Népszava, 2006. december (133. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

2 Büntetőeljárás Matina Hedvig ügyében Büntetőeljárást indított a szlovák rendőrség Matina Hedvig ügyében annak alapján, hogy a magyar diáklányt feljelentette egy magát fel­fedni nem kívánó személy „hamis tanúvallomás és hamis eskü” gyanúja miatt. A feljelentő sze­rint Matina Hedvig megtévesztette a rendőrsé­get, amikor augusztusban azt állította, hogy két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert ma­gyarul beszélt. A SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön a nyitrai rendőrség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozva ko­rábban azt jelentette, hogy Malina Hedvig el­len büntetőeljárás kezdődött, amelynek során az ügyben nyomozó rendőrség „gyűjteni fog­ja a konkrét személy bűnösségét bizonyító, esetleg az azt cáfoló adatokat”. Matina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica csütörtök este pon­tosította a napközben megjelent sajtóértesülé­seket, s az ügyirat kézbevétele után a szlovák hírügynökségeknek elmondta: „Nem Malina Hedvig ellen, hanem Malina Hedvig ügyében indult büntetőeljárás.” MTI-információ Félbeszakították a magyar honatyát Román honatyák hangos bekiabálással szakí­tották félbe azt a romániai magyar képviselőt, aki Románia nemzeti ünnepe alkalmából a bu­karesti parlamentben szólalt fel. Csütörtökön a Románia nemzeti ünnepének nyilvánított de­cember 1. alkalmából emlékünnepségen vet­tek részt a román parlament szenátusának és képviselőházának tagjai. A román média ar­ról számolt be, hogy Becsek-Garda Dezső, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjének felszólalását a hon­atyák hangos nemtetszéssel fogadták. Több­ször félbeszakították, a legerősebb ellenzéki erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Nicolae Vacaroiu házelnök pedig tiltakozó kollégáival egyetértve nem en­gedte, hogy az RMDSZ-es törvényhozó teljes egészében felolvassa beszédét. (MTI) Seselj nem akar orvosi segítséget Elutasítja az or­vosi segítséget és a mesterséges táp­lálást a húsz nap­ja éhségsztrájkoló Vojislav Seselj - vált ismertté a szerb ultranacionalista ve­zető csütörtökön nyilvánosságra ho­zott közleményéből. „Kijelentem, hogy ... nem járulok hozzá az orvosi kezeléshez és a mesterséges tápláláshoz” - közölte Seselj a há­gai Nemzetközi Törvényszékhez intézett üze­netében, hozzátéve, hogy ezt a szándékát ab­ban az esetben is fenntartja, ha elveszti esz­méletét. A vádlott nem hajlandó találkozni a törvényszék által kirendelt orvosokkal sem, és megtiltotta az esetleges halála utáni boncolását is. Refik Hodzic, a Nemzetközi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy tartják magukat az Orvosok Világszövetsége által meghatározott elvhez, amely szerint az orvosoknak tilos éh­­ségsztrájkolónak kezelést nyújtani, amen­­­nyiben az illető ehhez nem járul hozzá. (MTI) Elmarad a közel-keleti csúcs Mahmúd Abbász palesztin elnököt, Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt is megdicsérte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnapi jerikói és jeruzsálemi villámlátogatása során, de nem hívta meg őket a jordániai fő­városban tartózkodó Bush elnökhöz közös csúcstalálkozóra. Izraeli elemzők szerint „en­nek még nem jött el az ideje”. Bushnak egyéb­ként láthatóan nem volt felhőtlen a viszonya az Ammánba érkezett Nuri el-Maliki iraki mi­niszterelnökkel az amerikaiak Irakból való ki­vonulása feltételeiről folytatott egyeztetés so­rán. Rice elismerően szólt Abbásznak a tűz­szünet elérésére és a palesztin egységkormány megalakítására irányuló erőfeszítéseiről. (Yehuda Lahav, Tel-Aviv) Megbuktatná a kormányt a Hezbollah A bejrúti kormány megbuktatására szólított fel a Hezbollah. A libanoni síita szervezet egyben mára tömegtüntetést szervez a Fuad Szinjóra vezette kormány ellen. Hasszán Naszrallah (képünkön) Hezbollah-vezető felszólította az ország lakosságát, minél nagyobb számban ve­gyenek részt a megmozduláson. (Népszava) VILÁG 2006. DECEMBER 1., PÉNTEK NÉPSZAVA XVI. Benedek botránynak nevezte a keresztények megosztottságát A pápa a vallásszabadságért „A világ botrányának" nevezte XI. Benedek a keresztények meg­osztottságát. A katolikus egyházfő, miután közösen imádkozott I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával, megbékélésre szólított fel. Egyben felszólította a keresztényeket, kölcsönözzenek új erőt Eu­rópa számára. A kereszténység és az iszlám közötti kapcsolatot illetően nem foglalt ál­lást. Annyit jegyzett meg, hogy min­den politikai vezetőnek kötelessége biztosítani a vallásszabadságot, mint alapvető demokratikus jogot. Beszé­dében a vallás és a hit kapcsolatáról beszélt. Ez azért keltett feltűnést, mert ugyanezen témáról értekezett három hónapja Regensburgban, ami­kor az iszlámról való, sokat vitatott kijelentéseit fogalmazta meg. XVI. Benedek és I. Bartholomaiosz kiemelte, az európai „egyesülés felé vezető minden lépésben tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait, kul­turális hagyományaikkal és vallási jellegzetességeikkel együtt”. A pápa és a konstantinápolyi pátriárka fel­hívta a katolikus és az ortodox vallás követőit, hogy őrizzék meg a keresz­tény gyökereket, hagyományokat és értékeket, de ugyanakkor legyenek nyitottak a más vallások felé. Az erős rendőri biztosítás mellett zajló pápai látogatás ellen tüntetett csütörtökön mintegy ötven, más for­rások szerint 150 török nacionalista, a jobboldali Nagy Egység Pártjának hívei. Felszólították XVI. Benedeket, hogy ne menjen el az Hagia Sophiába (törökül Aya Sofya), ugyanis azt gon­dolják, hogy a pápa látogatása a mű­emlékben annak a jele, hogy a ke­resztények igényt tartanak arra. Kö­vetelték a török kormánytól, hogy az épületben ismét mecset működhes­sen. A VI. században létesített Hagia Sophia keresztény székesegyház, majd 1453 után mecset volt, mielőtt 1934-ben múzeummá alakították. Egy török televízió, az NTV hír­adása szerint Törökországban őri­zetbe vettek 18 embert, akiket az­zal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi ter­roristahálózattal. A rendőrség nem erősítette meg ezt a hírt. Az NTV be­számolója szerint a letartóztatások nincsenek összefüggésben a pápai lá­togatással. Népszava-összeállítás XVI. Benedek eddigi pontifikációjának legjelentősebb eseményei közé tartozik az ökumenikus pátriárkával elmondott kö­zöS ima Fotó:Reuters Ügyesen politizált a katolikus egyházfő Címlapjukon a török zászlót lengető XVI. Benedek pápa képeivel jelentek meg csü­törtökön a török lapok, s a katolikus egyházfőnek a muzulmán ország iránt tett gesztusai sokaságától elragadtatva írtak a törökországi látogatásról. „Szeretem a törököket" - hirdeti XVI. Benedek szavait nagy betűkkel címlapján az egyik leg­nagyobb példányszámú török napilap, a Hürriyet, és megemlékezik a pápának az epheszoszi keresztény zarándokhelyen mondott szabadtéri miséjéről. „A pápa belopta magát a törökök szívébe" - vélekedett a népszerű Posta napilap. Üdvözlő szavakkal köszöntötte a hivatalba lépése óta először muzulmán országba látogató katolikus egyházfőt az iszlám irányultságú Yeni Safak újság is. A pápáról, aki korábban „a törökök ellenségeként" jelent meg az ország lakosainak szemében, kiderült, hogy Törökország barátja - írta a liberális Radikal. Silvio Berlusconi ma újra a vádlottak padján Csökkenti a tempót a „Lovag” Silvio Berlusconi részt kíván ven­ni a szombatra tervezett tüntetésen, melyen a Romano Prodi vezette kor­mány politikája ellen tiltakoznak. A volt miniszterelnököt szerdán en­gedték ki a kórházból: múlt hét vé­gén egy beszéde közben esett össze. Tulajdonképpen ez az eset kellett ahhoz, hogy hosszú évek után az el­ső emberi gesztusváltásra kerüljön sor a bal- és a jobboldal között. Prodi ugyanis mielőbbi gyógyulást kívánt régi ellenlábasának, s reményét fe­jezte ki, hogy mielőbb visszatér a politikai porondra. Berlusconi er­re azt válaszolta: jólestek neki a mi­niszterelnök szavai. Nagy egymásra borulásra persze nem számíthatunk, s a szombati tüntetés megtartása ar­ra utal, hogy az itáliai politikai bé­ke szinte csak órákig tartott. Hír­­magyarázók azonban egyre többször teszik fel a kérdést: lehet-e jövője az olasz belpolitikában a láthatóan kis­sé megkopott egészségű, hetvenedik életévét taposó Berlusconinak? A vé­lemények igencsak megoszlanak. Az olasz sajtóban mind több olyan véle­mény látott napvilágot, amely szerint valószínűsíthető a volt kormányfő fokozatos visszavonulása a politi­kából. Az Il Giornale főszerkesztője ugyanakkor publicisztikájában óva intett egy effajta forgatókönyv meg­valósulásától. Maurizio Belpietro annak a véleményének adott hangot, amely szerint a jobboldali palettán nincs olyan személyiség, aki hasonló karizmával s tehetséggel rendelkez­ne. Elképzelhető, hogy az újság­írónak igaza van, de talán nem tel­jesen mellékes, hogy az Il Giornale a Berlusconi fémjelezte médiaimpé­­rium egyik tagja. Belpietro szerint Berlusconi visszavonulása az olasz jobboldal válságát, a Forza Italia fel­bomlását eredményezné. Ennek nyo­mán a jobboldal „legalább tizenöt évre ellenzékbe kényszerülne”. A „Lovagnak” is nevezett kor­mányfő szóvivője is visszautasított minden Berlusconi visszavonulására vonatkozó feltételezést. „Nem fogja feladni, nem adhatja fel, és nem is lenne rá módja” - mondta. A médiacézár azt azért maga is elismerte, a jövőben vissza kellene vennie a saját maga által diktált tem­póból. Az orvosok is erre utasították, akik kielégítőnek találták ugyan egészségi állapotát, de szívritmusza­varával „nem lehet játszani” - figyel­meztették. Berlusconi állítása szerint csak néhány órát alszik. Megannyi elfoglaltsága miatt gyakran csak haj­nali három és négy között kerül ágy­ba, de reggel fél nyolckor már fel is kel. Betegsége miatt hétfőről mára halasztották a vele szembeni újabb per tárgyalását. R. T. Sarokba szorítják az amerikai elnököt Többek között az amerikai hadsereg harcoló alakulatainak Irakból való kivonását javasolja a The New York Times című lap értesülése szerint az amerikai kormány által létrehozott kétpárti, úgynevezett „Baker-bizott­­ság”. Az újság a jelentés tartalmát is­merő, magukat megnevezni nem kí­vánó személyekre hivatkozva meg­jelent cikkében azt írta, a hivatalosan Iraki Tanulmányi Csoportnak (Iraq Study Group - ISG) nevezett, James Baker volt amerikai külügyminisz­ter és Lee Hamilton volt demokrata képviselő által vezetett tíztagú bi­zottság tagjai kompromisszumra ju­tottak arról, hogy javasolják George Bush amerikai elnöknek 15 harcoló dandár (45 ezer-75 ezer katona) vis­­­szavonását, de a kivonásra nem szab­nak határidőt. A lap forrásai szerint a folyamat valamikor a jövő évben megkezdődhet. A jelentés megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést, hogy a szó­ban forgó 15 dandárt hazahívnák, vagy Irakon kívül egy térségbeli tá­maszpontra helyeznék át, vagy a ka­tonák egyszerűen iraki bázisaikra húzódnának vissza. MTI-információ Bush meglepte Budapestet A rigai NATO-csúcs határozatai an­nak belátásáról tanúskodnak, hogy ha csak az integráció feltételeit hang­súlyozzuk a nyugat-balkáni nemze­tek előtt, az inkább elriasztó hatású. Magyarország ezt már korábban be­látta - mondta tegnap Göncz Kinga külügyminiszter. - Rigában volt al­kalmam beszélni a Nyugat-Balkán csaknem valamennyi vezetőjével, és a reakció minden esetben örömteli volt: úgy érzik, hogy „kellenek”, s nem „írták le” őket. Ami Bush ame­rikai elnök azon bejelentését illeti, hogy kezdeményezni fogja a kong­resszusnál a vízummentességet va­lamennyi uniós tagállam számára, a külügyminiszter asszony kijelentet­te: ez a magyar küldöttséget is meg­lepte. Hogy idáig eljutottunk - mond­ta -, az nyilvánvalóan az uniós tag­államok tudatos, közös fellépésének köszönhető. Arra a kérdésre, hogy le­het az, hogy a NATO, amely eddig a háborús bűnösök kiadatásához kö­tötte a Szerbiához fűződő kapcsola­tainak javítását, most enélkü­l - pél­dául Mladics kiadatása nélkül - aján­lott békepartnerséget Szerbiának. A válasz az volt, hogy a békepartnerség bátorítja azon szerbiai folyamatokat, melyek eredményeként megtörténhet a kiadatás. Népszava-információ KÖZLEMÉNY A TELE2 Magyarország Kft. 2007. január 1-jei hatállyal módosítja Általános Szerződési Feltételeit {ÁSZF}. A módosítások lényege: A 2007. január 1-jét követően megkötött vagy meghosszabbodó, közvetítő­­előválasztás szolgáltatás igénybevételére vonatkozó határozott idejű szerződések határozott idő letelte előtti előfizetői felmondása vagy szerződés-módosítása esetén az ÁSZF 2.1.2,2. pontjában szereplő technikai díj mértéke 7990 Ft-ra emelkedik. A 2007. január 1 -ét megelőzően kötött szerződésekre ez a módosítás nem vonatkozik. A módosítások az ASZF következő pontjait érintik: - 2.1.2.2. Előválasztás Szolgáltatás (féfszvetítő-előválasztás] -2/b. sz. melléklet: Kizárólag Előválasztás Szolgáltatással igénybevehető díjcsomagok - 2/e. sz. melléklet: Havidíjas díjcsomagok (kizárólag Egyem Előfizetőknek) Tájékoztatjuk tisztán előfizetőinket, hogy amennyiben a fenti módosításokkal nem értenek egyet, előfizetői szerződésüket­­ a határozott időre kötött előfizetői szerződések kivételével az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132. § (5) bekezdése alapján a jelen értesítés kézhez vételétől számított 15 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatják.. Amennyiben fenti jogukkal nem élnek, az ASZF módosítás elfogadásának minősül. Az ASZF új, módosított szövege megtekinthető Ügyfélszolgálatunkon, valamint letölthető internetes honlapunkról (www.teic2-Siu) Amennyiben további felvilá­­gosításra van szüksége, kérjük, hívja ingyenes ügyfélszolgálati számunkat. G6B0-5S-B6-77. .TELE2 Telelditáljon kevesebbért!

Next