Népszava, 2005. december (132. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

10 IDEGENFORGALOM NÉPSZAVA 2005. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK A gyógyvíz mellett a jet-ski és a szörf is a vendégek szolgálatában Bük mindent gyógyvizének köszön Az ország nyugati határán fekvő háromezer-kétszáz főt számláló település az elmúlt esztendők gyors fejlődését a gyógyvíznek kö­szönheti, amely elsősorban a mozgásszervi betegségek gyógyítá­sát segíti elő. 1957-ben olajat kerestek a településen, amikor az 58 fokos meleg víz feltört. Míg a lakosság 99 százaléka korábban mezőgazdasággal foglalkozott, ma 70 százalékának a turizmus és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások adja a kenyerét. Vas megyében az elmúlt eszten­dőben összesen 1 millió 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek. Ebből 580 ezer esik Bükfürdőre. A kis településen egyidejűleg 13 ezer vendéget tudnak elszállásolni a nyolc szál­lodában, s már folynak a tárgya­lások további szállodák építésé­ről. Két komoly érdeklődő - ma­gyar befektető - tárgyal a közel­múltban kiépített új Európa-út mentén létesítendő hotelekről. Tizenhárom esztendeje műkö­dik a büki gyógyfürdőt üzemel­tető részvénytársaság. Az évről évre növekvő nyereséget min­den esetben visszaforgatják to­vábbi fejlesztésekre. A 46,9 szá­zalékkal a helyi önkormányzat és ugyanekkora részvétellel a megyei önkormányzat, valamint 6,2 százalékkal a dolgozók tulaj­donában lévő rt. 2,3 milliárd fo­rintos beruházással európai szin­tű korszerű fürdővé vált. Idén 250 milliót fordítottak a fürdő fejlesztésére, amelyből egy ezer köbméteres puffertárolót (me­legvíz-tárolót) és infraszaunát létesítettek. Az EU-szabványok­­nak megfelelően új játszóteret alakítottak ki, korszerűsítették a férfiöltözőt. A további tervekben szerepel a fürdő területén belül egy négycsillagos, 150-160 szo­bával rendelkező gyógyszálló felépítése, ahol minőségi gyó­gyászatot szeretnének kialakíta­ni. Napjainkban a város 1,3 milli­árd forintos költségvetéssel gaz­dálkodik. Az idegenforgalmi és iparűzési adóból származó bevé­teleket elsősorban az infrastruk­túra fejlesztésére igyekeznek visszaforgatni. Ebben az eszten­dőben 250 millió forintos költ­séggel 12 utca kapott szilárd út­burkolatot. A költségvetés jelen­tős hányadát fordították csapa­dékvíz-elvezetésre, szennyvíz­­gerincvezeték-elvezetésre, vala­mint kábeltelevízióra. Az önkor­mányzaton belül működő ide­genforgalmi, településfejlesztési bizottság az idén külön marke­tingalapot képezett arra, hogy a gyógyfürdőjéről ismert telepü­lést minél több helyen megis­merjék. Horváth Lajos polgármester, aki egyben a környékbeli tizen­hét települését magába foglaló kistérség vezetője, elmondta: igyekeznek minél több olyan rendezvényt szervezni, amely programot biztosít az ide érkező vendégek számára, így például megrendezik a Büki Ünnepi Na­pokat, télen sporteseményeket, előadóesteket rendeznek. A ter­vek között szerepel, hogy a für­dőtől 800 kilométerre egy mes­terséges tavat, víztárolót létesíte­nek, azzal a céllal, hogy a fiata­labb korosztályt is sikerüljön idecsalogatni, ezért sportolásra (jet-ski, surf) is alkalmas létesít­ményt alakítanak ki. A 160 hek­táros területnek 592 tulajdonosa van, s már megkezdődött a terü­let kisajátítása, a megállapodás az ingatlantulajdonosokkal. Miközben az önkormányzat szeretne újabb rétegeknek kikap­csolódási lehetőségeket biztosí­tani Bükön, szomorú, hogy a te­lepülést csak személygépkocsi­val lehet megközelíteni kényel­mesen, ugyanis közvetlen vasút­­járat nem köti össze Budapesttel. A Szombathelyre érkező Inter- Cityhez sincs csatlakozás, leg­alább egy órát kell várni ahhoz, hogy továbbutazhasson a Bükre tartó vendég. Busz is csak heten­te egyszer indul Budapestről. Igaz, Ausztriából könnyebb fel­keresni, ugyanis Béccsel, Graz­­cal közvetlen összeköttetése van. Pedig az elmúlt esztendők azt tükrözik, hogy folyamatosan nő a hazai látogatók száma, s számuk megközelíti az 50 száza­lékot. B. Mezei Éva A Büki Gyógyfürdő egyik 300 négyzetméteres medencéjében fürdőzőket faszerkezetes tető védi az időjárás viszontagságaitól Fotó: MTI I'elrjiiictelica! szilnsi.icrí programok: * HnrfctVitnlrk clmvcle. .inr.ilrnw.i-.. riri mii Ik- Jn, nrc; tiíkmiSsnr, cutmysbrtvi. jűsda, iir kliiur.lti), lull li i jÉtiLT-itii Im ihr h;. qrr> é* ti lífestt'-r. i.illn Eaai* gyenaekpiufjrainoíc.. IíhIíL ü fergeteges ■■r.iiivi-,' Iítl rmii.i<s.ic HOTEL KAROS M'A KÖSZÓV1 5!' L'i Evrr az Éle k:vki\KTili:n! Kn cmci: TOUsI.?. «). - 2.Xk.. 01. «2. ttrk­JU lUrj 29-i vagy U­-> fri.L‘.,(A'AJ Sv.il I av Ixtáépes büfé reggelivel « -vj csőri vaj. Clai­re D nnes Diane Keaton Rach­el McAdams Derntor M­u I­ro­n cy CraigT. Nelson Sarah Jessi caPa rker Luke Wilson A szeretet ünnepe kőkemény család DECEMBER 21-TŐL A MOZIKBAN hüvtsf üifttv, iiTJtu pazar gälitvaiMira, .ill íihJusívc tial­­ kíftY.iMtjlvSill, l'.nitsLns hastánC, viirpciísüitn tinC-'l’.hnv,'. [ ia raun hiiti'oääeri pmduicki, tulkán mL-iíkpetra óraiját«!*, jinjnnlig zene C-. i-inc. A 1 ű kh.iL.ii Szilvcvzten cwinijij; ärj/liü 89.800,- Eh-tói WWW.KAROS-S PA .COM 1 KjotKimt-M Ki. S‘■íV'Aj\.iLüti> Almit Td Oft 91- $4J>íŰ<í • | j\ f-SJ ’íil F nut-: ujletiflLariH'Aiu.hii Új konferenciaterem Hévízen a New York csilláraival Az év végével új konferencia-központtal bővült a Danubius Ther­mal Hotel Hévíz. A vezetőség azt reméli, hogy már az első évben megtérül a negyvenmillió forintos beruházás, ugyanis azzal szá­molnak, hogy jövőre megduplázhatják a jelenlegi 50-60 millió fo­rintos konferenciabevételt. A gyengébb első fél év után jól zárja az évet a négycsillagos Da­nubius Thermal Hotel Hévíz Su­perior. Augusztus óta tartó jó ki­használtsággal az első 11 hónap 1,1 milliárdos árbevételt hozott, amely azt jelenti, hogy csaknem sikerült 99 százalékra hozni a ter­vet. Az új konferenciatermek, amelyeket a szálloda egykori ka­szinójának helyén elegáns, angol klub stílusban alakítottak ki, olyan új szolgáltatásokat tesznek lehetővé, amelyek újabb rétege­ket vonzhatnak a gyógyszállóba. A 40 millió forintos beruházás októberben kezdődött, és 2 hónap alatt valósult meg. A kivitelezés a Forma Rt. tervei alapján készült. A felújított rész két teremből, va­lamint egy foyerből áll, melyhez egy drinkbár is kapcsolódik. Színházszerű elrendezésben a Shakespeare terem 180-200 fő, míg a Haranghy terem 140 fő be­fogadására alkalmas. Ez utóbbi egy tolófallal két részre osztható. A termeket a New York kávé­ház csodálatos neobarokk csillá­rai és az egykori Britannia Szál­loda Haranghy Jenő-festményei díszítik. Az értékes csillárokhoz, úgy jutott a szálloda, hogy a régi New York kávéházat a Danubius Rt. üzemeltette, s eladáskor kide­rült, hogy az olaszok nem tarta­nak igényt a régi csillárokra, így aztán csupán a restaurálás költsé­geivel sikerült e ritkaságokhoz hozzájutni. Egy Haranghy-tanít­­vány szeretett volna emlékkiállí­tást szervezni mesterének, ám pénz hiányában ezt nem tudták megvalósítani. A régi Béke szálló 1984-es felújítása során szállítot­ták el onnan a képeket, s mivel azt a HungarHotels üzemeltette, azt pedig a Danubius megvette, így eme értékes képeket is csupán a restaurálás költségeivel szerez­ték meg. Tavasszal nyílt meg a szálloda exkluzív wellness- és szépségsza­lonja. A közel 45 millió forintos költséggel kialakított szalonban kilencféle wellnessmasszázst, thai masszázst, kozmetikai keze­léseket, manikűrt, pedikűrt, fod­rászatot lehet igénybe venni, a fit­­neszterem és a szolárium mellett. Egy másik, a közelmúltban beve­zetett különlegesség a szőlő- és borterápia, amely a hidegen pré­selt szőlőmagolaj bortápláló és vitalizáló hatására épül. B. M. É. Királyi Pantheon Fehérváron Szeretnénk, ha városunk nem­csak ideiglenes megállóhely len­ne, ha nemcsak átutaznának raj­tunk a vendégek, hanem tartal­mas programokkal, érdekes ese­ményekkel, legalább egy-két éj­szakára itt tudnánk tartani őket - mondta Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere. A turizmus kiemelt figyelmét tük­rözi, hogy idén megnyílt az önál­ló Tourinform-iroda. A város szeretne a páratlan tör­ténelmi múltjára épülő mai prog­ramokat szervezni, amelyek kel­lemes élményeket szereznek az ide látogatóknak. Székesfehérvár köztudottan több mint fél évezre­dig, a XI-XVI. századig királyi székhelyként szolgált. Itt temet­ték el királyaink többségét, Szent Istvántól Könyves Kálmánon, Károly Róberten, Nagy Lajoson, Mátyás királyon át Szapolyai Já­nosig. Itt avatták szentté István királyt és Imre herceget és hirdet­ték ki Európa második alkotmá­nyát, az Aranybullát. Áprilistól szeptember végéig már számos bejáratott program szerepel évről évre az idegenforgalmi tervek­ben, ám szeretnék ezeket úgy át­alakítani, hogy az ide érkezők itt is aludjanak. A Fehérvári Vigas­ságok, a Királyi esküvő, a Muzi­­ka Regia (komolyzenei koncer­tek), a Fehérvári Zenei Napok, a Fehérvári Kis Sziget rendezvé­nyei, a Médiafesztivál egyaránt sikerrel zajlanak évről évre. Nagyszabású megaprojekt a romkert területén a királyi pan­theon létrehozása, amely az ál­lamalapítástól az 1500-as eszten­dők végéig tervezi bemutatni a magyar történelmet. M. É. TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vill., Könyves Kálmán krt. 76. Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4 • Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-9854 • VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 TÁRSKERESŐ RÓZSADOMB Contact: diplomások társ­­közvetítője be­lf­öld­re-kü­lföld­re. 316-9508, www.rozsadombcontact.hu. Alapítva: 1990- ben. INGATLAN NYÍREGYHÁZÁN, frekventált helyen, ipari, kereskedelmi és logisztikai célra alkalmas, 15 500 nm alapterületű ingatlan, amelyen 6000 nm-en fedett épületkomplexumok találhatók, teljes infrastrukturális hálózattal, bérleménnyel együtt hosszú távra bérbe adó vagy eladó. Ér­deklődni: 06-20/977-6291. ÁLLÁS IPARMŰVÉSZEKNEK, AJÁNDÉKKÉSZÍ­TŐKNEK bedolgozást vállal grafikus. Kocsival hozom, viszem: 06-53/709-502. SZOLGÁLTATÁS PARKETTÁS MUNKÁK: 06-30/948- 8909. REDŐNYÖS MUNKÁK: 262-4724. ÁLLATOK GYÖNYÖRŰ árva cicák dorombolásra al­kalmas otthont keresnek. Tel: 06-30/643-6383, 325-7382. EGÉSZSÉG IMPOTENCIARENDELÉS: 06-20/594-5761. JÁRMŰ SÉRÜLT, totálkáros autót vennék. 06- 20/978-8416. AUTÓJÁT megvásárolnám készpénzfize­téssel. 06-20/933-6455. RÉGISÉG PÉCSI Zsolnay-tárgyaim, festménygyűjte­ményem eladó. 06-70/208-5494. A QpOiS qipiSfUTflfi 321-9000 éjjelndppd KEDVES ÁLLATBARÁTOK! Örömmel közöljük, hogy megalakult a Menedék Állatvédő Egyesület a vidéki, kenyéren és vízen élő kutyák-cicák megsegítésére. Célunk a kis jövedelmű gazdák támogatása • élelemmel • oltás kifizetésével • az ivartalanítás finanszírozásával, hogy meg­előzzük a nem kívánt szaporulatot. Ezek a célok csak az Önök segítségével sikerülhetnek. 1%-ot csak 2007-től kérhetünk, de mi addig is segíteni szeretnénk, mert nagyon sok a rászoruló. Köszönjük együtt érző támogatásukat! Számlaszámunk: 1 0401 093-49555255-55531 005 Telefon: 06-70/578-1327, 06-53/709-502. E-mail cím: menedek@citromail.hu

Next