amikor Kassa irányában ki­fogástalan széles autóúton haladva egymás után csodálatosan restaurált és rekonstruált várkasté­lyok - Lőcse, Losonc és a felülmúlhatatlan szépsé­gű Kraszna Horka - köszöntöttek rám ősi magas­lataikról. Nem akarom szégyellni magamat külföl­dön Magyarország miatt és nem akarok szégyen­kezni Magyarországon a saját hazám miatt! Épp elég gyönyörű dolog van a mi országunkban a Hortobágytól az őrségi erdőkig, a gödöllői ki tud­ja, mióta rendesen fel nem épített kastélyremekig, Badacsony, Tokaj, Szekszárd csodavidékéig, amit egy kis odafigyeléssel, akarattal és bizony a helyi közösség pénzéből ne tudnánk régi fényükhöz méltóvá tenni. A ráfordított összeg úgyis megtérül, s nem lennénk sereghajtók szégyenszemre idegen­­forgalom dolgában. Olyan csodálatos ez a Magyar­­ország, az Alföld Petőfit ihlető tengersík vidéke, a somogyi dombok, a Börzsöny, a Mátra és még so­rolhatnám a végtelenségig. Barátaim, miért hagy­juk, hogy minden ebek harmincadjára jusson? Egy kisváros önkormányzati képviselője, egy falu pol­gármestere némi elszánással és fantáziával meg­mutathatná, hogy igazából ki a magyar. Ideje, hogy Ady szörnyű látomását délibábbá oldja az emléke­zet. Nem hagyhatjuk, hogy félelmetes sorai vissza­köszönjenek és ma is elmondható legyen, hogy: „Elmegy a kútágas/ Marad csak a kútja/ Meg híres Werbőczi/ Úri pereputtya/ Árvult kastély gondját kóbor kutya őrzi,/ Hivasd a törvénybe,/ Ha tudod, Werbőczi/” Szász István NÉPSZAVA ------EM0VA 1873-BAN­------­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSI ILONA, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés: telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT vezérigazgató-helyettes ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1­2­4­8­1­6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF

Next