Népszava, 2006. február (133. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-08 / 33. szám

NÉPSZAVA Jól értesült volt a Fidesz Meglepően jól értesült volt a Fidesz három képviselője Nomentana-ügyben. Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter ugyanis már hétfőn (délután háromkor) kiadott egy közleményt a Nomentana kapcsán elrendelt nyomozásról, holott arról az ügyészség képviselője ekkor még nem adott tájé­koztatást a nyilvánosságnak. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyész­ség (KNYF) vezetője a Népszava kérdésére elmondta: nem kellett és ők nem is tájékoztatták a fideszes feljelentőket a nyomozás elrendeléséről. Megkeres­tük Répássy Róbert fideszes képviselőt mint az egyik feljelentőt, aki kérdé­sünkre elmondta: a Legfőbb Ügyészség egyik főosztályvezetője értesítette őket írásban a nyomozást elrendelő határozatról és annak tartalmáról, a köz­leményt pedig ez alapján adták ki a távirati irodának. A főosztályvezető értesí­tését a hivatali szabályoknak megfelelően a KNYF illetékesei is megkapták. Célpontban a miniszterelnök - Még nem kapta meg az ügyészség döntését Deutsch-Für Tamás­­ Árnyékra vetődnek a Szalay utcában is? Bár lapzártánkig nem kapta kézhez Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő az ügyészség határozatát az úgynevezett „Szalay utcai ügyben”, információink szerint azonban a vádhatóság ismét elutasító határozatot hozott a képviselő beadványa kapcsán. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a Fittelina-ügyben már elutasították az ellenzéki politikus bejelentését, és egyedül a Nomentana-ügy­­ben indult nyomozás, de ebben az esetben is ismeretlen tettes ellen, a vonat­kozó iratok beszerzése céljából. Bár a vádhatóság már meghozta a döntést és annak kézbesítéséről is ha­tároztak, lapzártánkig mégsem jutott el Deutsch-Für Tamás fideszes képvi­selőhöz a „Szalay utcai ügyben” ho­zott ügyészségi állásfoglalás. Ezt maga a képviselő erősítette meg lapunknak tegnap. Mint ismert, a Fidesz vezető politikusai három különböző - Gyur­­csány Ferenc miniszterelnök érdekelt­ségeihez kapcsolható - ügyben tettek be-, majd feljelentést. A Deutsch-Für Tamás által jegyzett, Fittelina Kft.-vel kapcsolatos beadványt a vádhatóság elutasította, majd ugyanezt tette az el­utasítás miatt benyújtott panasszal is. Hasonló beadvány született az úgyne­vezett Szalay utcai ingatlanszerződé­sek kapcsán is, amelyet - feltehetően hogy siettessék az eljárást - a fideszes politikusok egy feljelentéssel is meg­toldottak. A Deutsch-Für Tamás által jegyzett beadványról a vádhatóság már hétfőn döntött, ennek tartalmáról azon­ban hivatalosan még nem tudni, mert azt - lapzártánkig - nem kézbesítették a feljelentőnek. Hírforrásaink szerint azonban a Szalay utcai ügyben is el­utasító határozat születhet, amelyet az a tény is alátámaszthat, hogy a Leg­főbb Ügyészség eleddig büntetőjogi értelemben nem tartotta vizsgálatra érdemesnek a benyújtott anyagot. A ,,Fittelina” és a „Szalay utcai” ügyek mellett egy harmadik is felje­lentéssel zárult. A Magyar Nemzet cí­mű napilap hosszas cikksorozatban foglalkozott az úgynevezett Nomenta­na Kft. működésével, amellyel össze­függésben három fideszes képviselő (Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert, Szijjártó Péter) szintén feljelentést nyújtott be az ügyészségen. A Magyar Nemzet ezzel kapcsolatban pontatla­nul azt közölte: a fantomcég Nomen­tana Kft. esetében az V. kerületi rend­őrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség saját hatáskörbe vont. A valóság ezzel szemben az, hogy az V. kerületi rendőrkapitányságon nem ren­deltek el nyomozást. Keresztes Imre, a Központi Nyomo­zó Főügyészség vezetője a Népszava megkeresésére azt közölte: valóban volt egy magánszemély által tett felje­lentés Nomentana-ügyben az V. kerü­leti kapitányságon, amelyhez később az ügyészség megküldte a három fide­szes képviselő beadványát is. Mint ar­ról lapunk korábban már beszámolt, ezt az iratot a rendőrség szinte posta­­fordultával visszaküldte az ügyészség­nek, hatáskör hiányára hivatkozva. Ezt követően rendelte el az ügyészség (és nem a rendőrség) a nyomozást a No­mentana-ügyben, méghozzá saját ha­táskörben. Utóbbi rész- vagy végered­ménye még nem ismert. Szalay Tamás Lajos Gyurcsány Ferenc tavaly, bizottsági meghallgatása alkalmával jelentette ki, ha Deutsch Tamás úgy érzi, vele kapcsolatos vádjai meg­alapozottak, jelentse fel Orbán Viktor nem megy el a mentelmi bizottság ülésére Kifogásokat tartalmazó beadvánnyal fordult Géczi József Alajoshoz, az Országgyűlés mentelmi bizottságá­nak elnökéhez a testület fideszes alel­­nöke. Kerényi János tegnap az Orbán Viktor pártelnökkel szemben elindított vagyonnyilatkozati eljárás ügyében - tá­jékoztatta lapunkat Géczi, aki az iratot ma tanulmányozza. Géczi azok után hívta meg Orbánt a mentelmi bizottság mai zárt ülésére, hogy vagyonnyilat­kozati eljárást ren­delt el vele szemben múlt csütörtökön. Ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz­­elnök és házastársa, Lévai Anikó vagyonáról szóló nyilatkozatokból az állapítható meg: Orbán vagyona jelen­tősen gyarapodott a budai­ Cinege úti villa átépítésével. Tavaly pedig újabb ingatlant is beruházott az ötgyerme­kes házaspár: ezúttal Felcsúton épí­tettek fel egy újabb házat. A Fidesz este, az Országos Sajtó­­szolgálat útján ismertette Orbán leve­lét Géczihez, amelyből kiderül, hogy a Fidesz elnöke szabályosnak tartja vagyonnyilatkozatát, s közli, hogy a bizottság ülésére nem megy el. Orbán Viktor pártelnök levelében egyébként a következőkről tájékoz­tatta a bizottságot: 1. Minden eddigi vagyonnyilatkozatát és a vele közös háztartásban élő hozzátartozói va­gyonnyilatkozatait a valóságnak megfelelően töltötte ki. 2. A 2005-ös vagyonnyilatkozatokban szereplő in­gatlanok adatait az ingatlan-nyilván­tartási adatokkal egyezően töltötte ki. A bizottsághoz írt le­veléhez a pártelnök csatolta a lakóingat­lanok friss tulajdoni lapját, amelyből vilá­gosan látható, hogy a vagyonnyilatkozatot a valóságnak megfe­lelően töltötte ki, mi­vel a tulajdoni lapon feltüntetett négyzet­méteradatok ponto­san megegyeznek a vagyonnyilatkozatában foglaltakkal. 3. Orbán Viktor levelében hangsú­lyozta: miként az a levélhez csatolt okiratokból is jól látható, vagyonnyi­latkozata megfelel a valóságnak, ezért minden ellentétes állítás hamis. Bármilyen ezzel kapcsolatos jogsér­tés esetén Orbán Viktor jogi úton kénytelen elégtételt venni. A pártel­nök végül arról tájékoztatta a mentel­mi, összeférhetetlenségi és mandá­tumvizsgáló bizottságot, hogy a tes­tület zárt üléséről szóló értesítést kö­szönettel megkapta, a személyes meghallgatás lehetőségével azonban nem kíván élni, és tudomásul veszi, hogy a kezdeményezés tárgyalásánál egyébként nem lehet jelen. Népszava-OS-információ 2006. FEBRUÁR 8., SZERDA BELFÖLD Mentelmi jog: regisztráció után Egyelőre nincs mentelmi joga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök­nek, így elméletileg akadály nélkül eljárás alá vonható. A kormányfőt akkor illeti majd meg a képviselő­kéhez hasonló mentelmi jog, ha képviselőjelölt lesz, vagyis az MSZP bejelenti választási listáját - amit a tervek szerint Gyurcsány vezet - és azt nyilvántartásba is veszi az Országos Választási Bi­zottság (OVB). Ekkor a jelölttel szemben büntetőeljárást folytatni a kampány alatt már csak az OVB hozzájárulásával lehet. A február 18-i kongresszus jelöltállításról szóló döntése és a tényleges nyil­vántartásba vétel között azonban több nap is eltelhet, a mentelmi jog pedig csak a regisztráció után él. Plusz két év a Nap-keltének Jóváhagyta a Nap-kelte év végén lejáró szerződésének két évvel történő meghosszabbítását az MTV kuratóriumának elnöksége. Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere örömmel fogadta a döntést, noha a szerződés feltéte­lei számára a jelenleginél kedvezőtlenebbek. Az elnökség az MTV gazdasá­gi helyzetéről is tárgyalt, ugyanis tízmilliárd forint hiányzik a kiemelt felada­tok teljesítéséhez. A kuratóriumi elnökség tagjai felha­talmazták a köztévé elnökét, hogy új feltételek mellett két évvel meg­hosszabbítsa a Nap-kelte című politi­kai háttérműsor szerződését - közölte a kuratórium elnöke. Czeglédi László elmondta: figye­lembe vették a korábbi, állami számvevőszéki vizsgálat megál­lapításait, és ki­kötötték, hogy a produkciónak összhangban kell lennie az MTV ké­pi világával, a készítőknek figyelem­be kell venniük az MTV vezetőinek igényeit is. Úgy tudjuk, jövő évtől reggelente kevesebb reklám lesz a műsorban, amely hét végén a jelen­leginél egy órával korábban, reggel nyolckor ér majd véget. Gyárfás Tamás, a Nap-kelte produ­cere lapunknak elmondta: noha a fel­tételek kedvezőtlenebbek, szakmailag mégis egyedi értékkel bír a megálla­podás, mert a műsor óriási felelőség­gel járó, hatalmas lehetőség. Hozzá­tette: a korábban támadható pontokat is kivédték, az el­nökség hatszor tárgyalt a szerző­dés meghosszab­bításáról, így az biztosan minden igényt kielégít. A kuratóriumi elnökség napirendjén a 2006-os üzleti terv előkészítése is szerepelt, jövő héten újra tárgyalnak a dokumentum­ról - mondta Czeglédi. Az MTV el­nöke, Rudi Zoltán korábban úgy nyilatkozott: 10,6 milliárd forint hi­ányzik a rendkívüli feladataik teljesí­téséhez, többek között az úszó Eb közvetítéséhez. H. D. Több mint tízmilliárd hiányzik a köztévénél a kiemelt feladatokra Kozák javaslata a hirdetésekre A választási kampány idején szüneteltetni kellene a társadalmi célú hirdetése­ket az MTV-ben - javasolta az MTV kuratóriumi elnökségének SZDSZ által jelölt tagja. Kozák Márton az MTI-nek elmondta: így nem fordulhatna elő, hogy „kiszervezik a kampányt” és civil szervezetek hirdetéseiben tesznek közzé politikai jellegű üzenetet. 3 Kampánynyitó nagygyűlés Barcson A 13. havi nyugdíj és a méltányossági nyugdíj kapcsán el lehet dönteni, melyik a szolidáris kormány - jelentette ki a miniszterelnök a szo­cialista párt kampánynyitó nagygyűlésén Bar­cson. Gyurcsány Ferenc, a párt kormányfője­löltje előzőleg részt vett a város új rekreációs központjának átadásán. Erre utalva kiemelte: a barcsi példa az egész ország számára útmuta­tót jelent, hiszen a lemaradás helyett a fejlesz­tés, a munkahelyteremtés irányát választották. A foglalkoztatás kapcsán elmondta: azokat is fel kell emelni, akik önhibájukon kívül kiestek a munkaerőpiacról, ezért a kormány jelenleg a legnagyobb mértékű közmunkaprogramot hajtja végre a rászorultak számára. (MTI) Bemutatták az MSZP budai jelöltjeit Bemutatta Pest me­gye öt budai körzeté­nek szocialista képvi­selőjelöltjeit Lendvai Ildikó, az MSZP frak­cióvezetője (képün­kön). A 8. körzetben Jánosi György, a par­lament oktatási és tu­dományos bizottságá­nak elnöke, a 9.-ben Keller László frakcióvezető-helyettes indul. Mint mondta, újbóli megválasztása esetén a dél­budai szennyvíztisztító megépítését és az elővá­rosi közlekedés feltételeinek javítását tartja fon­tosnak. A 10. körzet jelöltje, Laboda Gábor, Üröm polgármestere, szintén a közlekedési prob­lémákon enyhítene. Bársony András külügyi államtitkár al1. körzet egyéni képviselőjeként kívánja kamatoztatni diplomáciai gyakorlatát. A 12. körzetben Varjú László, Taksony polgár­­mestere indul a szocialisták jelöltjeként. (MTI) Az SZDSZ a nőkért A nők valódi esélyegyenlőségének biztosítását, társadalmi szemléletváltást, több női vezetőt és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellé­pést szorgalmazza választási programjában az SZDSZ. Sándor Klára ügyvivő elmondta: ma a hazai nők azonos munkáért a férfiak fizetésé­nek 86 százalékát kapják, de a munkáltatók többsége akkor is a férfiakat részesíti előnyben egy állásinterjún, ha a nő képzettebb. Az SZDSZ programjának hangsúlyos része, hogy érvénye­süljön az azonos munkáért azonos bért elve és szankcionálnák a munkavállaláskor tapasztal­ható hátrányos megkülönböztetést is. A szabad demokraták emellett a sztereotípiák felszámo­lását szorgalmazzák és 30 százalékra növelnék a női vezetők arányát. (MTI) Humorosan vitázik a FiB? „Konzervjövő kam­pányt” indított a Fia­tal Baloldal (FiB), az akcióval a Fidesz Szent István-tervé­­vel kívánnak vitázni humoros formában. A következő hetek­ben országszerte fil­mekkel és képregé­nyekkel tarkított po­litikai szórólapokkal próbálják meggyőzni a fia­talokat arról, hogy nem kérnek a „konzervjövő­­ből”, a Professzorok Batthyány Köre által megírt Szent István-terv „szélsőségesen szervezett és rendezett” világából - hangsúlyozta Komássy Ákos elnök (képünkön). H. Nagy László, az ifjú­sági szervezet alelnöke szerint olyan gondolatok olvashatók a dokumentumban, mint a magyar identitáshoz hasonló identitással rendelkező ide­genek preferálása. Innen már csak egy lépés a faj­védelem gondolata - vélekedett. (MTI) 700 millió forint alapkutatásra 700 millió forinttal emelte meg a kormány teg­napi ülésén az alapkutatásokat segítő pénzforrá­sokat - közölte a kabinet tanácskozását követő­en Batiz András kormányszóvivő. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok jelenleg 5,6 milliárd forint költségvetési támogatást kap­nak. Az elmúlt néhány hétben azonban több száz kutató írt levelet Gyurcsány Ferenc minisz­terelnöknek, hogy elégtelenek az ország gazda­sági növekedését jelentősen segítő alapkutatá­sokra szánt források. Kóka János gazdasági mi­niszter már december elején megígérte a kuta­tóknak, hogy meg fogják emelni a pénzügyi tá­mogatásokat. A tegnap megszavazott pénzből 360 millió forintot a gazdasági tárca tartalékke­retéből csoportosítottak át. Az összeg nagyobb részét egyébként a kutatók által szorgalmazott területre, azaz az alapkutatásokra kiosztható pályázati pénzekre fordítják. (Népszava)

Next