Népszava, 2005. szeptember (132. évfolyam, 204-229. sz.)

2005-09-08 / 210. szám

NÉPSZAVA 2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK VÉLEMÉNY 7 Hegyi Gyula A szegény Amerika Részvéttel és döbbenettel nézzük a televízió­ban a Katrina hurrikán pusztítását. Minden szolidaritásunk az áldozatoké: a vízbe ful­ladt, elsodort, otthonukban elpusztult embe­reké. Szurkolunk a hatóságoknak: a helikop­terekbe öregasszonyokat felemelô, embere­ket csónakkal mentô, a zûrzavarban rendet teremtô rendôröknek, katonáknak, nemzeti gárdistáknak. De minden részvéten túl él bennünk egy másfajta döbbenet is. Akataszt­rófa képei az Egyesült Államok másik, a napi hírekben ritkán szereplô arcát mutatják meg a vi­lágnak. Persze eddig is tudtuk, hogy a most veszélybe került tér­séget nem véletlenül hívják „Mély Délnek”. De a tömeges szegénység, az anarchikus áll­apotokat idézô fosztogatások, a káosz és a szervezetlenség kép­sorai az eddig feltételezettnél is mélyebbnek mutatják ezt a „Délt”. Fegyver­raktárok kirablása, szervezetten fosztogató tömegek, éjszakai zavargások, titokzatos ak­natámadások a kórházak ellen, a lázongó la­kosság megrendszabályozására kirendelt tí­zezernyi fegyveres: mindez fényévnyi távol­ságban áll attól, amit a világ leggazdagabb és legerôsebb nemzete eddig önmagáról su­gallt. Minden politikai sandaság nélkül so­kakban megfogalmazódik mostanában a gondolat, hogy az Egyesült Államoknak ide­gen országok megregulázása helyett saját gondjaival kellene foglalkoznia. Ha a világ leghatalmasabb országában olyan tömeges a szegénység és olyan rosszul szervezettek a hatóságok, mint ahogy azt a katasztrófa ké­pei és hírei mutatják, akkor mások „felszaba­dítása” elôtt a szegény sorsú amerikaiakat kellene emberhez méltó életkörülményekhez juttatni. Az elsô napok elemi erejû döbbene­te után eljön az ideje az okok számbavételé­nek is. Atermészeti csapást nyilvánvalóan nem lehetett volna megelôzni. Bár a német környezetvédelmi miniszter sietett leszögez­ni, hogy mindez a globális felmelegedés kö­vetkezménye, s így végsô soron a kiotói pro­tokollt elutasító Bush-kormányzat bûne, a szakértôk óvakodnak ilyen direkt következ­tetést levonni. Pusztító hurrikánok a fo­gyasztói társadalom elôtt is voltak. Az azon­ban már valóban a Bush-kormányzat szám­láját terheli, hogy az elmúlt években meg­kurtította a hurrikánvédelmi elôirányzatokat azért, mert minden pénzre a terroristaellenes kampányban volt szüksége. New Orleansnak nem volt evakuációs terve, s amikor a kiürí­tést pánikszerûen elhatároztak, Washington­ban senki nem gondolt azokra a városlakók­ra, akiknek nincs autójuk. Aszerencsétlenek­nek négy-öt napig víz, villany és jobbára élelmiszer nélkül kellett várakozniuk addig, amíg valakinek eszébe jutott, hogy buszokat küldjön értük. Afosztogatások többsége is megelôzhetô lett volna, ha a belsô rend fenn­tartására létrehozott Nemzeti Gárda helyi állományát nem vezénylik Irakba. New Orleans – sok holland városhoz ha­sonlóan – a tenger szintje alatt fekszik. Míg azonban Hollandiában a gátak megerôsítése politikai ciklusoktól függetlenül elsô számú nemzeti ügy, addig a Bush-kormányzat lát­ványosan csökkentette a gátakra szánt pén­zeket. Walter Maestri louisianai katasztrófa­védelmi szakértô egy évvel ezelôtt így fogal­mazott: „a gátak megerôsítésére szánt pén­zeket az elnöki költségvetésbe sorolták át, hogy abból finanszírozzák a belsô biztonsá­got és az iraki háborút”. Amikor 2004-ben a gátak süllyedése miatt kétmillió (nem mil­liárd, hanem csak millió) dollár rendkívüli hozzájárulást kértek Washingtontól, akkor ezt „pénzhiány miatt” elutasították. Ahurri­kánellenes védômûvek kiépítésének költsé­geire Bush elnök mindössze egyhatodát (!) szánta annak, amit a szakértôk szükségesnek tartottak. Ha meggondoljuk, hogy Irakban ugyanez a kormányzat több százmilliárd dol­lárt ölt bele egy aligha megnyerhetô hábo­rúba, akkor más szemmel nézzük a New Orleans-i szegények elkeseredett és anarchi­kus kitöréseit. New Orleanst nem a hurrikán pusztította el, ami lényegében elkerülhetet­len katasztrófa: hanem a gátak beszakadása, amit egy másfajta kormányzati politika meg­elôzhetett volna. Az új közgazdasági irodalomban általáno­san elfogadott gondolat, hogy egy ország fej­lettségét nem lehet egyedül a sokat emlege­tett GDP-vel, a bruttó nemzeti össztermékkel leírni. Legalább ilyen fontos az emberi élet minôsége. Az oktatás és az egészségügyi el­látás színvonala, a környezet állapota, az ál­lami intézmények mûködése, s az a kérdés, hogy a kulturális és szociális javakhoz mi­lyen arányban juthatnak hozzá a különbözô társadalmi rétegek? E szempontok alapján a világ legharmonikusabb társadalmai Nyu­gat-Európában élnek. Askandináv és a Be­nelux államok vezetik e fejlettségi statiszti­kát, de az emberi élet minôségét és az esé­lyek kiegyenlítettségét tekintve a szegé­nyebb nyugat-európai országok is messze megelôzik az Egyesült Államokat. Lehet, hogy Nyugat-Európában a felsô tízezernek kevesebb a magánrepülôgépe és az utca­széles álomautója, de a szerényebb jövedel­mûek sem kényszerülnek gettókba, ahonnan lényegében csak a bûnözéssel lehet kitörni – többnyire a börtön irányába. Amostani ka­tasztrófa okán felszínre került amerikai állapotok még Magyarországon is csak a tár­sadalom legszegényebb rétegeire jellem­zôek. S bár gyakran szeretjük szidni magun­kat, eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy igazi baj esetén még a magyar hatóságokra sem jellemzô a New Orleansban tapasztalt tehe­tetlenség és anarchia. Mivel az Egyesült Államok hatalmas és gazdag ország, tele gazdasági és szellemi potenciál­lal, mindez egyértelmûen a rendkívül igazságtalan elosztás, a vadkapitalista társadalmi mo­dell eredménye. Az amerikai gazdagok sokkal gazdagabbak, mint nyugat-európai társaik: azon az áron, hogy az USAszegényei viszont sokkal sze­gényebbek és nyomorultabbak európai sors­társaiknál. (Leszámítva talán a legújabb évek európai bevándorlóit.) Igazi baj esetén min­denki az állam: a hatóságok, a hadsereg, az állami intézmények segítségét várja. Amíg fut a szekér, addig az emberek egy része örül az állam meggyengülésének. De amikor be­üt a katasztrófa, akkor mindenki rendôrért, katonáért, mentôért, állami segítségért kiált: Louisianában és Alabamában éppúgy, mint a Tisza völgyében. Jó lenne erre „békeidô­ben”, a privatizációs láz idején is gondolni. Ahol az állam szolgáltató funkciói végzete­sen meggyengülnek, ott komoly tragédia (járvány, természeti csapás) esetén könnyen kitörhet a pusztító anarchia. Felemelô látni, hogy az egész világ kész Amerika segítségére sietni. Kína és Vene­zuela gyors jelentkezése különösen figye­lemreméltó, hiszen ezek kormányait Bush elnök folyamatosan igyekezett „rendreuta­sítani”. Remélhetôleg Magyarország is a maga lehetôségeihez arányosan, de mielôbb a bajba jutottak segítségére siet. Ha méltó és tisztességes segítséget adunk Ameriká­nak, akkor arra is erkölcsi jogunk van, hogy a magunk részére levonjuk a tanulságokat. Amerika jövôjérôl az amerikaiaknak kell határozniuk. Számunkra azonban tragikus következményekkel járna a jelenlegi ame­rikai modell követése. Agazdagok közter­heinek további mérséklése, a szolidaritási elven mûködô társadalombiztosítás szét­verése, az állami intézmények meggyengí­tése, a jómódúak és a szegények közti szakadék mélyülése katasztrofális követ­kezményekkel járna a magyar társadalom­ra. Amár most is törékeny szociális béke „versenyképesség” címén történô aláásása idôvel hurrikán nélkül is New Orleans-i állapotokat eredményezne. A Kánaán felé Hiába a szép szó, a meggyôzés, ezekkel a pártokkal nem lehet bírni. Kampányolnak, ha kell, ha nem. Mostanában például úgy érzik, nagyon kell. Hiába, közeledik a választás. És például hiá­ba mondja nekik az egyik nagy párt elnöke, hogy ne tegyék, ôk csak azért is. De a legviccesebb persze az egészben az, hogy az illetô – jelen esetben Orbán Viktor – olyan szövegkörnyezetben beszél arról, hogy az idén még nem kellene versenyt futni, amely maga is leginkább egy jól megkomponált kortesbeszédhez ha­sonlít. AFidesz elnöke tegnap reggel a Nap-keltében óvott a hosszú kampánytól. Minthogy ezúttal ketten beszélgettek – a mûsorve­zetôvel –, tartózkodott azoktól az elemektôl, amelyeket nagy számban összegyûlt hívei körében szokott alkalmazni. Finom volt és elgondolkodó, határozott és viszonylag mérsékelt. Ami persze nem jelenti azt, hogy eltekintett volna azoknak a dolgok­nak az említésétôl, amiktôl azt reméli, hogy a választásig maga mellé állítja a most még ingadozó tömegeket. És ez természete­sen nem baj, hiszen egy ellenzéki pártvezérnek az a fô dolga, hogy kritizálja a kormányt, még ha nincs is mindig igaza. Így hát újra arról gyôzködte közönségét, hogy amit a jelenleg – reményei szerint ideiglenesen – hatalmon lévôk mûvelnek, az kétségbeejtô, esetenként katasztrofális. Nem mulasztotta el meg­említeni, mennyi jót tettek a családokért (támogatásokkal), az ott­honteremtésért, a diákokért (hitelekkel) saját négy évükben, amit utódai mind jól elrontottak. Elismerte ugyan, hogy talán nem kel­lett volna saját világképük követését számon kérni mindenkitôl, de más kivetnivalót nem látott magukban. Orbánt hallgatva nem is nagyon érthetô, miképpen lehettek oly vakok és süketek a vá­lasztók 2002-ben, hogy nem nekik szavaztak újra bizalmat. De mindent jóvá lehet tenni jövôre. Némi gondot jelenthet ugyan majd a szavazóknak, hogy két olyan nagy párt közül kell majd választaniuk, amelyek közül az egyik baloldali, a másik meg még balrább áll. Az utóbbi – ne tessék csodálkozni, a párt­elnök mondta – maga a Fidesz. Legalábbis a privatizáció kérdé­sében és a hozzá tartozó ügyekben. S nemcsak a vagyont nem szabad elkótyavetyélni, hanem arra is figyelni kell, hogy az állam gondoskodjon polgárairól. E kifejezést ugyan már nem használ­ják, ám a lényegen ez nem változtat: az emberekért kell tenni, shogy miképpen, azt pedig meg kell kérdezni tôlük. Így aztán valóban nehéz lesz megkülönböztetni az egymástól mind balrább állókat, talán csak az segít, hogy amelyiknek kialakult imázsa van, az a Fidesz, amelyik meg még csak keresi – ahelyett, hogy kormányozna –, az meg az MSZP, legalábbis Orbán Viktor ma­gyarázata értelmében. Árnyalja továbbá a képet, hogy a balrább álló Fidesz lényegében teljes foglalkoztatottságot ígér. De azt mindenképpen, hogy aki dolgozni akar, az jusson munkához. Mindebbôl kitûnik, hogy eljô a Kánaán. Ha a többség a Fidesz­re szavaz. Ugyanez esetben eljô egy újfajta szocializmus is, ahol kormányra kerülve a Fidesz – és személyesen Orbán Viktor – in­kább elôbb, mint utóbb megoldja összes problémánkat. És min­denekelôtt: nagyon figyelnek az emberekre. Fôleg addig, amíg rájuk kell szavazni. Sebes György Jó tanácsban nincs hiány. Azt mondja a – városüzemeltetésért felelôs – fôpolgármester-helyet­tes, hogy, aki csak teheti, ne ül­jön kocsiba, hanem használja a tömegközlekedést, aki ezt nem teheti meg, az induljon el elôbb, s vezessen óvatosan. Merthogy egész Budapest egyetlen nagy dugó, s ez így marad október végéig–november közepéig. Amikor az ember otthon, egy fotelben ülve olvassa vagy hallgatja a jó tanácsokat, bólint s „lapoz”. Amikor viszont a ko­csiban ül, s érzi, hogy egyre lilább a feje, súlyosan törvény­ellenes gondolatok merülnek fel benne, amelyeknek ráadásul ô a cselekvô fôszereplôje... Legalábbis, ha férfi. Mert, ha nô, hozzáedzôdött már a felforduláshoz. Egy nô nem tér ki a hitébôl, ha a kony­hában tornyosulnak a mosatlan edények – pedig egyáltalán nem szeret mosogatni –, mi­közben érzékeny férjeura mig­rént kap a fazekak és a lábosok csörömpölésétôl. Nem foglal­kozik a megsemmisülés gon­dolatával, ha elkezd berregni a porszívó – és ki más berregtet­né, mint ô maga? –, ha szét kell tolni a bútorokat, le kell szedni a függönyöket, ki kell tisztítani a kárpitokat. Ateremtés hiszté­rikus koronája viszont ezen­közben már katatón állapotba kerül, s elmenekül otthonról. Aztán két hét múlva végig­húzza ujját a könyvszekrény egyik polcán, benéz valamelyik rejtett sarokba, s pikírt megjegy­zéseket tesz a tûrhetetlen kosz­ról és a pókhálókról. Azt már fölösleges is részle­tezni, mi történik, ha felújítás van a házban, festéssel, mázo­lással, miegyebekkel... Mint ezekben a hónapokban a fôvá­rosban. Demszky, az elszánt „háziasszony” most végre pénz­hez jutott – egyetlen kormány sem finanszírozta eddig az útfel­újításokat –, s úgy döntött: a helyzet tûrhetetlen. Felfordulás ide, felfordulás oda, véget kell vetni végre a kátyúk foltozgatá­sának (hosszú évek alatt ô ezért kapott éppen elég pikírt meg­jegyzést, sôt, egyenesen a fejét akarták venni azok, akik most a dugók miatt ôrjöngenek). Az autósok pedig – noha min­den okuk megvan erre – úgy vi­selkednek, mint a hiszterizált férjek nagytakarításkor. Akkor is, ha nôk. Holott túlélési straté­giák azért volnának. Az invenciózusabbak – akik között azért, sajna, több a férfi – megtalálhatják a kerülô utakat. Hiszen nekik – mint oly gyakran állítják – a fejükben van a város­térkép. Ismernek minden apróbb utcát, s képesek rá, hogy a „ker­tek alatt” eljussanak Észak-Pestrôl Dél-Budára. Akevésbé invenciózusak pe­dig – akik közül sajna, több a nô, mert az ô fejükbe nem kódolták be a várostérképet – most bevet­hetik végtelen türelmüket. Ako­csiban ugyanis annyi mindent lehet csinálni. Vezetés közben híreket vagy zenét hallgatni, du­góban befejezni az otthon félbe­hagyott sminket, olvasgatni egy kicsit, lépésben pedig végre ké­nyelmesen megnézni a kirakato­kat, amire a nap folyamán aztán már úgysem lesz idô. S közben nem idegeskedni, hogy elké­sünk, s mosolyogva nézni, amint elénk vág egy lila fejû fér­fi, hogy elôbb érjen a piroshoz... Gyémánt Mariann Demszky, a „háziasszony” Aszerzô országgyûlési képviselô (MSZP) Felemelô látni, hogy az egész világ kész Amerika segítségére sietni. Kína és Venezuela gyors jelentkezése figyelemre méltó, hiszen ezek kormányait Bush elnök folyamatosan igyekezett „rendreutasítani”. Megállapodástervezet a tisztes kampányról Azt imádom legjobban, amikor így a zsongító ôsz elején elôáll egy párt (mo­mentán az SZDSZ) és azt javallja a versenytár­saknak, hogy állapodjanak meg a tisztes kampány szabá­lyaiban. Vegyünk ehhez néhány szempontot. – Szabad-e a másik párt veze­tôjének édesanyját emlegetni, és ha igen, akkor milyen összefüg­gésben? Valamint mi legyen a keresztanyja térde kalácsával? – Szabad-e házasságtöréssel meggyanúsítani a másikat? Ha igen, csak akkor, ha valóban lé­tezik bizonyíték, vagy akkor is, ha csak sejtéseink valának, eset­leg akkor is, ha tudjuk, hogy nem igaz, de olyan jólesik mon­dani? További kiegészítô kérdés ehhez a ponthoz: Csak keresz­tény pártok politikusai vádolha­tók ezzel? Vagy a liberálisok is meggyanúsíthatók? És milyen magatartás tanúsítandó a házas­ságon kívül született gyermekek kampánybéli felvonultatásához? – Javasoljuk pontosan megha­tározni a „hazaáruló” illetve a „nemzetvesztô” fogalmak hasz­nálatának kereteit. A) hazaáruló, aki privatizálni akar, hiszen ki­árusítja az édes hazát; b) haza­áruló, aki nem privatizál, hiszen elszalaszt valami rettentô jó le­hetôséget; c) hazaáruló, aki kül­földön csúnyát mond a hazára; d) hazaáruló mindazon emberek összessége, aki a konkurens pár­tot látszik támogatni. – Megfogalmazandó, kire mondhatjuk, hogy szándékosan ráront a nemzetére? A) arra, aki szándékosan ráront a nemzetére; b) a szocialistákra; c) a zsidó kommunistákra; d) a szocialis­tákra és a zsidó kommunistákra, valamint Károlyi Mihályra. – Lopás felemlegetése: ha va­laki visszaélt a hivatali lehetôsé­geivel a vagyonszerzésekor, a) akkor a közös konszenzus sze­rint ez nem számít, mert bárki így tett volna; b) aljas hazugság, bárki mondja; c) azonnal parla­menti bizottságot kell összehívni és csak ott szabad átkozódni. – Külön fejezetet javaslunk szentelni a valódi, illetve valódi­nak látszó, továbbá a még való­dinak sem látszó titkosszolgálati iratok felhasználásának miként­jére és hogyanjára. Érdemes mindig csak tiszta forrásból dol­gozni, és a szigorúan titkos irato­kat névtelen borítékban elhe­lyezni a szerkesztôség küszöbén, lehetôleg takarítás után. Akülde­mény kézbesítése után, kérjük, minden esetben érdeklôdjenek telefonon a fôszerkesztônél, tel­jes terjedelemben megérkezett-e az anyag és jól olvasható-e. Ajánljuk vagy névtelenséget ké­rô szakértô, vagy Demeter Ervin igénybevételét, a hitelesség ked­véért. Atitkos jelentések egy részét praktikus egy-két baráti külföldi lapnak is megmutatni, hogy ismét hivatkozhassunk rá. – Köpönyegforgatás vádja: a) csak a Fideszre használható, mi­ként lett liberálisból konzervatív. b) csak az MSZP-re használható, hiszen, mint tudjuk, kutyából nem lesz szalonna. (Kérjük a pártok T. képviselôit, legyenek szívesek álláspontjukat ismer­tetni a következô ülésen a „Da­maszkuszi út”, illetve a „mocs­kos kommunista”, „fasiszta disz­nó” jelzett szavak elfogadható­nak tartott használatát illetôen.) – Mások plakátjának átra­gasztása: kifejezetten ajánlott, hiszen így változatosabb lesz az utcakép. – Egyházak, papok bevonása. Kötelezôvé kell-e tenni, hogy a szószékrôl egyes pártok mellett agitáljanak, vagy kár erre idôt vesztegetni? Egyetértünk-e az­zal, ha a papok kiátkozással/ink­vizícióval/máglyával/gázáreme­léssel fenyegetik a híveiket, ha rosszul voksolnának, vagy tud­ják ôk ezt már maguktól is? – Iskolák, iskolások igénybe­vétele. Igazolt órának számít-e, ha a diákok röplapokat oszto­gatnak? S ha igen, a történelem, vagy a testnevelés rubrikába kell-e bejegyezni az adott órát? – Választási csalás emlegeté­se: a) csak, ha a mi belügymi­niszterünk van hatalmon, akkor engedhetô meg; b) csak, ha nem mi nyerjük meg a válasz­tásokat; c) csak, ha nem mi csaltunk? – Afentebb nem szabályozott kérdésekre ajánljuk a megegye­zés alapjául, hogy a) mindent szabad, amit mi csinálunk; b) minden tilos, illetve törvényte­len, illetve ronda kampányfogás, amit a másik tesz. Ha mindezen kérdésekben ké­pesek a pártok megegyezni, akkor kellemes, nyugodt, sport­szerû kampányra számíthatunk most is. Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN■Lapszerkesztôk: HAHN PÉTER, TÓTH JENÔ ■Vizuális szerkesztô: KIS ZOLTÁN■Képszerkesztô: WEBER LAJOS ■Belföldi szerkesztôségvezetô: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA,szerkesztôk: GYÉMÁNTMARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT(Kultúra), PÓR VILMOS ■Külpolitikai szerkesztôségvezetô: RÓNAYTAMÁS ■Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■Sportszerkesztôség vezetô: SIMON ANDREA, ASportszerkesztôség partnere: MobilPress ■Fômunkatársak: BÁRSONYÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSIILONA, SZABÓ IRÉNE ■Szép Szó: VERESS JENÔ ■Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA■Vezetô tervezôszerkesztô: NAGYNÉ GERGELYFLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft.■Ügyvezetô igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA■ Technikai igazgató:TÓTH JENÔ■Marketingvezetô: KOVÁCSMÁRTA■Terjesztési igazgató:FODRÓCZYELVIRA■Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztôség:1087 Budapest,Könyves Kálmán krt. 76.■Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax:477-9020■Elektronikus levélcím: (e-mail cím):nepszava@nepszava.hu ■Hirdetés telefon:477-9030, telefax: 477-9033■Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., elôfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Elôfizethetô az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítôknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Elôfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai elôállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■Felelôs vezetô: BURJÁN NORBERTvezérigazgató-helyettes ■ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 8 1 6 ANÉPSZAVApéldányszámát a MATESZ hitelesíti Fôszerkesztô: NÉMETHPÉTER Felelôs szerkesztô: HORVÁTH ISTVÁN Fôszerkesztô-helyettes: DÉSIJÁNOS, KATONAJÓZSEF ALAPÍTVA1873-BAN Másrészt Dési János

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék