Népszava, 2005. december (132. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-24 / 301. szám

6 Tengertánc-pályázatok A kulturális tárca a héten meghirdette a „Ten­gertánc” program pályázatait az élő népi kultú­ra támogatására. A 175 millió forint keretössze­gű programot november végén jelentették be. A pályázatok beadási határideje 2006. január 31. A Tengertánc program elsősorban azokat a kisebb helyi alkotóközösségeket kívánja hely­zetbe hozni és lehetőségeihez mérten támogat­ni, amelyek megteremtik és ápolják a népi kul­túra értékeit. A program épít egyrészt a tánc­házmozgalom hagyományára és a népzenei, vi­lágzenei közkincsre, másrészt támogatja azokat a promóciós tevékenységeket is, amelyek ezt a közkincset a lehető legszélesebb körben hozzá­férhetővé tudják tenni, f Népszava) Mel Gibson újra forgat A Budapest Film forgalmazásában 2006 nya­rán kezdik vetíteni a hazai mozik A passió és A rettenthetetlen rendezőjének legújabb filmjét. Az Apocalypto a 3000 éves ősi maja kultúra hanyatlásának történetét meséli el. A Mel Gib­son által írt forgatókönyv egy maja férfi törté­netét dolgozza fel, aki saját bőrén tapasztalja a romlás kezdetét, menekülnie kell a dzsungelbe. A rendező nem szerepel legújabb filmjében, a szereplők között sem sztárok, sem európai ar­cok nincsenek. A november 14-én elkezdődött forgatás helyszíneit a mexikói Veracruzban ta­lálta meg a stáb és a rendező, díszletként pira­misokat és falvakat építettek fel. Gibson a tel­jes költségvetést saját zsebből finanszírozza, a filmet A passióhoz hasonlóan saját tulajdonú cége, az Icon Productions gyártja. (Népszava) Három Tarr-film DVD-n Tarr Béla filmjei reneszánszukat élik világszerte, az utóbbi évek­ben retrospektív sorozatokban tűzték műsoruk­ra a nagy nem­zetközi fesztivá­lok a magyar rendező életmű­vét. Most itthon három Tarr-film lett elérhető DVD-n. A Mokép gondozásában megjelent az életmű három filmje: a Családi tűzfészek (1977), a Kárhozat (1987) és a Werckmeister harmóniák (2000). A mostani hármas megjelenés után a to­vábbi filmek is várhatóak DVD-n. (Népszava) Telharmónium Telefonkoncertek Az Óbudai Társaskörben december 29-én tart­ják a „100 éves az elektronikus zene” című, 2006-os, egész éves projekt előzetes rendezvé­nyét. A telharmóniumot felidéző koncertsorozat első koncertje alatt a 06-1-480-3­480 számon lehet hallgatni élőben a hangversenyeket. Az egyidejű hívások száma korlátozott, tehát nem jut mindenki ehhez a különleges szolgáltatás­hoz. A telharmónium nevű „hangszert” egy Ca­hill nevű amerikai találta fel az 1800-as évek végén, és csak 1906-ban, azaz jövőre lesz 100 éve, hogy bemutatta New Yorkban. (Népszava) TÉVÉNÉZŐ ★ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Arckép a Parnasszusról Nagy Lászlónak megcsavarodott tör­­zsű vadkörtefája volt, Nádas Péter­nek a világ legtöbbet fotózott vadkörtefája van. A vadkörtefák, úgy látszik, szeretik a szabad lelkű írókat. Vagy fordítva? Tény, hogy Nádas kápráza­tos szépségű, terebélyes lombozatú, 120 éves vad­körtefája (az a bizonyos, több százszor lefotózott s irodalmi nevezetességgé előlépett sztár) adta a díszletet a Bestseller legutóbbi adásához. A ter­mészet és a természetesség kapcsolódott össze fi­nom érzékiséggel, mondhatnám kicsit lilalelkűen, a lényeg valójában az, hogy Lévai Balázs ismét remek íróportréval rukkolt elő. Nádas nemrégi­ben megjelent, háromkötetes új műve, a 18 évig íródott (íródott?! - kérdezheti a szerző, aki arról is beszélt, milyen technikákkal sikerül legyűrnie a „nem tudok írni'' jellegű válságokat, illetve mit csinál olyankor, amikor érzi, rossz, amit írt) Pár­huzamos történetek című regény a legjobb alka­lom volt, hogy magyar író is besoroljon Lévai vi­lágirodalmi interjúinak sorába. Ám éppen azért volt igazán érzékletes a portré, mert nemcsak az írásról, Nádas izgalmas alkotói világáról esett szó, hanem például a napi futásról. S ehhez kap­csolódva rögtön arról, hogy Móricznak lapos fe­neke volt és nagy pocakja. Mert ilyen a prózaírói alkat, mondta Nádas. Akinek az utolsó mondatait ideírnám, hogy ne szádjanak el csak úgy a puszta éterbe: „Jó életet éltem. Azt csináltam, amit akar­tam. Szabad ember voltam." B. É. KULTÚRA 2005. DECEMBER 24., SZOMBAT NÉPSZAVA Koltai Lajos a Sorstalanság utóéletéről­­ Januártól amerikai mozikban is vetítik a filmet „Csak az embertörténetek érdekelnek” Először Európában, az utóbbi hónapokban Amerikában járja egyre sűrűbben a fesztiválokat az Oscar-verseny hivatalos magyar nevezettje, a Sorstalanság. Ez már a jelölésért folyó kampány része, mondja Koltai Lajos ren­dező, akivel arról beszélgettünk, hogyan fogadták a nagyvilágban Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmváltozatát, s hogyan alakul a külföldi mozimegjele­­ nések programja. - Összeszámolta, hány fesztiválon járt eddig a filmje? - Meg nem mondanám pontosan... - Tili van a húsz nemzetközi bemu­tatkozáson, pontosan huszonhárom fesztiválon vetítették. - Nagyon mozgalmas év volt. Ber­lin után megállás nélkül érkeztek a meghívások. A berlini fesztivál az egyik legjobb hely ahhoz, hogy egy film ismertté váljon, de éppen nemrég Amerikában találkoztam egy fesztivál­vezetővel, aki a budapesti filmszemlén szerezte meg a filmet, s ezért hívta meg Telluride-ba. Ez a Coloradóban, a he­gyek között 200 méter fölött fekvő kis városka egykor cowboyfalu volt, lé­nyegében egyetlen utcája van, s itt ren­dezi Hollywood az egyik legkülönö­sebb fesztiválját. Exkluzív filmváloga­tás várja a Hollywoodból idesereglő filmes társadalmat, de ott nyüzsögnek a nagy lapok filmkritikusai, írók, mű­vészek, tehát az itteni bemutatkozás azt jelenti, hogy bemutatkozol Holly­woodnak. Rendkívül sok meglepetés ért itt, az egyik legtanulságosabb ép­pen a programzáró panelbeszélgeté­sen. Szabad téren vagy ezer ember előtt folyt a kérdezz-felelek, s egyszer csak valaki azzal állt elő: jól emlék­­szik-e, hogy én fényképeztem az Angi Verát. Hozzáteszem, aznap már kér­dezte tőlem valaki, hogy én voltam-e a Megáll az idő operatőre. Gondolja el, évtizedekkel a két film után azt hallja az ember Amerikában, hogy valakinek a kedvence ez és ez a magyar film. - Még szakmabeliektől sem gondol­ja természetesnek? - New Yorkban ugyanígy emleget­ték ezt a két filmet, amikor legutóbb a Sorstalansággal ott jártam. Ez a ta­pasztalat megerősítheti a magyar fil­meseket abban, hogy készültek itt olyan filmek, amelyek nem merültek feledésbe, s máig benne vannak a fil­mes köztudatban tisztán, az összes kvalitásukat megőrizve. Ezt jó hallani és jó tudni. - A Sorstalanság először Európá­ban indult neki a fesztiválpályának. A begyűjtött díjak közül melyik csillog a legszebben? - A díjakra büszkék vagyunk, örü­lünk valamennyinek, de higgye el, a fesztiválszereplésekben az a legfonto­sabb, hogy a világ sok tájáról össze­gyűlt emberek előtt mutathatja meg magát a filmünk. Az ember szorongva áll, és figyeli, jönnek-e, lesznek-e né­zők a vetítésen. És akkor látja, hogy sorba állnak a bejáratnál, és megtelik a terem. Ez a szép. Ahol csak szerepelt a Sorstalanság, mindenütt telt házakat töltöttek meg az érdeklődők, még To­rontóban is, ahol pedig - vállalva a ri­zikót - az ezerkétszáz személyes nagy­termet választottuk. Amikor a vetítés végén felmentem a színpadra, kézen fogva Marcit (Nagy Marcell, a film ka­masz főszereplője - a szerk.), az ezer­kétszáz néző egy emberként állt fel, és kezdett el tapsolni. Annál nagyobb si­ker számomra nincs, mint mikor a kö­zönség állva tapsol. De nem kerülöm ki a kérdést. Lengyelországban példá­ul több fesztiválon sok díjat nyertünk, meg nem mondanám, melyik csillog szebben. Lódzban, a világ híres opera­tőrfesztiválján Pados Gyula nyerte el a fődíjat, és ott tapsolt neki és a filmnek Ralph Fiennes, Mike Figgis, Andrej Koncsalovszkij és ott volt a nemzetkö­zi operatőrtársadalom színe-java Euró­pából meg Amerikából, köztük Zsig­­mond Vilmos és Kovács Laci is. Var­sóban nagydíjas lett a film. Kertész Imre a forgatókönyvért, Gyula a fény­képezésért, Marci legjobb színészként kapott díjat. - Magam azt láttam Karlovy Vary­­ban, hogy Marci, ha kell, nagyszerűen képviseli jelenlétével a filmet. - Sok helyre Marci kísérte a filmet, mert olyan rengeteg meghívásunk volt, hogy mindnek magam nem is tudtam eleget tenni. Marcinak egyéb­ként mindenütt a világon sikere van, ahol csak megfordult a film. Minden­hol szeretik, beszélnek róla, érdek­lődnek iránta. A fesztiválvetítések után a beszélgetéseken a leggyakrab­ban arról kérdeztek, hogyan juthatott el ilyen mélységig egy gyerek, ho­gyan értük el azt a hihetetlen teljesít­ményt, amit főszereplőként nyújt a Sorstalanságban. Mindig el kellett mesélni, hogyan is van a mi hiten és szereteten alapuló viszonyunk, ami­től mindez létrejött. - A külföldi közönségtalálkozókon mit tapasztalt? Hogyan fogadják a né­zők az Auschwitzba elhurcolt kamasz történetét? - Álmodni sem mertem volna ilyen érzékenységről, amit a visszajelzések mutatnak. Nemcsak az érdeklődés volt nagy, hanem a beszélgetésekből kide­rült, a filmben azt tartották a leglénye­gesebbnek, hogy új szemszögből ábrá­zolja a holokausztot, úgy visz el a ho­lokauszt univerzumába, hogy nem tor­pan meg, hanem egy nagyon szerethe­tő főhős sorsát követve átlépi a kon­centrációs tábor kapuját, és végigköve­ti egy ember sorsát. Sokan azt emelték ki, hogy az eddigi filmek megálltak a tábor kapujánál, s mi be mertünk men­ni, és meg mertük mutatni, ami a ka­pun belül történt. Akár Bostonban, New Yorkban, Washingtonban, Chica­góban vagy San Franciscóban kezd­tünk el beszélgetni, ez a téma mindig elismerően került a középpontba. A legmeghatóbb pillanatokat akkor él­tem át, amikor idős holokauszttúlélők szorongatták a kezemet azzal, hogy át­élhető sorsot mutattunk be pontosan, történelmi felelősséggel.­­A Sorstalanságot nevezte Magyar­­ország az Oscar-verseny­re. Pár hét múlva eldől, mely filmek kerülnek a je­löltek közé. A sűrű amerikai program már ezzel van kapcsolatban? - Voltak fesztiválmeghívások, de Boston és New York már a kampány része volt. Rengeteget dolgoztam, in­terjúk készültek velem lapoknak és té­vécsatornáknak, még az egyik stúdió­ból a másikba szállító autóban is tele­foninterjút adtam útközben. Forgalma­zónk, a Think Film rendkívül sokat tesz a film népszerűsítéséért, s termé­szetesen magam is a legjobb formámat igyekszem futni az ezzel járó sajtóér­deklődés közepette. Nagyon jó a film körüli hangulat, olyan kritikákkal ta­lálkoztam, amelyek a legapróbb rezdü­léseket, rejtett utalásokat is elemzően értékelik, minden fontos részletet értő­en elemeznek. Ez egyszerűen öröm a lelkemnek. A következő menet január­ban lesz, Los Angelesbe kétszer is visszamegyek, a hónap elején vetítik a filmet, majd a hónap végén pedig mo­ziba kerül. New Yorkban is elindul a film, februártól pedig a forgalmazó több nagyvárosban akar indulni a Sorstalansággal. - Ez már mozibemutatókat jelent. Hol láthatja a külföldi közönség a Sorstalanságot? - Eladták a filmet a Skandináv or­szágoktól Dél-Afrikáig, a Benelux Ál­lamoktól Észak-Amerikáig, s most megindult más európai országok vá­sárlása is. Január végén-február elején kezdődnek a mozibemutatók, Rómá­val indul, azután következik a görög és francia premier, a sorozat Ausztráliáig tart. Közben dolgozunk a jövőn is. A Sorstalanság alapján nagy ügynöksé­gek kerestek fel mint rendezőt. Már van képviseletem, egy nagy hagyomá­nyú hollywoodi cég, kapok forgató­­könyveket, e pillanatban éppen egy hí­res amerikai festő életéről szóló köny­vet olvasok. Hollywoodban könnyen el lehet veszni, ha rossz irányba indul valaki. Azt kértem, nekem kizárólag embertörténeteket küldjenek. Holly­woodban ilyen kevés terem, nehezen is lehet vele boldogulni, de engem csak az embertörténetek érdekelnek. Bársony Éva Koltai Lajos: A Sorstalanság alapján nagy ügynökségek kerestek fel mint rendezőtFotó: Szalmás Péter Lukács Gyöngyi mint Turandot Mielőtt elkezdődött az őszi sajtóka­­valkád az Operaház új vezetése körül, talán bölcsebb lett volna kivárni az el­ső teljesítményeket, miket is nyújt ez a friss csapat. Már akkor, a koncent­rált bírálatok idején sejteni lehetett, hogy talán mégsem egészen dilettán­sok vették át az irányítást, hiszen kö­zülük többen Miskolcon együtt már bizonyítottak. Most, közvetlenül karácsony előtt igencsak becses ajándékot kínáltak föl az Erkel Színház nézőinek. Három estén át Puccini Turandotját adják a világhírű magyar drámai szopránnal, Lukács Gyöngyivel a címszerepben. Kovalik Balázs rendezése és Szendré­­nyi Éva díszlete nem új, mértéktartó­an látványos és monumentális, a szin­te állandóan jelen lévő kórus mozga­tása és éneklésének színvonala dicsé­retére válnék bármilyen társulatnak. A három vezető szólista teljesítménye azonban ennél sokkal, de sokkal több: túlzás nélkül állíthatjuk, hogy bárhol, a világ bármelyik jeles operaházában megállná a helyét. Lukács Gyöngyi megannyi nem­zetközi sikert megért alakítása ismert immár a világ vezető színpadain. A kínai hercegnő szerepében szívtelenül rideg Turandotként, miként a finálé legyőzöttjeként is, feltehetően ugyan­olyan förgeteges sikert aratna akár a New York-i Met, a londoni Covent Garden vagy a milánói Scala közön­sége előtt (miként itt mindenütt már szerepelt), ahogyan most kedden az Erkel nézői fogadták őt szűnni nem akaró tapsviharral. A figura kidolgo­zása minden részletében tökéletes; a színészi megformálásban, a zenei tel­jesítményben egyaránt, így, ahogyan a Köztársaság téren elhangzott, vál­toztatás nélkül rögzíteni lehetne bár­melyik világcég DVD-jén. Ami viszont nálunk újdonság, az Kalaf herceg megszemélyesítője, a vendég dél-koreai Lee Jeong-Won hőstenorja volt. Parádés Kalafok tűn­tek föl az elmúlt évtizedekben a buda­pesti operaszínpadokon, de kevesen érték el a hangnak ezt az ércességét, a magyar tenor inkább líraira hajlik. Je­­ong viszont igazi hőstenor, mint vala­ha volt a méltatlanul elfeledett Aureli­­ano Pertile vagy a jelenből talán Pla­cido Domingo. Nem éri még el az érettségnek azt a fokát, de ha nem tor­pan meg, további jeles sikerek várnak rá, mint amilyeneket máris elért pél­dátlanul rangos versenyeken. Minden frazeálásán érezhető, hogy olasz isko­lát is járt, hangjának vivőereje van, a pianissimói és a fortéi egyaránt kidol­gozottak. Ezen a kedd estén Lilit Lory Andrea alakította. Bájos jelenség, hangban is szép, csupán első jelenete­iben volt észlelhető némi bizonyta­lanság. A halál megrázkódtatása után viszont társaihoz hasonlóan ő is osz­tatlan elismerést, a függöny lehullása­kor hozzájuk hasonló tapsvihart ka­pott. A zenekar pedig Pál Tamás veze­tésével szépen szólt, de a baloldali er­kélyen elhelyezett rézfúvósok néha sajnos nem tudtak menekülni a hang­szer eredendő rosszindulatától. Várkonyi Tibor Lukács Gyöngyi alakításának a világ bár­melyik operájában örülnének Fotó: Éder Vera

Next