Népszava, 2006. szeptember (133. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-08 / 211. szám

8 HÍR ÉS HÁTTÉR 2006. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK NÉPSZAVA Ismét fontos szerepe lehet Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor e héten megkezdett vidéki korteskörútjának. Elemzők szerint a tavaszihoz ké­pest az MSZP szinte alig változtatott kampányának stílusán, viszont a Fidesz másképpen, visszafogottabban kampányol. Gyurcsány most nem az MSZP-ért, hanem elsősorban a jövőről alkotott víziójáért küzd. Orbán pedig a megszorító csomagot állítja be fő ellenségnek, ezzel igyekszik mozgósítani a választókat. Már az országgyűlési választá­sok kampányában is nagy sze­rep jutott Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vidéki kam­­pánykörútjának. Az MSZP és a Fidesz is a kampány utolsó sza­kaszára tartogatta kulcsembere­it, akik aztán virtuálisan (óriás­plakátokon és szórólapokon) és a valóságban (nagygyűléseken, lakossági fórumokon) bejárták szinte az egész országot. Párt­juk győzelmét segítendő az MSZP, illetve a Fidesz vezető politikusa rövid idő alatt több tucat településen fordult meg. A korteskedés intenzitására jel­lemző, hogy Gyurcsány a má­sodik voksolás előtti utolsó négy nap alatt csaknem harminc vi­déki települést keresett fel. A két politikus útja több helyen ke­resztezte egymást: például a Bé­kés megyei Szeghalmon ugyan nem azonos órában, de egy na­pon mindketten megfordultak. Gyurcsány programjában a szó­rólap-osztogatástól a lakossági fórumokon, nagygyűléseken va­ló részvétel, a spontánnak tűnő fagylaltozáson át az útavatásig sokfajta kampányeszköz sze­repelt. Orbán az első forduló előtt naponta több nagygyűlésen is szónokolt. A két forduló kö­zött csak azokra a településekre ment el, amelyeken a Fidesz szá­mára megnyerhető körzeteket tartottak számon. Kecskeméten áprilisban kétszer is megfordult Orbán, a városban ugyanis a kormánypárti Szécsi Gábor pol­gármester hajszál híján legyőzte fideszes ellenfelét. A 2006-os miniszterelnök-je­­lölti „kampányrohanás” egyik előképe Orbán Viktor 2002-es mutatványa volt. Akkor a párt­elnök a két forduló között vidé­ki korteskedéseivel jelentősen csökkentette a Fidesz választási vereségét. A szocialisták az idén jó előre leszögezték, hogy nem fognak a két választási for­duló között hátradőlni a szék­ben. Hiszen 2002-ben meg­tapasztalták, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és Kovács László pártelnök fém­jelezte MSZP tétovasága miatt majdnem kicsúszott a szocialis­ták keze közül a győzelem. Az idei országgyűlési vá­lasztások kampányában nem egy esetben előfordult, hogy Gyurcsányt kifütyülték vagy szidalmazták. Nem kiabálni kell Magyarországon, hanem dol­gozni, cselekedni és időnként áldozatokat hozni a hazáért, a városért és a családért - mond­ta Gyurcsány Ferenc Karcagon, pártja februári lakossági fó­rumán. - Ez a hazafihoz mél­tó magatartás, becsülni a má­sikat, és meglátni benne a jót. A kiabálás nem szabadság, hanem felelőtlenség, és félelem attól, hogy lehet, hogy másnak van igaza, és nem nekem. A harsány Gyurcsány-elle­­nes véleménynyilvánításokat az MSZP politikusai is azonnal „meglovagolták”. Mandur Lász­ló például arról beszélt, hogy a Fidesz szervezi „a spontán fel­háborodott tömeget” Gyurcsány országjáró körútjainak helyszí­neire. Ezt az állítását egy olyan elektronikus levélre alapozta, melyet az esztergomi Fidesz cí­méről küldték el, és abban nem­csak arról értesítik a címzettet, hogy a miniszterelnök hol jár és mikor, hanem arról is, mit kell csinálni. Gyurcsány józanságot sugalló szavai, valamint az MSZP-politikusok vádjai gyor­san célt értek. A középen ál­ló szavazók közül többen a bé­kességet hirdetőket választották, azokkal szemben, akiket a síp­pal felszerelkezett tömeggel párosítottak. Feltehetően nem használ a Fidesznek most sem, hogy Gyurcsány szerdán kez­dődött, az önkormányzati vá­lasztásokra koncentráló vidéki kampánykörútjának helyszínein is kezdenek feltünedezni a fü­tyülő ellentüntetők. Kampányról kampányra ta­nulnak a pártok. Az MSZP ta­vasz óta kevéssé váltott stílust, a Fidesz azonban most egészen mást csinál. Kiszelly Zoltán po­litológus szerint Orbán Viktor szeretne a siker kovácsa lenni, ezért választották azt a dodonai megoldást, hogy ezekben a he­tekben ugyan járja az országot az ellenzéki pártvezér, ám a kü­lönböző településeken beszél is meg nem is. A politológus em­lékeztetett arra, hogy a Fidesz az országgyűlési kampányban megpróbálta otthon tartani a bizonytalanokat, vidéken moz­gósítani a saját szavazóit, mert a párt vezetői úgy gondolták, úgy tudják legyőzni az MSZP­­SZDSZ-koalíciót. Akkor sokat szerepelt Orbán Viktor, és azért is került hátrányba a kormány­pártokkal szemben, mert mi ta­gadás, a média azt figyelte, mi­kor mond valami olyan ügyet­len mondatot, amit azután fel lehet nagyítani. A tanácsadók most azt is számba vették, hogy Orbán úgynevezett démonizált, meg­osztó politikus, ezért sokaknak még az is a Fidesz ellen szólhat, ha a pártelnök csupán a kelleté­nél fáradtabban beszél. Kiszelly szerint többek között ez az oka annak, hogy még Gyurcsány Ferenc nagygyűlésekkel in­dította az MSZP önkormány­zati választási kampányát, Or­bán Viktor inkább a helyi je­löltekkel találkozik és vidéken az emberekkel beszélget. A Fi­desz az MSZP-vel ellentétben ezúttal azt sem közölte előre, hogy a következő hetekben mi­lyen vidéki településeken ta­lálkozhatnak majd a választók a pártelnökkel. A politológus úgy véli, ennek másik oka az lehet, félelemkeltő lehet, ha a Jobbik megjelenik a rendezvényeken, és arról a saj­tóban tudósítanak. Kiszelly ar­ra figyelmeztetett, a Fidesznek már az sem nyereség, ha szep­tember 23-án a Jobbik Magyar­­országért Mozgalom tagjai ko­ra délután a Köztársaság térről vonulnak az Orbán Viktor ál­tal Tusnádfürdőn meghirdetett, Hősök terén tartandó nagy­gyűlésre. Mindezek mellett Or­bánt érdekessé teheti az, hogy vele kapcsolatban most inkább találgatnak, míg a kormányfő szerte az országban a megszo­rító intézkedésekről kell, hogy beszéljen. Orbán a médiaszereplést vá­lasztotta inkább, elképzelései­ről a televízióban beszél. A mi­nap például az MTV az Este cí­mű műsorában jelentette be, ha győznek, októberben vissza­vonatják a Gyurcsány-csoma­­got. Bár Kiszelly állítja, ezt a csomagot a kormány nem hiva­talosan már visszavonta akkor, amikor nem határozta meg az euró bevezetésének pontos dá­tumát. Ennek ellenére a Fidesz a kampányban sokat beszél a csomagról, hiszen ez olyan lát­ható ellenség ma, amely moz­gósíthatja a választókat. A po­litológus úgy véli, amennyiben most jól szerepel a Fidesz, az sem jelenti azt, hogy 2010-ben megnyerhetik a parlamenti vá­lasztásokat. Kiszelly szerint Gyurcsány Ferenc most nem az MSZP-ért, hanem elsősorban önmagáért és a jövőről alkotott víziójáért küzd. Neki már a jövő fontos, és hogy megtartsa az MSZP bi­zalmát, hiszen céljait csak a párt segítségével tudja elérni. Ta­nult a németországi szocialisták 2005-ös kampányából, ahol az akkori kancellár a majdnem vesztett helyzetet döntetlenre hozta. A szakember úgy gon­dolja, amennyiben a miniszter­­elnök csak néhány százalékot képes javítani a mostani állá­son, az MSZP-n belül azt mond­ják majd, Gyurcsány még min­dig képes hatni az emberekre, így meg lehet választani párt­elnöknek. Ha veszít az MSZP, a kormányfő az SZDSZ-t tudja majd hibáztatni. Vasali Zoltán politológus úgy látja, ezekben a hetekben Orbán Viktor úgynevezett fedőarcok­kal operál. Másokkal mondat ki veszélyes mondatokat, bár most egyetlen fideszes politikus se olyan agresszív, mint tavasszal volt. Békésebbnek mutatkoznak annak érdekében, hogy a bi­zonytalanokat ne távolítsák el maguktól. Orbánt semmikép­pen sem kényszerítik veszélyes helyzetekbe. Vasali állítja, Gyurcsány már nem feltétlenül elutasítandó az emberek szá­mára, annál is inkább, mert a megszorításokat a választók az egész kormányhoz kötik, így a miniszterelnök sokkal nyu­­godtabban kampányolhat vi­déken. Az, hogy Orbán Vik­tor nagygyűléseken nem tett fé­lelemkeltő kijelentéseket, közel sem jelenti, hogy a jobboldaliak ne igyekeznének feszültebbé tenni a kormányfő kampányát. Nem is mindig a fideszeseknek osztják ki ezt a szerepet, de úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc ren­dezvényein ott lesznek a job­bosok. Elégedetlenséget szí­tanak majd, és ezzel hitük sze­rint célt is érnek. Vasali úgy vél­te, Orbánt azért is lehet ezekben a hetekben visszavonni, mert a Fidesz vezére már elmondta mindazt, amit akart. Ettől a héttől Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is bevetette magát Kampányról kampányra többet tanulhatnak a pártok Orbán a kecskeméti fogorvosi rendelőben is kampányolt, ahol mondhatta, nem fog fájni Fotó: Szalmás Péter Ne hagyd magad, Feri! „Igen, tesszük a dolgunk", „Ne hagyd magad, Feri!", feliratú transzparenseket lobogtató Gyurcsány-szim­­patizáns tüntetők fogadták tegnap Egerben a minisz­terelnököt, aki választási körútján felújított városrészt avatott a hevesi megyeszékhelyen. Csak egy-egy, a kormány politikájával való elégedetlenséget kifejező füttyszó hangzott fel a kormányfő érkezésekor a te­lepülés főutcáján. - Azok a nemzetek emelkednek fel, akik mernek, kockáztatnak, változtatnak és erőfeszítéseket tesz­nek - mondta Gyurcsány a kampánygyűlésen. A kor­mányfő - utalva az általa is teljesített budapesti félmaratoni távra - azt mondta, az ország jelen hely­zetét arról szólt, hogy ott is a kitartás, a lankadatlan új­rakezdés hozza a sikert. Ha valaki csak az ösztöneire hallgat, abbahagyja, hiszen minden lépésért meg kell küzdeni, „ám megértettem, hogy muszáj végigmenni az úton, nincs más választás" - mondta Gyurcsány, aki szerint az igazi dilemma az, hogy közelében vagyunk nyolcezermilliárd forintnyi, az unió által biztosított fej­lesztési lehetőségnek, ám ezt csak akkor használhatjuk fel, ha hozzátesszük a magunkét. Tiszafüreden „hazaáruló" és a „hazug" jelzőket skandá­ló, piros lapokat lobogtató és fütyülő, sípoló emberek egy csoportja fogadta Gyurcsány Ferencet A mintegy 400-500 fős tömegben egy 50-100 tagú csoport be­kiabálásokkal, fütyüléssel és sípolással gyakorlatilag elnyomta a miniszterelnök szavait. Gyurcsány arra fi­gyelmeztette őket, hogy fütyülni könnyebb, mint ten­ni az ország felemelkedéséért. A miniszterelnöki vizit végül alig több mint negyedóra alatt véget ért, és el­maradt a piacon tervezett körséta is. Gyurcsány Ferenc a biztonsági emberek kíséretében beszállt az autójába, és elhagyta a települést. Orbán óvatosságra intett - Nem fog fájni - jegyezte meg Orbán Viktor Kecskeméten az egész­ségügyi központ szépen felújított fogorvosi rendelőjében. A Fidesz el­nöke azért érkezett a hírős városba, hogy a Fidesz és a KDNP közös je­löltjét, Zombor Gábort támogassa. Nem volt nagygyűlés, csupán a he­lyi médiának beszélt a Fidesz elnöke, így akarta a városiak figyelmébe ajánlani polgármesterjelöltjüket, aki reményeik szerint októberben el­foglalhatja a jelenlegi koalíciós polgármester, Szécsi Gábor helyét. Kecs­keméten talán 20 percet sétált az utcán az ellenzéki pártvezető, és talán azért, mert a fotósok és operatőrök közrefogták, kevesen merészkedtek a közelébe. Azért elvitték ahhoz a standhoz, amelynél - nyilván az el­nöki látogatás tiszteletére - a Jó reggelt, Magyarország! kiáltványt le­hetett aláírni. A fideszes aktivisták elmondták, tíz ember közül nyolc elkeseredett és elégedetlen, és mind azt kérdezik, mit lehet a megszorítások ellen ten­ni, mikor viszi őket utcára az ellenzéki párt. Orbán erre azt válaszolta: „Óvatosan azzal, hátha másként is meg lehet oldani a dolgot." Vala­ki messziről azt kiabálta, hajrá Felcsút, mire Orbán válaszul visszaszólt, hajrá, magyarok! Még hozzátette: „Tegnap végre nyertünk." Néhány nyugdíjas boldogan fedezte fel a politikust, akadt, aki bevallotta, kö­zelről még nem látta Orbán Viktort. Egyikük azt kérte a pártelnöktől, te­gyenek valamit az idősekért, mire Orbán Viktor közölte, október 1-jén el kell menni és rájuk kell szavazni. Ahogy az a kecskeméti látogatás forgatókönyvében is szerepelt, a rövid séta végén Orbán ellátogatott az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságára, hogy onnan kilépve elmondhassa, az önkormányzati kampányban az egészségügyről is nagyon sok szó esik majd. A párt­elnök, mint kiderült, úgy gondolja, a helyi testületeknek meg kell vé­deniük a jövőben az embereket attól az egészségügyi reformtól, ame­lyet a kormány végig akar vinni. A kabinet ugyanis rossz politikájának árát betegadóval akarja megfizettetni. A parlamenti választásokon pe­dig minderre nem kapott felhatalmazást a kabinet. Orbán közölte, az egészségügyet csak az orvosok, a nővérek és a betegek egyetértésével lehet átalakítani. Kecskemétről Kiskunmajsára ment a Fidesz elnöke, ahol aktivistákkal és a városban élőkkel találkozott. Ma Orbán Viktor Szekszárdra, Mohácsra, Bajára látogat, de nagygyűlés ezúttal sem lesz. Az oldalt írták: Fazekas Ágnes, Pungor András Jó ez a tempó ÖNNEK EREDMENY, NEKÜNK FELADAT A SIKERES BUDAPEST. Fotilk­UUHirpETES

Next